Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)

1954-05-27 / 128. szám, csütörtök

1954. május 27. MJJS20 5 Elindultak hárman... Nyitrán kapaszkodtak fel súlyos bőröndökkel a kezükben a Surány felől befutó motorhajtotta gyorsvonatra és hely után kutattak. Derűt csalogató sóhajjal emelték fejük fölé kofferjeiket a csomagtartóra, mintha idős ember vére csörgedezne ereikben és duzzadó, fiatal izmaikat szeretnék megszégyeníteni. A tréfa "sikerült. Hamiskás erőlködésük mosolyra csábította a szomszédokat. A három ifjú, akiről szó van, elégedetten foglal helyet. Ketten az ablakhoz húzódnak. Az elsuhanó táj figyelésébe merülnek. A harmadik, egy barnaképű, kissé göndörödő, feketehajú ifjú apró ráncokba szökteti homloka bőrét. Valami erősen foglalkoztatja. Igy szokott ez lenni, az úton levő embert árnyként kísérik a hazajáró gondolatok. De a következő pillanatban mosolyra görbül telt ajka és széles tenyerével rácsap a vele szemben ülő szőkehajú barátja térdére. — Ja vím njeco po cseski! — nevetett a szemébe. — Hosszabb ideig dolgoztam apámmal Pardubicén... — Ezt bizony se csehül, se szlovákul nem mondtad — szólt a harmadik, egy álmodozószemű, s barnító napsugaraktól alig érintett legény. Zamatos szlováksággal beszél. — Csak ne nevess rajtunk, mert magyarul még eladhatunk téged, — intette á szőke fiatalember, akinek vidámságtól majd kicsattanó arca nagyon hasonlít a kemencékből sercegőn kikerülő piruló cipókra. — Nem hiszem, — válaszolja enyhe mosollyal a nyúlánk szlovák fiú. — Milyen barátok lennétek, ha nem tanítanátok meg a nyelvetekre?— Ne félj, lesz időnk rá bőven — nyugtatja a maga magyaros szlovákságával a feketehajú. Szóval cseh földre utaznak, hoszszabb időre. Cipőjük úgy ragyog, hogy még a kirakatokban sem vallanának szégyent. Ruhájuk szép. tiszta. Arcuk frissen borotvált, — bár nem sok dolga lehetett velük a borbélynak és hajukat is körbe stuccoltatták. Ha nem bőröndöt, hanem faládikót cipelnének magukkal, mindenki azt gondolná, hogy bevoniflnak katonának. Gyakran tekintenek az órájukra, mérik az időt, mennyi is hiányzik még ahhoz, hogy Prágába érjenek. A motoros gyorsvonat falja a kilómétereket. Gyorsan telnek a derűs délutáni percek. A napokban sűrűn esett és most az aranyló napsugarakban csak úgy virulnak előttünk az elsuhanó zöld táblák és a nemrég felszántott simára boronált barna földdarabok. — Erre homokosabb a talaj, mint mifelénk, — szólal meg a feketehajú. — Hol? — kérdezem. Szomszédok vagyunk, így nem vehetik kérdésemet tolakodásnak. — Léva mellett — feléli. — Nálunk fekete, sáros a föld, de jó termő, könnyebben lehet megdolgozni. — Itt is szépen fakad, szépen nő a termés, — szól közbe a szőkéshajú. — Én a legszívesebben állami birtokra mennék, — fordítja el gondolkozva új mederbe a szót a nyúlánk fiú. — Én is, — mondja a feketehajú, — úgy éreznénk ott magunkat, min* odahaza. — Hová is mentek tulajdonképpen? — faggatom őket tovább. — 'A cseh határvidékre! Csak most figyelek fel a kabáthajtókáikra tűzött „becsület jelvényre". Nyitrán kapták, mielőtt útnak indultak volna, a CsISz kerületi titkárságán. Ismerjük meg közelebbről őket, akik. — mint később megtudtuk, — pártunk hívására a lévai járásból, a dobogói állami gazdaságból elsőnek jelentkeztek a cseh határvidék benépesítésére, a parlagon heverő földek megművelésére. A feketehajú, hosszúkás, barnaarcú fiatalembert Cziria Sándornak hívják. Huszonegy évvel ezelőtt született a Surány melletti Baracska községben. Az apja gazdaságában cselédeskedett. Szűkös volt a kereset. A kis Sanyi csak szép időben járhatott iskolába, mert amikor esett, vagy fagyos tél dühöngött, otthon kellett maradnia, nem volt mit a lábára húznia. Csak akkor lett emberi a sorsuk, amikor a vörös zászlót ők is kitűzhették a községükben. Az apa Csehországba ment dolgozni, építkezésre. Később 1947-ben a fiát is magával vitte. Jól kerestek. Négy évvel ezelőtt a már legénnyé cseperedett Sanyi otthon maradt, és ő is belépett a szövetkezetbe, amelyben az anya kezdettől fogva dolgozott. Innen került aztán a komáromi kétéves mezőgazdasági iskolába. Jó eredménynyel hagyta el az iskolát és előbb a Léva melletti kiskéri állami gazdaságban dolgozott, mint agronómus, később pedig a dobogói birtok zootechnikusa leit. Az akkor húsz éves, életkedvvel teli ifjú nagy akarattal szervezte a munkát. Nem parancsolgatott, mint a régi gazdatiszteknek volt szokása. Ha a dolog úgy kívánta, maga mutatott példát a munkában. Csak így érhet el megbecsülést a munkavezető, különösen, ha olyan fiatal, mint Cziria Sanyi. Nagy dologról volt szó, a tejhozam emeléséről, a Malinyina-módszer bevezetéséről. Nemcsak a tisztaságra, az etetés, a fejés idejének pontos betartására ügyelt, hanem maga mutogatta sorra, hogyan kell a tőgymasszázst elvégezni. Akadt olyan, aki ajkbiggyesztéssel fogadta az újítást: — Nagy. időveszteséget jelent. Sanyi nem nyugodott. Rövidesen mindnyájan vele tartottak. A fejési átlagban a legjobbak lettek a járásban. Hat és félliterről tizennégy és félliterre emelték az átlagot. j • A nyurga, magas szlovák fiút Kucsera Edének hívják, Tizenkilenc éves. Csaknem egy évvel ezelőtt került csak a Rózsahegy mellőli Valašska Dubováról a dobogói állami gazdaságra. Az apja távirdai munkás. Ede már gyermekkorától ott dolgozott, szántott, kaszált falujuk határában, a Choč hegység alatti kis darab földecskéjükön. Itt szerette meg ezt a munkát. Ezért is választotta a négyéves középiskola befejezése után a mezőgazdasági szakmát. Beiratkozott a ráztoki kétéves gazdasági iskolába. Tavaly nyáron fejezte be tanulmányait. Hová menjen most? Otthon is maradhatott volna, a közeli állami gazdaságra hívták. De Edének nem volt ez kedvére való, többet akart látni és tapasztalni. S az apja hagyta. Hadd menjen a fiú, hadd lásson világot, majd gazdag tapasztalattal tér haza. Igy került aztán Dobogóra. • Ez a szőkéshajú, csípős szélmosta, pirosas barnaarcú ifjú meg Kovácsié Miska. Az ógyallai járásban levő Imely községből származik, ő is társai korosztályából való, mindössze húsz esztendős. Az apja ruhavarró mester, a falujukban a szabók szövetkezetében dolgozik. Fél hektárnyi földecskéje is van, s nagy kedvét leli abban, hogy jó dohányt termeljen rajta. Miskát jobban vonzotta a föld, mint a műhely. Jó gazda akart lenni. Ezért választotta ő is a mezőgazdasági iskolát, amikor Naszvadon befejezte a négyéves középiskolát. Tavaly nyáron ő is a dobogói gazdaság dolgozója lett. Megbízták a növénytermelési csoport vezetésével. Harmincöt ember munkáját irányította. De ne higyjük, hogy csak a munkában voltak együtt. Együtt is szórakoztak. Hogy hol? Hol is lehet ilyen félreeső nagy majorban szórakozni, melyet csak a nagy földtáblák vesznek körül és ahol kultúrházról, színpadról nem is álmodtak az emberek. A fiatalok voltak azok, akik itt. a pusztán is kétvállra fektették a multat es megmutatták az idősebbeknek, hogy másként, vidámabban is élhetnek, mint azelőtt. A tavasz elején az egyik nagyoDb raktárhelyiséget kultúrotthonná változtatták. Szabad idejükben azóta színdarabokkal, zenével szórakoztatják munkatársaikat. Mire idáig értek élettörténetük elmesélésében, már erősen alkonyodott és mindjobban szürkülő homályban robogott a vonatunk. — Mondjátok csak, hogyan határoztátok el, hogy olyan messzire mentek? — kérdezem most tőlük. — Az ifjúsági lapban olvastuk a felhívást, — magyarázza Ede. — Mondd, elvtárs, mit is éreznél, ha magad körül látnád a jól megdolgozott földeket és egyszerre csak olvasnád, hogy másutt a hektárok százai hevernek parlagon?... Bizony az én szívem elszorult. „Miska, Sanyi, nem megyünk oda?" — kérdeztem barátaimtól. — Úgy volt, — bólogat Cziria Sanyi, — hogy elegen voltunk a gazdaságon és azért bejelentettük a járásnál, hogy mi bizony elmennénk a határvidékre... — Segíteni és tanulni is, — teszi hozzá sietve Miska. — Ott nagyobb felelősség hárul majd ránk. s a munkában sokat tanulhat ám az ember. Csábító és magával sodró a lelkesedésük. Az ember a szíve mélyéig érzi a friss, az új élet áramlását. Elfogódva, " szeretettel nézem őket: — És nem fájt a búcsúzás? — Nem volt az olyan könnyű, — mondja Sanyi. — Édesanyám meglepődve fogadta a hírt. — Azért hazajárok majd, anyám. — vigasztaltam, — jobb lesz ott és küldök pénzt is haza... De az anyám továbbra is szomorú maradt. Sokat kellett magyaráznom neki, míg megértette, miről is van szó. — „Fiam, te a legjobban tudod, mit kell tenned" — ezekkel a szavakkal engedett útnak. — Igy voltam én is az apámmal. — szól közbe Ede. — ,.Eddig is hosszú utat kellett megtenned, míg hazajöhettél — mondta — és most még távolabbra akarsz menni?! No, de csináld úgy, ahogy jónak tartod fiam..." — ez volt az én búcsúztatóm. — Nekem is azt mondták a szüleim, hogy mehetek, csak vigyázzunk magunkra. A becsületet meg kell őriznünk. Ezt Kovácsic Miska mondta. — És, hogy volt Dobogón? — Sokan meg is sirattak bennünket. Sajnálták, hogy ott hagyjuk őket. — Ne ezzel kezd, Sanyi! — vágott szavába Miska. — Elutazásunk előtt búcsúestet rendezett az új kultúrházban a CsISz-csoport. Ott szorongott csaknem az egész major. Az elnöknőnk, Szabó Gizi búcsúztatott bennünket. Helyes kis barna lányka, csak kicsit szégyenlős... — Megmondja az igazat, csak jöjjön bele a szóba. Sokszor de jól kritizált, — szakította félbe Ede. Kissé elhomályosult a szemük. Jól esik visszaemlékezniük mindarra, amitől egyre jobban eltávolodnak. — Gizi megköszönte a CsISz-nevében, — folytatja Miska, — hogy tettek vállalására is készek vagyunk ... És itt megakadt a beszédben. Tudom, azt akarta mondani, hogy nem szavakkal, hanem tettekkel építjük a szocializmust. Ezt mondhatta Szabó Gizi is. Voltak lányok, akik marasztalták őket. De hiszen ezek a húsz tavaszt látott életek ott a távolban is a boldogságukat alapozzák. A lányokét is. — És utána? — Szólt a zene, táncoltunk ... S a végén, amikor kézszorításra került a sor, mosolyogva búcsúztunk egymástól. Azért nehéz volt elszakadni tőlük, de nem feledjük őket, írunk majd egymásnak ... Hogy kinek, azt nem árulták el. Az már az ő titkuk. De egy dologban bizonyosak lehetünk, hogy büszkén mondhatjuk róluk, — igaz gazdái a földnek! Ezzel az érzéssel búcsúztam tőlük, amikor Bratislavában a prágai gyorsvonatra szálltak át. s az tovább vitte őket a messzi cseh határvidékre. Petrőci Bálint. Az ipolynyéki EFSz-tagok teljesítik a X. kongresszusra vállalt kötelezettségüket Az ipolynyéki szövetkezet 1950 augusztusában alakult 17 taggal. Nem volt egyetlen igavonójuk, állatállományuk, épületük. A puszta földeken kezdtek gazdálkodni.' Azóta sok víz folyt le a nyéki patakon, sokfélekép állt a szövetkezet szénája. A reakció már többször szét. akarta robbantani az. EFSz-et, de ez a kísérlete sikertelen maradt. A kezdetnél az volt a leg. nagyobb hiba, hogy a falusi pártszervezet nem tudott kellő segítséget nyújtani a szövetkezet vezetőségének. A pártszervezet erejét szétforgácsolta 4 személyeskedés. Sok baj volt egyes régi párttagok, kai is, mert ezek nem tudták megérteni az újat, mindent borúsan és sötét színben láttak, végül kiléptek a pártból. A szövetkezet vezetősége, mivel a pártszervezet nem tudott kellő segítséget nyújtani, nem tudta megszervezni a munkát. 1951.ben rossz volt a munkafegyelem, a kapásnövényeket a gaz ette. Sok tag csak papíron volt tágjává szövetkezetnek. Az 1951-es évet rossz eredményekkel zárták. A tagok elégedetlenek voltak. Többen ki is léptek a szövetkezetből. Gyökeres változás akkor állt be a szövetkezet munkájában, amikor a pártszervezet munkája megjavult. A párt sorai megtisztultak. A helyi nemzeti bizottság elnökét is kizárták a pártból. A pártbizottság konkrét munkatervet dolgozott ki és rendszeresen foglalkozott a szövetkezet kérdéseivel, segítette a szövetkezet vezetőségét is munkájában. A pártbizottság a?t a feladatot tűzte a párttagok elé, hogy agitációs munkával mozgósítsák a szö. vetkezeti tagokat a munka termeié, kenységének fokozására. A párttagok türelmesen megmagyarázták a szövetkezeti tagoknak, csak rajtuk múlik, hogy a jövőben jobb eredményeket érjenek el. Mert ha úgy fognak dolgozni, mint 1951-ben, akkor megint kevés lesz a jutalom. A szövetkezeti tag-ok egy része kételkedett az eredményekben, azonban a tag-ok zöme lelkiismeretesen dolgozott. A párttagok élenjártak a munkában. A pártonkívüliekkel együtt megállták helyüket a munka minden szakaszán. A pártszervezet munkájának eredményeképpen 1952 tavaszán, a munkafegyelem már lé nyegesen megjavult és a tavaszi munkálatokat idejében elvégezték 1953-ban őszi árpából 32 mázsás, búzából 22 mázsás hektárhozamot értek el. ötven hektáron pedig 26 mázsás átlag búzatermést értek el. Ezzel szemben a magángazdálkodók még most is csak 16—17 mázsa gabonát termelnek hektáronként. A szövetkezet bár lassan, de fokozatosan erősödött, A pártbizottsági üléseken a takarmányalap biztosításával is foglalkoztak. Ezen a téren nagy ) hiányosságaik voltak, mert Ipolynyéken kevés a rét és a takarmányszükségletet mesterséges termeléssel fedezik. A szövetkezet agronómusával, Bornstein elvtárssal megvitatták a helyzetet és biztosították a takarmányalapot. A mult évet már jobb eredményekkel zárták. Igaz, hogy egy munkaegységre csak 5 kiló gabonát és 9.— koronát tudtak fizetni, azonban a szövetkezet politikailag és gazdaságilag megszilárdult. Bebizonyosodott, helyes lépés volt, hogy a takarmányalapot biztosították, mert az állatállomány lényegesen megnövekedett. Felépült egy száz férőhelyes tehénistálló, 400 férőhelyes sertéshizlalda, két baromfifarm és további építkezések is folynak. Van 160 szarvasmarhájuk, 10 pár lovuk, 700 baromfijuk, 510 sertésük. Az egyénileg dolgozó parasztok nagy figyelemmel kísérik a szövetkezet fejlődését. Az idén 10 taggal erősödött a szövetkezet. A jobb eredmények lehetővé tették, hogy a tagok is több jutalomban részesüljenek. Ebben a gazdasági évben már hét és fél kiló gabonát és 18.— korona készpénzt fizetnek egy munkaegységre. Nehezen küzdötték fel magukat az ipolynyéki szövetkezeti tagok a

z elsők közé, de annál büszkébbek szövetkezetükre. A tavaszi munkálatokkal is elsők lettek az ipolysá. gi járásban. A pártszervezet nagy gondot fordít a szövetkezeti tagok öntudatának fokozására is. A pártiskolázáson 22 pártonkívüli vett részt, akikből új párttagokat fognak nyerni. A falusi pártszervezet bizottsága Illéseire rendszeresen meghívják a szövetkezet vezetőségének egy-egy tagját, az agronómust vagy a zootechnikust és a baromfifarm vezetőjét is. Az előforduló hibákra idejében figyelmeztetik a szövetkezet vezetőségét.' Különösen jól dolgozik a szövetkezet agronómusa, Born_ stein elvtárs, aki igyekszik, hogy a takarmányalap biztosítva legyen. Az ősszel elvetettek 21 hektár őszi bükkönyt. Ebbe a földbe még- csalamádét is fognak vetni. A tavaszszal 25 hektár tavaszi bükkönyt vetettek. Gondoskodnak arról, hogy az állatoknak állandóan legyen zöldségtakarmányuk. A hektárhozamok emelésére is nagy gondot fordítanak. Tavaly két mázsa mésznitrogént, három és fél mázsa tomas-salakot, a tavaszon még egy mázsa ostravai salétromot és fél mázsa mészsalétromot szórtak egy hektárra. Így egyes helyeken 40 mázsás hektárhozamot értek el. A falusi pártszervezet a termelés fokozására mozgósította a szövetkezeti tagokat és ezek nem is marad, nak adósa az államnak. A negyedévi beadásukat marhahúsból 114, dlsznóhúsból pedig 174 százalékra teljesítették. Az egész évi disznóhúsbeadásukat a X. kongresszusig teljesítik. A X. pártkongresszus tiszteletére beadnak 270 mázsa disznóhúst, 40.000 tojást, 10.000 liter tejet és két vagon gabonát. Idáig már beadtak a terven felül 55 mázsa disznóhúst és 9.000 tojást. A szövetkezet szép eredményeket ért el, azonban a pártszervezet munkája nem egészen kielégítő. A munkacsoportokban eddig még nem szervezték meg a pártcsoportokat és keveset törődnek a jelöltek nevelésével. A tagjelöltek és a párttagok nagyrésze nem kap pártmegbízatást és így az összes munka a pártvezetőségre hárul. A pártbizottságnak ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, gondoskodni kell arról, hogy főleg a tagjelöltek kapjanak feladatokat, hogy az átigazolásnál ki tudják értékelni munkájukat. Nem kielégítő az agitációs munka sem. Ki kell bővíteni a népnevelő kart, hogy ezek bevonják a szövetkezeti tagok asszonyait is a munkába. Nagy gondot kell fordítani a fiatalság bevonására is, mert a szövetkezetben csak négy fiatal dolgozik. Most, különösen a kapálási munkák időszakába keli bevonni a

z asszonyokat is a munkába, hogy idejében elvégezhessék a növényápolási munkákat. Ezen a téren először is a párttagoknak kell az élen jámiok. Megállapíthatjuk, hogy még a pártbizottság némely tagjának a felesége sem jár munkába, pedig az ilyen szezónmunkák idején segíthetnének a szövetkezetben. Foglalkozni kell azzal a kérdéssel is, hogy a párttagok rendesen járjanak a taggyűlésekre, mert ezen a téren is vannak hiányosságok. Például Petrezsényi elv. társ már egy éve nem volt taggyűlésen és a pártbizottság nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A falusi pártszervezeteknél általában nagy hiányosság az, hogy nem szívesen alkalmazzák a pártbüntetést. — Pedig a pártbüntetések azért vannak, hogy ezáltal is neveljük a tagokat. Például, ha Petrezsényi elvtársra pártbüntetést rónának, megjavulhatna. Nagyon ritkán jár a ve. zetőségi gyűlésekre Hudec elvtárs is, akit szintén figyelmeztetni kel. lene erre a fogyatékosságára, esetleg alsóbbfokú pártbüntetést kellene mérni rá, hogy ezáltal megszilárduljon a pártfegyelem. Az ipolynyéki falusi pártszervezet megszilárdította a szövetkezetet, azonban szükséges, hogy munkáját megjavítsa, hogy a szövetkezet a jövőben még nagyobb eredményeket érjen el. Balla József