Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-01 / 51. szám, kedd

Világ proletárjai egyesüljetek! " V--: •:..-, m H vy.sr • ' « Í t/Wŕ*' M •Vr'.: "- r ?f . -.• *>< L > P .. V- i _ J SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1955. március 1. kedd 30 fillér VIII. évfolyam, 51. szám MIÉRT IROM A LA? Régi jó ismerősként üdvözöl­tük egymást, hiszen nem először jártak nálunk. Tavaly a választá­sok idején ők hívtak a gyűlésekre, ők bíztattak, hogy nem vész kárba az időm; derék, jóravaló emberek a jelöltjeink, érdemes lesz meg­hallgatni őket. Most újra itt vannak, frissen és vasárnapias díszben. Derűs moso­lyuk azt mondja: ma kinyílnak az ajtók, kinyílnak, feltárulnak előt­étünk a szívek is. Hellyel kínálom őket.. Leülnek. A fiatal leány nyújtja felém az ívet, a férfi meg a töltőtollat, s közben ezt mondja: — Másutt mindenütt megma­gyarázzuk, miért jöttünk. A leány is rámfüggeszti szemét és arca kissé kipirul. ' — Magától inkább megkérdez­ném, miért írja alá? Elgondolkozva nézek rájuk. — Sietnek? — Délig biztosan megagitáljuk az egész utcát. Ráérünk, — feleli a fiatalember. — Akkor hát kicsit elbeszélget­hetünk. Kint havas az utca. Fehér az egész táj és a jóleső melegben emlékek rajzanak fel bennem. Ügy érzem e pillanatban, hogy az egyi­ket el kell mondanom nekik. — Tíz esztendővel ezelőtt tör­tént, — kezdem — éppen ilyen havas télben. Ott a hegyek közt keményebb volt a zimankó, ke­ményebb és zordabb az egész élet. Emlékszem, hajnali ötkor egy SS­század hirtelen rajta ütött az irt­ványon és négyfelől körülfogta. Minden ösvényt géppuskások áll­tak el. Partizánok, katonaszökevé­nyek'után kutattak. Már nem volt idő elbújni a rejtekhelyeken. Elő­ző nap itt az irtvány közelében nyoma veszett három SS-tisztnek. Megtorlásra jött a század. Ha egy gyanús lelket talál, négyfelől fel­gyújtják az irtványt és elpusztul asszonyostúl-qyermekestül, mint Lidice vagy Oradour. — Tálán más is így van vele, hogy amikor az elkerülhetetlen vé­get, a megsemmisülést érzi, halá­los nyugalommal telik meg. Az élet minden kicsinyes terhe lesza­kad az emberről és csak arra gon­dol, ezeket a búcsúpillanatokat nem adja oda a félelemnek. Min­den tiszta és mély érzés, minden szép pillanat, amit az élet adott, egy percben összegyűl a szívben, az ember megbékél és oly könnyű lesz, hogy szinte szállni tudna. így voltam én is akkor, így vár­tam. hoqy benyitnak a kis paraszt­ház szobájába és aztán percek múlva eldördülnek a fegyverek ... — A világért sem mondanám, hogy ebben a naqy-nagy nyuga­lomban valami hősi volna. Na­qyon is emberi, mindennapi ér­zés ez ott a szakadék szélén, a ha­lálát mezsgyéién... —- Már a konyha küszöbén állt két kutató legény. Nagy karéj ke­nyereket szelt nekik éppen a fe­leségem és szóval tartotta őket, amikor kint a ház előtt felhang­zott az altiszt parancsa: „Gyerünk! Itt tiszta a padló." — Annyit jelentett ez, hogy éj­szaka nem hintettek szét szalmát a konyhában: itt partizánok nem alhattak. — Eltakarodott a két legény és fél óra múlva takarodott az irt­ványról az egész század. Dolga végezetlenül indult vissza a falu­ba.... Hogy miért gondolok visz­sza erre a különös télvégi hajnal­ra? Mert én akkor éreztem utol­jára a halálos veszedelmet, amit a'fasiszta háború keltett. Ami az­után jött, a gránáteső és gépfegy­vertűz, már nélkülözte a fasizmus öldöklő, fojtó retteneteit. Az én szememben az egész visszavonulá­suk ott fent a hegyen olybá tűnt, mintha egy dilettáns rendező haj­szolna eqy háromfelé szaladni aka­ró fejetlen statisztahadat. Tíz éve már. Vagy inkább azt mondjam: még csak. tíz éve? Észbontó a puszta gondolat, hogy újból ránktörjön ilyen eszeveszett rettenet, hogy felgyújtott fáházas falvaink pernyéjét újból messzire ragadja a szél, anyák és gyere­kek meneküljenek a gyilkos golyó­záporban. — Nem folytatom ... nem mint­ha feledni szabadna Lidicét, Ora­dourt, Tokajikot, az auschwitzi börtönöket, a gázkamrákat, a fel­perzselt ukrán falvakat, a Donba, Visztulába, Dunába omlasztott hi­dakat ... De beszéljünk inkább azokról a piroscserepes takaros fct­lusi házacskákról, amelyekbe be­költöznek az új lakók. Valahány­szor kint járok és nézem őket, va­lami nagy-nagy békesség tölt el. Szerte az országban mindenütt gombamódra nőnek a falvak szé­lén, némelyiknek még vakolatlan a fala, de már száll a kémény füstje, fehér függönyöcske takarja az ab­lakot, a másiknak csak a fala áll és csak tavasszal kap tetőt, de ez is, jelzi, megint eqy kis család jut tiszta boldog otthonhoz, derűhöz, meleghez, s lesz zúg a bölcsőnek, az új életeknek benne. — Ezeket a faluszéli házacská­kat én kis erődöknek érzem. Mind­egyik arról beszél, hogy benne friss, embertermő erő vert tanyát s hoqy ezek a törékenynek tűnő embertanyák százszorta erősebbek az ellenfél acél- és betonerődjei­nél, mert olyan szívek és karok védik, melyeknek mindennél szen­tebb a béke! — Szeretném a háború őrültjei­nek tekintetét a piroscseréptetős házakra irányítani. Épülnek nem­csak nálunk, hanem Koreában, Kínában, Vietnamban és minde­nütt, ahol sebeket ütött a háború, romokat hagyott a fasizmus, hida­kat döntött a folyókba és a fájda­lomnak kiapadhatatlan patakjait fakasztotta. — Ezeknek az apró házaknak a nevében mondom, hogy elég volt a romokból, a könnyekből, az olyan múzeumokból, amelyekben gyer­mekcipőcskéket őriznek garma­dákban ... Olyan cipőket, melyek­nek apró gazdáit elevenen dobták SS-hóhérok a máglyatűzbe ... G yere közelebb kisunokám. Most nem csinálhatok neked ha­jót, majd később játszunk együtt autóval, traktorral is... Mesét is mondok szépet, hoqy egyszer volt... Ez a kedves néni és a bá­csi azért jött, hoqy aláírjak nékik valamit. De előbb azt szeretném, ha jól megnéznének téged. Mert te nem vagy olyan mindennapi lurkó. Meg kell még gyorsan ma­gyaráznom nekik, hoqy te eqy kis embercsoda vaqy, a legszebb és a legédesebb, meg a legokosabb az egész világon. Nini, hoqy moso­lyognak rajtam. Udvariasak, nem mondják ki, amit qondolnák, de én kitalálom. Azt, hoqy millió és millió uqyanilyen édes, okos lurkó és csinos kislány van a világon. Persze azok is embercsodák, óvni való bűbájos, varázsos lények, Kislányok meg csibészek, rakon­cátlan qyerekek, kisunokák. Ho­ayan maqyarázzam nekik, hogy én azt a sok milliót mind szere­tem, méqis te vaqy nekem a leq­kedvesebb, neked tartogatom a legszebb mesémet és most eláru­lom azt is, hoqy téged féltelek a legjobban. — Lehet, hoqy a szomszéd ház­ban ugyanezt érzi eqy apa vagy nagymama, amikor kezébe veszi a tollat... Te még nem tudod, a szomszédék Lillája se tudja, hogy van olyan viláa, amely nem törő­dik a ti ártatlan mosolyotokkal. — Látod, kisunokám, én