Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1955-04-30 / 102. szám, szombat

1955. április 30. UJSZ0 7 350 éves CewMtes dm Azok között a nagy alkotók, gondolkodók és írók között, akiknek a tanításáról és egész életművéről a Béke-Világtanács kezdeményezésére a halad* emberiség ebben az esztendőben megemlékezik, helyet kapott egy nagy spanyol író, Cervantes is. Ennek az ünnepélyes és tisztelgő megemlékezésének a keretében kíséreljük meg az író tüzetesebb portréjának a megrajzolását és halhatalan műve, a Don Quijote kimerítőbb, alaposabb elemzését. Ezen a portrétfclvázoláson és elemzésen keresztül vizsgáljuk meg aztán azt is, hogy mi Cervantes nagy művében az a maradandó tanúiság, amit az elmúlt három és fél évszázad nem koptatott el; mi az az érvényét nem vesztett és még nundig előremutató pozitív gondolat, amelyet a Béke-Világtanács méltónak tart arra, hogy hasznos megfontolásra és okulásra az emberiség elé tárjon. Cervantes a XVI. század végének és a XVII. század elejének írója. Hazája az akkor még hatalomban és gazdagságban tündöklő, de már legjobb fényeit elhullajtott feudális Spanyolország, amely a jövő távlatait elvesztve görcsösen odaragadt a múlthoz és annak visszahúzó erőihez. Európa legfejletteb nemzetei, Spanyolország vetélytársai akkor már lerázták magukról a feudalizmus néhány bilincsét és felszabadult erőikkel szorgalmasan építették és formálták az új társadalmi rendszert: a kapitalizmust. Angliában, Hollandiában és Németországban a hatalmas társadalom-gazdasági és szellemi mozgalmak, forradalmak kohójában megszületett új tanítások diadalmaskodtak már a régi és elavult felett. Ugyanakkor Spanyolországban az új tanok hirdetőinek és elfogadóinak máglyákat rakott az elvetemült vakbuzgóság és a megcsontosodott maradiság. A hatalomban és fényűzésben elpuhult spanyol uralkodó osztályok megkísérelték a lehetetlent: országukban véglegesen meg akarták állítani a társadalmi fejlődés feltartóztathatatlanul előrehaladó kerekét Makaóéul kapaszkodtak" "a múlt ellobbanó lidéréeibe és konok érthetetlenséggel tagadták és nem akarták tudomásul venni a valóságot. A spanyol nemzet legjobb fiai aggódva nézték ezt az értelmetlen, meddő harcot és a fejlődés erőivel szembeálított öngyilkos ellenszegülést. Nyílt kritikát nem gyakorolhattak, élesen elítélő hangokat nem hallathattak. mert azokat az inkvizíció éber hóhérai gyorsan és kíméletlenül fojtották el. M aggódó és elkeseredett hazafiaknak a bírálat kimondására csak a burkolt beszéd, az allegória maradt meg. Az allegóriával mondott bírálátot az akkori Spanyolországról, pusztulásba süllyedő hazájáról a kor egyik legnagyobb írója Cervantes ls Cervantes szegény kisnemesi családnak /volt a sarja, tehát a spanyol társadalomnak ahhoz a tönkrement, szegénységbe és beamterségbe züllött osztályához tartozott, amelynek a sorsa miniatűr méretben mintegy példázta azt a kilástástalan és sivár jövőt, amely az egész nemzetre és országra várt. Cervantes fiatalon, rögtön az iskolai tanulmányai elvígzése után búcsút mondott a vigasztalan családi környezetnek és katona lett. Különböző hadjáratokban vett részt, több országban megfordult, sok mindent átélt és tapasztalt. A haladó külföldön szerzett élményei, az ott látott állapotok és viszonyok rádöbbentették hazája elmaradottságára és a spanyol vezetőrétegek konok haladásellenességére és veszélyes múltbanragadására és valóságtagadására. Ez a keserű felismerés adta « már előbb is Írogató Cervantes kezébe azt a tollat, amellyel halhatatlan művét: a Don Quijote-t megírta. A Don Quijote első kötete 1605-ben jelent meg és a közönség körében élénk tetszést keltett. Az olvasók nagy része azonban nem értette meg a könyv igazi tendenciáját és allegóriába bújtatott értelmét. Mulatságos, humoros műként üdvözölte és szívből kacagott a búsképű lovagnak: a nemes és elmés Don Quijote de