Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-20 / 150. szám, vasárnap

504 «II

S

Z

0 1954. június '17. Út a dolgozó parasztság felemelkedése felé Tanítónő Berti a szépen feldíszített tanteremben ismerkedtem msg ezzel a negyven-negyvenöt év körüli asszonynyal. Arca világosan beszél aról, hogy sok nehézséget kellett legyűrni, amíg révbe ért. Simára fésült haját nem takarja kendő. A szép barna hajkoronát már sűrűn ékesítik az ezüst szálak. Ruhája egyszerű. Sémpiiben sem különbözik azokétól a csizi aszszonyokétól, akiknek gyerekei a padokban ülnek, akik Kollárnéban nemcsak a tanítót, hanem, második anyjukat is látják. Az iskola ajtaja nyitva van. A kövér cseppekben hulló eső keményen paskolja az iskola udvarát. Az eső miatt egy kicsit elhúzódik a tanítás ideje. — No, gyerekek, mit csinálunk addig, amíg megcsendesedik az esö? — kérdezte a tanítónő. — Verset tanuljunk. Énekeljünk, tornázzunk — válaszolták a gyerekek. A tanítónő megadta a jelt. A gyerekek pillanatok alatt kint teremtek a padok mellett. Szépen sorba álltak és máris rázendítettek: „Sorba felállni, kispajtások"! A nóta vidáman csengett a gyermekek ajkán Az ének ütemére egyszerre lendühek a kis lábak és kezek. Nótaszó mellett olyan tornagyakorlatot mutattak be, hogy még a nagyobbaknak is becsületükre vált volna. A játékot aztán komolyabb munka követte. A lányok és fiúk orgonasíp módjára álltak fel, tmjd kórusban szavalni hszdték költőink verseit. A kis arcok kipirultak. Ha az ember ezekre az alig 7—8 éves gyerekekre néz, szinte kedve volna mindegyiket az ölébe kapni. A nyitott ajtón keresztül behallatszik, hogy még mindig kopognak a súlyos esőcseppek. A gyerekek nem is nagyon iparkodnak hazafelé, így módomban állt egyet s rri'lst megtudni róluk. Előkerültek a füzetek is a csinos kis táskákból és bizony sorba kellett nézegetni a rendben tartott gömbölyű betűkkel telerajzolt füze. teket. Szekeres Ilona, egy kis pöttömnyi szökehajú lányka is odatolakodik egész a közelembe. — Még csak első osztályba jár — mondja a tanítónő. — Tessék enyémet is megnézni — mondta kissé bátortalanul. — Nekem háromcsillagos egyeseim vannak. A szép egyenletes betűk meg is érdemlik a háromcsillagos egyeseket. A kisfiúk és lánykák tudása anynyira meglepett, hogy elhatároztam valamint én is kérdezek tőlük. A tanítónő azonban megelőzött: — Gyerekek, ki tudná azt megmondani, milyen ünnepet ült az egész ország? A kiskezek egyszerre emelkedtek a levegőbe. Mindenki a tanítónő szeme elé akart kerülni. Mindenki válaszolni szeretett volna. Végre a megtiszteltetés a harmadik osztályos Kisfaludi Lujzát érte. Ö válaszolhatott a feltett kérdésre. — Az egész ország Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusát ünnepelte — adta meg a választ. — És mi hogyan készültünk rá? — tette fel a kérdést újból a tanítónő. — Ügy, mint a nagyok '— sietett válaszolni újból Kisfaludi Lujza. — Munkafelajánlásokkal. Én is vállaltam — most már egészen beletüzesedve beszélt, — hogy az év végén tiszta jeles bizonyítványt viszek haza. — Én pedig azt vállaltam — szólalt meg Tóth András Bandi, egy harmadikos fiú, — hogy a X. kongresszusig letöröltetem a fekete pontomat. A kis lurkó még két társával valami rossz fát tett a tűzre, ezért mindhárman feketepontot kaptak. Most aztán jó magaviseletükkel elérték, hogy feketepont nélkül ünnepelhették a X. kongresszust. Az esö megcsendesedett. A fehlhök közül egyszerre a nap is előbújt. A gyerekek illedelmes köszönés után eltávoztak. Egyedül maradtam a tanítónővel. — Nagyon szeretem a hivatásomat — törte meg a csendet