Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-24 / 71. szám, csütörtök

1955. március 469. ffl IS žf l s Q^llUL (Vwvit Halálának 50. évfordulójára Nantesban született. 1828-ban. Pá­rizsban jogct tanult és irodalommal is foglalkozott. Az akkori párizsi fia­talok életét élte, sokat kószált a francia metropolis boulevardjain, a körutak ritkalevelű fái alatt, élvezte a világváros lüktető életét és legfel­jebb abban különbözött az akkori pá­rizsi fiataloktól, hogy szenvedélyesen szeretett olvasni. Sokat járta a könyvtárakat és különösen a termé­szettudományokkal foglalkozó műve­ket bújta. Tudni kell, hogy a természetkuta­tók fiatal tudománya akkoriban kez­dett elterjedni szélesebb körökben. De Jules Verne a természettudomá­nyok iránt csak puszta kedvtelésből érdeklődött. Irodalmi területen már tekintélyes sikerei voltak Párizsban, több komédiáját játszották a színhá­zak, számos operettszövegkönyvet írt és szép jövőt jósoltak neki szakkö­rökben a drámaírás terén. Iróemberek sokszor szeszélyesek, bogarasak. Máig sem tudni tulajdon­képpen, hogy miért, — talán kedvte­léseinek kielégítésére, vagy egysze­rűen csak azért, mert megunta a pá­rizsi színházi világ talmi-csillogását — egyszerre szakított eddigi sikerei­nek irodalmi műfajával és leült, hogy regényt írjon. Regényt egy olyan kér­désről, mely merőben ellentétben állt mindazzal, amit eddig írt. Témáját a természettudomány és a fizika köré­ből választotta. A regény címe: „Cinq semaines en ballon" volt, és 1863-ban jelent meg. S ekkor furcsa, váratlan dolog tör­tént, ami alaposan zavarba hozta a fiatal Jules Verne-t. A zajos színpadi s'kerekhez szokott szerző első — 4s szinte csak a maga szórakozására írt — regénye, az „Öt hét léghajón", fantasztikus sikert aratott nemcsak Franciaországban, hanem szerte az egész világon. Sorra jelentek meg a regény idegen nyelvű fordításai a kü­lönböző országokban. Az olvasók — s nemcsak a fiatalok — szétkapkod­ták az egyes kiadásokat. A váratlan és meglepő nagy siker arra késztette Jules Verne-t, hogy feladja a drámaírást és teljesen át­térjen a regényírásra. Az elkövetke­zendő években, egészen haláláig, egy­másután jelentek meg ügyesen szer­kesztett, érdekes tartalmú ifjúsági regényei, amelyekben nagyobbára ka­landos utazásokat és természettudo­mCnyi problémákkal fűszerezett tör­téneteket írt meg. így lett idővel Ju­les Verne, a franciaországi Nantes városában született fiatalember az if­júsági kalandregény koronázatlan fe­jedelme. Regényei között természetesen van­nak kevésbé sikerültek is. Főleg olya­nok, amelyeknek problematikája már régen elavult. Magyarul 53 kötetben jelentek meg müvei és elég, ha a sok közül csak néhányat említünk Ki ne olvasta volna például a „20.000 mérföld a tenger alatt" című regé­nyét, amelyben a titokzatos Nemo ka­pitány tengeralattjárón bolyong a mérhetetlen óceánokon; vagy az „Uta­zás a holdba", az „Utazás a föld kö­zéppontja felé", a „Rejtelmes sziget", a „Grant kapitány gyermekei", a „Ti­zenötéves kapitány", a „Keraban, a • vasfejű", a „Zöld sugár", című regé­nyeit, amelyek mind tele vannak nemes értelemben vett izgalmas ka­landokkal, a természettudomány fel­ismerésein alapuló spekulatív követ­keztetésekkel és bámulatos távlatok­kal. Jules Verne képzelete nem ismert határokat és éppen fantasztikusan ható műveivel aratta a legnagyobb si­kereit. Vannak reálisabb regényei is, mint például az „Észak dél ellen", vagy „Sztrogoff Mihály utazása", a „Két év vakáció", és