valami másról akartam elbeszélgetni a nénivel és a bácsival. Szép és bölcs felnőtt dolgokat akartam ne­kik mondani és az lett belőle, mi­lyen halaszthatatlanul fontos a te papírhajócskád, amit békésen úsz­tathatsz a mosdó vizében. És a mese is fontos a három kis kacsá­ról... Mert milyen is a világ, amelyben megszűnik a mese és •amelyben bűnös kezek miatt ott sír egy ártatlan qyerek az anyja teteme mellett. Elmondjam neked mese helyett, hoqy én láttam ké­pen, filmen is ilyen qyereket, a szemében a mondhatatlan rémü­lettel, mit csinált az a szörnyű bű­nös világ az édes qyönqédséq, a meleq szeretet forrásával, az édes­anyjával. — A te nevedben mondom a néninek és bácsinak, hagy kemény, elszánt qyülölet égjen a szívünk­ben mindenki ellen, aki qyújtogat és bujtoqat. Az én kis erőm ke­vés, a szavam is qyönae, de nem vaayók eqyedül. Milliók és száz­milliók veszik a kezükbe a tollat, az irónt és együtt erősek, lebírha­tatlanok vagyunk. — Én a te nevedben és millió qyermek nevében hajolok a papír­lap fölé és aláírom, mert a bol­dogsáqtokat akarom: EGRI VIKTOR Zvolenská Slatina ünnepelt A Béke-Világtanácsnak az atomhá­ború előkészítése elleni felhívása alá­írásának előestéjén ünnepelték Zvo­lenská Slatina lakosai községüknek a hős szovjet katonák által való felsza­badítása 10. évfordulóját. Az ünnep­ségen felidézték azt a szomorú napot, amikor 10 évvel ezelőtt községükből 200 személyt hurcoltak el .a német fa­siszták. Nem akarják többé megen­gedni, hogy az ilyen napok megis­métlődjenek, azért aláírják a Béke­Világtanács felhívását, hogy támo­gassák a világ békeerőit. A felszabadítás 10. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek alkalmával Zvolenská Slatinán megnyitották a kultúrotthont, amelyben a CsISz nép­művészeti csoportja, a nyolcéves kö­zépiskola mandoün-együttese és a műkedvelő színjátszók alkalmas he­lyet találnak kultúrmunkájuk gya­korlására. A bányászok szava A kišovcei és švábovcei bányászok újabb munkasikert értek el. A januá­ri terv határidő előtt való teljesí­tése után, imikor több, mint 120.1 tonna ércet fejtettek ki terven felül, teljesítették a februári fejtés tervét is Béke utáni vágyukat és azon óha­jukat, hogy hazánkat békében akar­ják építeni, új kötelezettségvállalá­sokkal fejezték ki, s elhatározták, hogy május l-ig 2060 tonna ércet fejtenek terven felül és 65 folyómé­ter folyosót törnek át. A békevédők járási konferenciái A Béke-Világtanács felhívása aláírásának megkezdése előtti napon Szlovákia járásaiban a küldöttek ezrei találkoztak az iparból, mezőgazda­ságból, hivatalokból és Iskolákból, a békevédők konferenciáin. A különfé­le foglalkozású polgárok nemzetiségi és valláskülönbség nélkül juttatták kifejezésre a konferenciákon azon szilárd elhatározásukat és akaratukat, hogy megtesznek mindent a béke megtartásáért és az atomháborút szí* tók terveinek megakadályozására. A békevédők járási konferenciái meg­mutatták, hogy a dolgozó nép a Béke-Világtanács felhívását azzal a tu­dattal írja alá, hogy az építőfeladatok teljesítésével hozzájárul otthoná­nak fejlesztéséhez és drága hazája védelmi képességének megszilárdításá­hoz. BRATISLAVA „Harcra az új háború gyújtogatói ellen. Az atomenergia békés felhasz­nálásáért, az élet felvirágoztatása érdekében!" — jelszó jegyében folyt Bratislavában