Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-14 / 144. szám, hétfő

4 m szo 1954. iuniug Wí Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa Viliam Široký elvtárs beszámolója a CsKP X. kongresszusának rát és új szövetkezeteket alakítsunk mindé nütt, ahol megvannak a szükséges előfeltéte­lek és ahol meggyőztük a kis- és középpa­rasz-tokat hog^ a szövetkezetben jobban gaz­dálkodhatnak. Az EFSz-ek további sikeres fejlődésének szempontjából különösen a következő kérdé­sek megoldására kell ügyelni: 1. Meg kell javítani a szövetkezetek mun­kájának irányítását és szervezését, hogy minden szövetkezetben állandó munkacso­portok alakuljanak, kiutalt földdel és munka­eszközökkel, hogy a munkát helyesen és igazságosan normázzák, hogy a munkaegy­ségeket pontosan feljegyezzék és hogy a tervbevett feladatok túlteljesítéséért pré­miummal jutalmazzák. 2. Külön figyelmet kell fordítani az állat­tenyésztés megszervezésére, fel kell kelteni a szövetkezeti tagok anyagi érdekeltségét a növendékállatok eredményes nevelésében, te­heneknél a tervbevett tejhozam elérésében és túlteljesítésében, a sertéseknél pedig a napi súlygyarapodás elérésében normális takar­mányadagok mellett. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy a mezőgazdasági termelés­nek, tehát az állattenyésztésnek is a növény­termesztés az alapja. 3. Biztosítani kell, hogy valamennyi szö­vetkezetben a tagok jövedelmi fő forrását a közös gazdálkodásban lássák és a háztáji gazdaság csak mellékjövedelmül, a szövetke­zeti tag jövedelmének kiegészítésére szolgál, jon. 4. Biztosítani kell a szövetkezeti funk­cionáriusok szaktudásának és szervezőképes­ségének rendszeres növelését. Ez elsősorban az elnökökre, munkacsoportvezetőkre, gazda­sági intézőkre és könyvelökre vonatkozik, 5. Biztosítani kell, hogy a mezőgazdasági szervek és a kutatóintézetek alapos és rend. szeres szakszerű támogatásban részesítsék a szövetkezeteket. 6. Állandó figyelmet kell fordítani a szö­vetkezetek helyes pénzügyi gazdálkodására és a szövetkezeti vagyon állandó gyarapítá­sára és megóvására. 7. Támogatni kell a szövetkezeti tagok kezdeményezését, ki kell fejleszteni a szocia­lista munkaversenyt a hektárhozamok nö­velésére és az állatállomány hasznosságának fokozására. A mezőgazdasági termelés tervezésében tapasztalható komoly fogyatékosságok oka elsősorban a túlságos központosítás, amely megakadályozta, hogy megfelelően tekintet­be vegyük az egyes kerületek és járások különleges viszonyait. Az állami terv túlsá­gosan sok mutatószámot írt elő, így aztán a dolgozók alulról jövő kezdeményezésére béklyókat raktak. A sok mutatószám kény­szerűen a mezőgazdasági termelés irányítá­sának és a tervteljesítés ellenőrzésének el­bürokratizálására is vezetett. A mezőgazdasági termelés tervezését tehát következetesen kell decentralizálni, csökken, teni a mutatószámokat és biztosítani, hogy a tervjavaslatok kidolgozásánál gondosan tanulmányozzák a járási és kerületi mező­gazdasági szervek javaslatait, amelyeket azok az EFSz-ekkel és a helyi nemzeti bi­zottságokkal együttműködve dolgoztak ki. Feltételezzük, hogy minden kerület, "minden járás, minden község, minden EFSz és min­den állami gazdaság kidolgozza a maga rész­letes tervét a mezőgazdasági termelés gya­rapítására, alapul véve a helyi viszonyokat, a termelés eddig elért színvonalát és a rej­tett tartalékokat, tiszteletben tartva az ál­lam szükségleteit és érdekeit. A járási és kerületi mezőgazdasági szer­vek dolgozóinak, valamint a szövetkezeti ta­gok, kis- ős középparasztok kezdeményezésé­től elvárjuk, hogy hozzásegítenek a termelés fokozása további lehetőségeinek feltárásához a helyi viszonyok alaposabb és átgondoltabb