Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-29 / 130. szám, szombat

1954 május 29. HJSZ0 i. 1835 őszén érkezett Pozsonyba a 10 esztendős Jókai és szeptem­ber 2-án vették fel az evangéli­kus líceumban a latin nyelvtannal foglalkozó diákoknak, a szintak­szistáknak osztályába. Azért hoz­ták Pozsonyba, hogy itt a német nyelvet elsajátítsa. Jókai a Szent­háromság-templom mögötti Szél­utca 10-es számú házban lakott, Zsigmondy Sámuel tanár család­jánál. Helyette csere-gyerekként egy Zsigmondy-fíú, Vilmos, került Komáromba. Jókai 1879-ben egy Pozsonyban rendezett banketten poharát a városra ürítette, mint második szülővárosára. Zsigmon­dy Vilmosról, aki mint kiváló for­ráskutató és kútfúró mérnök vált hiressé, azt mondotta ekkor, hogy ők ketten, mint csere-gyermekek, később szerepet cseréltek: Zsigmon­dy fúratta Pesten a híres város­ligeti artézi forrást, én pedig be­lemerültem artézi kutakhoz ha­sonló mélységű tintatartókba. 1837 nyarán távozott Jókai Po­zsonyból Komáromba s 35 eszten­dő múlt el, amikor oda 1872. jú­nius 9-én egynapos tartózkodásra visszatért. Országgyűlési válasz­tások voltak ekkor s Jókai elfo­gadta mérsékelt ellenzéki, akkor balközéppártinak nevezett pro­grammal a képviselőjelöltsége: Pozsoay I. választókerületében. 1872. május 17-én értesitette az itteni ellenzéki pártvezetőséget a jelöl sg elfogadásáról, s egyszer­smind kimentette magát, hogy nem jelenhet meg személyesen Poz c "nyban, mert egyidejűleg Pes­ten, a Terézvárosban is jelölték, ahol a kormánypárt erőszakos kor­teskedése miatt szükség van je­lenlétére. Megígérte azonban, hogy programmját kinyomtatva ezer példányban elküldi. Mivel időköz­ben Pozsonyban a Deák-párt Jó­kaival szemben Szlávy József ak­kori kereskedelmügyi minisztert léptette fel, s a pozsonyi máso­dik kerület pedig Lónyay Meny­hért, akkori miniszterelnököt állí­totta szembe Horn Ede balpárti jelölttel, Jókai mejis eljött párt­jának* és a saját jelöltségének tá­mogatására. Egy vasárnapon,1872. június 9-én délben, mint baloldali képviselő­jelölt megérkezett Pozsonyba és délután 3 órakor a Redoute-te­remben 3000 hallgató jelenlétében választói gyűlésén beszélt. Rend­kívül érdekes Jókainak ez az 1872­es pozsonyi szereplése. Kicsiben a választások körüli pozsonyi hely­zet az akkori országos állapotok­nak tükre. A forradalmi hagyomá­nyok lassú elföldelésének idősza­ka volt ez. Jókai mint a Tisza Kálmán vezetése alatt álló ellen­zéki balközéppárt tagja hangsú­lyozta, hogy pártjának küzdelme a főpapság és a főnemesség veze­tőszerepe s a kormány jóvoltából százezreket kereső koncesszió­tulajdonosok ellen folyik. Valóban itt a középnemesség politikai har­cáról volt szó az egyházi és világi nagybirtok és sa már fejlődése kez­detén is a korrupció mocsarában gázoló kapitalizmussal szemben kormánypárt azzal agitált az el­lenzék ellen, hogy forradalmat akar csinálni, s Jókai a pozsonyi választópolgárok előtt mondott beszédében hangsúlyozta, hogy ő se nem forradalmár, se nem vörös republikánus, hanem a tőkés-feu­dális uralom képviselői ellen for­dul. Igaz, hogy a kormánypártnak pozsonyi ellenjelöltjei is részt vettek 1848—49-ben a politikai életben, Szlávy József, mint Du­sek pénzügyminiszter titkára, Ló­nyay Menyhért pedig mint Sze­mere Bertalan forradalmi kormá­mányának belügyi államtitkára, azonban mindketten a főnemesség oldalán álló nagybirtokosok voltak s a saját gazdasági és társadalmi befolyásuk biztosítása végett ahhoz a Deák-párthoz szegődtek, amely még annyi önrendelkezést sem követelt, mint a régi határozati párt hagyományait őrző mérsékelt ellenzék. Jókai kitűnő és ötletes szónok volt, politikai fejtegetéseit humor­ral fűszerezte. Németül beszélt a pozsonyi választói gyűlésen, tekin­tettel azokra a polgárokra, akik nem bírták teljesen a magyar nyelvet. Elmondotta, hogy még nem is volt választási ütközet és máj több százezernyi halott SAS ANDOR: Ukűi pMSGktdúH fekszik a politikai csatatéren. Miért történt ez? Mivel a választókat összeíró bizottság százezreket fosz­tott meg szavuktól. (Jókai itt a német „mundtot" kifejezést használta a szavazók erőszakos el­némítására.) Valóságos tömegír­tás történt, csendes emberekké tették azoknak többségét, akik­nek a választásokon meg kellene szólalniok. Ahol azcnban ilyen módon százezreket ítélet alá von­nak, ott lehetetlen, hogy ezek le­gyenek a bűnösek, a bűnös ilyen esetben csak a bíró. aki valóságos politikai szentbertalanéjt készít elő, hogy a baloldal hugenottáit kiirtsák. A Deák-párt forradalmi szándékokkal gyanúsítja a balol­dalt, pedig nem forradalom ké­szül, hanem csak reformok fe­nyegetnek. Jókai kimondotta eb­ben a beszédében, hogy a Deák­pártot a magas egyházi méltósá­gok és a latifundiumos főnemes­ség, valamint a panamákon nye­részkedő vagyonhalmozók párt­jának tartja. Hogy a baloldalnak szemére vetik az együttműködést az akkori Magyarországon élő nem magyar nemzetiségekkel, ez ellen nem tart szükségesnek védeke­zést, erre az együttműködésre a népi szolidaritás és az emberies­ség címén büszke. Megemlítette Jókai az úgynevezett görbe vas­utak építését, amin azt értették, hogy ekkor közpénzeken vonalak épültek, amelyek egyes befolyásos személyiségek kastélyai, parkjai, vagy granáriumai felé kanyarod­tak el, a józan és gazdaságos ter­vezés elveinek nyílt arculcsapá­sával. Jókai önérzetesen és bátran lép­hetett fel mint ellenzéki politikus Pozsonyban, mert akiket a Deák­párt itt kandidált, — Szlávy Jó­zsef kereskedelemügyi miniszter mellett Lónyay Menyhért gróf mi­niszterelnök volt a második jelölt — a korrupció tűrésével lettek népszerűtlenek széles néprétegek­ben. 1872-ben Pozsony lakosainak száma közel 47.000 volt, ezek kö­zül 3500 bírt választójoggal, ami a városi lakosságnak mintegy 1 és félszázalékát tette ki. Érdekes, hogy a választásokat nem egy na­pon tartották az egész országban, hanem különböző városokban és megyékben különböző napokon, 1872. június elejétől a hónap vé­géig. Az első kerületben Szlávy 967 szavazatot kapott, Jókai 433 sza­vazatával szemben, vagyis a ke­rületnek körülbelül 23.000 főnyi lakosságából 1400-ari éltek szava­zati jogukkal. A második kerület­ben Lónyaira, a miniszterelnökre 722 szavazat, az ellenzéki Horn Edére pedig 463 esett, vagyis itt még 1200-at sem tett ki a szava­zók száma. Beksics Gusztáv, aki kormánypárti publicista volt, azt írja ezekről az 1872-es választá­sokról, hogy Lónyay Menyhért az anyagi és az erkölcsi korrupció nem válogatós eszközeivel irányí­totta őket. A Pozsonyban szerzett győzelemnek és mandátumnak nem sokáig örülhetett, mert a kipat­tant pénzügyi és vasútépítési pa­namákba már ugyanez év de­cemberében belebukott. A választási csatát Jókai a pesti Terézvárosban elvesztette, egy je­lentéktelen Deák-párti nagyság, a községi politikában szereplő Ra­docza János ellenében. Érdekes, hogy ezt a bukást Jókai életraj­zában megemlítik, pedig ennél na­gyobb jelentőségű volt a Szlávy ellen megkísérelt pozsonyi vias­kodás, amely a bankalapítási és vasútépítési visszaélések egyik po­litikai főbűnöse ellen irányult. A harc tulajdonképpen