la Manchának esztelen kalandjain és különös hóbortjain. Don Quijote a lovagregények olvasásában megkótyagosodott spanyol kisnemes, akit a kalandos könyvek teljesen megfertőztek és valami szörnyen kusza álomvilágba ringattak. Elvesztette valóságérzékét, szertelen ábrándokat hajszol és a mindennapi élet legegyszerűbb jelenségeit vad fantazmagóriákká és részeg víziókká változtatja a valóság visszatUkrözésére képtelenné vált szeme. A szélmalmokat sárkányoknak né/:, a t::rkacsordában ellenséges hadsereget lát és ósdi fegyvereivel rájuk ront. Hiába rimánkodik neki paraszti fegyverhordozója, a népet képviselő józan és hűséges Sancho Panza; nem tudja őt észretéríteni és a valóságba viszszaragadni akkor sem, amikor a szélmalmok félelmesen forgó vitorlái csontjait törik és a felbőszült pásztorok halálra verik. Don Quijote a kudarcokból sennmit sem tanul,I mániákusan, rögeszméktől űzötten tovább rebog táltos paripának látott gebéjén: Rocinantén, újabb és újabb komikus felsülésekbe fúló kalandok felé. Az olvasók nem érezték meg ebben a hun ->r erőteljes eszk'>z.;.vcl .»galkotott műben az allegóriát ós a legjobb esetben is csak a lovagregények elleni szatirikus támal.i.t látta! benne. Pedig a Don Quijote-ban kettős allegória is vain. A búsképű lovag egyrészt Cervantes osztályát, az elzüllött és tönkrement spanyol kisés középnemességet jelképezi, amely nem képes építő munkával új életet, reális jövőt teremteni magának, hanem a múlt ködképei után fut és a pusztulással fenyegető sivár jelenhez elmúlt dicsőségei: hazudja vissza Jelképezi továbbá ez a tragikomikus alak a XVI. és XVII. század fordulójának egész Spanyolországát, amely nem akarja tudomásul venni a társidalom fejlődésének új követelményeit és a haladás és valóság elől a süllyedő feudalizmusnak irrealitásokba és fantáziákba hulló eszméivel bástyázza körül magát. Cervantesnek fájt az a szatíra, amelyet hazájáról és osztályáról volt kénytelen írni. Izzó hazaszeretetével és osztályhűségévei magyarázható az, hogy Don Quijote félbolond alakjába a jóság és becsületesség megkapó vonásait ls belerajzolta. Az pedig, hogy a regény 1616-ban megjelent második kötetének a végén, közvetlenül a halál, pusztulás előtt kijózanítja kelekótya hősét, visszavezeti őt a megtagadott valóságba és elítélteti vele a botorul hajszolt sok eszelős kalandot, — azt miitatja, hogy Cervantesnek hazája és osztálya sorsát illetőleg voltak illúziói is. Remélte, hogy Spanyolország és a spanyol nemesség még a tizenketedik óra bekövetkezte előtt ráébred a valóságra, elfordul a múlt hamis ábrándképeitől es rátér a haladás útjára. Cervantesnek ezek az illúziói nem váltak valóra. Az elbukó feudalizmushoz önmagát esztelenül odaláncolő Spanyolország, gazdag gyarmatainak teljes kirablása után, anyagi forrásaitól, hatalmi eszközeitől megfosztotta^ nem bírt megküzdeni a társadalom fejlődését felismerő és hasznosító vetélytársaival és nagyhatalmi rangját elvesztve a szegény és kis nemzetek közé züllött. Cervantesnek nem sikerült tehát a könyvével közvetlen célját elérni és hazáját a bukástól megmenteni. De azért ez a könyv nem maradt célvesztett és terméketlen alkotás. Don Quijote mesterien megrajzolt típusa halhatatlan alakjává vált a világirodalomnak és napjainkig sok-sok írót ihletett meg, sok-sok írónak szolgált mintául. Nincs az a nemzeti irodalom, amelyben ne találkoznánk Don Quijote tragikómikus alakjával: a dőre és céltalan ábrándkergetés ^egyéni figurájával, vagy egész osztályt, sőt nemzetet megtestesítő típusával. A magyar irodalomnak is megvannak a maga Don Quijotejai, akik mindmind nagy íróink társadalomkritikájának hordozói. Ilyen Don Quijote-i alak például Jókai Kiskirályok című művének Tanussy Decebálja: ez a cinikus, gyáva és demagóg nemes, aki az erkölcs és a becsület törvényeit nemzete és hazája érdekeit semmibp sem veszi, a hazafiság szent eszméit puffogó frázisokra váltja — de egy nevetséges rögeszme: a Thonuzóbától I való leszármazás megszállotjaként valósággal bábbá válik ravasz ellenfelei kezében, akik saját mániája tudatos felnagyításával teszik őt végül is anyagilag és erkölcsileg teljesen tönk" re. Cervantes Don Quijote-jának alakja különös erővel elevenedik meg Pongrácz Istvánban, Mikszáth Beszterce ostromának főúri hősében is. Ez a XIX. század elején élő kelekótya gróf nem törődik az előreszaladt idővel és középkori módon berendezett várában a kíméletlenül zsarnok oligarchia és a fenséges eszmékért lelkesedő finom lovag együttes szerepét játssza. Beszterce ellen háborút visel, a megrémült várostól túszokat csikar ki és még számos ilyen meghökkentő kalandot, irrealitássá vált középkori hős" tettet hajt végre a rögeszmétől hajtott embernek a szerep iránti teljes odaadásával és tragikomikus komolyságával. Ezek a magyar alakban és környezetben feltámadó Don Quijote-ok — Cervantes hőséhez hasonlóan — nem öncélú regényfigurák, hanem egész társadalmi osztályok öngyilkos maradiságát és múltbatemetkezést ábrázoló típusok. Tanussy Decebál pl. a magyar nemességnek azt a részét jelképezi, amelyet nem hevítettek fel sem a reformkor, sem a szabadságharc nemes eszméi, amely az önzésben és az élősködésben megátalkodva egy egész nép jövőjével szemben konokul védte ősi előjogait és kiváltságait. Mikszáth bolondos grófja: Pongrácz István pedig azt a magyar főnemességet példázza, amely a tőkés rendszer hatalmas kibontakozását értetlenül nézi és a számára riasztó valóság elől múltjának dohos fellegváraiba menekül. Don

1 Quijote szimbolikus figurájára a magyar irodalom sok alkotásában rábukkannánk még, ha Cervantes halhatatlan hősének itteni hatásáról teljességre törekvő bemutatást, kimerítő felsorolást akarnánk adni. Különösen Mikszáth többi művei, köztük elsősorban a Nemzetes uraimék és a Gavallérok, szolgálnának erre a célra hálás forrásul. Király István kitűnő Mikszáth-monográfiájában behatóan foglalkozik ezzel a problémával, nekünk ebben a rövid megemlékezésben ilyesmire nincs lehetőségünk. De itt nincs is erre szükség. A felhozott magyar példákkal csak a Don Quijote nagy termékenyítő hatását akartuk szemléltetni, megvilágítani. Rámutatni arra, hogy ennek a zseniálisan megkonstruált, gazdagon árnyalt és mesteri vonásokból összeállított típusnak milyen sokat köszönhet az egész világirodalom és benne az egyes nemzeti irodalmak is. Don Quijote elpusztíthatatlan figurája száz és száz új alakba, új köntösbe öltözve elősegítette a többi népek haladó irodalmaiban is a szigorú önvizsgálatot, a tévutakra csábító hamis ábrándok felszámolását és az igazi célokhoz való Igazodást, a józan valósághoz való fordulást. Ez a cervantesi mű legfőbb jelentősége és örökérvényű pozitív tanulsága! De ebben a példára ösztönző és kritikára buzdító termékenységben és tanulságban még nem merül ki teljesen Don Quijote jelentősége. További érdemeiről nem bocsátkozhatunk már részletesebb elemzésbe, de múlhatatlanul meg kell még említenünk, ki kell emelnünk azt, hogy ez a mű a népnek és a népi szemléletnek forradalmi szálláscsfnálója és a realista életábrázolásának nagy úttörője a világműirodalomban. A népet és a népi szemléletet Sancho Panza képviseli a tegényben. Az akkori olvasóközönség igényeinek, a kor és rendszer áthághatatlan irodalompolitikai és esztétikai korlátainak megfelelően sok komikus vonás tarkítja és torzítja még ezt a paraszti figurát, de egészségps józansága, bölcsessége és igazságszeretete már merészen ez uralkodó osztályok elleni éllel villantja meg az elnyomott népben szunnyadó és érő nagy szellemi erőket. Ez tehát az a szinte felbecsülhetetlen irodalmi és erkölcsi értékekből, nenevelő tanulságokból álló termékeny és hatalmas pozitív" eszmetartalom, amelyet a Béke-Világtanács az egész világ, az összes