kihasználásával. Továbbá határozottan le kell számolnunk a vezetés bürokratikus papirosmódszereivel. A mezőgazdasági termelés szempontjából külö­nösen nagy jelentősége van a nemzeti bizott­ságok új szervezetének. A mezőgazdasági osztályok, mint a járási és kerületi nemzeti bizottságok tanácsainak végrehajtó szervei, rendkívül felelős és komoly feladatra hivatot­tak. Helyénvaló lesz, ha okulnak a megszün­tetett mezőgazdasági ügyosztályok fogyaté­kosságaiból és hibáiból. A mezőgazdasági szervek cselekvőképes munkájától függ majd jelentős mértékben, milyen eredménnyel le­szünk képesek megszervezni a szövetkezeti tagok és egyénileg gazdálkodó parasztok százezreinek munkáját közvetlenül a földe­ken, hogyan vezetjük rá őket, hogy szünte­lenül a hektárhozamoknak és az állatok hasznosságának fokozására törekedjenek, hogyan látjuk el őket zavartalanul vetőmag­gal, ültetménnyel és műtrágyával, valamint más szükséges anyagokkal, hogyan nyujtunk nekik szakszerű tanácsokat és segítséget. Elvtársak, törekvésünk, amelynek célja a mezőgazdasági termelés lényeges gyarapítá­sa, teljes összhangban van mind a szövetke­zeti tagok, mind pedig az egyénileg gazdál­kodó parasztok érdekeivel. Csak tőlünk függ, elsősorban a párt jó és lelkiismeretes mun­kájától, hogy megnyerjük e feladat teljesíté. sének a kis- és középparasztok, szövetkezeti tagok százezres tömegeinek aktív, kezdemé­nyező munkáját. A munkásosztály és a dol­gozó parasztság testvéri szövetségének to­vábbi megerősítésére irányuló törekvésünk ezért elválaszthatatlanul egy azzal a feladat­tal, hogy biztosítsuk a mezőgazdasági terme, lés lényeges gyarapodását. El kell érnünk, hogy lényégesen meg­javítsuk pürtunk munkáját a falvakon. Nem mondhatjuk, hogy pártszerveink, külö. nősen a kerületi és járási pártbizottságok ez ideig keveset foglalkoztak volna a mező­gazdasági termelés kérdéseivel. Ellenkező­leg. Ha nem értük el a kívánt eredmé­nyeket, úgy a hiba nem abban áll, hogy a párt szervei keveset foglalkoztak a mező­gazdasági termelés problémáival, hanem ab­ban, hogy nem mindig foglakoztak velük helyesen, nem mindig alkalmaztak helyes módszereket. A járási és kerületi pártbizottságokban az elvtársak gyakran nem ismerik konkrétan a mezőgazdaság problémáit. Amikor Sztálin elvtárs a kolhozmozgalommal kapcsolatban a párt feladatairól beszélt, hangsúlyozta, hogy „a párt most már nem szorítkozhatik egyes beavatkozásokra a mezőgazdaság fej­lődési folyamatában. A pártnak most a ma­ga kezébe kell vennie a kolhozok vezetését, vállalnia kell a felelősséget a kolhozparasz­tok munkájáért és a nekik nyújtott támoga­tásért, hogy a kolhozok tagjai gazdaságukat a tudomány és a technika vívmányait fel­használva gyarapítsák". Be kell vallanunk, hogy mínlezideig járási pártbizottságaink javarészének munkája csak többé-kevésbbé sikerült „beavatkozásokra" szorítkozik a me­zőgazdaság fejlődésében, de nem éreznek igazi felelősséget a járásukban működő szö. vetkezetek munkájáért, sikeres fejlődéséért. Ezt a követelményt természetesen senki sem magyarázhatja úgy, hogy a pártszervek lépjenek a mezőgazdasági szervek helyére, hanem ellenkezőleg, az az értelme, hogy a mezőgazdaság szakaszán a politikai vezetés­nek konkrétnak kell lennie, a járásban mű­ködő minden egyes szövetkezet helyzetének pontos ismeretén kell alapulnia. A járási pártbizottság jó munkája min­denekelőtt abban nyilvánul meg, hogyan ké­pes irányítani a kommunisták munkáját a falvakon és a szövetkezetekben. Nem szabad elfelejteni, hogy a X. kongresszus irányéi veinek teljesítésénél döntő szerepet játszik a falusi pártszervezeteknek, valamint az állami gazdaságoknak és a gépállomásokon működő alapszervezeteknek munkája. El kell érnünk, hogy a falu minden kommunistája harcoljon azoknak az irányelveknek a válóraváltá­sáért, amelyeket a párt a mezőgazdasági ter­melés fejlesztését illetőleg tűzött ki, hogy maradéktalanul megértse ezeket az irány­elveket, hogy meggyőződjék helyességük­ről, hogy a mezőgazdasági termelés színvo­nala emelésének élharcosa legyen és így megnyerje a szövetkezeti tagok, kis- és kö­zépparasztok legszélesebb tömegeit a kitű­zött feladatok lelkes és kezdeményezőképes teljesítésének. Falvainknak kiadós és hathatós segítséget kell kapniok az egész párttól, minden párt­szervezettől. Fontos feladat hárul az üzemi pártszervezetekre. Ki kell bővíteni és el kell mélyíteni a patronátusok rendszerét, ame­lyek ott, ahol őket komoly pártfeladatnak tekintették és nem formalista módon kezel­ték, igen jól beváltak. Kétségtelen, hogy falvaink történelmi fel adatuk teljesítésében minden segítséget meg­kapnak a szocialista ipartól és hogy a párt vezetésével mezőgazdaságainkat rövid idő alatt sokkal magasabb színvonalra emeljük és ezzel megteremtjük további sikeres elő­rehaladásunk egyik legfontosabb feltételét a szocializmushoz vezető utunkon. II. A népgazdaság fejlesztése 1955. évi álla­mi tervének kidolgozásáról szóló irányelvek előtérbe helyezik a kulcsiparágakban elöt. tünk álló feladatokat*- A kulcsiparágak le­maradása és az ennek következtében előál­lott aránytalanságok már hosszabb ideje gaz­daságpolitikánk egyik központi problémáját jelentik, amelyre az egész párt figyelme összpontosul. Kezdettől fogva világos volt számunkra, hogy ezek a kérdések nem old­hatók meg rövid idő alatt, hogy hosszúle­járatú problémáról van szó. De mégis fel kell tennünk a kérdést, vájjon eleget tet­tünk.e és elég gyors ütemben számoljuk-e fel ezt a lemaradást, amely komolyan fékezi fejlődésünket. E kérdésre azzal kell vála­szolnunk, hogy a problémák megoldásának irama ezekben az iparágakban nem elégít­het ki bennünket, hogy illetékes szerveink munkájában e szakaszokon még komoly hi­bák és hiányosságok tapasztalhatók, és hogy a kongresszus joggal tűzi majd ki a feladatot, hogy ezeknek az iparágaknak a munkáját lényegesen megjavítsák. A szénbányászat, beleértve a lignit terme­lését is, 1953-ban kereken egyharmadával emelkedett 1948-hoz képest, ebből a fekete­szén bányászata 15 százalékkal, a barnaszé­né 45 százalékkal és a lignité 57 százalék­kal. Ugyanazon idő alatt a koksz termelése 1948-hoz képest 52 százalékkal nőtt. A szén­bányászat növekedése azonban jelentősen el­maradt az ipari termelés gyarapodása mö­gött, különösen nagy a feketeszén bányásza­tának lemaradása. Ismeretes, hogy az ötéves terv során rendszeresen nem teljesítették a feketeszén fejtésének tervét. Az idén bányá­szaink igyekezetétől, valamint a párt és a kormány gondjából jelentős javulást értünk el. A fejtési tervet kőszénben és barnaszén­ben egyaránt teljesitik, noha a tervteljesítés még távolról sem egyenletes. A szénproblé­mát mégsem tekinthetjük megoldottnak. Mindenekelőtt nem alkalmazzák eléggé a termelés és a munka megszervezésének fej­letteb formáit és nem foganatosítanak meg­felelő intézkedéseket a meglévő kapacitások fokozott kihasználására. Ezzel kapcsolatban szénbányászatunk előtt az a feladat áll, hogy szilárd fejtési alap megteremtésével, az előkészítő és feltáró munkák tervének túl­teljesítésével, a barnaszénbányákban pedig a tervszerű előhajtás biztosításával gondoskod­jék a fejtési eredmények állandó emelkedé­séről. Ebből a szempontból döntő fontossá­gú, hogy kihasználjuk azokat a tapasztala­tokat és eredményeket, amelyeket az utóbbi időben egyes bányákban szereztek a gyors­fejtés alkalmazásánál és a gyorsfejtési mód­szereket a szükséges előfeltételek megterem, tésével