elsősorban az „Utazás a föld körül 80 nap alatt." Két magyar, illetve szlovákiai vonat­kozású regénye is van, a „Sándor Mátyás" (Mathias Sándor) és a „Vár­kastély a Kárpátokban" (Le Chateau des Carpatíies). ötven éve halt meg a világ kétség­telenül legolvasottabb és legkedve'­tebb ifjúsági regényírója, de sikere még ma is változatlanul tovább tart. Mi okozza ezt a bámulatos sikert? Mi vonzza a fiatalsagot ma is Jules ' Verne-hez? Mi okozza azt. hogy még a felnőttek is szívesen olvassák re gényeit, ha éppen könnyebb és kel lemesen szórakoztató olvasmányt ke­I I I •lllllllll l,:l:.l!:illllllillllllillllllllllllllllllllIllllllllllllinilllli:i!IIIIIIIHIIIII!lll|lllllllll'lllllllllll!llllllllllllllllllllll|[l II • I I ll!!llllllillllllllllilllllllllllH«IIH"ilU"»"' ! :' l l' : • ••»•! MA resnek? Hiszen a tudomány fejlődé­se, a fizika mai eredményei, már ré­gen meghaladták azt a szintet, ame­lyet Jules Verne oly lelkesedéssel és olyan színesen ábrázol müveiben. A hivatalos irodalomtörténet soha­sem tekintette Verne-t teljesértékü írónak, a burzsoá kritikusok, a bírá­lók, a szakmabeli esztéták enyhe, mo­solygós jóakarattal kezelték regé­nyeit, mert hát — ugyebár — a ko­moly, nagy irodalom mégis csak más Persze, hogy más. De éppen a marxis­ta bírálat követeli, hogy mindent a maga helyéből és a maga környezeté­ből kiindulva, vizsgáljunk és ítéljünk meg. És ez a bírálat már régen po­zitívan értékeli Jules Verne regényeit, ha társadalmi nézetei és tudományos megalapozottsága tekintetében fenn­tartásokkal is él. Jules Verne — a magyar ifjúság Verne Gyulája — halhatatlan, mert az ifjúság olyan igényét elégíti ki, amely addig lesz, ameddig fiatalok népesítik be a világot. Minden kor ifjúságát a világ megismerésének fé­kezhetetlen vágya, a tudományszomj hatja át. Megismerni, azt, ami körü­löttünk van, kutatni a jelenségele okát, keresni a megoldások útját, és a természet eddigi, úgynevezett „tit­kainak" feltárásáért folyó küzdelem­ben akár az életet is kockára tenni, hogy ezzel a tudomány és az emberi­ség haladásának az ügyét szolgálhas­sa, ez minden egészséges gondolko­zású fiatal ember romantikus vágya. Jules Verne színes, kalandos és igen tiszteletreméltó . mesterségbeli tudás­sal megírt regényei ezt a vágyat elé­gítik ki. Ezért aktuális ma is, a szo­cializmus épülő világában, Jules Ver­ne élete-műve, ezért jelennek meg a népi demokrácia országaiban és a Szovjetunióban újra meg újra regé­nyei. 1905-ben, március 24-én halt meg szülővárosában Nantesben. Nagyot fordult azóta a világ, az emberiség százmilliói eszméltek fel a szocializ­mus igazságára, a természettudomány, a fizika bámulatos eredményekot é;rt el, az atomfizika űj korszakot nyi­tott meg az emberiség történetében, keresztúthoz értünk és az emberek millióinak dönteniök kell: a halál vagy 3z élet útját választják-e. Nem két­séges, hogy mit választanak, az élet akarása győzni fog ezúttal is a sötét­ség hatalma felett s a békéért folyó szívós, kitartó küzdelem nem lesz hiábavaló. Ilyen perspektívák mellett Jules Verne regényeinek tudományos magja ma már bizony avultnak tűnik fel. Igen, a mai tudomány, már messze jár Jules Verne korának tudományos felismeréseitől, de nem avult el re­gényalakjainak romantikus lelkesedé­se a tudományos megismerés után, nem avult el az a becsületes szándék, az a szent tűz, amellyel regényhősei az igazság győzelméért küzdenek. Ju­les Verne írói és emberi magatartá­sa, tisztességes világszemlélete, tisz­ta