Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-26 / 260. szám, kedd

V Mg proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1954. október 26, kedd 30 fillér VII. évfolyam, 260. szám A mai számban: A Magyar Területi Színház Kelet-Szlovákiában (Z. old.) A szovjet kormány javasolja: ez év novemberében hívják össze a négy nagyhatalom külügyminiszterei­nek értekezletét (3—4. old.) A párizsi egyezmények ellentmondanak a német nép akaratának (4. old.) Minden erőnkkel hozzá kell járulnunk a mezőgazda­ság fellendítéséhez 1 (5. old.) A Szovjetunió atlétái 189:129 arányban diadalmaskod­tak a férfi és női versenyzőink felett (6. old.) Egyetlenegy cukorrépa se vesszen kárba A cukorrépatermés idejében való veszteségnélküli betakarítása igen nagy feladat elé állítja a me­zőgazdaságot. Jól tudjuk, hogy ha­zánkban évről évre növekszik a cukorfogyasztás. A háború előtti 1933—1934-es évekhez viszonyítva, amikor Szlovákiában átlagosan csak 12.8 kg cukorfogyasztás esett egy lakosra, 1953-ban átlagosan 25.3 kg cukrot vásárolt egy-egy polgár és a cukorfogyasztás egyre emelkedik. 1954. első félévében 44 százalékkal több cukrot fogyasztot­tunk, mint 1953 ugyanezen idősza­kában. A cukor fontos kiviteli cikk is. Azok közé a legfontosabb termékek közé tartozik, amelyeket a külföld hajlandó átvenni tőlünk úgyszól­ván korlátlan mennyiségben és olyan árucikkeket ad érte, ame­lyekre nagy szükségünk van. Nem hiába mondjuk, hogy a cukor a mi „fehér arnyunk". És végül a cukorrépa gazdag takarmánykészletek forrása is. Hiszen minden egyes hektáron, ahol cukorrépát termelünk, répasze­let és melasz formájában olyan mennyiségű takarmányt nyerünk, ami lehetővé teszi nekünk, hogy átlagos termés mellett körülbelül 4000 liter tejet vagy 350—400 kg húst termeljünk. A jelenleg cu­korrépával bevetett területek mel­lett olyan takarmánykészletckről van szó, amelyek elegendők lesz­nek csaknem 200 millió liter tej, esetleg 15—20 millió kilogramm hús kitermelésére. Ebből láthatjuk, hogy a cukor­répa idejében való sikeres beta­karítása nemcsak a cukorellátás állandó javítása és a kivitel foko­zása szempontjából fontos, hanem az állattenyésztési termelés fejlesz­tése és ezzel az élelmiszerpiacon a legsürgetőbb feladat megoldása szempontjából is. Az idei cukorrépatermés az aránylag kedvezőtlen feltételek el­lenére is általában többet ígér, mint a tavalyi. Ezért sok esetben előfor­dul, hogy a szövetkezetek és állami birtokok magasan túlteljesítették a tervezett hozamot. így pl. az Ifjú­sági Falu szövetkezeti tagjai egy hektáron átlag több, mint 400 mé­termázsa répát termeltek, a nyitrai járásban levő poln^kesovi szövetke­zeti tagok körülbelül 400 mázsát, a dunaszerdahelyi állami birtokok dolgozói a vrakúni gazdaságban 350 métermázsát, mi mellett a prosenicei mozgalom érvényesíté­sével több, mint 600 métermázsát termeltek hektáronként. Általában véve az idei cukorrépatermés cu­kortartalma is jó, eléri az átlagos 18 százalékot. Az elmúlt hét tapasztalatai azt mutatják, hogy a répaszedésnél mutatkozó lemaradást könnyen be lehet hozni jobb munkával, jobb szervezéssel. Ezt mutatja az is, hogy az október 15-től 20-ig ter­jedő időszakban az összes cukor­répa mennyiségéből több mint 25 százalékot szedtek fel és tisztítot­tak meg. mivel a begyűjtés tervé­nek átlagos teljesítése 52.9 száza­lékra emelkedett és a gép- és trak­torállomásokon még 22 répakom­bájn és 172 répaszántógép állt ki­használatlanul. Vitathatatlan tehát, hogy ha jobban kihasználjuk az összes gépeket és munkaerőket, akkor a répaszedés gyorsabban fog haladni. Rosszabb a helyzet a kiszántott répának a cukorgyárakba való szál­lítása terén. A szállítás terén az összes kerületekben lemaradunk. Míg az időtervek szerint a répa szállítása és kiszántása között leg­feljebb 5 százalék különbség