Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-04 / 54. szám, péntek

1955. március 4. IIISZÖ 5 Nyikolajevics Tolsztoj ((•IJBIUllt VIHIKSIIBIIBII VffSHBIHf Tllf •! BltBlI • II I •! UltSl t BTISII •UBt-IVIlHllBIISflVIISlIBM •!!• IIBIISIIBI1 • IIBIIB1!BHBHBI!Sii •TlBIISltfllH IfHHBUV | j3ékesség lesz mindörökre j Üj életünk csupa ritmus, 2 | N Lázas tempó, sürgés-forgás, | Csodálatos szimetria, I | Tettrekészség, csupa mozgás... f | Temetője minden hitvány | Babonának, elavultnak: | | Mindennapi életünkbe | Erős kezek belenyúltak! | I Célratörő értelemnek | | Nagy ereje alkot, épít. » | | A haladás szellemében | Elvetjük az ócskát, régit!... | Bár sok helyütt még a múltnak | | Zöldpenészes torka ásít, — § | Felettünk az eszme, fényes | Vezércsillaga világít. | S míg a földnek felerészén, Friss, új élet kél a romból, Másik részén, spekulánshad f | Gyilkot készít az atomból! | | De ha majd a nép hatalmas | | Erejének súlyos ökle § % Lecsap rájuk, mint a villám ... Z | Békesség lesz mindörökre. | Kende István [ lŰ»Mllltn»IIIHIIIIllllllllllllllllllllll!lllllllll»lllllIII»lllll»llllllllli:ill«lllll»lllM«lll'.!llllllllll!llllilll:i» IIHľľ'1 'I I • I I l.llll A NEVETŐ EMBER Alekszej V A szolét irodalomban feltűnő jelenség A. N. Tolsztojnak, a kiváló írór\ak alakja. Noha, későn lép a forradalmi idők íróinak küzdőterére, remektollű emberábrazolása, íelekrajza, művészete, mely mindig a haladást, a béke és a szocialista építés ügyét szolgálta, hervadhatatlan babérokat szerzett az írónak, akit méltán sorolunk a legnagyobb szovjet írók közé. A .nagy Tolsztoj Leó rokona, leküzdve osztályának szellemi bilincseit, harcok és tévelygések közepette a „Golgothá"-n át • meg tudta találni az utat az új társadalom építői felé, új, hasznos alkotó tagjává tudott válni a szocialista társadalomnak. Tolsztoj 1883. január 10-én született. Szamara közelében, gyámapja birtokán teltek el gyermekévei. Maga nagyra értékelte ezt a tényt, mert közelebbről megismerhette a parasztok életét és sok hasznos dolgot tanulhatott a falun. Már 15—16 éves korában verselget. Az 1905-ös forradalom idején forradalmi verseket is ír, amelyeknek azonban nem tulajdonit komoly művészi értéket és általában művészi pályafutásának ezt a szakaszát nem tartja említésre méltónak. A szamarai reáliskola elvégzése után Tolsztoj a pétervári technológiai intézet növendéke lesz, de csakhamar abbahagyja itteni tanulmányait és festészettel kezd foglalkozni. 1907ben jelenik, meg első könyve „Lírai költemények" címmel. Aztán történeteket dolgozott fel Nagy Péter idejéből, („A kék folyókon túl"), ezek voltak első irodalmi művei. Tolsztoj a forradalom előtti további műveiben a kritikai realizmus hagyományait ápolja. Bírálja kora életét, megállapítja, hogy sok minden elavult, változásoknak kell jönniök, azonban nem megy tovább bíráló megállapításainál, nem helyezkedik forradalmi álláspontra. A forradalom évei alatt Tolsztoj külföldön él. ötéves külföldi tartózkodása alatt (1918—1923) fokozódik Reggel a tornai állomás felé vezető út tele van jövő-menőkkel. Vonat érkezik Kassa felől, meg Rozsnyóról, a nemrég megnyílt vasútvonalon. Várhegy és Szádellő völgye felöl csípős februári szél fogadja a munkába sietőket. A község főterén jobbfelől a régi megyeháza fogadja az idegent, mintegy figyelmeztetve: valamikor megyeszékhely volt ez a község. Ma már nem igen van élő tanúja azoknak az időknek, legfeljebb az emlékezések élnek tovább az öregekben. Fecsó bácsi 50 évvel ezelőtt jött Tornára, akkor még élénken éltek a tornaiak emlékezetében a nyolcvanas évek eseményei. Ferenc József császár és király akkor látogatott el Magyarországra a szegedi nagy árvíz után. Ilyen kitüntető látogatásban részesült Miskolc is, ahol hat vármegye alispánjának kellett a király előtt hódolatadásra megjelennie. A hat vármegye alispánjai közül azonban csak öt jelent meg, Torna vármegye alispánja nem óhajtotta a tiszteletadást — nem ment el Miskolcra. Tisza Kálmán, az akkori miniszterelnök ki is mondta az ítéletet, ami a megye önállóságának végét jelentette: „Ha nincsen itt Torna, akkor nem is lesz Torna!" S a megyét Abaújhoz csatolták. Ennek a megyei állóságnak a régi- vármegyeházán kívül alig van valami emléke. Ami volt, a szalmafedeles házak utcasorai, a vár alatti Koplaló-szegénynegyed, a Zsarnói utca, Békás-tokaj és Templom utca zsupfedeles, apróablakú viskói, azok is eltűntek a felszabadulás tíz esztendeje óta, hogy helyükön új családi házak épüljenek. Torna külső kepe nagyot változott. A község lakói a vasútépítkezéseken, az állami gazdaságban, az EFSz-ben, a vendégi mészkőbányában dolgoznak; kereseti lehetőségeik jók, Az anyagi jóléttel emelkedik a dolgozók kulturális életének színvonala is. Bennünket ezúttal éppen a tornaiak kultúrélete érdekel. Induljunk el tehát a kultúra nyomában ... » » * A kultúrház nagyterme délután fűtve van. A Spartakiádra készül a hazaszeretete, mélyen átéli sorsának közösségét hazája sorsával. Mikor megtalálja az utat a nép államához, szatirikus írásaiban lerántja a leplet az. áruló emigráció külföldi cselszövéseiről. Tolsztoj néhány fantasztikus tárgyú regényt is írt, amelyekben társadalmi problémákat igyekezett megoldani, hogy ezzel egyúttal elősegítse a jelenkor megértését. Ilyen regényei például az „Aelita", „Garin mérnök hiperbolondja". Tolsztoj alkotása fénykorában mesteri tökéletességű történelmi regényeket írt. Az „Első Péter". „Kenyér", „Golgotha", „Rettenetes Iván", viszszatükrözik Tolsztoj írói nagyságát és mély hazaszeretetét. Az „Első Péter" című regényében Tolsztoj dicsőíti az orosz haza fénykorát, az orosz nép gazdasági felvirágzásának időszakát, a reformok korát, s magát e reformok alkotóját, Nagy Péter cárt. Nagy Péterben nemcsak a géniusz kiváló képességeit, egyéniségének pozitív vonásait mutatja be, hanem Péter ábrázolásában történelmileg is élethűen feltárja az orosz ember hazafias érzelmeinek gazdagságát. Péte'-t, a nagy alkotót mint példátlan nagy hazafit állítja az olvasók elé. Pétert hazafias érzelmei, nemzetének, szülőföldjének szeretete ösztönzik az ország elmaradottságának leküzdésére. Tolsztoj ezzel a történelmi példával neveli hazafiasságra a szovjet olvasókat, a szovjet ifjúságot. A „Kenyér" című regényében Tolsztoj Sztálint, a caricini védelem dicső hadvezérét, a szovjet katonák hősiességét örökíti meg. A Vörös Hadsereg szívósan védelmezi Carran*, mert tudja, hogy a város kulcsfontosságú. Ha a fehérgárdisták kezébe jutna, lehetővé tenné az összes ellenforradalmi erők egyesülését. Tolsztoj művészien ecseteli Sztálinnak, mint Caricin védelmével és ellátásává! megbízott népbiztosnak ténykedését, valamint a szovjet emb^rsk tömegeinek arra 'rányuló hősies erőfeszítését, hogy minden áron iuztosítsÝK a veszélyeztetett város életét — a kenyeret a kulákok, spekulánsok és minden más belső ellenség mesterkedések ellenére. Tolsztoj trilógiája, a „Golgotha" az orosz értelmiség jobb. értékesebb részének újjászületését, átnevelődését ábrázolja. Végigvezeti az olvasót két lány, Kátya és Dása Bulavin és ismerőseik, Ivan Tyelegin és Vagyim Roscsin történetén. Hősei a, regénysorozat harmadik kötetében megtalálják a pozitív viszonyt az új rendszerhez. Tolsztoj mesterien írja le az ezeknek az embereknek lelkében végbemenő fordulatot, belső küzdelmeiket, s végül győzelmüket a múlt csökevényei felett. V. M. Molotov elvtárs a szovjetek VIII. összoroszországi rendkívüli kongresszusán mondott beszédében így jellemezte Tolsztojt: „Előttem A. N. Tolsztoj, a nagy hírnévnek örvendő író szólalt fel. Ki ne tudná, hogy ő egy volt Tolsztoj gróf? Most pedig? Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj elvtárs, a szovjet föld egyik legjobb és legnépszerűbb írója." Molotov elvtárs ezzel a pár szóval jellemezte Tolsztoj helyét a szovjet társadalomban, s ezzel a pár szóval kifejezte a szov'jet nép viszonyát Tolsztojhoz. Amikor a szovjet nép február 23án megemlékezett nagy fia halálának 10. évfordulójáról, mély kegyelettel adózott a szovjet irodalom e nagy bajnoka emlékének, aki örökké él haladó müveiben. Lőrincz László A Magyar Területi Színház vendégjátéka Dél-Szlovákiában A komáromi Magyar Területi Színház e hó 9-én Dunaszerdahelyen, 11én Nyékvárkonyban és 13-án Bősön Beaumarchais „A szevillai borbély" című vígjátékát mutatja be. A nevetés csodálatos dolog! Az ember elvörösödik, szája a füléig reped, szemei könnybelábadnak, miközben torkából fura hangok bugyborékolnak elő és nevet, nevet... Ám ez a kényelmetlennek látszó életmegnyilvánulás nem egyéni dolog. Hatalmas, legyőzhetetlen erejű természeti erő ez, mely az emberekben elnyomja a rosszat és felszínre hozza a jót. A nevető ember nem lop, nem csal, nem gyilkol, a nevető ember megértő, elnéző és humanista. Szereti az emberiséget. Mit, hogy ez nem igaz? Hogy bizonyítsam be? Az alábbi történet bizonyítja ! Jön a villamos, este ötkor, csúcsforgalom idején. Úgy látszatra egész szemrevaló, rokonszenves kocsi lenne, ha... ha nem függne minden ajtaján egy festői fürt, melyett különféle testhelyzetekben verejtékező emberek alkotnak. Ez a látvány már maga bizonyos lehangoló hatással van egy felszállni akaró halandó lelkületére, azonban a kocsi belseje érdekesebb. Ugyanis, ott is emberek vannak. Meglehetősen szenvedő arcú, mogorva, hallgatag utasok. Halmazállapotuk nehezen jellemezhető, se szilárd, se cseppfolyós, se légnemű, bár mindhez hasonlít Ez „csúcsforgalmi halmazállapot." Ebben a feszültséggel telített légkörben különleges, jellemző apróságokat figyelhetünk meg. Az utasok feltűnően rosszakaratúak, érzéketlenek' és roppant kárörvendők. Mindjárt az ajtó mellett egy kétméteres óriás hanyag egykedvűséggel áll egy nyiszlett, nyúlszőrkalapos emberke bal lábán. Az emberke sziszegve pislog a magasba, sóhajtozik, de nem mer szólni. Az egykedvű óriás tudja ezt és nem bánja. Mert kérem, a természetben, csak úgy, mint a villamoson, örök, ádáz harc folyik. Az erősebb letapossa a gyengébb lábát. Amott a sarokban idősebb nénike küzd elszántan egy hatalmas pocak ellen. Ez a maga nemében díszpéldány testrész, könyörtelenül sajtolja őt mindig beljebb a sarokba. Már alig bír lélekzeni szegény. Néha panaszosan megszólal, de ilyenkor a pocakhoz tartozó, hörcsögképű polgártárs véletlenül mindig elfordul és nem hallja. A kocsi közepén is áll egy figyelemreméltó jelenség, egy ember. De nem közönséges ember! Ez kissé össze van gubancolva, liheg, mint egy hízóhba, könnyei összefolynak a verítékével és a fején egy csőszkunyhónagyságú bőröndöt visel. Szegény, lihegő felebarátunk, bőröndje számára nincs hely ezen a földön, csak a feje tetején. Ekkor felszáll a tréfás utas. Illetve nem száll fel, csupán jobb lábát veti meg a lépcsőn, kezeivel kapaszkodik és függve marad. Idősebb, pirosarcú, gutaütésre ítélt alak. — No, még egy millimétert, kartarsam — kiabálja vidáman. A tömegen végighullámzik a nevetés. — Kérek egy lógójegyet — harsogja hetykén a kalauznak — úgy látom, az ülő- és állóhely már elfogyott! Jegyét ügyesen elveszi a szájával, miután kezei használhatatlanok és elteszi a szomszédja zsebébe. A sajátjába nem tudja tenni, mert nem ér el a szája odáig. Mindjárt el is meséli, hogy ez még gyermekkorától van így, hogy nem nyúlik eléggé a nyaka. És ez már rengeteg kellemetlenséget okozott neki. A közhangulat észrevehetően megváltozott. Néhány perccel ezelőtt még ráncos arcok töprengtek itt az élet hiábavalóságán. Most pedig vigyorgó arcok pislognak barátságosan egymásra. S közben nevetnek, vihogva, fuldokolva, bömbölve, hahotázva, finoman, ki-ki a képessége szerint. A pirosarcú egy-egy megjegyzésére valóságos röhejorkán zúdul végig a kocsin. A behemót alak az ajtóban, szégyenkezve száll le a nyúlszőrkalapos lábáról és valami bocsánatkérésfélét rebeg. — Nem szorítom én magát nagyon nénike? — kérdezi a sarokban naivan a pocakos és igyekszik a lehető legkisebb térfogatot elfoglalni. Sőt, szenvedő felebarátunk bőröndjét is levették a fejéről, begyömöszölték egy pad alá, őt pedig első segélyben részesítették. i A tréfás utas tovább sziporkázik. Körkérdést intéz a hallgatósághoz, hogy mi különbség van a tükörtojás és a római pajzs között. Persze senki sem tudja. Erre szomorúan bevallja, hogy ó sem tudja ugyan, de valaminek feltétlenül lenni kell. Sajnos, semmi sem tart örökké. A i-övetkező megállónál kiszáll ez a kétlábú tréfaraktár, nincs már, aki beszéljen. Az előbbi derű, mely, mint felhók közül pillanatra előtörő napfény, színesre festette az arcokat, visszavonhatatlanul elmúlt. Helyét elfoglalja a komor, rideg valóság. A csúcsforgalom! Óriásunk, az ajtó mellett, körülnéz, majd határozott mozdulattal visszalép a nyúlszőrkalapos lábárg. Duba Gyu|i Kultúrélei 75 oman község fiatalsága, s ma gyakorlóórájuk lesz. A nagyteremben színpad is van. itt tartják az ünnepélyeket, a népművelési előadásokat, itt vannak a színi előadások, s a kultúrestek. A kultúrház egy másik helyiségében a népkönyvtár szekrényei állanak. A kora délutáni órákban itt találjuk Kolárik András tanítót, amint a napokban érkezett könyveket katalogizálja. Sok értékes kötet van itt a klasszikus és új irodalom mostani kiadásaiból. A könyvtár állománya több mint 500 kötet, kétharmada szlovák, egyharmada magyar nyelvű. A népkönyvtár helyiségét nem fűtik, berendezése sincsen, s az olvasók száma is elenyészően csekély.' A kutúrház most új vezetőt kapott Szalacsai tanító elvtárs személvében. Nagy feladat előtt áll: aktivizálnia keil a kultúrbizottságot, sürgősen ki Itetl dolgoznia a munkatervet, irányi kell szabnia Torna kultúrélftének, amely eddig egységes irányítás nélkül, rendszertelenül folyt a tömegszervezetekben, üzemekben. Ebben a munkában nagy segítségére lesz Spilka János elvtárs, a nemzeti bizottság titkára. Megoldódik a népkönyvtár megfelelő elhelyezése is. Egy nagy helyiséget alakítanak át erre a célra a község szívében, aho! a könyvtár és olvasóterem betöltheti majd kultúrhivatását. A tornaiak lelkes színházkedvelök. A Magyar Területi Színház, a Faluszínház és a kassai Nemzeti Színház tagjait mindig nagy szeretettel, s telt házakkal fogadják. A Faluszínház már két ízben játszott Tornán, most, április 28-án ismét ellátogat a községbe, s három előadást tart. A moziban he tenként három napon át 5 előadást tartanak. A 148 térőhelyes mozi legtöbbször megtelik nézőkkel. Ellátogatnak Tornára a környező falvak kultúresoportjai is, 'mint legutóbb a Csemadok somodi és görgői, valamint a CsISz csécsi színjátszói, énekesei, táncosai és a stószi színjátszók. Ezeket a látogatásokat a tornaiak viszonozzák. így a Csemadok és CsISz kultúresoportjai a közelmúltban Görgőn és Csecsen mutatták be fonójelenetüket és színdarabjukat, mellyel a járási kflltúrversenyen első díjat nyertek. A íonójelenetet az idősebbektől gyűjtött anyagból állították össze. A Csemadok kultúrmunkájáBan Doriszta Mária titkárnő és Nagy Flóra kultúrreferens vezetésével eddig is jelentős eredményeket értek el: a nemzeti bizottsággal együtt népművelési előadásokat, szlovák nyelvtanfolyamot, s a néppel beszélgetéseket szerveznek. A Csemadok-félórák, melyeket Csontos Katalin irányít, hasznos kiegészítői a népművelési munkának. A kultúrmunkások lelkes csoportját alkotják Dobos Vilmos iskolaigazgató, Fecsó Pál tanító, fiatal költő, s az iskolák pedagógusai, valamint Csájy, Nagy Olivér, s a többi elvtársak, akik a népművelési kultúrmunkában mindig készséggel vállalják a feladatok elvégzését. Ami eddig Torna kultúréletébwi történt, még a hiányos irányítás és szervezés ellenére is eredményt jelent. A jól szervezett állandó és rendszeres kultúrmunka az eddigi eredményeket a jövőben megsokszorozhatja. Többet keli adni eszmei, politikai és világnézeti nevelésből, széleskörű ismeretterjesztést kell végezni, s kultúrát, szórakozást nyújtani. Gazdag ez a vidék népművészeti hagyományokban is. A tornaiakra ezzel kapcsolatban egy nagyon szép feladat vár: az Áj-völgy s a környező falvak kiveszőben lévő népművészetének, .kultúrális sajátságainak összegyűjtése, népművészeti gócpont létesítése. A tömegszervezetek kultúrmunkájukban mind ez ideig alig részesültek segítségben, támogatásban. A járási nemzeti tanácsnak több figyelmet kellene szentelniük a falvak kultúréletének, s nem magukra hagyn őket. A kultúrotthon irányító szerepe, a népművelési munka, a szak körök, kultúresoportok munkája dönti el, hogy mindaz a gazdag ajándék, mellyel népi köztársaságunk megajándékozta dolgozó népünket, műveltségünk fejlesztőjévé, nemes szó rakozások forrásává váljék. Mészáros Gyula.