lelkisége és természettudományos érdeklődése az, ami változatlanul hat ma is ifjúságunkra, szeretik kalandos, fantasztikus és a jövőbe mutató tör téneteit, mert az ifjúság jelenti a jövőt, tehát saját sorsát azonosítja, ha megváltozott körülmények között is, Jules Verne regényeinek hőseivel. A világ minden nyelvére lefordí­tották Jules Verne műveit és ma is olyan mohón olvassák a kis és a nagy gyermekek, a fiatalok és az öregek, mint a múlt század éveiben. Már csak ez a tény is felfigyeltetö. Érdemes tehát elgondolkozni az if júsági kalandregény immár szinte klasszikusnak számító nagymesteré­nek élete-műve fölött, most, halálá­nak ötvenedik évfordulóján. Jules Verne, a francia ifjúsági író, a múlt szazad közepén természetesen nem láthatta a világot a mi szemünkkel, de mai nemzedékünk nagyon is meg­láthatná Jules Verne regényeiben mindazt a mesterségbeli tudást, be csületes írói magatartást, lélektani finomságot, amit új, szocialista ifjú­sági irodalmunk fejlesztésére fordít­hat. A haladó hagyományokból tanul ni, és az így szerzett mesterségbeli tudást a mai helyzetünkre alkalmaz­ni új ifjúsági irodalmunknak is csak előnyére szolgálhat. Tanya Pál Körülöttünk ismét tavasz készülődik, nyújtózik a föld, e roppant óriás. Karjait termékeny ölelésre tárja — szívére ölelni minden hű fiát. Márciusi szélben repdesnek a zászlók az asszonyok és a béke ünnepén. Asszony vagyok én is — nem remeg a tollam. Az én zászlóm ez a harcos költemény. Minél forróbb szívvel szeretjük hazánkat, annál boldogabbak leszünk mi magunk. Drága nekünk minden talpalatnyi földje, általa vagyunk és ő van általunk. Mert mi tettük ezt a földet széppé, az emberi munka és dal szövi át, mi kutatjuk méhét, hintjük be jó maggal, töltse meg gyümölccsel népünk kosarát. Drága nekünk hazánk adakozó földje, véle forrott össze minden dobbanás, amely sziveinknek üzenetét küldte, nemzedékeken és századokon át. Itt élt dédapánk és itt halt nagyapánk. Porukból azóta új kenyér fogant. És ha visszatérne bármelyik közülük, elcsodálkoznék az új világ során. rüt •W • Ismernék a tájat, zöldelő erdőket, megsüvegelnék a búzaföldeket, itt voltak legények, itt rokkant meg hátuk ispán botja rajta táncolt eleget. Bejárnák a falut alvégtől felvégig, keresnék a szalmazsupos házakat. Varázslat ez, tréfa — hümmögnék magukban — urak éltek ily cseréptetők alatt. Hová lett a sáros, süppedt, görbe utca, a robotba hajtott rongyos gyermekek? Minden háznak vígan pipál a kéménye, akár a megfáradt békés öregek. S hol a földesúr és hol a végrehajtó, kiktől keseredett a sovány falat? Űj ga/dája lett a könnytől ázott rögnek, a paraszti népre új hajnal hasadt. És lássuk a várost. Poros, kormos arcát nem szívleltük látni valaha. Akkor kerestük csak, ha patika kellett, vagy sor alá hitt a mostoha haza. Lám mi lett belőle! Munkakedvtől ékes. Nem bánt füstjével most kéményerdeje. Az emberek tölgyek — a magasba törnek — tudják ez az út a jóléthez vezet. GÄLY OLGA 1 } llllllllllllllül II ll!ll!llllllll!i:)lllll!IIIIllllllllll!lllll!IMIMIlllMlillll«ll»lllllllllllllllll|l«lllllllHllllllHIIII]l|lllllinilHl III I ll!l I I. I III I III •"•''•HIHIHI!.