Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-02 / 214. szám, csütörtök

2 III $20 1954. szeptember 5. i francia nemzetgyűlés határozatának sajtóvisszhangja A párizsi sajtó a nemzetgyűlésben megejtett szavazás eredményeiről A francia sajtó hosszú cikkekben kommentálja a háborús párizsi szer. ződés ratifikálásának elutasítását. A „Figaro" azt írja, hogy a nem. zetgyülés augusztus 30-án eltemette az „európai védelmi közösséget". Olaszországi és nyugatnémetországi sajtójelentésekben hangsúlyozza, hogy a szavazás eredményei „zavart keltettek Rómában és megrökönyödést Bonnban, aho! újabb lépéseket várnak Londontól és Washingtontól". A lap röviden hozza Mendes-France nyilatkozatát, hogy „a francia kormány változatlanul és feltétlenül megőrzi hűségét az Atlanti unióhoz, amely politikájának fö elve volt és a jövöben is marad." A „Combat" elégedettség-ét fejezi ki és azt írja: „Franciaország nem-et mondott az „európai védelmi közösség-"-nek. A politikai életre ható nehézségeket eltávolították. Az EVK halott. A nemzetgyűlés szavazásával kifejezte, hogy Francia, ország elutasítja a Németországgal való egyesülést, mert tapasztalatai alapján fél Németország akcióitól. Most, midőn a veszély elhárult és országunk megőrzi függetlenségét, sorsának és az egész Francia Unió sorsának ura marad, óriási megkönnyebbülést jelent az átélt félelem feledése." Az „Echo" szerkesztőségi cikkében hangsúlyozza, hogy a párizsi szerződés elutasításával „letűnt a színpadról az a kérdés, amely majdnem négy év óta befolyásolta a francia politikai életet". A lap felveti a kérdést: „Mi lép a probléma helyébe, ha megoldódik az új nemzetközi helyzet, amely a szerződés franciák által való visszautasításának ered. ménye?" A „Liberation" hangsúlyozza, hogy a szerződés elutasításával „elhárul az európai tartós béke meg'ceremtésétnek akadálya". A „l'Humanité" szerkesztőségi cikkében kiemeli, hogy az „európai hadsereg" szerződésének elutasítása „a francia nép nagy győzelme, a béke ügyének gyó'zelme". A lap megjegyzi, hogy a Francia Kommunista Párt kezdettől fogva harcolt az „európai hadsereg" gon. dolata ellen és hangsúlyozza, hogy „azok a franciák, akik különféle nézeteket vallanak és messze állanak attól, hogy azonosítsák magukat a kommunisták álláspontjával, ebben a Franciaországért és a békéért folyó küzdelemben csatlakoztak a kommunistákhoz." A „l'Humanité" tovább folytatja: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a német militarizmus veszélyének feltámasztása örökre elhárult. Az amerikai imperialisták nem adják fel terveiket. Most az „európai védelmi közösség" elutasítása után meg kell hiúsítani Nyugat-Né. metországnak bármilyen formában történő li jrafelfegy vérzését. Minden erőfeszítést meg kell tenni az európai béke biztosítására és a német kérdés demokratikus és békés úton való végleges megoldására.'' Az ,európai hadsereg" híveinek nézeteit kifejező lapok ingerülten írnak a szavazás eredményeiről és igyekszenek lekicsinyelni annak jelentőségét. A nyugatnémet sajtó a francia nemzetgyűlés határozatairól A „Telegraph" közli, hogy az EVK szerződésének elutasítása zavart keltett Bonnban. „Adenauer szövetsé. g! kancellár minden nyilatkozatot megtagadott a francia nemzetgyűlés szavazásának eredményeiről. Hallstein államtitkár és Blankenhorn nagykövet meglátogatták a kancellárt, hogy megtárgyalják vele a szerződés visszautasításának következményeit," — írja a lap A „Berliner • Morgenpost" kijelenti, hogy az úgynevezett „általános" bonni szerződés „nem felel meg a mai helyzet követelményeinek" és szorgalmazza, hogy „adják vissza Németországnak a teljes szuverenitást" azaz más szóval, tegyék lehetővé korlátlan fegyverkezését. A ,,Der Tagesspiegel" hangsúlyozza: eljött az idő, hogy Németországnak cselekednie kell. A ,,Der Tag" úgy véli, hogy a francia nemzetgyűlés határozatával kapcsolatban „újabb politikai aktivitást kell kifejteni". Kétségtelen, hogy hasonló sajtónyilatkozatok folytatják a Francia, országra gyakorolt nyomás kampányát, mellyel kényszeríteni akarják, hogy egyezzék bele Nyugat-Németország felfegyverzésébe. Németország Kommunista Pártjának vezetősége az EVK szerződésének visszautasításáról Németország Kommunista Pártja elnökségének titkársága nyilat, kozatot adott ki, amelyben az úgynevezett „európai védelmi közösség" szerződésének Franciaországban történt visszautasítását Adenauer és az amerikaiak euró. pai politikája súlyos vereségének, a békepolitika győzelmének tekinti. A nyilatkozatban az áll, hogy a háborús uszítók most minden bizonnyal megkétszerezik erőfeszítésüket és ezért Nyugat-Németország, ban ki kell élezni a militárizmus elleni harcot. Ki kell vívni olyan politikát, amely kizárólag a német riép érdekeit szolgálja. A nyilatko. zatban továbbá ez áll: „Most telje- bó1 a n