lehet, a helyzet az, hogy október 20-án. amikor a répa 52.9 százaléka már ki volt szántva, csak 28.4 százalé­kát, tehát csupán a felét szállítot­tuk el. Ha ez továbbra is így foly­tatódnék, akkor nincs biztosítéka annak, hogy legkésőbb november 10-ig az összes répa a határból a cukorgyárakba kerüljön. A répának idejében való felsze­dése és elszállítása egyike a répa­betakarításban előforduló veszte­ségek elleni harc alapfeltételeinek. Abban az időszakban vagyunk, amikor beköszöntenek az őszi hosz­szantartó esők, ami nemcsak meg­nehezíti a cukorrépaszedést és szállítást, hanem előfordulhat az is, hogy igen nagyméretű károkat okoz ezen a téren. Jól emlékszünk arra, hogy a mult évben így ment tönkre a répa több hektárnyi terü­leten. Minden egyes kárbaveszett répa sokat jelent, hisz egy-egy hektárról' körülbelül egymillió kockacukrot nyerünk. Ezért szük­séges, hogy a cukorrépa betakarí­tása és begyűjtése terén előforduló veszteségek elleni harcban vala­mennyien részt vegyünk. A cukorrépa idejében való vesz­teségnélküli betakarításáért és el­szállításáért folytatott harcban na­gyon sok függ a cukorgyárak mun­kájától. Az elvtársak a cukorgyá­rakban elismerték, hogy helytele­nül jártak el, amikor a cukorrépa szállítása befejezésének eredeti ha­táridejét november 20-ra tették és tárgyalások után 10 nappal meg­rövidítették. Jelentős feladat vár a répakam­pányban a közlekedésre is. Terv­szerű, rugalmas munkájától nagy­mértékben függ, hogy a répaszál­lítás idejében valósuljon meg. Je­lenleg főleg a vasúti kocsik beál­lítása terén fordulnak elő komoly hiányosságok. Ezzel kapcsolatban sok a panaszuk a bernolákovoi szövetkezeti tagoknak, a bojnicei állami birtok dolgozóinak és má­soknak is. Ezen a szakaszon is elsősorban a pártszervezetekre és kommunistákra vár a feladat, hogy politikai munkájukkal, sze­mélyes példájukkal biztosítsák a répa zavartalan, tervszerű szállí­tását, a vasúti kocsik és teher­autók idejében történő beállításá­val. És végül nem maradhatnak tétlenek a védnökségi üzemek sem. Nagyon sokat tehetnek „fe­hér aranyunk" megmentésére nemcsak brigádmunkások kikül­désével. hanem szállítási eszközök kikölcsönzésével is. Ezen a téren főleg a nemzeti bizottságokra vár nagy feladat, amelyeknek meg kell szervezniök e segítségnyújtást szállítási terveikkel megegyezően. Ahogyan a városok és falvak közötti szoros együttműködéssel meg tudtuk valósítani az idei keJ­vezőtlen feltételek mellett is a gazdag gabonatermés betakarítá­sát és megóvását, ugyanúgy meg­valósítjuk ebben az időszakban köztársaságunk részére a gazdag cukorrépatermés betakarítását és megóvását Szép cukorrépatermést értek el a terebesi EFSz-ben A terebesi szövetkezeti tagok ez idén a tavalyinál nagyobb gondot fordítot­tak a cukorrépatermesztésre. Jól elő­készítették a talajt, idejében végez­ték el a vetést és az egész év fo­lyamán gondot fordítottak arra, hogy a cukorrépa jól fejlődjék. Most bebi­zonyult, hogy ez a gondoskodás ki­fizetődött. Húsz hektár cukorrépa ter­mése több vagont telített meg. J. Senčak munkacsoportja minden hek­táron 400 métermázsa cukorrépáho­zamot ért el, Michal Ciberaj csoport­ja 350 métermázsás és J. Lopatnik csoportja 320 métermázsás hektárho­zamot ért el. Az eperjesi kerületben újabb két községbe vezették be a villanyt A svidníki járásban levő Cigla és az eperjesi járásban levő Janov község lakóinak otthonában e napokban elő­ször gyulladt ki a villany. A felszabadítás óta az eperjesi ke­rületben már 119 községet kapcsol­tak be a villanyhálózatba. Ez év vé­géig még 26 község, 1955 első hónap­jaiban pedig további 34 község kap villanyvilágítást. A jövő évben az eper­jesi kerületben a községeknek 61 szá­zaléka lesz villanyosítva, ami ötször több, mint amennyi 1944-ben volt. Az építőipari dolgozók vasárnapi műszakja A szlovákiai bazaltkőtörő és a lo­sonci felsőipariskola alkalmazottai részére készülő lakásegységek építé­sén több mint harminc kőműves, ács és munkás dolgozott a losonci járási ipari kombinátból. A vasárnapi műszak keretében eljöttek segíteni az állami munkaerőtartalék losonci 9. számú szaktanintézetének 28 tanulója is, akik Jozef Vitovský és František Kučera kőművesekkel együtt több mint 20 négyzetméternyi területet betonoztak be. A munkahelyeken példás rendet teremtettek és az első emeleten el­készítették a következő napra szüksé­ges építőanyagot. A losonci felsőipari iskola alkalma­zottai részére készülő lakásegységek építésén Anton Rafaj és Csomor Sán­dor kőművesek dolgoztak, akik Ján Kurčik és Botos Jenő munkásokkal együtt a napi normát 200 százalékon felül teljesítették. A vasárnapi mű­szakban példás teljesítményt ért el Sinka Sándor ács-csoportja is. A pezinoki nyugatszlovákiai tégla­üzem alkalmazottai az építőiparügyi megbízotti hivatal és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Szövetsége szlovákiai bizottságának felhívására résztvettek a vasárnapi műszakban, hogy a téglagyártás fokozásával le­hetővé tegyék további lakóházak és ipari építkezések felépítését. A nyu­gatszlovákiai téglaüzemben összesen 271 dolgozó vett részt a vasárnapi műszakban, akik 1960 munkaórát dol­goztak le. *** A Trenčintepla melletti Dobra­üzemben a vasárnapi műszakba az üzem összes dolgozói bekapcsolódtak és 5000 nyerstéglát gyártottak, 10.000 téglát beraktak a kemencékbe, 10.000­et kiégettek, 5000-et pedig elszállí­tottak. Az a vasárnapi műszak, amelyben a pezinoki nyugatszlovákiai téglaüzem dolgozói részt vettek, már az ötödik rendkívüli műszak, amelynek segítsé­gével meg akarják gyorsítani a ter­melés egész évi tervének teljesítését. A Klement Gottwald-üzemben megkezdték a „Pionír-50" jelzésű motorkerékpár gyártását A vágbesztercei Klement Gottwald üzem dolgozói, akik a jövő évben be­vezetik a „Pionír 50" jelzésű nepi motorkerékpár szériagyártását, szom­baton, október 23-án befejezték az új motorkerékpár első prototípusának el­készítését. A technológiai műhely dol­gozóinak kollektívája az új gyártmány előkészítésének meggyorsítása érdeké­ben kötelezettségvállalást tett, hogy október végéig még a motorkerékpár öt prototípusát elkészíti. Az új gépek­kel a žilinai kerület különböző tere­pein 20 kilométeres próbautat tesz­nek. ( Nagyobb gondot kell fordítani az I. Országos Spartakiád előkészületeinek biztosítására A Központi Szakszervezeti Tanács titkárságának határozata az üzemi tanácsok és testnevelési egységek feladatairól Dolgozó népünk a jövő évben ün­nepli meg hazánknak a Szovjet Had­sereg által való felszabadítása 10. év­fordulóját. Ezeknek az ünnepségeknek jelentős részét képezi az I. Országos Spartakiád, amely testnevelésünk és sportunk sikereinek és fejlettségének bemutatója lesz. A Spartakiád a spor­toló szakszervezeti tagok tízezreinek lelkességéről, fegyelmezettségéről és áldozatkészségéről tesz majd tanúbi­zonyságot. A szakszervezeti mozga­lomban az I. Országos Spartakiád elő­készületeivel kapcsolatos hiányossá­gok mielőbbi kiküszöbölése és a szak­szervezeti testnevelés részére új ta­gok toborzása céljából szükséges, hogy minden üzemi tanácsban alapvető vál­tozás történjék a Spartakiád előkészü­leteinek biztosítása és a taglétszám kibővítése terén. Ezért a Központi Szakszervezeti Ta­nács a következőket írja elő az üzemi tanácsok számára: Haladéktalanul* össze kell hívni az üzemi tanács ülését, meg kell tár­gyalni az üzemi testnevelés és sport fejlődésének kérdését, az 1. Országos Spartakiád előkészületeit és intézke­déseket kell foganatosítani a testne­velési egységek új tagjainak toborzá­sára. Meg kell javítani a propagációs és agitációs munkát és az eddiginél job­ban kell kihasználni az üzemi klubo­kat, a vörös-sarkokat, az üzemi rá­diót, az üzemi folyóiratokat faliújsá­gokat és a testnevelési egységek új tagjai toborzásának minden agitációs eszközét. Gondot kell fordítani az ifjúság ne­velésére, az üzemi tanonciskolákra és az ifjúsági otthonokra és nagy súlyt kell fektetni főleg a személyes agi­tációra. Ezeknek a kérdéseknek az üzemi ta­nácsban való megtárgyalása után ha­ladéktalanul tag- és mühelygy ülést kell összehívni, ezeken a tagokat meg kell ismertetni az üzemi testnevelés eddigi helyzetével és az I. országos Spartakiád előkészületeinek állásával. A gyűléseken meg kell magyarázni a testnevelés és a sport jelentőségét az egészség megedzése szempontjából. Az üzem vezetőségével karöltve meg kell teremteni a tömeges testnevelés és a talajtorna feltételeit. Gondoskodni kell a tornatermek és a testneveléshez, valamint a talajgya­korlatok végzéséhez alkalmas térsé­gek erre a célra való felszabadítá­sáról és tökéletes kihasználásáról. Versenyt kell szervezni a műhelyek és részlegek között a testnevelési egységbe való minél nagyobb számú új tag szerzésében és az I. Országos Spartakiád gyakorlatainak begyakor­lásában, valamint a tornaórákon való legnagyobbszámú részvételben. Bizto­sítani kell a verseny havonkénti rend­szeres kiértékelését és a győztesek nevének a taggyűléseken való felolvá­sását. Havonta rendszeresen ki kell érté­kelni a testnevelés és a sport fejlesz­tése tervének teljesítését és haladék­talanul intézkedéseket kell tenni a mutatkozó hiányosságok kiküszöbö­lésére, főleg azonban meg kell tár­gyalni az I. Országos Spartakiád gya­korlatai begyakorlásának állását. A Központi Szakszervezeti Tanács titkársága a következőket írja elő a testnevelési egységek számára: Ki kell bővíteni a taglétszámot, meg kell valósítani az új tagok rendszeres toborzását, főleg az ifjúság, a család­tagok és azoknak a dolgozóknak so­raiból, akik az üzemben nem sportol­hatnak. Azokon a helyeken, ahol mind ez­ideig nem szervezték meg az általá­nos előkészületi tagozatokat,, haladék­talanul meg kell ezeket szervezni és a vezetésre legalkalmasabb dolgozót kell megbízni ezek vezetésével, szak­képzett oktatókat kell biztosítani és gondoskodni kell ezek iskolázásáról, biztosítani kell azt, hogy az I. Orszá­gos Spartakiád gyakorlatait ne csu­pán az általános előkészületi tagoza­tok végezzék, hanem minden egyes sportszakosztály gyakorlóórája kere­tében, Gondoskodni kell arról, hogy ezek a gyakorlőőrák változatosak legyenek, s tekintettel kell lenni a tagok életkorára. Nyilván kell tartani az egyes gyakorlóórák részvevőit. A legnagyobb gondot kell fordítani az oktatók kiválasztására, gondoskod­ni kell ezek színvonalának emeléséről és minden lehetőt meg kell tenni an­nak érdekében, hogy minden tag he­lyesen értelmezze az oktató tekinté­lyének jelentőségét. Testnevelési bemutatókat, esztrád­műsorokat kell szervezni, meg kell ismertetni a dolgozókkal a testnevelés és a sport jelentőségét egészségügyi szempontból, lehetővé kell tenni a dol­gozók jelenlétét az értékes testneve­lési bemutatókon. Ki kell használni minden propagá­ciós és agitációs eszközt a testneve­lés, a sport és főleg a Spartakiád nép­szerűsítésére. Biztosítani kell, hogy a testnevelési egység propagátornevelő­je tagja legyen az üzemi tanács mel­lett működő tömegkulturális munka bizottságának. A sportegységek és sportosztályok bizottsági gyűlésein ki kell értékelni az I. Országos Spartakiád előkészületeinek jelenlegi állapotát és ki kell küszöböl­ni a mutatkozó hiányosságokat. Leg­később a hónap harmadik napjáig je­lentést kell küldeni a Spartakiád elő­készületeinek állapotáról a kerületi önkéntes sportszervezetnek, amelyben be kell számolni a tagtoborzásról és a begyakorlás menetéről is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom