Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-08 / 57. szám, kedd

' s 1955. március 8 . ||| 5Z0 / Á munkás-paraszt szövetség megszilárdításáért .. . 5_ A FEISZABADULÁS 10. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Valamivel több mint egy éve a királyfiakarcsai egységes földmű­vesszövetkezet hóval borított udvarán középtermetű, kucsmás ember haladt át. Nagykabátja alatt kék munkaru­hát viselt, rajta a bratislavai Béke­üzem jelvénye. Erős elvtárs, a Béke­üzem egyik legjobb gépjavítója már messziről köszönt a szembejövőnek. — Jó napot, Lajos bácsi! Mi újság? tluber Lajos, a földművesszövetke­zet elnöke jól megrázta a jövevény kezét: — újság az van — mondta. Az utolsó napokban sok tehén megellett, sok szép új borjúval gyarapodott az állatállomány. A vendég első útja az istállóba ve­zetett. Amint egymás mellett halad­tak, innen is, onnan is felhangzott, a „jó napot", a „česť práci", a „szabad­ság" és az „adjon isten". Erős elv­társat jól ismerték a szövetkezetben. Abban az időben már csaknem két esztendei védnökségi barátság fűzte őket össze. Erős elvtárs is majdnem minden szövetkezeti tagot névről is­merte. Miközben a borjakat és a teheneket nézegették, a tavaszi munkák előkészí­tésére terelődött a beszéd. — A lovakat megpatkoltattuk, szer­számainkat megjavítottuk — mondta az EFSz elnöke. Közben odaértek a szövetkezeti kovácsműhelyhez, ahol Hacsik Béla szorgoskodott munkatár­sával; javítgatták a vetőgépeket, ko­csikat és gazdasági felszerelést. Erős elvtárs „hasznos munkát" kívánás­sal köszöntötte a szakmájában gazdag tapasztalatokkal bíró Béla bácsit, aki a köszöntést azzal fogadta, hogy hasz­nosabb is lehetne, ha jó szerszám lenne. — No, ha csak az a baj, azon lehet segíteni — válaszďt Erős elv­társ. Pár napra ezután Hacsik Béla ko­vácsmestert a Béke-üzembe hívták, hogy válasszon ki magának olyan szer­számokat, amilyenre szükségük van. Hacsik Béla bizony alig tudott szóhoz jutni a nagy meglepetéstől, mikor be­lépett a Béke-üzem hatalmas szer­számraktárába, ahol talált fúrót, ka-, lapácsot, fogót, egyszóval mindent, ami kellett. Ment is aztán a munka. Mire a földeken a hótakarót elolvasz­totta a nap és megkezdődött a tavaszi munka, üres volt a kovácsműhely. Persze volt is nagy öröm, hogy min­den javítást idejében elkészítettek. Amíg a szorgalmas szövetkezeti tagok szántottak, vetettek, kukoricát és krumplit ültettek, a Béke-üzemben egyre többen jelentkeztek, akik két kezük munkájával akartak segíteni a szövetkezetnek a növényápolásban. Lassan bealkonyodott. Szürke, sűrű köd ereszkedett a falura. Ott gomolygott a házak között, a ker­tekben, a főúton. Ekecs kicsiny község a Csalló­közben. Lakosai más napokon ilyen tájban már rég behúzódtak a jó meleg szobába. Hat-hét óra kö­rül néhány fiatal legényen kívül alig látunk valakit az utcán. Most azonban népesebb az utca. Nem­csak legények járnak az utcákon. Kiöltözött lányok, feketeruhás öreg nénik, bácsik, jól megtermett férfiak, anyák kicsinyeikkel karju­kon igyekeznek a békegyülés szín­helyére. Közös ügy, a béke megvédésé­nek nagy feladata hozta össze a falu lakosait a teremben. Egybe­gyűltek, hogy közösen nyilvánít­sák ki akaratukat: tiltakozunk az új háború előkészítése ellen, köve­teljük, hogy semmisítsék meg az atomfegyvereket és vessék el a pá­rizsi szerződéseket. Ekecs község lakói továbbra is békében akarnak élni, dolgozni. Szilárdan állnak a Béke-Világta­nács felhívása mellett. A felszóla­lók mindegyike arról beszélt, mi­lyen nagy kincs az emberiségnek a béke és ezért mindnyájunknak fo­kozott harcot kell folytatnurík