Uj Szó, 1954. augusztus (7. évfolyam, 186-212.szám)
1954-08-04 / 188. szám, szerda
UJSZ0 1954. augusztus '<• r Az Állami Statisztikai Hivatal jelentése (Folytatás ax. első oldalról.) Számos ipari vállalat túllépte az anyag, tüzelő és elektromos energia fogyasztási normáit, túllépték a béralapokat és nem tartották be a pénzügyi fegyelmet. Az üzemek egész sora nem utalta iát tervezett nyereségeit az állampénztárba. MEZŐGAZDASÁG A tavaszi mézéi munkákat á tavalyi évhez viszonyítva elkésve végezték el, és ezzel kitolódott az egyes növények vetésének befejezése is. Néhány terményfajtánál nem tartották be ä tervezett Vetésterületet. A vetés tervét 98 százalékra teljesítették. Az egész szántóterület megművelésének feladatát az első félévben nem teljesítették. A növányápolási munkák ez évben sókkal gyorsabb üteműek voltak és sokkal sikeresebb eredméhnyel jártak, mint až 1953«as évben. A takarmánybegyűjtés az 1954. év első felében jobb volt, mint a mult évben. A szénabetakaritás azonban megkésett. A tavaszi mezőgazdasági munkálatok során a legjobb eredményt a szocialista szektor érte el, elsősorban az állami birtokok, ahol a legnagyobb mértékben alkalmazták a haládó agrotechnikai módszereket. A szocialista szektorban tavasszal a búza, árpa és zab vetésterületének 72.3%-át vetették el Sűrűsorosan, míg tavaly ennek a területnek csak 48%-át. A burgonya fészkes-ültetése is a legtöbb kerületben sokkal szélesebb méretű volt, mint tavaly. A fészkes ültetés tervét azonban afem teljesítették. A gép- és traktorállomások a félév végéig 111 százalékra teljesítették a tavaszi munkálatok tervét. Az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva az állami gépállomások teljesítménye 5.2 o/o-kal, a vetésben 20%-kal, a burgonyaültetésben 20%-kai, az istállótrágya teregetésénél 42%-kai és a műtrágya teregetésénél 17%-kal emelkedett. Az állami gépállomások gépi berendezése a mult évi állapothoz viszonyítva lényegesen bővült és a gépek karbantartása is jobb volt, mint tavaly. 1954 első félévének végéig a mezőgazdasági munkálatok során 6.5%-kal több traktort alkalmaztak mint a mul}; év ugyanezen időszakában. A traktorokat azonban rosszabbul használták ki, mint tavaly, mivel az alkalmazási százalékszám nem arányos a traktorok megnövekedett számával. Az első félévben az üzemképtelen traktorok száma a mult évhez hasonlítva a felére csökkent. Az első félévben mezőgazdaságunk sokkal több gépet kapott, mint a mult év első felében. A mezőgazdaság 953 kerekes, 1044 hernyótalpas traktort. 589 gabonakombájnt, 2930 traktoros aratógépet, 2312 traktoros vetőgépet, 804 ötös ekét, 885 előhántós hármas-ekét. 1057 traktorvontatású istállótrágyateregetőt és 2072 műtrágya-teregető gépet kapott. Ennek ellenére azonban a mezőgazdasági gépek, "eszközök és pótalkatrészek szállításának tervét nem teljesítették, és a szállítások során késedelem mutatkozott. 1954 első felében a mezőgazdaság 220/o-kal több műtrágyát kapott, mint 1953 első felében. Ebből 33 százalékkal több nitrogéntartalmú, 180/o-kal több káliumtartalmú és 18%-kai tobb foszfortartalmú műtrágyát. A műtrágyaszállítás sokkal folyamatosabb volt, mint a mult évben. 