a középne­messég osztályharcos küzdelme volt a főnemesség ellen, azonban nem komoly társadalmi reformért folytatták, hanem a hatalom el­nyeréséért folyt. Az ellenzéknek egy nagy ütőkártyája volt a vá­lasztási harcban: nem gőzölt mö­götte a megvesztegetések és a kor­rupció mocsara, a balközép nem rakta két kézzel zsebre a bank­alapítások és vasútépítő részvény­társaságok busás profitjait. Ké­sőbb, amikor a mérsékelt ellenzék összeolvadt a Deák-párttal és be­társult a hatalomba, nem volt ke­vésbbé válogatós a gazdagodás és a hatalommegtartás eszközeinek al­kalmazásában, mint Lónyayék és Szlávyék, akikkel a balközép tag­jai együttmaradtak, odaültek a hú­sosfazekak mellé, miután odaen­gedték őket. Jókait a pozsonyi választási harcban az 1872 májusában meg­indult németnyelvű ellenzéki lap, a Westungarischer Grenzbote tá­mogatta. A Grenzbote a választás után azt írta, hogy Jókai a szo­morú Bach- és Schmerling-kor­szakban, amikor még csak nem is tudtak Szlávy József létezéséről, többet tett, mint bárki a nemzeti érzés ápolására. A városi választók előtt azonban Jókai irodalmi ér­demeinél súlyosabban esett latba a két miniszterjelölttől már a kor­teshadjárat folyamán élvezett tá­mogatások ténye és további jövő­beli miniszteri Ígérgetések. ^ II. 1879-ben május 11-én és 12-én tartózkodott Jókai Pozsonyban és meglátogatta a híres Palugyay­cég borkatakombáknak nevezett pincéit, s erről a látogatásról ha­zatérte után napilapjában, a Hon­ban tárcát írt Chateau Palugyay címmel. A „chateau" szó kastélyt jelent, s annak idején divatban volt ezt használni kiváló minőségű borfajták megjelölésére, kiemelve azoknak urasági származását. Jó­kai 'elmondja, hogy Palugyay Ja­kab 35 évvel azelőtt a vaskúti vendéglő bérlője volt,, azóta va­gyonra tett szert, de nem ám úgy, hogy valami főnyereményt ütött volna meg, se bankot nem ala­pított, se a börzén nem speku­lált, se nem uzsoráskodott. Ha­nem becsületesen dolgozott, mint vendéglős és borokat exportáló kereskedő. A Zöld-fában maga is kezébe veszi a tálcát, hogy ven­dégeit mint pincér kiszolgálja. Éven­kint háromszázezer butéliát küld külföldre, de soha nem történt meg, hogy egyetlen üveget is visz­szaküldtek volna neki azért, mert a minőség ellen valami kifogás merült fel. Neki nincs bornemesí­n tő-műhelye, nem manipulál sző­lőcukorral, nem mesterkedik ko­nyakot habaró konyhán, nála a vizet még hordítisztításra sem használják. S azokba a borosüve­gekbe, amelyek a Palugyay már­kát viselik, hamisítatlan és töké­letesen kiforrott szőlőlé kerül. Jókai leírja a pozsonyi pálya­udvar közelében még most is álló Palugyay-házat, ahol valamikor belépett a cég irodahelyiségébe, — éppen hoztak egy táviratot, Af­ganisztán belsejéből, amelyben az angol hadsereg új segédcsapato­kat kér a vörössipkás egri és to­kaji fajtákból. Jókai aranyos hu­mora ebben a tárcaszerű vissza­emlékezésben is csillog. Amikor a pincék hordók között húzódó út­jain járva, ahhoz a négyszögletű helyiséghez ért, amelyben a tokaji­val megtöltött borosüvegeket tart­ják, azt mondja, hogy ez egy szentély s a belépés előtt csak azért nem veti le az ember saruit, mert fél, hogy kijövet nem lesz képes azokat megtalálni. A tokaji borosbutéliák láttára felsóhajt: „Ha én ilyen borokat tudnék köl­teni. Akkor nem kellene számuk­ra kiadót keresnem." Jókainak a Palugyay borokról írott tárcája nemcsak humortól csillog, hanem valóságos kis rea­lista remek, olyan részletek van­nak benne a borkezelésről, ami­lyeneket csak szakemberek ismer­nek, de mindezt kivételes művészi elevenséggel írja meg, úgyhogy az olvasó valósággal beleszeret a bor­ismeret, a borkezelés és a borke­reskedelem szakszerűségeibe. Eszé­be jutnak Jókainak azok a régi magyar nagybirtokosok, akik ha­zájukban hosszabb utazásokat te­hettek s mindenütt a saját kas­télyaikba térhettek nyugovóra Ma pedig, Palugyay Jakab olyan úr, aki beutazhat nem egy országot, hanem körülutazhatja a földet és mindenütt a saját chateau-ja mel­lett pihenhet, mert ezt a világhírű márkát minden nagy vendégfoga­dóban felszolgálják. 1886-ban készült el Pozsonyban kétévi munka árán a lebontott ré­gi városi színház helyére emelt új színházi épület. A szeptember 22-én tartott megnyitó előadásra Jókai írt rímtelen jambusokban egy rendkívül tartalmas és terjedel­mes prológust, címe: Lidércfények, ami célzás a színházlátogató közön­ségnek szalmalángszerű magatartá­sára. A költő megragadta az alkal­mat a fényesen kivilágított szín­házban komoly intelmek elmon­dására, s a megnyitás ünnepével kapcsolatos villanyfény, fáklya­fény, görögtűz azt a kívánságot ébreszti benne, hogy ne változzék mindez bolygófénnyé, lidérclángga, vagy olyan szalmatűzzé, amelynek hamuja van. A kritikát és az ön­kritikát a szó legszélesebb kultu­rális és nemzeti értelmében na­gyon szükségesnek tartja: „Nem az neked a jóltevőd, ki di­csér, — hanem ki ócsárol, ki rádpi­rít. — Álomba ringat a hízelkedés, — a feddő szó az, mely életre kelt." Az 1867-es kiegyezés után el­terjedő önelégültség közepette na­gyon alkalomszerű volt a kortárs­nemzethez így beszélni. A közönség körében elterjedt idegen -imádat, kozmopolitizmus bírálata a követ­kező részlet: Eső esik, nap süt, hideg, meleg van: a z mind jó cím színházból elmaradni. Farsang alatt nein érünk rá: a böjtben kegyes lélek honn ájtatoskodik. S nincs olyan klasszikus darab, kiért feláldozzunk egy pagát ultimot. S ha végre mégis megszorítanak, s egy hírhedett darabba elmegyünk, azt mondjuk: „szebben adták Bécsben ezt!" És ócsároljuk azt, mi a magunké. A szalmatűzön és lidércfényen azt érti Jókai, hogy eleinte három na­pon át valóságos hadjáratot foly­tatnak páholy- és zártszék je­gyekért, de azután kong a nézőtér az ürességtől. Emlékezteti a szín­házba járókat a színészet küzdel­mes múltjára és nagy küldetésére: Kik úttörői voltak Tháliánknak, azoknak is vándorbot volt kezében s nem koldusbot, tündéri pálca volt az! Az a varázsbot, mely, hova letüzték, kizöldült és arany gyümölcsöt termelt. Az így pusztában bujdosónak nem koldus a neve, hanem apostol. Végül figyelmeztető szót intéz a dorongoló és igazságtalan kritika képviselőihez, lelkűkre köti a bi­rálat nagy pozitív küldetését: a múzsa ütőerét kell tapintania, fel­fednie a kórtüneteket. Azonban ahelyett, hogy javítana és kúrál­na, igen sokizor csak kuruzsol a kritika: „Hízelgő szóval nagyra neveled a hiúságnak kinövéseit. Jó cimborából könnyen Rosciusí csinálsz — kit nem szeretsz, porig alázod." Közel hetven évvel ezelőtt írta Jókai ezt a prológust, de sok olyant mond benne, amit a színházlátoga­tók és a kritikusok ma is megszív­lelhetnek. Jókai pozsonyi látogatásai közül az 1879-es évre eső volt időben a legterjedelmesebb és a nagy Író­nak kijáró becsülés és ünneplés melegével igazán átjárt 1879. május 11-e valóságos Jókai-nap volt Po­zsonyban. Meghívták ide, hogy fel­olvasást tartson a virágvölgyi gyer­mekgondozó és a szegedi árvízká­rosultak javára. Május 11-én este a Redoute-ban felolvasta „A látható isten"-t és utána a Rab Ráby egy humoros fejezetét. Elutazása előtt megígérte, hogy a nyár folyamán visszatér. Ezt az igéretét meg is tartotta s 1879. augusztus 6-án a pesti gyorsvonat hozta Jókait Pozsony­ba, ahol ifjúkori barátjánál Samar­jay Károlynál szállt meg. Ezen a napon kirándult a Vaskutacskára, este a hegyi parkba és a Mur­mann-magaslatra, sőt a vár romjait is megnézte, felment a koronato­ronyba, hogy onnan a kilátásban gyönyörködjék. Augusztus 7-én ki­rándult Stomfán át a közelben lévő várromhoz, s erről — Jókai kitűnő rajzoló volt — vázlatokat készített. Augusztus 9-én Stampfel Károly szerződést kötött Jókaival összes műveinek magyarnyelvű népies kiadásban való megjelentetésére. Ekkor jelent meg Stampfelnél né­met nyelven a „Szabadság a hó alatt". Augusztus 10-én tovább utazott Jókai a Vág völgyébe. Trencsénben Kubica Pál vendége, akiről Mik­száth azt írja, hogy Jókai mellett ezen az útján valóságos utimar­sallként tevékenykedett s a Vág­völgy romjairól és nevezetességei­ről a nagy mesemondónak sok ér­dekes, a nép ajkán élő regét mon­dott el. Jókai ezt a vágvölgyí utazást nemcsak üdülésnek tekintette, ha­nem — mialatt megfordult Tren­csénteplicén. Haván, Nemsován, Ko­lacsínban, Bulhonicon, Zay-Ugrócon és Mosócon — tovább szövi fejé­ben és folytatólagosan írja ,,Aikik kétszer halnak meg" című rege­nyét és anyagot gyűjt a „Páter Péter"-hez, amelynek felejthetet­len fejezete „A püspök lakodalma'!. Ebben Thurzó püspökről van szó, aki családjának utolsó sarja volt s hogy a családot magvaszaka­dás ne érje, pápai engedéllyel megnősült. A nagybiccsei várban egy álió esztendőn át ünnepelt lak­ziról olyan pompás elevenséggel számol be Jókai, hogy leírása úgy hat, mint valami nagymozgalmas­ságú és színgazdág hatalmas re­naissance festmény Paolc Verone­se, vagy Tintoretto. műhelyéből. 1894-ben Jókai írói működésé­nek félszázados évfordulóját. meg­ünnepelték Pozsonyban, Jókai az ünnepségen nem tudott megjelenni, magas korára hivatkozva kimentet­te magát. A „Nyugat" későbbi je­lentékeny kritikusának, Schöpflin Aladárnak ünnepi ódáját szaval­ták, aki akkor a Nyugat-Magyar­országi Híradó belmunkatársa volt. Őt évvel később, 1899-ben no­vember végén feleségével együtt Jókai megnézi Pozsonyban „Fekete vér" című darabjának előadását, abban a színházban, amelyet ti­zenhárom évvel azelőtt az ő pro­lógusával avattak fel. Hogy Jókai, akinek pályájának és művének felületes ismerősei a kiegyezés utáni politiKába való belenyugvást vetették szemére, mennyire nem volt félénk, megal­kuvó, azt jellemzi 1879 májusi lá­togatásának egy epózódja. Fényes bankettet rendeztek tisz­teletére, amelyen az első felköszön­tőt dr. Pisztory Mór jogakadémiai tanár mondotta. Azzal kezdte beszédét, hogy a költő Jókainek példáját követve ar­ról fog szólni, ami szívéhez leg­közelebb áll, s meglepetésre az akkor uralkodó Ferencz Józsefre és fe­leségére kiáltott éljent. De ehhez a hivatalos ízű hódolathoz hozzá­fűzte, hogy a bankettezők között is ül egy fejedelem — a toll fe­jedelme — a nagy regényíró. Jellemző Jókaira, hogy amikor megköszönte Pisztory felszólalását, figyelmeztette őt arra, hogy az irodalom világa nem monarchia, hanem köztársaság, és fbben nincs fejedelem, nincs király. A királyt nem ismerő republiká­nak ez a hangsúlyozása mintha em­lékezés lett volna Jókainak arra a fiatalkori énjére, aki, amint ön­életrajzában megírta, huszonhárom­éves korában forradalmat csinált s 1848. március 15-én Pesten a re­publikánus érzelmű fiatalok vörös tollával jelent meg szónokolni a 'forradalmi cselekvésre megmozdult nép előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom