Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)

1954-11-06 / 269. szám, szombat

; V.-'T

' —— ' UJSZO 1954. november 6; /Q szovjét ku Hú ra Nem véletlen, hogy nemcsak minálunk, hanem Nyugaton is mindazok, akik tisztán látják a fejlődés útját és felismerték a dolgozó ember igazságait, afelé a kultúra felé fordulnak, amely megteremtette azt az embert, akit meg lehet szeretni, akit példaképül választhatunk és követhetünk. Ez az új ember nem születem meg máról holnapra, vérben és vasban fogant, forradalmak tüzében edződött, inséges évek harcában, kemény munkában nevelődött és nőtt naggyá. Ez a Lenin és Sztálin pártja teremtette új típusú ember a Nagy Honvédő Háború idején megvédte hazáját, felszabadított országokat és megmentette a világ kultúráját. Ez az új ember ma nagyszerű ügyeket, -a kommunizmus építésének és a béke védelmének ügyét szolgálja. Munkások és kolhozparasztok, komszomo listák és katonák, mérnökök és gazdasági vezetők, tanítók és orvosok, tudósok és művészek ezek az új emberek, akiknek értékét az építésért és a békéért vívott harcban folytatott tevékenységük határozza meg. Mi jellemzi ezeket az új típusú embereket? , Felel nekünk erre az egész szovjet élet és felel rá a szovjet kultúra, felel a szovjet film, a szovjet regény. „A tőke láncaitól megszabadult utolsó szovjet polgár is magasabban áll, mint bármely magasrangú hivatalnok,' aki vállán hprdja a kapitalista rabság igáját ..." Milyen egyszerű szavakkal világítja meg Sztálin a szovjet embert. És valóban itt van mindennek alapja, a szovjet kultúra kimeríthetetlen forrása — a szovjet emberben! Abban az emberben, akit a béke szeretete és bajtársiasság, az építés lelkes akarata és "erős életigenlés, optimizmus és bátorság, szolidaritás és hazafiság jellemez. Ismerjük a dereshajú szovjet 'anítót, aki csaknem ötvenéves korában önként jelentkezett a frontra és közlegényből ezredes lett. Tudjuk róla, hogy amikor leszerel:, visszament iskolájába tanítani és tanítványai rajonganak érte. Ismerjük a vasesztergályost, aki eljött közénk, hogy átadja marósainknak tapasztalatait és a holnapból tegnapot csinálva 1960. évi tervén dolgozik. Jól ismerjük ezeket a mesékbe kívánkozó hősöket, akik megnyergelik a múló időt és úgy öregednek, hogy közben előre száguldanak a naptárban. Ismerjük a tegnap aranycsillagos lovagjait és a ma munkahőseit, akiket az élet iránti nagy szeretet, az élet szépsége és a világ békéje, a természetnek az emberiség örömét és boldog jövőjét szolgáló átalakítása lelkesít nagyszerű tettekre. Ki ne ismerrié azt a szobrot, amely a berlini Treptow-parkban áll az elesett vörös katonák temetőjének bejáratánál? Jobbjában horogkeresztet szétverő pallost tart és balkarján egy aprócska gyermek ül azzal a meleg simulással és édes megnyugvással, ahogy kisded bújik az édesanyja kebelére. Ott áll német földön, a nácizmus bilincseitől megszabadult német földon. ahol egy évtizeddel ezelőtt még az önkény és erőszak diktált és próbálta tűnő uralma utolsó esztendejében is a horogkereszt igájába hajtani Európa millióit. -Ott áil éber szemmel figyelve és széttekintve a tájor, ahol bajtársai porladnak az anyaföld pihentető melyén. Figyelmeztet és int ez a szobor: Európa, vigyázz és ne félj: én a szovjet katona, én a szovjet ember, a kultúra védője őrt állok békés házaid, termelő gyáraid és megmunkált szántóföldjeid, haldús tavaid és zúgó erdőid felett. Fegyverrel állok őrt, de ez a fegy/er csak védelemre, a béke megvédésére és nem támadásra kovácsolódott. íme, a jövő ígérete, a hozzám simuló gyermek jelképében az egész békeszerető emberiség simulhat így hozzám. Erős karom biztosan tart és megvéd! Ma, amikor a világ két táborra oszlik, egyfelől a íeakció, a kizsákmányolás, a sötétség, másfelől pedig a szabadság, a fény és a béke védőinek tábora, a szovjet kultúra megismerése cselekvő harcossá nevel bennünket. Harcossá, akit eltölt a proletárhumanizmus eszméje, ama humanizmusé, amely nem hangoztat nagy szólamokat és mézesmázos szavakat az emberszeretetről, nem oltja az emberbe a szenvedés elkerülhetetlenségének nyomorult kis gondolatát, hanem éppen a nyomorúság, a szenvedés elhárítására neveli az embert, — elsősorban olyan szenvedések elhárítására, amelyek társadalmi vagy gazdasági okokra vezethetők viszsza. A forradalmi humanizmusnak, amelyet a szovjet kultúra olt belénk, az a célja, hogy felszabadítsa az egész világ dolgozóit a tőkések szégyenteljes, véres és esztelen igája alól, célja megtanítani az embereket, hogy ne tekintsék magukat árunak, megvásárolható és eladható nyersanyagnak, amelyből a tőkés aranyat és fényőzű életet sajtol ki magának. Ez a proletárhumanizmus — Gorkij szavaival élve — megköveteli az engesztelhetetlen gyűlöletet a kispolgársággal szemben, a tőkések hatalmával, a tőkések élősködő lakájaival, a fasisztákkal, a munkás osztály hóhéraival és árulóival szemben. Megköveteli a gyűlöletet mindenkivel szemben, aki szenvedést okoz s százmilliók szenvedéséből él. A szovjet kultúrából, Lenin és Sztálin tanításaiból megtanulhatjuk, hogy csak a dolgozó emberek egységes frontja tud eredményesen szembeszállni az atom- és hidrogénbombák gyászvitézeivel és tud véget vetni az ember szégyenteljes kizsákmányolásának. Meg tudja ezt tenni azért, mert tisztá:. látja a burzsoá világ kátyúba jutását, a burzsoá kultúrának szégyenteljes hamisságát és bukását'. — f „A szocializmusban a legfőbb érték az ember" hirdeti a szovjet kultúra. Hogy ez nem üres szólam, hanem ezer és ezer ténnyel alátámasztott valóság, azt a szovjet élet lépten-nyomon bizonyítja. A szovjet munkás reggel családi házából fasoros utakon, parkokon át indul munkahelyére és tudjuk — számtalan képből látjuk — virágokkal és bokrokkal díszített gyárudvarba lép és a zöldnek vidító, örömet, kedvességet és szépséget sugárzó színe a munkapadja mellett, a szerelőcsarnokban sem hagyja el. Fehér asztal mellett költheíi el ebédjét és táblák intik, hogy nyugodtan egyék, mert a sietve bekapott étel árt az egészségnek. Mi ez, ha nem a kultúra jele?! És ez a gyöngéd szeretet és figyelmesség kíséri a szovjet embert a„hölcsőt<"l a

z öregségi

g . Elég, ha azokra a rendeletekre gondolunk, amelyek a szocialista mezőgazdaságot és ipart kötelezik, hogy további bőséget teremtsenek a szovjet dolgozóknak. A szovjet kultúra magasabbrendűségét bizonyítja, hogy a Szovjetunió több mint hatvan nemzete a legnagyobb egyetértésben építi hatalmas és gyönyörű hiazáját, nem ismerve nacionalista elszigeteltséget, nemzetiségi gyűlölködést, faji felsőbbrendűséget és a burzsoá világnak egyéb bűneit. Végezetül: a szovjet kultúra nem egy kizsákmányoló osztály eszköze, hanem az új társadalom kultúrforradalmának szülöttje, eredménye. Az élet szép, mondja ez a kultúra, az élet munka, ének és békesség! Az élet alkotás, bőség, szerelem, boldogság és nyugalmas öregség- Az élet teremtés, amely mindenekelőtt és mindenekfölött békét kíván. A szovjet kultúra megérteti a világ legegyszerűbb embereivel is, hogy a békéért folytatott harc, ahogy Ilja Erenburg mondja, létfontossági ügyük: hogy meg kell menteni minden gyermeket, minden várost, minden kertet, minden könyvet a bűnözők k s klikkjének, a tébolyodottak gazságaitól. Legyen a szovjet kultúra fegyver a kehünkben a burzsoá ideológiák maradványai ellen, fegyver a kulákfurfang, a maradiság, a kétlakiság, a munkamulasztások, a mételyezők és kártevők ellen. Éljünk felkészülten, gondosan és biztosan e fegyverrel mindennapi békeharcunkban. Egri Viktor VERA INBER: ZTAIIN I L A fagy, a fagy! A hatalmas orosz tél jó szövetségesünk és rég bevált. Ellenséget szőrit, kaszál, gereblyél, mint vasgöböly, úgy szúr belé halált, s múlt jégtankokkal, úgy gördül tovább a halálos álmot alvókon át. Még semmi nesz, még seholsem mozognák, a hold is tartja magas őrhelyét, de szorításában a csillagoknak gyűrűs udvara önllik szerteszét. Hirtelen dörgés. Élő horizont. Elvtársak, ez a leningrádi front! Messzehordó, nehéz ütegeinknél álltunk tegnap, az erdő közepén. Mintsem e napot