1954 első felében az állattenyésztési termelés nsm volt kielégítő. A félév végefelé a szarvasmarha- és a sertésállomány alacsonyabb volt, mint 1953. megfelelő időszakában Ezzel szemben javulás állt be a szarvasmarhaáll omány, valamint a borjúk és a sertések átlagos élősúlya emelkedésében és a borjúkról és malacokról való gondoskodásban. A hús-, tej-, és tojástermelés tervét nem teljesítették. Ezeknek a termékeknek a felvásárlása 1954, első felében nem volt kielégítő és a felvásárlés tervét nem teljesítették. A mezőgazdasági termelés fellendítésének biztosítása érdekében intézkedéseket tettek, hogy további munkaerőket nyerjenek még a mezőgazdaság részére. A mezőgazdaság szakemberek továbbképzésére fordított gondos» kodás is sokkal nagyobb mérvű volt, mint az elmúlt években. Az 1953—54-es téli időszakban, főleg a szövetkezeti munkaiskolákban, agrotechnikai, zootechnikai tanfolyamokon és a mezőgazdaság gépesítését szolgáló tanfolyamokon majdnem 2.3-szei annyi szövetkezeti tagot, traktoristát, Kombájn&st, javítót, agronômust és más dolgozót képeztek ki, mint tavaly. 1954 első felében, összhangbán a párt és a kormány politikájával, nagy segitséget nyújtottak ft szövetkezeti tagoknak és az egyénileg gazdálkodóknak, elsősorban a műtrágya, a vetőmag, és szarvasmarha vásárlásánál és egyéb kedvező hi> teleket nyújtottak nekik. Az erdészetben sikeresen valósították meg az erdősítési munkálatokat. 808.000 hektár területet erdősitettek, vagyis 500 hektárral többet, mint a mult év első felében. Az erdősítés évi tervét már 83%ra teljesítették. A fakitermelésnél elmaradást mutat a kalamitfa* kitermelése. KÖZLEKEDÉS ÉS TÁVÖSSZEKÖTTETÉS 1854. első felében a vasúti forgalomban 3,2 százalékkal több rakományt szállítottunk, mint az 1953-iic év első felében. Az egy vasúti kocsira eső átlagrakomány 1,5 százalékkal emelkedett. A szállítás étlagtávolsága 3,2 százalékkal lett hosszabb. Egy tehervonat átlagsúlya 6,2 százalékkal emelkedett. A tehervonatok átlagsúlyának emelésében jelentős része van a nehéztonnás mozgalom fejlődésének, a teljes vonatszerelvényeik száma növekedésének és a teljes vonatszerelvényeken levő vasúti kocsik száma növekedésének. Januárhoz viszonyítva 1954. júniusában á teljes vonatszerelvények száma 90 százalékkal emelkedett és az ezeket alkotó vasúti kocsik száma 111 százalékkal nőtt. Az 1954-ik év első felében a vasúti kOcs ;.k körforgásának átlagos ideje 18 százalékkal hosszabbodott meg az 1953-ik év ugyanezen időszakához viszonyítva. A kocsik körforgásának tervezett idejét nem értük el. A kirakodást és berakodást eddig nem teljesítettük egyenletesen. Nem használjuk ki teljes mértékben a munkaszünet napjait az áru kirakására. A beállított vonatok a megszaI bott határidő után még hosszú ideig az állomásokon vesztegelnek. A kirakodó és berakodó munkák 1 gépesítése nem kielégítő. A vasútak 1954. első félévében | túllépték a tüzelőanyagfogyasztés normáit. A vasúti kocsik megrongálódása 1954 első félévében 1953 ugyanezen időszakához viszonyítva emelkedett. Legtöbb megrongálódott vasúti kocsi volt a bratislavai, ústl és ostravai vasútak körzetében. 1954 első félévében a vasúti forgalom keretében egy százalékkal több személyt szállítottak, mint 1953 ugyanezen időszakában. A dolgozók szállítása színvonalának emelése céljából a termelés új. kényelmes személykocsikat szállított. A csehszlovák automobil közlekedési vállalat a közúti teherforgalomkeretében ez év első felében 16 százalékkal több rakományt szállított, mint 1953 ugyanezen időszakában. Egy teherkocsi átlagos megterhelése 7,7 százalékkal emelkedett. A befutott kilométerek teljes számából teherszállításra 66 százaiékot használtak fel. Az összes kocsiparkokból a kocsik 24 százaléka volt javításban. A csehszlovák automobil közlekedési vállalat autóbuszainak utifor. galrfla keretében ugy annyi személyt szállítottak, mint 1953. első félévében, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen téli időjárás következtében az egyes útvonalak forgalmát ideig, lenesen korlátozni kellett. Új autó* buszok kerültek forgalomba. Az autóbusahálózat további új autóbuszvonalakkal bővült. A ČSAD vonaläinak száma 1953. első félévéhez viszonyítva 10,2 százalékkal emelkedett. 1804 első félévében a vasúti, és vízi közlekedés nem kielégítő egybehangolása következtében a vlzifargalom keretébeh 20 sgáRaiékkal kevesebb rakományt szállították, mint 1953 ugyanezen időszakában. A légiforgalom keretében a s*e. mélyszállítás terén 3,6 százalékkal magasabb teljesítményt értünk el, miht 1953 első félévében. 1954 első félévében a távösszeköttetés teljesítménýei növekedtek. Folytatódott a dróton közvetített adások bevezetése. További gép- és traktorällomásokrá, egységes földmüvesszövetkezetekbe és állami bír. tokokra vezették be a telefont. Több lett a televíziós küldések száma is. ÉPÍTKEZÉS A beruházási építkezés tervét, amely az egész 1954-ik évre nagyjában megegyezik az 1953-ik évi tervvel, 1954 első félévében jobban teljesítettük, mint 1953-ban. A népgazdaság szakaszán megvalósított beruházások 6%-kal voltak magasabbak, mint 1953 első félévében. A mezőgazdasági- termelés biztosítása megnyilvánult már a mezőgazdasági befektetések emelésében, melyek az 1953. év első felével összehasonlítva kétszeresek voltak. A lakásépítési beruházások is 40 %-kal voltak magasabbak, mint a műit év első felében. Az építőiparügyi minisztérium és a többi minisztériumok építkezései együtt nem teljesítették az 1954 első félévére megállapított állami terv összes feladatait. De 6%-kal magasabb volt a tervteljesítés, mint a mult év ugyanezen időszakában. Ezt az emelkedést elsősorban azzal érték el, hogy a munkatermelékenység 8%-kai növekedett. 1954 első félévében az építőiparügyi minisztérium szakaszán a kotrógépek száma 3%-kal, a szeraperek száma 50/o-kal, a dumperek száma pedig 25%-kai emelkedett. De ezeket a gépeket még mindig nem használták ki megfelelő módon. Az építőipar szakaszán az új munkamódszerek elterjesztésére törekedtünk. Elsősorban az árammódszer alkalmazásával végzett építéfia vakolás új módszere, a lakásépítés téglatömbök alkalmazásával és hasonlók tartoznak ezen új módszerek közé. De az egyes új munkamódszereket nem terjesztették úgy, ahogyan azt a terv feltételezte. Az építőiparban az önköltség alacsonyabb volt, mint a mult év első felében, de a tervezett csökkentést nem értük el. A LAKOSSÁG ANYAGI ÉS KULTURÁLIS SZÍNVONALÁNAK EMELKEDÉSE 1954 első félévében a népgazdaság szakaszán az alkalmazottak száma emelkedett. A munkások és alkalmazottak száma'több mint 1%-kal emelkedett, ebből a félév végén az alkalmazásban levő nők száma 35,5 <%-ot ért el. 1954 első félévében tovább emelkedett a lakosság személyi fogyasztása. Pártunk és kormányunk következetesen megvalósítva dolgozóink életszínvonalának emelésére irányuló politikáját, főleg a lakosság személyi szükségleteinek szakaszán ez év áprilisában megvalósította a további, sorrendben harmadik árleszállítást. A kiskereskedelmi árak leszállítása 53 ezer tömegszükségleti árucikknél valósult meg és a lakosság ezáltal átlagosan évenként 56 milliárd koronát takarít meg. A kiskereskedelmi forgalom 1954 első félévében az 1953. év ugyanezen időszakához viszonyítva emel. kedett. 1954 első féléyében a kiskereskedelmi forgalom tervét az állami kereskedelem szakaszán túlteljesítettük, a szövetkezeti kereskedelem hálózatában azonban nem teljesítettükj teljes mértékben. Emelkedett az Ipari árucikkek eladása. így például az 1953. első félévéhez viszonyítva a szövetek eladása 30 százalékkal, a lábbeli eladása 18 százalékkal, a mosógépeké 5.5-ére, a jégszekrényeké a hatszorosára, a kerékpárok eladása 1 százalékkal, az építőanyagok eladása pedig a kétszeresére emelkedett. De a lakosság követelményei még mindig nem voltak teljes mértékben kielégítve minőség és választék szempontjából. Emelkedett a fontos élemiszerek és italok eladása is. Az 1933. év első félévéhez viszonyítva a vajeladás 44 százalékkal, a rizseiadás háromszorosára, a cukoreladás 20 százalékkal, a müzslröké 3 százalékkal, a húskonzervek eladása a kétszeresére, a kávéeladás 72 százalékkal, a boreladás 14 százalékkal emelkedett stb. A lakosságnak fokozódó hús. és zsírkereslete az első félévben az állattenyésztési termelés tervének nem teljesítése következtében nem volt teljes mértkében fedezve és a lakosság nagy keresletét a fokozott hús- és Zsírbehozatal sem tudta teljes mértékben kielégíteni. 1954. első felében tovább növekedett a közös ellátást biztosító üzemek forgalma, habár a tervet 1954. első felében nem teljesítették teljesen. Megjavult a fogyasztók kiszolgálása is. A régi elárusítóhelyek tatarozásával a városokban 568 új és jobban berendezett elárúsltóhelyet nyertünk és három új áraházat nyitottunk meg. A vidéken ugyancsak új nagy elárusítóhelyeket létesítettünk, ezeknek száma az 1953-as év első feléhez viszonyítva 918-al növekedett. Az árak csökkentése és dolgozó népünknek ipénzegységünkbe vetett bizalma megnyilvánul a lakosság takarékoskodásában is. Az 1954. év első felében a lakosság betétjei a takarékpénztárakban 551 millióval növekedtek. Ez év első felében csak 8-000 lakásegység készült el és további többtízezer épülőfélben van. így például az építőiipari minisztérium, amely a lakásépítés csaknem 60%-át- irányítja, ez idő szerint több, mint 24-000 lakásegységet épit. Az első félévben új mosodák, vegytisztitó és ruhafestő üzemek, valamint fürdők létesültek, új szolgáltatásokat vezettünk be és terjesztettünk el, mint a ruhanemüjavítást a mosodákban, a házés lakástisztogatást, a tájékoztató és tanácsadó szolgálatot és kiszélesítettük az ilyen szolgálatok esti és szombati gyakorlását- Ennek ellenére azonban a nemzeti bizottságok még hiányosan teljesítik az 1953. szeptember 15-i, a dolgozók életszínvonalának emelésére vonatkozó kormányhatározatot elsősorban a közszolgáltatás kiszélesítésénél és minőségének javításánál. Megjavult a városi közlekedés, az első félévbea 3.8 százalékkal több személyt szállítottak, mint 1953 ugyanezen időszakában. A kiskereskedelmi árcsökkentéssel egyidőben csökkentettük a ja-; Vitások és szolgáltatások diját is. ami évente 280 millió korona megtakarítást jelent lakosságúnk száméra. A dolgozók és családtagjaik egészségéről való gondoskodás tovább bővül. Ag első félévben a kórházakban és szülőotthonokban lBOÖ-al. a szak-, gyógykezelő intézetekben pedig majdnem ezernyolcszázzal emelkedett az ágyak száma. További három kórházat és 8 szülőotthont helyeztünk üzembe. Továbbá 36 üaemhen egíasség. ügyi központokat rendeztünk be. Ezenkívül további új bölcsődék létesülték, melyekben több mint 24.000 gyermekről gondoskodnak. Ez évben majdnem 10.000 diák fejezte be tanulmányait a 11 éves középiskolákon, 27.000 diák a szakiskolákén, ebből 8-800 az ipari és 3.800 a mezőgazdasági iskolákon. Főiskoláinkon több mint 5.600 rendes osehsa'ôvák állampolgárságú hallgató fejezi be tanulmányalt, eb. böl 3.300 a műegyetemen. Az állandó színházak látogatóinak száma elérte a 8.6 mllllét, és a mult év ugyanezen Időszakához hasonlítva 12 százalékkal emelkedett. A mozgóképszínházaknak több mint 76 millió látogatójuk volt. Az első félévben 23? filmet készítettek, ebből öt tgész estét betöltőt. AZ év elejétől a félév Vígéig 2.300 könyvet adtak ki 20 millió példányszámban. Rádiótartási engedélyt aa első félévben több mint 40.000.et adtak ki, Növekedett a televíziós gépek tulajdonosainak száma is. Külkereskedelem. A külkereskedelem forgalma az év kezdetétől a mult év első feléhez viszonyítva 8.4%-kai emelkedett. A csehszlovák népgazdaság a behozatal növelésével nagyobb menynyiségű élelmiszert, fogyasztási árucikket és könnyűipari nyersanyagot kapott. így például az első félévben a húsbehozatal a mult év első feléhez viszonyítva a kétszeresére emelkedett, a vaj behozatala 36%kal, a halé 84<>/o-kal, a déli gyümölcsé 73%-kal és a gyapjúé 10%kal növekedett. Tovább mélyült a gazdasági együttműködés a demokratikus tábor államaival és egyben bővültek a kereskedelmi kapcsolatok a kapitalista államokkal is. • 1954. első félevében dolgozóink további sikereket. értek el. Annak érdekében, hogy állandóan biztosítsuk a nép anyagi és kulturális színvonalának emelését, elsősorban a fogyasztási árucikkek és a szolgáltatások árainak csökkentése útján, szükséges 1 sz, hogy a CsKP X kongresszusának irányelvei alapján biztosítsuk a mezőgazdasáigi termelés lényeges növelését, fokozzuk a termeié: gazdaságosságát népgazdaságunk minden szakaszán, toVább növeljük a munka termelékenységét és következetesen teljesítsük a párt és a kormány határozatait. ÁLLAMI STATISZTIKAI HIVATAL. Fogadás Prágában a kínai néphadsereg napja alkalmából A Kínai Népfelszabadító Hadsereg alapításának 27. évfordulója alkalmából augusztus 1-én Hu Wei, a Kínai Népköztársaság nagykövetségének katonai képviselője és felesége a prágai nagykövetség épületében ünnepélyes fogadást rendezett, amelyen részt vett Alexej čepička, a miniszterelnök első helyettese, nemzetvédelmi miniszter és a CsKP KB politikai hivatalának tagja, Karel Kurta és dr. Gertruda Sekaninova-Čakrtová, a külügyminiszter helyettesei, a csehszlovák hadsereg magasrangú tisztjei, a központi hivatalok, a kínai-csehszlovák tudományos és I pűszaki együttműködés bizottsá" gának kiküldöttei és az élenjáró csehszlovák sinológusok, továbbá gazdasági és kultúréletünk kimagasló személyei Jelen volt Li Csincsuan, a Kínai Népköztársaság prágai ügyvivője, a Szovjet Szocialista Köztársaságok nagykövete, továbbá a népi demokratikus államok nagykövetei és India ügyvivője. Az est szivélyes baráti légköréhez nagyban hozzájárult a kínai népi felszabadító hadsereg dal- és táncegyüttesének fellépése, mely a köztársaségban való rövid tartózkodása alatt elnyerte népünk barátságát.