Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-01 / 159. szám, csütörtök

2 fiiszo 1954. július 1. Emelik szakmai tudásukat 'A komáromi villanytelepen nagy gondot fordítanak a dolgozók szak­mai tudásának emelésére. A dolgo­zók szakmai iskolázását a villany­telepen ftocházka termelési veze­tő szervezte meg. Munkájában arra törekszik, hogy minden dolgozó munkahelyének legjobb ismerője legyen és gépét minden mozdulat célszerűségének tudatában kezelje. A komáromi villanytelep régi üzem. Annak ellenére, hogy a gé­pesített munkai sok korszerű fel­szerelés segíti, mégis sok régi be­rendezés maradt a telepen. Főleg a kazánok szorulnak gyakran ja­vításra. A többi régi berendezés karbantartása is fokozott figyel­met kíván. Ezért Procházka elvtárs a karbantartók sokoldalú ismere­teinek biztosítására összpontosítot­ta munkáját. A villanytelep kazánjait tégla­falak védik. Belül is samottéglák­kal kell dolgozni, ha javításra ke­rül a sor. így tehát Molnár Mihály fűtő nemcsak a szén adagolásának, a mérőműszerek kezelésének mes­tere, hanem a kőművesmunkát is kitűnően megtanulta. Amikor Vozár Viktor, a villanytelep vezetője leg­jobb dolgozóiról beszél, így is ne­' vezi még: Molnár Mihály fűtő és kőműves. Milyen eredményeket hoz a dol­gozók sokoldalú szakmai tudásának növelése', azt jól láthatjuk a nem­régen végzett kazánjavítás példá­jából. Szombaton és vasárnap dél­előtt csökkent a fogyasztók áram­szükséglete. A vezető diszpécser megengedhette 24 órára az áram­szolgáltatás csökkentését. A ko­máromi villanytelep dolgozói meg­ragadták az alkalmat és hozzálát­tak az egyik kazán javításához. Idő kevés volt, hiszen 24 óra alatt a kazán ki sem hűlhet. Ennek elle­nére Molnár Mihály, Inczédy József samotozó és Gogh Lajos lakatos megkezdték a munkát. Mindhárman a kazán körüli munka minden csínját-bínját tökéletesen ismerték. Meg is mutatkozott a szakmai is­kolázás eredménye: A kazán javí­tását idejére befejezték. így nem keletkezett üzemzavar és az áram­szolgáltatás zökkenőnélküli mene­tét is sikerült biztosítani. Elérték legnagyobb eredményüket is: a kazán üzemképességének meghosz­szabbítását. Az említett példa nemcsak az is­kolázás eredményeit mutatja, ha- I Hozzájárulnak közlékedésünk fejlesztéséhez A kunčicei Klement Gottwald új Kohóművek legjobb üzeme már második éve a gépüzem. Tápasztalt munkások, mesterek és techniku ­sgk nagymennyiségű vasúti al­vázat, automobilkereket gyártanak hazai és kiviteli célokra. Ha a ter­melés csöMkenne, akkor vagon­gyárainkban és autóbuszüzemeink­ben nem teljesíthetnék a tervet. A kunčicei kovácsolok azonban fontos feladataikat-nem hanyagol­ják el. A teher-, autóbusz- és sze­mélyautókerékgyártó osztályon az év eleje óta, közel 3 százalékkal túlteljesítik a tervet. Idejében tel­jesítik a traktorkerekek szállítását a finomgépipari üzemek részére. Kunčicébol a messzefekvő északi államokba és a népi demokráciákba ls szállítanak autókerekeket. Nagyon szép eredményeket érnek el a vasúti alvázak gyártásánál. Az utolsó három év alatt 80 százalékkal meggyorsították a gyártási ciklust. Ugyanolyan mennyiséget, mint az­előtt, ma már lényegesen kevesebb ember készít el. Ez megmutatkozik az emelkedő murikatermelékeny­^gben, amelyet átlagban 115 0/o-ľa teljesítenek. Az önköltségcsökken­tésben sem maradnak el. Szocia­lista, munkaverseny eredményekép­pen idén harmadára csökkentették a selejt százalékát. A ciklusos grafikon segíti a nováki bányászok munkáját Az új munkamódszerek, de külö­nösen a ciklusos grafikon alkalma­zása nagy segítséget nyújt munká­jukban a nováki bányászoknak. Öt kollektíva dolgozik már így a bá­nyában. A 349-es számú szénfalnál Hrdy János munkacsoportja, a 333­as számú munkahelyen dolgozó elő­készítő- csopprt, a II. bányában dol­gozó Homola Mihály csoportja, az 524-es munkahelyen Knyazovics Imre és Bújna Ferenc munkacso­portjai, továbbá az I. bányában a 116-os számú előkészítő kollektíva Pasnik Pál vezetésével. Ezek a cso­portok igen szép eredményeket ér­nek el. A tervfelaíatokat állandóan túlteljesítik. Különösen szép ered­ményeket ért el Homola Mihály kollektívája, amelynek tagjai a jú­niusi folyosóhajtási tervet már jú­nius 21-én teljesítették. A nováki állami 'bányásziskola most végzett tanulói a II. bánya 343-as szénfalánál kezdték meg az igazi bányász munkát. Ennél a szén­falnál csak fiatal bányásztanulók dolgoznak, akiket tapasztalt falfej­tők, Radovics István, Svarc János és Daubner Vince vezetnek. A bá­nyásztanulók ipár az első napokban igen szép eredményeket értek el és 147 százalékos munkateljesítményt mutattak fel. nem a komáromi villanytelep dol­gozóinak céltudatos munkafegyel mét is. Egy üzemzavar megelőzé­séért, az áramszolgáltatás folya­matosságáért a szolgálati időn kívül is az üzemben találhatjuk a fele lősségtudó dolgozókat. Ez Vozár Viktor üzemvezető munkájának eredménye. Kitűnő szervezéssel és személyes példamutatással arra ne­veli a dolgozókat, hogy felelőssé­get érezzenek munkájukért. — Csak az bánt, — mondja Vo­zár elvtárs — hogy a szénfogyasz­tás vállalt csökkentését nem tud­juk teljesíteni. Dolgozóink mindent megtesznek ugyan, de ha az áram körnek már nem kell az áram, a gépeknek mégis menni kell. Ilyen­kor a saját fogyasztás és a termelt áram között nagy különbségek keletkeznek. A május 26-i kormányhatározat, amely az energetikai üzemek imun kájának megjavításával foglalkozik, a komáromi villanytelepet is nagy feladatok elé állítja. — A kormányhatározatot — mondja Vozár elvtárs — a szocia­lista munkaverseny még nagyobb kiszélesítésével és a szakmai isko­lázás elmélyítésével váltjuk valóra. V. G. A nehéztonnások nagy sikere A chebi vasútasok következetesen betartják a CsKP X. kongresszusé nak irányelveit és terjesztik az új munkamódszereket. A chebi kocsi­parkban, amely a karlové-varyi ke­rületben a legnagyobb, számos vasutas nagy sikereket ért el. Az elmúlt tíz nap alatt a Sokolov­Cheb-plzeni vonalszakaszon nehéz­tonnás vonatokkal 26.253 tonna ra­kományt szállítottak terven felül. Ezzel 12 tehervonatot és 144 tonna szenet takarítottak meg. A 35 nehéztonnás csoport közül Zarybnický és Bajer csoportja van az első helyen, amely 1834 tonna terhet szállított terven felül. Elkészült a háromezredik jégszekrény Az érsekújvári Elektrosvit üzem­ben június 29-én elkészült a három­ezredik „Mora 393" jelzésű jég­szekrény. Az üzem dolgozói ezzel teljesítették a félévi termelési ter­vet. BRATISLAVA KÖRNYÉKÉN, csaknem egy ugrásra gyönyörű és kényelmes kirándulóhelyek vannak a festői Kiskárpátokban. A könnyen és kényelmesen megközelithető ki­rándulóhelyek a Kiskárpátok üdítő zöldjének özönében vasárnapi pihe­nővel és felüdüléssel kínálják a dol­gozókat napozás és fürdés lehetősé­gével (Sv. Jur, Harmonia-Modrá, Senec, Kamenný Mlýn, Jahodník). A rendszeres vasárnapi kirándulá­sokat a Turista n. v. (Sztálin-tér 14.) rendezi. Új üzem a nyitrai kerületben Az ötéves terv folyamán a nyitrai kerület minden téren nagyot fejlődött. Az ipari termelés például az öt­éves terv ftlyamán 1945. évvel szemben 113.1 százalék­kal növekedett. Az új, modern épületek és üzemek közé, amelyek áz ehö ötéves terv folyamán épültek a kerületben, tar­tozik a csabai üzem is. Ebben az üzemben műszaki por­celánt, speciális izolátorok at is készítenek. Az új üzem a köztársaság egyik legmodernebb üzeme. Gépi és