Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-01 / 159. szám, csütörtök

4 m szo 1954. július í. Közlemény a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának teljes üléséről A Szovjetunió Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága a napok­ban teljes ülést tartott. A teljes ülés megvizsgálta a ta­vaszi vetés eredményeinek, a veté­sek ápolásának, a termésbetakarítás előkészítésének és az 1954. évi mezőgazdasági termékbegyűjtési terv teljesítésének kérdését. A teljes ülés meghallgatta és megvitatta A. I. Benegyiktov elv­társnak, a Szovjetunió mezőgazda­sági miniszterének, P. P. Lobanov elvtársnak, az OSzSzSzK mezőgaz­dasági miniszterének, A. I. Kozlov elvtársnak, a Szovjetunió szovhoz­iigyi miniszterének, T. A. Jurkin elvtársnak, az OSzSzSzK szovhoz­ügyi miniszterének és L. B. Kor­nyicev elvtársnak, a Szovjetunió begyűjtési miniszterének erre a kérdésre vonatkozó beszámolóját, s 1 megfelelő határozatokat hozott. Diaz ezredes alkotmányellenes cselekedetei Guatemalában Arbenz, Guatemala elnöke, mint már jelentettük, rádióbeszédben be­jelentette, hogy lemond és a hatal­mat átruházza Diazra, a kormány­csapatok vezérkari főnökére. Az új kormányfő egyelőre nem alakította át a kormányt. De ez nemsokára megtörténik — közlik a nyugati hírszolgálati irodák. A jelek szerint a hadügyi és belügyi tárcát két katonatisztre bízzák. A hatalomátadás hétfőre virra­dó éjszaka történt, ugyanakkor az alkotmányt felfüggesztették. A guatemalai kongresszus rövi­desen összeül, hogy tudomásul ve­gye Arbenz elnök lemondását s jó­váhagyja a szükséges intézkedése­ket. Diaz, aki rádióbeszédében hang­súlyozta, hogy tovább folytatja a harcot a betolakodók ellen, első in­tézkedéseként kihirdette az ostrom­állapotot. Diaz azután — mint az AFP jelenti — betiltotta és törvé­nyen kivül helyezte a guatemalai dolgozók pártját, a Munkapártot, s parancsot adott arra, hogy a Mun­kapárt tagjait töröljék a választói listákról. | Diaz egyidejűleg rendeletet adott ki, amelyben amnesztiát ad vala­mennyi politikai fogolynak és szám­űzöttnek, akik nyilvánvalóan a ha­lad ószellemű Arbenz-kormány el­lenségei voltak. Majd elmozdította állásából a rendőrfőnököt, s egyik hívét nevezte ki rendőrfőnökké. A Guatemalába betört zsoldosok vezére, Armas ezredes megelégedé­sét fejezte ki Arbenz elnök lemon­dása felett és megállapította, hogy „Arbenz lemondásával teljesedett az egyik általa támasztott feltétel." Egyúttal felszólította Diazt, hogy tegyen lépéseket a „kommunista vezetők" letartóztatására. A betolakodók ultimátumot in­téztek az új kormányhoz, amelyben közölték, hogy nagy érőkkel fogják bombázni Guatemala-Cityt, ameny­nyiben nem fogadják el feltételei­ket. Többek között követelik, hogy Guatemalában alakítsanak ideigle­nes katonai kormányt, tartóztassák le a Munkapárt valamennyi ismert tagját, s akadályozzák meg Arbenz­nek, Guatemala volt elnökének tá­vozását az országból. Az AFP legfrissebb jelentése sze­rint Armas ezredes az „ellenkor­mány nevében proklamáciőt adott ki, amelyben alkotmányellenesnek minősíti azt a tényt, hogy Arbenz elnök Diaz kezébe helyezte a hatal­mat és hangoztatja: minthogy a Diaz-kormány eddig nem teljesítet­te az ultimátum feltételeit, légi­ereje bombázni fogja a fővárost. Arbenz volt elnök — a leg­újabb táviratok szerint — elhagy­ta az országot. A diplomáciai menedékjog vé­delme alatt Argentínába utazik. A sansalvadori rádió jelentése sze­rint Arbenz megérkezett San-Sal­vadorba, innen Panamán keresztül folytatja útját Buenos-Aires felé. Arbenz volt elnök családja, valamint a Diaz-kormány által elmozdított rendőrfőnök és helyettese Argen­tína guatemalai nagykövetségére menekült. • A Reuter ügynökség jelentése szerint a Manzon ezredes vezetése alatt álló katonai csoport kedden megfosztotta a hatalomtól Diaz ez­redest. Guatemalai rádióhírek sze­rint „az új kormány fegyverszüne­tet készül kötni az Armas ezredes vezetése alatt álló felkelőkkel." összehívták az amerikai külügyminiszterek értekezletét Az Egyesült Államok irányítása alatt álló amerikai államok szerve­zetének tanácsa Washingtonban elhatározta, hogy július 7-re Rio de Janeiróba összehívja az amerikai külügyminiszterek értekezletét. Az értekezlet összehívásáról szóló határozatot 18 szavazattal hozták meg Equador ellenszavazata és Uryguay tartózkodása mellett. A határozat megállapítja — je­lenti az AFP, — hogy a külügymi­niszterek ülése „tanácskozó szerv lesz, amelynek célja megvizsgálni a nemzetközi kommunista mozga­lomnak a guatemalai politikai in­tézményekbe való behatolása követ­keztében a kontinens biztonságát és békéjét fenyegető veszélyeket." Equador képviselője, aki a hatá­rozat ellen szavazott, kifejtette, hogy nincs megfelelő alap az érte­kezlet összehívására, mert a szóban­forgó kérdés tárgyalása beleütköz­nék a népek szabad önrendelkezési jogának és a benemavatkozásnak elveibe. Uruguay képviselője azért tar­tózkodott a szavazástól, mert — mint mondotta — a miniszterek ülésének elsősorban a három kö­zépamerikai köztársaság (Guate­mala, Honduras, Nicaragua) közötti kapcsolatok kérdését kell tanulmá­nyozni és nem „a nemzetközi kom­munizmus Guatemalába való beha­tolásának" kérdését. Kínai kereskedelmi küldöttség érkezett Londonba A genfi értekezleten részt vevő kínai és angol küldöttek megállapo­dása értelmében kínai kereskedelmi küldöttség érkezett Londonba. A küldöttség kereskedelmi megbeszé­lések céljából tiz napot tölt az an­gol fővárosban. Jelentés a francia minisztertanács üléséről A francia kormány René Coty köztársasági elnök elnökletével mi­nisztertanácsot tartott. A minisztertanácson Mendes­France miniszterelnök számolt be a diplomáciai helyzetről. Mendes­France közölte minisztertársaival azokat az utasításokat, amelyeket a jelenlegi genfi francia küldöttség vezetőjének, Jean Chauvelnek, Franciaország berni nagykövetének adott. A minisztertanács jóváhagyta ezeket az utasításokat. Az ülésen beszámolt Koenig tábornok, had­ügyminiszter is. Koenig a nemzet­védelmi tanács megbeszéléseiről adott tájékoztatót. Nyikolaj Vorobjov újító munkája Megérkezett az angol ügyvivő Pekingbe Humphrey Trevelyan, az Egyesült Királyság kínai ügyvivője megér­kezett Pekingbe. Fogadására a re­pülőtéren megjelent Sen Ping, a kínai külügyminisztérium proto­kollosztályának helyettes vezetője. Ebben az évben egy tavaszi na­pon alkalmam volt meglátogatni a moszkvai J. V. Sztálin automobil­üzemet. Az utolsó munkaszünetben történt. A gépek zaja elhalkult. A munkások személyes ügyeikkel fog­lalkoztak: ebédeltek, újságot olvas­tak, sakkoztak... Az ifjúsági cso­port közösen tanult egy új dalt. Kísérőjük gyengéden lehajtotta ar­cát hangszerére és újjai könnyedén, biztosan futottak a billentyűkön. „Nagyon híres legény ez — mon­dotta a szakszervezet üzemi bizott­ságának dolgozója. — Nyikolaj Vorobjovnak hívják. Május 1-én, amikor áthaladtunk a Vörös-téren, menetünk, üzemünk öt legjobb dol­gozójának portréját vitte. Néhány ­ezer ember közül, akik megérde­melnék ezt a megtiszteltetést, csak ötöt választottunk; Nyikolaj Vo­robjov köztük volt." „Biztosan más jellegzetes tulaj­donságai is vannak zenerajongásán kívül, ha az öt legjobb között volt." „Az természetes! Vorobjov min­den iránt érdeklődik. Nemcsak ze­nével foglalkozik. Egész szépen fest. Üzemi újságunk egyszer közölte egyik tanulmányát. Nagyszerűen fényképez. Mint közéleti dolgozó is ismert. A szakszervezet aktivistája. A főmechanikus osztályán a tömeg­kultúrmunkát irányítja. De ez az ifjú munkás a legnagyobb elisme­rést a termelési feladatok iránti rendkívüli áldozatkészségével ér­demelte ki. Minden nap két-három normát teljesít." Később lelkesedéssel követtem, hogy Vorobjov esztergályos milyen ügyesen és mesteri tudással mun­kálta az összetett formájú alkatré­szeket. A tartókar, amely a fémterméket tartotta, nagy gyorsasággal forgott. A kés könnyen és simán metszette le a fémréteget és szemünk előtt tükörsima felület keletkezett. Alkalmam nyilt már arra, hogy láthassam Pavel Bikov és Genrih Bortkevics szovjet esztergályosok munkáját, akik elsőnek alkalmazták a fém gyors megmunkálásának módszerét. El kellett ismernem, hogy új ismerősöm megállja velük a versenyt a megmunkálás gyorsa­sága és a tisztaság terén is. Hogyan ért el ilyen magas íer­melékenységet? Nyikolaj Vorobjov életrajzában nincsen semmi rendkívüli, de egy­úttal jellemzi az ifjú szovjet embe­rek ezreinek sorsát. Nyikolaj befejezte a hatéves is­kolát és az ipariskolát és mint 17 éves fiú került az üzembe, ahol automobilokat gyártottak. A hatalmas vállalat, amelyben elsőosztályú automobilokat gyárta­nak, a műhely, amelyben a legkü­lönbözőbb mérőszerkezeteket, a leg­modernebb megmunkáló gépeket készítik, amelyekről a tanintézet Irta: I. Gorjainov tanítói lelkesedéssel beszéltek — mindez csodálatba ejtette és magá­val ragadta Vorobjovot, amikor a szerszámműhelybe került. Nyikolaj nagyon hamar kezdett önállóan dolgozni egy „DIP-300" jelzésű esztergapadon. Lelkiismere­tesen dolgozott, a munkához való viszonya jó volt és a mesterek meg voltak vele elégedve. De Vorobjov önmagával nem volt megelégedve. Az igényesség tiszteletreméltó ér­zés, vele született tulajdonsága min­den egyes alkotó embernek. Ez az érzés rendkívül erős volt benne. A normát rendszeresen minden nap teljesítette, de vájjon nem képes a gép többre is? Mi az oka annak, hogy a kés olyan gyakran eltom­pul? Máskor pedig miért csavaro­dik át a motortól az orsóhoz vezető szíj? Mi lenne, ha kísérleteznék egy újformájú szerkezettel? Vagy ha átalakítaná a motor színkorong­ját és egyúttal a szíjat is? Nem lehetne-e megnagyobbítani az elő­tolást, vagyis azt a távolságot, ame­lyet a kés a gép egy fordulatánál végez? Hasonló kérdések sokasága for­gott Vorobjov gondolataiban. A fiatal, kíváncsi, energikus fiú, aki szerette foglalkozását, sóváran ke­reste ezekre a feleletet. „Valahol láttam egy gépet, amely­nek motorján nem volt olyan egy­szerű szijkorong, mint amilyen az én gépemen van, hanem ferdeolda­lú kidudorodással vplt ellátva — mesélte apjának. — Talán átalakít­hatnám az én szíjkorongomat is." Vorobjov lelkesen kezdte bizonyít­gatni ennek a szíjkorongnak elő­nyeit." „A gondolat jó — helyeselt az apja. az egyik moszkvai automobil­alap tapasztalt kocsivezetője. — De ne feledkezz meg arról, hogy ez nem könnyű dolog, szükség lesz valami módon átépíteni a gép mun­káját".­„Én tudom, hogy ez nehéz, — válaszolt Nyikolaj, — de mégis megpróbálom. A gép korszerűsítésé­vel kezdem és azután áttérek a szerkezetekre is". Az esztergályos nem engedte át senkinek sem azt a dicsőséget, hogy a gépe számára elkészítse a szijko­rongot; Maga készítette el. Csak mikor a vállalat igazgatóságának utasítására rászerelték a szíjkoron­got a motorra és a gép sokkal biz­tosabban és könnyebben kezdett dolgozni, érzett Vorobjov nagy elé­gedettséget. De Nyikolaj nemcsak saját sze­mélyes sikerére törekedett. Utána elkészítette a szijkorongokat az ösz­szes hasonló jelzésű gépek számára. A munkatermelékenység azonnal emelkedett. Míg eddig Vorobjov és társai ötven-hetven méter percen­kénti vágósebességet értek el az egyes alkatrészek megmunkálásá­ban, most a gép nagyobb megterhe­lése mellett és bizonyos további korszerűsítés után az esztergályo­sok 1%—2-szeresére fokozták a a gyorsaságot. Vorobjov a sikeren felbuzdulva megkezdte a gépi eszközökkel való kísérletezést. Megkísérelte maga­sabbra erősíteni a kést, mint aho­gyan a megmunkálásban levő al­katrész középpontja fekszik. Aztán még magasabbra. Kereste és meg­találta a köszörülés olyan módját, amelynek segítségével sikerült csökkentenie az alkatrész rezgését. Megszűnt a vibrálás, amely nagyon árt az esztergályosoknak, akik a megmunkált termék tisztaságára törekszenek. És a vágási gyorsaság újból emelkedett. Vorobjov előre beállította a kése­ket a köszörülés pozitív és negatív szöge alatt. A művészet abban volt, hogy minden egyes esetben meg legyen határozva a legalkalmasabb forma. Ugyanis Vorobjov szerszám­készítő volt és az ő szakmájához tartozó munkások ritkán munkál­nak alkatrészeket egész szériákban. A mérnökök, technikusok és mes­terek készségesen támogatták Vo­robjov újító kísérleteit. Vorobjov maga, mihelyt haladást ért 'el és teljes mértékben uralta újítómód­szereit, azonnal átadta tapasztala­tait' a többi fiatal munkásnak. Ta­nítványai voltaik: Vlagyimir Volokov, Ivam Mamonov és Alekszander Nyi­kityin. Közülük egyesek már önállóan dolgoznak, mások, mint pl. Mamo­nov, készül, hogy a legközelebbi napokban megkezdi a fémek meg­munkálását mások segítsége nélkül. / Mult év őszén a lvovi „Avtopo­gruzcsik" üzem munkásai Vorobjo­vot meghívták üzemükbe. Nyikolaj elutazott Lvovba és itt az ukrán vállalat üzemeiben elbeszélte, hogy hogyan élesíti szerszámait, hogyan dolgozik nagyobb tolóretesz alkal­mazásával, hogyan munkálja a fé­meket kerámialemezek segítségével. Vorobjov nemcsak beszélt, de be is mutatta módszerét. Ezen a na­pon percenként 850 méter vágó­sebességet ért el. Néhány hónap múlva a lvovi munkások egyik csoportja Moszk­vába jött a szakszervezeti kongresz­szusra. Vorobjov szívélyesen meg­hívta őket otthonába. Ezen a csalá­di ünnepségen résztvett Nyikolaj, felesége, Katyerina és négyéves fiacskája, Vlagyimir is. „Ha összeszámoljuk — mondotta az egyik vendég köszöntőt mondva az orosz és ukrán munkások barát­ságára — akkor tulajdonképpen te az ötéves tervet már teljesítetted." „Az egyiket teljesítettem, most kezdem a másikat" — válaszolt. Nyikolaj. r: ' v ' ' . ܧÉi v: I . m v. y * : .-V ' . '' f t , < ftS® ÍMS^to ľ '- * . ..j N. Vorobjov családja körében — fiával és feleségével

Next

/
Oldalképek
Tartalom