Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-16 / 146. szám, szerda

s III SZO 1954. június Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa J. Marko elvtárs felszólalása Pártunk X. kongresszusa hazánk dolgozói és velük együtt a besztercebányai kerület, — melynek küldötte vagyok — dolgozói munkájának valóban büszke és örömteljes mérlege. Szlovákia iparosítása kerületünk életére is nagy hatással volt és azt lényegesen , megváltoztatta. A Felső-Garam völgye, a Rima, vagy az Ipoly völgye többé már nem nyomorgó favágók, házalók, reménytelen kilátású kivándorlók, vagy munkanélküliek hazája. A gyorsan eltelt néhány óv alatt kitartó és örömteljes munka eredményeképpen tizével épültek és alakultak át az üzemek. Megnyitották az Ifjúsági Vasútvonalat és 134 autóbuszjáratot létesítettek. A termelés és az építés gyors fejlődését munkásosztályunk önzetlen támogatásának és műszaki értelmiségünk áldozatkiész munkájának köszönhetjük. Népünk jól tudja e tényeket és semmi sem téríti le drága pártunk vezetésével megkezdett útjáról. Hatalmas szocialista munkaverseny bontakozott ki a X. kongresszus tiszteletére. A szocialista munkaverseny és a kötelezettségvállalások lehetővé tették, hogy áprilisban és májusban kerületi méretben túlteljesítsük az ipar állami népgazdasági tervét. 24.900 egyéni és kollektív felajánlás történt, melyeknek értéke 63 millió korona. A választások előtt kerületünk számos üzemében fölelevenítették az apátfalvai Poľana kezdeményezésére a forgóeszközök forgalmának meggyorsítására tavaly megindult • mozgalmat, amely egyedül kerületünkben 60 millió korona megtakarítást eredményezett gazdaságunknak. Noha jelentős sikereket könyvelünk el, ezek még nagyobbak lehetnének, ha egyúttal fel tudnánk számolni a hiányosságokat és főleg ha meg tudnánk tanulni megelőzésüket. Mind az igazgatószervekben, mind az üzemekben sok a hiányosság. A túlburjánzott adminisztráción kívül a gyakori utazgatás is fékezi a gazdaság irányítását. A különféle prágai és bratislavai bizottságok és szervek akikor is behívják a gazdasági dolgozókat, ha az ügyeket egyszerűbben, levélben is megoldhatnák. Ez a rossz szokás leginkább a funkciós osztályokon uralkodik, amelyek gyakran behívják az üzemek dolgozóit, úgyhogy nem egyszer tanúi vagyunk annak, hogy egyetlen vezető dolgozóval sem tudunk találkozni az üzemben. Ezek hazatérésük után a levelezést és a különböző jelentéseket Intézik, de nincs idejük eljárni a termelésben dolgogozók közé. Az ilyen dolgozók felületesen vannak tájékozva és nem tudják sikeresen megoldani a termelési kérdéseket. Hol keressük a kiutat? A kiutat megmutatták az elvtársak a járási aktíván, midőn megtárgyalták a gazdaság fejlesztésére irányuló terv összeállítására vonatkozó irányelvek tervezetét. Nem kevés elvtárs fordult hozzánk azzal a kérdéssel, hogy is van ez vagy amaz tulajdonképpen? Pártunk elénk terjeszti az irányelvek tervezetét, hogy hozzájáruljunk, sőt egyenesen követeli tőlünk, hogy előbb szóljunk hozzS a tervezethez, mielőtt még a pártkongresszus megkezdené tárgyalását. A minisztériumok is kiadnak irány elveket és utasításokat, de csak nagyon ritkán történik meg, hogy még az utasítások kiadása előtt megkérdezik a gazdasági dolgozókat, mi a véleményük, és hogyan vélekednek a szóbanforgó utasításokról. Pártunk előre tanácskozik a dolgozókkal a minisztériumok sok munkatársa azonban nem így tesz, kevéssé érdekli őket az üzemek és vállalatok dolgozóinak tanácsa és ezért nem működnek megfelelően, határozataik papíron maradnak és így akarva — nem akarva fékezik a szocializmus fejlődését. Hiba lenne, ha mindent csak az irányítószervekre hárítanánk, amint ez gyakran megtörténik. Sok ilyen eset mutatkozik az üzemek munkájában. Ezek a hiányosságok aránylag könnyen kiküszöbölhetők. Nemrégen meglátogattam egy üzemet és tudni akartam, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalaton belüli hozrascsot bevezetésének. A tömeges termelés, a tervek napi szétírása, a magasszínvonalú normalizálás a vállalatonbelüli hozrascsot bevezetésének az előfeltételei. Az igazgató elvtárs nem volt otthon, a főkönyvelővel találkoztam. Mondom neki, hogy eljöttem őket meglátogatni és kicserélni a hozrascsot bevezetésének előkészítésében szerzett tatapasztalatokat. Csodálkozva nézett rám és kijelentette, hogy ez nem tartozik rá, hogy ez a tervező dolga. Kategorikusan szabadkozott: „Mi tulajdonképen az állami ellenőrzés meghosszabbított karja vagyunk, a könyvelési nyilvántartás van gondunkra bízva, az ellenőrző szervnek semmi köze az operatív dolgokhoz és ha nem hiszi, hogy ez így van, olvassa el a hirdetményt, hogy köteles-e a főkönyvelő bevezetni a vállalaton belüli hozrascsotot" Bocsássák meg, hogy részletesebben említettem ezt az esetet. Tipikusnak tartom sok üzem és nagyon sok dolgozó szempontjából, mert rámutat a gyakori hiányosságok egyik okára. A munkaverseny terén is hasonló a helyzet. Mennyi szak. szervezeti és gazdasági dolgozó beszél úgy kerületünkfosn, hogy a verseny azért nem sikerül nekik, mert nincsenek jó versenyfelelőseik. Abban a szerencsében részesültem, hogy néhány elvtárssal együtt a Szovjetunióban beszélgethettem az Uralmas hatalmas gépgyár igazgatójával a szocialista munkaverseny megszervezéséről és láthattam, hogyan versenyeznek az üzemben. A szakszervezetek szervezik és kötelességük is szervezni a szocialista munkaversenyt, Ami nálunk hiányzik, az épipen a szovjet emberek viszonya a szocialista munkaversenyhez. Arra a kérdésre nem kellene-e mégis versenyfelelősi kinevezni az üzembe, az igazgató azt válaszolta: „Én vagyok egyedül a versenyfelelős". Ebben van a siker titka. Kell, hogy az új haladó módszerek, a munka új megszervezése az üzemben lelkesedéssel töltse el az embereket, kell, hogy a kommunisták tulajdonsága legyen. A párt X. kongresszusának lefolyása további erőt ad kerületünk dolgozóinak a hiányosságok ellen, népünk további győzelméért és további boldogságáért, a szocialista Csehszlovákiában boldog Szlovákiáért folytatott küzdelmében. K. Jiráček elvtárs felszólalása Meggyőződésünk, hogy a múltban sohasem voltak oly kedvező feltételei művészetünk fejlődésének, mint ma, és hogy művészetünk a kapitalizmusban sohasem tudott volna elérni olyan nagy fellendülést, mint ma, midőn hazánkban a hatalom a kommunista pártunk vezette munkásosztályé. Tudjuk azonban azt is, hogy a művészek körében, alkotásukban, a szocializmus építése idején végzett alkotómunkájukhoz és művészi küldetésükhöz való viszonyukban eddig sok hi'ányosság merült fel. Művészetünk egyik legalapvetőbb feladata a közönség nevelése, az éltető hazafiság, csehszlovák hazánkhoz és dolgozó népéhez való szeretet, barátunkhoz és felszabadítónkhoz, a Szovjetunióhoz, a népi demokratikus és baráti országokhoz, valamint a világ haladó emberiségéhez való szeretet és hűség szellemében. Éppen a szocialista hazafiság és a proletárnemzetköziség az, amely pártunk és Csehszlovákia egész népe felbecsülhetetlen értékű fegyvere hazánk boldogságáért, a békéért, a szocializmusért folytatott küzdelmében. íróink, képzőművészeink, zeneművészeink, színművészeink, filmművészeink és többi művészeti dolgozóink minden törekvésének elsősorban e cél elérésére kell irányulnia. A szocialista realizmus szellemében törekedjenek a művészi anyag mesteri kezelésére, úgy, amint ezt a szovjet művészek nekünk naponta mutatják. Pártszerveink, szervezeteink és a párttagok munkája fentről lefelé szintén e cél elérésére irányuljon. Feladatuk, hogy segítsék a művészeket, ügyeljenek eszmei nevelésükre és művészi tökéletg^edésükre. Ott, ahol a pártszervezetek és a kommunisták jól teljesítik ezt a küldetésüket, a jó eredmények is megmutatkoznak, ha nem is olyan mértékben, amint ez egész társadalmi életünk rohamos fejlődésére és ebből kifolyólag népünknek a művészeti alkotással szemben támasztott természetes követelményeire való tekintettel kívánatos lenne. Bizonyos haladás megfigyelhető színművészetünkben, irodalmunkban és zeneművészetünkben. Fontos azonban, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a hiányosságokra, amelyek film- és képzőművészetünkben hosszabb ideje felmerülnek. A művészeti alkotás e szakaszain a kommunisták eddig még nem látják világosan a párt vezető szerepét és ezért fordulhat elő, hogy vannak olyan filmművészeti dolgozóink, akiknek, habár elméleti küzdelmet folytatnak a vulgarizálás, a szürkeség és a sematizmus ellen, kezük alól továbbra is gyakran olyan filmek kerülnek ki, amelyek különben is aránytalanul drága kivitelezésük mellett e hiányosságok jeleit viselik magukon. E hiányosságok okainak fürkészésénél kiderül, hogy a barrandovi pártszervezetnek •nincs kellő tekintélye, különösen a művészeti dolgozók között, noha helyesen rámutatott néhány hiányosságra és bírálta őket. Meg kell azonban jegyezni, hogy egy olyan szakasz pártszervezetének, mint amilyen az állami film, tekintélyét felsőbb helyekről is szilárdítani kell, ahol szintén vannak pártszervezetek és kommunisták, akiktől meg kell követelni, hogy még jobban érdeklődjenek a művészeti dolgozók élete, alkotása, politikai és művészi fejlődése és tökéletesedése iránt, főleg az iránt, milyen művészi alkotások kerülnek ki a kezük alól és hogyan fogadja ezeket a közönség. Főleg a kulturális ügyek minisztériumában dolgozó kommunistákra gondolok. Különösen az állami film volt igazgatójának áldatlan tevékenységére célzok. Többek között azzal tűnt ki, hogy elfojtotta a bírálatot, ami aránylag hosszú időn át tartott és sok kárt okozott. Noha helyes, hogy az olyan művészeti alkotásnál, mint amilyen a film, a fő alkotótényezők a filmmunkások és művészeti dolgozók, nem erőltethetjük ezt az elvet a végletekig és nem magyarázhatjuk úgy, hogy a filmművek alkotására és gyártására csak az alkotómunkások lehetnek befolyással. Tekintetbe kell vennünk a filmgyártás fizikai dolgozóinak jogos felszólalásait is, különösen, ha olyan dolgokra hívják fel a figyelmet, mint például az állam anyagi eszközeinek mértéktelen pazarlása, a filmgyári helyiségek nem-gazdaságos kihasználása, az anyag, az emberek és egyebek nemgazdaságos felhasználása. Nem lehet viszszautasítani az egyes vezető filmművészeti dolgozók személyi életére vonatkozó kritikát sem, amely néha a kényelmes naplopás ellen irányul. Kétszeresen nem lehet viszszautasítani, mert a filmművészeti alkotás a legutóbbi időben nem áll