egyidejűleg minden munkahelyen be­vezessük. A munkatermelékenység emelkedésének és ezzel a fejtési eredmények állandó növekvé­sének biztosítása érdekében lényegesen meg kell javítani a munka gépesítését. A gépesí­tés elégtelen fejlődése annál komolyabban veendő, mivel a gépeket nem használják ki eléggé. Különösen elégtelenül használják ki a bányakombájnokat. A párt és a kormány 1954. január 13.i határozata értelmében végül biztosítani kell, hogy céltudatosan áttérjenek az új fejtési módszerekre azokban a hártyákban, ahol az eddigi elavult munkamódszerek nagy káro. kat okoznak a szénkészletekben, mint pl. a mosti és kladnói bányavidéken. A rosicei bányászok tapasztalatai, ahol a falfejtést csak az ötéyes terv folyamán kezdték el és ahol ez évben már a szénj. négyötödét falak­ból fejtik, azt mutatják, hogy az új mun­kamódszerek bevezetése jelentősen fokozza a munka termelékenységét és gazdaságossá­gát. Az említett határozat teljesítésénél na­gyobb következetességet és kitartást kell kö­vetelnünk más téren is, különösen az állán, dó munkaerők megnyerésében, a munkamu­lasztás és munkaerőhullámzás elleni harcban, a bérekről és prémiumokról szóló előírások következetes érvényesítésében. Arról van szó továbbá,/hogy a szénbányá­szat jelenlegi színvonala nem felel meg nép­gazdaságunk szükségleteinek, és a szénellá­tás helyzete rendkívül feszült. 1955-ben a kőszén bányászatát legalább 5 százalékkal, a barnaszénét 7 százalékkal, s a lignitét 21 százalékkal kell növelni. Meg kell azt is mon­danunk, hogy még ez a javasolt fejlesztés sem elegendő és itt rá kell mutatnunk szén­bányászatunk legkomolyabb fogyatékosságá­gára, amely abban áll, hogy mindezideig nem teremtettük meg a fejtési alap kibőví­tésének -kellő előfeltételeit. A fejtési alap kibővítése a földtani kuta­tómunkák eredményétől, a tervek kidolgozá­sától és az új bányaüzemek felépítésének ütemétől függ. E szakaszok egyikén sem teremtettük meg a szükséges előfeltételeket, hogy a munkát a kívánt méretekben sikere­sen elvégezhessük. Még mindig szabály, hogy az e szakaszokon kitűzött feledatokat csak igen elkésve teljesitik. Ezért nem sikerült a földtani kutatómunkákkal a szükséges mó­don megelőznünk a tervezést,, a tervezéssel az építést és az építéssel a fejtési tervet. Ez az oka annak is, hogy a meglévő bányákban sem sikerült megfelelő időnyereségre szert tennünk a feltáró és előkészítő munkálatok során. Igaz, mindenütt érezzük a tapasztalt szakkáderek komoly hiányát. De igaz az is, hogy mindezideig- igen kevés történik annak érdekében, hogy a szükséges kádereket meg­nyerjük és felneveljük és arra sem fordítunk I elég gondot, hogy a káderek helyes elosztá­sával maximális eredményt érjünk el. Biztosítani kell továbbá a tervező intéz, mények szükséges felszerelését és figyelmün­ket arra kell összpontosítani, hogy a tervek kidolgozásának időtartamát a berendezések messzemenő tipizálásának alapján lényege­sen megrövidítsük. Legfőbb ideje már, hogy a kulcsiparágakban végetvessünk annak az állapotnak, hogy az építkezés megkezdésekor nem dolgoznak ki részletesen minden szük­séges tervrajzot és meg kell tennünk min. dent, hogy az előkészítő, tervező munkákban megfelelő időnyereségre tegyünk szert és ez­zel elérjük az építkezés minél nagyobb mér­tékű gazdaságosságát és célszerűségét, idő. tartamának lényeges megrövidítését. Külön figyelmet érdemelnek a szlovákiai szénbányák. Szlovákiában a szük szénfejtési alapnak az a következménye, hogy a fejlő, dő ipar számára évről évre egyre nagyobb szénmennyiségeket kell behozni, mégpedig nagyobbána távolfekvő barnaszénbányákból. Jobban és hatásosabban kell kihasználni azo­kat a nagy lehetőségeket, amelyeket Szlo. vákiában a megállapított nagy szénkészletek biztosítanak. Nagy jelentősége lesz a ke­letszlovákiai szénbányavidék kiépítésének. A szénfejtés fokozására és a fejtési alap kiszélesítésére irányuló törekvések mellett népgazdaságunk .minden szakaszától megkí­vánjuk, hogy lényegesen nagyobb gondot for­dítsanak a tüzelőanyag megtakarítására és a kisebb értékű tüzelőanyagok felhasználására, hogy így biztosítsuk a rendelkezésünkre álld különféle tüzelőanyagok minél célszerűbb ki­használását. Az eredmények, amelyeket ez évben elértünk, nem elégíthetnek ki bennün­ket. Kívánatos, hogy kutatóintézeteink, újí­tóink és feltalálóink alaposabban foglalkoz. zanak ezzel a kérdéssel és hogy az elért ered­ményeket mielőbb gyakorlatilag is megvaló­sítsák, mert csak így oldhatjuk meg a tiize­lőanyagellátás kérdését és biztosíthatjuk a szükséges tartalékokat. Helyes arányt kell teremteni az egyes tüzelőanyagfajták ára között, hogy megfelelően elősegítsük a ke­vésbbé értékes tüzelőanyagok használatát. Az ipar, a közlekedés és a többi ágazat valamennyi dolgozójától azt kívánjuk, hogy sokkal hathatósabban törekedjenek a haladó fogyasztási normák bevezetésére és szigorú betartására. Ez év első hónapjaiban a nép­gazdaság több ágazatában rendszeresen túl­lépték a szénfogyasztási normákat Nagyok a veszteségek a szén helytelen és gondatlan tárolása következtében. Engesztelhetetlen harcot kell folytatnunk a szén pocsékolása ellen és mindnyájunk együttes igyekezetével " el kell érnünk, hogy a tüzelőanyagok ne je­lentsenek többé szük keresztmetszetet nép­gazdaságunkban. 1955-ben kötelező irányelvet kell kiadnunk arra, hogy a villamosenergia és tüzelőanyagok fogyasztásában legalább 10 százalékos megtakarítást kell elérni. Ennek az irányelvnek következetes valóraváltása pártunk és valamennyi gazdasági szerv ko­moly feladata lesz a jövő esztendőben. A legnagyobb a lemaradás a kohóipar nyersanyagalapjának szakaszán. A vasércbá­nyászat a h'áború előtti színvonalhoz képest nem egész 10 százalékkal emelkedett és még nem teremtettük meg az eredmények lénye, ges megjavításának előfeltételeit. Aránylag , jó eredményeket értünk el a pirit- és man­gánércek bányászatában, noha még ezek az eredmények sem elégítik ki népgazdaságunk szükségleteit. Az ércalap szempontjából a földtani kutatómunka lemaradása még komo­lyabb. Ezért felül kell vizsgálnunk a földta­ni kutatások kibővítésének lehetőségeit első­sorban az alapvető kutatómunkát tekintve, és az alapvető kutatómunka céljaira megfe­lelő számú geológusról, fúróberendezésről és egyéb anyagi felszerelésről kell gondoskod. nunk. Az ércbányák építésének fejlődése és or­szágunk ásványi kincseinek fokozottabb ki­használásának lehetősége attól is függ, hogy fokozott figyelemmel és merészen oldjuk meg az ércfeldolgozás terén előttünk álló feladato­kat. Ezért ki kell szélesíteni az ércfeldolgo­zási kutatásokat és sürgősen megfelelő ku­tatóintézeteket kell létesíteni. Az ércfejtésben, a tervezésben és az új üzemek építésében hasonlóak a problémák, mint a szénbányászatban és elvárjuk az érc­bányászat állapotáért felelős dolgozóktól, hogy rövid időn belül biztosítsák azokat a feltéte. leket amelyek szükségesek, hogy ez a nép­gazdaságunk szempontjából oly fontos ipar­ág teljes fejlődésnek induljon. Jelentős előrehaladást értünk el az energe­tika fejlesztésében. 1937-hez képest a villany­áram termelése 1953-ban megháromszorozó, dott. De még ez a gyarapodás sem volt képes fedezni népgazdaságunk és« a kisfogyasztók szükségleteit. Az energetika legkomolyabb problémája az erőmütelepek építésének je­lentős elmaradása. Amint ismeretes, a vil­lanyáram hiánya komoly nehézségeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom