Uj Szó, 1955. február (8. évfolyam, 27-50.szám)

1955-02-15 / 39. szám, kedd

/ ^ UJS

20 1955. íebmár í«. Mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetéről és továbbfejlesztéséről, valamint a falusi pártmunkáról sítására is. Ez a vonal azonban egyáltalán nem csökkenti, hanem ellenkezőleg emeli a szocialista szektor, az állami gazdaságok és egységes földművesszövetkezetek fontosságát. Támogatjuk a kistermelést azzal a kilátással, hogy az önállóan gazdálkodó kis- és középparasztok saját tapasztalataik alapján meggyőzödnek a szocialista szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről és hogy a szövetkezeti mozgalom tovább fog növekedni és fejlődni. Nem kel! külön hangsúlyozni, hogy ebből a szemszög bői mily fontos a szocialista szektor segítsége és példamutatása. A szocialista szektor fejlődését nemcsak aszerint ítéljük meg, hogy fokozza a piaci termelést, hanem abból a szempontból is, hogy a szocialista szektor termelési és gazdasági sikereinek, valamint az egységes földművesszövetkezetek gazdasági és pénzügyi megszilárdításának a jelenlegi időszakban döntő jelentősé gük van a szocializmus további sikeres felépítésére a falvakon. Minden téren az egységes- földmüvesszövetkezetek politikai és gazdasági-pénzügyi megszilárdítására törekedni, egyben példamutatással és türelmes meggyőzéssel megnyerni az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat a szövetkezetekbe való belépésre és egyben új szövetkezeteket alakítani mindenütt, ahol erre meg vannak az előfeltételek és ahol a a kis- és középparasztokat megqyőztük a kollektív gazdálkodás előnyeiről — ez a párt politikájának rendíthetetlen irányvonala a falvakon. A szövetkezetek alapításának fontos előfeltételeit azonban céltudatosan meg kell teremteni. Az egységes földmüvesszövetkezetek a szocialista nagytermelés korszerű módszereinek példaképei, gazdasági-pénzügyi eredményeikkel és magasfokú munkamegszervezésükkei vonzó például kell szolgálniuk valamenynyi kis- és középparaszt számára. Ezért a szocializmus további építése szempontjából a falvakon rendkívül fontos kérdés, valamint a piaci termelés lényeges emelésére irányuló törekvés szompontjából is jelentős kérdés az egységes földművesszövetkezetek belső megszilárdításának és további fejlesztésének kérdése. Az egységes földművesszövetkezetek gazdasági-pénzügyi megszilárdításában bizonyos, és nem éppen jelentéktelen eredményeket értünk el. Az alacsonyabb hozamok ellenére a szövetkezetek pénzügyi eredményei átlagban is jobbak, mint az 1953-as évben, a jól gazdálkodó szövetkezetek száma is emelkedett. Az egy mezőgazdasági hektárra eső pénzügyi jövedelem az előzetes becslés szerint az 1953-as évvel szemben 12 százalékkal emelkedik, és ami különösen fontos — főleg az állattenyésztési termékek nagyobbfokú piaci eladása következtében emelkedik. Azonban nem elégedhetünk meg az egységes földművesszövetkezetek gazdálkodásának eddigi ütemével és fokával, mert távolról sem arányosak azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a szövetkezetek pénzügyi megszilárdítása érdekében nyújtanak. Még egész sor olyan szövetkezetünk van, amelyek nagyon rosszul gazdálkodnak és alacsony munkaegységeket fizetnek ki, sőt még veszteséget is mutatnak. Emellett ma már minden előfeltételünk megvan ahhoz, hogy az egységes földmüvesszövetkezetek túlnyomó többsége magas hozamokat érjen el és az állatok elegendő hasznosságát és ezáltal jó gazdasági eredményeket mutasson. A fő hiba az irányító munka alacsony színvonalában rejlik, főként a járási és kerületi mezőgazdasági igazgatóságok munkájának alacsony színvonalátan. Jóllehet a szövetkezetekről való konkrét gondoskodás megjavult és bár már csak ritkán fordulnak elő olyan esetek, hogy a szövetkezet munkájával sénki sem törődik és a szövetkezetet magára hagyják, amint az még nemrégen történt, ennek ellenére nem értük el azt, hogy a mezőgazdasági igazgatóságok valóban hassanak minden egyes szövetkezet gazdaságára és a konkrét helyzet alapján utat mutassanak, hogyan érhető el a magasfokú szervezési-műszaki színvonal. A leggyakrabban a mezőgazdasági igazgatóságok kádereinek alacsony politikai-szakmai színvonala hi' '-'bben. Ezért a legsürgetőbb leladat, biztosítani a mezőgazdasági szerveknek fejlett, a szocializmus ügye iránt odaadó kádurekkel való ellátását, gondoskodni rendszeres szakmai és politikai fejlődésükről és helyesen irányítani tevékenységüket. Mezőgazdasági igazgatóságainknak elsősorban nagyobb figyelmet kell szentelniök a szövetkezet belső kérdéseinek, a munkacsoportok helyes munkamegszervezésének, a munkafegyelem és a szövetkezeti vagyon védelme kérdésének. Ezeket a kérdéseket azonban nem lehet elszigetelten megoldani, hanem szoros összefüggésben a szövetkezet gazdasági és termelési-műszaki kérdéseivel. A hibák kiküszöbölésére irányuló intézkedéseket nem elegendő csupán a szövetkezet vezetőségével vagy csupán a szövetkezet elnökével megtárgyalni, hanem ezek helyességéről meg kell győzni — és hangsúlyozom — türelmesen meggyőzni minden szövetkezeti tagot. A gazdasági-szervezési munkát szo rosan eqvbe kell kapcsolni a politikai munkával, és a párt és gazdasági szervek minden törekvését az illető szövetkezet legégetőbb problémáira kell irányítani. A szövetkezeti tagok figyelme nem ritkán túlságosan sok kérdésre forgácsolódik szét, ahelyett, hogy a fő cikkelyre, a fő problémákra összpontosulna, amelyeknek megoldásától függ elsősorban a szövetkezet fejlődése. Némelyik elvtárs nagyon leegyszerűsítve értelmezi a gazdasági kérdéseket. Nem elegendő például betervezni a munkaegység magasságát, ha egyben nincs biztosítva az, hogy valóban termeljenek. így történt ez némelyik szövetkezetben, főként a szlovákiai szövetkezetekben tavaly. Szerveink nagyon csekély figyelmet szentelnek az olyan fontos kérdésnek, mint a háztáji gazdálkodás. Nem helyes, ha a szövetkezeti tagok a háztáji gazdálkodásban élelmezésük és keresetük fő forrását látják. De a legrosszabb az, ha a felelős dolgozók az ilyen jelenségek felett szemet húnynak. Épp olyan helytelen azonban az is, ha a szövetkezeti tagoknak a háztáji gazdálkodásukban nincs kiegészítő élelmiszerforrásuk. A szövetkezet belső kérdéseinek sikeres megoldása mellett sürgős feladat a munkák gépesítése színvonalának emelése az egysígts földművesszövetkezetekben, mégpedig rövid időn belül úgy, hogy minőse gileg magasabb színvonalra kerüljenek. Elsősorban a kapásnövények és műszaki növények munkáinak gépesítéséről van szó, ami a munkatermelékenység emelése, valamint kulturális-műszaki színvonalának emelése szempontjából különösen sürgős és döntő. A gép- és traktorállomások dolgozói előtt az a feladat áll, hogy megtanulják a lehető leggyorsabban az új gépesített eszközök kezelését, amelyeket egyre nagyobf) mennyiségben szállítanak nekik, hogy kihasználják óket és hogy fordulatot érjünk el a mezőgazdasági termelés ezen ágazatainak gépesítésével. Éppen így fokozni kell az állattenyésztési termelés gépesítését is; ezzel összefügg a korszerű, magasfokúan gépesített istállók és egyéb állattenyésztési berendezések építése. Megközelítő adatok állanak rendelkezésünkre, amelyekből megítélhetjük az állattenyésztési termelés gépesítésének színvonalát a III. és IV. típusú egységes földmüvesszövetkezetekben. Ezen adatok szerint az önműködő itatást a közös tenyészetekben a szarvasmarha-állománynak csupán felénél vezették be. A trágya elszállítására szolgáló istállótargoncákat csupán a közös istállók egy negyedében vezették be, a takarmány szállítására szolgáló targoncákat az istállóknak nem egész egyötödében, a fejőberendezéseket körülbelül az istállók 40 százalékában szerelték fel és a teheneknek mintegy 45 százalékát lehet velük fejni. A sokoldalú gépesítés az állattenyésztési termelésben a fáradságos kézimunka kiküszöbölésének fő eszköze és lényegesen hazzájárul a termelési önköltségek lényeges csökkentéséhez az állattenyésztési termelésben. Ezért egyik fő eszköze az állattenyésztés; termelés elmaradása fölszámolásának az egységes t'öldmúv.;sszövetkezetekben. Azonban az áilattenyésztési termelés gépesítését nem lehet mindenütt és mindjárt bevezetni. Nem volna helyes, ha valamennyi szövetkezet a gépesítésre várna és a/, állattenyésztést továbbra is elhanyagolná. Jó és célszerű munkaszervezéssel gépesítés nélkül is sokat el lehet érni. Tudatosítani kell, hogy virágzó állattenyésztési termelés nélküli szövetkezet nem érhet el jó gazdasági eredményeket. Mérlegelni kell, nem lesz-e helyes ezekben a szövetkezetekben anyagilag hatásosabban érdekeltté termi az állattenyésztési termelésbe bosztott szövetkezeti tagoi;at. Egyszerűen minden tartalékot fel kell használni az egységes földmüvesszövetkezetek közös tenyésztésében levő állatállomány növelésére és hasznosságának fokozására. E feladat teljesítése kell, hogy az egyik fő értékmérője legyen, ha ugyan nem a fő értékmérője a mezőgazdasági igazgatóságok munkájának. A mezőgazdasági terftielés gépesítésével kapcsolatban hangsúlyozottan fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ez a kérdés nem oldható meg csupán nehézgépesítéssel, amit a gép- és traktorállomások végeznek, hanem maximális gondoskodást kell fordítani a kisebb gépesítésekre és az olyan gépi szerkezetek juttatásának lényeges emelésére, mint amilyenek a fúvókészülékes szecskavágók, a magszórók, a kis transzportörök és egyéb kisebbméretü gazdasági szerszámok és a vontatható gépek. Különös figyelmet és gyors megoldást követel a szállítás kérdése is az egységes földmüvesszövetkezetek ben. Az egységes földmavesszóveiKezetek fejlődésének és megszilárdításának érdeke megköveteli e szövetkezetek beruházása kérdésének megoldását. A múlt év eredményeivel egyáltalán nem lehetünk megelégedve. Az 1955. évben a beruházási terv 1 milliárd 200 millió korona építkezésre számít, beleszámítva az 1954. évi oe nem fejezett építkezéseket is. Sajnos azonban, a beruházások ezen terjedelme sincs rendesen biztosítva, mégpedig sem a tervezési, sem a költségvetési előkészítés szakaszán, sem pedig az építkezési-szerelési szervezetek kapacitásának szakaszán. A beruházások ily ki nem elégítő állapotát elsősorban a földművelésügyi minisztérium idézte elő, amely a beruházással kapcsolatos feladatok megoldásához r.agy késéssel és jelentős szervezési hiányosságokkal látott hozzá. Határozottan kívánatos, hogy javítsunk ezen az állapoton. Megköveteljük, hogy a földművelésügyi minisztérium a szükséges hathatós intézkedésekkel biztosítsa az idei beruházási terv teljesítését. Egyúttal meg kell követelnünk, hogy a földmüvelésügyi minisztériumot támogassa a többi minisztérium is, amelyeknek kötelességévé tettük, hogy tervező szervezeteikkel vagy építőipari szerelő szervezeteikkel részt vegyenek az egységes földmüvesszövetkezetek beruházási építkezéseiben. Biztosítanunk kell a tervezési munkák operatív jellegét és rugalmasságát, hogy a tervezés ne a fék szerepét töltse be, amint ez mindez ideig elég gyakran előfordul. Az építkezések meggyorsításának és olcsóbbá tételének egyik lényeges problémája, hogy a mezőgazdasagi építkezések céljaira új építőanyagot és tetőfedő pótanyagokat próbáljanak KT és használjanak fel és hogy megteremtsék a szövetkezeti tagok minél szélesebbkörű részvételének előfeltételeit az építkezés munkálataiban. Az egységes földmüvesszövetkezetek megszilárdításának döntő tényezői az olyan káderek, akik politikailag és szervezetileg képesek megszilárdítani az egységes földmüvesszövetkezeteket. Noha a szövetkezeti iskolák kiterjedt hálózatát építettük ki, mégsem tekinthetjük kielégítőnek a szövetkezeti káderek nevelésére irányuló eddigi igyekezetünket. A szövetkezeti tagok oktatásában még sok a formalizmus és az elért eredmények nem állnak arányban a rájuk fordított költségekkel. A legfájdalmasabb azonban az egységes földmüvesszövetkezetek elnökeinek problémája. A szovjet tapasztalatok arra tanítanak, hogy a szövetkezeti elnök az a központi alak, akinek döntő befolyása van a szövetkezet munkájának minőségére. A földművelésügyi minisztérium azonban még nem tűzött ki világos irányvonalat, hogyan érjük el azt. hogy szövetkezeteink élén megfelelően képzett és tapasztalt elnökök álljanak, akik olyan áttekintéssel és szervezőképességgel rendelkeznek, amilyeneket ma egy szövetkezet vezetése megkíván. Ezért felemásak a földművelésügyi minisztérium intézkedései. Legfőbb ideje, hogy a földművelésügyi minisztérium reális és konkrét tehetőségeinkből kiindulva világos programot fűzzön ki, amelyet azután következetesen és kitartóan valóra váltanak, s amely biztosítja a szocialista szövetkezeti nagytermelés nagy szakképzettségű szervezői ezreinek és tízezreinek nevelését. A mezőgazdasági káderok nevelését ma már mindenfajta iskolák kiterjedt hálózata szolgálja. A legnagyobb mértékben szükséges, hogy mezőgazdasági iskoláinkon a nevelés kérdéseire rendkívüli gondot fordítsanak, mégpedig nemcsak a földművelésügyi minisztérium, hanem a helyi szervek is és hogy a pártszervek is gondoskodjanak arról, hogy ezek az iskolák müveit és jő szakembereket, a szocialista falu epitésének öntudatos propagátorait neveljék. Az állami yar.daságoknak feladatukat abban kell látniuk, hogy valóban a nagy mértékben gépesített mezőgazdaság mintaképei legyenek, amely munkájában érvényesíti a mezőgazdasági tudomány legújabb vívmányait. Az állami gazdaságok már elértek bizonyos sikereket a gabonatermesztésben és a hektárhozamok növelésében, valamint a nemesített vetőmagok termesztésében. Termelésük általános színvonala azonban, különösen az állattenyésztés terén nem elégít ki bennünket, és nem felel meg a fennálló lehetőségeknek sem, noha az állami gazdaságok nagyobb tejhozamokat érnek el, mint az egységes földmüvesszövetkezetek, különösen pedig mint az egyénileg gazdálkodó parasztok, és noha nagy részük van az állami húsbeadásban, különösen sertéshűsbeadásban. A állattenyésztés alacsony színvonalát többek között a szarvasmarha-állomány átlagon aluli állománya és a hizlalás során elért elégtelen súlygyarapodások jellemzik. Ennek oka egyebek mellett az, hogy kevés és a lehetőségeknek egyáltalában meg nem felelő mennyiségű takarmányt, elsősorban kevés burgonyát és szénát termesztenek. E két termény hektárhozamai az állami gazdaságokban 1954-ben még mindig vagy 10 százalékkal maradtak az országos átlag alatt. így aztán az állami gazdaságok állattenyésztési termelését, elsősorban a sertéshústermelést az állami tartalékalapokból származó nagy takarmanyjuttatásokkal tartják fenn és a hízó sertések alacsony súlygyarapodása azt mutatja, hogy ezzel a takarmánnyal nem gazdálkodnak megfelelően. Az állami gazdaságok feladata tehát az, hogy már az idén lényegesen növeljék a takarmánytermesztést és a földművelésügyi minisztérium hathatps támogatásával határozott intézkedéseket tegyenek a takarmányokkal való lelkiismeretes gazdálkodás biztosítására és a takarmányadagolás olyan rendszerének elérésére, amely biztosítja a takarmányok leghathatósabb kihasználását és a hízóállatok megfelelő súlygyarapodását. Az állami gazdaságoknak a munkatermelékenység növelésében és a termelési egységre eső költségek csökkentésében is példát kell mutatniuk, ügyelőre e téren a helyzet nem kielégítő. Az állami gazüaságok termelési költségei 1955-ban kereken 25 százalékkal voltak nagyobbak, mint az egységes földmüvesszövetkezetekben és egyes termények, például burgonya és szarvasmarha esetében ez a különbözet még lényegesen nagyobb. Az állami gazdaságoknak ki kell fejleszteniük és magasabb színvonalra kell emelniük munkájukat a magnemesítés és fajállattenyésztés terén és ebben a törekvésükben egyik legfontosabb feladatukat kell látniuk, amelyet a nagytermelékenységű mezőgazdaság úttörőiként be kell tölteniük. A földművelésügyi minisztériumban az állami gazdaságok főigazgatósága szakítson végre a mezőgazdasági termőterület nagyobb parlagon heverő földdarabokkal való gyarapításának kérdésében elfoglalt közömbös álláspontjával. különösen a határmenti járásokban és ezzel járuljon hozza az egész, terveinkben szereplő földterület megművelésének biz tosításához. Annak érdekében, hogy az állami gazdaságok jobban teljesítsék szerepüket a mezőgazdasági termelés fej lesztésében és a mezőgazdaság sző vetkezeti alapon való megszervezésé* ben, lényegeden meg kell javítani vezetésüket a földművelésügyi minisztérium és a főigazgatóság részéről. Különösen sürgősen meg kell állapítani az egyes állami gazdaságok hoszszúlejáratú termelési programjait, amelyek megfelelnek a helyi viszonyoknak is, hogy a gazdaságok az eddiginél nagyobb mértékben specializálódhassanak. Ennek számbavételével kell irányítani és végezni a beruházási építkezéseket is. Az állami gazdaságok főigazgatóságétól meg kell követelnünk, hogy kiküszöböljék a prémiumrendszer (libáit és következetesen érvényesítsék az alkalmazottak hektárhozamok és az állatállomány hasznossága növelésének alapján való jutalmazásának elvét. Az állami gazdaságok főigazgatóságától és valamennyi állami gazdaság igazgatójától meg kell továbbá követelnünk, azt is, hogy jobban szervezzék a munkát, jobban osszák el és használják fel a rendelkezésükre álló munkaerőket, különösen az adminisztrativában és a termelésben foglalkoztatott dolgozók kölcsönös arányának tekintetében. Az állami gazdaságoknak az « küldetésük, hogy a nagytermelékenységű szocialista nagytermelésre példát mutassanak. Ez megköveteli, hogy feltétlenül és lényegesen emeljük az állami és a munkafegyelem színvonalát és az alkalmazottakat a szocialista tulajdon iránti öntudatos vi» szonyra neveljük. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének biztosításában nagy jelentősége lesz a szövetkezetek küszöbönálló II. országos kongresszusának és a mezőgazdasági termelés fejlesztésére irányuló hároméves tervek kidolgozásának. Már az egységes földmüvesszövetkezetek járási konferenciái is fontos pozitív eredményeket hoztak. Ezek a konferenciák valamennyi járásban az 1954-b«n elért gazdasági sikerek jegyében folytak le és a szövetkezeti tagok gyakran kicserélték tapasztalataikat, elmondták egymásnak, hogyan érték el e jő eredményeket. A konferenciákon figyelemreméltó kötelezettségeket is vállaltak. A rendelkezésünkre álló előzetes jelentések szerint, amelyek hat kerületből származnak, a vállalt kötelezettségek állati termékek termelése terén 36,460 mázsa sertéshússal. 11,480 mázsa marhahússal. 21,579.720 liter tejjel, 11,435.437 tojással növelik mezőgazdasági termelésünket. Az elmúlt évektől eltérően a szövetkezeti tagok az idei konferenciákon a gyöngébb szövetkezetek balsikereinek okait már nem a begyűjtési és felvásárlási árakban, hanem szervezési hibákban keresték. A szövetkezeti tagok megértették, hogy a szövetkezetek további megszilárdítása és a tagok életszínvonalának emelkedése elsősorban a termelés gyarapításatói, a munkatermelékenység növelésétől függ. Az egységes földmüvesszövetkezetek járási konferenciájának általában sikeres lefolyása kedvező előfeltétel arra, hogy az egységes földmüvesszövetkezetek 11. országos konferenciája is fontos határkő legyen a szövetkezeti mozgalom további sikeres fejlődésének, a szövetkezetek gazdasági és szervezeti megszilárdításának, a szövetkezetek szervezeti és műszaki színvonalának lényeges emelésére irányuló törekvéseink útján. A pártszervek és valamennyi pártszervezet, minden kommunista szövetkezeti tag feladata, hogy szervezetileg biztosítsa az egységes földmüvesszövetkezetek II. kongresszusán elfogadott irányelvek es határozatok sikeres végrehajtását. A szövetkezeti tagok és az egyénileg gazdálkodó parasztok termelő igyekezetének felkeltésében döntő szerepet kell játszaniuk a nemzeti bizottságoknak, amelyeket munkájukban pártunk szervezetei támogatnak és lelkesítenek. Arról van szó, hogy falvaink új nemzeti bizottságai a munkás-paraszt szövetségre támaszkodva mint e szövetség legfontosabb szervei és a dolgozók ellátásáért viselt felelősségük teljes tudatában fő figyelmüket a mezőgazdasági termelés kérdéseire összpontosítsák, hogy megszervezzék és támogassák a dolgozó parasztoknak a mezőgazdasági termelés fejlesztésére irányuló törekvéseit. Arról van sző, hogy -i nemzeti bizottságok tagjai aktív munkát fejtsenek ki a parasztok kö/ött, hogy lényegesen aktivizálják a nemzeti b»- - * mm