a tanítónő. — Szemetem a gyerekeket. Büszke is vagyok tanítványaimra, mert nem vallok velük szégyent. Egy pillanatra elhaUgat, mintha gondolkozna. Aztán újból megszólal. — Valamikor még ünnepek alkalmával sem öltöztek úgy a gyerekek, mint ma hétköznapokon. — Tekintete a távolba mered, mintha talán a huszonnégy éves tanítói múltjában kutatna, vagy az is lehet, hogy még távolabbra néz, a saját gyermekkorát idézi emlékezetébe Kollár Lászlóné Losoncon született. Még mindig áll az az egyszobás kisablakos szülői ház. Losoncon járt elemibe, s ott folytatta az iskoláit továbbra is. Még gyermekkorában elhatározta, hogy tanítónő lesz. Ezért az elhatározásáért sokat szenvedett különösen gazdag iskolatársnőitől. Az iskolában mindig éreztették vele, hogy nem közéjük való, mert nem „uri családból" való. Egy alkálommal az egyik „úrilány" kitalálta, hogy szoknyáján évgyűrűk vannak. Ez a megállapítás az iskolában a többi lányoknak is tetszett. Az „urilányok" az évgyűrű alatt azokat a toldásokat értették a szegényleány szoknyáján, amelyekkel évenként kitol, dozták, mivel a lány nőtt, de nem telt ruhára, így toldással kellett megnyújtani. Ahányszor csak végignéztek rajtam, mindig éreztem tekintetükből a gúnyt, a megvetést, Minden egyes gúnyos nézés fájdalmat okozott, de elhatároztam, hogy keményen kitartok. Egyszer aztán már nem bírtam a gúnyolódást, két kézzel estem neki a gúnyolódnának. Így akartam elégtételt szerezni magamnak. Bár igazságom volt, mégis engem akartak kizárni az iskolából. Ar sok megaláztatás, a szegénység megacélozta Kollár Lászlónét. Gyűlöletre nevelte az ingyenélőkkel szemben. Horthyék alatt, már mint tanítónő, arra is elszánta magát, bár titokban, hogy felnyissa tanítványai szemét. A háború alatt férje partizán lett, ö psdig rövid idő múlva internálótáborba került. 1948 után Csízen kezdte meg újból tanítói pályafutását. Mv ott tanít a magyarnyelvű nemzeti iskolákban. — Ahányszor belépek az iskolába, mindig újból elfog az öröm. Látom a ió

1. öltözött gyerekeket, közöttük az enyémeket is. Ma úgy taníthatok, ahogy szívem diktálja, ahogy Makarenko, a nagy szovjet pedagógus műveiben előírja. Kollár Lászlóné hivatásának legfőbb célját abban látja, hogy olyan embereket neveljen a társadalomnak, akik nemcsak az iskola padjaiban állják meg a helyüket, hanem később, az életben is harcos építői legyenek szocialista hazánknak. Kollár Lászlóné nemcsak az iskola, hanem úgyszólván az egész falu tanítója. Előadásokat tart a felnőtteknek, segít a szövetkezet vezetésében. Mindenkinek készségesen tanácsot ad, aki hozzáfordul. Szereti is mindenki a faluban, csak azok nem látják szívesen a lelkes tanítónőt, akiknek a szeretetét ő sem kívánja. Nem szeretik a kulákok, a spekulánsok, akiknek turpisságaira könyörtelenül rámutat. Esténként férjével együtt tanul, hogy tapasztalataik gyarapításával többet adhasson a társadalomnak. Lakásuk nagy részét a könyvek foglalják el Esténként, amikor Csízen már minden házban kialszik a lámpa. Kolláréknál még. mindig világos van. Tanulnak, hogy taníthassanak. Szarka István (Folytatás az 1. oldalról.) biztosítja, hogy a mezőgazdasági kutatás dolgozói a parasztok igazi segítőtársaivá váljanak, hogy lelkiismeretes munkájukkal segítselek nagy hazafias feladatuknak — népünk egyre jobb ellátásának teljesítésében. Megtisztelő" feladat vár az állami gazdaságokra, hogy a szocialista termelés előnyeit szemléltető, igazi iskolává váljanak, hogy ezt szemléltető példákon bemutatva, dolgozó parasztjainkat az új munkaformák és a gazdaságosság bevezetésére ösztönözzék. Pártunknak ez a segítsége legjobban abban nyilvánul meg, — a tapasztalatok ezt teljesen igazolják — ha kis- és középparasztjainknak hatékonyabban és meggyőzőbben megmutatjuk, hogy a termelés és jövedelmük növelésének útja az EFSz-eken keresztül vezet. A dolgozó parasztok tízezrei már meggyőződtek erről, szövetkezeteket alapítottak, melyekben szorgalmasan dolgoznak. A közös gazdálkodás eredményeképpen, amelyben sokoldalúan felhasználhatjuk a gépesítést és a tudományos ismereteket, sok sikert tudtunk elérni a növényi és állattenyésztési termelésben. A X. kongresszus ezért a párt falusi politikája központi problémájának tartja az EFSz-ek további fejlődésének biztosítását. Ezzel kapcsolatban a kongresszus teljes komolysággal bírálta azokat a hiányosságokat, amelyek megakadályozták EFSz-eink még nagyobbfokú fejlődését, különösen a szövetkezeteknek nyújtott elégtelen szervezési és szakmai segítséget. Az EFSz-ek alapításánál a kollektivizálás magas százalékszámának elérése utáni hajszában egyes helyeken komolyan megszegték a párt politikáját és az önkéntesség elvét. Azok az esetek sem voltak ritkák, amikor a szövetkezeti dolgozók a többi dolgozó parasztokat nem akarták felvenni az EFSz-ekbe. Másrészt viszont annyira engedékenyek voltak, hogy bárkit felvettek a szövetkezetbe és megfeledkeztek az osztályellenségről. A kongresszus elítélte ezeket a módszereket és újra bebizonyította, hogy szocialista építésünk legfőbb ellensége falun a kulák. Ezért a kulák ellen folytatott politikai harcban legfontosabb feladatunk, hogy a kulákokat elszigeteljük a kis- és középparasztoktól, a középparasztokat megnyerjük szilárd szövetségeseknek és nagy figyelmet szenteljünk a középparasztok türelmes meggyőzésének. Az EFSz-eink építésében előadóhiányosságok ellenére r.em kerülheti el figyelmünket az a tény. hogy szövetkezeti tagjaink nemcsak visszaverték a kulákok és más el« lenségek támadásait, hanem évről évre növelték termelésüket és beadásukat, és egyidejűleg a tagok száma is növekedett. Ezt legjobban az bizonyítja, hogy a parasztok tízezrei a szövetkezetekben látják személyes érdekeik és a közösség érdekei. megfelelő összeegyeztetésének legjobb formáját, lehetőségét. Ez igazolja pártunk parasztpolitikájának helyességét, az EFSz-ek — a mezőgazdasági termelés lényeges növelését biztosító fő út, mindenképpen. való támogatásának helyességét. A X. kongre'sszus ezirányu határozatai újabb, nagy segítséget jelentenek abban, hogy szövetkezeteink még jobb eredményeket érjenek el, hogy a kis- és középparasztok további ezreit vonják maguk után példájukkal. Ezek azok az örömteljes távlatok, amelyeket pártunk, szövetkezeti dolgozóink és a többi dolgozók előtt feltárt. Az út világos és helyes. Nem lehet nagyobb megtiszteltetés és örömteljesebb feladat pártszervezeteink és minden egyes párttag, hazánk valamennyi hű polgára számára, mint hogy mindenképpen segítsék parasztjainkat e nagy feladatok teljesítésében, támogassák alkotókezdeményezésüket és már most, a jelenlegi és az elkövetkező feladatok teljesítése alkalmával, midőn lerakhatjuk és le kell raknunk a X. kongresszus irányelvei teljesítésének első szilárd alapjait, lelkesítsék őket a szocialista munkaverseny széleskörű fejlesztésére. Természetesen, a kitűzött feladatok teljesítése nem könnyű dolog. Megköveteli, hogy ne csak a mezőgazdasági dolgozók fokozzák törekvésüket és lényegesen javítsák munkájukat, hanem azt is, hogy az egész párt, a népgazdaság minden ágazata, az egész dolgozó nép segítsen. Hisz nemcsak az említett termelési feladatokat kell teljesíteni, hanem meg kell teremteni a mezőgazdasági termelés állandó növelésének szilárd és biztos előfeltételeit. Most az a fontos, hogy valamennyi szakaszon erőteljes, hatásos és következetes küzdelmet indítsanak a mezőgazdaságunkban előforduló hiányosságok és nehézségek ellen. Erre a küzdelemre meg kell nyernünk a szövetkezeti dolgozók, a kis- és