1 elfelejteném, előbb a nevemet! Inkább levinném szivemnek mélységébe, ahová be nem hatolhat a hideg soha. A kisugárzás heves, eleven erejével ott megőrzi örökre e drágakincset. Kreml napja süt le az egy perc előtt kapott rendjelen, és zeng a hang, mely Moszkvából beszélt s hozzánk, hozzánk a Néva-parton ért. Mély némaságban ért hozzánk a szó. Nem zavarta meg senkiben a csöndet a mondat közepén a riadó. A város fölölt harc. Majd messzetűntek — tudtuk közben — a héjják odafenn. Mi máshol jártunk, nem voltunk jelen. És egyre folytatódott a beszéd. S oly biztos erő tudott benne szólni, hogy az az éj, amelynek riadói kioltották a csillagok tüzét — Sztálin hangjától sápadt, tovatűnt. „Győzünk" — ezt mondta — „mert a mi ügyünk az igaz ügy". És ujjongott a lég és lobogott, mintha ezernyi zászló suhogna és örvénylene felénk, vörös és arany szárnyakkal sugárzó. Ügy tűnt, a magasban a győzelem bíbora csattog zászlónyeleken. És tízezren, némán figyelve ott a leningrádi sötétségbe — már mi hirtelen éreztük, hogy óriási erő vagyunk, és eszménk úgy lobog, •hogy fénye meg nem hqlhat sohasem. Mit számít éj? S mit, hogy u Győzelem vonásait nem látjuk még ma? De fénykoszorúját már fejünkre szórja. Miránk sugárzik Lenin lobogója. Nekünk mutat irányt Sztálin keze. A jövendő ragyog fel általunk. Nem hunyhatunk ki. Mi a fény vagyunk. Vas István fordítása. U „Pünkösdi királyság' Egri Viktor komédiája a Magvar Területi Színházban A Magyar Területi Színház október másodikán tartotta Egri Viktor államdíjas író „Pünkösdi királyság" című háromfelvonásos komédiájának bemutató előadását. A rendezés és az egész együttes eddig nem tapasztalt sikerrel oldotta meg feladatait. A bemutató előadás után élénk vita támadt, mely nem annyira a színészek teljesítményeit tárgyalta, inkább magát a művet és a szerző munkáját. Több ellentétes vélemény hangzott el akkoriban, köztük sok elismerő, de akadt élesen bíráló ítélet is. A „Pünkösdi királyság" néhány hiányossága ellenére azóta több színpadon sikert aratott, legutóbb Kassán és Szepsiben. A szerző helyesen értelmezte a különböző véleményeket és a kritikát. Azóta csiszolt és tökéletesített amúgy is sikeres művén. Az átdolgozás a komédiát lényegében nem érintette, ám alakjait elevenebbé és emberibbé tette, kiküszöbölte az első felvonás vontatottságát, és azelőtt sikertelen zárójelenete most szervesen a cselekményből adódik. A drámai és komikus elemek párosítása, egymást váltó hullámzása még zavartalanabb és tökéletesebb. A mű vezérfonala, szatirikus magva, a szerzőnek abból a szándékából fakad, hogy megmutassa, mit tenne a reakció, ha kezébe kaparintaná a hatalmat, A cselekmény színhelye a falu. Szereplői pozitív és negatív alakok. Osztályszármazásuk, politikai meggyőződésük és jellemük a konfliktusokat kiváltó motívumok. A véletlen, illetve a szerző ötlete és szándéka folytán olyan pillanatban, mikor a szövetkezet vezetősége és a felelős kommunisták a városba mennek valami fontos gyűlésre, a falu közelében ejtőernyős gyakorlatokat végző fiatalok ugranak le: a Hadsereggel Együttműködő Szövetség tagjai. Ezek Virág Gergely, egy fiatal szövetkezeti tag jóbarátai. A korlátolt harangozó amerikai, vagy angol ejtőernyősöknek nézi őket, s hírt ad róluk a szövetkezet könyvelőjének, aki volt jegyző, a régi rend híve, és Körmösnek, aki a szövetkezet elnökét helyettesíti, de ugyancsak ellensége a szövetkezetnek. Volt nyilas és besúgó, akinek vér tapad a kezéhez. Eleinte kételkednek a hír valódiságában. Ám Virág Gergely rádöbbenve arra, hogy ez a két figura álcázott ellenség, ki akarja ugratni a nyúlat a bokorból. Elhiteti velük, hogy valóban idegen ejtőernyősök szálltak le a falu közelében. A második felvonás a szatíra súlypontja. Ami most történik, megdöbbentő valószerűség, egyúttal minden álnokságot leleplező, hatásosan, kacagtatóan leleplező ötlet. A két főkorifeus előre iszik a medve bőrére I és osztozkodnak a hátalmon, a szövetkezet és a falu vagyonán. Virág Gergely, ez a modern, eszességével és aktivitásával meglepő Ludas Matyi, ugratja, bíztatja őket Igen, az átdolgozásnak sikerült Virág Gergely alakját egyértelműen világossá, nagyon eleven és megkapó alakká varázsolni. A harmadik felvonás meghozza a kártevőkeleve sejtetett leleplezését. A főcselekménnyel párhuzamosan olykor összefonódva játszódik le az egészet megszépítő mellékcselekmény: Virág Gergely és

/ Iluska szerelme, s a falu új dimenzióit hűségesen tükröző konfliktus Süveges Dániel és KosZtka között. Süveges Dániel makacs, kivagyi jellem, — a szövetkezet elnöke. Kivagyiságában éppen a szövetkezet ellenségeire bízza az egész gazdaság vezetését. Virág Gergely leleplező cselszövénye következtében kiviláglik, hogy Süveges Dániel éppen diktátori hajlamai miatt alkalmatlan e felelős funkcióra, s átadja helyét a nemesen paraszti Kostkának ... A pozitív alakok hibáit a szatíra éle óvatoskodva megkíméli. Az egyetlen derűt és nevetést fakasztó pozitív jellem; Bernátné. Humotral átitatott, megható és világosan megfogalmazott alak, nagyon hű és reális, mely kiváló színészi teljesítményre ad lehetőséget. Varjú csak egyértelműen képmutató, önző kis hintapolitikus. Süveges Dániel érthetetlenül, súlyosan drámai alak, mely sokat ront a szatíra ha.tásán Körmös, Körmösné és Hatala Vendel, a volt jegyző, eleven valóság. A lappangó gyűlölet, az alattomosság és reakció realisztikus megjelenítői. Süveges Dánieltől Mátyásig és Imréig minden alaknak megvan a maga nélkülözhetetlen funkciója. Szervesen beletartoznak a műbe, s az eleven világból vett, mintázott alakok. Hlavatý, az eredetiben vértelen papirosfigura, komolykodó mentor volt. Az átdolgozás őt is emberivé és elevenné tette... Ámbár a mű egyes alakjai realisztikusak, elevenek, teljesek, van valami a mű egészének megfogalmazásában, ami a valóság ismerőjét zavarba ejti. A valóság lényegét elhomályosító, s az osztályharc súlyos problémáját bizonyos mértékben könnyítő felületes szemlélet, mely a komparsjelenetekben ütközik ki. A jól megmintázott alakok mechanikusan egymagukban képviselik a falut, nem érzékeltetik hitelesen a valóságos erőviszonyokat. A mű, legyen az komédia, dráma vagy regény, vagy más műfaj, a valóság lényegét kimarkoló, élesen vetítő kép. Az eszköz, ha hiperbola, ha szatirikus torzítás, élesítés is, vagy fantasztikus ötlet, nem befolyásolhatja hitelességét. Egri művében van egy leheletnyi rokonvonás a sematizmussal. Az eszköznek, mesterségnek áldozatul esik a lényeg pontos megfogalmazása. A primitív sematizmusnál megfordítva: az élet teljessége, sokoldalúsága esik áldozatul az absztrakt lényegnek. Mindkét esetben egy eredményre jutunk: tévedéshez és tévesztéshez. Nincs más hátra: elmerülni, mélyen szemlélődni a valóságban. Ezt követeli az irodalom és a közérdek. A primitív sematizmussal könnyebben küzd meg az író, előbb-utóbb önmagánál is felismeri, de nehéz megküzdenie sajᣠmesterségének és hitető eszközeinek csábításával. Egri Viktorra pedig az utóbbi vár. Az említett fogyatékosságainak, ellenére is úttörő munka, nemcsak nálunk, de csehszlovákiai viszonylatban is. Bár a szatíra teljessége csorbát szenved Süveges drámai alakja révén, mégis erős objektív hatást ér el. Sikeres, hasznos mű. s nyelvének szépsége, művészi egyszerűsége, a párbeszédek elevensége és logikája klaszszikus, követésre méltó példa. Bábi Tibofc