Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-01 / 132. szám, kedd

UJSZO 1954. .június 1. Jókai napja — a kultúra, nemzeteink barátságának napja A nagy magyar író halála 50. évf ordulójának ünnepségei Komáromban A békés tavaszi égbolt alatt, két testvéri nép államainak határán, Komáromban május 30-án vasárnap találkoztak köztársaságunk, és a Magyar Népköztársaság írói, hogy közösen megemlékezzenek Jókai Mór, a magyar irodalom nagy nemzeti klasszikusa halálának 50. évfordulójáról . Az ünnepségen Komárom szlovák és magyar nemzetiségű polgáraival együtt, akik nagy szülöttjük xzobra előtt gyűltek össze, részt vettek: Bedfich Horák, a. kulturális ügyek miniszterének helyettese, Pavol Dubovský, a kulturális ügyek megbízottjának helyettese, Füredi József, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzula, a. magyar írók és kultúrmunkások 21 tagú küldöttsége. A küldöttséget Kerek Gábor, a Magyar Írók Szövetsége kiadótanácsának elnöke vezette, tagjai: Veres Péter Kossuth-díjas író, a Magyar írók Szövetbégének elnöke, Illyés Gyula Kossuth-díjas író és költő, Erdei Sándor, a Magyar írók Szövetségének központi titkára, Szabó Pál, Vrbán Ernő Kossuth-díjat: írók és u magyar kultúráiét további képviselői. Köztársaságunk írói közül az ünnepsegen részt vett Jan Dida államdíjas író, a Csehszlovákiai Írók Szövetségének elnöke, Josef Sekera., a Csehszlovákiai írók Szövetségének főtitkára, Ctibor Stitnický, a Szlovákiai írók Szövetségének vezetőtitkára, Ján Kostra, Ladislav Vlňačko, Pavol Horov, Jifí Marek, Miroslav Stehlík, Egri Viktor államdíjasok. A Magyar Népművészeti Együttes elénekelte a munyar, csehszlovák és szovjet himnuszt ,majd Beck Pál, c, komáromi HNB elnöke megnyitóbeszédet tartott. Ezután Ján Drda államdíjas író, a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnöke ünnepi beszédében méltatta Jókai nagy életművét és emlékét. Majd Veres Péter Kossuthdíjas író, a Magyar írók Szövetségenek elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: annak titka, hogy Jókai müveit az egymásután következő nemzedékek is olvassák, mindenekelőtt az egész munkásságát átható szellemi gazdagságában van. Jókai művét, a természet, a nép és a haza, az emberi erények szeretete teszi örökéletűvé. Az ünnepség keretében a Művelődés Házában megnyitották a Jókai-szobát, amelyben elhelyezték a nagy író életére, művére és forradalmi tevékenységére vonatkozó emlékeket. A Jókai-szobában elhelyezett okmányokat és emléktárgyakat később áthelyezik a Jókai komáromi szülőháza helyén épült házban létesítendő múzeumba. Jókai Mór élményekben gazdag életéről, népszereU> téröl, szabadságharcbeli szerepéről Ctibor Stitnický, " Szlovákiai írók Szövetségének vezetotitkára beszelt. Az ünnepség részvevői ezután megtekintették nagy érdeklődéssel a Jókai életére vonatkozó okmányokat, az író kéziratait és rajzait. A komáromi Jókai emlékünnepséget délután a Magyar Népművészeti Együttes feliepése követte. Este a csehszlovák és a magyar vendégek megtekintették a Területi Színházban a győri Kisfaludy Színház vendégjátékát. A magyar vendégek előadták nagy sikerrel Jókai „A kőszívű ember fiai" című regényének dramatizált változatát. Az előadás előtt Fellegi István, a Magyar Területi Színház igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd Pavol Dubovský, a kulturális ügyek megbízottjának helyettese méltatta a kulturális találkozó és a. Jókai emléknap nagy jelentőségét és Palotai Erz-ti kiváló előadóművészettel elmondta Jókainatc a maga munkamódjáról és írói álláspontjáról szóló vallomását. J. Drda