Uj Szó, 1955. február (8. évfolyam, 27-50.szám)

1955-02-09 / 34. szám, szerda

4 UJSZ0 1955. február "218. Az ipari dolgozók részvétele a mezőgazdaság Több mint egy év telt el azóta, hogy a tapolcsányi Drevopriemysel dolgozói több gyűlésen azzal foglalkoztak, hogyan segíthetnének közvetlenül a mezőgazdasági termelés fellendítésében, hogy több kenyér, hús és zsír jusson minden dolgozó asztalára. A gyár munkásai és vezetői elhatározták, hogy védnökséget vállalnak a tapolcsányi gép- és traktorállomás felett. Kötelezték magukat, hogy a gyárban végzett munkájukon kívül a gépállomásnak szakmai, szervezési és politikai segítséget nyújtanak. Tárcák István elvtárs, a gyár igazgatója először maga látogatta meg Sobel Lajos elvtársat, a gép- és traktorállomás igazgatóját, hogy tolmácsolja az üzem dolgozóinak határozatát. Aztán mérnököket és kiváló szakmunkásokat küldött a gépállómásra, hogy megnézzék, milyen segítségre van szükség. A gépállomás dolgozói, főleg a javítók, szerelők és traktoristák, akik nagyobbrészt fiatalok, a védnökségről szóló hírt kezdetben bizalmatlanul vették tudomásul. Hitted is benne, meg nem is. Sokan ígértek már nekik segítséget. — Majd elhisszük, ha látni fogjuk — mondogatták ágymásnak. Amíg a gépállomáson a szerződés tartalmáról beszéltek, a Drevopriemysel dojgozói már ennek megvalósítását szervezték. A munkások elhatározták, hogy a gépállomás javító műhelyeiben pontosabb, szervezettebb munkának kell folynia. Annak érdekében, hogy rövidebb ideig tartson egy-egy traktor kijavítása, tizenöttagú brigádot szerveztek, amely rendbe szedte a munkapadokat, elkülönítette a jó alkatrészeket a rosszaktól. Megjavították a gépállomás hibás esztergapadjait, hogy ezeken űj alkatrészeket készíthessenek. Mert a legnagyobb baj az alkatrészekkel, a szerelési anyagokkal volt. Ha szétszedték a traktorokat, néha hetekig el kellett piszmogniuk rajtuk, sokszor olyan alkatrész miatt, amit jó, pontos esztergapadon sajátmaguk is elkészíthette' volna. Csakhamar szoros baráti együttműködés alakult kí a gyár és a gépállomás dolgozói között — amint Čitársky Pál elvtárs, a káderosztály dolgozója mondja. Az üzem munkásai felfigyeltek arra is, hogy az aratás küszöbén a gépállomás tágas udvarának egyik részén két gőzgép áll még kijavítatlanul, mert a gépek javításához nem volt hozzáértő szakember a traktorállomáson. A legközelebbi üzemi gyűlésen, amelyen a gépállomás képviselői is jelen voltak, napirendre került a gőzgépek javítása is. Valkó János elvtárs, a mechanikus műhely vezetője jelentkezett elsőnek a javító brigádba, példáját követték Zenko Lajos, Remeny Adám és Rybansky Mihály elvtársak. Nevelőmunkával is segítenek Valkó János zömök, izmos ember. A gépállomáson brigádjával együtt jó munkát végzett — mondja Boday Viktor, a cséplőgép javító műhely vezetője. Cséplés alatt nem volt j^nasz azokra a gőzgépekre, amelyeket ők javítottak. Azonkívül sokat foglalkozott a gépállomás azon dolgozóival is. akiknek még nem volt megfelelő szaktudásuk. S ami a legfontosabb, aktív politikai munkát végzett. Ismertette részletesen pártunk politikáját, mindenekelőtt a mezőgazdaság fellendítésével kapcsolatban. Lelkiismeretesebb, figyelmesebb munkára buzdította a gépállomás dolgozóit, szerelőit. Megmagyarázta nekik, hogy nemzetgazdasági szempontból milyen fontos tisztán tartani az alkatrészeket, mert minden porszem kárt okozhat a motorban és idő előtt üzemképtelenné teszi a traktorokat. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Valkó elvtárs kollektívája példás munkájával és nevelő tevékenységével, szervezettségével, fegyelmezettségre büzdításával gazdagította a gépállomást. A traktorosok és szerelők viszonya az állami, a közös vagyonhoz megváltozott, megszerették a gépeket. Ma már jókarbantartással megelőzik a nagyobb hibákat és így most jóval kevesebb pótalkatrész kell a gépek javításához, mint az előző években. Az egyik közös gyűlésen felvetődött az agronőmusok iskolázásának fellendítésében kérdése is, akiknek egyik fontos feladata, hogy megtanítsák a traktorosokat és a brigádvezetőket a helyes agrotechnikára. Tarcsák elvtárs, a védnökségi üzem igazgatója figyelmesen hallgatta, hogy milyen nehézségei vannak a gépállomásnak ezen a téren is. A gyűlés után Tarcsák elvtárs újra az üzem személyzeti osztályára vezetett. — Aki keres, az talál — mondja a közmondás. Ügy is volt, talált valakit, mégpedig Simora Dominik személyében, aki mezőgazdasági egyetemet végzett és már ő maga is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy kérni fogja áthelyezését olyan helyre, ahol tudását jobban érvényesítheti. Rövid időn belül körzeti agronómus lett Šimora Dominik és neki is jelentős része van abban, hogy amíg 1953-ban 900 hektár föld szántatlanul maradt, addig 1954ben a védnökségi üzem segítségével és a gépállomás összes dolgozóinak szorgalmas munkájával 135 százalékra teljesítették tervüket, s ezzel a szép teljesltménnyükkel a kerületben az első helyre kerültek. ^ Ahol nem jó az együttműködés Sajnos, nem minden üzem értette meg a védnökségi mozgalom jelentőségét. Előfordult az is, hogy egyikmásik üzem védnökséget vállalt egyegy gépállomás felett, de a szavakat nem mindig követte tett. A „Zornica" Bánovce nad Bebravou-i üzeme megígérte, hogy védnökséget vállal a rybany-i gép- és traktorállomás felett. De amikor Szitár Antál elvtársat, a gépállomás üzemi

: tanácsának elnökét megkérdeztük, hogyan teljesítették a szerződésben foglalt kötelezettségeket, ő Szobotka László elvtárshoz, a káderosztály dolgozójához vezetett bennünket, mert ott jobban tudják. Szobotka elvtárs a könyvelőt, ez megint egy másikat hívott segítségül. Végül annyit tudtunk meg, hogy a „Zornica" főkönyvelője, Cére elvtárs a gépállomáson bevezette ugyan azt a könyvelési módszert, amit az üzemben alkalmaznak, de ez a gépállomás főigazgatóságának utasítása szerint nem felelt meg. Tehát helytelen volt, hogy a . védnökségi üzem mindenben a saját munkamódszereit akarja a gépállomáson bevezetni ahelyett, hogy velük egyetértésben a már kipróbált könyvelési formát segítenének tökéletesíteni. • A „Hanomag" traktort megjavították. Jobb lett, mint azelőtt, — mondja Szobotka elvtárs. — De a javítást kisebb költséggel is el lehetett volna végezni, mint amennyit a gépállomás fizetett érte a védnökségi üzemnek. A villámújsághoz szükséges papirost is drágábban számlázták, mint ahogy azt a gépállomás be tudta volna máshol szerezni. Ezek után nem csoda, hogy megszakadt a kapcsolat a védnökségi üzem és a gépállomás között anélkül, hogy kiértékelték volna a kötelezettségvállalás teljesítését. Az Elektrosvit segítsége Az érsekújvári gép-,és traktorállomást az ottani ElektrAsvit-üzem patronálja. Január 13-án a kerületi, járási párt- és szakszervezeti vezetőségek képviselői jelenlétében értékelték ki védnökségi munkájukat. Bizonyos tekintetben sikeres volt az együttműködésük, pedig kezdetben náluk sem volt meg a legjobb együttműködés, mert az Elektrosvit tapasztalt szakemberei az üzemi újsáq hasábjain bizony kertelés nélkül rámutattak a gépállomáson előforduló hibákra, véleményüket nem rejtették véka alá. A gépállomás igazgatója azonban ezt úgy értelmezte, mintha a vezetőséget akarnák helyettesíteni a gép- és traktorállomáson. Mindenek ellenére az Elektrosvit főleg alkatrészek készítésében nagy segítségére Y°'t a gépállomásnak. Az új szerződés alapján, aminek a kidolgozása most van folyamatban, ebben az évben az Elektrosvit még nagyobb segítséget nyújt majd a szakemberek, főleg a dugattyúcsiszolók politikai és szakmai képzésében. A falu dolgozói, a földművesszövetkezetek, egyénileg dolgozó parasztok egyre nagyobb segítséget várnak a gépállomásoktól és ezért a védnökségi üzemek gépállomásoknak nyújtott segítsége egyre., nagyobb jelentőségű és egyre nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a munkás-paraszt szövetség további megszilárdításához. Erdősi Ede A nemzetközi nőnap tiszteletére E napokban a nőtjizottságok tagjai és elnöknői kerületi aktívákra gyűlnek össze. A nemzeti bizottságok tagjaival együtt tárgyalnak az idei nemzetközi nőnap előkészületeiről, amely „az örömteli munkáért, a boldog családért, a békéért és hazánk biztonságáért" jelszó jegyében folyik le. Az aktívákon a nőbizottságok számos tagja értékes kötelezettségvállalásokat tesz. A besztercebányai kerület nőbizottságainak tagjai főleg a szövetkezeti tagok körében fejlesztik a szocialista munkaverseny,t és a nőket a mezőgazdasági termékek termelésének állandó fokozására, a tej, tojás és más mezőgazdasági termékek beadásainak túlteljesítésére mozgósítják. Janečková szövetkezeti tag, az ožďani EFSz dolgozója pl. azt vállalta, hogy a hároméves fejlődési terv alapján a tehenek évi tejhozamát egy fejőstehénnél 2.400 literre emeli. A nemzetközi nőnap alkalmából tett kötelezettségvállalások keretében a Selmecbányái nőbizottság tagjai 300 munkaórát a tavaszi mezőgazdasági munkák során, 50 órát pedig az elesett hősök emlékművének rendbehozatalánál dolgoznak le. A polgárokkal három nyilvános beszélgetést rendeznek, amelyeknek keretében részletesen megtárgyalják a városuk fejlesztését célzó akciót. A nemzetközi nőnap tiszteletére védnökséget vállaltak a városi pékségek fölött, ahol törődnek a tisztasággal, higiéniával és ellenőrzik a termékek minőségét. Ezenkívül kötelezték magukat 400 kg fégi papír és 500 üveg összegyűjtésére, továbbá, hogy a Slovenka folyóiratnak 20 előfizetőt szereznek és a nők részére tíz egészségügyi előadást rendezitek. A breznói nőbizottság tagjai a nemzetközi nőnap tiszteletére tett kötelezettségvállalások keretében összehívják a nők nyilvános gyűlését, amelyen megismertetik őket a városok és falvak fejlesztését célzó akció menetével és jelentőségével. A blhovói nőbizottság tagjai kötelezettségvállalásaikat a mezőgazdasági beadások növelésére irányították. A nők kettesével fogják látogatni az egyénileg gazdálkodó földműveseket s mozgósítani fogják őket a beadások teljesítésére. A februári győzelem évfordulójáig teljesítik negyedévi tervüket A királyhelmeci Járási Ipari Kombinát asztalosüzemében az elmúlt napok egyikén a reggeli munkaszünetben

x tartott gyűlésen a dolgozók a februári győzelem jelentőségéről beszéltek. A gyűlésen az üzem dolgozói elhatározták, hogy az 1955. év első negyedévének tervét a februári győzelem évfordulójáig teljesítik. Z. I., Perbenvik. A „Pillangókisasszony" bemutatója a Nemzeti Sz nházban A bratislavai Nemzeti Színház e napokban mutatta be Puccini olasz zeneszerző híres müvét, a „Pillangókisasszony"-!, Az operát Štefan Hoza fordította, Tibor Rakovský rendezte és Viliam Schöffer karmester tanította be. Viliam Schöffer mostanában ünnepli zenei tevékenységének 35. évfordulóját. A rendező érdeme, hogy színházunkban helyes előadásban láttuk Puccini operáját,, amelynek története egy fiatal japán lány boldogtalan szerelme egy amerikai tiszt iránt. A rendezés jól érzékelteti a könnyelmű amerikai tiszt és a mélyen érző japán lány a „Pillangókisaszszony" közötti kapcsolatot. A bemutató előadás sikerében fő részük van a főszereplök megszemélyesítőinek, mégpedig Anna Hornungovának Cso Cso Szán (Pillangókisasszony) és František Šubertnek Pinkerton amerikai tiszt szerepében. Jó alakítást nyújtottak továbbá Nina Hazuchová, Fraňo Hvastia, Karol Sekera, Václav Nouzovský és Bohuš Hanák. A közönség az előadást, kivált a főszereplő Anna Hornungová teljesítményét nagy tapssal jutalmazta. A „Pillangókisasszony" bemutatása jelentős művészi teljesítménye a bratislavai Nemzeti Színháznak. miHiiimimimiimMiiiiiimiiiiiiiiimiiiiiiimiiiiiiimmiiiiiiiiimiiii A VÄROS FÖLÉ ssürke égbolt feszült, párás, ködös, homályba borongó. A köd lehúzódik az utcák közére, belekapaszkodik a tornyok orômdí6zébe, megforog az Öváros tömör körengetegén és ráfekszik a fagyos Vltavára. Mint' a mesék csodálatos tündérpalotája, néha-néha _ felrántja homályszőtte függönyét a büszke Hradcsany is, s elővillan csipkés meztelensége, méltóságot és szépséget megőrző kőteste ... Életemben másodszor találkoztam hazánk fővárosával, Prágával. Először futólag, néhány utcáját bebarangolón, sodortatva a rámzúduló benyomások hangyabolyában. Most, a második találkozásnál fölszakadt ez a kép, kitárult, megtelt az érzések és benyomások elevenségével, csodálkoztató szépségekkel. Ami legelőbb megkapott, az utcák friss özöne volt, az embersodró rugalmasság, amely egyaránt lüktet a Vltava folyó innenső és túlsó partján, a növő, terjeszkedő, új Prágában. Bizonyos évszakok és körülmények I a tespedtség csíráját hintik egy-egy világvárosra. És mintha . rriegállna az idő a fejlődés megtorpanásával. Prága, az aranyváros az ellenkezőjét éli. Forró, friss vérrel telten ágaznak szerte utcái, növekszenek, terjednek, »új részeket fognak át. A város pereme egyre messzebb kerekedik s tapogatózva nyújtja ki csápjait. A béke és az alkotó erő frigye lankadatlanul növeli, szépíti Prágát... E város az ifjúságé. Nemcsak abból éreztem ezt, hogy éppen itt-tartózkodásom alatt sereglett egybe hazánk ifjúsága H-ik kongresszusára, a Július Fučíkról elnevezett Kultúra- es Pihenés Parkjának csarnokába. Nemcsak abból következtettem, hogy amikor befutott a küldöttségek zászlós vonata a főpályaudvar kupolacsarnokába, egybeölelkezett hazánk többnemzetiségű ifja és lánya, s egybeforró örömmel üdvözölte a soktornyú vá^pWjQ.aL klp eh rost. S nemcsak abból tudtam meg, hogy sokszínű zászlókat forgat a szél, köszöntve az ujjongó ifjúságot. A fiatalok kivetülő tudatából, lelkük erősségének megérzéséből sejtettem: övék e város. Ez a magatartás' sok mindent elárult. Beszélt arról az elmélyült, forrón áradó szeretetrpl, melylyel a prágai fiatalok csüggnek városuk sorsán, jövőjén. Szó és tett, mozdulat és tekintet sugározta és éreztette lépten-nyomon: az ifjúságé e város, a fiatal szíveké. S ez az érzés átáradt, átzúdult a többiekbe, a vendég fiatalokba, s felszakadt bennük a tartózkodó idegenség, vonzó örömmé, büszke érzéssé lényegült és ölelőn mondotta szívük és szemük: Köszöntünk szépséges fővárosunk, üdvözlégy száztornyú Prága! Prága egyike azon városoknak, melyek éltetöen őrzik népünk hősi múltjának ezer jegyét és jeléi. Ha az Óvárosban bolyongsz, a Vencel téren, a Hradcsany környékén, vagy a Károly hídon és másutt, megérint, belédfogódzik a múlt. Tornyok és házak cirádái, patinás' szobrok és domborművek lehelik a múltat, az elforgó századok < megkövült szépségét, csodálatos örökségét. A kultúra hordozója volt és maradt, népe jövőbe nyíló szeme, formálója és bátorító ereje. Ezt mondják a százados falak, ezt üzenik az Óváros egybeszorult utcái, a sokrétű, sokarcú múlt, a jövőt teremtő patinás kőpillérek. Alkonyatkor felvillannak a fények. Ezer és ezer kirakat borul sugárzásba. És Prága népe sűrű sorokban árad, s a színházak, mozik, könyvkereskedések előtt megtorlódik a tömeg. Szétárad a boltok sűrűjében, megtölti s kavargó forgatagba olvad az utcák során, örök hullámzás ez, a város szívverése, az élő, mosolygó, a dolgozó és szórakozó Prága szívverése. ' S az ember lépten-nyomon érzi, hogy e népben mennyi kedv, bizakodás, tengernyi eleven öröm él, lobog. Igen, harcolni, de örülni is tud e nép, mosolyogni és építeni, bízni a holnapban s önmaga nagyszerű erejében. A PRÁGAI MAGYAR KULTÚRA Házában kedves, bensőséges ünnepségen vehettem részt. Február 3-án este körülbelül százan gyűltek egybe csehek és magyarok, hogy szem- és fültanúi legyenek annak a költői estnek, amely Petőfi, Arany és Ady géniuszát próbálta érzékeltetni cseh nyelven. A magyar költészetet s három nagy mívesét a prágai filológiai fakultás magyar tanszékének asszisztense, Rákos Péter ismertette. Előadása tömören, és érdeklődést és értelmet lekötő színekkel vázolta a magyar költészet göröngyös útját, teremtő szépségét s erejét, a legnagyobbaknak forradalmas felkelését a magyar parnaszszuson, nemzetköziségre hívó szavát, a népből gyökeredző s a népre támaszkodó, jövőtmutató váteszt, Petőfi forradalmas villámlását, Arany mély népiségét, Ady új, szebb életre hódító emberségét. A három magyar költőóriás verseit, Antónie Hegerliková, Vladimír Smeral államdíjasok és Vlastimil- Fišar, a Csehszlovák Néphadsereg Színházának tagjai tolmácsolták tiszta átéléssel, a versek tónusait is rezonáló megmutatással. Igaz, a legjobb cseh- és szlovák költő-műfordítók munkáló keze, óvó szeretete éreztette nyomát a ritmus lüktetésében, a rímek egybecsengő játékában. Ján Smrek, František Halas, vagy Bednár és Hradsky, mindmegannyi jeles név. S amikor f elcsendül te'k KacsóhPongrácz örökszép melódiái, szinte a szépség mámora fogta egybe a szíveket. Ján Soumar-nak, a Csehszlovák Rádió prágai szólistájának kifejező, zer.gve áradó tenorja mindenkit magával ragadott. És František Vrána kísérő zongorajátéka méltóan festette alá az énekszámot. Ugyancsak művészien szép volt, Eva Bernáthová zongorajátéka, aki Bartók „Este a székelyeknél" című rondóját játszotta fordulatos élénkséggel, érzékenyen finom technikával ... Mikor az utolsó strófák is elcsendültek s véget ért a magyar költészet prágai estjének felemelő műsora, sokáig, ütemesen csattantak össze a tenyerek. Egy szép élményt ünnepeltek áradó szeretettel csehek és magyarok. Igen. Szép volt ez az est, baráti, ölelően egybefogó, népeket és •nemzeteket egymás kultúrájának értékelésére, megértésére és megbecsülésére indító... MIKOR A MAGYAR KULTÜRA HÄZABOL kiléptem Pržga szikrazuhatagos, fénybejátszó éjszakájába, a Vencel tér embersűrűs rengetegébe, melengető, nagyszerű érzés hullámzott lelkemben. Nem. Nem idegen többé ez a város! És ismerős e nép, mely szétszivárog az utcák forrongó áradatában. Hiszen egyre kifejezőbbé, egyre bensőségesebbé válik népeink barátsága, s egyre messzibb távolodik a múlt népeket rontó és tavolltó hatása. Egyek vagyunk immár a béke és barátság jegyében, mely egybefogja hazánk népeit, s valamennyi népet és nemzetet, amely életet, jövőt akar és küzdve harcol érte. A barátságot és a magyar-cseh-szlovák nép közös cédának szép megnyilvánulását jelentette a prágai magyar költészet estje is, felejthetetlen élményeim egyikét s ragyogó gyöngyszemét. Dénes György.