Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-25 / 154. szám, péntek

4 1954. június 25. Á gazdagon termő Csallóköz szívében, a dúsan ringó százholdas búzatáblák között lapul meg az izsapi major. Az udvara semmivej sem különbözik a többi állami gazdaságokétól, A régi cselédházak, nagyrésze már eltűnt, helyükbe' szép családiházak épültek. Há ai ember Nagymegyer felől közelít]! meg a gazdaságot, megakad a szeí me a virágzó hárs- és gesztenye* fákkal övezett kastélyon. A kastély ma már nem az úri mulatságok céljaira szolgál. A lombsátrak alatt nem léha emberek keresnek menedéket a forrő napsugarak ellen, hanem fiatal lá-t nyok, szövetkezeti tagok és egyénileg gazdálkodó földművesek lá« nyai könyvvel a kezükben tanuU nak. Vidám az élet a kastélyban. Szlovákia magyarlakta járásaiból 45 fiatal lány tanul most a hajdani úri fészekben. A királyhelmeci, komáromi és somorjai járásból jöttek ide a lányok, akik életük céljaként tűzték ki, hogy a mezőgazdaságban dolgozzanak. A jövő mezőgazdászai nagy igyekezettel iparkodnak megbirkózni az agrotechnikai tudománnyal. Jól meg akarnak tanulni mindent, hogy a mezőgazdaság terén, ahol ma legnagyobb szükség van szakképzett emberekre, harcolhassanak szép hazánk felvirágoztatásáért. A major lakói sokat be' szélnek arról, milyen jó is a mai fiataloknak, nem kell már serdülő korukban mások földjén gürcölni. Tanulhatnak. Úgy élhetnek, akárcsak valamikor az „úrilányok" éltek. A napi tanulás után a lányok a hűs lombok alatt vidáman csevegVidám, lelkes fiatalok között... Vidámak ezek a fiatal lányok, de eben a pillanatban megkomolyodnak az arcok... Tíz perc múlva kezdődik a tanítás. kiflit vagy zsemlét ropogtatják, kevés szó esik közöttük. Reggeli után, ami majdnem nyolc óráig eltart, bevonulnak a tanterembe. A csevegő lányok, mikor átlépik a tanterem ajtaját, megkomolyodnak. Félre most már a nevetéssel, ravasz kuncogással. Tanulni kell. Pontosan nyolc órakor kezdetét veszi a tanítás. Figyelmesen hallgatják a tanárok előadását. Jegyezgetnek is szorgalmasan, mert bizony a hallottakra későbben szükség lesz. Nagy feladat vár rájuk az iskola befejezése után. Nagy rész jut majd nekik is abból, hogy a mezőgazdaság fellendüljön. Tettrekész fiatalokat vár a mezőgazdaság, akik szívügyüknek tartják a mezőgazdasági termelést. Olyan embereket vár a mezőgazdaság, akik szeretik a földet, a lágyan nek. Megvitatják az átvett anya- ringó búzatengert. got. Persze ez a vitatkozás már nem úgy megy, mint a tanterembon. Egy-egy jó tréfa vagy megjegyzés után felcsendül a kacagásuk, melyet felkap a lombok között dudorászó szél és tova viszi a csallóközi rónaság felé. Ismerkedjünk meg most már közelebbről a kastély vidám lakóival. Mivel töltik az év 365 szürke napját. Mondhatnánk másképpen is, kell is, hogy a szürke szócskát vidámmal helyettesitsük, mert minden egyes nap új örömet hoz a lányoknak. Ebből a 365 napból csak egyet szeretnék bemutatni, egyet a sok közül. A nyitott ablakokat eltakaró vadszőlő levelei között bekandikál az első napsugár a szobákba. Megpihen a hófehér ágyakon, végigsimogatja az édesen alvó, mosolygó arcokat. A huncut napsugarak persze a szemgödröket sem kerülik el. Addig incselkednek az alvóval, míg ki nem nyitja szemét. Reggel hat órakor megélénkül a kastély. Csobog a víz a mosdókNyolctól tízóráig feszült figyelemmel hallgatjak a tanárok előadását a lányok. Tíz órakor szünetet tartanak, elhagyják a tantermet és újból az ebédlőben telepednek le. Két órával ezelőtt volt a reggeli, de az asztalra készített tízórait már jó étvággyal fogyasztják. Ha valamelyiküknek nem elég a karaj vajaskenyér és tej vagy tea, kap másik adagot is. Tízórai után újból kezdődik a tanítás. Kétórai csend, feszült figyelem, csak azon veszik észre magukat, amikor a „napos" sípja ebédre hívja őket. Az ebéd kiadós és jó. A délutáni órák már könynyebbek. Délután a magántanulás mellett már sportra és kultúrmunkára is jut idő. Estefelé, amikor a nap már a nyugati határhoz közeledik, újból felélénkül az iskola udvara. A napi fáradságos munka után egy kis szórakozás is kell. Fodor Ella ilyenkor a legboldogabb. Örül, hogy egy kicsit játszhat. Szereti a sportot. .Szeret kézilabdázni. A sportpályát borító zöld pázsiton úgy ugrál, mint egy pajzánkedvű őzike. Az Ián úgy van az, hogy ahol lányok vannak, ott a tánc is elmaradhatatlan. Neon űcell nekik zene sem, mégis olyan ropogós csárdásokat lejtenek az iskola kertjének hűs birodalmában, hogy csak úgy száll a por. Természetes csak akkor, ha az ügyeletesi tisztséget teljesítő lány megfeledkezik a „parkeť'-locsolásról. Magyar, szlovák, orosz népi táncokat tanultak be. Egy darabig csak saját szórakozásukra csinálták, később már a gazdaság dolgozóinak is bemutatták. Úgy határoztak, hogy amit tudnak, nem tartják meg maguknak, hanem másoknak is szereznek szórakozást tánccal és nótával. Az iskolában a táncszámokhoz megfelelő ruhákat is kaptak és ma már a nagymegyeri járás minden falujában örömmel fogadják őket, ha --j*

< ^mšm Elmélet után következik a gyakorlati rész. ban és a fürdőszobákban. A napi munkára készülnek a lányok. Mosakodás után következik a reggeli torna, mert bizony szükséges egy kis mozgás az alvás után Tornaruhában futnak le a lányok a kastély, nevezzük inkább úgy, hogy az iskola udvarára. Tele tüdővel szívják magukba az ózondúlevegőt. a terebélyes, illatos fák bódító illatát. A tornagyakorlatok után farkasühesen rohannak az ebédlőbe. Orrukat már messziről csiklandozza a kávé illata. Jóízűen fognak hozzá. Míg a tejeskávét szürcsölik és a iskolában azt mondja mindenki, hogy Ella, ha lehetne, éjjel-nappai kint volna a sportpályán. Azt is szok iák mondani, hogyha választani kellene a kézilabda és a matematika között, minden bizonnyal az előbbinél maradna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Ella rossz tanuló, csak szereti a levegőt, szereti a természetet, a fákat, a selymes rétet, a hullámzó rónaságot. A játékban, mondhatnánk, ő viszi a prímet. Karcsú teste úgy repül a labda után, mintha rúgók löknék. A sportoláson kívül a kultúrmunkát is szeretik a lányok; TaA tanteremben. néha-néha szabad idejükben kiruccannak, hogy szórakoztassák a falu lakóit. Lehet, hogy kerülnek még olyan emberek is, akik azt hiszik, hogy az iskola hallgatói el sem hagyhatják az iskola területét Ez nem igaz. Az iskola keretén belül folytatott szórakozásokon kívül moziba is eljárnak. Közösen látogatják hazánk különböző részeit, hogy gyönyörködhessenek és örökre megmaradhasson emlékezetükben gyönyörű hazánk természeti szépsége. Úgy élnek ezek a lányok az iskolában, ahogyan csak a szocialista társadalomban élhetnek a nép fiai és leányai. Mindezért a sok szépért és jóért azzal fejezik ki hálájukat, hogy szorgalmasan tanulnak és tudásukkal hasznos tagjaivá yálpak a társadalomnak. Szép májusvégi nap volt, amikor felkerestük a lányokat. Ezen a napon azonban teljesen kihaltnak tűnt az iskola árnyas udvara. Talán nincsenek idehaza? Vagy elutaztak tanulmányútra az ország valamelyik részébe? De mégsem, mert amikor a kapun belépünk, a fák alá készített kecskelábú asztal mellett négy-öt lányt pillantunk meg. Könyv van a kezükben. Tanulnak. Alig hogy belép az ember, az egyik lányka feláll az asztaltól és a jövevény elé siet. Barnára sült arcát gesztenyeszín hajkorona övezi. Kék inget visel, melynek balválláról kék zsinór lóg, rajta fütyülő csillog. A zsinóros fütyülővel azt jelképezi, hogy ő a „napos". — Nincsenek itthon a lányok, kint vannak a cukorrépaföldeken — adta meg kérdés nélkül is a feleletet. — Ezek, akik idehaza vannak — mutatott a fák alatt tanuló lányokra — betegek. Azt a szót, hogy „betegek", kissé hangsúlyozta és még huncutul is mosolygott hozzá. A napbarnított arcú, kékinges lányka az alistáli szövetkezetből került az iskolába. Helyesebben mondva, szülei dolgoznak a szövetkezetben, ő pedig a középiskola elvégzése után jelentkezett a mezőgazdasági iskolára. Életcéljául tűzte ki, hogy ő is a szövetkezetben fog dolgozni, mert nagy szükség van ott a tanult fiatalokra. Az iskola elvégzése után sokat tehet majd azért, hogy falujukbari virágzó szövetkezet legyen, ahol mindenki megtalálja a gondtalan megélhetést és szórakozást is. Szalacsi Ilonka — így hívják a kékinges lánykát, örömmel újságolja, hogy milyen jó is a lombsátrak közé rejtett iskolában. — Jól élünk, nincs semmire se gondunk, csak a tanulásra. Tiszta ágyban alszunk. Naponta ötször kapunk enni. Amióta az iskolában vagyok tizenhat kilót híztam, de nyugodtan merem állítani, hogy a jő ellátás mindannyiunkon meglátszik. A hallgatók között egy sincs olyan, aki azalatt a félév alatt, amióta itt vagyunk, legalább tíz kilót ne szedett*volna magára. Ruhát is kaptunk az iskolában, mégpedig egy nyári és egy téli melegruhát. Kaptunk egypár gumicsizmát, amit a földeken használunk, amikor a gyakorlatban is átvesszük a már elméletileg elsajátítottakat. Ezen felül már kaptunk egypár tornacipőt és egy rendes cipőt is, zsebpénzt minden hónapban, úgyhogy mozira és nyalánkságra is telik. Amíg mindezeket mondotta, arca komoly volt. Mondanivalóját aztán a következőkkel fejezte be: kodást és a termelés növelésével biztosítani, hogy necsak anyagi, hanem kulturális téren is a város színvonalára emelkedjen a falu. Kolber Laurával a szépen kisorolt cukorrépaföldön találkoztunk. Karját, arcát már barnára égette a nap, sötétszőke haját kendő szorította le. A fiatal lány, aki még alig töltötte be 16. évét, már az első pillanatban azzal vonta magára a figyelmet, hogy jóval a csoport előtt haladt. Nem azért csinálta, mintha talán nem érezné jól magát a többiek között, de Laura kezével, szorgalmával, ügyességével a többiek nem bírták felvenni a versenyt. Amíg a többi lány négy-öt sor cukorrépa kiegyelésétől magasabb teljesítményt nem tud elérni, Laura egy nap alatt már 16 sor répát is kiegyelt. A sötétszőkehajú Laura azonban nemcsak a munkában, de a tanulásban is az éten jár. A matematikai tételekkel is ugyan úgy megbirkózik, mint a cukorrépasorokkal. Laura mielőtt elszánta volna magát, hogy mezőgazdasági iskolába iratkozzon, már dolgozott Púchovon. Volt mezőgazdasági munkásnak a lánya és szereti a földet. Próbált más munkát is, de mindig viszszavágyott a földekre. Helyesen is tette, mert a mezőgazdaságban nagy szükség van az olyan szorgalmas és okos fiatalokra, mint Laura. Szép jövő vár a szorgalmas lánykára a mezőgazdaságban. Énekes Juliska, az iskolai CsISzszervezet egyik legaktívabb tagja. Arca piros, a nap már szépen lesütötte. Szép fekete haján megcsillan a napsugár. Juliska a vezekényi szövetkezetből került az iskolába. Apja a szövetkezet kovácsa. — Amikor befejeztem az iskolát, azon törtem a fejem, milyen szakmát is válasszak — kezdi el Juliska rövid történetét. — Apám tanácsára a végén is úgy döntöttem, hogy a mezőgazdaságot választom. Nem bántam meg. Már alig várom, hogy befejeződjön az iskola, de nem azért, mintha itt nem volna jó, hanem azért, hogy odahaza az iskolában szerzett tudásommal segíthessem a szövetkezetet. Ha most mi elmegyünk az iskolából az ország minden tájára, nem félünk attól, hogy üresen marad az iskola, mert az én falumból is ketten jönnek helyemre, akik szintén az egyik legfontosabb termelési ágazatot, a mezőgazdaság felvirágoztatását választották életcéljukul. Az izsapi egyéves mezőgazdasági iskola mostani hallgatói augusztus végén fejezik be az évet. Az iskola befejezése után ki-ki hazatér falujába, hogy az iskolában szerzett tapasztalatok felhasználásával segítsék a mezőgazdasági termelés növekedését, Tudásukkal annak a nagy Az egész napi tanulás és a gyakorlati munka után vígan ropják a pattogó csárdást. — Nagyon szép, nagyon jó itt minden, csak az a baj, hogy lassan már a végére érünk az iskolaévnek. Amikor otthon voltam szabadságon, el is mondtam a barátnőmnek, milyen szép az élet itt az iskolában. Arról is beszéltem nekik, milyen fontos, hogy a mezőgazdaságba minél több szakképzett fiatal kerüljön, mert csak így tudjuk magasabb színvonalra emelni a gazdáicélnak megvalósulásáért harcolnak majd, amit Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa az ország minden becsületes hazafia elé tűzött. Fokozatosan fellendíteni a mezőgazdasági termelést, hogy újabb sikereket érhessünk el a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése terén. Szarka Istyán