elvtársnaka Csehszlovákiai írószövetség elnökének ünnepi beszéde Kedves barátaim, őszinte és boldog megindultsággal szólok most, amikor a népi demokratikus Csehszlovákia írói barátaikkal, a magyar irodalom legkiválóbb alkotóművészeivel karöltve tisztelegnek Jókai Mór, a nagy magyar klasszikus emléke előtt, hogy találkozójukkal a nagy demokrata, hazafi és népbarát szülővárosában ismét megerősítsék és szilárdítsák szoros testvéri barátságukat, lelkük és szívük egységét együttes harcunkban a világ békéiéért, a társadalmi haladásért és az emberiség zavartalan boldogságáért. A feudális és polgári kizsákmányoló osztályok, a nemzet és az egész emberi faj megrögzött ellenségei mindent elkövettek a múltban, hogy sohase kerülhessen sor a cseh, a szlovák és a magyar nép testvéri találkozójára és egymás mély megértésére. Körmönfont intrikájukkái, durva elnyomó módszereik kombinálásával, hazugságaikkal el tudták érni, hogy nemzeteink egyszerű tagjaiban kölcsönös bizalmatlanságot és ellenségeskedést keltettek, hogy megakadályozzák azt, ami a zsarnokok és kizsákmányolók halálos veszélye — á dolgozók testvéri megértését és egyesülését. A nép halhatatlan igazsága azonban mégis győzött. Milyen életadó, magasztos és dicső az az eszme, amely bennünket hű és örömteljes barátságban összefűz, amely lehetővé teszi, hogy szilárdan egymásra támaszkodhassunk, lelkesít, bennünket, fokozza erőinket és harci bátorságunkat. Ez az az eszme, amely a művészekben ápolja az emberről, az ember törhetetlen életerőiről, a boldogságra való emberi jogról, az emberről — az országnak a leghatalmasabb alkotóerőivel rendelkező uráról, aki minden akadályt leküzdve legyőzi gálád ellenségeit, uralmába veszi a természetet és hatalmas erőforrásait, a nemzetek testvéri barátságában az ember igazi és boldog otthonává változtatja az egész országot, — vallott legemberibb és legmagasztosabb gondolatokat. Miért beszélek erről itt Komáromban, Jókai emlékének helyén? Azért, mert mély és törvényszerű összefüggést érzek a között, amiben ma közvetlenül élünk, örömteljes és rohamos fejlődés közepette, és a között, ami Jókai Mór művében máig és a jövőben is élő, és amiért nemcsak a magyar írók és a magyar nép vallja őt nemzeti klasszikusának, hanem amiért mi is büszkén és hálával akarjuk leróni tiszteletünket Jókai emlékének. A nép halhatatlan igazsága, a nép szellemének, erkölcsi erejének, örömteljes képzelötehetségének hatása, az élet értelmébe vetett, optimizmussal táplált törhetetlen hite — az, amiben Jókai Mór azonosítja magát az egyszerű magyar emberrel. Nem innen származnake hatalmas művének leggyönyörűbb és legerősebb vonásai? Jókai Mór távol áll még ugyan az emberi történelem fejlődése törvényeinek ismeretétől, amelyeket az emberiség boldogulása érdekében a marxizmus-leninizmus klasszikusai tártak fel és magyaráztak meg, de mint élő fa az egyszerű magyar nép természetes bölcseségéből, erkölcsi erejéből és tiszta humanizmusából táplálkozva olyan művet adott nemzetének, amely szilárdan és tántoríthatatlanul az igazság, a társadalmi igazságosság, a társadalom ama haladó erőinek oldalán áll, amelyeknek történelmi győzelme megnyitotta nemzeteink előtt az új élet útját. Drda elvtárs azután Jókai esztétikai elveit ismertetve, kijelentette, hogy Jókai az irodalom küldetésében az igazság elveinek terjesztését látta. Mivel a színtelenül kifejezett igazság csupán pusztába kiáltott szó marad és mivel kevesen vannak azok, akik szívesen néznek szembe a puszta igazsággal, az irodalom küldetése az, hogy megragadó formába öltöztesse az igazság eszméit, hogy a szív elveivé és az elme meggyőződésévé váljon ... Az irodalom küldetése, hogy őrködjön az összes emberi jogok fölött, napfényre hozza mindazt, ami gyönyörű, jótékony és igaz, ostorozza a tévelygéseket és egyenlőtlenségeket, a becsület szeretetét és az aljasság utálatát vésse a szívekbe, úgy formálja a lelkeket, hogy hozzáférhetők legyenek az érzéseknek. rázza fel az alvókat gyáva semmittevésükből. Az irodalom küldetése, hogy szűkítse a nyárspolgáriasság birodalmát és ami a legfőbb,, tudjon megszólalni és fellépni a jó ügy érdekében és ha kell, ha szükséges, tudjon is érte szenvedni. Ez az irodalom küldetése, ez a mi kötelességünk. Ezek voltak Jókai Mór esztétikai elvei. Milyen közelálló, kötelező, sőt törvényszerű annak, aki a művészet igazi értelmét keresi. Megilletődtem, amikor először olvastam ezeket a sorokat, mivel tudatosítottam, hogy Petőfi Sándor osztálytársa és barátja nemcsak azt fejezi ki, ami a magyar nép és a haladó magyar irodalom szellemi hagyományaiban a leggyönyörűbb és a legértékesebb, hanem azt is, ami a cseh és a szlovák nemzeti irodalom legtisztább szellemi hagyományaival is közös, azt a szellemet és értelmet, amely Európa legnagyobb és legkiválóbb szellemeinek irodalmi műveiből, művészeti és emberi vallomásaiból árad. Olyan kiáltvány ez, amelyet Bjelinszkij, Gogol, Mickiewicz, Caragiale, Neruda, HavlíČek, Sládkovič és Hviezdoslav a többi nemzetek legbátrabb és legtisztább harcosainak csapatával együtt aláírtak és amely a nép és az igazság odaadó szolgálatára kötelezi a művészeket, akik egyedül ezzel tudják kivívni halhatatlanságukat és a jövő nemzedékek szeretetét. Veres Péternek. a Magyar írószövetség elnökének ünnepi beszéde Tisztelt ünneplő közönség! Hozzáértő és okos irodalmárok, kritikusok s még az irodalomban járatos művelt emberek is sokszor feltették a kérdést már a múltban is, felteszik ma is és valószínűleg holnap is: mi a titka Jókainak? Mi benne a halhatatlan, mi az, ami az egymást felváltó nemzedékek ifjait és öregeit újra és újra Jókaihoz vonzza? Én erre itt röviden csak azt tudom válaszolni, hogy az érdekes és jóízű meseszövésen túl — mert neki volt bátorsága mesélni és navon tudott mesélni — az a nemes vtki derű, ami szinte kivétel nélkül minden írását áthatja és az az emberszeretet vagy általában a szeretet, amellyel az életet, a természetet, a népet és a neki mindennél kedvesebb magyar nemzetet nézte. Volt idő a szabadságharc bukása után, amikor a Jókai-könyvek olvasásában találkozott és fejeződött ki a magyar nemzeti érzés és a reménység a jobb lövőben is. A másik gondolatom, amelyet ez ünnepi alakalommal el szeretnék mondani, az, hogy Jókai ahhoz a csodálatos magyar nemzedékhez tartozott, amelyben — legjobb fiait értve — nem volt semmi cinizmus. Hittek, igazán és őszintén hittek azokban az eszmékben és eszményekben, amelyeket hirdettek. Mondanom sem kell, hogy nem volt cinizmus Petőfiben, aki életével és vérével fedezte a hitét és a szabadságról szóló énekeit, de nem volt Arany Jánosban sem, akit rághatott a kétely és mardoshatott a sok-okú keserűség, mégsem tudta félvállról venni se a magyarság, se az emberi nem ügyeit és eszményeit. Olyan befejezést tudott tanácsolni a legnehezebb időben a másik nagy kortársnak, Madách Imrének az Ember tragédiájához, hogy: Ember küzdj és bízva bízzál. De nem volt cinizmus, nem volt hitetlenség és eszménytelenség annak a nagy nemzedéknek a politikai vezetőiben sem. Nem volt a legnagyobban. Kossuth Lajosban, aki pátriárka korában is, tele keserűséggel, minden csalódás ellenére, tiszta szívvel hitt az emberi eszményekben, a szabadságban és a demokráciában, de a üunamenti népek — és minden népek — békés együttélésének a lehetőségeiben is. Még akkor is, amikor az egymás elleni gyűlölet, mint valami történelmi szerencsétlenség árasztotta el ezeket a népeket. Mindenkit csak a saját korában lehet igazán látni. Aki ott elvé gf'Zte a maga dolgát, az elvágezto a történelem számára i;;. Mi pedig Jókait már a történelemben látjuk. && látjuk, hogy nagy munkát végiett. Egy nemzetet tanított meg u olvasásra és arra, hogy higyjen önmagában. Az igazi nagy író mindig a nemzet szívverésén tartja a kezét és megérzi, hogy abban az időben mi a legfontosabb. Ha nincsen akkor Jékaí Mórunk és Arany Jánosunk, elborított volna bennünket az osztrák-német kultúrimperializmus és a Habsburg-kozmopolitizmus áradata. A szabadságharc bukása után, amikor már Vörösmarty és Petőfi nem élt, ők adták a nemzeti talpraálláshoz a legnagyobb lelki erőt. De közöttük is talán legtöbbet Jókai adhatott, mert az ő könyveit csakugyan milliók olvasták. Arany a legjobbakon keresztül hatott a népre, Jókai közvetlenül, úgyszólván négyszemközt az olvasó magyarral. Nekik köszönhető, hogy a Tiszák idejér.e kicsit már megerősödtünk a magyarságunkban is, még mielőtt az igazi nemzeti politikusok szóhoz juthattak volna is. Mert azok csak kerülgetőzve és hangfogóval * beszélhettek még évtizedek múlva is, de a Baradlay Richárdok és a többi Jókai-hősök 1 megdobogtatták az emberi szíveket. | És úgy tudták megdobogtatni, úgy tudta Jókai a magyar embert lelkesíteni, hogy nem keltett gyűlöletet más nemzetek iránt. Ez pedig nagy dolog, talán a legnagyobb dolog az irodalom világában. Ez minden író próbatétele is. Mert ezen a nyelven, a szeretet, az emberség, a lelki nemesség nyelvén érthetjük meg igazán rnás nemzetek nagy és igaz íróit is. Ezen a nyelven érthetjük meg Jiráseket és Jan Nerudát, de a távolibb népek íróit is. Ezen a nyelven, az emberszeretet, a hazaszeretet és a népszeretet nyelvén értjük meg igazán Puskint és Gogolt, Turgenyevet és Tolsztojt, az orosz nemzet nagy fiait. Mert mi a titka annak, hogvha Gogolt halljuk felkiáltani a Holt lelkekben, a csodálatos trojka jelenetben: Óh Oroszország. Oroszország! azt is érezzük, hogy Óh. Magyarország! Óh Csehország. Öh Szlovákia: hazám! Mi a titka? Ugyanaz, ami a Jókaié: az igazi hazaszeretet. Én úgy érzem, hogy Béfradlaynét látva, a Kőszívű ember fiaiban, az ember, éspedig nemcsak a magyar ember, hanem a cseh és a szlovák ember is, de a más nemzetbéli ember is, lelkesedve sóhajt fel: — Milyen asszony! Milyen asszony! Ilyen kellene sok! Akkor nem kellene olyan sokat beszélni a nők egyenjogúságáról. A hazaszeretet és az emberi nemesség, az erős és tiszta lélek egyenjogúsít. És csak ugyanezen a nyelven, az emberség és a szeretet nyelvén, a jóság és az igazság nyelvén értjük meg a legtávolabbi nemzetek íróit, az egész világ irodalmát is. Ezen a nyelven értjük meg a spanyol Cervantest, az angol Dickenst, a francia Viktor Hugót és mindmind a többieket, nemzeti, faji, felekezeti különbség nélkül. Az igazi író mindig a hazájáé, de mindig az emberiségé is. A szocialisták, akik a nemzetek és országok közötti harcokat örök időkre, véglegesen meg akarják szüntetni, minden nemzet minden igazi íróját a magukénak vallhatják már Homerostól kezdve, aki nemcsak nz Achilles fájdalmát tudta éheztetni barátjáért Patroklosért, hanem a Priamosét is, fiáért Hektorért. Soha nem szabad elfelejtenünk a mesterségesen szított vad háborúságok ellenére sem, hogy a mi nemzetünk irodalma épp úg\ mint más elkésett nemzeteké is, a saját nemzetünk népköltészetéből táplálkozva, a görög, latin, majd olasz, francia, angol, német művek fordításaival indult el és tette meg első lépéseit az általános emberi eszmék felé. A szellem, a gondolat és a művészet nemzetközisége járt mindig messze elől, a háborúkban és gyűlölségekben vergődő nemzetek előtt. Az igaz gondolatok és a becsületes szívok érzései átszállnak a határokon, átszállnak u századokon és újra mag újra felébresztik az elvadult korszakok után is az emberekben a békesség és az igazság vágyát. De hogy nemcsak az íróknak, hanem a népeknek is és azokon belül minden embernek is ez az igazi útja, arra hadd hozzak fel egy irodalmonkívüli példát, egy személyes példát is. Az első világháború vége felé összehozott a sors a Piáve mentén egy szlovák bajtárssal, egy málnapataki üveggyári munkással: Sverla Jóskával. ő szlovák volt, én magyar, én paraszt voltam, ő munkás, de mindketten szocialisták voltunl^ és a mi kis csapatunkban, éppen azért, mert szocialisták voltunk, igazi barátok, még ennél is több, igazi bajtársak lettünk.. Ennek már közel negyven éve lesz. És a mi barátságunk azóta változatlanul tart, most a felszabadulás óta pedig érintkezésben is megújult. Én közben fogságban is voltam, ő pedig a kenyér után még Amerikát is megjárta. Országaink között is sok minden történt, sok minden, aminek nem kellett volna megtörténnie, de mi sohase engedtük magunkat semmiféle politikai gyűlölködésbe beléhajszolni. Hiszem és remélem, hogy ha majd a mi népeink milliói is szocialisták lesznek, akkor tudnak igazságosak is lenni egymáshoz és akkor a békesség is állandó, a barátság is erős lesz. Tisztelt ünneplő közönség! Nincsen abban semmi új, semmi felfedezés, amit a Jókai írói erényeiről, hazaszeretetéről és népszeretetéről, vagy általában a szeretetről és az irodalomról mondtam. Sokan és sokszor beszéltek már erről, sokan és sokszor hirdették már ezeket az eszméket, még olyan emberek is, akik ebből éltek, olyanok is, akik ezekkel az eszmékkel csalták meg az embereket. Jogos hát minden óvatosság, sok ok van a kételkedésre. Csakhogy — és ezért mondom ezt itt el — az irodalomban nem sokáig lehet csalni. Az írónak könyörtelen bírája az idő és az időben változó-fejlődő nép. A hazudott érzések akármilyen színesek és tetszetősek is, elmúlnak, az igaz érzés él, sokáig él, ha tiszta és szép a fogalmazása: örökké él. A Jókai meséiben, derűs vagy tragikus történeteiben az emberi lélek ünnepi vágyai vannak kifejezve, a szép és nagy dolgok és a hősi élet' iránt. Tőle is megtanulhatjuk, mint minden nagy írónktól, hogy a hazánkról, az édesanyánkról és a kedvesünkről nem illik sem vicceket, sem frázisokat mondani. És ez tanulság a mai és minderikori írók számára is. Ismerheted a világot, ismerheted az embereket, ismerheted az írás művészetét, ismerheted az éppen érvényes vagy akár a jövőre szóló politikai és társadalmi leckét is, ha nincs benned szeretet az emberi nem iránt és a néped, nemzeted iránt, ha nem hiszel se eszmékben, se eszményekben: homokra építesz. Ha csak magadat szereted, addig élsz, amíg magad élsz. Azt hirdesd hát, amiben csakugyan hiszel. Amit hiszel, arra pedig tedd fel az életedet. Akkor is, ha rövid, akkor is, ha hosszú. A Jókaié hosszú volt. Hisszük és reméljük, hogy a magyar nép és a csehszlovák nép megbecsülő emlékezete a hosszúnál is hosszabb lesz: addig tart, mig él ember a földön. Mert addig él az igazságra és a szeretetre való szomjúság is, addig él a szépségre, nagyságra, hősiességre való vágyakozás ň