Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-24 / 233. szám, péntek

1954. szeptember 24. UJSZO * 5 A sablon ellen, a bö gabonatermésért NÓTASZÓ Irta: Sásdi Sándor Ä február-márciusi párthatározatnak rendkívül nagy jelentősége van a mezőgazdasági tudomány további fejlődésében. A határozat hangsúlyozta, hogy a vetésterületek meglévő struktúrája a herefüves rendszer átgondolatlan, nem gazdaságos, sablonos alkalmazásáról tanúskodott, s hogy alkalmazásánál nem vették figyelembe az ország különböző területeinek sajátosságait. A tervhivatal, a mezőgazdasági^és szovhozügyi minisztérium helytelenül terveztek a mezőgazdaságban. Ez abban nyilvánult meg, hogy indokolatlanul kiszélesítették az évelő füvek vetésterületét, amelyek igen alacsony termést adtak Ukrajna, Moldávia, Észak-Kaukázus déli, aszályos és félig aszályos területein, valamint komoly mértékben csökkentették a gabonafélék, különösen a kukorica s a takarmánygabona vetésterületét. Az évelő füvek vetésterületének, a helyi sajátosságok figyelembevétele nélkül történt nagyarányú kiszélesítését — Viljamsz tanításával magyarázták. N. Sz. Hruscsov a párt február-márciusi teljes ülésén rámutatott: ahelyett^ hogy Viljamsz tanítását alkotó módon alkalmazták volna, dogmává változtatták és megpróbálták rákényszeríteni a Szovjetunió egész területére. Amint ez várható volt, a kísérlet csődöt mondott. A párt feltárta azokat a komoly hibákat, amelyek a rosszul értelmezett Viljamsz tanításból eredtek, ugyanakkor feltárta a széles lehetőségeket is e tanítás alkotó fejlődéséhez. Ez a párthatározat a dogmává kristályosított Viljamsz-féle tanítás új értelmezésében nagy szóigálatokat tett a szovjet tudománynak. Oszi vagy tavaszi búza? Vaszilij Robertovics Viljamsz nagy tudós volt, Kidolgozta a földművelés rendszerét, amelynek igen nagy a jelentősége a megfelelő talajviszonyok mellett. De egyes követői dogmává változtatták tanítását, nem akarták figyelembe venni azt, hogy Viljamsz főképpen Oroszország középső területét tanulmányozta s így következtetései természetesen nem vonatkozhattak az egész országra, így többek között a déli területekre sem. A dogmatikusok Viljamsz sok tételét helytelenül magyarázták, kritikátlanul elfogadták egy sor hibás állásfoglalását. Viljamsz követői komoly hibát követtek el, amikor nem értékelték az őszi gabona jelentőségét az olyan kerületekben, ahol terméshozama jelentősen túlszárnyalja a tavasziakét. Vitathatatlan, hogy a tavaszi búza Szibéria főnövénye. Szibériában, a Volga mentén és néhány más kerületben bőséges terméssel fizet s ott vetni kell feltétlenül. De az is vitathatatlan, hogy - Ukrajna sztyeppés kerületeiben és sok más területen a tavaszi búza az évelő füvek gyeprétege után alacsony termést hoz. Viljamsz hívei viszont nem számoltak ezzel, 'dogmatikusan értelA nagyabonyi szövetkezeti tagok magukévá tették pártunk X. kongresszusának határozatát, amely a mező azdasági termelés lényeges emelésére vonatkozik. Ezért nem tévesztik szem elől azt a fontos tanulságot, hogy az idejében és gondosan előkészített földbe való vetés az alapja a jövő évi gazdag termésnek. Az őszi vetéshez a földeket gondosan előkészítették. Mintegy 40 hektárt istállótrágyával trágyáztak meg. Azonkívül minden hektárra 250 kg műtrágyát szórtak szét. Itt is nagy körültekintéssel jártak el. Figyelembe vették a talaj összetételét és olyan műtrágyát használ tak, amilyenre a földnek a legna gyobb szüksége van. A vetési munkákkal is szépen haladnak. Már eddig elvetették h terv által előírt 30 hektár őszi árírta: N. Cicin akadémikus mezték ezt a kérdést és pozíciójuk megszilárdítása érdekében Viljamsz olyan világosan hibás megállapítására hivatkoztak például, amely úgy szól, hogy az őszi gabonák jelenléte a vetésforgóban a technikailag tökéletlen, ösztönös gazdálkodás következménye. Az őszi gabonák sokszor minden logikai és gazdasági alap nélkül, hanyagságból maradtak a vetésforgóban. Egyes tudósok a gyakorlati adatok ellenére úgy nézték az őszi búzát, mint „ösztönös növényt", így a Liszenkóról elnevezett Országos Szelekciós-Genetikai Intézet hosszú évek során kitartóan propagálta azt az eszmét, mely szerint állítólag hasznos csökkenteni az őszi búza vetésterületét s ennek rovására növelni a tavaszi búzáét a déli kerületekben, köztük Ukrajnában is. Holott az ország déli területein lévő kolhozok és szovhozok gyakorlata meggyőző erővel bizonyítja, hogy terméshozam tekintetében az őszi búza jelentősen túlszárnyalja a tavaszit. Dél-Ukrajnában például több mint 20 mázsát fizet hektáronként, míg ugyanott a tavaszi búza csak 4—5 mázsát, nagyon jó évben 10—12 mázsát ad. Ezért azok a javaslatok, melyek Ukrajnában, Kubányban és más déli területen az őszi búza vetésterületének csökkentését irányozták elő, óriási kárt okoztak a népgazdaságnak. A füves vetésforgó — nem dogma Viljamsz sok követőjének nagy hibája volt az, hogy mechanikusan átvitték a földművelés herefüves rendszeréről .szóló tanitást az egész Szovjetunióra. Többek közt semmire sem értékelték a szerkezetnélküli talajon a műtrágya használatát. Pedig az ilyen talaj nálunk, különösen a köáftonti területeken, igen nagy mennyiségben található. Viszont számos tapasztalat és kísérlet, amelyeket az ország különböző kerületeiben végeztek, meggyőzően bizonyítja, hogy a szerves és ásványi trágya az agrotechnikai eljárások komplexumában mindenfajta talajon fontos tényező. Vakon hajbókolva Viljamsz tekintélye előtt, egyes követői észrevehetően figyelembe sem vették azokat a kutatási eredményeket, amelyeket a szovjet agrokémia a trágya alkalmazása és a növények táplákozása terén elért, megvetően lenézték az olyan kiváló szovjet tudósok, mint D. N. Prjanyis nyikov akadémikus munkáit. A február-márciusi párthatározat felszólította .a helyi párt-, szovjet- s mezőgazdasági szerveket, hogy vessenek véget annak a lebecsülő álláspontnak, amellyel a szerves és ásványi trágyát kezelték, mert ez a terméshozam egyik legfontosabb eszköze. Különös gondot kell erre fordítani a nem fekete földek területén. Ezeken a területeken ki kell terjeszpát, 30 hektár rozsot és 30 hektár őszi takarmánykeveréket. Százhúsz hektárt előkészítettek búza alá. Az őszi vetést három mezei munkacsoport végzi, mindegyik a részére kijelölt dűlőn. A vetést kizárólag traktorvontatású vetőagregáttal végzik. Lovasfogataikat leginkább a termés begyűjtésénél használják. • A három mezei csoport közöt'. élénk versengés alakult ki. melynek győztese Pápai Miklós cso portja lett. Nem nagyon maradt el mögötte Németh Béla és Ládori József csoport^) sem. A ver seny feltételei: a munkának ha táridőre való minőségi elvégzése Igyekeznek is minél joflban elvé gezni a munkát, mert az idén is pótjutalomra számítanak. Az ősziek vetésével egyidejűleg teni a csillagfürt vetésterületét, hogy a talaj megfelelő zöldtrágyát kapjon. Őrölt foszfáttal, tőzeggel, meszezéssel kell a talaj termőképességét javítani. A savanyú talajoknál a meszezés az egyik leghatásosabb eljárás a talaj megjavítására. Viljamsz nagy jelentőséget tulajdonított a talaj strukturális felépítésének, mint döntő tényezőnek a növények vízzel és tápanyaggal való ellátásában= Tanulmányozásai során, amelyeket főképpen a Szovjetunió európai középső részén végzett, arra a kö vetkeztetésre jutott, hogy elsősorban az évelő füvek azok, amelyek a talaj struktúrájának felépítését biztosítják. Viljamsz következtetései alapján megalkotta a földművelés herefüves rendszerét, amiből aztán a tanítványai általános érvényű, az ország egész területére kiterjedő dogmát csináltak. Pedig nyilvánvaló, hogy a földművelés herefüves rendszerét csak a helyi körülményektől s adottságoktol függően lehet alkalmazni. A füves vetésforgók sablonos alkalmazása egyes területeken egészen az abszurdumig ment. így például a nyugatszibériai Omszkterületi „Moszkalenszkij" szovhozban 9.200 hektárból 5.200 hektárt vetettek be évelő füvekkel, dupláját a gabonaterületnek. Természetes következménye lett, hogy ez a szovhoz állandóan gabona és széna nélkül maradt, viszont kapott egy gúnynevet: a környéken „füves" szovhoznak csúfolták. Malcev rendszerének jelentősége A helyes álláspont: éles, de tárgyilagos bírálat alá venni a füves vetésforgók sablonos alkalmazásának kérdését, ugyanakkor megvédeni azt az indokolatlan támadásokkal szemben. Mindig tiszteltük és nagyrabecsültük Víljátnsz tani-' tásait. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy például a lóhere a nem fekete földű, csapadékos területeken igen magas terméshozamokat ad, és a legjobb előveteménye a lennek. Helytelen lenne, há ezeken a területeken a „sematizmus elleni harc" jelszavával csökkentenék a lóhere vetésterületeket. Ne essünk egyik végletből a másikba! A tudományos kutatóintézetek egyenes kötelessége állandóan fejleszteni a tudományt, a tudomány vívmányait állandóan új tapasztalatokkal gazdagítani, beleértve ebbe Viljamsz tanításait is. A bátor mezőgazdasági gyakorlat és kutatómunka példájául szolgálhat az a rendszer, amelyet Tyerentyij Malcev, a szibériai „Lenin Hagyatéka"-kolhoz mezőgazdásza dolgozott ki. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az évelő füveket otf. ahol azok rossz, gyenge termést adnak a vetésforgókból teljesen kiküszöböljék és helyükbe az egynyáriakat tegyük, s ezzel jelentős mértékben kiszélesítsük a gabonafélék vetésterületét. végzik, a kapásnövények betakarítását is. Tíz hektárról már felszedték a krumplit. Még nagyon sok tennivalójuk van, hogy munkájukat az év végén siker koronázza. A takarmány biztosítására nagy gondot fordítanak. Már bőven van száraztakarmányuk, a tervezett 1.700 köbméter helyett pedig 2.000 köbmétert fognak 'lesilózni, hogy bőséges és gondtalan legyen a gazdasági állatok átteleltetése. A mult évben is nagyon jól gazdálkodtak, bőven volt silótakarmányuk, s így mintegy 12.000 mázsa takarmányszénát takarítottak meg. Ezt a szomszédos községek RFSz-einek adták kölcsön. Most visszakapják a szénát, amelynek értékesítéséből mintegy 42.000 '.orona jövedelemre számítanak. Cikket akartam írni a... i Kossuth-díjas szövetkezetről és levélváltás után elutaztam hozzájuk. Az állomáson szekér várt, rajta vadonatúj szörpoHróccal letakart üléskosár. A gyeplőszárat gyérbajuszú, őszhajú öregember tartotta. Kevés szóval kínált helyet maga mellett és, amikor forogni kezdett a jól megkent kerék, először azt kérdezte: —'Mi újság ott maguknál, a városbafi? Mondtam ezt is, azt is, azután firtattam az időjárást, megtudtam, hogy a mult heti eső jót tett a kukoricának. Apránkint kifogytunk a szóból, a

ž öreg csak a lovakat nógatta és ostornyelével piszkálta hátukról a poszméheket, én pedig nézegettem a nyári mezőt. Az út két oldalán címerét hajtó kukorica zöldéit, majd lóheretábla következett és jószagú rózsaszínét már messziről elénk, küldte. A tisztára gereblyézett gabonatábla felett jóllakott madarak szálltak, szélén sorakozott a csaknem egymást érő sok búzakereszt. Az öreg megszólalt: — Holnap rámegy a traktor, kezdjük a másodvetés alá a tarlószántást. Ahogy kifordultunk a hársfával szegett útra, megláttam az aratókat. A férfiak nagy része rövid klottnadr ágban, egy-két marokszedő leány lábán gumitalpú sárga szandál, de ennél is meglepőbb, hogy süllyesztett, divatos gyerekkocsi fehérlik az árnyékban, nem is egy, de három. Az öreg, mintha tudná mire gondolok, rákezdi^ — Azelőtt négy keresztlábra vászonpokrócot feszített ki a szegény ember felesége, abba fektette a gyerekét. — Azelőtt... — ismétli sokatjelentően, elhallgat, a meredeknél leszáll kereket kötni, visszaül a helyére és belevág a mese kellős közepébe. — ... Rossz volt az a búza nagyon, nemcsak konkolyos, de vadlencsési annyira, hogy a kasza szüntelenül elakadt benne, az élét meg úgy elvette, hogy a köszörűkő többet volt a kezünkben, mint a tokmányban. Tudtuk már akkor, hogy igen-igen megcsalatkoztunk, de hiába hánytuk ezt fel az intéző úrnak, reánk se hallgatott; más tennivaló nem volt: sztrájkba léptünk. — Régen történt? — kérdem, hogy lássa tájékozatlanságomat és akkor igazít is egyet a mese fonalán: — Harminc éve... Én voltam az aratógazda. Ötvenöt kaszával, ugyanannyi