Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-03 / 161. szám, szombat

1954. július 3. MI %w 5 A CsKp X. kongresszusa határozatai teljesítésének biztosítása Szlovákiában kukorica vetésterületét, nem feledkezve meg a növénytermesztés általános terveiről. Hiszen ha a kukorica vetésterületét pl. csak 30 ezer hektárral növelnénk, úgy ez azt jelentené, hogy 4500 tonna hússal többet termelhetünk, mintha ezen a területen takarmányárpát, zabot, vagy más takarmánynövényeket termesztenénk. Szakemberek nézete szerint Szlovákiában már a jövő év folyamán a kukorica átlagos hektárhozamát az eddigi 24.5 mázsáról 30—35 mázsára emelhetjük. Ez a feladat könnyen teljesíthető, jobb munka és normális időjárás esetében. Hisz a nyárasdi kukoricatermesztők tapasztalatai megmutatták, hogy a kukorica négyzetes-fészkes ültetésévei 70x70-es négyzeteknél, két növényt hagyván meg egy fészekben, nagy táblákon 47 mázsás hektárhozamot érhetünk el. A kukorica fészkes ültetése emellett lehetőséget nyújt arra is, hogy e növényt gépek segítségével nagyobb területen termesszük anélkül, hogy fokoznánk a munkaerők számát. Hasonló probléma a silókukorica termesztése is. Persze nem elég, ha a földet csak bevetjük, aztán lekaszáljuk. Ha így gondoskodunk a silókukoricáról, csak 100—120 mázsa zöld silótakarmányt takaríthatunk be. Viszont a Szovjetunió tapasztalatai és a magunk tapasztalatai is azt mutatják, hogy helyes megműveléssel, vagyis soronkénti ültetéssel, elegendő kalászt hajt, ami teljes érés állapotában ízesebbé, jobbá teszi a silótakarmányt, ugyanakkor pedig 400—600 mázsa termést biztosít. A silókukoricát csak valamivel később ültetjük, mint a kalászosat, a földet megfelelően meg kell trágyáznunk, elsősorban nitrogéntartalmú trágyával, mert csak igy biztosítjuk a növény bokrosodását és bőséges fehérjetartalmát. Sajnos e fontos kérdésre még mezőgazdasági kutatómunkásaink sem fordítottak megfelelő figyelmet. Szlovákiában csak egyetlen kutatóintézetünk van, amely a kukorica termesztésével foglalkozik. Ebben az intézetben, Nyárasdon, két szakember dolgozik, akiknek arra sincs lehetőségük, hogy munkájuk eredményét nagy vetésterületeken felülvizsgálhassák, noha ugyanabban a községben egy jólvezetett állami gafedaság működik 260 hektár szántóföldön. Szlovákiában nem egészen ismeretlen dolog a kukorica fészkes ültetése. A hiba abban volt, hogy az ültetést kézzel végezték, ami sok munkaerőt követelt és ennek következtében nagyrészt lemondtak a fészkes ültetés alkalmazásáról. További fontos probléma a burgonyatermesztés kérdése. Szlovákiában a burgonya termesztése erősen elmaradt a cseh országrészek eredményei mögött, noha Szlovákiában, különösen a zsolnai kerület hegyi járásaiban (Árva, Liptó, a Vág és a Turóc-völgye), az eperjesi kerület hegyaljai .járásaiban és a besztercebányai kerületben minden éghajlati előfeltétele megvan annak, hogy nagy hektárhozamokat érjünk el. Ez a kérdés: miért érünk el a jihlavai kerületben 152 mázsás átlagos hektárhozamot, az eperjesi kerületben pedig osupán 110 mázsásat? Hiszen Szlovákia egyes községeiben is nagyszerű eredményeket értünk el, pl. 1953-ban a deményfalvi EFSz dolgozói a zsolnai kerületben, akik a négyzetes fészkes ültetés alkalmazásával 35 hektáron átlag 270 mázsás hek. tárhozamot értek el, de volt olyan hektár is, amelyen 310 mázsát termesztettek. A kukoricához hasonlóan a burgonyát is ültethetjük négyzetes fészkes módszerrel és az emberkéz munkáját, a kapálást gépekkel helyettesíthetjük. A négyzetes fészkes módszerrel ültetett burgonyát az állami gazdaságok is sikerrel termeszthetik nagy területen, ha gépesítik a munkálatokat. Nagy, kihasználatlan tartalékok rejlenek a cukorrépában, amelyet egyrészt a cukorgyárak nyersanyagaként, másrészt pedig a takarmányalap megjavítását szolgáló igen értékes növényként termesztünk. A cukorrépa a takarmányrépával összehasonlítva is kiadósabb, mert egy hektáron tervbevett termése kereken 11.600 zabegységet képvisel, a takarmányrépa pedig csupán 7200-at. Ez természetesen a hústermelésben is megmutatkozik. Megfontolandó az is, hogy az élelmiszeripar szükségletének kielégítése után a megmaradó felesleget takarmányozásra használhatnánk fel. Cukorrépatermesztésben Szlová. kia különösen a hektárhozamok terén marad el. így 195S-ban Csehországban az átlagos hektárhozam 245.3 mázsa, Szlovákiában azonban 220.1 mázsa volt. Miért kisebbek a hektárhozamok Szlovákiában? Egyes EFSz-ek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a lemaradás nem szükségszerű, hogy a cukorrépa termesztésben is utóiérhetjük és utói kell érnünk a cseh országrészek fejlettebb termelési módszereit. Ezt bizonyítják a balázsovi (Ifjúság Falva) cukorrépatermesztök eredményei is, akik a prosenicei mozgalom keretében 645.8 mázsát értek el, a köztársaságban a 3. helyre jutottak és tavaly is 314 mázsás átlagos hektárhozamot mutathattak fel. Erről tanúskodnak a mezőkeszi EFSz tapasztalatai is, ahol a prosenicei mozgalom keretében 586 mázsa, átlagban pedig 322 mázsa cukorrépát takarítottak be hektáronként, míg az örsújfalusi állami gazdaság 645, illetve 370 mázsás hektáronkénti hozamot ért el. A Csehországban elért átlagos hozamokat Szlovákiában termesztett jóminőségü vetőmaggal kell biztosítani, derekasan harcolni kell a répamoly és egyéb kártevők ellen, be kell tartani az agrotechnikai határidőket, hogy jelentősen fokozzuk a cukorrépa termését. Mikor különösen kiemelem a kukorica, burgonya, cukorrépa termesztését, semmiképpen sem akarom ezzel lekicsinyelni a többi mezőgazdasági termények: a búza, rozs, árpa, zab terméshozamainak jelentőségét, semmiképpen sem becsülöm le a hüvelyes takarmányfélék, mint pl. a nehéz talajban termő bab, továbbá az olyan kiadós takarmánynövények, mint a lóhere, luoejTia, vagy a nagyjelentőségű ipari növények: a repce, napraforgó, len, kender fokozott termelésének jelentőségét. Nagy takarmánytartalékunk van réteinken és legelőinken is. A mélyebben fekvő földeken, az alföldeken, síkságokon és a lankás oldalakon elterülő terméketlen rétekre és legelőkre feltétlenül és gyorsan ki kell terjeszteni a takarmányfélék vetési eljárását. Ez azt jelenti, hogy két-három éven belül elöhántós ekével részenként fel kell törni és a feltört földeken 2—4 évig nagy hozamot adó szilázs takarmányokat, magra termelt kukoricát, hüvelyes takarmányféléket és egyéb megfelelő tavaszi keveréknövénypket kell termelni, majd ezután 4—5 évig 'ismét fűvel bevetni és felhasználni szénatermelésre, valamint legeltetésre. A felszántott földrészeken minden egyes hektár föld után 2.400 literrel több tejet' termelhetünk, mint a silányabb rétiszénából, e földrészek befüvesítése után pedig 2.200 literrel több tejet termelhetünk, mint a felszántásuk előtti szénából. A többi réteken és legelökön is intenzívvé keli tennünk felszíni rendezésüket, bővítenünk kell természetes és műtrágyákkal trágyázásukat, be kell vezetnünk a meszesítést, a lecsapolást, és az öntözőrendszert. Be kell fejeznünk továbbá és teljesen üzembe kell helyeznünk az eddig már kiépült belterjes és fokozottan trágyázott gazdaságokat és kiszemelt területeken újak építését kell kezdeni. A hegyvidékeken dolgozó elvtársaknak a szakemberek segítségével részletesen ki kellene használniuk a magasan fekvő hegyi legelők fiatal marhák legeltetésére való felhasználásának lehetőségeit. A kongresszus anyaga a műtrágyatermelés növelésére is kitér. Ez helyes. Majdnem min. den egyes EFSz-ben előfordul, hogy a szövetkezeti tagok ezzel állnak elő: „Adjatok több műtrágyát", emellett azonban a