tech­nikai berendezése a régi üzemekkel szemben 100 szá­zalékkal nagyobb teljesítményű. Nagykaposi képek 1 Mii Képünkön a befejezés előtt álló üzem látható. AHOGY A VONAT befut Nagy­kaposra és a girbe-görbe utcákon befelé haladunk ,a város közepe fe­lé, megszemlélhetjük a helység la­kóinak reggeli életét. Munkába me­nő földművesek szerszámmal a vállukon, igyekeznek a határba, tisztviselők sietnek a hivatalokba. Egy-egy szekér fordul ki a mel­lékutcákból és csakhamar meghall­juk egy traktor jellegzetes doho­gását. A traktoron büszkén ül a traktoros, s a traktorállomás felé tart. Trostler elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke elmeséli, hogy Nagykapos a XIV. század elején keletkezett egy kolostor körül, de találtak itt régi fegyvereket az avarok idejéből is. A középkorban erős őrség tartózkodott itt. A mult néhány szava után át­tértünk a jelenre és megkérdeztük Trostler elvtársat,, hogyan műkö­dik az új nemzeti bizottság és mi­lyen feladatokat tűzött ki maga elé és a feladatokból mit teljesí­tettek eddig. — A május 16-án megválasztotf új nemzeti bizottság 25 tagból áll — mondja Trostler elvtárs. — Min­den képviselő kétszer havonta meglátogatja választóit és megbe­széli velük, hogy mik lennének a kívánságaik, s mik a legközelebbi teendők. Beszélget a választókkal a beadási kötelezettségekről épúgy, mint a nemzetközi helyzetről. Az új nemzeti bizottság legfon­tosabb feladatának tartja a város nagyobb arányú fejlesztését. — Ezen a téren 1948-ig semmit, vagv nagyon keveset végeztünk — mon­dotta Trostler elvtárs. A mult rendszerből maradt ránk a jegy­zőség, a börtön és a járásbíróság épülete, mint jellegzetes építmé­nyek. 1948 után kénytelenek vol­tunk több régi vendéglőt kisajá­títani, hogy iskolák céljaira hasz­nálhassuk fel. Ma már van külön iskolánk és július 1-én megkezd­jük egy 14 tantermes iskola építé­sét. Az emberről való gondoskodás is sok kívánnivalót hagyott hátra a múltban. A lakások igen kezdet­leges, rozoga építmények voltak. 1949 óta olyan nagyot haladtunk, hogy a sok szalmafödeles és a pad­lónélküli ház csaknem eltűnt a köz­ségből Uj utat is építüiik, amely különösen fontos számunkra, mert a nagy esőzések idején nehéz volt a közlekedés Nagykaposon. Az el­múlt évek folyamán szülészeti am­bulanciát és gyermekgondozót léte­sítettünk, Felépítettük a traktorál­lomást és ezenkívül büszkén el­mondhatjuk, hogy még új lakáso­kat is építettünk, amelyekbe a leg­jobban rászorult lakosokat költöz­tetjük. De kultúrszempontból is sokat változott a helyzet. Meglátogattam egy igen jól felszerelt könyvtártér, met, amely klubhelyiség céljaira is szolgál. A lakosok itt hallgatják meg a labdarúgómérkőzések köz­vetítését, és itt ülnek össze a kü­lönböző kulturális és tudományos előadások meghallgatására. Mint megtudtuk Trostler elvtárstól, 1948-ig Nagykaposon még mozi sem volt. A NEMZETI BIZOTTSÁG áldo­zatkész munkájának köszönhető,, hogy a szövetkezet tagjai számára lehetővé teszi a családi házak épí­tését. Kiosztottak számukra 171 házhelyet, amelyeken már új, a ré­gitől teljesen eltérő típusú, modern házak épülnek majd. Az EFSz föld­jein 27.000 szőlőtőkét és 8000 gyü­mölcsfát ültettek el. Az első szőlőt az idén szüretelik majd a nagyka­posi szövetkezeti tagok. A nagykaposi traktorállomás im. pozáns, hófehérre festett igazgató­sági épületében kerestük / Dudás igazgatót, aki mult év szeptem­ber 15-én vette át a traktorállomás vezetését. Első dolga volt, hogy megvizsgálja, milyen emberek dol­goznak a traktorállomáson. Rájött arra, hogy régi cséplőgéptulajdono­sok, akik nem teljesen megbízható emberek, befurakodtak a vezető helyekre az állomáson. Ez volt az oka annak, hogy azelőtt a traktor­állomás nem végzett olyan munkát, amilyent kellett volna. Azóta a hibák nagy részét sikerült meg­szüntetni és a verseny során már számos szép sikert értek el a gép­állomás dolgozói. A X. pártkongresszus tiszteleté­re a traktorosok is a brigádköz­pontok között lendületes verseny alakult ki. Ennek köszönhető, hogy a tavaszi munkákat kerületi méret­ben elsőnek fejezték be és a 43 egyéni kötelezettségvállalást is tel­jesítették. A verseny során Kocsis János brigádja elnyerte a járási versenyzászlót. Dudás elvtárs elmondja, hogy az aratási munkálatokra jól felkészül­tek. Az aratási szerződéseket már 102 százalékra megkötötték. Ennek 70 százaléka egyéni gazdálkodókra esik. Az aratógépeket már mind kijavították és az 50 gép készen áll, hogy megkezdje az aratás nagy csatáját. A terveket úgy készítették el, hogy két váltásban dolgozhas­sanak a traktorosok. NAGYKAPOSI KÉPÜNK nem volna teljes, ha nem emlékeznénk meg az egységes földműveSszövet­kezet munkájáról, sikereiről és ne­hézségeiről. A szövetkezet elnöké­vel, Papp elvtárssal beszélgettünk. — A mult évben — mondotta Paop elvtárs — elég rossz volt ná­lunk a fegyelem. A zavarkeltésnek és a bizalmat­lanság elhintésének igen sok módja van, mint ezt Papp elvtárs szavai­ból megtudjuk. Volt olyan szövet­kezeti tag is, aki rosszul jegyezte a munkaegységeket, szóval mond­juk meg nyíltan, csalt a munka­egységek följegyzésénél, minek folytán a tagok között elégedet­lenség lett úrrá. Ez bizony sok ne­hézséget okozott a vezetőségnek. Ma elmondhatjuk, a szövetkezet jól áll, úgynevezett zöldhitelre nem volt szükségük. Van marhaistálló­juk és sertéshizlaldájuk is. Az épí­tési csoport most épít mintegy 200 férőhelyes sertésólat. Két istálló éoítése pedig most áll befejezés előtt. A nagykaposi szövetkezet is szép kötelezettségeket vállalt a X. kon­gresszusra, amelyekből lényeges volt az a vállalás, hogy a tojás­beadást 110 százalékra teljesítik. Papp elvtárs csupán azí kifogá­solta, hogy a szövetkezetben dol­gozó párttagok nem elég kezdemé­nyezőek és jobban ki kellene tűn­nie vezetőszerepüknek. Ma, a zavartkeltő elemek eltávo­lítása után a szövetkezet helyzete határozottan javult. Többet foglal­koznak a szövetkezet tagságával és a tagok lassan beleszoknak a kol­lektív munkába. Ma már senki nem igyekszik a szövetkezet va­gyonát szétlopkoc'ní, mint az az elmúlt években történt. A traktorállomás és a szövetke­zet között is megjavult a viszony, s ez már a traktorállomásokon lé­vő új vezetésnek köszönhető. A szövetkezeti irodában többen tartózkodtak ottlétünk idején, akik az első naptól fogva tagjai a szö­vetkezetnek. Ezek a tagok mind­nyájan úgy nyilatkoztak, hogy ma már a szövetkezetben megjavult a helyzet, jobban biztosítva van a tagok részesedése, minden tag hiz­lalhat sertést, általában a dolgo­zókról való gondoskodás sokkal na­gyobb méretű, mint az elmúlt években volt. AZZAL AZ ÉRZÉSSEL távoz­tunk a nagykaposi szövetkezetből, hogy valóban, a rendbontók eltá­volítása után megindult a nyugodt, sikeres munka. Vidor István. A gömöri vasércbányászok kötelezettség vál lalásai A Gömöri Vasércbányák munka­helyein mozgalom indult meg az önköltségek csökkentéséért és a forgalmi eszközök forgalmának meggyorsításáért. A munkaterme­lékenység emelésével, az önköltsé­gek csökkentésével és a kifejtett érc minőségének fokozásával a Gö­möri Vasércbányák a vállalat má­sodik félévi gazdálkodását összesen 3,620.000 koronával javítják meg. E kötelezettségvállalás teljesítésének előfeltételeit főleg a műszaki ellen­őrzés és a termelési szakasz dolgo­zói teremtik meg. ; fc l l ll t l§fe

Next

/
Oldalképek
Tartalom