népek és nemzetek elé tárt akkor, amikor a halhatatlanságának háromszázötvenedik évfordulóját megért Cervantes ünneplésére hívta fel a figyelmet. Dr. Turczel Lajos. Két május elseje Május. Legszebb és legkedveltebb hónap a tizenkettő közül. Ilyenkor a fák virágdíszbe, a rétek, erdők, mezők a reménység színébe öltöznek. A pacsirták, fülemülék serege a tavaszról szívet vidító éneket énekel. Esténként megszólal a bús csalogány is. Az emberek szíve felvidul. Fiatalok, öregek, egyaránt kikívánkoznak a megújult természetbe. Csöndes, holdvilágos május éjjelen harmonika, gitár, tárogató hangja száll a légben. Május elseje előestéjén a falusi lányok ablaka alatt megszólal a zene, s a legények ajkáról felhangzik egy szerelmes, víg, vagy kesergő nóta. Nótázás közben felpántlikázott májusfát állítanak kedvesük ablaka elé. Májusnak azonban ennél a népszokásnál sokkal jelentősebb történelmi múltja is van. Május elseje: a világ dolgozóinak munkaünnepe. Hazánk dolgozói is készülnek a nagy nap megünneplésére. A bányákban, gyárakban, falvakon, városokon a múlt idők öreg harcosai, az egykori május elsejei tüntetésekről mesélnek. A 64 éves Vokony Ferenc, a párt régi harcosa, a komáromi gázgyár munkása így beszél a régi májusokról: — Amikor május elseje megünneplésére készülünk, mindig eszembe jutnak azok a régi májusok, amikor a csendőrkordonok között vonultunk fel. A múlt idők május elsejei felvonulásain sokszor folyt proletárvér, de néha röpködtek ám a csendőrcsákók is. Űgy emlékszem 1930. május elsejére, mintha ma lenne. Ezen a május elsején is, mint az előtte való években, Komáromban két tüntető csoport vonult fel. Az egyik csoport az amszterdami (sárga szakszervezet) tagjai a szociáldemokraták zászlaja alatt, a másik, a mi csoportunk, a vörös szakszervezet tagjai, a kommunisták és a kommunista ifjak, a sarló-kalapácsos vörös zászló alatt tüntettek. Sok esetben megtörtént, hogy az apa a szociáldemokraták felvonulásán, a fia pedig a kommunisták tüntetésén és népgyűlésén vett részt. Ez a politikai hovátartozóság kérdése évek hoszszú során át dúlt városunk dolgozói között. Sajnos, a dolgozók szétforgácsoltsága sok nehézséget okozott. Nem tudtuk egyesíteni erőinket a kizsákmányolók ellen. — Mi volt a különbség a volt vörös szakszervezet és az amszterdamiak május elsejei tüntetése között? — kérdezzük. A hatvanéves Nediás Aurél, a komáromi Steiner Gábor-üzem dolgozója, a volt amszterdami szakszervezet tagja, válaszol kérdésünkre: — Nagy különbség volt a két csoport felvonulása, de főképp kitűzött célja között. Mi, az amszterdamiak minden május elsején úgy vonultunk végig a városon, mint egy gyászmenet. Tőlünk egyetlenegy jelszó, egyetlenegy dal se hangzott el sohasem. Felvonultunk csupán azért, hogy ott legyünk, de lelkesedés nem volt. Nem is lehetett, mert kényszerből vonultunk fel. Az amszterdami szakszervezet vezetői pénzbírságot vetettek ki azokra, akik nem jelentek meg. A büntetés 20 korona volt, ami az akkori időben egy vasmunkás 3—4 napi keresete volt. A bírságolással rákényszerítettek a májusi felvonuláson való részvételre. A mi csoportunktól sohasem kellett félni a burzsoáziának. Menetünket nem is kísérte sohasem rendőrkordon. Volt vezetőink, Schultz Ignác, Fehér Ferenc szociáldemokraták a burzsoáziának megfelelő politikát folytattak. Mi erről csak később győződtünk meg. Más volt azonban a vörös szakszervezet május elsejei tüntetés és népgyűlése. A proletárok igazi harcot vívtak a kizsákmányolók ellen. Tüntetéseik a harcos május elsejékre emlékeztetnek. — 1930-ban 3500 munkanélküli volt Komáromban— veszi át a szót ismét Vokony Ferenc. — Ezért a május elsejei tüntetésünk nagyobb méretet öltött, mint máskor. Az ünnep előestéjén plakátokkal ragasztottuk teli a házak falait és a palánkokat. Egész éjjel őrködtünk "plakátaink fölött, nehogy a szocdemek letépjék őket. Reggel 5 órakor az éjjeli őrség után mintegy 300 dolgozó gyűlt össze a vörös szakszervezet munkásotthonában. Innen a temetőbe vonultunk, megkoszorúztuk az 1919-ben elesett vörös katonáink sírját és fogadalmat tettünk az ő nevükben is, hogy harcolni fogunk a végső győzelemért a kizsákmányolók ellen. Mire a felkelő nap első sugarával beragyogta városunkat, már indultunk is vissza a városba. Munkászenekar kíséretében, fegyelmezetten, taktusra léptünk és a proletariátus harci dalait énekeltük. A város utcáin emberek csatlakoztak tijntető sorainkhoz, amelyeket rendőrkordon kísért. A volt Kossuth, mai Május 1 téren mintegy 6000 ember gyűlt össze. A Dunaparton gyűlésező amszterdamiak nagyrésze is átpártolt hozzánk. Ott hagytak Schultzot és a többi előadót, ingadoztak ... nem tudták, hová tartoznak. Átjöttek a mi népgyűlésünkre, de itt is némán hallgattak. A vörös szakszervezet tagjai azonban az ő nevükben is követelték az emberibb életet.. .a munkát, kenyeret egyenlőséget és szabadságot. A kommunista párt előadói, Steiner Gábor, Major István és Mező elvtársak őket is számbavették, amikor a komáromi dolgozókat harcba szólították fel a kizsákmányolók ellen. Az akkori polgármesternek, Csizmadia Györgynek nem tetszett Steiner elvtársék előadása, amellyel kipellengérezték a kapitalista társadalom gazdasági válságának okát. Amikor Steiner elvtársék a munkásság harci feladatáról kezdtek beszélni. Csizmadia polgármester csendőrosztagokkal rohamoztatta meg a tömeget. Ezen a május elsején ismét proletárvér öntözte Komárom főterét. A munkásság azonban nem tört meg. s a népgyűlésnek megvolt az eredményé. A május elseji népgyűlésen megszavazott javaslat alapján a város küldöttei május 20-án a prágai minisztériumban 1500 munkás számára kiharcolták a munkát. Igy folytak le a régi, harcos májusok, egész 1%38-ig. 1938-tól 1945-ig magunkba zárkózottén, titokban ünnepeltük a dolgozó nép munkásünnepét. A magyar fasiszta államhatóság elfojtotta a munkásmegimozdulásokat. Illegalitásban, titokban terveztük az elkövetkezendő első szabad május elsejét. ' A i első szabad május, elsejéről beszél a flossenburgi tábor 36 346-os számú foglya, Mondok Gábor dunaszerdahelyi lakos. — Tíz évvel ezelőtt, 1945 április második felében már sejtettük a flossenburgi lágerban is, hogy nemsokára megérjük az első szabad májust. A láger volt két gázkamráját a német SS-ek gyorsan fürdővé alakíttatták ét. Először érthetetlen volt, •Je később megértettük az SS-ek fejvesztettségét. Közeledett a front, azért tűntették el a gázkamrákat. A nagy számokat kicserélték rabruháinkon és április 25-ón Flossenburgból Dachau felé terelték gyalogszerrel a tábor rabjait. Tízezer pár facipő kopogott végig a flossenburgi főúton. Tízezer lerongyolódott embercsontváz menetelt a halálmenetben. A háromnapi szünet nélküli menetelés után úgy hullottak ki a sorból az agyenkínzott emberek, mint ősszel a legyek. A sorból kiesetteket a német SS-géppisztolyosok a foglyok szeme láttára a sáncparton agyonlőtték. Amerre mentünk, emberhulla ielezte átvonulásunkat. Harmadnap éjjel egy nagy erdőbe értünk, de az ágyúk már egész közelről dörögtek. Jólesett a váratlan pihenő. Agyongyötörve nyúltunk el a hideg földön. Mire kivirradt, az ágyúgolyók már a fejünk felett röpködtek. Kísérőink fejvesztetten rohantak az erdő mélyébe. Magunkra maradtunk és az élnivágyás ösztöne új erőre ébredt bennünk. Megindultunk a front felé. Alig . gyalogoltunk néhány . kilométert a botokra tűzött fehér rongyokkal, amikor összetalálkoztunk a felszabadító járőrökkel. Ezen a napon, 1945. április 28-án, hosszú kínlódás és nyonriorgás után, először ettem fehér kenyeret. Két nap múlva Pösingben, egy német falucskában, értük meg a május elsejét. A falu piacterén nyolc nemzet zászlaja lengett, és mindenki saját nemzete zászlaja alatt éltette a szabad május elsejét. Urbán József