a kívánt színvonalon. Mindezek a hiányosságok elsősorban az e szakaszon működő pártszervezetek, szervezett kommunisták elégtelen munkájára vallanak, főleg a művészeti dolgozók ideológiai, marxi-lenini nevelése terén. Itt azonban nem szabad mentesíteni a felelősség alól különösen a művészekhez legközelebb álló pártembereket, már mint a körzeti pártbizottságokat és az alapszervezeteket. A művészeti intézmények mellett működő körzeti pártbizottságok és alapszervezetek mindeddig nem tudták elérni, hogy a marxizmus-leninizmus fejlődése és érvényesülése kellőképpen befolyásolja művészeink alkotómunkájának problémáit. Kitűnt, hogy művészeink jelentős része eddig igen felületesen és formálisan tanulmányozza a marxizmus-leninizmust. Ez nemcsak a filmművészeti dolgozókra, hanem a művészet más szakaszainak dolgozóira is vonatkozik. A pártszervezetek és szervek nem fordítanak kellő gondot ezekre a dolgozókra, nem segítik őket, hogy a marxizmus-leninizmus tanításainak elsajátításával felismerjék e tanítás erkölcsi mélységét és erejét, forradalmiságát, nélkülözhetetlen voltát művészi munkájuk fejlesztésére és tökéletesítésére. Ennek következtében e művészek hiábavalónak és szükségtelennek tartják a tanulást, amely nem köti le figyelmüket és gyakran az az érzésük, hogy visszatartja őket művészi tevékenységüktől. Miben van a szovjet művészek legjobb alkotásainak ereje? Ezeknek az alkotásoknak ereje abban van, hogy bennük testet ölt a szovjet nép megbonthatatlan kapcsolata a kommunizmussal. A szovjetországban a kommunizmus az egész népet, az egész értelmiséget, a művészeket, tudósokat, tanítókat és más alkotómunkásokat hősies munkára és alkotásra lelkesíti. A művészi alkotás értékét eszmei tartalma határozza meg. Azok az eszmék határozzák meg, amelyektől át van hatva. A haladó szovjet művészet döntő fontosságú alapelve szoros kapcsolata a szocialista állam politikájával. Ennek a politikának gyakorlati megvalósítása, a művészet és a politika szövetsége a termékeny művészi alkotás feltétele. Pártszervezeteinknek, szerveinknek és kommunistáinknak arra kell törekedniök, hogy ez az alapelv a mi értelmiségünket is fokozatosan áthassa. Mi kommunisták azért bírálunk, hogy elősegítsük a munkát, azért bíráljuk a művészeket, mert szeretjük őket. Szükségünk van munkájukra, mert alkotásaik adják meg gazdag életünk savát-borsát. Meg kell mondanunk, hogy sem városi, sem a kerületi pártbizottság eddig még nem tett meg mindent a hiányosságok gyorsabb és hatékonyabb kiküszöbölésére és arra, hogy a művészek nagyobb segítséget kapjanak. Pártunk X. kongresszusa és Novotný elvtárs beszámolója után, amelyben utat mutatott művészeinknek is, pártszervezeteink és szerveink, a művészet terén működő kommunisták legérdemteljesebb feladata, hogy segítsék elő a pezsgő ideológiai és művészeti élet kibontakozását, hogy a bírálat és az önbírálat egészséges szellője elősegítse a hiányosságok kiküszöbölését főleg abban, hogy az ideológiai és művészeti problémákat , ne szűk személyi érdekek szem előtt tartásával, hanem azzal a céllal oldják meg, hogy gazdag és magas színvonalon álló művészettel szolgálják a népet. A fő dolog, amelyre tekintettel kell lennünk, hogy segítségével az egyedüli lehetséges úton fokozatosan és sikeresen megoldjunk minden problémát, az, hogy fordítsunk figyelmet a művészeti szakaszon működő pártszervezetek, szervek és párttagok összetételére, fejlődésére és munkájára. Fontos, hogy feladataik magaslatán álljanak, hogy egyre jobban segítsék művészetünket fejlődésében, hogy művészetünk egyre jobban virágozzon és gyönyörű, gazdag életünknek — a szocialista életnek dísze legyen. \ V. Bauer elvtárs felszólalása Néhány bíráló megjegyzésem van a kulturális ügyek minisztériumának munkájával kapcsolatban, amint azt mi, az ústi nad labemi színház dolgozói látjuk. Már szó esett a művészet terén tapasztalható fogyatékosságokról. E fogyatékosságokért a kulturális ügyek minisztériuma felelős. Már régóta beszélnek arról, hogy a minőség kárára túlsók az állandó színházunk, hogy a színtársulatoknál sok olyan ember akad, aki nem érte el az átlagos művészi színvonalat, hogy kategóriákba kellene osztani a színházakat és rendszeresíteni a színházakban az állásokat, egyszóval rendet kell teremteni a színművészetben. Ezt a rendet a színháztörvény módosítása lett volna hivatott érvényre juttatni, amelyet 1954 március végén kellett volna jóváhagyni. Időközben azonban június lett, a színházi törvény mindez ideig nem látatt napvilágot és a színművészetben tovább tart a rendetlenség. Gyakran felelőtlenül járnak el a kulturális ügyek minisztériumának egyes dolgozói is. A színházak további rákfenéje az alkalmazottak számának túllépése, ami a minisztérium jóváhagyásával történt. Azt mondogatják: lehet több alkalmazottotok, amíg túl nem lépitek a béralap kereteit. Ha a kulturális ügyek minisztériuma az alkalmazottak száma alapján helyesen szabná a béralapokat, egyszerre vége volna ennek az állapotnak és egyes színházak béralapjában nem lehetnének akkora tartalékok, hogy pl. a brünni állami színház ebből a tartalékból fizeti a drámai társulat egész zenekarát. Kopecký elvtárs megemlékezett az Állami Filmvállalat nagy költségvetéséről és arról, hogy felelőtlenül gazdálkodnak a pénzzel. Ezzel szemben a színházaktól, különösen a területi színházaktól megkövetelik, hogy szigorúan takarékoskodjanak, gazdálkodjanak az anyaggal. Nem ártana esetleg, ha felülvizsgálnák, milyen arányban is állnak egymáshoz azok az anyagi eszközök, amelyeket egyrészt a színházak, másrészt az Állami Filmvállalat rendelkezésére bocsátottak. Kopecký elvtárs felszólalása után reméljük, hogy amennyiben az Állami Filmvállalat problémáját a Központi Bizottság politikai titkársága oldja meg, úgy rend lesz az Állami Filmvállalat házatáján. Ugyanakkor úgy találjuk, hogy az operaénekesekhez képest aránytalanul nagyra értékelik az esztrád- és dzsesszénekeseket. A dzsesszénekes, aki gyakran énekelni sem tanult, sokkal többet keres, mint nem egy operaénekes, akinek pedig jelentős anyagi eszközöket, sok szorgalmat kell fordítani tanulmányaira. Er^e már gyakran rámutattunk, de mindezideig e téren lényeges változások nem következtek be. A kulturális ügyek minisztériumának itt is rendet kellene teremtenie, hogy a művészt valóban érdeme és művészi teljesítményének értéke szerint jutalmazzák. A kulturális ügyek minisztériumának ki kell küszöbölnie munkájából a hibákat és fogyatékosságokat, hogy valóban kulturális életünk irányító szerve legyen. A mi hibánk, hogy már régebben nem hívtuk fel rendszeresen a pártszervek figyelmét e hiányokra. Ha azonban a Központi Bizottság politikai titkársága foglalkozni fog az Állami Filmvállalat kérdésével, teremtsen ezzel kapcsolatban rendet a művészi munka többi seakaszán is, hogy művészetünk a szórakozás új formáinak és a szocialista eszméknek még megbízhatóbb és lelkesebb terjesztője legyen.