Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-03 / 2. szám, hétfő

4 tfJSZO 1955. január 3. Harmadszor is a ,Mindenrekész Istvánéról Az Uj Szó már kétszer foglalkozott a Mindenrekész Istvánokkal, második alkalommal kritikai felelet formájában, , amely kritikát mi, a Csemadok nyit . rai kerületének kultúrmunkásai az Istvánok nevében kiegészíteni szeretnénk. Figyelemmel kísérjük Bábi Tibornak költői munkásságát és szerfölött csodálkozunk azon, miféle gondolatok és élmények nyomták a tollat a ke zébe, amikor valótlan írását megfogalmazta és dolgozó népünk elé tárta. Vajon meggondolta-e fiatal költőnk, amikor a Csemadok dolgozóit bírálat alá vette, hogy ezek a „Mindenrekész Istvánok" munkájuk alapján jóval többnek bizonyulnak, mint ahogy a cikk megrajzolja őket? Mi, Mindenrekész Istvánok, akiknek a vállát a múlt bűne folytán még két-három esztendővel ezelőtt a tudatlanság terhe nyomta, ma könyveket olvasunk, hogy tanuljunk és másokat taníthassunk. Munkától elfáradt kezünkbe tollat fogunk, hogy elörevigyük a szocialista kultúrát, népünket neveljük és szórakoztassuk. A Csemadok Nyitra kerületi munkatársainak lelkiismerete nyugodt, s mi bátran állíthatjuk, hogy a megjelent cikk kitételei nem vonatkoznak ránk. Meg vagyunk győződve arról, hogy sorainkban nincs olyan személy, akire a bírálat vonatkozhatna. Ezért vagyunk kénytelenek a cikk helytelen állításait bírálni, ugyanakkor kötelességünknek érezzük, hogy valamennyi munkatársunk becsületét megvédjük. Mint jó gazdák, most, az esztendő végén mi is papírt tettünk magunk elé, tollat vettünk a kezünkbe, és számvetést végeztünk, milyen eredménnyel járt az esztendő munkája. Mi, Mindenrekész Istvánok kerületünk 73 községében tisztasági versenyt szerveztünk. A szatíra írója megkérdezhetné, vajon mennyiben kultúrmunka ez a szervezés? Véleményünk szerint a tisztaság a kultúra lényeges pontja és nem megvetendő eredmény, hogy 73 község dolgozóit mozgósítottuk, hogy falujukat tiszta szo cialista faluvá építsék ki és újarcú emberekké nevelődjenek, akikről sugárzik a jólét és boldogság. Hogy 26 községben előadást tartottunk a kukorica fészkes, négyzetes vetéséről és 32 holdon gyakorlatilag be is mutattuk, szigorúan véve nem kultúrmunka ugyan, mégis a falu kultúráját segíti elő. Bányáinkban és iparunkban kultúrelőadásainkkal száz és száz dolgozót győztünk meg s ma közülük számosan élmunkások és újítók. Miért nem említi meg ezeket az eredményeinket a cikk írója? Az utóbbi időben 24 irodalmi vitát rendeztünk 1610 jelenlevővel. Ezek a viták arra irányultak, hogy dolgozóink eszmei tudását emeljék és megszerettessék velük a jó könyvet és irodalmat. Míg a múltban édeskés regényeket, detektívponyvát olvastak dolgozóink, ma megismerik klasszikusainkat, Petőfi, Arany, Mikszáth, Jókai műveit és megismerkednek Gorkij, Puskin, Wolker és Fučík alkotásaival is. A múltban dolgozóink keveset tudtak a nemzeti öntudatról, ma Dózsáról, Kossuthról, vagy Bemről pntudatosan beszélnek és ez 87 történelmi előadásunknak köszönhető. Pártunk és kormányunk irányításával jó katonákként szerveztük a társadalmi munkákat. Miért nem figyelt fel a fiatal költőnk az általunk megindított nemes vérsenymozgalmakra? És vajon tudja-e, hogy kerületi méretben 117 egész estét betöltő műsort szerveztünk, 237 vegyesműsoros estet és 79 kultúrbrigád járta falvainkat, hogy dolgozóinkat szórakoztassa. Nem említjük énekkaraink és tánccsoportjaink számos fellépését. 34 szlovák és magyar nyelvtanfolyamot szerveztünk kerületünkben, hogy elsajátítsuk a szlovák nyelvet és megismerkedjünk a magyar helyesírással, s így őrizzük, ápoljuk anyanyelvünket. Jöjjön el költőnk közénk és nézzen körül kerületünkben, hogy lássa, mi lyen eredmények születnek a Min denrekészek munkája nyomán. Látó gasson el Érsekújvárra, ahol egy nagy szabadtéri színpadot állítottunk fel a város és az egész járás kultúrmunkájának emelésére. Érdeklődjön az érsekújvári énekkarról, a színjátszócsoportokról, a kultúrbrigádokról és a Csemadok-félórák megtartásáról. És látogasson el Komáromba, Lévára, Zselízre, és sok-sok falusi helyi csoportunkba, hogy megállapíthassa, milyen szép eredmények bontakoznak ki az Istvánok szervező munkája nyomán. A kutykuruttyi járás Mindenrekész Istvánai szeretettel hívják költőnket, hogy jöjjön segíteni szocialista kultúránk továbbfejlesztésében, hogy társadalmunknak minél hamarább művelt, öntudatos embereket nevelhessünk. Költőnk bírálata nem állíthat meg bennünket munkánkban. Mi úgy válaszolunk neki, ííogy jöjjön el a szülőfalujában rendezendő Bábi-estre, ahol majd megismerheti és megláthatja az Istvánok szervezőképességét, kiknek tenyere kérges a munkától, s kiknek homlokáról a múlt megpróbáltatásai által vésett ráncok tűnőben vannak. A „Mindenrekész István"-ok nevében Bokor József AZ ÖNÁLLÓ Nyáron mint alkalmi munkás, egy földmérő csoportban dolgoztam. Sátrunkat a munkahely mellett ütöttük fel. Fű, szalma, erdei széna mindig jó pihenést nyújtott a napi munka után Este, vacsora végeztével, tüzet raktunk, nótáztunk, beszélgettünk. Éppen Verebély környékén tartózkodtunk egy hegytetőn. Este, szokás szerint, sátrunk előtt üldögéltünk. A tűz még égett, de már nem tettünk rá. Messze, lent a völgyben, Verebély lámpái világítottak. Előttünk a sötét, szőlővel teli hegyoldal. Csend volt. Buglyok keringtek felettünk. Körútját végezve, pontosan megjelent a csősz is. Tíz percet szokott mellettünk időzni. Beszélgettünk Már tudtuk a falu történetét is. Kormos, a csősz kis kutyája, fülelni kezdett. A csősz felállt, kapta puskáját, s otthagyott bennünket. Pár perc múlva visszatért. Kérdőn néztünk rá, de ő mosolyogva, szája elé tett újjal csendre intett, majd hátrafelé mutatott. Lépéseket hallottunk a sátor mögött, s egy nagyon halk „Jőestét kívánok" kíséretében egy ember állt meg előttünk. Kezetfogott mindegyikünkkel, nevét halkan mondta, nem is értettem. Magas, szikár ember volt, feltűnően nagy orral és még nagyobb fülekkel. Akkora tenyere volt, hogy elfért volna benne mindkét kezem. Hosszú lábait rongyos bakancsba bújtatta. Kabátja olyan volt, mintha most vette volna le valamelyik madárijesztőről. Hellyel, cigarettával kínáltuk. Kíváncsiak voltunk, mit csinál ilyenkor, hová való, mi a foglalkozása. Csőszünk csak ült köztünk és mintha mosolygott volna a bajusza alatt. Ez még fokozta kíváncsiságunkat. A jövevény lassan beszélni kezdett. Elmondta, hogy idevaló a völgybe. — ő is — mutatott a csőszre — barátok vagyunk. Csak én még önálló ember vagyok — és büszkén kihúzta magát. Ó ugyan nem lép be a szövetkezetbe. Neki nem parancsol senki — A magam ura vagyok — ütött a mellere. — Azért nincs kenyered, se cipőd, SÍ pénzed — szólt közbe a csősz. Vendégünk nem zavartatta magát. — Igenis, a magam ura vagyok és becsületes ember vagyok. — Most már belejött a beszédbe. — Kitanult kaptafakészítőmester vagyok. Csak az a baj, hogy nincs rendelésem. Pedig Pesten tanultam. Tudják, -milyen gyöjyrörü kaptafát faragtam négy évvel Irta: SÁNDOR FERENC ezelőtt, egyszerű késsel. Remek volt, Azőta nem rendeltek. De nem baj. Tudok halászni, abból is élhetek. Most • például rókát akartam fogni. Zenész is vagyok. Ha én elkezdek hegedülni, megvadul az egész kocsma. Sír, vagy nevet mindenki, ahogyan akarom, amilyen nótát dalolok.. Mfrt én csak úgy tudok szépen játszani, ha dalolok is. Tudják, hogy milyen szép tyúkültető-kosarat tudok fonni? Ha van rá időm, fonok is, csak nem tudom eladni. Ebben a faluban, de még a szomszédos faluban is mindenki szövetkezeti tag. S ha van idejük, sajátmaguk összefuserálják. Nem akarják észrevenni maguk közt óz önállót. A csősz csak mosolygott ' az orra alatt. — Na, megyek már. Még két rókalyukam van, megnézem, nincs-e valami a csapdában. S ahogy jött, csendben, nesztelenül el is távozott. A csősz is folytatta körútját. Tüzünk már rég elaludt. Behúzódtunk a sátrunkba és nyugvóra tértünk. Másnap helyet cseréltünk. Vagy másfél kilométert haladtunk a Zsitva partján, s a völgyben ütöttünk tanyát. Délután volt, erős, szúrós napsütés. Az egyik társunk egyszer csak felfigyelt. Csakugyan, a Zsitva partján, a sűrű fűzfák között ott állt a kaptafás, az önálló. Horgászott. Figyelni kezdtük. Csak tartogatta a horgászbotot. Óvatosan lépett kettőt. Majd hirtelen kirántotta a horgot. Egy icipici halacska volt rajta. Levette a horogról, dühösen leköpte és visszavágta a vízbe. Megigazította a csalétket és hosszan, nagy ívben újra visszadobta a horgot. Figyeltük. Kirántotta — visszadobta. Csikorgott, acsarkodott, morgott, a sapkája fel s alá járt a fején," míg egyszer csak, hogy, hogy nem, körülbelül félkilós halat sikerült kirántania. Egy pillanat alatt levette a horogról, kigombolta ingét s oda csúsztatta be. Horgát a parton a gaz alá rejtette. Amint elégedetten ballagott, jnég láttuk, hogyan csapkod kezével a hóna alá. Fickándozott a hal az inge alatt. Azt hittük, többé nem látjuk a kaptafást. De még aznap újból találkoztunk vele. Vacsora után bementünk a faluba, egy kis sörre. Beültünk a> kocsma sarkába, s onnan néztük i jókedvű fiatalokat. Voltak ott öregek is. Ittak, nótáztak. Nyílt az ajtó és belépett a kaptafás. Hóna alatt valamit szorongatott Amint a legények észrevették, jobbra-balra húzták. Kínálták borral, sörrel, pálinkával. Minket is észrevett i sarokban. A helyzet magaslatán volt. Pillantott egyet felénk s mintha azt mondta volna: ugye megmondtam, ha én ide bejövök, megvadul a kocsma. Méltóságteljesen kihúzta kabátja alól a hegedűt és körülnézett. Önálló volt. odament, ahova akart. Megállt az egyik asztalnál, ahonnét a leghangosabann kiabáltak felé. — Magas jegenyefán sárgarigó fészek — hangzott a parancs. Hegedűjén csak két húr volt. A vonója olyan görbe, mint a kandúr háta, 'na mérges. A hegedűt álla alá igazította és várt. A legények- rákezdték a nótát. Szállt a bús melódia. A kaptafás muzsikált, siklott a vonó, de mi hangot nem hallottunk. Az ő hangja túlszárnyalt mindent. Nyaka megduzzadt, arca kivörösödött és bömbölt. Aki erősebb volt, az magához húzta s annak muzsikált. Hegedűjét oldalra nyomta, el magától és a fülekbe beledalolt. Sapkája leesett, a fejeböre úgy mozgott, fel, le, mint a vonója. Csakhamar csurgott róla a veríték. Utána itatták. Ivott is. Bor, sör, féldeci, úgy ment le a torkán, mintha a Zsitvába öntötte volna. Mellénk ült megpihenni. Szuszogott, fújtatott, kabátujjával homlokát törölgette. A fiúk nem hagyták pihenni. — Gyere már — húzták jobbra is, balra is. — Miért is lennék én szövetkezetes. miért hagynék magamnak parancsolgatni — suttogta közben felénk. — Ma is őtkilós halat fogtam. Ettem, s amint látják, iszom is. Önálló vagyok — s jelentőségteljesen hunyorított hozzá Már ott is állt a mulatozók között. A következő szám: Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs... A fiúk rázendítettek a nótára. Sejtettem, hogy valami különös dolog készül. A halász, kaptafás és zenész barátunk felemelte hegedűjét. Fölényesen körülnézett és ő is rázendített. Közben ballábát kirúgta balra, bakancsa orrát földnek szegezte, úgy, hogy sarka a mennyezetet nézte. Két hatalmas fülcimbája előre leffent, hogy szinte rátapadt az arcára s orra, az egész nagy orra, baloldalra fordulj Haja a z uj esz fen d ól ohoz Eljöttek hát a búcsú percei, a szorgos óramutató beint: Régi év — befejeztettél — mehetsz — itt hagyván örömödet, terhedet. S a régi év elindul. Lábnyomán már ott sürög utóda szaporán. Oly frissen, ifjan érkezik közénk, mint mezei bokrétás vőlegény. Légy üdvöz köztünk. Ki vagy? Jóbarát? Hát igyuk ki a hűség poharát! Vagy ármánykodva kúszol csak közénk, mint orgyilkos a nyirkos fal tövén? A tarisznyádban vajh mit rejtegetsz? Mivel leped meg tenger gyermeked? Békét hozol-e, erőt, életet? Szeretni fogod majd a népemet? Te új esztendő, nézz csak itt körül. Nézd, otthonomban hó-asztal terül. Alom szárnyán ringó két gyermekem a küszöbödre csendben leteszem. Melléjük teszem szép piros szívem, mint legjobb érvem, legjobb fegyverem s ha nem használ e néma tilalom s a gazok hada országomra ront, a felhőkig feszül a barrikád, ilyen csatát nem látott a világ! ( A népem harcol majd jogaiért, a gyérmekért, a hős anyaszívért, a földért, melyben nyújtózik a mag, a gyárért, melyben traktort gyártanak, az életért, mely harcos és vidám, az eszméért, mely fényes, mint a láng, az ifjúságért, ujjongó hitért, a szépségért, a tiszta örömért. S e nép nevében vallom, fogadom: E hazát mi nem adjuk! Nem adom! Gály Olga. Uj év kopogtat Oj év kopogtat, rózsás ujja már babrál a hegyek peremén, de arca sötét és titkokat emel elnyíló tenyerén. Hatalmas az idő, dübörgő léptei alatt reng a világ, új nap köszönt megint, új hajnal szárnyal, halld ime ember dalát! Halld, távoli tengerek felől bőg, üvölt immár a zivatar, ládd, buzgó tengerek felől a rabló bosszú háborút kavar. Vad ordasok, hiénák sunyi vicsorgása köpi feléd dühét, emeld fel öklöd, páncél pajzsod kavargó emberiség! Kiáltsd telin és messzezengőn: békét, békét mindenkinek! Kiáltsd robajlón, mennydörögve, a hegyek is remegjenek! Békét, békét á világnak, nagy összefogó tiszta békét, ami letörli minden népek jajdúló szenvedését! Dénes György. szemébe lógott. A másik ülemre jobblábát rúgta ki s orra is irányt változtatott. A teppo gyorsult. Lábai gyorsan mozogtak, füle előre s vissza leffent, orra jobbra-balra fordult, haja le-fel lengett. A legények egyre fokozták az ütemet. Zenészünk szinte bömbölt. Hegedűjét még egyre dörzsölte vonójával, de hangja nem hallatszott. Patakzott az emberről a veríték. Lábával egész porfelhőt vert fel. ürra rángatódzott, két füle úgy leffegett már, hogy nem legyet, de cserebogarat is agyoncsapott volna velük. Nem hagyták pihenni. Már negyedszer, ötödször, tizedszer kezdték újra a nótát. Lába már lassulni kezdett, füle billegése sem tartotta be a ritmust. Már csak krákogott. Végül leroskadt egy székre. Fejét lelógatta, hegedűje kiesett a kezéből és elcsendesedett. Sapkáját letették egy asztalra és a szövetkezeti tagok adakoztak az önállónak. Mi is dobtunk bele valami aprópénzt és távoztunk. Sátrunkba még sokáig hallatszott a legények dala, de a zenész végképp elhallgatott. Másnap elkészültünk munkánkkal. Autónk új munkahely felé vette az irányt. A faluban megálltunk, cigarettát, gyufát, kenyeret venni. Amint újra fel akarunk szállni, ránk köszönt zenészünk. Ettől még el kell búcsúznunk. Kezet fogott mindnyájunkkal. — Amint látták, engem nem kell félteni, én önálló ember maradok — húzta ki magát. Percek múlva már a hegytetőről, a kanyargó szerpentinről néztük a kis falucskát, amelyben a jókedvű szövetkezeteseknek önálló kaptafakészítőjük, kosárfonójuk, rókavadászuk, halászuk, zenészük és táncosuk van. f