z istállótrágyát széthányják a szövetkezeti udvar széltében-hosszában, a tehenek latyakban topognak, mivel nem Vezetik el a trágyalét, amely végigfolyik az egész falun át és fertőzi a. levegőt. A trágyával való ilyen gazdálkodás nem helyes. E tekintetben a parasztoknak maguknak kell rendet teremteniök. A mezőgazdasági termelésnek a legközelebbi két-három éven belül való növelésére vonatkozó, a kongresszuson elfogadott irányelvek számítanak á szántóföld területének 200.000 hektárral való bővülésére, emellett az irányelvek kidolgozásakor Szlovákiában 12.700 hektárra, ebből 1955-ben csak 700 hektárra számítottak. Nézetem szerint többet is elérhetünk, ha megkezdjük a parlagon heverő fold, a kevésbbé termékeny legelők és rétek feltörését, melyek Szlovákiában több tízezer hektárt ölelnek fel. Nagyon fontos probléma a megművelt föld rendes nyilvántartása. Az idén 62.100 hektár föld után nem volt kiróható beadási kötelezettség. A Központi Bizottság áprilisi tárgyalása után e területből 26.800 hektárt újra megműveltek, azonban még mindig 35.00 hektár az elveszett föld, melynek tulajdonosa ismeretlen. Az említett 35.000 hektár földön átlagtermés mellett annyi takarmány termelhető, amivel 9—10.000 tonna sertéshúst tudunk kitermelni. Ezért fontos, hogy a CsKP X. kongresszusa irányelveinek értelmében minden egyes községünkben rendbehozzuk. a földtulajdonosok nyilvántartási lapjait, hogy ezzel szilárd alapot nyerjünk a termelési és beadási felada. tok szétirására. Ezzel kapcsolatban fontos, hogy a falusi pártszervezetek, nemzeti bizottságok községeikben elbánjanak azokkal, akik eltagadják földjüket. Földterület nyeréséhez fontos az is, hogy alkalmazzuk a Szlovákiában jelentősen elhanyagolt talajjavítást. Egyedül Kelet-Szlovákiában a keletszlovákiai folyók szabályozásával több mint 50.000 hektár termőföldet, valamint tovább^ 50.000 hektár jó legelőt és rétet nyerünk. Ennek elhanyagolását látjuk Oroszváron is. Csáky gróf annakidején egész öntözőrendszert építtetett itt a birtokán. Tökéletesebben épültek fel itt a vízvezetöcsatornák, mint pl. a gutái rizstermelötelepen. Az öntözőrendszer ma elhanyagolt és azok a földterületek, amelyeket elláthatna vízzel, kiszáradt legelőkké változtak. Hasonlóképpen elhanyagoltuk a vízlevezető csatornarendszert Dél-Szlovákiában. Hetven évvel ezelőtt kb. 1880 körül vízlevezető csatornarendszer épült a Csallóközben. Ma kevés figyelmet szentelnek ennek a csatornázásnak, a vízgazdasági szövetkezet munkáját nem ellenőrzik kellőképpen és egyes helyeken, ahol ötven évvel ezelőtt még gazdag termőföldek terültek el, m

a mocsarak terpeszkednek. Hasonló a kérdés egész Csallóközben is és sok az olyan hely, ahol a Dunának minden egyes alkalommal történő emelkedésekor talajvíz veszélyezteti a termést. Hasonló a helyzet a keletszlovákiai síkságon is. A X. kongresszus határozatainak értelmében az állati termékek termelésének a következőképpen kell növekednie: marhahús 14.1 százalék, sertéshús 55.1 százalék, tej 34.3 százalék, tojás 49.3 százalék, gyapjú 71.1 százalékkal. E feladatok teljesítésének érdekében a takarmánynövényekről való gondoskodáson kívül fontos, hogy: Bővítenünk és javítanunk kell a szövetkezetek és az állami gazdaságok közös állattenyésztését. Ezt azzal érjük el, hogy érdekeltekké tesszük az állatgondozókat az elért eredményekben, elegendő takarmánnyal látjuk el az állatokat, nem pazaroljuk a takarmáhyt és nem lopunk el belőle, hogy megakadályozzuk a fiatal marhák elhullását és a helyes takarmányadagok betartásával jó minőségű takarmányt teszünk el télire. A

z elvtársak talán azt mondják, hogy ez már mind ismert dolog, hogy erről már sok. szor szó volt és hogy valami újat kell mondanunk. Nem, nincs semilyen ismeretlen csodarecept, amellyel csodaszerüen megszüntethetnénk minden hanyagságot és minden gondatlanságot, amellyel biztosítanánk a marhaállomány rendes takarmányozását. Ilyen csodák nincsenek. Midőn egy szövetkezetben tett látogatásom alkalmával megkérdeztem az állatgondozót, miért etet nyáron száraz lóherét, és nem fáj-e a szíve, midőn látja milyen állapotban van a marhaállomány, hogy egyéni gazdaságában így takarmányozta-e, így gondozta-e az állatokat, azt felelte, hogy nem, hogy marháit mindig jó karban és rendben tartotta. Arra a kérdésemre, miért nem törődik most így a szövetkezeti marhákkal, hisz ezek is az övéi, azt válaszolta, hogy ez nem egyedül tőle függ, és hogy ha a többi állatgondozók is száraz lóherét etetnek, noha mindenütt elegendő nedvdús zöldtakarmány áll rendelkezésükre, ez csak azért van, mert a száraz lóhere mindjárt az istálló közelében hever és nem kell behordani, így tehát ó is így cselekszik. Ez a helyzet elvtársak! Természetes át kell vennünk az új módszereket a marhagondozásban, mint pl. a Malinyina-módszert, a legfontosabb azonban az, hogy érdekeltté tegyük az állatgondozót a hasznosságban, hogy a marhákat az előírt adagokkal rendesen etesse, hogy ne hagyja, a marhákat a trágyalébe tapicskolni, hogy úgy törődjön minden darab marhával mint a sajátjával, hogy megértse: a közös szövetkezeti vagy állami tulajdon az övé és hogy ez a tudat általános javulásra vezessen a marhatenyésztésben és a sertéshízlalásban. A természetben nem történnek csodák, állattenyésztésünk javulásáért szüntelenül és fáradhatatlanul küzdenünk kell. Ez lényegében a sertéstenyésztésre is vonatkozik, amelynek nagy nehézségei vannak és számos megoldatlan problémája. A szopósmalacoknak az állami gazdaságokba irányuló szállítási tervét csak 46 százalékra teljesitették. Annak ellenére, hogy a politikai vezetőség már jó néhányszor kiemelte, hogy az állami gazdaságoknak gondoskodniok kell saját szopósmalactenyésztésről, az anyasertések tervét tavaly csak 73.5 százalékra teljesítették. Márpedig az anyasertések tenyésztése csak az egyik alapvető feladat. A másik a szaporulat biztosítása. Az egy anyasertéstől tervbe vett 10 malaccal szemben, az állami gazdaságok tavaly csak 8.09 malacot értek el. Ezzel szemben sok malac elpusztult. Ennek következtében az állami gazdaságok sertésbeadási tervüket az idén csak 87.2 százalékra teljesítették. Tehát 18.000 mázsa sertéshússal adósak. Nyilvánvaló, hogy ha legalább az állami gazdaságok, amelyekre mint szocialista szektorra támaszkodunk és amelyek sok pénzünkbe kerülnek, teljesítenék kötelességükat, nem lennének zavarok a húsellátás terén. Végül is EFSz-eink és egyénileg gazdálkodó parasztjaink sem teljesítik sertésbeadási kötelezettségeiket. Az egyénileg gazdálkodó parasztok csak 56 százalékra teljesítették a beadási tervet. Májusban rendkívüli intézkedéseket foganatosítottunk. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkársága rendszeresen kiértékeli egyes kerületek szerint a begyűjtés teljesítésének minden egyes dekádját. Nincsenek azonban megbízható értesüléseink arról, hogyan ellenőrzik és biztosítják a kerületi pártbizottságok irodái és a járási, pártbizottságok útján a kerületi begyűjtési vállalatoknál a begyűjtést. Űgylátszik, hogy ebben elernyedtünk és nagy annak a veszélye, hogy megfeledkezünk a hús és a tej begyűjtéséről különösen azért, mert jön az aratás és a gabona begyűjtése. Ezért a kommunisták kötelessége, hogy a pártszervek ülésén az aratás biztosításával kapcsolatban újra megtárgyalják a gabona begyűjtésének kérdését és az aratás idején is biztosítsák a hús, a tej és egyéb állattenyésztési termékek rendszeres, normális százszázalékos begyűjtését. A CsKP X. kongresszusának okmányaiból Szlovákiára az a kérdés is vonatkozik, hogy javítsuk és bővítsük a juhtenyésztést. Szlovákiában erre minden feltétel megvan.. A magasan fekvő vidékeken kellő mennyiségű eső és jóminőségü rétek vannak. A juhte. nyésztésben is vannak tapasztalataink. A probléma az, hogyan