Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-01 / 103. szám, vasárnap

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1955. május 1, vasárnap Százmilliók szíve egyszerre dobban... „Köztünk, elvtársak, nincs különbség! Mi mindannyian csak emberibb életet akarunk, mindannyian a részünket követeljük azokból a javákból, amelyekben eddig csak egyesek dúskálnak, egy kis boldogságot akarunk, egy szem cukrot, hogy mi is megédesíthessük életünket, ha már egyszer itt vagyunk e földön és nem akarunk éhen pusztulni! Mindnyájunknak, ahogy itt állunk, jusson egyformán, mintahogy egyformán vagyunk részesei ennek a közös harcnak! Igen, ma belemennek mindenbe, amit akarunk, tőletek átveszik a répát, nektek megadják a cukrot, néktek meg felemelik a béreteket..., de ez nem minden, ezzel nem szabad megelégednünk, nekünk többet kell akarnunk! Mos egy falat kenyérért folyik a harc, de nékünk tovább kell mennünk, folytatnunk kell a harcot, "küzdenünk kell a legmagasabb emberi eszmékért, az egyenlőségért és a szabadságért...!" — mondja a nagy szlovák író, Peter Jilemnický a harmincas évek nagy gazdasági válsága ideién lejátszódó „Cukor" című regényének Gregorja a cukorgyár előtt összegyűlt munkásokhoz és parasztokhoz, hogy közös akaratukat acéllá edzze, szemük tekintetét egy cél felé irányítsa s felébressze bennük az egymásrautaltság érzését, a vállvetve folytatott küzdelem mindent elsöprő erejének tudatát. Pártunk a tőkés rend idején is mindig arra tanított minket, hogy a dolgozók összefogása a munkásosztály'-vezetésével. a munkásszolidaritás' minden fegyvernél nagyobb erő, amely nemcsak hegyeket, hanem országokat tud megmozgatni, ki tudja emelni a világot sarkaiból. S a múlt rendszerben vívott minden tőkeellenes kis és nagy csatában nemcsak a nagyobb darab kenyérért folyt az ádáz küzdelem, ott lobogtak a szabadság, a kommunizmus eszméinek vörös lobogói is. Szinte Jilemnický szavai csendülnek fel újra a munkásosztály ékesszavú költője, József Attila versében: „.-..De — elvtársaim! — ez az a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára szerelve ígyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát!" Jilemnický és József Attila egy cél, az újfényű jövő felé mutat. Akaratuk közös s közös akaratra lelkesít. Egy a szavuk, miként egy volt a tőkés múltban a proletárok, az elnyomottak szava, vágya, harca. A kommunista pártok a proletár nemzetköziség alapján kovácsolták egvségbe a ' néppknratot. változtatták tőkedöntő szervezett erővé. S 1945-ben a Szovjetunió diadalmas felszabadító seregei lehetővé tették, hogy országok sorával bővüljön a világ szocialista egyhatoda, olyan országokkal, amelyek népe lerázta rabbilincseit és új úton, a kommunista pártok által megvilágított úton lebett ki, hogy valóra váltsa Jilemnický,és József Attila s minden igaz ember legszebb gondolatait, az új élet tavaszát. Későn köszöntött be a tavasz ez idén. De a természet mégsem volt olyan mostoha, hogy a világ munkásosztálya, minden becsületes dolgozója nagy ünnepén, május 1-én ne öltözzön ünnepi köntösébe, virágdíszébe. Bekopogtatott hozzánk s kinek arcára nem varázsolt mosolyt a zsenge, üdezöld fű, a kitárulni kívánkozó levélbimbó, a cseresznye nyiló virága, a melegen cirógató napsugár, a liget homokjában játszó emberpalánták sokasága? Üdvözlünk kikelet, szeretettel, sóvárogva vártunk, tudtuk, hogy eljössz, hisz ez a természet megbonthatatlan rendje. 1917 októberében, majd 1945 májusában megjött az emberi élet tavasza is. Kilencszáz millió ember tavasza, szabadsága, boldogsága, emberi élete... A könny és a vér, a nyomor és az igazságtiprás, a jogfosztottság és a megalázás, a gyűlölt tőkés rend telét törte meg s döngeti már az öreg földgolyóbis minden harcos népének ajtaját. Üdvözlünk emberi élet tavasza, munkánkkal köszöntünk újra, mert sokáig sóvárogva vártunk a tőkés múlt évtizedes harcai közepette is. Tudtuk, hogy eljössz, mert ez a társadalom fejlődésének megszeghetetlen rendje. S tudjuk azt is, hogy a mi tavaszunk örökkön örökké száműzte a telet, a mi tavaszunk kezünk, agyunk serénvkedése nyomán már csak szebb, dúsabb, színesebb és melegebb — boldogabb lesz. De az élet tavaszát, az Ember vörös csillagát, mint a szemünk fényét óvnunk, őriznünk kell. A világimperializmus támadó erői lángcsóvát szeretnének vetni békés otthonainkra, atom- és hidrogénfegyverrel. tömeggyilkos szándékkal akarják visszafelé forgatni a történelem kerekét. Nem lehet utálatosabb a Szahara hiénájának üvöltése Spykman amerikai áltudós egy mondatánál: „Tény az, hogy, ellentétek mindig lesznek és hogy a háború az egyensúly megtartásának nélkülözhetetlen eszköze marad". Nem, Spykman úr, a mi új rendünk, a szocializmus győzelme a feledés sűrű • homályával fogja eltakarni még a szót is: háború! S hiába álmodik makkal az éhes disznó, ma már nemcsak a tőke hatalmának érdekei döntenek az embermilliók sorsa fölött, ma az egyszerű embereknek szavuk van, s vegyék az urak tudomásul: nagy szavuk, mért egységes hangjuk erősebb ezer tájfunnál! Dulles, az USA államtitkára, a jezsuita diákotthonok volt neveltjeinek kongresszusán nemrégiben ezt mondotta: „Bizonyos körülmények között a béke az emberiség degradálásához vezethetne és az embereket oly fokú szellemi csődbe taszítaná, amely lehetetlenné tenné az erköicsi és értelmi ítéletmondást". Cinikus, veszélyes, embertelen szavak! Igen, a béke degradál, de csak azokat, akik felrúgják a humanizmus eszméit, degradálja a különféle dullesokat, a vérfürdőt áhítozókat, az élősködőket. Nincs, is . ezeknek másutt helyük, csak a történelem szemétdombján! Az időnek, a fejlődésnek még a legvadabb ugatás sem parancsolhat állj-t. vagy visszakozz-t! A' kutyá ugát — a kara-, ván halad. A második világháború után lényegesen megváltoztak az erőviszonyok. Az új helyzetet szorosan véve három tényező jellemzi: a béketábor országainak hatalmas méretű erősödése, az emberiség többségét átfogó, óriási erőt jelentő világbékemozgalom szervezett fellépése a politika porondján és ezzel kapcsolatban a világimperializmus általános válságának továbbmélyülése. Az emberiség több mint egyharmada ma a szocializmus országaiban él. • Pekingtől Berlinig nyolcezer kilométert, Murmanszktól Szófiáig háromezerötszáz kilométert utazhatunk be anélkül, hogy elhagynánk a béketábor országainak területét. S ezek az országok a Szovjetunió vezetésével és támogatásával soha nem ismert ütemben fejlődnek, gyarapodnak. Évről évre több az acél, a szén, a kőolaj, a villamosenergia, a közszükségleti cikk, s hogy nem csekély emelkedésről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 1950—1954 között a szocialista országokban évenként átlagosan 18 százalékkal növekedett az ipar termelése, a kapitalista országokban pedig mindöszsze 4,8 százalékkal. A szocialista országok ipari termelése az 1937es szinthez hasonlítva több mint három és félszeresére nőtt. Büszkeséggel tölt el minket, hogy hazánk. a Csehszlovák Köztársaság | sök iparágban az egy

; emberre eső termelésben' elhagyott egýes fontos kapitalista "országokat, s a béketábor egyik szilárd, erős bástyája. ., . . S mily, gazdagok a mi országaink! Mily felmérhetetlen kincseket rejt még például Kína földje. Szénvagyonát 250 milliárd tonnára, vasérckészletét 1,2 milliárd tonnára, olajkészleteit 1 milliárd tonnára becsülik és hatalmas területei még teljesen feltáratlanok. De ennél talán még nagyobb kincs, még nagyobb erő az, ami a tonnák milliárdjaival le sem mérhető s mégis oly sokat esik latba. Mi más ez, mint az, hogy ma 900 millió ember szíve egyszerre dobban, kezük egy cél érdekében lendül, amely szétszakíthatatlanul egybefonja akaratukat. S mi nem felejtjük, hogy ma abban a korban élünk, amikor mozgásnak indult Ázsia, sőt Afrika is — amit mi sem bizonyít jobban, mint a bandungi értekezlet — s ez a két földrész az emberiség kétharmadát, 1600 millió embert hordoz a hátán. A kapitalista országokban is sorakoznak a béke híveinek milliói. Százmilliók szólalnak meg, mondanak határozott nemet, s ez hatalmas anyagi erő, mert az imperialisták maroknyi csoportja egymagában nem valósíthatja meg sátáni terveit. Gyűlölhetik a békét akaró százmilliókat, mérges nyálat fecskendezhetnek feléjük, de véleményükkel ezeknek az uraknak számolniok kell. . . \ A - kapitalizmus egén leáldozóban a nap. Az „aranykor" végéhez közeledik.'Mind fenyegetőbb a válság réme. A- lét meghosszabbítása, ez á sürgető feladat. S az eszközök? Mindegy, csak beváljanak. Mind nagyobb teret hódít a fasizmus, fegyver kerül újra a lidicei és osviencimi, oradouri és kremničkai náci tömeggyilkosok kezébe, irány: a háború. Ezért kell ma újra, az egész világon dörgő hangú megállt kiáltani. Ez a szó mindennél erősebben kapcsol ma egybe minket, szabad, munkás május elsejénken a világ minden békeharcosával. S ez a szó ma még sokkal többet jelent, mint 1936-ban Madrid falainál a" „No passaran!" — Nem törnek át! Mert egybekulcsolódó kezünk átfogja a földgolyót, mert magasbalendülő öklünk megtorpanásra késztető erő, mert egységesek vagyunk, mert a Szovjetunió vezette béketábor legyőzhetetlen. Hazánkban egy új, szabad május elsejét ünnepelünk a békés munka jegyében. De ez a május elseje egyben a munkásosztály vörös zászlói előtt tett harci fogadalom is: nem engedjük lerombolni azt, amit eddig alkottunk. Molotov elvtárs szavaival figyelmeztetjük az imperialistákat, ha ismét háborút robbantanának ki „nem a ,.világcivilizáció" fog elpusztulni, bármennyire is szenvedne az új agressziótól, hanem az a már megrothadt társadalmi rendszer pusztul maid el véráztatott imperialista' alapjával együtt..." Az Ember vörös csillaga sohse kerül mát le életünk p^éről!