Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)
1954-07-31 / 185. szám, szombat
4 UJSZO 1954. július 24. Igaz történet két fejezetben i. Kis falu a pöstyéni járásbeli Vŕbové. Dolgos, derék, becsületes emberek lakják. De a legszebb, a legjobban gondozott acélos szemű Ibúzakalászok között is felüti fejét a konkoly. S így van ez az emberekkel is. A mi falunkban is volt ilyen, a közös föld életnedveit szi. vó konkoly, a mások verejtékén élösködö here: Kugel Vilmos. Min. denki tudta róla a faluban, hogy igen.igen szereti a pénzt, ami még egymagában nem volna hiba, de a munkától, attól bizony úgy irtózott, irtint az ördög a szenteltvíztől. Nem is kellett igen erőlködnie. Családjának bőven volt földje, cseléd is mindig akadt, így hát Kugelre csak a hajcsár szerepe jutott. De hát ezzel ő mégsem elégedhetett meg. Buzgott a „tetterőtől" s mivel ravasz, csavaroseszü ember volt — amit mi sem bizonyít jobban mint az, hogy 30 hektárnyi földjét szépen szétiratta az anyjára, meg a nagybácsijára, s ő maga a kisparaszt minőségében igyekezett túljárni a hatóság eszén — keresked. ni kezdett. Született tehetségnek bizonyult. Ez év márciusában kispekulálta, hogy a legjobban a vörös, here magjával lehetne üzletet csinálni. Nem a véletlen müve volt ez a gondolat. Sőt igen logikus, pontos és célbataláló gondolatsor utol. só következtetése. Kugel nemcsak a falujában, de ide-oda utaztában sok helyütt látta, az egyénileg gazdálkodóknál, de bizony még az állami birtokokon és az EFSz.ekben is, hogy hiányzik a vöröshere vető. magja, vagy csak igen kevés van belőle. Természetesen, amiből kevés van, abból sokat el lehet feketézni, ha sikerül szerezni belőle és az árat is diktálni lehet. A gondolat megszületett. Most már csak meg kellett valósítani. Elsősorban jó forrást kellett talál, ni, ahonnan csurranna a féltve őrzött heremag, másodsorban biztosítani kellett a piacot. Az ilyenfajta ember, ha kell, meg tudja teremteni a szükséges kapcsolatokat. De ebben az esetben nem is kellett nagyon igyekeznie. Felesége régebbről ismerte az élelmiszeripari megbízotti hivatal műszaki ellenőrét, Martin Hollýt. Néhány telefonálás után Kugel személyesen felkereste Hollýt és „üzleti közreműködését" kérte. Természetesen nem felejtet, te el hangsúlyozni, hogy fáradozását honorálni fogja. Hollý, habár tudatában volt annak, hogy a vöröshere szétosztása milyen úton-módon történik és hogy nem tudjuk belőle fedezni a szükségletet, beleegyezését adta. Ekkor indult meg a lavina. Az események gyors egymás, utánban követték egymást. Hollý felkereste kollégáját, Cyril Viäňovskýt, a megbízotti hivatal vezető energetikusát. Az energetikusoknak ugyan nincs semmi közük a vörösheréhez, de mivel Višfiovskýt a jutalom reménye felvillanyozta és kapcsolatban állt Štefan Zat'kóval, akinek már több köze volt ehhez a kérdéshez, — túltette magát ezen a ,,csekélységen". Hiába, kellett a pénz, mivel igen szép fizetéséből, — senki se vegye rossznéven, — de bizony nem tudta fedezni a gyakori alkoholpárás kiruccanások kiadásait. Úszott a pénz, növekedett az adósság, s egy szép napon elúszott a becsület is.... Egyszóval felkereste Zat'kót, aki a bratislavai kerületi begyűjtési vállalat titkárságának vezetője volt abban az időben. Jól keresett ő is. Mindennel elláthatta családját, bár öt gyermeke volt. De sajnos, felelősségérzete, az bizony egy fikarc, nyi sem. Belecsöppent ő is ebbe a társaságba. És Kugel Vilmos már előre ihatott a medve bőrére, jól. esően dörzsölgette össze tenyerét, mert Zat'ko közvetlen kapcsolatban állt a „forrással". S éppen ideje volt! Kugel már kissé ideges volt, hogy túl hosszúra nyúlik a közvetítők lánca és így sok pénzt kell majd kiengednie kezei közül. No, de végre valahára a cél küszöbén állt. S amikor Zat'ko felkereste a bratislavai Ol. számú begyüjtővállalat vetőmagtisztító részlegének vezetőjét, Nespalát, s részletesen megtárgyalta vele az egész üzletet. Kugel nekilátott a ,,piac" biztosításához. ő maga nem szeretett „kicsibe" vesződni, s ezért útja egyik falubelijéhez, Kamenickýhez vezetett. Ez a Kamenický szintén az úgyneve. zett ügyes emberek sorába tartó, zott. Kilenc hektáron kertészkedett, mert hát ez busás jövedelemmel járt. Meg azután vetőmaggal keres, kedett. Közismert feketéző volt az egész községben és a környéken is. Kugel ajánlatát kitörő örömmel fogadta. Tudta, hogy ebből neki is csurran valami. Tisztában volt ugyan azzal is, hogy jól megfeji öt az a spekuláns Kugel, nem fogja olcsón adni az olcsón vett magot ilyen nagy kereslet idején, de hát a nagyszerű gondolat az övé volt, s ez minden pénzt megért. Ez év márciusában, áprilisában J és májusában, hétről hétre néha' gyakrabban is leplombált jutazsákokban, hamis címadással hozták ki Hollý és Viáňovský a gyönyörű vörös'neremagot a bratislavai begyűjtési vállalat tisztító részlegéből. S azután már nyílt volt az út, Kamenickýhez vitte a vonat a szál. lítmányokat. Hollý kétszer vett részt személyesen ilyen akcióban, azután meggondolta magát és abbahagyta. Először 700, másodszor 1.100 korona jutalmat vágott zsebre, majd fél. reállt. Talán kevesélte a pénzt és sokallotta a rizikót? Nem lehet ezt ma megállapítani. Mindenesetre az ügy sikere érdekében felszólította társát, Višňovskýt a megkezdett mü folytatására. Ez már nem torpant meg oly hamar. Csak a hetedik „áruszállítás" után tőrtént ez meg. De majd erről később beszélünk. Elég az hozzá, ment az üzlet. A közvetítők is elégedettek voltak, hiszen jutalmukat rendesen megkapták. Kugel pedig a „forrásnál" 10.60 koronás hivatalos áron elszámolt magot kg-ként átlag 20.— koronájával adta el Kamenickýne-k, aki pedig nem átallott a dolgozó parasztoktól 30 koronát is elkérni. A társaság látva az elért sikereket, új kapcsolatokat igyekezett felvenni. S így a nyitrai kerületi be. gyűjtési vállalat egy.két alkalma, zottja is igen becses támogatásban részesítette a Kugel-féle társaságot. Beállt Záhumenský, a tapolcsányi vetömagtisztító állomás vezetője, Proksa és Janouäek, a begyűjtési vállalatok alkalmazottai. Május derekáig több mint 35 métermázsa, (•izony nem egy-két mázsáról volt itt szó), elsőrendű vörös'neremag került így a feketézők kezére. S talán így ment volna ez ki tudja meddig. De hát Kugelék elfeledkeztek valamiről, népünk, államvédelmi hatóságaink éberségéről. Ez volt a vesztük. Még ugyanebben a hónapban letartóztatták a kilenctagú kártevő társaságot. II. Itt kezdődik a második fejezet, amely sokkal rövidebb, mint az első. Szükséges a történet befejezéséhez. Ebben a fejezetben már mások a főszereplők, nem ez a kilenc em. ber, aki társadalmunk ellensége lett. A cselekményt mozgató alakok most már a bratislavai népbíróság büntető tanácsának elnöke: Ronchetti és Ondris, a járási ügyész. Mindketten a dolgozó nép képviseletében irányították a^július 24-i tárgyalást. Kilenc ember ült a vádlottak padján, háttal a tárgyaló termet zsúfolásig megtöltő közönséggel. A vád elhangzott: veszélyeztették a dolgozók ellátását, dézsmálták, lopták a közös nemzeti vagyont. A pénzben kifizetett kár sem volt csekély, de eltörpült amellett, hogy olyan ter. ményt vontak el a rendes elosztás, tói, amelyből hiány mutatkozott, s amely felette fontos az állattenyész. tés fellendítése szempontjából. Hiszen az ellopott vörösheremaggal kétszáz hektárnyi területet lehetett volna bevetni, s ezen hozzávetőlegesen 30.000 métermázsa zöldtakarmány termett volna. Mennyi húst, mennyi tejet jelent ez, amelyet a mi szánktól, gyermekeink szájától vontak el! Sorra léptek a bíróság elé a vádlottak. Először a fővádlott: Kugel. Itt sem tagadta meg önmagát. Ren. dithetetlenül hazudott. Egyszer, kétszer talán elcsúszik a hazugság, de ha valaki állandóan hazudik, akkor igen hamar rajtakapják. És így volt ez ebben az esetben is. Kugel belezavarodott a mondókájába, s egyik szavával agyoncsapta a má. sikat. Hiába cikázott a szeme ide. oda, mint a csapdába jutott vadé, hiába állította, hogy 6 nem tudott a heremaghiányról, nem akart sza. botálni, — a tények mást mondottak, s a tényeket a fejére olvasták. A vádirat valamennyi, vele és a többi vádlottal kapcsolatos pontja a tárgyalás során beigazolódott. A járási ügyész záróbeszédében szigo. rú ítéletet követelve hangsúlyozta, hogy a vádlottak padján az osztályellenség képviselőin kívül munkásszármazásúak is ülnek, akik elárulták osztályukat, s akik megfeledkeztek arról, hogy ebben az ország, ban mindenki számára szólnak a törvények. Beszédét így fejezte be: , Az ítélet mozgósítson minden be. cstiletes dolgozót a vádlottakhoz hasonló elemek elleni harcra, éberségre azok ellen, akik a jövőben ellátásunkat veszélyeztetve megkisérelnék szétlopkodni a nen-.zetl vagyont, amely valamennyi dolgozó jólétének alapja." — Az ítélet szigorú. Olyan, amilyet a vádlottak gaztettük alapján megérdemeltek. A járási bíróság Kugelt 8 évi, Zaťkot és Višňovskýt 5—5 évi, Nespalát 4 és félévi, Kamenickýt 3 évi, Hollýt 2 évi, Proksát, Záhumenskýt és Janoušeket 8 hónaptól 18 hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta. Ezen. kívül különböző mértékű vagyonel. kobzást és pénzbüntetést rótt ki a vádlottakra. A dolgozó nép ökle lecsapott. Ez az ítélet is azt bizonyítja, hogy a nép fáradságos munkával szerzett vagyona nem szabad préda, nem Csáky szalmája. Gály Iván A Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évfordulójának ünnepségei előtt Szlovákia fővárosában, Bratislavában tartják rreg augusztus 28-án és 29-én a Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évfordulójával Kapcsolatom ünnepségeket. Az ünnepségek „A Szovjetunió oldalán, nemzeteink szilárd egységében előre a szocializmusért, a békéért'^ jelszó jegyében valósulnak meg. Az ünnepségeket augusztus 28-án a Szlovák Nemzeti Tanács ünnepi ülésével nyitják meg és azok augusztus 29-én, vasárnap érik ti tetőpontjukat a dolgozók Sztálintéri manifesztációjával. Az ünnepségek keretében a részvevők kegyeletüket nyilvánítják a Szlavinon az elesett szovjet hősök emlékének. Az ünnepségeket augusztus 29-én díszlövésekkel fejezik be, a Duna fölött pedig hatalmas tűzijáték lesz. Ebből az alkalomból különféle kulturális, sport és szórakoztató rendezésekre kerül sor Bratislavában. A Szlovák Egyetem aulájában megnyitják a Szlovák Nemzeti felkelésről szóló kiállítást, a Pionirpalotában pedig „A testnevelés és sport fejlődése Szlovákiában a felszabadítás óta" című kiállítást. A testnevelés és sport szlovákiai bizottsága ifjúsági Spartakiádát, csillagstafétafutást, járási kerékpárversenyt és kézilabdaversenyt rendez a Szlovák Nemzeti Felkelés serlegének elnyeréséért. A kultúra és pihenés parkjában a Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évfordulója alkalmából átadják a nyilvánosságnak a Dunapart első rendezett szakaszát. Hogy Bratislava méltóan felkészüljön a Szlovák Nemzeti Felkelés 10, évfordulójának nagyszerű ünnepségeire, a KNB tanácsának kultúrosztálya a népművelési tényezők segítségével széleskörű mozgalmat indít a város tisztaságáért, az épületek, ablakok és kirakatok feldíszítéséért. . A Csehszlovák Köztársaság új rendkívüli teljhatalmú nagykövete a Román Népköztársaságban A Csehszlovák Köztársaság elnöke, Antonín Zápotocký, Jozef Šedivýt, a Csehszlovák Köztársaság új rendkívüli romániai nagykövetévé nevezte ki. íM iRHE K Szociáldemokratizmus (J. S.) Sok helyen még mindig nem tudják, hogyan harcoljanak a szociáldemokratizmus ellen. Néhol személyek, volt szociáldemokraták ellen hirdetik meg a harcot, tekintet nélkül arra, hogy a szocializmus építése során milyen jó munkát végeznek. Nem ebben van a lényeg. Pardubicén megtalálták a módot, hogyan kell. rátapintani a szociáldemokratizmus farizeus erkölcseire. A napokban a pardubicei főtéren jártam. Egész kis kiállításra való anyagot láttam ott a fali táblákon kifüggesztve. A volt jobboldali szociáldemokrata hatalmasságok hazug frázisokkal teli újságcikkei, beszédei, mellettük a sok intervenciós, korrupt magánlevél, amelyekben Laušmantól, Mayertöl, Smejkáltól és a burzsoázia többi hirhedt ügynökeitől kunyerálnak protekciót, jó állást, volt földbirtokosok, gyártulajdonosok, korrupt járási főnökök és egyéb kolláboránsok számára. Nagyon értékes bizonyítékok ezek a levelek, melyeket a helyi — pardubicei és környéki — volt jobboldali szociáldemokrata funkcionáriusok intéztek az akkori kormányban ülő ágenseikhez. Szerencsére megvannak és láthatók a válaszok is, amelyek fényesen bizonyítják „vezéreik" még aljasabb magatartását. Persze, a volt szociáldemokrata párt zöme nem volt ilyen. Ellenkezőleg. Hiszen a marx-lenini tudomány gyakorlati megvalósításának elve és egyéni elbírálás alapján beléptek pártunkba, visszaállítva a munkásegységet, mely nélkül a szocializmus nem valósítható meg. Nem személyek ellen kell most harcolni. A pardubicei kommunisták sem személyek ellen harcolnak, csak egyesek piszkos munkájáról rántják le a nyilvánosság előtt a leplet. Tévedés volna azonban arra következtetni, hogy minden szociáldemokrata vezető ilyen volt. Szó sincs róla. Éppen ezért ébernek kell lennünk, hogy a tiszta búzát megkülönböztessük az ocsútól. A pardubicei kiállítás például eredeti okmányokkal bizonyítja, milyen eredményesen küzdött Fierlinger elvtárs még jóval a februári események előtt a jobboldali szociáldemokraták és üzelmeik ellen a szociáldemokrata párt keretén belül, hogyan, milyen elvhűséggel küzdött pártunk politikájának és a munkásegységnek megvalósításáért. Mindenhol van lehetőség ilyen szemléltető kis kiállítás megrendezésére. Mindenhol lehet eredményesen harcolni a szociáldemokratizmus ellen. Csak arra kell ügyelnünk, hogy az ütés valóban a férgeset érje és ne sérüljön meg az, ami egészséges, ami fejlődőképes. • • • A NYITRAI KERÜLET 10 EFSze teljesítette a termésbeadást. E NAPOKBAN megkezdődött a beérett cukorrépamag betakarítása. Július 28-ig a galántai állami gazdaságban 7 hektáron, a szeneiben 4 hektáron takarították be a magrépát. A SZLOVÁK TUDOMÁNYOS AKADÉMIA új folyóiratot adott ki ...ijslovák irodalom" címnnel. OSTRAVÁTÓL nem messze, a hlučini járás erdős lankáin festői környezetben épülnek a bányászok családi házai. Az Ostrava — északi körzetben lévő Eduard Urx — bányában 86 bányász elhatározta, hogy igénybeveszi az állami támogatást és házat épít. AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOK között a termés gyors betakarításáért folyó versenyben a nyitrai kerületben a galgóci és a nyitrai gazdaságok jelentették elsőnek az aratás és cséplés befejezését. AZ EPERJESI KERÜLETBEN 1947-ben csak 15 autóbuszjárat volt, 1953. végére már 124 autóbuszvonal működött, ebben az évben pedig további 16 autóbuszjárattal bővül a kerület autóbuszforgalma. NAFTAMEZÖINK dolgozói a Bányásznap tiszteletére indított verseny keretében újabb kiváló sikereket értek el. Ladislav Križka mester fúróbrigádja 24 óra alatt 300 méteres mélyfúrást végzett. RIMASZÉCSEN az aratás-cs<*pléssel egyidőbcn a tarlóhántás is folyik. A traktorosok ez ideig 40 hektáron végezték el a tarlóhántást. A PELHRIMOVI Agrostroj-üzem alkalmazottai ezen a héten 55 drb. LTZ 120-as jelzésű lentépőgép szerelésével készültek el. Egy gép 8 óra alatt 3—4 hektárnyi területen tépi és teregeti ka a lent. SVIDNIKEN emlékművet állítanak a Szovjet Hadsereg hőseinek tiszteletére, akik életüket áldozták felszabadulásunkért. Az emlékmű kifejezésre juttatja népünk szeretetét és tiszteletét a Szovjetunió iránt. Az emlékmű építése, melyet a duklad harcok 10. évfordulójának napiáig kell elkészíteni, gyorsan halad. JÚLIUS 29-ÉN a nyitrai kerületben a partizánskei járás teljesítette másodiknak a korai burgonya begyűjtését 113.8 százalékra. AZ ELMÚLT NAPOKBAN nyitották meg Trakonice vidékén Volynában a csonttuberkulózist gyógyító intézetet. A TÁTRAI HEGYISZOLGALAT felhívja a figyelmet, hogy a Lomnici csúcs megmászása minden oldalról technikai okokból tilos. JÚLIUS 26-ÁN meghalt Zdenka Wolkerová, Jiŕi Wolker költő édesanyja. A költő édesanyjának elhalálozása alkalmából a Csehszlovák írószövetség részvétnyilatkozatot tett közzé. A POČUVADLOI TÓ mellett megnyílt a besztercebányai kerület első turista sátortábora, amelyben 60 fekvőhely van. AZ 1954—55-ÖS iskolaév kezdetétől előnyösen intézik el a technikai és mezőgazdasági főiskolai tanulók ösztöndíját. Az említett főiskola tanulói ugyanolyan szociális feltételek mellett 100—200 koronával többet kaphatnak havonta, mint a többi egyetemek hallgatói. A technikai és mezőgazdasági főiskolák atigusztus 15-ig fogadják el 3 jelentkezési lapokat. A KŐPATAKI TÓNÁL lévő csillagvizsgáló újabb üstökös feltűnéséi jelenti a Zsiráf csillagcsoportozatban. Az üstökös a 9 nagyságú csoportba tartozik és ezért csak meszszelátón keresztül látható. Úgy tűnik fel, mint egy kis felhő, amelyben gyenge fénypont mozog a kis Medve csillag csoportozata felől, úgyhogy a legközelebbi napokban egész éjjel látható lesz. Ez már a második üstökös, melyet a kőpataki tónál levő csillagvizsgálóban ezidén felfedeztek. A BRATISLAVAI Gottwald-tér 2. szám alatt lévő Szlovák Technikai Főiskola magasépítészeti és építészeti fakultása közli azokkal, akik az 1954/55. iskolaév folyamán a főiskolai tanulmányok iránt érdeklődnek, hogy augusztus 15-ig jelentkezhetnek. AZ ÉGBOLTON váratlanul megjelenő meteorok nagyszerű képet tárnak a néző elé. Az első meteor, amelyről történelmi feljegyzésünk van, 1400-ban hullott le nem meszsze Karlovy Varytól, Loketnál. A SZLOVÁK NYUGDÍJBIZTOSÍTÓ HIVATAL értesíti a járadékélvezőjcet, hogy mezőgazdasági munkákból eredő kereset miatt a járadékokat az 1954. évben nem fogják csökkenteni. A nyugdíjasok (járadékélvezők) tehát teljes mértékben bekapcsolódhatnak a mezőgazdasági munkákba. A KASSAI Szállítási Vállalat dolgozói az elmúlt vasárnap tevékeny segítséget nyújtottak a termés betakarításában Milhosť község földműveseinek. AZ ARATÁS IDEJÉN a rimaszombati Népművelési Ház és az állami film azokban a községekben, hol nincs bevezetve a villanyáram, egész estét betöltő és tanulságos filmeket vetítenek. Júliusban csaknem 50 oktatófilmet mutattak be. 4 í