1 középparasztok legszélesebb tömegeit. Lelkesítenünk kell őket arra, hogy a nagy hektárhozaTtok és az állatállomány nagyfokú hasznossága elérésének harcosaivá váljanak, mert ez a CsKP X. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítésének és túlteljesítésének útja. Gazdasági válság az Egyesűit Államokban Az Egyesült Államok számos konjuktúrakutató intézetében közgazdászok és statisztikusok ezrei dolgoznak. E kutatók azonban sohasem képesek helyesen előre látó a gazdasági ciklus menetét. Az új túltermelési válság kezdete mindig olyan váratlanul éri őket, mint a háztetőről az ember nyakába szakadó hó. Pedig intézeteik rendkívül nagy statisztikai anyaggal rendelkeznek, s ennek alapján — bármennyire meghamisították is ezt az anyagot — jóval alaposabban ítélhetnék meg az Egyesült Államok gazdasági helyzetét, mint bármelyik más kapitalista országét. A kapitalista gazdaság fejlődését és mozgását mutató statisztikai adatokat azonban csupán az egyedül helyes és tudományos elmélet, a kapitalizmus fejlődésének valóságos, objektív törvényeit felfedő marxi-lenini közgazdasági tanok alapján lehet helyesen összefoglalni és elemezni. Csakis a marxizmus-leninizmus alapján lehet helyesen előrelátni a gazdasági fejlődés várható menetét. A ciklikus kapitalista újratermelés marxi-lenini elmélete szervesen kapcsolódik a kapitalista termelési módról általában szóló marxista-leninista tanításhoz. E tanítás megvilágítja a kapitalista termelési mód történelmileg átmeneti jellegét és szükségszerűen pusztuláshoz vezető objektív fejlődéstörvényeit. Irta VARGA JENŐ akadémikus Nem kell csodálkozni azon, hogy a burzsoá „konjunktúrakutatók" mitsem akarnak tudni a kapitalizmus fejlődése objektív gazdasági törvényeinek létezéséről. Ők azt hiszik, hogy a gazdaság fejlődését és mozgását szubjektív tényezők határozzák meg. Nyomasztólag hat rájuk a modern monopóliumok óriási ereje, s nem képesek megérteni, hogy a monopoltőkés cápák tevékenységét valamiféle objektív törvények határozzák meg. A kapitalista gazdaságban végbemenő változásokat vizsgáló burzsoá kutatók emiatt sohasem képesek felfedni e változások igazi okait és jellegét Már egy évvel ezelőtt látni lehetett, hogy az Egyesült Államokban közeleg a gazdasági válság A fogyasztási cikkek termelése már akkor túlhaladta az amerikai lakosság fizetésképes keresletét. A -lábbeli, a textiláruk és más közszükségleti cikkek termelése csökkenni kezdett. A kapitalisták és tudós lakájaik azonban ezt egyáltalán nem akarták figyelembe venni. Más áruk — különösen a termelőeszközök — termelése tovább nőtt, jóllehet az árukészletek állandó növekedése a hosszú ideje tartó túltermelés biztos jele volt Az árukészletek növekedése még akkor sem szűnt meg, amikot az ipari termelés már túljutott a kulminációs ponton. A szövetségi tartalékok hivatalának adatai szerint az ipari termelés volumenének régi indexe 1953 márciusában érte el a tetőpontot. A válság képének szépítése céljából megállapított új index 1953 júliusában állt a csúcsponton. A' profit magas színvonalon maradt s a kapitalisták nem akarták csökkenteni a termelést. Ennek következtében 1953. év végéig az iparban s a nagy- és kiskereskedelemben 82 milliárd dollár értékű árukészlet halmozódott fel. Ezenkívül voltak állami árukészletek is. Az állam a nag y monopóliumok érdekében, a magas . árak fenntartása céljából 7—8 milliárd dollár értékű búzát, gyapotot és más mezőgazdasági terméket vásárolt fel. Úgyszintén hatalmas készletei voltak a hadseregnek, a flottának és a légierőnek nemcsak fegyverzetekből, felszerelésből és hadianyagokból, hanem mindenféle más áruból is. Johnson hadügyminiszterhelyettes például egyik nyilatkozatában kijelentette, hogy csupán a szárazföldi fegyveres erők árukészletének értékét körülbelül 35 milliárd dollárra becsülik. A hadseregnek például 24 millió ceruzája volt tartalékban! Johnson nyilatkozatából kitűnik, hogy a hadsereg az „összeköttetésekkel rendelkező" kapitalistáktól magas árakon i hadsereg számára felesleges árukat vásárol fel, s ezeket aztán időről időre eladja más, szintén „öszszeköttetésekkel rendelkező" kapitalistáknak — a vételár nyolcadáért. Az 1953. év végére a magán- és állami árukészletek volumene elérte az Egyesült Államok csaknem egyévi szükségletét. Ehhez mé^ hozzá kell tenni, hogy növekvő mennyiségben adtak el fogyasztási cikkeket hitelbe és részletre, azaz a fogyasztók leendő jövedelmének, jövőbeli vásárlóképességének számlájára. A fogyasztók adósságainak összege elérte a 28 milliárd dollárt. A túltermelési válság elkerülhetetlenné vált. Az amerikai vezető körök és szakértők tagadni próbálták a válság létezését. Eisenhower elnök januári kongresszusi üzenetében kijelentette: „A gazdasági helyzetben a mult év derekán észlelt jelenték, telen változások láthatólag rövidesen véget érnek". A burzsoá közgazdászok, a kapitalisták és a jobboldali szakszervezeti vezetők most is kórusban hangoztatják, hogy nincs szó igazi válságról, hanem csupán a termelés „szabályozott" lassú visszaesésérői. amelyet hamarosan újabb fellendülésnek kell követnie. Ez az állítás azonban valótlan. Az Egyesült Államok termelésének visszaesése ugyanis rohamosabb, mint az 1929 évi válságtól eltekintve, a modern kor bármelyik amerikai válságának időszakában volt. Az ipari termelés ú.i indexe az úgynevezett ..idénykiigazítás" figyelembevételével a következőképpen fest: 1947—1949 = 100. 1953: július 137, október 132, december 126. 1954: január 125, február 123, március 123. A válság első hét hónapjában, amelyekről már vannak végleges adatok, az ipari termelés 10.2 százalékkal esett. Az előző válságok első hét hónapjában a termelés visszaesése az akkori adatok szerint százalékokban a következőképpen alakult: 1920: 9, 1929: 23, 1937: 6, 1948: 6. Csak az 1929 évi válság időszakában esett vissza jobban a termelés, akkor azonban a válság következő hónapjaiban ideiglenes fellendülés következett be: a válság kilencedik hónapjában csak 13 százalék volt a termelés visszaesése. Bármennyire pontatlanok is ezek az adatok, mégis helyesen mutatják az által inos irányzatot. Jóllehet a kapitalista túltermelési válságok alapja egy és ugyanaz: a termelés társadalmi jellege és a kisajátítás magánkapitalista formája közötti ellentmondás — azért mindegyik válságnak megvannak a maga jellegzetességei is. Ezek a jellegzetességek elsősorban magának a kapitalizmusnak változásaiból (a kapitalizmus az imperializmus és a kapitalizmus általános válságának szakaszába lépett) másodsorban az adott ciklus előző fázisainak sajátosságaiból adódnak. Ennek alapján a jelenlegi válság különleges vonásait a következőkben állapíthatjuk meg: az infláció következtében igen nagy a kölcsöntőkefelesleg; különösen a hadiipar ágazataiban nagy az alaptőkefeles-