Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-04 / 294. szám, szombat

7 Irodalmi vitaest Perbetén ÍM. átcmtöer mszo ytiindenrekész <Jstvá H Jóravaló, krtdves ember. Legékesebb tulajdonsága a mindenrekész jóakarat. A nevét is arról nyerte. Ami testi voltát illeti, középtermetű. Rozsdavörös, egy kicsit őszes haja szelíden kunkorodik homlokára, mint a bárány gyapja. A szeme kék, de örökké álmos. Az arca sápadt, szürke az álmatlanságtól. A keze idegesen remeg és rengeteget dohányzik. Egyébként sovány ember. Egy kissé gyűrött a ruhája és gondozatlan. Egész nap lót-fut, gyűlésezik. Azonkívül szónokol, agitál, megfog száz kilincset és naponta száz emberrel kezel. így hát nem csoda ha elfeledkezik magáról. Ám ennek az a kellemetlen oldala, hogy sokszor elmarad az ebédtől is. Ha utazik és elemózsiát visz magával, elfelejti megenni, s csak másnap • jut eszébe, mikor mér rég elromlott az étel. Ez a furcsa kis emberke pedig senki más, mint a kutykuruttyi járás Csemadok-titkára. Foglalkozása, bár nemrégen gyakorolja, rányomta bélyegét minden testi és lelki tulajdonságára. A kultúra és a politikai tömegmunka harcosa volna Ő. Forradalmat szegény ugyan nem idézett elő a paraszti fejekben, de annál többet tesz-vesz, azaz megtesz minden lehetőt és lehetetlent, amit követelnek tőle. Hogy csak néhány dolgát említsem: ő szervezi a gabonafelvásárlást, de annakidején arató-brigádot is szervezett, sőt maga is aratott. Ünnepélyek alkalmával, ha más nem akad, ő díszíti a termet. A járásiban ő ijesztgette a borbélyokat, hogy lépjenek be a borbély közüzembe. Azóta szegényt sehol s«m akarják se megnyírni, se megborotválni. Ha nem akad rá Kutyahuba bácsira, aki frontharcos korában elvesztette ballábát és jobblébának öt újját, bizony nyiratlan és borotválatlan maradna élete végéig. KutyaliUba bácsi ugyanis rokkant lévén, borbélykodással próbál szert tenni mellékkeresetre. Ő mentette kii szorongatott helyzetéből. Mindenrekész István csinált más munkát is életében, mint az előbb említettek. Kutyaoltáskor segített összeírni a komondorokat, s amikor tettre került a sor, ő markol. ta meg irhájukat,, hogy az állatorvost meg ne marjáik. Markolta addig, mig őt magát nem marták meg. Akkor az az aggodalma támadt, hogy meg talál veszni, s akkor évek óta először gondolt magára. így határozta el, hogy elmegy az orvoshoz megvizsgáltatni a sebet. Az orvosnak felitűnt, hogy a jó ember szeme valahogy furcsán csillog, alatta nagy karikák sötétlenek és remeg a keze. Megvizsgálta nemcsak a sebet, hanem szívét, máját, mindenét és megállapította, hogy a veszettségtől félnie nem kell, de jó volna, ha pihenne vagy egy hónapot valami fürdőhelyén. A pihenésből nem lett semmi. Már hogy lett volna ideje rá! Mert ő nemcsak Mindenrekész István, hanem valósággal Nélkülözhetetlen István. Neki feltétlenül ott kell lennie minden gyűlésen, /ami valahol megesik s tartja a hátát mindenért, amit mások elrontottak. Ha nem sikerült a felvásárlás, az akcióbizottság elnöke Őt teszi felelőssé. Ha a komondorok necn. jelennek meg mind' a kutyaoltáson, Kutykurutty városának helyi nemzeti bizottsága megint csak őt veszi elő. Ha a szövetkezeti tagok ki akarnak lépni a szövetkezetből, mert nem kaptak jutalékot, vagy valami más méltatlanság érte őket, akkor megint csak Mindenrekész István szorul. így hát nekifutamodik a falvaknak Jár házról házra. Csitítgatja a méltatlankodókat, kér, könyörög, hogy maradjanak bent. De megesett már vele az is, hogy kidobták s még a kutyát is ráuszították szegényre. Az meg szót! fogadott a gazdájának. Örült, hogy bosszút állihat a kutyaoltásért, Ha már az oltást emlegetjük, meg kell említeni azt is, hogy a tyúkok is hasonló jóban részesültek a minap Mindenrekész István szívesen vállalta a hazafias feladatot és segitett összefogdosni a mégriadit tyúkokat Egy-kettő elbújtak az ól belsejében, a legsötétebb sarokban. Mindenrekész István bemászott az ólba és előhozta őket onnan. Elégedett volt szegény önmagával, hogy ilyen hasz<nát vették, csak később tapasztalta, hogy az oltásnak kellemetlen következményei is vannak. Érezte ugyan már aznap is, hogy valami apró állatok mászkálnak rajta, de nem vette figyelembe. Éjjel sehogy nem tudott elaludni. Hiába vakaródzott, forgolódott szegény. Másnap, harmadnap, viszketett az egész ember. A haja bár őszes volt, de sűrű maradt, mindmáig és kezét-lábát, mellét is dús szőrzet takarta. A tyúktetű kitűnően érezte magát, a melegvérű, tollatlan, de szőrös állaton. Mindenrekész István, szegény vakaródzott, lépten-nyomon, de még olyan helyeken is, ahol nem nagyon illik nyilvánosan. Szegény István, szegény István, három hétig tartott, míg lemosta magáról a förtelmes állatokat. Barátunk végre időt szakított arra is, hogy a kultúrforradalmat szítogassa. Kutykurutty városában könyvvitát szervezett. Nemtudomki Pál Nemtudommáacíme nevezetű híres, neves művéről. Szegény Mindenrekész Istvánnak kellett volna értékelni a vitát. Csakhogy az aratás, felvásárlás, kutya és tyúkoltás miatt nem jutott rá ideje, hogy a művet elolvassa. Bölcsen ült, hallgatott az emelvényen az asztal mellett Meghallgatta a könyv ismertetését és a hozzászólásokat is. Ám azokból kevesett tartott meg fejében, minthogy ő egész idő alatt azon rágódott, miért is nem olvasta el ő azt a könyvet. A hozzászólások elfogytak. Rajta volt a sor. Hogy a hozzászólók és a hozzá nem szólók megelégedését és elismerését kiérdemelje, névszerint megdicsért mindenkit, aki a vita alatt szólásra jelentkezett. Be akarván bizonyítani, hosv a könvvet ismeri és nagyra értékeli, eképpen nyilatkozott: — A jó könyv a legjobb barát. A jó könyv a lelket nemesíti és az embert hazafias feladatok teljesítésére neveli. Gondolom, hogy a mai est megerősít benneteket és fölbuzdít mindenkit, hogy a tojásbeadást becsülettel és idejére teliesítse, s a jövőben, ha kutyaoltás, tyúkoltás lesz, a nemzeti bizottság rendelete szerint jár el. Aki pedig a szövetkezetből kilépni szeretne, ilyen nagyszerű könyv ol3 vasasa után bizonyára megváltoz. tatja szándékát. Erre aztán taps következett és mindenki hazament. Ő maga is. Mindenrekész István az utóbbi három hónap munkájáról nem küldött jelentést a kerületre. Ideje se volna rá, meri neki mindenütt ott kell lennie, ahol nem keljen«, mert ő a szocializmust építi minden tekintetben, csak éppen a szocialista kultúráról feledkezett meg. BáM Tibor. Az elmúlt napokban az ünnepi díszibe öltözött perbetei kultúrházban körülbelül ötvenen jöttek öszsze, hogy résztvegyenek Peter Jilemnicky „Garammenti krónika" című regényének vitájában. FÖrdős tanító elvtárs nyitja meg a vitaestet, majd ismerteti az író életét és a regény tartalmából a hallgatók elé tárja a Szlovák Nemzeti Felkelés történetét. Beszél arról a kemény és elszánt harcról, amelyet a szlovák nép fiai vívtak az elnyomó hitleristák ellen. A vita során elsőnek Sebestyén elvtárs szólal fel. Foglalkozik a magyar és szlovák nép közös harcaival, majd az író regényének egyes részleteiről beszél. Fazekas elvtárs, a Csemadok helyi csoportjának elnöke többek között rámutat Peter Jilemnickynek a griobói koncentrációs táborba való hurcolására. Ő is megemlékezik a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségéről és arról, hogy ma már a népi demokratikus rendszerünk nem ismer különbséget ember és ember között; nemzetségi különbség nélkül mindnyájan egyenrengú polgárai vagyunk hazánknak. A „Fáklya" decemberi száma Tóth Tibor kritikáját közli Egri Viktor „Pünkösdi királyság" című. a Magyar Területi Színházban előadott komédiájáról. Balassi Bálintról születésének 400 éves évfordulója alkalmából Sas Andor írt cikket. „Füleki képek" címmel Bábi Tibor írt Fülek kulturális életéről. Jaroslav Opavsky „Prágai színházi esték" című cikkében a prágai színházak munkájáról számol be. Mészáros Gyula a „Csínom Palkó" kassai előadásáról, Jakab Ilona pedig az indiai művészek csehszlovákiai vendégszerepléséről ad ismertetést Ez a szám hozza Spira György „Szlovák bányászok , az 1848—49-1 magyar szabadságharcban" című' tanulmányának befejező részét. Bastema Vilma elvtársnő, Varga és Héger elvtársak is értékes hozzászólásokkal gazdagították az irodalmi vitát. A vitafelszólalások után Benyó tanító elvtárs emlékezett meg az íróról. Elmondotta, hogy ez a krónika a valóságot tárja elénk. Az író közvetlenül azoktól a harcosoktól gyűjtötte hozzá az anyagot, akik' a felkelésben részt vettek. Befejezésül Bokor elvtárs, a Csemadok kerületi kiküldötte szólalt fel. Az író méltatása mellett rámutatott az irodalmi viták jelentőségére. A Csemadok csak akkor töltheti be valóban hivatását, ha a szocialista-realista irodalmat megismerteti dolgozóinkkal. Hangsúlyozta, hogy ma a békéért vívott- harcunk egyik lehatásosabb fegyvere a szocialista kultúra, melynek segítségével dolgozó népünket öntudatos szocialista hazafiakká neveljük. Ez legyen szervezeti életünk mindennapi feladata. A perbeteiek mind a kultúra, mind pedig más munkában példaképül szolgálhatnak járásunk többi Csemadok-csoportjainak is. Szlovák János, ógyalla. Ryl Ernő O. B. Lepesinszkáról és munkájáról írt ismeretterjesztő cikket. A mexikói grafikusok bratislavai kiállításáról Jankovich Imre, a bratislavai vár javítási munkálatairól pedig K. Kibic ad rövid ismertetést. Az irodalmi rovat Egri Viktor „Levél fiatal dráma- és prózaíróinkhoz" című cikkét, A. Csehov „Mulandóság" című karcolatát, Anatole France „La signora Chiara" című elbeszélését, Babos László fiatal szlovákiai magyar író „Szökevények" című elbeszélését, valamint Csontos Vilmos, Veres János, Fecsó Pál, Ozsvald Árpád és Kende István verseit közli. A „Fáklya" új számát Szabó Gyula és Harmos Károly illusztrációi, valamint számos más kép díszíti és teszi változatossá. alorca pariján Állok némán csendben a szikrázó vízzel szemben. Köröttem alszik már minden még csak egy. levél sem rezzen. Édes illat ül a dombon, hab-habra torlódik a holdsütötte parton. A messzi nagy hegyek álmosan meglapúlnak, a fák hűs lombjai gyöngéden összebújnak, s az est lila palástja lehull a békés tájra. TÖRÖK ELEMÉR Megjelent a „Fáklya" decemberi száma FÜTYÜL PETER KARVAS: A Ezerkilencszázötvennégyben egy derűs januári reggelen a németországi főbiztos székháza előtt megállt Hans Richter és egy kis ideig tanácstalanul várakozott. Majd hirtelen elhatározta magát, bement a ragyogóan tiszta előcsarnokba, odalépett Ivan Grigorjevics Vaszilenko altiszthez, rászögezte szemét és azt mondta : — Molotov elvtárssal szeretnék beszélni. Vaszilenko szakaszvezető tágranyitott szemmel meredt Hans Richterre. Az nem lepte meg, hogy Richter polgártárs beszélni óhajt Molotovval. Ilyen kívánságú polgár elég sok akadt és Vaszilenko meg is értette őket. De Ivan Grigorjevics szolgálatban volt, a főbiztos szállása előtt állt őrségen fegyverrel a kezében, parádés egyenruhában, büszke érzéssel szívében és oly szilárdan, mintha vasbetonból alapozták volna meg. Nem szokás, hogy őrtálló katona polgárokkal beszélgessen. Vaszilenko szerzsanttal még sohasem történt meg, hogy valaki megszólította volna akkor, mikor őrségen volt,, pedig már két éve szolgál. Rendkívül meglepődött, de azért szempillája sem rebbent,, szó nélkül nézett Richter polgártársra. Rendíthetetlen nyugalommal őrizte az épület bejáratát, ahol négy külügyminiszter tárgyalt és amelyre, amint a lapok írták, az egész világ szeme szegeződött. Hans Richter ismét türelmetlenül tekintett az őrre és hangosabban szólt, mintha feltételezte volna, hogy az őr nem hallotta őt jól az imént: — Mondanom kell valamit Molotov elvtársnak. Ivan Grigorjevics most sem mozdul meg, áll, csak áll, mialatt a gondolatok egymást kergetik agyában: Miről is beszélhetne ez a polgár Molotov elvtárssal? Hivatalos ügyben jött? Fürkésző szemmel nézte a látogatót és egy pillanat alatt tisztába jött vele: Nem, ez semmi esetre sem küldöttségi tag. Amellett Vaszilenko szakaszvezetőnek nem fért a fejébe, hogy valaki éppen ezekben a jelentőségteljes napokban akarjon Molotov elvtárssal csak magánügyben beszélni. Hans Richter türelmetlenül nézett az őrre és szemmelláthatólag meg is haragudott egy kissé, mert ezt mondta: — Hát nem hallja? Beszélni akarok ... Ebben a pillanatban Hans Richter háta mögött halkan ugyan, de erélyesen kérdés hangzott el: Mi van ott? Szidorov sztarsina volt a kérdező, az őrség helyettes parancsnoka. Még ő sem látta soha, hogy a polgárok az őrrel beszélgettek volna. Vaszilenko szerzsant Szidorov sztarsinára kérdő pillantást vetett, mintha azt akarta volna mondani: r.r o mitévő legyek, Szergej Szergejics, ez a polgártárs állandóan csak beszél, majd hogy a kabátom ujját nem húzogatja. Hm, morogta Szidorov sztarsina. Aztán komoly arccal lépett Hans Richterhez közelebb és alaposan szemügyre vette. Hans Richter nagy bizalommal fordult feléje, vállát egy kissé felvonta, mintha az udvariatlan, vagy süketnéma őr eljárását akarta volna mentegetni és érthetően kijelentette: — Molotov elvtárssal kell beszél, nem. Szidorov sztarsina Hans Richtert gyengéden megérintette a vállán és magával vitte. Hans Richter még egy kételkedő pillantást vetett a mozdulatlan Vaszilenko szerzsantra és máris tovább ment Szidorovval. Bementek az épületbe. Áthaladva egy csendes folyosón, beléptek egy szerény bútorral berendezett egyszerű helyiségbe. Volt ott fekvőhely, könyválvány, telefon és tájkép. — Hát — szólalt meg Szidorov sztarsina jellegzetes németséggel — most mond meg nekem szépen, mit kívánsz? Közben leült és Richter polgártársat a jobb térdére ültette. Hans, aki éppen karácsony este ünnepelte ötödik születésnapját, egy kissé megilletődött a bajuszos arc közelségében, a Szidorov mellén tündöklő érdemrendektől és a dohányillattój, dg IfgiRkáfeb a Wfcarsina figyelmessége és kedvessége lepte meg. Ám azért rögtön feltalálta magát, mélyen a sztarsina szemébe nézett és komolyan mondta: — Most rögtön ... Molotov elvtársnak mondanom kell valami nagyon fontosat. — Szolgálatilag vagy magánügyben? — kérdezte Szidorov. Hans elgondolkodott. Tekintete valahova a messze t

(ávolba merült el, majd egy pillanatra a sztarsina szemébe nézett. — Magánügyben, — válaszolta. Szergej - Szergejevics köhintett egyet. — Tudod, az úgy van, — válaszolta kissé kínosan — Molotov elvtárs most magánügyben nem fogad. — De ez nagyon fontos — mondotta Hans meggyőzően. — Ha kívánja, azt is hozzáteszem, becsületszavamra. — Gondolkodjunk csak, mitévők legyünk — mondta Szidorov sztarsina és áttette Richter polgártársat a másik térdére. — Tudod., ha Molotov elvtárs nem ülésezne állandóan. De ő ülésen van, képzeld csak, egyfolytában ülésezik. — És nem jöhetne ki egy percre? — kérdezte Hans Richter. A homlokát egy kissé összeráncolta és az arcán kis gödröcskék támadtak, ámbár nem is mosolygott. — És egy rövid kis percecskére, még egy ilyen picurkára sem jöhet ki? — szorongva sóhajtott egyet, hüvelykujjával és mutatóujjával mutogatva. — Hm, mit lehessen tudni — mondta sajnálkozva Szidorov és megvakarta füle tövét.- « De barátocskám, tudod, most bizony nagyon sok munkája van! Hans Richter elszontyolodott. Még egy kicsit meg is neheztelt, mintha megsértődött volna. Nem értette Molotovot. Mikor olyan életbevágó kérdésről van szó. Egyszerre csak kinyílt az ajtó, Szidorov sztarsina felállt, Haijsit letette a földre és a szokásos jelentés helyett zavartan mondta: — Főhadnagy elvtárs, látogató. Richter polgártárs jött hozzánk. Meskov főhadnagy meglepetten nézett Szidorovra és Hans Richterre. Megkérdezte: A fiúcska elveszett? — Jelentem, egyáltalán nem veszett el — szólt Szergej Szergejics és bozontos szemöldöke alól jelentőségteljes pillantást vetett a főhadnagyra. — Molotov elvtárshoz jött magánügyben. Meskov főhadnagy gyors egymásutánban pislantott néhányat, majd ismét ránézett Hans Richterre és szeme találkozott a gyermek komoly, szinte szigorú tekintetével. — Molotov elvtárs nem' ér rá — mondta Hansi keserűen. — Miről van itt szó? — kérdezte Meskov főhadnagy és Richter polgártársat az övénél fogva magához vonta. Jobbkeze mutatóujjával alátámasztotta gömbölyű állát és az arcát magához emelte. — A fütyülőről — válaszolta Hans Richter. Meskov és Szidorov értetlenül néztek egymásra. A főhadnagy úgy pillantott a kisfiúra, mintha a szemüveg kerete fölött nézne, ámbár szemüveget nem is viselt.