marokszedővel álltunk bele a rendbe. A báró, mert akkor még az övé volt itt köröskörül minden, a hosszú, sovány intézővel nyúzatta a bőrünket, tizenegyedik keresztért adta ki a munkát. Harmadnap korareggel elébe álltam, — már mint a hosszú sovány elébe — panaszoltam, hogy rossz a gabona, hiába dolgozunk és, ha a tizedik keresztet nem adja, abbahagyjuk az aratást. — Az intéző káromkodott egy krucifikszeset, felült a hintajára, meg se állt a kastélyig, onnan telefonált a városba, valamelyik hivatalba, kért egy század katonát, hogy helyettünk kézbe vegye a kaszát. Nem tudtunk minderről semmit, vártunk, csak vártunk a pusztán, mint a jó gyerek: heverésztünk az akácos szélében. Kendőruhából, tarisznyából előkerült valamelyes étel, az én asszonyom is dugdosta felém a kenyérre tett túródarabot, de egy falat se csúszott le a torkomon ... Látom ám egyszer, hogy porzik az út. Szép sorban, vállon a kasza, masíroz a katonaság..'„Baj van" — jajdulok egyet, nézem a feleségemet, üzenem feléje a tekintetemmel: „Mivel eteted a télen a négy gyerekedet?" Ért az én Julim a kimondatlan szóból is. De el nem szomorodik, példázgat azzal, amit talán a vasárnapi misén hallott a paptól: „Ha bárányt ad az isten, ad legelőt is". Feleletképpen nekieresztettem egy jókora káromkodást, aztán terelgettem hazafelé az én legelő nélkül maradt nyájamat: „Emberek, nincs már itt keresnivalónk ..." Faágról leakasztottuk a kaszát, nagyban cihelödtünk, amikot odaér a század, a vezetőjük barnaarcú, kékszemű tizedes, hangos szóval tudakolja, melyikünk a bandavezér. Többek reám mutatnak, némelyek a nevemet is mondják, a sarzsi pedig hetykén rámkiált, mint valami porosfülű rekrutára: „Hajduska, ide hozzám!" — Mozdulnék is, nem is, de akkor a tizedes megindul, féhíton találkozunk. hát nyújtja ám felém a kezét és rámnevet aizal a két szép kék szemével: „Egy tappodtat se mozduljanak innen, szükség lesz itt magukra". — Talán kalászt böngésszünk? — kérdem, az meg nem felel, csak szorongatja a kezemet, annyira, hogy a tenyere melegsége a szívemig ér. „Mit gondol, sztrájktörők vagyunk mi?" — Katonák. „Amíg ki nem bújok ebből az angyalbőrből. Októberben úgy sarokba vágom, mint a cigarettacsutkát. Megyek vissza a Ganzvasöntőbe, alig várom már, hogy megcsapolhassam az én jó kis kupolakemencémet. — Mintha a szeretőjét emlegetné, úgy beszélt a híd-daruról, torokemelőről, vagy mifenéről, aztán félkarral magához rántott: „Ne féljenek, amíg engem látnak. Kiadtam a fiúknak a parancsot: aki ma énnálam jobban kaszál, annak három napi egyes jár... Mi történne, ha a munkás a. munkással nem fogna össze az ilyen tízezerholdas pocakos bárók ellen?" — Kézbefogta a kaszát, utána a többi is, hát uramfia, úgy elkezdik pocsékolni azt a búzát, hogy a szívem is belésajdult. Trappol a két lipicai, az intéző áll a hintóban, mint a zászlótlan nyél és kiáltozza a csintalan aratók felé: „Krucifiksz mindenség ét'maguknak, vadállatok, barmok, tönkreteszik a búzámat".' Több se kell a tizedesnek, levágja a kaszát, hogy élével fúródik a földbe és megáll a hintó előtt: „Aki jobban tudja: csinálja". A krucifikszes öklével fenyeget az ég felé: „Hadbíróság elé állíttatom, főbelövetem valamennyit". A kékszemű olyasfélét felel neki, hogy attól még nem telik meg a báró sok száz zsákja. A másik lamentál, hogy ő parasztfiúkat kért, mire vállát vonogatja a tizedes: „Paraszt is akad közöttünk, csakhát a három év sokmindent elfeledtetett velünk". — A vége az lett, hogy az intéző leszállt a hintáról, odajött hozzám: I „Megkapják a tizedik keresztet, de azonnal hozzáfogni a munkához". Hozzáfogtunk. Az én Julim el akart kezdeni megint valami paposat, de el is hallgatott, mert a kékszemű nótát parancsolt az induló katonáknak: lépésük egyszerre dobbant a poros úton, azt dalolták, hogy „Megszabadulok, meg is házasodok! Azt veszem el, akit én akarok ..." Olyan szép volt a nótájuk, hogy muszáj volt nekem is velük dalolnom, másként talán kicsordult volna szememből a könny. A nagyabonyi szövetkezetben teljes lendülettel folyik az ősziek vetése