Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-11 / 300. szám, szombat

8 ffJSZO 1954. december 11. (J. I.) A napokban jelent meg Hanzelka és Zikmund közismert világkörüli utazóknak: Afrika az álmok világában és a valóságban című mumagyar nyelven. A háromkötetes mű cseh eredetije százezres példányszámban előjegyzésben fogyott el úgy, hogy könyvkereskedésbe nem is került. Érthető ez a könyvsiker, miután a két fiatal utazó útját három világrészen át a csehszlovák rádióhallgatók milliói kísérték éveken át feszült figyelemmel, ma]d rövid és egész estét betöltő filmjeik fokozták nem mindennapi népszerűségüket. A közeljövőben hagyja el a sajtót a szerzők amerikai útjáról szóló kétkötetes útleírás, ami 1955 karácsonyára magyar nyelven is megjelenik. Közben a szerzők — mint ismeretes — további, ismét évekig tartó autóútra készülnek, ezúttal a legnagyobb földrészen, Ázsián keresztülkasul. Azt mondhatná valaki, hogy az útleírások — mint irodalmi müfa'i — ideje már lejárt. A nagy földrajzi felfedezések kora a XIX. század végével befejeződött és a föld térképéről, eltűnt az utolsó fehér folt. Mégis, szerte a világon, így nálunk is, mit sem csökkent az érdeklődés az értékes, népszerűen-tudományos igényeket is kielégítő útleírások iránt. Bizonyítéka ennek az útleírás-irodalom óriási elterjedtsége a Szovjetunióban, ahol a külföldi klasszikusok: Livingstorle, Stanley, Holub, Richthofen, Amundsen, Nordenskjöld mellett elsősorban saját nagy utazóik: Gyezsnyov, Behring, Szemionov útleírásai örvendenek nagy közkedveltségnek. De bizonyítja az útleírás-irodalom változatlanul vonzó voltat éppen Hanzelka és Zikmund műve, amelynek mo.gyar kiadásával egyidejűleg a könyv német, francia, angol és szlovák nyelven jelenik meg. Kézenfekvő a kérdés, — és ezt elutazásuk előtt a mi két Afrika-utazónknak fel is tették — hogy mit akarnak felfedezni az immár fehér folt nélküli fekete világrészben. A hegyek, a folyók, sőt sokhelyütt még a föld mélyének kincsei is ismeretesek már Afrikában. De ugyanakkor ismeretlen előttünk a fekete földrész kétszázmilliós lakosságának mai élete, amikor az őserdőket már vasutak szelik át, amikor az utakon autók közekednek s a bozótok lakóit alacsonyan szálló repülőgépek riasztják. Ismeretlenek előttünk azok iz okok, amelyek az északi partok arabjait, Kélya, Kongo és Dél-Afrika négereit egyaránt ideien elnyomóik ellem harcra ösztönzik, ismereten előttünk Afrika lakosainak életmódja, ákiklek ősi életformájába szinte minden átmenet nél:ül hatolt be a modern imperializmus pusztító .kultúrája". Ezekre a kérdésekre ad választ érdekfeszítő, s neggyőzö módon Hanzelka és Zikmund könyve i mű szórakoztat az ismeretlen, egzotikus világ, iz egyenlítő alatti havasok, születő tűzhányók, a csodálatos óriási vízesések leírásával, de ugyanikkor szinte észrevétlenül tanít, oktat is. Fokozza i mű hatását szerzőik szerénysége s írásuk megíyőző volta: bár nem titkolják a nehézségeket, ímelyekkel sok tízezer kilométernyi úttalan útmkon meg kellett küzdeniük, saját személyüket lehol sem helyezik előtérbe, mint azt az utóbbi •vtízedek nem egy csupán szenzációt hajhászó Itleírása teszi. Mintaszerű, ahogyan müvük beejező részében leírják útjuk előkészületeit, s az üvasó, a könyvet letéve önkéntelenül azt mondja, \mit a Tatra-müvek igazgatói mondtak nekik, imilcor utitervüket alaposan előkészítve előteriesztették: ,.Hiszünk nektek fiúk!" Az olvasó hisz innak, amit a szerzők a távoli országókról, azok '.letérői írnak — s ez a hitelesség a modern úteírási irodalomban bizonyára a legnagyobb dicséret. A sokszáz eredeti, részben színes fényképpel, 'ajzokkal, vázlatokkal és térképekkel díszített iárom kötet szöveghű fordítását Szőke L'őrinc, Tendt Pál és Tóth Tibor végezték. A Csehszlová:iai Magyar Könyvkiadó — néhány felesleges ••ajtóhibától eltekintve — büszke lehet ezen kidványára. * * * Az alábbiakban egy részt közlünk Hanzelka és 'Ákmund művének harmadik kötetéből, amelyben dél-afrikai aranybányákban — ahol a föld ram/termelésének több mint egy harmadát lyerik — tett látogatásukat írják le. 700 méterrel a tenger színe alatt Johannesburgban van a világ leg mélyebb bányája, a Tur Shaft, amei; 3050 méterre «yúlik le a föld alá Legalsóbb tárnáiban ma már nem dol goznak. A bányaközpont, a Chambe: ni Mines, többszörös kérésünkre végre engedélyt adott, hogy leszálljunl a Robinson Deep-be, a ma mé( üzemben lévő legmélyebb bányába. A Chris aknában 2600 méter mélyre szállhatnak alá — magyarázz; Lishman mérnök a bánya felvonótornya mellett, ahol hét akna ásító sötét torka nyílik. — Az első gépház itt v

(an a felszínen — mutat a szemköffi épületre, amelyből vastag acélsodrony fut a torony csigaszerkezetére és eltűnik a föld fekete torkában. — A másik gépház 1130 méter mélyen van, a harmadik pedig pont a tenger szintjével egymagasságban. Az első két akna függőleges, a harmadik, amely 2600 méter mélyre nyúlik, harminckét fokos hajlásszögben ereszkedik... — Milyen sodronyokat használnak, mérnök úr? •- A sodronyok átmérője négy és fél, néha öt centiméter — feleli Lishman mérnök és odavezet egy csoport munkáshoz, akik vagy három méternyi darabot vágtak le az acélsodronyból. — Minden hónapban tíz lábnyinál hosszabb darabot kell küldenünk a kísérleti intézetbe, hogy felülvizsgálják a sodrony szakítószilárdságát. De ettől függetlenül a bányában hetenként ellenőrizzük a sodronyok állapotát . .. — Hát így aztán pár év múlva nem sok marad a sodronyból... — Igaz is, hisz a legfontosabbról megfeledkezem. Olyan sokáig úgyse szeletelünk belőle. A sodrony élettartama aránylag rövid, körülbelül kilenc hónap, mert a megterhelés és a . nagy sebesség következtében gyorsan elhasználódik. A felvonókas megengedett legnagyobb sebessége hatvan kilométer óránként. Belépünk a gépházba. Az óriási dobok mindegyikére tizenhét tonna két hüvelyk vastag acélsodrony tekeredik A felvonókas súlya alig egy tonna. Ha a kas eléri az, 1130 méter mélységet, súlya az acélsodronyéval együtt már akkora, hogy két további gépházat kellett építeni a föld alatt, így aztán a bánya egész mélységét három szakaszba osztották, megteremtve ezzel az üzemeltetés szükségas biztonságát. Egy üvegfalú kabinban két gépész ül. Szemmel láthatólag unatkoznak. Az egész bonyolúlt berendezés, kapcsolótáblák', csengők, sebességmérők, villanymotorok, fékek és dobok teljesen önműködően dolgoznak. Más önműködő gépek biztosítják és ellenőrzik az automatikus fő gépi berendezés munkáját és külön műszerek papírhengerre jegyzik fel pontosan a gépezet minden mozdulatát, a felvonókas pillanatnyi helyzetét, sebességét. A föld alatt dolgozó emberek ezrei inkább pontosan működő gépekre bízzák életüket, mint. a külső behatásra könnyen reagáló emberi szervezetre. Beszállunk a felvonókasba — Fogják be az orrukat, lélegezzelek csak a szájukon keresztül és szorgalmasan nyeljenek. Én is így teszek már évek óta — tanácsolja Lishman mérnök, mialatt a kas a mélybe zuhan velünk. — A dobhártya könnyebben megszokja így a légnyomás sebes változásait. Ne felejtsék — hatvan kilométer óránként! Ez nem csekélység ... Az egyes tárnák kivilágított torkolatai gyorsan suhannak el mellettünk. Villanó fényük rendszeres időközökben deríti fel az akna sötétségét. A kas két ízben megáll, R bányászok kiszállnál^ munkahelyükön, utána továbo zuhanunk lefelé. — Sietnünk kell — sürget kísérőnk. amikor 1130 méter mélyen a föld alatt az slső átszállónál elsietünr- a dübörgő gépek mellett. — A legmélyebben fekvő munkahelyekre a harmadik gépháztól csak ritkán közlekedik a kas. Ojabb aknák, acélsodronyok és már zuhanunk is tovább lefelé. Magasság . mérőnk nullát mutat. Fejünk felett 1890 méter vastag sziklaréteg. A második és utolsó átszállóhelyen vagyunk, a harmadik gépháznál, a tenger szintjével egymagasságban. A tengerre gondolva magunk előtt látjuk a mombasai kikötőt, az Indiai-óceán haragos hullámverését a kókuszpálfnák tövében és a part mellett magányosan horgonyozó arab daut. — Vigyázat, sínek! — szakítja félbe Lishman visszaemlékezéseinket és villanylámpával levilágít a földre. A síneken dinamitládákkal megrakott csillék sorakoznak egymás mellett. A harmadik akna már nem zuhan függőlegesen a föld mélyébe. Egy felvonókas működik ezen az ereszkén, amelynek acélfalú teste léiig a sodronyon lugg, félig a lejtős sínekre támaszkodik A páros acélszalag elvész a földalatti bányavasút mere.dek alagútjában. Némán helyet foglalunk a hosszú felvonókas lépcsőzetes padlóján, néhány szótlan néger és egypár dinaniitos láda társaságában; hamarosan mindnyájunkat elnyel az alagút fekete éjszakája. A dobokról lefejtődő sodrony zúgása egybeolvad a sínek egyhangú ritmusával, egyre gyorsul, végül már úgy érezzük, hogy elszakadtunk a sodronytól, elvesztettük utolsó kapcsolatunkat is a felvilággal és szabadon száguldunk lefelé, ötvenöt kilométeres sebességgel óránként. Az egyes tárnák nyílásának sárga fénye bekukkant a felvonókas ablakán, majd ismét feneketlen sötét mélység következik. Döngő sziklák vízzuhatagot okádnak felénk — ( majd ismét a kerekek veszett, ritmusos csattogása. A féksodrony működni kezd, és tíz , másodperc múlva kikötünk a bánya ötvenkilencedik emeletén, 8500 lábnyi- . ra a föld színe alatt. Megérkeztünk . az elérhető legmélyebb pontra, 2600 méterrel a felszín alatt. Ez hatvan méterre! kevesebb, mint amennyire a Tátra legmagasabb orma, a Sztálincsúcs nyúlik ellenkező irányban — . fölfelé. Fejünk fölött hétszáz méter- , nyire a tenger huilámzik . .. A világ legmélyebben fekvő munkahelyén — Ne féljenek, odalenn majd melegük lesz. — biztat mosolyogva Lishman mérnök, amikor a felszínen el- i panaszoljuk neki, hogy Dél-Afriká- i >an állandóan fázunk. Hamarosan iga:at adunk neki. A legmélyebben fekvő munkahelyek hőmérséklete eléri i 32 Celzius fokot. Sürgősen levetük a kölcsönkapott bányászruhát, de nég az ingünket is, alighogy kilelünk a légmentes elzárt aknakamra násodik ajtaján. Hátunkon patakzik i veríték. — Képzeljék csak el — fordul íozzánk Lishman, — hogy még tizen:at évvel ezelőtt mesterséges hűtöiorendezés nélkül dolgoztak itt. Na>onta negyven-ötven bányász is elíjult a kimerültségtől. Állandóan lo-. >elin injekciókkal kellett őket ébren :artani. Féléves munka után már ;emmire sem voltak használhatók az tt dolgozó munkások és a recruiting ervice (munkástoborzó ügynökség) íem győzte szállítani a friss munkaerőket. Ma már más a helyzet, V szivattyúk percenként 135.000 köbnéter négy Celsius fokra hűtött leregőt hajtanak ide. Valahol a közelben, éles csattanás larsan, a tárna levegőjét robanás renegteti meg. Akaratlanul is behúzzuk fejünket. Lishman csak mosolyog. — A közelben robbantanak. Semmi iaj. Majd megszokják. A főtárnán végighaladva elérkezünk fejtésre. Megállapítjuk, hogy a lunka technikája itt körülbelül gyanaz, mint azokban a bányákban, melyeket Kongóban és Észak-Rhoesiában látogattunk meg. Csak az lep leg, hogy mennyire szűk a munkaely. Hihetetlenül kis téren dolgozak. Az aranyban gazdag ércréteg sak kilencven centiméter vastag, zélessége majdnem száznegyven mézr és néhány kilométer mélyre hűódik. A bányaigazgatóságnak nem fietődik ki, hogy az üres, meddő köeteket is kifejttesse és felszínre szálittassa az aranyérccel együtt. így ztán a munkások hallatlanul nehéz örülmények között kénytelenek dolozni. Lishman mérnök nyomában kapaszoöunk meredeken emelkedő járatan, amelynek közepén időnként düörögve zúdul lefelé a kifejtett érc. Lözvetlenül a helyszínen akarjuk legismerni a bányászok munkáját, fégykézláb mászunk, megkapaszkounk a támfákban és az érccsatorna pléhburkolatában. A fejtésen a munkahely legnagyobb magassága sem éri el az egy métert. Meztelen hátunkat mélyen felsebzik a tárna falából kiálló hegyes sziklák. Vérünk egybefolyik verítékünkkel és a sebek kimondhatatlanul égnek. A bányászok valamennyien félig hátukon fekve dolgoznak. Fejüket a sziklafalhoz támasztják, izmaik acélrúgókként nyomják a fúrógépek fogóit. Mi is kezünkbe veszünk egy-egy fúrógépet. Az orsós rúd lassan nyomul be „a sziklába, centiméterről centiméterre; a gép remegése végigfut egész testükön, izmainkon, agyunkon és idegeinken. Minden pillanat órának tűnik, míg végre az egész méter hosszú rúd benyomul a kőbe. Letesszük kezünkből a fúrót és megtöröljük homlokunkat. Lishman mosolyog: — Nem maradnának itt vagy egy évre? Aztán elmondja, hogy a bányászok nem visznek magukkal a munkába eleséget. Műszak előtt reggeliznek, a második étkezésük a vacsora, amikor munka után késő este hazatérnek. —- Iszik egy kis macseu-t? — Egy izmos bányász fáradt arcán barátságos mosollyal üveget kínál felénk. A palackban zavaros folyadék. — Ez az egyetlen ital, amit a bányászok magukkal hoznak. Kóstolják csak meg! — bíztat Lishman. A macseu savanykás, gyönge, alkoholtartalmú, de üdítő ital. Bennünket is felüdít. Azt se bánjuk, hogy ivás közben néhány szétzúzott kukoricaszem akad msg a fogaink közt. Ezt az italt ugyanis megtört és enyhén erjeszett kukoricából készítik. — Amikor dolgozni kezdtem a bányában, — avat be emlékeibe Lishman mérnök — műszak után a felszínre érve bármiféle munkára képtelen voltam. Ez így tartott hat hónapig. A környezet és a légnyomás hirtelen változása hallatlanul kimeríti az em- r bert. Munka után megvacsoráztam és másnap reggelig* aludtam, mint a bunda. Még ma is előfordul, hogy műszak után a moziban elalszom — pedig .nem végzek nehéz testi munkát — teszi hozzá lassú szóval és négykézláb megindul előttünk a főtárna felé. A főtárna végén a fal mentén vagy húsz néger ül az oktató körül Előmunkások lesznek. Az oktató anyanyelvükön magyarázza nekik, munkájuk legfőbb szabályait: „Először: ügyeljetek bajtársaitok biztonságára. Másodszor: a fehérek és feketék kölcsönösen tiszteljék egymást. Harmadszor: ellenőrizzétek állandóan a munkacsoport létszámát Negyedszer: ügyeljetek arra, hogy nem sebesült-e meg valamelyik munkás. Ötödször: ellenőrizzétek, nincsenek-e patkányok a bányában ..." Egymás kölcsönösen tiszteletben tartása fehérek és feketék között Ez 1 az egyetlen hely a Délafrikai Uniónan, , ahol kimondhatják ezt az elvet ané!' kül, hogy rettegniük kellene a bör1 töntöl, sőt, ahol be is tartják A veszélyekkel terhes föld méhében nincs különbség ember és ember között társadalmi érintkezésüket tekintve, noha munkájukban és bérükben áthidalhatatlan különbség választja el őket egymástól. — Milyenek a bányászok bérei? — kérdezzük, amikor ismét szabadabban vehetünk lélegzetet a sínpárok barázdálta főtárnában. — Akkordban dolgoznak. A- bérek összege attól függ, hány i'tsibbantó szondát fúrtak ki és mennyi a kifejtett érc. Az alapbér . . Az összeget gyorsan átszámítjuk csehszlovák pénzre. Az első tizenöt furatért együtt öt korona jár A további szondákért az akkordbél fokozatosan emelkedik. Például a 45—50 furatért (ezt tekintik az emberi teljesítőképesség felső határának) szondánként nyolcvan csehszlovák fillért fizetnek. A legjobb munkás, aki egy váltásban 50 szondát fúr, a mi pénzünkben 22 koronát keres. Természetesen ez a legmagasabb bércsoport, amelybe csak néhány kiváló munkás tartozik, akik „specialistái" a fúrásnak. — Ne haragudjék mérnök úr, de a vájárok a bányában kisebbségben vannak. Mennyit keres a többi bányász? j Lishman arca elkomorodik, de gyor, san erőt vesz magán. — Well, bizonyos különbségek fenn• állnak, sőt azt hiszem, elég nagyok, : do pontos adatokkal nem szolgálhatok. ; Sorry. (Sajnálom.) A Transvaal Chamber of Mines igen • részletes statisztikája, amelyet ugyan • hivatalosan nem szoktak megmutatni • külföldi újságíróknak, kiegészíti a bá• nyában megismert képet. A nem szakképzett bányász színtalatti mun1 kával egy hónapban három fontster• linget keres. Ez a font leértékelése előtti árfolyamon pénzünkben ma kb. i hetvenöt koronát tesz ki. A devalváció következtében azonban a munkások reálbérei tovább csökkentek. A bányászok az utóbbi időkig teljesen fegyvertelenül álltak munka" adóikkal szemben. 1939-ig még arra sem volt joguk, hogy szakszervezetekben tömörüljenek. A színes bányászok első szakszervezetét a délafrikai : kormány alig egy évvel megalakulása • után betiltotta. Azóta a bányászok áldozatos, kemény harcban megvédték legalább nem hivatalos szakszervezetüket. Johannesburgba érkeztünk előtt nern egész két évvel ez a szervezet, tekintettel az árak általános emelkedésére, határozott lépésre szánta el magát. A munkáitatokkal folytatott eredménytelen tárgyalások után meghirdette a sztrájkot. A bányatulajdonosok fegyverrel válaszoltak. A rendőrség behatolt nemcsak a bányászlakásokba, hanem a földalatti tárnákba is. Veszett hajszát rendeztek a sztrájkoló bányászokra, több mint ötvenet megöltek, százakat megseoesítettek, ezreket bebörtönöztek. Elsősorban azt a nyolc vezető kommunistát tartóztatták le, akik egymaguk védelmezték tántoríthatatlanul a bányászok ügyét, mindvégig harcoltak f bérein emeléséért, az emberségesebb munkafeltételekért, jobb életszínvonalért. A kormány semmilyen törvényellenes tettet sem bírt rájuk bizonyítani, ezért „az állambiztonság elleni támadás" címen emelt vádat ellenük. A bányászok átlagbére pedig változatlan maradt. Afrika az álmok világában és a valóságban 5S9 1 tri rtAh• i kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős Lőrincz tíyulö főszerk«sztő Szerkesztőség. Bratislava Jesenského s-10. teletori 347-16, 35Z-1U Kiadóhivatal; Bratislava, Gorkého 8, telefon 337-28. Előfizetési dij havonta Kés 6.60. Terjeszti a Posta Hírlap szolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél Nyomás: Pravda, Szlovákia E-53392 Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.