Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-03 / 53. szám, csütörtök

4 UJSI0 1955. március 3. Egyszerű ember Ügy murtdják, hogy a kisvárosokba,. csaknem mindenki ismeri eg/ maot. Bizony nincs ez igy, még a/ „őslakosok" körében sem. En mar ti zenot éve éiek Losoncon, de Öze Belát nem is lattam, nem is hallottam felolo. Igaz, vannak emberek, aki'4 visszavonultan élnek, nem szeretnek társasagba járni és feszélyezve érzik magukat, még ha jót is beszélnek róluk a szomszédok, munkatársak. Ilyen ember lenne talán Öze is? Azért említem éppen öt, mert amikor a napokban kint jártam a losonci gépállomáson, sok szépet mondtak róla. Megtudtam azt is, hogy parkunk nívó szavára hallgatva már hat hete otthagyta régi munkahelyét — egy garammenti üzemet — és a gépállomásra jött dolgozni. Itt szeretettel tagadták. Miért is ne, hiszen jó szakember jött hozzájuk Őze Béla személyében és fontos feladattal bízták meg. Ellenőrzi a gépjavításokat. — Jól kezdi a munkát. Mindenre figyelmes, élelmes ember — mondja róla Molnár János, a gépállomás igazgatója. Most már igazán kíváncsi voltam rája. Megismerkedtem vele. Nin'.s semmi különös vonás Özében. Közepes termetű férfi. Dús haja sötétbarna, szeme körül apró ráncok barázdálják pirospozsgás arcbőrét. Csal; akkor lepődtem meg, amikor megmondotta éveinek számát. Negyvenkét esztendős. Sokkal fiatalabbnak néz ki. Aztán ő csodálkozott. Kissé gyanakvóan nézett rám és megkérdezte: — írni akar rólam? — Igen. — Ne tegye ezt kérem. Egyszerű ember vagyok. Szürke az én életem, mint a legtöbb emberé . . Lemondásfélét, lehangoltságot éreztem ki szavaidul. Olyan emberek orszélnek így, akik nem találták meg az életben azt, ami után vágyakoztak Ig.V volna ez Őze Bélával is? Vagy -ppen fordítva? Elégedett, elérte azt amit akart, hasznos munkáját megbecsülik és mégis az élet kicsinv. szürke pontjának érzi magát? Hit nem ezért élünk, írunk, hogy éppen ezek a „szürke életet" élő embermilliók valóban megtalálják az életben a szépet, az örömet? S hogy bátran kinondhassák mindenki előtt: pillér zagyok ebben az országban, tőlem is igen sokban függ, hogy valóra váljék mindaz, amit jónak és szükségesnOK t..rt társadalmunk. Sok a kérdés. Hol is kezdjünk kutatni a felelet után? Ha az embort legédesebb álmából is ébresztenéd fel s azt tudakolnád tőle, miben és hol találja meg élete célját és értelmet, terveinek megvalósulását, biztosan azt felelné: csak békében és nem háborúban. Én is ennél a kérdésnél kezdtem a beszélgetést. * * • — Mire gondolt, amikor aláírta a békeívet? — Egyre, a békére. Ez kell neküiiK kérem, hogy még jobban dolgozhassunk. Én itt a gépállomáson csak most esem át a próbán. Most még csendes napjaink vannak, de rövidesen m izgalmasabb lesz az életünk, megkezdődnek a tavaszi munkák. Ellenőrizni fogom a brigádközpont gépeit. Addigra még meg kell tanulnom motorkerékpárt vezetni is. — S az aláíráskor a saját életére egyáltalán nem gondolt? — Olyan szürke kérem az életem ... Én nem leszek jó példa magának. Ne haragudjon ezért. Tudja, hogy mit csinálok egész nap? Amikor hazajövök a munkából, ne gondolja, hogv otthon segítek az asszonynak. Nem szeretem a konyhakörüli munkát. Szakkönyveket hozok haza az üzem'iol és azokat tanulmányozom. Ha negyvennyolc órából is állna egy nap, akkor is volna mit tenni. — És elégedett? — Nincs mire panaszkodnom. Kétezer koronát késésünk az asszonnyal. Jól élünk, megvan mindenünk. — És mire vágyik még? — Semmire. — Ezt nem hiszi el magának senki se. — Ha fiatalabb lennék, más volna De sokra is vágyik az ember fiatala 0 korában! És mindezt bennem azelőtt elfojtották. Szüleimet alig ismertem A keresztanyám nevelt. Sok mindenen átestem. A középiskolába kezdtem járni és abba kellett hagynom. Ne'n volt rá pénzünk. Foglalkozás utan néztem. A dohánygyárban dolgoztam, mint elómunkás. Idénymunka volt ez. S az „üres" hónapokban napszámos munkára szegődtem. Aztán tisztviselő lettem a betegsegélyzöben. Ott dolgoztam a felszabadulás után is — S hogy került a gépészeti szakmába ? — Négy teljes évig tanultam a felsögépipari iskolában, esténként, munka után. — Tehát mégis vannak ambíciói! — Már gyermekkoromban vágytam a gépek után ... — És csak most teljesülhetett a vágya? — Ügy van kérem. De nemcsak íz enyém, hanem minden emberé. Már nem bízzuk a véletlenre a sorsunkat — És tudná hagyni, hogy mindez elvesszen? — Én? Hiszen ezért írtam alá én is a békeívet. . . Még ha álmombél felébresztenének, akkor i sző nél'dil aláírnám . . . Látja, szürke az én életem. Kár erről beszélni. — Ha úgy nézzük, ahogy maga, /ulóban szürke, mert nem kérkeiík semmivel, nem dicsekszik, de azt látnia kell, hogy ebben a szürkeségn'.'n csak úgy ragyog az élet. — Hogy, hogy? — Volt ereje ahhoz, hogy negyven éves korában elvégezze a felsőgépipari iskolát. — És? — Ebből az következik, hogy i tovább is szeretne tanulni... — Ezt a gondolatot nem is vetéltem el. Lehet, hogy az ősszel beiratkozom a főiskolára. — Tehát mégis csak vannak újabb vágyai, még mérnök is lehet magiból! — Miért ne! Hiszen lehetőségünx . van rá. * * * Ilyen egy „szürke" életet élő ember élete. Nem kérkedik, nem dicsekszik, becsületesen végzi munkáját és tanul. Amikor ráírta nevét a békéi Jre, jól tudta, hogy mire szavazott hogy az az úgynevezett „szürke", egyszerű élete minél több melegséggel teljen meg, hogy az emberek vág

1, i teljesüljenek hogy i háború pusz'ításai, borzalmai helyében az öröm, ? br késség rózsái nyíljanak az eg=':z világon. Petrőci Bálint. Gyermekemet békében és boldogságban aka'rom felnevelni Kopogásunkra halk hang tessékel beljebb. Belépünk a meleg kivilágított konyhába. Takács Ilona, a bratislavai Stoilwerck-üzem egyik legjobb dolgozója fogad kedvesen. Takács elvtársnő fiatal asszony, egyéves kisfiú anyja. _ Barátságos, kedves modoráért mindenki szereti a Stollwerck-kolóniában, tavaly májusban meg is választották a Központi Nemzeti Bizottság tagjává. Fogadónapjain, csütörtökén, alig győzi a látogatók ügyes-bajos dolgait intézni. — Az emberek bizalommal fordulnak hozzám — mondja —, elmondják nehézségeiket, s én igyekszem azokat megoldani. Nem egy esetben kibékítettem a haragos szomszédokat. Célom, hogy választóim meg legyenek velem elégedve, többször meglátogatom őket otthonaikban, elbeszélgetünk, tanácsokat adok és magam is tanulok tőlük. Most, hétfőn kezdődött a Béke-ViKgtanács felhívására az aláírási kampány az atomfegyverek betiltásáért. Hogyan kapcsolódott be Takács elvtársnő ebbe a komoly mozgalomba, amelynek során dolgozó népünk egyöntetűen bebizonyítja, hogy az atomháború ellen, az atomenergiának békés célokra való felhasználásáért küzd. — Nagy izgalommal készültünk február 28-ra. A környék utcáit kiosztottuk magunk között. Egyik társnőmmel együtt házról házra járunk és megmagyarázzuk az embereknek, mily fontos, hogy aláírásukkal bizonyítsák valamennyien békeakaratukat. Nekem, aki magam is anya vagyok, nem közömbös, hogy vajon a háború vagy a béke erői győznek-e. Boldog nyugalomban akarom felneveln, gyermekemet, hogy az ó élete jobb legyen, mint az enyém volt. Itt kissé elgondolkozik, majd így folytatja: , — Eszembe jut az az idő, amikor szüleimmel még Franciaországban éltünk. Apám egy ottani nagybirtokon dolgozott. Már mint egész fiatal leány megfigyeltem, milyen nehéz munkát kellett végezniük az ottani munkásoknak és milyen alacsony béreket kaptak ezért Alkalmam volt látni, hogy szüleim milyen nehezen éltek a „gazdag" Franciaoiszagban, és később, amikor hazajöttünk, a háború folyamán szintén nem volt könnyű •d, életünk. Sokat kellett dolgoznunk, sokat nyomorogtunk. Nem kívánja vissza ezt az életét. Azért agitál, azért írta alá ő maga is a Béke-Világtanácő felhívását. Vidor István. f Matédesz György nem felejt Matédesz György, a diószegi EFSz egyik becsületes dolgozója. Már nem fiatal, de szeret dolgozni. Amikor Meglátogattam a szép kétszobás lakásában, szívesen fogadott és beszélgetés közben ezeket mondta: — Nehezen felejtem azokat az időket, amikor még mint cseléd dolgoztam az egyik falusi nagygazdánál. Egész havi fizetésem 80 kg búza volt é= ezért éjjel-nappal talpon kellett knnem, ö pedig csak mulatozni járt. Sckszor előfordult, hogy éjjel, amikor a kocsmából hazajött, felkeltetett, csak azért, hogy húzzam le o csizmát a lábáról. A sáros csizmáját is nekem kellett kitisztítanom. Ma azonban más a helyzet, ma csak a magam csizmáját kell kitisztítanom. Matédesz György most a diószegi szövetkezetben 13 növendékállatot gondoz. A múlt évben 12.30 mázsa búzát, 5,83 mázsa árpát, 6,51 mázsa kukoricát kapott és több mint 8000 koronát. — A feleségem sem fiatal — ezért arra gondoltam, hogy a ha^körül se legyen nehéz munkája. Az \év végi í lszámolás után vettem eg^ mosógépet. Matédesz elvtárs örömmel meg is mutatja a mosógépet. Ezenkívül^ mig sok értékes holmit láthattunk kásban, amiket azóta vásárolt, arrlóta szövetkezeti tag. Matédesz elvtárs megvan elégedje a helyzetével. Az eisők között ír| alá a Béke-Világtanács felhívását atomfegyverek megsemmisítésére. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta.

1 A bonni parlament négynapos viharos és drámai mozzanatokban bővelkedő tárgyalás után második és harmadik olvasásban jóváhagyta a párizsi szerződéseket. Ez kétségtelenül jelentős esemény, amit hiba lenne lebecsülni. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a jelenlegi bonni parlament döntése aligha okozott meglepetést. Gondoljunk csak arra, hogy Adenau^- kormánykoalíciója jórészt olyan „honatyákra" támaszkodik, akiknek az emlékezetes 1953-i választások során a nyugatnémet finánctöke diktatúrája biztosított mandátumot. Lehetett-e Adenaueréktől elvárni, hogy háborús profitra éhes gazdáikkal és szövetségeseikkel szembefordulva tiszteletben tartják a nép akaratát? Ez valóban hiú ábránd lett volna. A nép hangulata, békevágya és az egységes, független demokratikus Németország' megteremtésére irányuló törekvése — melyet a szociáldemokrata párt 151 képviselője nem hagyhatott figyelmen kívül — éppen a ratifikáció napjaihan oly hévvpl jutott kifejezésre, aminőre már évtizedek óta n^é volt példa. Nyugfit- és Kelet-Németország számos városaiban, ipari gócpontjaiban hatalmas tüntetéseken adta a nép Adenauerék tudomására, hogy kedvezően fogadja a Szovjetunió január 15-1 javaslatát, amely négyhatalmi értekezlet és általanos egész Németországra kiterjedő demokratikus választások útján akarja biztosítani az új, békeszerető, szuverén, haladószellemü Németország jövőjét. M 'o'ban Bonnban is hatalmas tüntetés zajlott le, amire azonban a MerKiifyotitikai je$y\etek katzoknak, Kiesingereknek, Mannteuffeleknek és egyéb fasisztáknak nem volt más válaszuk, mint a durva szidalmazás. Maga Adenauer, a reakció feje ezért szükségesnek tartotta, hogy a közvélemény megnyugtatására határozati javaslatot fogadtasson el, „amely felszólítja a bonni kormányt, tegyen meg minden erőfeszítést a német egység helyreállítását szolgáló nyugat-keleti értekezlet létrehozására". Ez a gesztus természetesen csak porhintés a tömegek szemébe, hiszen a Szovjetunió többször kijelentette, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása után a Németország újraegyesítésével foglalkozó négyhatalmi értekezlet tárgytalanná válnék. Ollenhauer, az ellenzéki 151 szociáldemokrata képviselő szószólója többek közt utalt arra, hogy a bonni parlament döntése nem felel meg a nép akaratának s ezért a szerződések végrehajtásának Nyugat-Németországban nincs reális alapja, nincs jövője. Joggal állapította meg: „Adenauer és a kormánypártok képviselői megbocsáthatatlan bűnt követtek el azzal, hogy a Szovjetunió intelmei és javaslatai ellenére a négyhatalmi értekezlet megvalósítása előtt hozzájárultak a párizsi egyezmények ratifikálásához." Ezt a tényt egyébként a ratifikációval kapcsolatban újólag hangsúlyozza a moszkvai .Pravda" mikor rámutat arra, hogy a NyugatNémetország felfegyverzését tovább" az atlanti tömbbe és a Nyugat-Európai Unióba való belépését előíró párizsi egyezmények jóváhagyása új helyzetet teremt, mert általa lényegesen növekszik az új háború veszélye. Ezi pedig a Szovjetunió és a népi demokratikus országok, amelyek ellen a párizsi egyezmények irányulnak, nem hagyhatják figyelmen kívül. Mint a „Pravda" a továbbiakban írja, a katonai tömbök szervezői nem találják majd készületlenül a békeszerető nemzeteket. Ugyanakkor megállapítja, a Nyugat politikai körei, amelyeknek ismerniük kell a néptömegek igazi érzületét — felelősek a párizsi egyezmények ratifikációjáért és a reális tényekkel szembenézve előbb-utóbb le kell mondaniuk veszélyes illúzióikról, mert a valóság bosszút áll azokon, akik nem vetnek rá ügyet. Bennünket, mint Nyugat-Németország szomszédait a lehető legközvetlenebbül érint a ratifikáció kérdése. A ratifikáció még nem vált jogérvényessé, véglegesen befejezett ténynyé. Hátra van még a Szövetségi Tanács és Heuss elnök jóváhagyása. Mindenekelőtt azonban hátra van a íegérdekeltebb fél, a német nép elhatározása, amely elsöpörheti a hitlerista Wehrmacht feltámasztására törekvp egyre sikamlósabb talajon álló Adenauer-kormányt. Az utolsó szó a német népé, melynek a békéért, a nemzeti függetlenségért és a haladásért folytatott harca már rég nem bonlakozott ki úgy. mint éppen most Ha megtalalja a kommunista párt által minduntalan hirdetett harcos egység útját, — és ennek ma már számos biztató jele van, — a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóival összefogva, és a béketábor hatalmas szolidaritására támaszkodva, diadalra viheti a béke ügyét. Adenauerék látszatra kedvező jelentést terjeszthetnek washingtoni védnökeik elé. Sikerült a parlamenti ratifikáció, de túlságos derűre a legkevésbé sincs okuk. A Saar-egyezmény megszavazása nem volt távolról sem egyöntetű. A koalíciós kormánypártok 63 képviselője minden fenyegetés ellenére sem hagyta jóvá a Saar-egyezményt, amely a francia monopolistáknak biztosítja a Saar-vidék kohóit és bányakincseit: évi 17 millió tonna szenet, több mint 2,6 millió tonna nyersvasat és 2,8 millió tonna acélt. A Saar-vidék dolgozói — akik éppen a napokban rendeztek bérköveteléseik teljesítéséért 24 órás általános sztrájkot, hatalmas méretű tömegakciójukban, melynek során 380 000 ember szüntette be a munkát — az egységes Németország megteremtéséért, a bé kéért is tüntettek. Tiltakoztak az ellen, hogy a francia és német monopolisták csere-beréljenek velük, és földjükkel. Adenauerék természetesen egy pillanatig sem gondolják komolyan, hogy lemondjanak a Saar-vidék uralmáról, viszont szükségesnek tartják. hogy „átmenetileg" engedményeket tegyenek a franciáknak, akik azzal fenyegetőznek, hogy különben sutba vágják a ratifikációt. Adenauer ellenzéke megnyugtatására érzékeltette, hogy a Saar-ügyben még nem mondták ki az utolsó szót, s hogy nem kell tartani a szövetségesek nyomásától. Ez a „megnyugtató nyilatkozat" azonban még inkább felkavarta a szenvedélyeket és biztosra vehető, hogy a legnagyobb ellenállást váltja ki Franciaország kormányköreiben. Igv hát Edgár Faure kormánya, amelyet egy szellemes francia újságíró úgy jellemzett, hogy a levitézlett Mendes-France-szal ellentétben van most ugyan parlamenti többsége, de nincs belső egysége, könnyen kerülhet előre nem látott új bonyodalmak elé. Ennek a kormánynak, amelyben 8 politikai párt képviselője ül egymás mellett s áll egymással szemben, rövidesen konkrét feladatokat kell megoldania. Ekkor nyilvánvalóvá válik milyen törékeny és nyomorúságosan összetákolt ez a kormány, mely legfontosabb céljának azt tartja, hegy siettesse a párizsi egyezményeknek a Köztársasági Tanács általi ratifikációját, aminek megtörténte nemcsak elhúzódhatik, hanem egyre bizonytalanabb. Egyrészt a járási választások, másrészt a júniusban megejtendő szen tori választások, nem szólván a bonni ratifikáció „mellékzöngéiről" és a Nyugat-Németország felfegyverzésével szemben egyre ellenségesebben, és mélyrehatóbban megnyilvánuló közvéleményről, óvatosságra, tartózkodóbb magatartásra, sőt ilyen vagy olyan formában meghátrálásra is kényszeríthetik a Köztársasági Tanrcsot. amelyre szükségszerűen hatnak a Faure-kormány kehelében dúló ellentétek is. S. J.