használjunk fel ma minden rendelkezésünkre álló legelőt, még az erdei övezetek között is és javítsuk juhtenyésztésünket, hogy a juhok több és finomabb gyapjút adjanak. A baromfitenyésztéssel aránylag gyorsan növelhetjük a hústermelést. Igaz, hogy nagyon kevés baromfi kerül piacra és nagyon gyakran csak az egyénileg gazdálkodó parasztok árulják. Pedig az EFSz-eknek a baromfitenyésztésben is nagy lehetőségeik és kötelességeik vannak. Baromfifarmokkal és megfelelő mennyiségű tyúkkal kellene rendelkezniük. Szlovákia déli részén és azokon a helyeken, ahol elegendő víz van, nagy liba- és kacsatenyésztelepek létesíthetők, amelyekből kiadósan és gyorsan elláthatnánk piacunkat és ezzel kacsa- vagy libahússal tehetnők változatosabbá dolgozóink asztalát. Gazdaságunk összes ágai közül legelhanyagoltabb a hal tenyésztés. Sem a párt, sem a földmüvelésügyi megbízotti hivatal, senki sem törődött a haltenyésztéssel. Az volt a helyzet, hogy mindenki tagja lehetett a halászegyletnek, aki jelentkezett és megfizette a megfelelő illetéket. Sok olyan halászegyleti tag volt, akik nemcsak horgásztak, de hálóval is fogdostak halakat és halászatuknak semmi eredménye sem volt, vagy pedig semmit sem adtak közellátásra. Ezért a Duna mentén fekvő Bratislavában, ahol sok a halász és ahol állami halászatunk is van, nem találunk friss halakat a piacon, azonban kéz alatt nagy összegért egyes halászoktól vásárolhatunk halat. Mi a teendő elvtársak? Fontos, hogy ennek a kérdésnek is nagy figyelmet szenteljünk, fontos, hogy a párt és a földmüvelésügyi megbízotti hivatal kellően figyelembe vegye ezt a termelési ágat is, hogy mindent, megtegyenek annak érdekében, hogy rendszeresen szervezzék a haltenyésztést és halfogást. A halászegyletek szövetségének elnöke biztosított bennünket arról, hogy a halászok egységes szövetsége még az idén 200 mázsa halat tud beadni fogyasztásra. A lehetőségek tehát megvannak. A halászegylet mesterséges keltetőkben már ma 12 millió pisztrángikrát, más halfajták által kedvelt vizekben 15 millió egyéb halikrákat helyez ki. A kellő haltenyésztéshez azonban ez még nem elég. Az ez irányban fennálló lehetőségekre mutat rá az a tény, hogy az árvái duzzasztógát tava, ahol az idén helyezték el a halikrákat, már 1957-ben kb. ezer mázsa piacra termelt halat szolgáltat. Ugyanilyen nagy duzzasztógát a dobsinai is, amely főleg kiváló tavipisztrángok tenyésztésére felelne meg. Vannak azonban más duzzasztógátaink is, amelyekben tenyészthetnénk halakat, vannak hegyi tavaink is, mint a Csorba-tó, a Poprádi.tó és még sok más, amelyekben tavi pisztrángokat tenyészthetnénk. Sok helyen a hidrocentrálisok, vízvezetö csatornáiban is tenyészthetnek halakat. Az egész dolgot csak meg kell szervezni és rendesen irányítani. Az állami halgazdaság is ígéretet tett, hogy az idén, 1954-ben 97 hektár területű halastóból 220 mázsa halat szolgáltat közellátási célokra. Elvtársak, ez kevés. Nyomban felül kell vizsgálni minden lehetőséget és meg kell kezdeni a rendesen szervezett dunai halászatot is, éspedig nemcsak a magán halászegyletek, hanem az állami halgazdaság és az EFSz-ek segítségével is. Nincsenek kezemügyében általános adatok azon vízterületekröl, ahol haltenyésztéssel és '•halászattal foglalkozhatnánk. Nézzük csak a Süly és Bős közötti ágak területét. Itt összesen 290 hektárt kitevő öt területünk van. Bőstől Muzsláig a medvei ágak 75 hektár területet ölelnek fel. Az aranyosi ág 70 hektáron, a muzslai 24 hektáron terül el. Ezenkívül a Bős melletti gát mögött elterülő holtág eléggé mély, 4—5 kilométer hosszú és kb. 80 méter széles. Tehát óriási terület ez, amelynek minden vizállás esetén elegendő vize van, el van szigetelve a Dunától és ezen a területen jelentős mennyiségű halat tenyészthetünk. A Duna és más szlovákiai folyók egyes holtágait gazdálkodás vé.