énagyhatalom tárgyalásén világos, hogy Adenauer politiká- sai

t> é

s felhívja a szociáldemokrata A nyilatkozat örömmel fogadja Ollenhauernek, a nyugatnémet szo. ciáldemokrata párt elnökének azt a követelését, hogy kezdjék meg újjá csődöt mondott. Nyugat-Németországnak olyan kormányra van most szüksége, amely védelmezni fogja a németek kölcsönös megértésének poli. tikáját és hajlandó lesz tárgyalóét kezdeni az NDK-val". párt vezetőségét, és a bonni parlamentet, hogy vonják le a következ. ményeket Adenauer politikájának kudarcából és tegyenek meg mindent az NDK népi kamarája felhívásának elfogadása érdekében. A moszkv az európai kollektív G. Pavlov, a moszkvai „Pravda'

? szeptember 1-i számában cikket írt „Egyesült erőfeszítéssel harcba a békéért és biztonságért" címmel az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséről. A cikkben ez áll: A nemzetközi feszültség enyhítésének és a béke megszilárdításának hívei mindenütt egyöntetű örömmel fogadják a francia nemzetgyűlés határozatát az „európai hadseregé szerződésének elutasításáról. Ez joggal mondható a békeügy sikerének. Nyugat-Németországban terjed és más nyugateurópai országokban is fokozódik a militarizmus feltámasztása elleni mozgalomA nemzetközi agresszív körök e feltételek közepette újabb és újabb erőfeszítést tesznek, hogy megőrizzék a nyugatnémet militarizmus feltámasztására szőtt tervüket. Ez megköveteli, hogy az európai nemzetek különös éberséget tanúsítsanak az európai béke ellenségeinek intrikáival szemben és fáradhatatlan harcot vívjanak a revansiszta Wehrmacht feltámasztására tett kísérletek ellen. Az agresszív nemzetközi körök nem akarják, hogv enyhüljön a nemzetközi feszültség, akadályokat igyekeznek gördíteni a nemzetközi együttműködés útjába és fokozzák a háborús veszélyt. Tizenöt évvel a második világháború kitörése után az emberek külföldön sürgős feleletet keresnek erre a kérdésre: van-e út az európai béke megszilárdítására. A reakciós propaganda minden rossz híresztelése ellenére, amelylyel a nyugateurópai nyilvánosság széles köreit igyekszik félreai »Pravda« biztonsági rendszerről vezetni, egyre jobban meggyőződnek arról, hogy van ilyen út, és ez az út az általános európai kollektív biztonsági rendszer kiépítése, ami megfelel az európai országok élet- és nemzeti érdekeinek. Mint ismeretes, a szovjet kormány már a berlini értekezleten javaslatot tett az európai béke biztosítására és a kollektív európai biztonságról szóló általános európai szerződés alapjaira. Ezt a javaslatot több európai és Európán kívüli állam támogatta. Jellemző, hogy a szovjet javaslat alapelveivel siemben ma senki sem mer nyíltan ellenvetéseket tenni és senki sem támasztott komoly érvet a javaslat ellen. A nyugati országok kormánykörei azonban semilyen pozitív javaslatokat nem tettek e kérdésben. A szovjet kormány a genfi értekezlet után javasolta, hogy a legközelebbi hónapokban hívják össze az európai államok értekezletét az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtése kérdésének megtárgyalására. Elmúlt augusztus. — írja Pavlov — de Franciaország, Anglia és az USA kormányai eddig nem adtak választ a szovjet kormány említett nyilatkozatára. Ehelyett nagy zajt ütnek Nyugat-Európában a német militarizmus feltámasztásának tervével Bármilyen egyenruhába is öltözzenek, céljuk egy — az amerikai agresszió európai ütőerejének megteremtése, ami kell. hogy nyugtalanítsa Németország szomszédait. akik ellenálltak és a jövőben is határozottan ellenállnak, e tenyek megvalósításának. Véget ért a bajor fémmunkások sztrájkja Több mint három hét után véget ért 100.000 bajor fémmunkás sztrájkja, miután a munkaadókat lényeges engedményekre kényszerítették. A szakmunkások alapbérét 10 pfenniggel, az alkalmazót tak fizetését pedig 5—70/

0-kal emelték: A szavazáskor a sztrájkolók 530/o-a amellett volt, hogy folytassák a harcot a bérek 12 pfenniggel és a fizetések 12%-kal való felemeléséért. Tekintettel arra, hogy a nyugatnémet szakszervezetek alapszabályai értelmében — ami reakciós vezérek műve — a munkaadók ajánlatának visszautasításához és a sztrájk folytatásához a szavazatok 75o/o-ára van szükség, a bajor fémmunkások szeptember 1-én munkába léptek. A brit munkáspárt évzáró konferenciája előtt A Reuter hírügynökség közzétette a munkáspárt szeptember 27-én Scarborough-ben kezdődő 53-ik évzáró konferenciája alkalmából benyújtott határozatok tartalmát, amelyből kitűnik, hogy „a párt egyszerű tagjai élesen kritizálni fogják a munkáspárt hivatalos vezetőit Nyugat-Németország újrafelfegyverzésével kapcsolatban elfoglalt álláspontjukért". A határozatból kitűnik, jegyzi meg az ügynökség, hogy a párt balszárnya erős támadást indít a délkeletázsiai katonai tömb megteremtésének terve ellen. Több határozatban követelik a Kínai Népköztársaság jogainak haladéktalan visszaadását az ENSz-ben, a tömegpusztító fegyverek betiltását és az Angliában elhelyezett amerikai légi haditámaszpontok ^felszámolását; Amerikai folyóirat az angol-amerikai kapcsolatokról A „Collier's" című folyóirat augusztus 20-i számában közölte Drew Middleton cikkét az angol-amerikai nézeteltérésekről. A cikkíró megjegyzi, hogy ez az év a változások éve Nyugat-Európában és hogy ezek a változások sehol sem voltak észrevehetőbbek és nem volt nagyobb jelentőségük Nyugat jövője szempontjából, mint Londonban. „Mindaz, ami Londonban és Angliában történik — írja Middleton — kihatással van az angol-amerikai szövetségre... E szövetség jellegének szükségszerűen meg kell változnia az Angliában végbemenő változások következtében." A cikk szerzője rámutat arra, hogy az utolsó évtized alatt „a szövetség elméletileg az egyenlő felek szövetsége volt", gyakorlatilag azonban az Egyesült Államok katonai ereje, amelyet ipari fölény támasztott alá, „döntő szót biztosított a washingtoni kormányoknak". Az Egyesült Államok erőfölénye — írja Middleton — még mindig fennáll és fenn is fog állni. De Anglia helyzete viszonylag javult. Ez az ország nem szerzi vissza azokat az uralkodó pozíciókat, amelyeket az első világháború előtt foglalt el; a második világháború megdöbbentő pénzügyi, gazdasági és katonai veszteségeit soha sem fogja pótolni. Anglia azonban most anyagi vonatkozásban mégis erősebb, gazdasági vonatkozásban függetlenebb és szilárdabb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Anglia telve van reménnyel, energiával és vállalkozó szellemmel. Angliában — folytatja a szerző — azt tartják, hogy országuk sztratégiai jelentősége, hatalmas politikai tapasztalatai feljogosítják őket a szabad világ (így nevezi a folyóirat a kapitalista világ országait) ügyintézésében való fokozottabb részvételre." Middleton utal arra, hogy Angliának ez az állásfoglalása „dühbe guríthatja az amerikaiakat", de — mutat rá — az Egyesült Államoknak számolnia kell Angliával, mint a második legerősebb hatalommal a „szabad világban" és „nem lehet kölcsönös megértésre jutni a világproblémák angol nézőpontjának elismerése nélkül." A szerző véleménye szerint Amerikának egyebek között el kell ismernie Anglia álláspontját, amely a kommunizmus elleni kereszteshadjáratok ellen van hangolva, bár „Anglia egyetért azzal, hogy gyengíteni kell a kommunista tömb Oroszországra és Kínára támaszkodó egyesített erejét". Middleton megállapítja, hogy Angliában helytelenítően fogadták, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó diplomáciai viszonyt teremteni Kínával és hogy állandó támogatást nyújt Csang Kaj-seknek. „Az angolok álláspontja — írja a szerző — az ázsiai új demokratikus országok irányában, különösen az angolok által colombói hatalmak, nak nevezett India, Pakisztán, Ceylon, Burma és Indonézia irányában, gyakorlatibb és reálisabb, mint Washington állásfoglalása". Az európai kérdésekre áttérve a cikkíró azt állítja, hogy „az angol és amerikai politika egészében véve összehangoltabb Európában, mint másutt. De ezen a területen is alapvető megítélésbeli különbség van. Németország hozzájárulása a nyugateurópai védelemhez (vagyis Nyu. gat-Németország újrafelfegyverzése) elsőrendű jelentőségű az angol stratégák szempontjából, nem kisebb, sőt esetleg nagyobb jelentőségű, mint a Pentagon tábornokai szempontjából. Az angolok helyeselték az „európai védelmi közösség" ter. vezetét, mint Németország felfegyverzésének eszközét, bár ezt a lépést mind a konzervatív pártban, mind a munkáspártban éles bírálat, tal illették és fogják illetni... Most azonban úgy látszik kevés kilátás van arra, hogy az európai védelmi közösségről szóló szerződés a legközelebbi jövőben hatályba lépjen; Franciaország és Olaszország nem ratifikálta a szerződést. Az an. gol vezetők nyomatékosan akarják, hogy az Egyesült Államok tárgyalja meg velük Németország felfegyverzésének alternatív útjait, de Washington mindez ideig nem engedett az „európai védelmi közösség" kérdésében és nyomást gyakorolt különösen Franciaországra, hogy befejezze a szerződéssel kapcsolatos összes eljárásokat... Az angolok és az amerikaiak előtt álló problémákkal kapcsolatos összes angol elképzeléseken vörös fonálként húzó. dik keresztül 1 bizonyos tartózkodó optimizmus. Churchill gyakran állást foglalt a Malenkov szovjet miniszterelnökkel és Eisenhower elnökkel való talál, kozás mellett a nemzetközi problémák rendezésével összefüggő kérdések megvitatása céljából. Az ilyen találkozó azonban inkább Churchill politikája, mint az angoloké. Az angolok hivatalos álláspontja nézetünk szerint az, hogyha el le. het érni a nemzetközi feszültség enyhítését alapjában véve másodrendű jelentőségű kérdésekkel foglalkozó és alacsonyabb színvonalon lefolyó tárgyalások útján, végeredményben eléggé széles és tartós megegyezési szféra jön létre, amely alapjául szolgálhat a nemzetközi rendezésnek. Ennek az elméletnek hívei úgy vélekednek, hogy az általuk javasolt út észszerűbb és konstruktivabb politikát teste, sít meg, mint a 1 ü (lro gén bombával való megfélemlítés. Az angoloknak ezt a politikáját természetesen Anglia érdekében dolgozták ki. Azok azonban, akik megfogalmazták a politikát és akiknek felhatalmazásuk van keresztülvitelére, úgy véljik, hogy ez a politika az egész nyugati világ érdekeit is szolgálja •.. „Meg van az a reális veszély —• folytatja a szerző — hogy a munkáspárt bármilyen visszatérése a hatalomra, először is az angol politika határozottabb igenlésével fog járni, mint ahogy ezt bármelyik konzervatív kormány megkísérelte, másodszor, észrevétlen átmenettel ebből az igenlésből valóságos antiamerikanizmusba." Gyakran jutnak arra a végső következtetésre, hogy Anglia jobb helyzetben lenne, ha megszakítaná szövetségét az Egyesült Államokkal és függetlenül cselekednék. E gondolatmenet alapja (s lényegében ezen alapul a hivatalosan kidolgozott politika jelentős része is) Angia valóságos nemzetközi helyzetének felismerése. Vizsgáljuk meg ezt a helyzetet a hidrogénbomba századában Nemrégiben egy birminghami tudós kijelentette: ahhoz, hogy Angliát lerombolják, számítása szerint nem több mint hat, de lehet, hogy csak két hidrogénbombára van szükség. Egy újabb háború ezért nem a győzelem vagy a vereség kérdését tűzi az angol nép elé, hanem azt a kérdést, hogy a lakosság milyen csekély százaléka marad épségben ... Bevan hívei ebben a szituációban alapot találnak arra, hogy elutasítsák a szövetséget az „agresszív'

3 Egyesült Államokkal és külön úton haladjanak, a kormány pedig „a legfőbb alapot látja benne ahhoz, hogy az erő békéjeként .jellemezhető politikát folytasson." Befejezésül a cikkíró rámutat arra, hogy „kifejtette az angolok néhány nézetét napjaink csúcsproblémáira vonatkozólag", amely nézetekből „kétségkívül nem minden elfogadható az amerikaiak számára." Middleton végül felhívja a figyelmet arra, hogy az Atlantióceán mindkét oldalán folyó kölcsönös vádaskodások és zsörtölő* dések miatt az amerikaiak sohí ne húnyjanak szemet az Anglia* ban lévő reális helyzet fölcfj.