Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-09 / 112. szám, vasárnap

2 MIS 7.0 1954. május 6. NÉPHADSEREGÜNK-A BÉKE ŐRE Képek néphadseregünk éleiéből Népi demokratikus köztársaságunk \ többi fegyveres alakulata oldalán ma. a győzelem napjának évforduló­ján dolgozó népünk előtt felvonul ­hogy véres fejjel visszaverje a tá rnadót. Ugyanakkor ezen a napon dolgozó népünk újra meggyőződik arról, hogy néphadseregünk igyeke­Felszabadítónk példáját követjük nak. néphadseregünk egységei is. Ez díszszemle fegyveres alakulataink erejének, harci felkészültségének újabb ragyogó bizonyítéka. Hadsere­günk szükség esetén készen áll arra, zetének fő célja a városok és falvak, a munkások, parasztok és a dol­gozó értelmiség békés munkája gyü­mölcseinek védelme Kilenc évvel ezelőtt, 1945. május 9-én Sztálin elvtárs közvetlen paran­csára Rybalko marsall katonái fel­morzsolták köztársaságunk szívében, Prágában a fasiszta megszállók mara­dék haderejét és ezzel teljesen felsza­badították köztársaságunkat. A hős Szovjet Hadseregnek, a dicső sztálini hadvezetésnek köszönhetjük, hogy megszabadultunk hatéves rabságunk­tól. Ezek után a nyugati imperialis­ták sem vonhatták már kétségbe az első szocialista állam hadseregének fejlettségét, habár néhány évvel ez­előtt megjósolták pusztulását. 1942. július 18-án szó szerint így nyilatko­zott a nyugati rádió: ,.Félő, hogy Hit­ler páncélosainak pokoli dübörgését hű szövetségesünk halálhörgése harsogja túl. Hitler mindent elsöprő minőségi és mennyiségi túlerejével szemben el­lenállni nem lehet és a Donyec, Don. Volga vidékéről származó híreket a iegaggódóbb lélekkel kell várnunk . •." Csaknem három évvel később ugyan­ezek á*z urak „aggódó lélekkel" vár­ták Plzeňben, 83 km-re Prágától, hogy vérben ázzanak fővárosunk ut­cái. A Szovjet Hadseregnek ugyanak­kor 350 km-t kellett megtennie, hogy páncélosai pokoli dübörgését a Prá­gába befészkelődött fasiszta megszállók halálhörgése váltsa fel. Népünk soha­sem felejti el, hogy mily nagy áldo­zatokkal harcolták ki a hős szovjet ka­tonák népünk függetlenségét és sza­badságát. Felszabadulásunk napjától 9 esz­tendő telt el. A Szovjetunióban — Buzulukban megalakult első csehszlo­vák hadtest alapját képezte mai nép­hadseregünknek. Szilárd alapot jelen­tett ez számunkra, mert néphadsere­günk első katonái szovjet kiképzésben részesültek. Oj tisztikarunk nálunk is a dolgozó nép rétegeiből vált ki. Tóth Kálmán mint példás traktoros, Ká­rász Zoltán mint munkás dolgozott az­előtt, Ma mint néphadseregünk fiatal tisztjei nagy lelkesedéssel dolgoznak, hogy hozzájárulhassanak dolgozó né­pünk vívmányainak védelmezéséhez. Rajtuk kívül sokan mások, csehek, szlovákok és magyarok, fiatal parancs­nokaink nagy odaadással arra tanít­ják alárendeltjeiket, hogy fegyvereik mestereivé és jó hazafiakká váljanak és hogy fejlettségükkel megközelítsék ragyogó példaképünket, a szovjet ka­tonát. Sokat hallottunk és olvastunk már arról, hogy milyen a szovjet katona. Többek között katonáink nagy érdek­lődéssel olvassák Borisz Polevoj köny­veit, aki olyan élethűen ír erről. Egy­ségünkben határtalan lelkesedést kel­tett, mikor Borisz Polevoj ellátogatott közénk és elbeszélgetett velünk. Tud­tuk, hogy 1945-ben, mint a Szovjet Hadsereg ezredese részt vett a felsza­badító harcokban. Kérdéseinkre vála­szolva megemlékezett harci élményei­ről, beszélt Mereszjevről, az „Egy igaz­ember története" című könyve hőséről. Csak egy kérdésünkre nem adott vá­laszt. Számunkra lényegtelen katonai adatot jelentett volna ez a magyará­zat, mellyel megismerkedhettünk vol­na katonái szakkönyveinkből. De ő nem erről beszélt. Mint civil jött kö­zénk. mint szovjet író és a katonai ti­toktartást elsőrendű kötelességének tartotta. Sokat tanultunk ebből. A ka­tonai eskü bennünket is kötelez, hogy olyanok legyünk mint a srovjet embe­rek. Nemcsak a harci és politikai ne­velésben érvényesülnek a szovjet ta­pasztalatok, hanem a párt-, és ifjú­sági szervezetek munkájában is. Had­seregünkben a kommunisták és a CsISz-tagok szervezetten vezetik a ka­tonákat feladatuk teljesítésére és nagy segítséget jelentenek parancsnokaink számára. Harci-, lövészeti és rend­gyakorlataink, valamint kultúr- és sporttevékenységünk sikere nagyobb­részt az egység kommunistáinak és CsISz-tagjainak érdeme. Jelentős mér­tékben megnyilvánul a párt vezető­szerepe a hadseregben. A „példás ka­tonák", a munkájukat becsületesen végző altisztek és tisztek erősítik pár­tunk sorait és meggyőző agitációs munkájukkal emelik a párt tekinté­lyét a hadseregben. Kultúrmunkánk terén is sokat ta­nultunk a szovjet katonáktól. Emlé­kezzünk csak vissza felszabadulásunk napjaira Gyakori jelenség volt, hogy a szovjet katonák pihenés közben éne­keltek vagy táncoltak. Parancsnokom azzal jellemezte a szovjet katonák vi­dámságát, hogyha magukban voltak, dúdolgattak, ha ketten voltak, énekei­tek és ha hárman voltak, már táncol­tak is. Hasonló légkör alakult ki ná­lunk is. Már kisebb egységeknél is találhatunk ének- és táncegyüttest, mely gyakran látogatja üzemeinket és EFSz-einket. B ékepol otikánk. mely a nemzetközi feszültség enyhítéséért harcc'., koránt­sem jelenti véderőnk gyöngeségét. A mai hatalmas díszszemlén bemutatjuk erőnket és felkészültségünket. Gyalog­ságunk, tüzérségünk, tankistáink, re­pülőseink és a többi -fegyvernem tagja: felszabadulásunk 9. évfordulóján fel­vonulnak főparancsnokunk és dolgozó népünk előtt. Katonáinkat a menet­ben a büszkeség érzése hatja át, mert a díszszemlének kétféle jelentőséget tulajdonítunk -Elsősorban tiszteletünket fejezzük ki felszabadítónknak és pél­daképünknek, a Szovjet Hadseregnek, köszöntjük vele pártunkat és kormá­nyunkat. Másrészt intő szavunk is e szemle a háborús uszítóknak, mert ha megtámadnák gyönyörű hazánkat, ha­sonló egységben zárkóznánk fel né­pünk vívmányainak megvédésére. Hadseregünk építésében eddig el­ért sikereinkkel azonban korántsem elégszünk meg. Harcképességünket to­vábbra is a sztálini vezető irányelv szerint fejlesztjük, megtanuljuk mind­azt, amire a hazánk védelméért foly­tatott harcban szükségünk lehetne. Nagy figyelmet fordítunk a jövőben is az új harci technika elsajátítására. Még nagyobb odaadással fogjuk ta­nulni a szovjet haditudományt. Mind a harci, mind a politikai nevelésben továbbra is érvényesítjük a Szovjet Hadsereg gazdag tapasztalatait, hogy hadseregünk bármikor felkészülten szállhasson síkra azok ellen, akik meg­bolygatják dolgozóink békés építő­j munkáját. Drábek Viktor, tiszt. A nuslei Böhm-titcán néhány ház porrá égett- A fasisztáik bosszúműve volt. A la­kóik éjtszakára egy vendéglőbe költöztek. A lövöldözés még mindig hallatszott. Ami­kor Trejbal apó felébredt, az ablakon már behatolt a kora reggeli napsugár. Néhány nappal ezelőtt érkezett Holouibkovról a lá­nyához látogatóba. A felkelés visszatartotta Prágában. Hallgatódzott. Csend honolt, ami az öreg katonában gyanút keltett. Mellette feküdt unokája. Ránézett és ráterítette sa­ját takaróját. Azt hitte, hogy a fasiszták ismét valami rosszat forralnak. Kilépett a vendéglő elé és nekitámaszkodott a falnak. Eperlevelet tömött a pipájába, s rágyújtott. Hirtelen motorberregést hallott. Vissza akart húzódni, hogy felkeltse a többieket: németek nyomulnak harckocsikon az utcá­kon, de már nem volt rá ideje. Néhány katona szaladt át az utcán és egyikük megállt mellette. Felismerte, hogy szovjet katona, aki mellének szegezte gép­pisztolyát. Fiatal, széles, porlepte arca, sá­padt szeme arra vallott, hogy nehezen szokta meg- a frontot, a harctér borzalmait. Hisz még húszéves sem volt. — Ki vagy? — kérdezte a katona. — Cseh. — Mit csinálsz itt? — Rátok várok. A katona elnevette magát. Valami ünne­pi kijelentést akart tenni, de Trejbal pipá­jának illata a belélekzett levegővel meg­csapta az orrát. — Mit szívsz? Trejbal aipó kifejezést keresett, hogyan magyarázza meg. Meglepődött. Meg akarta köszönni a felszabadulást és a katona azt kérdi, hogy mit füstöl. Kihúzta zsebéből a szárított eperlevelet és megmutatta. A katona összeráncolta a homlokát és be­nyúlt a zsebébe. — Nesze, — kínálta saját dohányát az öregnek. Majd elgondolkozott. Megint a zsebébe nyúlt és előhúzott egy teljesen új pipát. — Gyújts rá. Berlinben szereztem, az apámnak viszem. Nagy dohányos, de neked nagyobb szükséged vaan rá. Mindketten rágyújtottak és sdvták a füs­AftOLF GINTER: Cl berlini U // os töt. Leültek a járdára és nézték, hogyan színesedik az égbolt és borul bíborszínbe az ég alja keleten. — Te már nem fogsz harcolni? — kér­dezte Trej'bal apó. — Most dolgozni fogok. Most- üdvözöltük együtt. a békét. \ Trejbal apó felugrott a Helyéből és be­rontott a vendéglőbe. Egészen megfeledke­zett arról, hogy a többiekkel is közölnie kell az örvendetes hírt. Kihallatszott, milyen nagy lármát csapott, amikor keltegette a többieket. Azután kar­jára vette unokáját és kivitte az utcára, hogy lássa, milyen a szabadság reggele. A fiú még tíz éves sem volt és még csak nem is sejtette, hogy mostanától fogva más lesz az életük, mert ez az a nap, amikor minden kezd megváltozni. Katonák lepték el az utcát. Az ország­úton harckocsik álltak. A katonák tüzet raktak az út közepén. Egyesek tükördara­bokat támasztottak a kerítéshez és borot­válkoztak. Ünnepélyesen akarták köszönte­ni a béke első napját. Trejbal apó géppisztolyos ismerősét ke­reste. Meglátta őt, amint egy bajuszos őrmesterrel konzerveket, dohányt és kenye­ret cipelt. Integetett neki és hozzásietett. — Ez az unokám — mutatott a fiúra. Az őrmester letette a konzerveket az ut­ca kövezetére és karjába vette a fiút. Ma­gához szorította. — Nekem is van ilyen fiam. Nem tudom, él-e még. — Kutatgatni kezdett a zsebében, hogy mit adjon a fiú­nak. Az emberek már kijöttek a vendéglőből és beszédbe elegyedtek a katonákkal. Oda­ültek a tűzhöz és kézzel-lábbal magyaráz­gattak. Trebal apó és ismerős katonája megosztoztak a konzerven és a dohányon, majd leültek a járda szélére. A katona for­gácsot gyűjtött és Trejbal apó tüzet gyúj­tott. Ezután tűz fölé akasztották a bográ­csot vízzel és beleöntötték a konzerv tar-' talmát. A nagybaj«zú őrmester még mindig ölé­t ben tartotta a fiút és valamit magyaráz­gatott néki. A fiú azonban nem értette. Elmondta a fiúnak, hogyan indultak táma­dásra Berlin ellen. Az öreg katonának jól esett hallani, hogyan harcoltak a szovjet katonák a szabadságért, hoigyan vágták a fasisztákat és a burzsujokat. akik megfosz­tották őket legszebb éveik örömeitől. A géppisztolyos katona ujjával az út po­rában lerajzolta azt a területet, amelyen keresztülmentek. Itt folyik az Odera, ott a Niese. A Niesen egyetlen ép híd nem volt.. A németek minden hidat levegőbe röpítettek. Most, mihez kezdjenek? Talán várni fognak? Berlin előtt nincs megállás. Lezárták a harckocsik tetejét és begázoltak a vízbe. Átvergődtek a másik oldalra és rá­törtek a meglepett fasisztákra. Képzeljétek csak el. Minden egyes falu erőd volt. A németek nem akarták megadni maglikat. A Szovjet Hadsereg olyan nagy csapást mért rájuk, hogy három nap alatt, április 16-tól 19-ig áttörték az Odera—Niese vé­delmi vonalat, hat nap alatt felszámolták a* körülzárt német csapatokat és 10 nap múlva az első fehérorosz és az első ukrán front körülzárta Berlint és leverte a fa­sisztákat. Minden talpalatnyi helyért ke­mény küzdelem folyt. Ribalko marsall harckocsizói valóságos csodát műveltek. Mindig ott bukkantak fel, ahol a fasiszták nem várták őket. A géppisztolyos katona ujjával lerajzolta a Spree-folyót és a zosseni mocsarat. Ezen a helyen nem várták a harckocsikat. A ^fa­siszta szakemberek" azt hitték, hogy ez al­kalmatlan terep a harckocsik felvonulására. — Látod, mi mégis behatoltunk áz er­dőkbe, átgázoltunk a mocsarakon, átkel­tünk a Spreen. két napig verekedtünk a betonerődökben és Zossenben fogságba ej­tettük a német vezérkart. Vagy látnod kel­lett volna, hogyan keltünk át a telkowi csatornán. Valamikor harminc hídja volt, a fasiszták azonban csak egyet hagytak épen. A harckocsik nem tudtak tovább menni A gyalogság azonban úgy ha-roolt, hogy csakhamar megszállta a partot, visz­szaszorította az ellenséget, az utászok hi­dakat vertek, mi pedig egyik utcát a má­sik után elfoglalva előrehaladtunk egészen a Reichstagig. Egyszerre észrevettem, hogy a Reichstag kupoláján lobog a vörös zász­ló. Ez a háború végét jelentette. — Járok-kelek a háború dúlta Berlinben — már béke volt. Feltettem magamban, hogy kell valami pipát találnom, különben apám nem hiszi el, hogy jártam Berlinben. Nem hazudhatok neki. Ért a pipához, hisz már 50 éve pipázik. De hol találjak trafi­kot, hisz itt minden kő- és romhalmaz. Ku­tatni kezdtem a romokban. Hirtelen kopo­gást hallok. Valaki a romok alatt hever. Odahívtam az elvtársakat és eltakarítottuk a sok tégla- és faomladékot. Egészen a pin­céig hatoltunk, amelyből 10 ember került napvilágra. Megöleltek bennünket. Még a lélekzetem is elállt. Eddig még senki sem ölelt meg Berlinben, Megörültem, hogy van­nak itt emberek, akik most már rendbehoz­zák Németországot. Azt mondtam az egyik férfinak: ,,Megmentettem az életét, szeret­nék valamit." — „Mit?'" kérdi és csalódot­tan néz rám. — .,Egy pipát" válaszoltam. Egy pillanat múlva már hozta is. Ez az a pipa, amelyiket most szívod." Ekkor elhallgatott. Egy múló pillanatig a tűzbe bámult és cigarettát sodort az uj­jaival. Illatos füstje volt a mahorkának. — Amikor Krušné-horyn átkeltünk, nem is gondoltam arra. hogy találkozom Prágá­ban. egy apóval, akinek szüksége lesz a pipára. Trejbal apó kezében tartotta a pipát és elismeréssel tekintett a géppisztolyos kato­nára. Nehéz volt elképzelnie a Berlin előtt húzódó terepet. Krušné-horyt azonban is­merte. Ott küzdöttek át magukat harcko­csijaikkal! Ezt bizony csak olyan katonák tehették meg, akik szeretik népünket. — Nem szívom tovább ezt a pipát, elte­szem emlékbe — határozta el Trejbal apó. Ügy is tett. Amikor Trejbal apó Hony u Policen lakott, nem egyszer mutogatta a pipát és dicsekedett azzal, hogy akkor szívta, amikor elsőnek fogadta Nuslen a berlini győzteseket. Fordította: Lörincz László.

Next

/
Oldalképek
Tartalom