a béke védők városi kon­ferenciája, amelyen több mint 100 küldött vett részt. A nemzetközi helyzetről Mudr. Vi­liam Thurzo, az onkológiai intézet igazgatója, a békevédök városi bizott­ságának elnöke beszélt. ROZSNYÓ Gömör bányászközpontjában, Rozs­nyón a békevédők járási konferenciá­ján a nemzetközi helyzetről és a Bé­ke-Világtanácsnak az atomháború elő­készítése elleni felhívása jelentősé­géről Saluga elvtárs, a békevédök ke­rületi bizottságának képviselője be­szélt. A vita folyamán a küldöttek az emberiség boldogságáért folytatott békeharc jelentőségéről beszéltek. Má­ria Dovcová, alsósajói bányász özve­gye a bányászok életfeltételeinek ja­vulásáról beszélt a népi demokratikus államban és hangsúlyozta, hogy még örömtelibb életünk . megvalósításához szükségünk van a békére. KASSA A békevédők kassai járási konfe­renciáján 160 küldött vett részt az üzemekből, az EFSz-ekből, a Szövet­ségi Vasútvonalról és más munkahe­lyekről. Jozef Vričan, a Szövetségi Vasútvonal kassai gépüzemének dol­gozója közölte, hogy a gépészek kol­lektívája határidő előtt teljesítette kötelezettség-vállalását több mint 65 ezer korona értékben. A kassaújfalusi küldött bejelentette, hogy a község­ben 122 kis- és középparaszt tett kötelezettségvállalást a hektárhoza­mok növelésére. Az állami munkaerő­tartalékok kassai 9. számú tanintéze­tének tanulói vállalták, hogy a tava­szi és nyári munkák folyamán 1760 órát dolgoznak le. A vita folyamán Mária Parnajová, slaneci nyolcgyermekes anya beszélt. Felhívta az anyákat, hogy minden erejükkel harcoljanak az atomháború ellen, az óhajtott béke megőrzéséért. TRNAVA A békevédők trnavai járási konfe­renciáján több mint 300 küldött vett részt a trnavai Kovosmaltből, a vas­útikocsi javítóműhelyekből, a Biely Kostol-i szövetkezeti tagok, a zelenči dolgozók, az egyénileg gazdálkodó földművesek és a dolgozó értelmiség tagjai köréből. A tranavai vasútikocsi javítóműhely lakatosa, Jan Marec többszörös újító, „a kiváló munkáért" kitüntetés birtokosa kifejezésre jut­tatta elhatározását, hogy mindent megtesz a béke megszilárdításáért. Szavait új kötelezettségvállalással tá­masztotta alá, mely szerint május 1­ig újabb két újítójavaslatot fejez be. Az újítójavaslatotokal a vasútikocsák egyes berendezéseinek gyártási ide­jét 60 százalékkal megrövidíti. „Gyer­mekeink számára szebb életet építünk és ezért harcolunk a békéért" — mondotta a trnavai Kovosmaít •'öntő­mestere, Mária Hánzlíková, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, öt gyer­mek anyja. Már a Béke-Világtanács felhívásának aláírása előtt több mint 6500 kötelezettségvállalást tettek a trnavai járás dolgoződ. GÄLSZÉCS A gálszécsi járásban, ahol a máso­dik világháború a közsegek túlnyomó részében puszta mezőket, romokat és nyomorban levő embereket hagyott maga után, a békevédök járási konfe­renciáján 80 küldött vett részt. A nagy hófúvások ellenére is szánokon, kocsikon jöttek a konferenciára. A nemzetközi helyzetről Jan Haško nemzetgyűlési képviselő beszélt. „Já­rásunkban egytől egyik aláírjuk a Béke-Világtanácsnak az atomhátjorú előkészítése elleni felhívását" — mon­dotta Ján Škvarkovský munkás, a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevője. Anna Papcová božticei lakos elmon­dotta, hogy a járásban minden anya békében akarja nevelni gyermekét és megtesz mindent, hogy a béke és az élet győzedelmeskedjék. A békevé­dők gálszécsi konferenciájának részt­vevői határozatot fogadtak el, amely­ben kifejezésre juttatják ama szilárd elhatározásukat, hogy. a járás összes dolgozóit további aktív harcra veze­tik a világbéke megszilárdításáért, Nyugat-Németország újrafelfegyver­zése ellen és a tömegpusztító atom­fegyverek gyártásának betiltásáért. ČADCA Felső-Kysuca járási székhelyén, Čadcán szombaton, február 26-án tar­tották meg a békevédök járási kon­ferenciáját. Több mint 150 küldött üdvözölte körében Andrej Žiakot, a nemzetgyűlés alelnökét, a Békevédők Szlovákiai Bizottsága elnökségének tagját A konferencia Kysuca lakosságának határozott tiltakozása volt az impe­rialista atomháború előkészítői ellen. A konferencia összes résztvevői ki­fejezésre juttatták egyetértésüket a Béke-Világtanácsnak az atombombák használata elleni felhívásával. Rudolf Mackovčiak — CsISz-tag —, a csehszlovák, magyar és osztrák if­júság bratislavai találkozójának részt­vevője a konferencia résztvevőinek nevében ígéretet tett, hogy' sohasem hagyja cserben a béke megvédésének és a dolgozók jobb életének gondola­tát. A čadcai járásban felszabadításá­nak 10. évfordulója alkalmából több mint 3000 kis- és középparaszt tett építő kötelezettségvállalást 265 000 korona értékben a békéért és a cseh­szlovák haza dolgozóinak jobb, szebb életéért. Ha az egész világ anyái összefognak (H. I.) Bukovszky Zsuzsanna hat gyermek édesanyja. Amikor megkér­deztül^ tőle, miért írja alá a béke­ívet, ennyit felelt. — Elsősorban, mint anya, gyerme­keim jövőjének biztosításáért, boldog­ságáért és örömteli életűk megtar­tásáért írom alá a békeívet. Másod­szor, mint dolgozó nő, a Stollwerck­üzem munkása írom alá, hogy tovább­ra is biztosítva legyen megélhetésünk özvegyasszony vagyok, férjemet a fa­siszták gyilkolták meg. öt gyerme­kemmel és hatodikkal a szívem alatt bujdostam a háború alatt, míg végre a szovjet katonák felszabadították hazánkat. Hogyne írnám alá a béke­ívet, hisz- gyermekeimmel együtt any­nylt szenvedtem és nélkülöztem a háború alatt. Gyermekeim felnőttek. László fiam mérnök, Károly sebész­orvos, Margit leányom szövőnő a trencséni Merina-üzemben. Két ki­sebbik fiam szakiskolába jár, Julika, a legkisebbik, negyedik elemista A dolgozók ' állama segített felnevelni gyermekeimet, jólétet, jövőt biztosí­tott számukra. Bukovszkyné magához ölelte kis­lányát, Julikát. A csendes, tiszta szo­bára ráborult az alkony. Villanyt gyúj­tottunk. Előkerültek a fényképek. Az anya boldog mosollyal az arcán, mu­tatta gyermekeit. — Öértük és sok millió gyermekért írom alá a békeívet hogy ne ismer­jék soha többé a bunkerek fojtott le-. vegőjét, ne ismerjék a kenyér nélküli napok kínzó éhségét, ne kelljen meg­alázkodniok az urak előtt, mint ne­kem kellett valamikor, — és elmon­dotta, hogy mint cselédnek milyen sora volt a gazdag gyáros otthoná­ban. Búcsúzáskor még ennyit mon­dott : . — Mi. anyák, akik szívünk vérével tápláltuk gyermekeinket, nem enged­jük, hogy barbár háború áldozataivá legyenek. Ha az eyész világ anyái összefognak, olyan egységes, ha­talmas béketábort alkotunk, melyet sohasem fog megbontani semmiféle ármánykodás, mert mi, anyák Európá­ban és túl a tengereken mindennél erősebbek vagyunk i

Next

/
Oldalképek
Tartalom