Uj Szó, 1955. február (8. évfolyam, 27-50.szám)
1955-02-09 / 34. szám, szerda
jgg- február 9. Ml OT 5 Finom úriház 4 sikeres bemutatója a Magyar Területi Színházban Február 5-én, Gabriella Zápolská lengyel írónő „Finom úriház" (Ďulská asszony erkölcse) címú darabját mutatta be a komáromi Magyar Területi Színház. E vígjáték a j hamis nyárspolgári erkölcsöt bírálja és teszi nevetségessé. Az írónő alakjai jellemével nemcsak a lengyel nyárspolgári családok ellentmondással teli életét tárja elénk, hanem általában a nyárspolgári életet és erkölcsöt. Kifelé, a vilij felé szép színbeh mutatkozik a család, viszont ha betekintést nyerünk belső éltébe, a legnagyobb erkölcstelenségnek és romlásnak vagyunk a tanúi. Dulskyné, a ház úrnője, tipikus alakja a nyárspolgári asszonyoknak Az arisztokráciát majmolja, a felső tízezer közé szeretne emelkedni, hogy az emberek előtt minél nagyobb tekintélyre tegyen szert, s mivel ehhez más módja nincs, a családban zsugori és kicsinyes, kiuzsorázza a lakókat, a a fillérekért szinte remeg. Markában tartja az egész családot: férjét, fiát, két lányát, s méginkább a cselédlánykát. Férje szánalmas figura, akinek a szivart is lopnia kell tóle, s a beszédről is lemond, hisz úgysincs szava a családban. Fia éli a polgári ifjak léha, mulatozó életét, de a kis cselédlánynak sem hagy odahaza békét. S bár a lányka többször panaszkodik emiatt úrnőjének, az örül, hogy a fiú otthon keresi a szerelmi kalandot és nem kényszerül lebujokba, aim rossz fényt vetne egy „finom úriházra". Amikor megtörténik a baj, a ház asszonya szeretné a teherbeesett szolgálót lerázni, de a botránytól is fél. A fiú, anyja megrökönyödésére elhatározza, hogy feleségül veszi a lányt. Ez az elhatározás azonban nem komoly megfontolás eredménye, nem a becsület szólalt meg benne, csupán anyja orra alá akar borsot törni. A kétszínű rokon, Juliasewiczné rábeszélésére könnyen lemond elhatározásáról. Mikor a lány bírósággal fenyegetődzik, Dulskyné, félve a nyilvános botránytól, amely rögtön végetvetne háza „jóhírének", nehezen bár, de mégis kiegyezik vele tízezer forintban. És a házban minden folyik tovább úgy, -mint azelőtt. Gabriela Zápolská 1907-ben írta ezt a darabot. Mint a kritikai realisták, ő is csak felveti, a köapnség elé tárja a problémákat, de meg nem oldja őket. Mégis van mondanivalója a ma nézőjének és van küldetése is, amenynyiben segít a polgári maradványok -és itt-ott még mindig megnyilvánuló előítéletek irtásában, valamint az emberek gondolkodásmódjának alakításában. A Magyar Területi Színház együttese jó játékot nyújtott. A színészek dicséretesen megbirkóztak feladatukkal, nagyszerűen kihozták a darab lényegét, mondanivalóját. Dulskynét, a „Finom úriház" mindenható úrnőjét H. Buday Mária alakította. Kezdetben kissé gépies volt, amikor azonban belemelegedett a játékba, mindvégig zökkenés nélkül benne élt szerepében és sikerült megelevenítenie a pénzért élő-haló képmutató, tipikus polgári asszonyt, aki a legnagyobb -Aljasságokkal akarja háza „jóhírnevét" védeni, s akinek szemében csak az az aljasság, amit a nyilvánosság megtud. Mozgása, arcmimikája, a váratlan eseményekre való reagálása kifogástalan volt. Az érzelmi állapotok közötti átmeneteket is kitűnően oldotta meg. A családjából és a világból kiábrándult férj nehéz szerepét Korai Ferenc játszotta. Az egész darabban csupán egyetlen mondata van, a többi jelenetét némán játssza végig. S ezzel a néma játékkal beszél, művészi j'" nr>lakítást nyújt. M—gásával, arcjátékával is elérte azt, hogy a közönség a szánalomraméltó férjet, a törtető feleség áldozatát látta benne, akinek nincs elég ereje ahhoz, hogy a női terrortól megszabaduljon. Zbyskót, a könnyelmű életet élő fiút Konrád József alakította. Zby.sko érdekes figurája a darabnak. Az ő szájába adja az író a társadalomkritikát. Jól látja életük ellentmondásait, hazug erkölcseit, csípős, gúnyos megjegyzéseivel a családtagok fejére olvassa 'a hibákat, mégsem pozitív alakja a darabnak, mert ő is ugyanúgy éli tovább a többiekkel ezt az életet, és eszébe sem jut, hogy valami módon szabadulást keressen. Konrád t József játékának erőssége, hogy nem akar pozitívnak tűnni és arra is ügyel, hogy a néző ne lássa Zbyskóban a hazug nyárspolgári élet áldozatát., Konrád művészi pályájának az egyik legjobb alakítása. Ugyanígy élt a színpadon Lőrincz Margit Hesa, az egyik Dulsky-lány szterepében. Lőrincz Margitról Moliére Fösvényének el=ő előadásai után a közönség még azt állapította meg, hogy alakításában kevés az élet. Meglepő fejlődésről tanúskodott Egri Viktor „Pünkösdi királyság" című szatirikus vígjátékában, a „Finom úriház"-ban már, mintha „A fösvény" első előadásai óta kicserélték volna, lenyűgözte a közönséget élettel teli játékával. Tipikus, fölényeskedő polgári csitrit alakított, aki minél hamarabb nagyvonalú nő szeretne lenni, s akinek ézt anyja ellentmondó nevelési módszerével, képmutató szigorúsága ellenére is elősegíti. Lőrincz Margit sok egvéni színt vitt játékába, amivel hozzájárult a darab mondanivalójának kidomborításához és az előadás sikeréhez. Mela, a másik Dulsky-lány éppen ellenkező természetű. Udvardi Anna vitte színre; jól sikerült alakítás volt az övé is. Egy romlatlan lelkű szolid, törékeny és egyben naiv lánykát hoz a közönség elé, ki mikor szolgálőlányuk feldűlt lelkiállapotát látja — bár a dolgok lényegét nem érti — szívesen segítene neki, és megtenhe mindent, hogy bátyja'féleségül vegye, A polgári életforma egyébként az ő gondolkodásmódjára is rányomja bélyegét. Udvardi Anna azonban még néha külsőségekkel pótolja az átélést, amikor szerepe hirtelen érzelemváltozásokat ír elő. Nagy Eszter, annak ellenére, hogy színészi pályája kezdetén áll, nagyon jól alakította Juliasewicznét, a kétszínű rokont. A kacér, kihívó viselkedésű nagyvilági nő alakját vitte színpadra, aki boldog, ha a családtagok között elvetheti a veszekedés, a békétlenség magvat. Ugyancsak jól alakította Mihályi Mária a beteg, kispolgári lakót. Hankának, Dulskyék szolgálójának szerepét Bottka Zsuzsa játszotta. A faluról városra került józän gondolkodású, becsületes szolgáló alakjában jelent meg a közönség előtt. Ez a cselédlány a család romlottságának, részben pedig úrnője családjának áldozata lesz. Bottka Zsuzsa e szerepben teljes mértékben megnyerte - Hanka számára a közönség rokonszenvét, s különösen a drámaibb jelenetekben kitűnő játékának lehettünk tanúi. Tadrachnénak, Hanka keresztanyjának szerepében Ferenczy Anna lépett színpadra, őt eddig fiatal lányok szerepében ismerte a közönség. Ez volt az első szerepe, amikor idősebb aszszonyt játszott s ez az alakítása, is kitűnően sikerült. Dicséret illeti Riszdorfer László rendezőt, akinek ez volt első rendezése. Jól vizsgázott. Külön köszönetet érdemel Csinády István, a győri Kisfaludy Színház tervező-művésze, aki — mint vendég — kitűnő díszletekkel járult hozzá az előadás sikeréhez. A kitűnő kosztümtervek, Boček Zsuzsa munkáját dicsérik. Ez a jólsikerült bemutató újabb bizonyítéka annak, hogy a komáromi Magyar Területi Színház művészegyüttese szüntelenül fejlődik s előadásaik mély élményt nyújtanak a közönségnek. Jakab István FÁBRY ZOLTÁN: /Qkuli úra: béke — a béke: kullúra A kultúra nevében és jegyében jöttünk itt össze, csakúgy, mint hat év előtt: a kultúra igenlésére, nagyobbítására, terjesztésére. Üj életünk új lehetőségeivel élve, a művelődés körét kiterjeszthettük a városi és falusi dolgozók tömegeire. Akik azelőtt sehogy, vagy csak mostoha körülmények között kerültek könyvhöz, azok most állandó könyvolvasók lehetnek: kultúremberek, részesei és gazdagítói az ember legsajátosabb történelmi megnyilatkozásának: a tudásnak, művelődésnek és műveltségnek. Az ember nagyságát és törpeségét, bátorságát és gyávaságát a kultúrához való viszonyában mérhetjük le a legpontosabban. Aki és ami a kultúrát gazdagítja és továbbviszi, az a haladás pozitív tényezője: részese és építője a jövönek; ugyanakkor mindaz, ami a kultúrát kisebbíti és hátraltat-^ ja: az emberséget törpíti és gyalázza. A tudatosan, mesterségesen visszafejlesztett kultúra mélypontján feltüzel a barbarizmus, mely az emberiség mai művelődési fokán csak mint történelmi merénylet realizálható. És e merénylet első következménye: az ember kisemmizése, ha eltűri és elbírja és hagyja magát. De a szellem ellenáll: a kultúrának jogai és kötelességei'vannak az emberiséggel szemben és az'embernek jogai és kötelességei legsajátosabb önkifejezésének, a kultúrának a védelmére! Hat év előtt a kultúra nevében, a kultúra gazdagítására gyűltünk itt össze. Hat év múlva új funkciót, férfi-szerepet kell vállalnunk: a kultúra védelmét. Veszélyben a ku/1 túra ! És életünkben nem most először hangzik el a kiáltás. A hang ismerős, mert az inditék, ami kiváltja, ugyanaz. Neve, átokterhes neve: német fasizmus. Veszélyben a kultúra, mert a német fasizmust, melynek felszámolására, kiirtására tegnap egy világ szövetkezett, újra fertőzőképessé és így világveszedelemmé tették azok, akik tegnap részesei voltak megfékezésének-^ 'leveretésénelf. ?A német 'fásizmust, mintha misem történt volna, a dollár imperializmusának jóvoltából, minden gátlás nélkül újrá a színre léptették azok, akik céljaikat csak hasonló módon — barbár tekintetnélküliséggel, háborúval — tudják és próbálják elérni. Veszélyben a kultúra, mert veszélyben a béke! A fasizmus egyetlen egy kiélési formát, megnyilatkozást ismer: a háborút. Minden ezért van, minden ezt szolgálja és minden ami ennek útjában áll: akadály és ellenség, amit el kell pusztítani. A német fasizmus népek és nemzetek, emberkapcsolatok és világnézetek, kultúrák és könyvtárak, nyelvek és fajok, városok és falvak, házak és vetések tapodója és tagadója, égetője, pusztítója és gyilkosa volt. Párizstól Moszkváig, Narviktól Tuniszig, emberek és négyzetméterek -milliói tudják és mondják, hogy mi volt a német fasizmus. Nincs nép, család, egyén, alkotás és föld, mely ne érezte volna a német csizma tapodó ritmusát, mely ne adózott volna élettel és anyaggal e gyilkos, rabló szorításnak. Borzalmas a fasizmus ha'lállistája: világkatasztrófa írta, az egész emberiség szenvedte. És ez a világ most szó nélkül tűrné e borzalom feltámasztását, útnak indítását?! A német militarizmus már kétszer rántotta a világháború katasztrófájába az emberiséget, micsoda emberek azok, akik a múltnak ezt a gyilkos borzalmát üj életre injekciózzák, micsoda hatalmi cinizmus, mely ezt a gyilkos valóságot újra világgászabadítja?! Német tanú felel erre, tetemrehivón az antifasizmus nagy halottja, Heinrich Mann: „Egyfajta emberek akarják ezt: a bigott hatalomimádók, a borzalom kéjelgői, -az öldöklés megszállottjai, — az értelem és emberség örök ellenlábasaiként!" A kultúra delegátusaiként gyűltünk itt össze. Maradjunk tehát a kultúra síkján, ott, ahol könyv és ember egyet jelentenek: az értelem emberségét, a gondolat igazát. És ez a fasizmus legnagyobb ellensége. Ahol a mozgató erő a barbarizmus tekintetnélkülisége, ott az értelem könyve, embere és olvasója egyformán halálra van ítélve. A német fasizmus hatalomrajutásakor könyvégetéssel képesztette el a világot. Másképp nem tehetett. A berlini könyvmáglya az értelemnek és emberségnek — tehát a kultúrának — szóló hadüzenet volt. Fasizmus háborút másképp nem indíthat. Előbb a gondolatot kell megölni, hogy emberekből gyilkosok lehessenek. A fasizmusban az embergyilkolást kell; hogy megelőzze a könyvgyilkolás. Csak könyvgyilkosból lehet embergyilkos! Aki egyre képes, a másikat is megteszi. A berlini könyvmáglyától nyílegyenes út vezet az Os- vienčim! emberkemencékhez. Nincs különbség! A barbarizmus elképesztő logikája hozta létre mindkettőt: a könyv és embergyilkolást. Csak, aki félredobja a szellem felelősségtudatát, csak aki megakasztja a kultúra hivatását, emberjobbitő, embererősítő szerepét, szabadíthatja újra a világra a gonosz démonait: a háborút! A kultúra legnagyobb ellensége a fasizmus. Miért? A fasizmus háborút jeient és a támadó háború ma csak mint fasizmus képzelhető el. Aki a német fasizmusnak fegyvert ád a kezébe, az ezzel a háborúnak nyit tárt kaput. Amikor Newyork ezt a baljóslatú lépést megtette: cáfolhatatlanul egy lett a német fasizmussal: cinkosa és szövetségese, háború igenlője és valósítója. Veszélyben a kultúra, mert veszélyben a béke! Kultúra és béke egyet jelentenek. A kultúra a legtöményebb béketényező, ahogy ugyancsak a béke legtermékenyítőbb kultúra-tényező. Amikor a fasizmus könyvet éget: a békét füstöli ki saját soraiból, amikor háborút indit: egyszerre válik a kultúra és a béke ellenségévé. A mindent pusztító atombomba ennek az egyenlítésnek maximális kifejezése! A kultúra és béke egyszerre van veszélyben. A kultúrát tehát meg kell védeni, a békét meg kell menteni. A kultúra minden megnyilvánulása ezt célozza. Barbusse, a francia író, a „Tűz"-ben, az első világháború lövészárkaiból kiáltotta világgá az ember tiltakozását: „Az emberek azért születtek, hogy férjek, apák, egyszóval emberek legyenek, ne vadállatok, kik egymást fojtogatják, -vagy akiket széttipornak." Thomas Mann, korunk legnagyobb élő irója, a fasizmussal szemben szögezte le az értelmi parancs tételét: „az ember ne engedjen át semmi teret a halál uralmának". A kultúra delegátusai, igenlői nem engedhetnek át semmi teret a fasizmus uralmának: halálnak, háborúnak. Kultúremberek, kultúrvédők csak békeemberek, békevédők lehetnek! A kultúra: béke és a béke: kultúra. A fasizmus nem ismer sem békét sem kultúrát. Ezért lehetett ember- és gondolatgyilkos — a bestialitásig. Ki ölte meg Ossietzky t és Thällmannt? Ki ölte meg Fučíkot és Vančurát? Ki ölte meg Schönherz Zoltánt, Steiner Gábort, Háber Zoltánt? A hóhér neve: Hitler! Mi volt a né/iet fasizmus? József Attilát idézzük: „egy szörnyállam iszonyata". Mi volt a magyar történelem legnyomorúltabb fejezete? Az országveszejtő nyilasragály. És ezt a szörnyállamot, ezt a szörnyálomként elfelejtett tegnapot injekciózzák most életre, a történelmi merényletet, a tegnapinál nagyobb és bűnösebb merénylők! A fasizmus a német újrafelfegyverzéssel elégtételt, menlevelet,, útlevelet kapott. Ami ez ördögi machinációban elmarasztaltatott, az a kultúra és a béke ügye, mindnyájunk ügye, emberügy, tömegügy, világügy. Velünk szemben újra gyilkosok állnak! Ady Endre 1914 előestjén az élet joga és szépsége nevében szállt perbe a háborúval, „véres s ostoba feneségék" ellen, amikor „oly szomorú embernek lenni s szörnyűek az állatr hős igék". Egyedül volt, árva volt és a rettenet megérzésében szava csak a kevés igazak sikoltó, figyelmeztető parolája lehetett: „S akik még vagytok őrzőn, árván, őrzők: vigyázzatok a strázsán". A béke strázsáján ma milliók állnak. És ez a döntő különbség. Milliók a véres s ostoba feneségek és az állat-hős igék ellen. Milliók, mint a béke és kultúra akarói és elkötelezettjei. A béke ma az emberiség összegező önkifejezése, önvé-' delme a fasizmus barbarizmusával szemben. A szó újra az antifasizmust illeti. A kultúra delegátusai ma csak az antifasizmus képviselői lehetnek! ...Menjetek, és legyetek méltóak e szó, e tett hősi, áldozatos és harcos tegnapjához! (Elhangzott a Csemadok V. országos közgyűlésén.) Jaq\/Ze4éK O Kó'WiVaKrdf it „Magyar humoristák (Vidám írások gyűjteménye) Igen szerencsés ötletet valósított meg a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, amikor irodalmunk múltjának és jelenének nagynevű képviselőit" megszólaltatva „Magyar humoristák" címen kiadta vidám írásaik gyűj|cmenyét. Az életnek és az irodalomnak abból a pompás és egészen sajátságos ízesítőjéből kínálja ez a kötet az olvasót, amelynek neve: humor. Sokan azt hitték, hogy a szocialista épltís komolysága közbe" nem helyéňvaló a mosoly vagy a hibák kipeilengérezése. Ma már nem vitás, hegy az ilyen nézet téves Nevetés és mosoly nélkül szürke, elfásult, egyhangú. fűszertelen volna a -munka világa. Azt nevetjük ki, amit félszegnek, hibásnak találunk, tehát a nevetéssel bírálunk is. A kötet élére négy népmese került Hlyés Gyula „Hetvenhét magyar népmese" című gyűjteményéből. A humor klasszikus alkotásai ezek, bátrak, igazmondók, pártosak és egyszerűségükben mélyen emberiek. Kilenc író: Petőfi, Jókai, Mikszáth, Ambrus Zoltán, Tömörkény István, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és Szabó Dezső a magyar humoros próza és epika haladq^ hagyományait képviselik. A felszabadulást megelőző évszázad társadalmát járjuk be olvasás közben. A kötetnek külön nevezetessége Szabó Dezső „Feltámadás Makucskán" című nagyszerű és metsző szatírája a levitézlett magyár úrivilág félfeudális viszonyairól. Szabó Dezső nevének feltűnése a kötetben, haladó hagyományaink keretében megkezdődött átértékelésének egyik tüpete. Nagy Lajos aktualizált aezópuszi beszéde a Horthy-korszak bűneit tömöríti jellemképbe. Tamási Áron a régi erdélyi diákélet rajzát nyújtja. Nagy István napjaink életéből meríti úde írásainak tárgyát. Karinthy Ferenc arról ír színesen, hogy hogyan küszködött apja a burzsoázia világában. Sas Andor dr. egyetemi tanárnak, a válogatás összeállítójának a humorról szóló figyelemreméltó tanulmánya vezeti be az írásművészetet és derűt egyesítő sikerült kötetet. „Régi cseh mondák" Nemrég jelent meg a Csehszlovákiai Magyár Könyvkiadó kiadásában Alois Jirásek: „Régi cseh mondák" című kötete. Az itt összegyűjtött montják a cseh nemzet történetének kezdeteihez viszszanyúlva úgyszólván minden évszázadból felszínre hoznak egy-egy színes, vonzó képet, amely közel hozza az olvasóhoz a tragikus vagy dicső korok emberét és szellemét. „Igyekeztem feleleveníteni múltunkat, közelebb hozni a világosabb szemlélethez és megértéshez" — mondotta Jirásek 1911-ben. „Nem álmodozóként tettem ezt, akinek szeme csak a múltba réved, nem törődve a mai kor nehéz küzdelmeivel. Éppen azért, mert egész lelkemmel átéltem ezt a harcot, éppen azért éreztem, hogy vissza kell nézni a múltba, mert nem érti meg a mát az, aki a tegnapot nem ismeri." A „Régi cseh mondák" magyar nyelvű kiadása ismét közelebb viszi egy lépéssel Jirásek művészetéhez a magyar olvasót.