a háborús uszítók ellen, a béke meg­őrzéséért. A békegyűlés után szép kiütúr­műsor következett. Pirosnyákken­dős pionírok sorakoztak fel a szín­padon. A falu fiataljai, az apák, Mert az idejében elvégzett kapálás gazdagabb termést jelent. A jelentke­zőn között voltak szakmunkások, osz­tály- és csoportvezetők, gépírónők, könyvelők, akik kapáláskor úgy ka­páltak, mintha mindig így keresték volna a kenyerüket. A szövetkezeti tagok az ara'.ast is gond nélkül kezd­tek meg, mert nem volt egy talpalat­nyi megkapálatlan föld sem. Alig, hogy az aratás megkezdődött, már megint ott voltak a Béke-üzem dolgozói hordták a kévéket. A tapasztaltabbak pedig, vagyis azok, akik már dolgoz­tak a mezőgazdaságban, a kereszteket rakták. A jól végzett munka után a szövetkezet jó vacsorával várta a ven­dégeket és ha szombat vagy vasárnap este a kocsmában megszólalt a talp alá való muzsika, bizony még táncoltak is, fiatalok öregek egyaránt. Nappal a munkában, este zeneszó mellett szö­vődtek a barátság szálai, a városi és falusi emberek között. Büszke érzés tölti el Erős elvtársat, hogy a cséplés idején a politikai ne­velő- és szervezőmunkán kívül, szak­tudásával is segítségére lehetett a szövetkezetnek, a cséplőgép kezelésé­ben és jávításában. Amikor pedig a száraz, meleg napok idején a szövetke­zet kertészei hiába várták az éltető vizet a fejlődő paprikára, paradicsom­ra, a felhőtlen tiszta égbolt nem ígért esőt és az öntözőberendezés sem mű­ködött, megint csak ők segítettek. Nem kellett több, csak egy telefonbeszélge­tés és a Béke-üzem igazgatója azon­nal intézkedett, hogy Pozsgai Antal és Laki István elvtársak menjenek ki Erős elvtárs segítségére. A három jó szakember fáradságot nem kímélve, rövid idő alatt rendbehozta a szi­vattyúkat és a kertészek öntözhették a növényeket éjjel-nappal. A védnökségi üzem dolgozóit minden munkacsoportban örömmel fo­gadták. De nemcsak azért, mert a csúcsmunkák idején sokat segítenek nekik, hanem azért is, mert sok min­dent hallottak és tanultak tőlük, fő­leg a munkaszervezés terén. Bóth Jó­zsinak, a szövetkezet fiatal könyve­lőjének is najl segítségére volt Fias­ka Béla elvtárs, a Béke-üzem egyik számvevője, aki kötelességének tar­totta a könyvelésben és a tervek ki­dolgozásában szerzett tapasztalatait átadni Bóth elvtársnak, a szövetke­zeti vagyon őrének és a vezetőség tanácsadójának. Hiszen a munkaegy-. ségek pontos, lelkiismeretes, minden­napi könyvelésétől függ az igazságos munka szerinti jutalmazás, vagyis a jövedelem elosztása! A t szövetkezeti vezetőség Fiaska elvtárs kezdemé­nyezésére vezette be az állattenyész­tésben a gyarapodás utáni jutalmazást, anyák féltett kincsei. Az ő békés jövőjük megvédéséért jöitek ma itt össze béketanácskozásra a község lakosai. A vidám fiatalok láttára valamennyi jelenlévő szíve szerint jelentette ki egy anya: „Ne enged­jük, nem engedjük meg, hogy gyermekeink sírva keressék elve­szett szüleiket a rommábombázott utcákon." A békegyűlést követő v nap agitkettősök látogattak el a házak­ba. Minden családot felkerestek, valamennyi otthon ajtaján beko­pogtak. Sehol sem találtak zárt aj­tókra, mindenütt szívesen látott vendégek voltak. Nemcsak az aj­tók, a szívek is megnyíltak jöttük­re. Mindenütt elbeszélgettek a nép­nevelőkkel az elmúlt világháború szenvedéseiről. Csaknem minden családban elevenen élt még az el­esett hozzátartozók emléke. Paksi László, a falu fiatal taní­tója is részt vett az aláírások gyűj­tésében. Ö mondta el a köbetkezö történetet: — Az egyik házban egy 80 éves, őszhajú bácsi fogadott. Látszott rajta, hogy már várt bennünket. Alig, hogy beléptünk az ajtón, könnyezni kezdett. Sírt, mint a gyer­mek. Soha nem felejtem el ezt a látványt, a keservesen zokogó öregembert. Az agg azután elbeszélte szíve nagy fájdalmát. Négy fia, felnőtt, egészséges négy gyermeke pusz­tult el a második világháború vér­ami az állatok jobb gondozására ösz­tönözte a tagokat. így érték el, hogy az állatállomány értéke az előző év­hez hasonlítva 200 000 koronával gya­rapodott. Mikor a Béke-üzem dolgozói a szor­galmas szövetkezeti tagokkal versenyt kapáltak, egyeseknek bizony a dereka is megfájdult a szokatlan munkától. De a fáradozás nem volt hiábavaló, mert kukoricából megkétszereződött a hektárhozam az előző évhez viszo­nyítva. Cukorrépából is túlteljesítették beadási kötelezettségüket és a mun­kaegységek értéke is emelkedett. Különösen értékes segítséget nyúj­tott a szövetkezetnek Lieskovský László, a Béke-üzem szállítási osztá­lyának vezetője, mert az üzem részé­re való szállítások jobb megszerve­zésével felszabadította a teherautót és így sikerült júniustól szeptemberig több mint 8 vagon malátát szállítani a bratislavai sörfőzdéből Királyfiakar­csára. A maláta etetésével a tejhozam háromszorosára emelkedett. Az üzemi traktor Getler elvtárs vezetésével majdnem két hétig segített a trágya­hordásnál. Egy udvarban sem maradt trágya. így segítettek előkészíteni a földeket jobb termésre az 1955-ös év­ben. Hároméves elvtársi segítség után a Béke-üzem a szőlősi egységes föld­művesszövetkezet felett vállalt véd­nökséget, amelynek január 21-én kö­tött szerződés alapban politikai, káder, gazdasági és technikai ssgiiséget fog­nak nyújtani. A papnosri vetett betűk „állandó segítséget nyújtunk", máris eleven valósággá váltak. Vasina elv­társ, az üzemi újság szerkesztője, az üzemi fényképésszel együtt megláto­gatta a szőlósi szövetkezetet és Mucs­ka "elvtársnak, az EFSz elnökének el­beszélése alapján az újság hasábjain szavakban és képekben ismertette a szövetkezet megszilárdításával kapcso­latos eddigi eredményeket és terve­ket. A Béke-üzem dolgozói nyitott szemmel Kísérték Mucska elvtársat, raktárból raktárba, istállóból istálló­ba és bizony mindjárt a szemükbe tűr.t, hogy használhatatlan állapotban van a szövetkezeti mosógép, melyet az üzem szakemberei gyorsan megjavít­hatnak és ezzel megszabad 1 tják a szö­vetkezeti asszonyokat a fárasztó kéz­zel való mosástól. Senki sem kételke­dik abban, hogy még nagyobb segítsé­get fognak tudni nyújtani a szőlősi szövetkezednek, mint a királyfiakar ­csainak, mert csak pár ki'ométer tá­volságra van az üzemtől és az autó­buszmegálló is közvetlen a gyár ka­puja előtt van. Erdősi Ede. áztatta csatamezőin. „Soha, egyet­len percre sem felejthetem őket" — mondotta nekünk a bácsi. — Azért írom alá a békefelhívást és azért jelentem ki mindenkinek, hogy nem akarunk többé háborút!" Elcsukló hangon folytatta: „— ... hogy soha senki ne élje át azt, amit én ősz fejjel átéltem." De nemcsak a háború ütötte se­bekről beszéltek az emberek. El­mondták azt is, milyen nagyot vál­tozott életük a felszabadulás óta, attól a naptól kezdve, amikor a sza­badságot hozó szovjet katonák a község földjére léptek. Megmutat­ták a népnevelöknek új bútorukat, lakásukat, ruháikat, beszéltek jövő terveikről. És beszéltek arról is, hogy a békéért nemcsák aláírásu­kat adják, hanem ezután még jobb munkával küzdenek a béke meg­őrzéséért. A Béke-Világtanács fel­hívását a falu összes lakosa aláírta. A falu lakosai méltóképpen akarják megünnepelni hazánk fel­szabadulásának 10. évfordulóját. Nemcsak jobb munkával készülnék az évforduló napjára, hanem köz­ségüket, otthonukat is szebbé akar­ják tenni. Bekapcsolódtak a falu­szépítési akcióba és ennek kereté­ben megjavítják a járdákat, a mel­lékutcákat, kitatarozzák az iskolát, gyümölcsfákat ültetnek a házak elé és az utcák hosszában. Még ez év folyamán az új kultúrház építését is tervbe vették. GÁL ETA A tanyi lenüzem dolgozói is foko­zott igyekezettel dolgoznak a felsza­badulás 10. évfordulója tiszteletére fo­lyó munkaversenyben. Az üzemben a jubileumi év megkezdésének első nap­jától kezdve nagyon szép eredmé­nyeket értek el a dolgozók. Januárban az üzem fennállása óta a legnagyobb termelési eredményt jegyezték fel. A tervet bruttó értékben 117,8%-ra tel­jesítették. Februárban még ennél Is magasabban teljesítették túl a tervet, 125,1%-ot értek el. A termelési terv túlteljesítése mel­lett a jó minőség betartására és a mi­nél nagyobb gazdaságosság elérésére is nagy gondot fordítanak. A minő­ségi tervet januárban 114,5, február­ban pedig 130,6%-ra teljesítették. Márciusban továbbra is tartják a ter­melés eddigi színvonalát, mindennap egyenletesen túlteljesítik- a tervet. A szocialista munkaversenyt- napon­ta értékelik. Minden második nap rö­vid gyűlésen megbeszélik a munka­szervezés kérdéseit. Nagy könnyebb­A rőcei lenüzem a felszabadulás utáni években épült fel. A nagy, mo­dern berendezésű üzem a felszabadult haza egyik ajándéka a környék dol­gozó népének. Az új üzemben, a vi­lágos, egészséges környezetben len­dületes munka folyik. A gépek csil­lognak a tisztaságtól, a munkahelye­ken a legnagyobb rend van. A 2304-es tészlegen Koltán János gépszerelő el­mondja, hogy a Szovjetunióból kapott legmodernebb gépek nagyon bevál­tak. A dolgozók nagyon megszerették őket, kezelésük könnyű; nagymeny­r,.yiségű és a legjobb minőségű árut lehet velük termelni. A műhely dolgozói a múlt hónap­ban' 104,2 százalékra teljesítették a tervet. A termelési terv túlteljesíté­sén kívül több ezer korona értékű nyersanyagot is megtakarítottak. Ko­A felszabadulás 10. évfordulója kö­zeledtével a pőtori bányászok napról napra fokozott igyekezettel küzdenek a szénfejtési terv teljesítéséért. Az elmúlt hónapban a Háj-bánya dolgo­zói 106,7%-ra teljesítették a fejtési tervet. Az összüzemi terv teljesítését azonban hátráltatja az, hogy a többi bányák dolgozói elmaradtak a terv teljesítésében. Különösen a Slatinka­bánya elmaradása számottevő. Az ott ! dolgozók az év elejétől közel 20001 Az ostrava-karvini szénkörzet ösz­szes bányáiban több tízezer bányász és műszaki dolgozó kapcsolódott be a felszabadulás 10. évfordulójának tiszteletére folyó versenybe. A ver­senyző bányászok felajánlásait tartal­mazó békeíveken 254 687 tonna szén szerepel, amelyet május 9-ig terven felül akarnak kibányászni. Januárban és februárban a versenyző kollektí­A bratislavai Stollwerck-üzem dol­gozói naponta sok száz kilogramm csokoládét és cukorkát gyártanak. Az üzem termékei ismertek nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is, Kínában, Angiiéban, Ausztráliában és más államokban. Az összes dolgozók igen nagy gondot fordítanak arra, hogy a gyárból kikerülő termékek jó minőségükkel mindenütt elismerést szerezzenek. A jó minőség elérésében nagy segítségükre van a szocialista munkaverseny. A „Jó minőségű termékeket gyártó brigád" címért 40 brigád tagjai ver­senyeznek a különböző osztályokon. Tavaly ebben a versenyben Matz Ol­ga brigádja érte el a legszebb ered­ményeket. Az élelmiszeripari minisz­térium jó munkájukért kitüntette őket. A brigád tagjai gondos munká­jukkal, kiváltképpen a karamellek és drazsék gyártásában érnek el nagyon szép eredményeket. így azután nem séget jelent a dolgozóknak, hogy min­dennapra ismerik a terv feladatait az egyes munkahelyek szerint. A verseny szervezésében jelentős segítséget nyújt a pártbizottság is. Minden hónapban rendszeresen meg­beszéli a mesterekkel és a csoport­vezetőkkel a termelés kérdéseit. A szakszervezet termelési bizottsága pe­dig minden dekád végén értekezleten foglalkozik a gyártás kérdéseivel. A felszabadulás 10. évfordulójának tiszteletére nemcsak a termelési terv túlteljesítését vállalták az üzem dol­gozói. Felajánlást tettek, liogy a mun­ka gazdaságosságát 1%-kal fokozzák, az önköltséget pedig 1/2%-kal csök­kentik. Kötelezettségvállalásukkal 170 ezer koronát takarítanak meg. A munkaversenyben február folya­mán legjobb eredményt a lenturbiná­nál Kúr Lajos munkacsoportja ért el. Normájukat 120%-ra teljesítették. Ugyancsak szép teljesítményt muta­tott fel a kócgépnél dolgozó Matalics József munkacsoportja is. —g— vács András, e műhely egyik dolgozó­ja elmondja, hogy amióta az új gépe­ken dolgozik, sokkal szebb eredményt ér el. A felszabadulás 10. évforduló­ja tiszteletére kötelezettségvállalást tett, hogy az első negyedévben 10%­kal megjavítja az anyag minőségét, rendszeresen 105%-ra teljesíti napi tervét. Hasonló szép eredményekről hal­lunk a többi osztályokon is. A 2303­as műhelyben 100%-ra, a második fi­nomítóban 101,3%-ra teljesítették a tervet. A felszabadulás 10. évfordulójára sok értékes felajánlást tettek a rőcei dolgozók. Vállalták, hogy a gyártott anyag minőségét minden osztályon 15%-kal fokozzák, az össztermelést pedig 11%-kal növelik. —k— tonna szénnel maradtak a3ósai nem­zetgazdaságunknak. A Slatinka-bányában a régi vezető­ség nem tudta biztosítani az előfelté­teleket a terv teljesítéséhez. A veze­tőség átszervezése után az új igaz­gató kötelezettségvállalást tett, hogy az üzem dolgozói, kiváltképpen a kommunisták segítségével a legrövi­debb időn belül megteremtik az üzem­ben az egyenletes ^ervteljesités elő­j feltételeit. Miro Ülik, Pótorv vák több mint 147 ezer tonna szenet fejtettek terven felül. A Zsófia-bánya fejtőcsoportjai eddig terven felül 13 430 tc-nna szenet bányásztak. A Peter Cingr-bánya összes munkahelyein si­keresen teljesítik felajánlásaikat a bányászok. Ez évben 16 hosszú vonat­szerelvény indult el a bányából a bá­nyászok által terven felül kitermelt szénnel. csoda, hogy ez a gyár az üzemek közötti országos versenyben tavaly két ízben nyerte el a minisztérium vö­rös zászlaját. A brigád tagjai ez év­ben is vezetnek a versenyben. A fel­szabadulás 10. évfordulója és a nem­zetközi nőnap tiszteletére a drazséké­szítő részleg dolgozói felajánlották, hogy május l-ig 2000 kilogramm drazsét készítenek terven felül és a hulladékot 1 százalékkal csökkentik. Hogy a gazdaságosság terén még szebb eredményeket érjenek el, a fél év vé­gétől kezdve bevezetik a személyi megtakarítási számlákat. Az egész üzemben a felajánlások teljesítésével az első fél évben 75 ezer koronát ta­karítanak meg. A jól szervezett és rendszeresen értékelt szocialista munkaverseny se­gítségével az üzem dolgozói fokozott feladataikat 105,4 százalékra teljesí­tik és a minőséget a múlt évhez vi­szonyítva 1 százalékkal javították. iiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiKi Gmií nem lehel elfelejteni Jó gépeken szép eredményt A terv teljesítése minden dolgozó ügye / Több százezer tonna szén terven felül a kötelezettségvállalások teljesítése nyomán A jól szervezett munkaverseny mozgósít i i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom