Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-05 / 55. szám, szombat

1955. március 5. UJSZO 3 Nagyon izgatott voltam, mint mindig, ha Chira az emberi méltóságról beszélt. Ka ö kimondta ezeket a szavakat, akkor az emberi méltóságot oly közel éreztem magamhoz, hogy akár meg is foghattam volna. Képtelen vagyok szóról szóra lejegyezni az egész beszélgetési, de ilyen szavakat mint „barbarizmus"""meg „emberi méltóság" nem lehet elfelejteni soha. Erről Balla és Szklinyár is tanúskodhat, mert ók is figyeltek minden szóra. Nekik éppúgy mint nekem, nagyon kevés dolguk akadt a pulyka- meg a tyúkhassal, mert az a porció, amit Szántóné jóvoltából kaptunk, nern vált nagy dicsőségére az ünnepi vacsorának. Biztos ha anyám lett volna az osztogató, különb falatokat juttatott volna tányérunkra. Ez az igazságtalanság egyenesen sértő, különösen barátaim méltóságát sérti. De nem sokáig méltatlankodhattam K barátaim méltóságán esett csorba miatt, akik még buzgón rágták a csontokat, szegények, mert Józsi bácsi felállt, telt borospoharát magasba emelte, utána a néni is felállt, hosszú briliáns fülbevalója és nehéz fiianykarkítője ragyogását százszorcsan verte vissza a telt borospohár, majd apám után felemelkedett a társaság, a púpos Muhával egyetemben, aki feje felett úgy tartotta magasra a poharát, mint égő gyertyát, ha az ember éjnek idején a pincébe megy le. Józsi bácsi fenkölt beszédet mondott. Azért mondom, hogy fenkölt, mert majdnem egy negyed pulykái fogyasztott el és ez fenköltséget kölcsönzött hangjának. Biztosan nekem is kölcsönzött volna ... Ha Józsi bácsi beszédét nem tudom pontosan visszaadni, az azért van, mert gyomrom nem vesz be mindent, még akkor sem, ha fenköltségbe csomagolják. A bácsi harsányan kezdte és ezt a nagy hangot, amint később kiderült, az amerikai nagy jólét és szabadság támasztotta alá, akárcsak Muháné kuruzslását az orvostudomány. Lehet, hogy jóindulat vezette a bácsit, amikor azt mondta, hogy mi itt tévesen ítéljük meg hazáját, amely mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy jólétben éljen. A lehetőség megvan, csak meg kell ragadni.. . — Én nyomban egy ragadozásra kész- > héjját láttam magam felett keringeni... — Aztán azzal folytatta, hogy mindezt a maga élete történetév.i bizonyíthatja. Olyan szegényen indult e! innen, amilyen ma az öccse, aki itt ül mellette és akinek fogalma sincs arról, hogy mit jelent az igazi jólét. Azt is mondta, hogy neki nem kell magyarázni mit jelent a szegénység, a nélkülözés, mert egykor az ő életét is megkeserítette a mindennapi kenyér gondja. Ma már ezek a dolgok elillantak, akár a füst. Jólétben él és mindezt Amerikának köszönheti. Hangja már nem volt olyan harsány, amikor arról beszélt, hogy eleinte nem volt könnyű dolga és sok akadályt kellett leküzdenie, amíg megszerezte végre a nyomdát és úgy berendezte, hogy ma ötvenhat személy dolgozik ná!a. Ezt a számot újból ismételte, hogy ötvenhat embernek biztosltja a megélhetését és ez olyan tett, amelyet nem lehet és nem szabad lebecsülni. Azt is hangoztatta, hogy itt, Európában megtanulta,- mi a munkás kötelessége, hisz úgyszólván még gyerek volt. amikor apámmal együtt már fákat döntött az erdőben, de Amerikában megtanulta, hogy mi a munkaadó kötelessége és ez a fontosabb része az éietnefc, harsongta diadalittasan. Végül, majdnem szőszerint így f

Bjezte be: — Vegyék tudomásul, hogy mi munkaadók voltunk azok. akik szorgalmunkkal és kitartásunkkal megszabadítottuk Európát a fasizmustól. Mi, amerikaiak nem kíméltünk sem pénzt, sem fáradságot... És mindent elkövettünk a győzelem érdekében. Ma is mindent elkövetünk, hogy segéllyel és hitellel talpraállíťsuk a háborúban tönkretett és elszegenyedett országokat és népeket. Ezért úgy vélem. illő. hogy ürítsük poharunkat Amerika gazdagságára és jólétére, meert a mi jólétünkből önöknek is jut." „Talán jut, csak éppen nem mindenkinek és arra is harminc évig kell várni." Ez volt az első kézzelfogható gondolatom, mert az egész hangom beszéd alatt Chirát néztem, aki velem szembe^ állt és megfigyeltem, hogy SZABÓ BÉLA: (Részlet a „Marci, a csodakapus" című ifjúsági regényből) bosszúsan harapdálja felső ajkát, sötét szemében pedig kigyúl az a konok, izzó fény, :imit nagyon jól ismertem és amelyről tudtam, hogy az igazság fegyvere. Azért nem csodálkoztam azon, hogy amikor Józsi bácsi intésére mindenki egyszerre fenékig ürítette poharát, Chira érintetlenül visszahelyezte az övét az asztalra és egyetlen kortyot sem ivott belőle. Én is önkéntelenül követtem a példáját. anélkül, hogy felmértem volna viselkedésem következményeit. De nem tehettem máskép, teljesen megbíztam Chirában, hisz ö tanított •ingem a szocializmus szeretetére. Józsi bácsi fennkölt szavai Chira tiltakozása nélkül is határozott ellenállást váltottak ki belőlem. Amikor ő Amerika munkaadóiról tehát a gyárosokról beszélt, akkor nekem szívszorongva a szovjet sebesült'

k fájdalmára kellett emlékeznem. Hisz lehetetlen volt erre nem gondolni. . . Miért mondta akkor, hogy a gazdag gyárosok szabadítottak fel bennünket Elképzelhető, hogy engem Gombos a gyáros szabadítson fel?... Azt mondják, hogy én még nem értek a politikához és nem avatkozhatom bele a felnőttek ügyeibe, de ha veszélyeztetve érzem az igazságot, akkor nekem is cselekednem kell... Ezért követtem Chira példáját. Józsi bácsi mosolyogva Chirához fordult és így szólt: — Szóval Ön ellensége Amerikának? — Nem vagyok ellensége — válaszolta Chira tompa fojtott hangon, amelyet nagyon jól ismertem —, sőt kiismertem, hogy Amerfkia népe munkájával valóban hozzájárult felszabadulásunkhoz. De ön merőben más valamit mondott, sőt ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy rám az ön szavai úgy hatottak, mintha el akarná kendőzni az igazságot. Chira el-elakadó hangján érezni lehetett, hogy nehezére esik a beszéd, de nem hátrált meg — Volt egy fiam — mondta és miután nagyot nyelt, folytatta: — Ma már nincs, elesett a szlovák fe.lkelés felszabadító harcaiban. Itt újra elhallgatott, a dermedt csönd azonban csak egy pillanatig tartott, mert Chira néni hirtelen felzokogott, Szigorú, ráncos, vértelen ajkáról oly elemi erővel tört ki a zokogás, mintha azt bévülről feszítették volna szét C'gy rázta a fájdalom, mint vihar ősszel a gyenge, védtelen fákat. Ez a vihar majdnem mindannyiunkat érintett, mert Szántóné is abbahagyta a tálalást, az asztalról leszedett tányérokkal a konyhába rohant, ott egy székre roskadi és az arcát két kezébe rejtve sírt. Anyám állt fel ekkor és Gyöngyivel együtt leszedte az edényeket, hogy helyet csináljon a süteménynek, meg ű gyümölcsnek. Chira közben új erőre kapott. Egyik karjával magához vonta drága asszonyát, akinek zokogása egyre halkult. I— El kell ismernie tehát — folytatta most már határozottabban —, hegy fiamnak és a többi partizánnak is van némi része felszabadulásunkban, sőt valamivel nagyobb' része, mint az amerikai munkaadóknak, akikről soha sem hallottam hogy ők. vagy akár gyermekeik elestek volna a hazánkat felszabadító harcokban. Mindezt egyetlen lélekzetvétellel mondta. Pontosan emlékszem minden szavára, mert nagyon is érthető volt mindaz, amit mondott és egyezeti mindazzal, amit gondoltam, csak persze, bárhogy is erőlködtem volna, nem tudtam volna magam úgy kifejezni, mint ő. És nem túlzok, ha azt állítom, hogy szomszédaink és barátaink az asztal mellett is hasonlóan gondolkoztak. Szántó sem mert most szólni. Feszült csend uralkodott újra. Ez az a csend, amikor az igazság győz és. az ellenfél kifogy az érvekből. Józsi bácsi domború homlokán, melyet súrú fehér haj övezett, most komor ráncok képződtek. Láttam azt is, hogy az öreg néni, akii Gvöngvi felvidított és sima, kivasalt arcára rendes jóságos ráncokat rajzolt, most újra hűvössé vált és villogó ékszereinek fénye is ridegen csillogott akárcsak öreg szeme. Apám szinte összeroskadt, összezsugo odott a gazdag bátyja mellett. Anyám újra visszaült a helyére és szeme, az az okos, zöld szeme félve rebbent és láttam, hogy telt poharam úgy vonzza, mint a mágnes. Tekintetében azonban egy szikrányi szemrehányást sem fedeztem fel. Szántóné ez alatt a konyhában rendbeszedte magát, hatalmas tálakban hozta a süteményt, tortát meg a gyümölcsöt. Arcán közömbösség ült és úgy látszott, hogy csipetnyit sem zavarja az a feszült csend, amely Chira szavai után beállt. A csendet Józsi bácsi törte meg. Legnagyobb megrökönyödésemre hozzám fordult: — Hát te Pali. miért nem ittad meg a borodat? — Én?... — hebegtem zavartam és minden vérem az arcomba szállt, mert éreztem, hogy valamennyi szem most felém fordul. Mindaz a mondanivaló és érv, amit előkészítettem, hogy felelni tudjak, ha kérdeznek, most hirtelen eltűnt az agyamból, mintha szélvész fújta volna ki. Egyetlen értelmes szót sem bírtam kinyögni. Ugyanúgy' jártam, mint egyszer régen az iskolában, amikor Kneisel kérdésére az egyszeregyből nem tudtam felelni. Balla és Szklinyár egyszerre súgott nekem, természetesen egyetlen szót sem értettem. Segítségkérőén néztem Chirára, majd anyámra, aki kínosan, de szeretettel mosolygott rám. Végre Szántóné sietett a segítségemre. Tréfásan megjegyezte: — Mindig értelmes embernek tartottalak. így mondta „embernek." Chira a tanító szigorával hozzátette. — Mond meg bátran, mit gondolsz Most már nem kérettem magam soká. Ügyis minden mindegy volt. Ľgyszerre megrohantak az emiékek, •ú bombázók, az alagút. Gombos az uzsonnájával, az álnok, a vajas kenyérrel meg a csodakapussal, a kicsapás a szovjet katona temetése, amellett Balla is döfött belém egyet, ami kétségtelenül biztatást jelentett. Egyszóval nem hallgathattam tovább, beszélnem, válaszolnom kellett. r — Azért nem ittam a borból — ismételtem Józsi bácsi szavait — mert a ,harminc év visszatartott. Arra a harminc évre gondolok, amíg Józsi bácsi távol volt tőlünk. — Te is távol voltál? — köpte be Szántó, mire nagy nevetés támadt. De most már zavartalanul folytattam: — Igenis, távol voltam, mert sajnos, csak tizennégy esztendős leszetc. de biztosan tudom, hogy Józsi bécsnem gondolt ránk, mert ha eszébe jutunk, nem engedte volna, hogy annyi krumplit együnk törve, zúzva, sütve és habarva, mert szerintem krumplin kívül egyéb is terem Amerikában. Innen tudom én azt, hogy az amerikaiak nem szabadítottak fel bennünket. És ... — Tévedsz Pali. — szakított félbe Józsi bácsi — mi amerikaiak inindiy segítettünk Európának. Én is azért jöttem most hozzátok, hogy segítsek. A néni is bebizonyíthatja. — Jes ... jes . .. — mondta a néni mint egy gramofon és engem ez az egyetlen szó is feldühösitett, mert arra gondoltam, hogy végre megszólal ez a barátságtalan öregasszony és akkor sem értem. — Eltökélt szándékom volt — folytatta Józsi bácsi — hogy valakit magammal viszek közületek Amerikába. Sajnos, gyermektelen maradtam é-. valakire rá kell bíznom a vagyonomat Azt sem titkolom előtted, hogy választásom rád esett, mert már az állomáson megfigyeltem, hogy ügyes, élelmes fiatalember vagy. Gyorsan szereztél taxit és a csomagokat is körültekintően elhelyezted. Egyszóval láttam, hogy nem vagy elveszett ember, ezért téged választottalak. — Én nem megyek magával — válaszoltam dacosar.. mindenki meglepetésére. Muháné még fel is sziszként, persze németül. — Aber so etwas?... — Gondold meg, Pali, úr leszi?, gazdag leszel. — Nem akarok gazdag lenni. — Miért nem akarsz gazdag lenni ? — Mert én szocialista vagyok. — Életemben először használtam ezt a szót. Valósággal meghatódtam tőle ks azt hittem, hogy ezzel az egyetlen szóval agyonbunkózom Józsi bácsit, de tévedtem. — Az nem baj, — mondta gúnyosan Józsi bácsi —, legfeljebb gazdag szocialista leszel. Hidd el, magam is sok szocialista gyárost ismerek. Erre már az öreg Balla meg Szkrinyár apja is, akik eddig egyetlen s;óval sem avatkoztak a vitába, felkapták fejüket és hozzászóltak röviden és velősen: — Hát ilyet azt|n ne mondjon nekünk — tiltakozott az öreg Skrinyár. — Tudja az úr, hogy mi a szocialista gyáros? — Fából vaskarika! — fejezte be gúnyosan Szántó. —Ügy van — toldotta meg a szót Balla apja — és azt még az amerikai gyáros sem hiszi el. — Nem is fontos, hogy a gyáros elhigyje — nevetett Józsi bácsi. — Az amerikai munkás még kevésbé hiszi — mondta szigorúan Chira. — Én sem hiszem — kaptam a szón, amikor láttam, hogy mindenki mellém áll. Izgalommal vártam, hogy Józsi bácsi megkérdi, miért nem hiszem ... de sajnos mást kérdezett és ebből majdnem baj lett. Amikor látta, hogy a szocialista gyárossal nincs nagy sikere, másra terelte ÍI beszélgetést. Jámbor hangon azt mondta: — Gondold meg, Pali, korlátlanul rendelkezni fogsz a vagyonommal. Ha jól megy, nem is ötvenhat, hanem száz ember megélhetését biztosíthatod, vagyonod is állandóan gyarapodni fog. Dollármilliomos lehetszl Ez a rábeszélő jámbor hang az első perctől kezdve ellenszenves volt nekem. Amióta kimondta azt, hogy „szocialista gyáros", űgy éreztem, hogy Józsi bácsi beszennyezte a szocializmust és minden szava gyanús volt nekem Ném tudtam, hogy mit higyjek neki és mit ne higyjek. Ezért kurtán feleltem: — Nem akarok dollármilliomos lenni és nem akarom ötvenhat embernek biztosítani a megélhetést. — Miért, Pali? Magyarázd meg! — kérdezte kíváncsian. — Hát azért, — válaszoltam dacosan —, mert az öreg Gombos is gyáros, ő is sok embernek biztosítja a megélhetését és közben, közben nagyot köp rájuk. Tudom, hogy a felszabadulás előtt, ha valaki nem tetszett neki, azt egyszerűen kidobta a munkából és szíve mélyén ma is megveti a munkásembert, 'genis, megveti — ismételtem. — Ezt tapasztalatból tudom és erről Chira tanító úr is tanúskodhat, ha akar. Nekem a megélhetés biztosításával igen szomorú tapasztalataim vannak, mert apám például, aki az én megélhetésemet biztosítja, elég gyakran megpofoz engem és ha maga ötvenhatnak biztosítja, akkor biztosan pofozza mind az ötvenhatot. Amint kimondtam ezeket a — szerintem fontos és döntő — szavakat, nyomban olyan nevetés támadt az asztal körül, amire egyáltalán nem számítottam. Még az apám is elmosolyodott, pedig szavaimmal elárultam őt. Chira és felesége arca is tapintatosan derűssé vált. Az asszonyok viszont egyáltalán nem restellték magukat, hanem hangosan és jóízűen kacagtak. Szántóné pedig, aki gyönyörű fogaival éppen egy almába harapott, egyenesen a szemembe nevetett és úgy nézett rám, Tiint Öcsire, mikor anyám a teknőben füröszti.'Kínos volt számomra ez a váratlan derű és jókedv, nem is értettem, mert amit mondtam komolyan gondoltam és igaz is volt. Ezt apám se tagadhatja. Igenis, megpofozott a legcsekélyebb kihágásért, amiért más gyereknek a hajaszála sem görbül meg. Haragudtam az egész társaságra. Egyedül Balla tartott ki mellettem, mert Balla most is a hivatalos súgó tapasztalataival odasúgta nekem, hogy mondjam meg Józsi bácsinak, hogy az ötvenhat ember kizsákmányolást jelent. Megmondhattam volna, de nem tettem ... Nem bírtam ... Anyám annyi jóindulattal nézett rám, hogy nem akartam neki bosszúságot szerezni. Legyenek inkább vidámak, gondoltam magamban. Nem baj, ha az én rovásomra mulatnak. Muháné egy pulykával járult hozzá az ünnepi vacsorához, én mec, azzal, hogy megnevettettem őket. Az sem baj, hogy úgy állok itt, 'mint szamár a hegyen. Nem tudtam leüljeke, v\gy maradjak állva?... Kezemet, 'abamar sem tudtam hová rakni, valahogy minden feleslegessé vált rajtam. Nagyon rosszul éreztem magam a sok mosolygó tekintet kereszttüzében. Arra is gondoltam, hogy ostoba vagyok, mert nem tudtam, hol követtem el a hibát. Testemet elöntötte a verejték, minden szeplőm külön-külön égett az arcomon. Egyszóval úgy vergődtem, mint aki a masnak szánt verembe maga esik bele. Ekkor megszólalt anyám. — Mondd, Pali — kérdezte drága bölcs hangján —, ha annyira fáj neked a pofon, akkor miért nem mégy Józsi bácsival Amerikába ? Balla akkor már nem súgott Éh sem verejtékeztem már, mert a vér is meghűlt bennem. Most már tisztán láttam, hogy az egész társaság összeesküdött ellenem. Anyám szabadulni akar tőlem és Józsi bácsinak fegyvert ad a kezébe ellenem. Azonnal fel is használta-hangja csepegett a jóindulattól, amikor azt mondta: — Ha velem jössz, egyszer és mindenkorra megszabadítlak a pofonoktól! Mélységes fájdalommal néztem köríSl. Vártam, hogy Chira fog valamit szólni érdekemben, vagy Muha, esetleg Szántóné, akit igazán szeretek. Azt sem bántam volna, ha Lázár szál, hiszen tanoncnak akartak hozza adni és neki valóban érdeke, hogy itt maradjak. De nem... senki egy jó szót nem szólt. Űgy látszott, mindenki arra gondol, hogy csak minél előbb menjek el Amerikába. Egyedül apám nem vette le rólam tiszta tekintetét. Egyszerre leB<iismeretfurdalást éreztem, mintha a pofonokkal nemcsak őt árultam volna el, hanem házunk és otthonunk valamennyi barátját is, akik összefogtak, pulykával, abrosszal, tányértal, gyümölccsel és virággal, hogy méltó módon fogadhassuk a gazdag rokont. Most mindez felborul miattam .,. Hiába volt a sok munka és jóindulat. Akkor már tudtam, hogy hol követtem el a hibát... mert végül is, ha Józsi bácsi hallgat a lincselésről, hallgat azokról, akik Aiperikában nyomorúságban élnek, akkor mi köze neki a pofonokhoz? Mi köze? — kérdeztem önmagamtól Amikor erre rájöttem, szédülésféle fogott el, úgy éreztem, mintha az egész ünnep a terített asztallal inogna körülöttem és két kezemmel kellett az asztal lapjába támaszkodnom, hogy egyenesen állva maradjak, összeszedjem gondolataimat és mentsem azt, ami még menthető. Tudtam, ha most nem állom meg a helyemet, akkor soha. Éreztem, életem legnagyobb feladata előtt állok. Legalábbis olyan feladatról van szó, mint az álombeli Párizsban a tizenegyes kivédése volt. Olyan választ kell tehát adnom, amely meggyőző, mint a tizenegyes kivédése. A válasz ott volt a nyelvem hegyen, mégsem tudtam kimondani. Ez nagyon sokszor megtörténik az emberrel. Tudtam azt is, hogy Józsi bácsi Los Angelesben az ég-világon semmiféle pofonoktól nem szabadíthat fel. Most már egyetlen percig sem habozhatom tovább. Egyenesen Józsi bácsi szemébe néztem és felemelt fővel válaszoltam neki: — Amióta felszabadultunk, egyetlen pofont sém kaptam apámtól. Mikor ezt kimondtam, úgy éreztem, hogy teljes igazságot mondok Szavamat senki sem cáfolhatja meg. Amit mondtam, annyira szilárd és helyénvaló, hogy úgy éreztem, egy csapásra helyrehoztam mindent. Kijelentésemet mindenki elhitte, még Balla is, akinek minden pofonról beszámoltam. Csak az nyugtalanított, hogy apám is elhiszi-e.