•HIIIIIIIIIIIIIÜIUIUI • HHIJIIIIIL A kiállítások közönsége a legkülön­bözőbb. A képtárakat a festészetért rajongók, az ipari kiállításokat mérnö­kök, munkások, technikusok, a mező­gazdaságit falusiak, az ismeretterjesztő kiállításokat a fejlődés, az új iránt ér­deklődők keresik fel. De az összes ki­állítást egy közös vonás jellemzi, még pedig az, hogy túlnyomó részben fel­nőttek a látogatói. Van azonban Prágában olyan kiállí­tás, ahol a látogatók aránya éppen for­dított. A gyerekek vannak elsöprő többségben. Nekik szól a kiállítás, ők a kiállított tárgyak szerzői és egyben a tetszést- vagy nemtetszést kifejezés­re juttató közönség is. A prágai várnegyed egyik árkádos utcájában, a Pohofelecen, sárga két­emeletes öreg épület kapuja fölött szerény tábla hirdeti: Állandó iskolai kiállítás. A lépcsőházban nyilak és gyermekek készítette ötletes rajzok mutatják a bejárat felé az irányt. Mielőtt magáról a kiállításról beszá­molnék, ismertetni szeretném a törté­netét. Néhány lelkes tanító kezdemé­nyezésére még az Osztrák-Magyar Mo­narchia idején, 1888-ban nyílt meg az első ilyen jellegű kiállítás. Céljuk az volt, hogy felhívják a tanítóság és a szülők figyelmét arra, milyen pedagó­giai módszerekkel juttatják érvényre hazafias érzelmeiket és hogyan tük­röződik ez vissza tanítványaik előme­netelében. A kiállítás hallatlan vissz­hangot keltett és azóta megszakítás nélkül tart, csak természetesen az esz­mei tartalma változott. Az első világ­háború alatt költöztették a mostani helyiségébe. A kiállítás anyaga három hónaponként változik. A közelmúltban például az itt nyaralt külföldi pionírok rajzait, utána az ipariskolák tanulóinak készítményeit állították ki; hazánk fel­szabadulásának 10. évfordulójára pedig az összes iskolák diákjainak legjobb rajzaiból készülnek nagyszabású kiál­lítást rendezni. Jelenleg a kiállítás anyaga főként a népi demokráciák életét, gazdasági fel­építését, kultúráját, népművészetét, s az itt élő gyerekek életét mutatja be. A tanulók tanáraik vezetésével tö­megesen nézik végig a kiállítást és a látottak alapján sokkal mélyebb, alapo­sabb ismereteket nyernek a baráti ál­lamok életéről. A gyerekek nagy ér­deklődését bizonyítja, hogy házi fel­adataikban színesen ecsetelik benyo­másaikat. A kiállítás anyagát a Prágá­ban működő külföldi tájékoztató szol­gálatok irodái kölcsönözték és munka­társaik néhány beszélgetést is folytai­tak a diákokkal. A Magyar Kultúi a például rövid ismeretterjesztő és egész estét betöltő játékfilmeket mutatott be a lelkes nézőknek, hogy ily módon ISKOLAI KIÁLLÍTÁS Irta: Kis Éva is közelebb hozza a Magyar Népköztár­saság életét a csehszlovákiai gyerekek­hez. Miután a legtöbb kiállítás lényege a diákok legjobb rajzainak' és festmé­nyeinek bemutatása, ide futnak össze az egész országból a legkitűnőbb mun­kák. A kiállítás vezetőségének felada­ta, hogy kiválassza azok közül is a leg­szebbeket és felhasználja. A vezetőség néhány lelkes tanítóból áll, elnökük Antonín Lippert, az egyik prágai nyolc­éves iskola igazgatója. A tanítók a ki­állításokkal járó minden munkát — anyaggyűjtés, elrendezés, adminisztrá­ció, stb. — napi elfoglaltságuk után végzik. — Ez a megbizatás valamennyiünk­nek olyan szenvedélyévé vált, mint egyeseknek például a labdarúgás, sakk, kirándulás. Szombat délután, vasárnap délelőtt, vagy hét közben, ha egy kis szabad időm van, akaratlanul is odavisz a lábam, itt érzem magam a legjobban — meséli lelkesen Lippert elvtárs. — 1945 óta Svájcban, Magyarországon, Lengyelországban, Ausztriában és a Német Demokratikus Köztársaságban rendeztünk nagysikerű kiállításokat. Az évenként New Delhiben megrende­zett nemzetközi versenyre szintén el szoktuk küldeni a legjobb rajzokat és számos díjat is nyertünk. Restelkedve vallottam be, hogy most hallok először ilyenfajta nemzetközi versenyről, Lippert elvtárs ezért rész­letesebben tájékoztat: — Indiának támadt először az az öt­lete, hogy a tanulóifjúság legjobb raj­zaiból évenként nemzetközi versenyt rendezzen. Minden ország kb. 100 raj­zot küldhet, amely zsűri elé kerül. A rajzokat persze korosztályok szerint csoportosítják, még az óvodák is kép­viselve vannak. A legszebbeket értékes díjakkal jutalmazzák. Mi tavaly 11 díjat nyertünk, ezüstserleget, elefánt­csont-dobozt, kázsmírsálat, ezüsttál­cát, amelyeket természetesen eljuttat­tunk a nyertes rajz kis művészének. A rajzokat postán küldjük és postán értesítenek az eredményről. Ugyanak­kor, amikor mi tizenegy díjat nyer­tünk, Argentína egyet, a Kínai Nép­köztársaság hármat, az Egyesült Álla­mok tizet, Svájc egyet kapott, — ma­gyarázta Lippert elvtárs, miközben át­lapoztuk az 1954-ben kitüntetett raj­zokat reprodukáló igen szép könyvet. Büszkeség töltött el a minduntalan fel­bukkanó „Czechoslovakia" név láttára. Miután a jelenlegi kiállításról és múltjáról annyi szépet hallottam, nagy érdeklődéssel láttam a megtekintésé­hez. Mintha gondolatban átutaztam volna Bulgáriát, Romániát, Magyaror­szágot, Lengyelországot, annyi szép rajz, földrajzi és gazdasági térkép, fénykép, népművészeti ajándéktárgy, könyv tolmácsolta e baráti államok életét. A román kőolajmezőkről a Fe­kete-tenger partjára repültem, majd a híres bolgár rózsa szüreténél segédkez­tem. Megcsodáltam az óriási ütemben újjáépülő Varsót és vadonatúj külváro­sát „Muranow"-ot, gyönyörködtem a Szovjetunió pompás ajándékában, a varsói kultúra és művészet palotájá­ban. Lubickoltam a Balti-tenger hul­lámaiban és figyeltem a hombkon ját­szó gyerekek vidám seregét. Részt vet­tem a budapesti május elsejei nagy­szabású manifesztáción. Lapozgattam Mikszáth Kálmán, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc köny­veiben. Lenyűgözve olvastam Molnár Ferenc örökbecsű ifjúsági regényét, A Pál utcai fiúkat. Utaztam a híres út­törővasúton. Ellátogattam a turkevei egységes földmüvesszövetkezetbe, a pompás magyar lovakat tenyésztő me­zöhegyesi állami birtokra. Megbámul­tam a hortobágyi délibábot és a meg­számlálhatatlan mennyiségű kacsát. Jártam Debrecenben, Egerben, Miskol­con. Kipróbáltam a tihanyi visszhangot, felkerestem a napsugaras, korszerű bölcsödéket és óvodákat. Végigsétáltam Budapest tágas utcáin és a Duna két partját összekötő karcsú hidakon. A következő helyiségben ismét Cseh­szlovákiában találtam magam. Az Uhrinéves- i középiskola kis művészei­nek rajzai díszítik a falat. A tizenkét­éves fteháková bágerje és a tizenkét­éves Krejčík jegesmedvéje valóban át­lagonfelüli ügyességről tesz tanúságot. A szlovákiai Turzovka tehetséges diák­jai meglepően színvonalas akvarell festményekkel teszik ismertté iskolá­jukat és kiváló rajztanárjukat. A je­seniki tizenegyéves iskola szórakoz­tatóan tanulságos és ügyes rajzokkal élénkített faliújságjai hűen tükrözik vissza a diákok életét, az időszerű po­litikai és kulturális eseményeket. Az óvodások is képviselve vannak néhány roppant bájos, már ilyen fiatal korban művészi készséget eláruló rajzzal. Ennek az érdekes, sok szeretettel és hozzáértéssel összeállított kiállításnak naponta 50—70 látogatója van. A ta­nításnak ez a formája színesebbé teszi az oktatást és a kiállított rajzok egész­séges becsvágyat ébresztenek a gyer­mekekben, hogy az ő munkájuk is ott díszelegjen a legkiválóbbaké között.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom