Uj Szó, 1954. április (7. évfolyam, 79-104.szám)

1954-04-20 / 95. szám, kedd

1954. &prflts 20. III SZ0 A legfőbb kötelesség A Jelsőd szövetkezet tagjai sokat törték már azon a fejüket, hogyan is emelhetnék az állatállományuk hasznosságát, hogyan fokozhatnák szaporulatukat. Az elmúlt évek fo. lyamán különösen a sertéstenyésztés körül mutatkoztak hiányosságok. A szaporulat is gyenge volt, sőt sok malac elhullott. A szövetkezet elnöke bosszúsan dörmögte: — Megcsináltattuk a modern istállókat de eredményeket még sem tudunk felmutatni. — Zootechnnikus kell ide — mégpedig a javából — javasolták a szövetkezet tagjai. — Elküldjük iskolázásra Pétyi Józsefet, ő úgyis ért valamit az állatokhoz, s tapasztalatait az iskolában kibővítheti. Pétyi József, amikor hazatért az iskolából, az ott szerzett tapasztalatait felhasználva, hozzá is látott a hibák kiküszöböléséhez. Nem volt könyü a dolga. — Elöször is fontos — jelentette be az egyik vezetőségi gyűlésen —, hogy az állatok gondozása olyan em. berekre legyen bízva, akik szeretik az állatokat, akik teljes odaadással végzik a munkájukat. A jelsőci szövetkezetben rrfég a mult évben is alapvető hiba volt az, hogy nem volt a szövetkezetnek állandó állatgondozója. Egymást váltogatták az emberek az istálló ban. A szövetkezet vezetősége is hibát követett el akkor, amikor nem vezette be a teljesítmény szerinti jutalmazást. A sertésgondozók nem voltak ilyenformán érdekeltté téve a súlygyarapodás és a szaporulat növelésében. Az állatgondozók megfeledkeztek arról is, hogy az állatok tisztántartásával nagy mértékben elejét vehetik az apró állatok elhullásának. A zootechnikus első dolga volt ezeknek a hiányosságoknak az eltávolítása. Alkalmas embert szemelt ki a szövetkezeti tagok közül erre a nehéz és felelősségteljes munkára. A szövetkezeti tagság a zootechnikus indítványa alapján, Pétyi Józsefet találta a legalkalmasabbnak erre a hivatásra: (Meg kell jegyeznünk, hogy Jelsőc lakosainak há romnegyed része Pétyi nevü). Pétyi József már három éve tagja a szövetkezetnek. A faluban azelőtt is ügy Ismerték, mint jő gazdálkodót Az ő keze alól kerültek ki a múltban a legszebb állatok. Amikor megtudta, hogy miről van szó, mindjárt jelentette a szövetkezet vezetőségének, hogy ő elvállalja a sertések gondozását. Azt is kikötőt, te, hogy ő az elért eredmények után akarja kapni a munkaegységeket. Pétyi József a mult év decemberében foglalta el munkahelyét. A szövetkezet sertésállománya akkor 100 darab volt. Ma már 202 darab a sertésállomány, beleértve a kismalacokat is. Ha bemegyünk a szövetkezet istállójába, első, ami megragadja az ember figyelmét, a példás tisztaság. A kutrioákban az állatok alatt állandóan friss szalma van. Pétyiék az etetővályukat is állandóan tisztán tartják és arról is gondoskodnak, hogy tiszta vizet adjanak az állatoknak. Pétyi József ma feleségével 202 darab állatot gondoz. Nem könnyű munka, de Pétyiék sikeresen megbirkóznak a nehézségekkel. Szeretik az állatokat, és szívvel-lélekkel azon dolgoznak, hogy minél szebbek legyenek az állatok, minél nagyobb legyen a malachozam. Szorgalmas munkájuk megcáfolhatatlan eredménye az, hogy ma 8—10 egészséges malacot nevelnek fel minden egyes anyakocától. Pétyi József "és felesége már reggel öt órakor talpon vannak. Még sötét van, de ők már munkahelyükre sietnek. Sietnek az állatokhoz, hogy minél előbb megetethessék őket. Először Is a szopósmalacokat ete. tik meg. Utána következnek a választott malacok, majd a hízók és az anyakocák. — A múltban a legnagydbb hiba az volt, hogy az állatgondozók nem fordítottak elég figyelmet az állatok takarmányozására sem — mondja Pétyi József. — Nem törődtek azzal, hogy különösen a kis malacok megfelelő ^mennyiségű és minőségű' tápanyagot kapjanak. Ez volt a fő oka a sorozatos elhullásnak. Természetesen ehhez hozzájárult az is, hogy az állatokat nem tartották tisztán. Mi egész nap találunk munkát az állatok körül, elődeink pedig alig töltöttek pár órát az Istállóban. Pétyiék munkájuk jutalmazásával is meg vannak elégedve. Az elődeik mindig azon siránkoztak, hogy kevés a munkaegység, amit a szövetkezet a sertésetetőknek beír a napi munkájáért. Pétyi Józsefnek ilyen gondjai nincsenek, mivel ő teljesítménye után kapja a munkaegységeket. Igaz, szükség esetén a feleségén kívül még az idős édesanyját is elhívja segíteni, de átlagosan meg is van a családnak minden nap öt munkaegysége. Pétyiék szorgalma az egész szövetkezet életében, gazdasági helyzetében visszatükröződik.' Büszkék arra, hogy az első negyedévi ser. téshúsbeadás teljesítésén felül még 767 kg húst adhattak el szabadpiaci áron. A terven felül beadst£ állatok kilogrammjáért 16 koronát kaptak. Összesen 12.272 koronával növekedett a bevételük. Az idén szép eredményeket ért el a szövetkezet a juhtenyésztés terén is. A

z istállótól alig pár száz méterre terelgeti gyapjas nyáját a szövetkezet juhásza, Pétyi Králik András. A kis bárányok fürgén, egészségesen ugrálnak a zöldülő pázsiton. A nyáj csengőjének hangja messze elhangzik. Pétyi Králik András botjára támaszkodva figyeli kedvenc állatait. Pulikutyája a lába előtt fekszik, okos szemével rárá pillant gazdájára. Az idén nagyon megszaporodott a szövetkezet juhállománya. Pétyi Králik András most azzal dicsekedhet, hogy Jó gondozással minden egyes anyajuhtól felnevelt egy bárányt. K Amíg a szövetkezet tagjai, állat, gondozói azon iparkodnak, hogy minél jobban teljesítsék tervüket, minél több húst adjanak a dolgozó népnek, addig bent a faluban is lázasan folyik a munka. A villanyszerelők már az utolsó előkészületeket teszik ahhoz, hogy a villany Jelsőcön is kigyúljon. A szövetkezeti tagok lépten-nyomon érzik pártunk és kormányunk gondoskodását. Látják, hogy napról napra közelebb kerül a falu a városhoz. Ez a tudat fokozottabb munkára ser. kenti őket, hogy ne csak teljesítsék, hanem túl is teljesítsék az állam iránti legfőbb kötelességüket. Szarka István KÖVESSÜK PÉLDÁJÁT A dolcsi állami gazdaságban dolgozó Bedfich Jefabek története nagyon tanulságos az állattenyésztés minden dolgozója számára. 1952 tavaszán Bedfich Jefábek, a doksi állami gazdaság traktorosbrigád központjának vezetője fát szállított a „kocsmának" nevezett helyre, ahol sertésfiaztató van. Kíváncsiságból benézett a helyiségbe. — Állandóan magam előtt látom azt az elhanyagolt, piszkos és rendetlen sertésfiaztatót. Kevés a malac, legföljebb két-három egy anyasertés alatt, — mondta este otthon a feleségének. A következő hetekben anynyit beszélt erről, hogy felesége már mérges volt rá. — Miért ne gondolkozzak ezen? — csodálkozott Jefábek: — Annyi felesleges sertéshúsunk van? Még ha beszélnék erről, még az sem lenne elég. Csák a beszéd nem segít. A sertésfiaztató azért van olyan szánalomraméltó állapotban, mert olyan ember gondjaira van bízva, aki nem bírja egyedül ezt a -munkát és nem is alkalmas erre. Eddig még nem találtak senkit, aki hajlandó lenne ott dolgozni. No, minek erről annyit beszélni, elvezetlek a „kocsmába", magad megnézed a helyzetet és aztán már nem fogsz rajtam csodálkozni. Ütjük és a családi beszélgetések eredménye az lett, hogy Jefábek brigádvezetőnek a sertésfiaztatóba tett első látogatása után néhány héttel a Jefábek házaspár vette át a munkát. Először is rendet csináltak. Később a sertésfiaztató körül tágas kifutót építettek. Első intézkedéseik eredménye az lett, hogy 1952. június elsejétől, mikor a gazdaságba beléptek, 1952 végéig átlagban 7.5 malacot neveltek egy anyasertéstől. Előzőleg a fiaztatóban 2.5 malac volt az átlag. Kitakarították a helyiségeket és rendszeres etetést vezettek be. Ezek mind szép eredmények. De a Jefábek-házaspárnák az volt a véleménye, hogy munkájukban válság állott be. Ügy tűnt fel nekik, hogy lehetőségeik szerint, már amit tudtak, mindent megtettek, nem gondoltak sem az időre, sem a fáradságra. Az állami terv alapján azonban 1953-ban minden anyasertéstől 12 malacot kellett volna felnevelni, Hogyan teljesítsék ezt, mikor a legnagyobb igyekezettel is csak 7.5 malacot neveltek. Meg kell említenünk, hogy Bedfich Jefábek már fiatal kora óta szenvedélyesen szeret olvasni. Azért, ajnikor már teljesen tanácstalan volt, elkezdett sertésnevelésről szóló szakirodalmat kutatni. Az állami gazdaság könyvtárában megtalálta Ljuszfčô* vová ismert sertésgondozó jegyzeteit Mikor áttanulmányozta, rájött a megoldásra és egyidejűleg további munkája céljaira. Világosan felismerte, hogy ha a gyakorlatot kiegészíti a tudománnyal, már nincs semmi akadálya a hasznosság fokozásának. A Szovjetunió kolhozainak tapasztalataiból ítélve egy anyasertéstől még húsz malacot is lehet évenként átlagban felnevelni. Miközben a Jefábek-házaspár a még jobb eredmények elérésére törekedett, munkájuk iránt a gazdaság vezetősége is kezdett érdeklődni. sAzt ajánlotta Jefábek élvtfftsnak, hogy kezdjen a többi farmokkái versenyezni és munkamódszeréről tartson előadásokat. De Jefábek elvtárs ezt elutasította azzal, hogy a hasznosságot verseny nélkül is fokozni fogja és felesleges előadást tartani. Ez az állapot addig tartott, míg egyszer a gazdaság igazgatója azt mondta: — A „kocsmai" sertésfiaztatóban azért kezdtél dolgozni, mert már nem tudtad nézni a rendetlenséget. De az, hogy a többi gazdaságban sincsenek jó eredményeink, az nem bánt téged? Vagy talán azt gondolod, hogy ha egy farmnak bármilyen jó eredményei is vannak, az döntő hatással van az egész köztársaság gazdaságára. Ezután a beszélgetés után Jefábek elvtárs a napi munkáján kívül a gazgazdaság többi farmjaira és a környező egységes földművesszövetlcezetekbe is rendszeresen ellátogatott. Az üzemi újságban sorozatosan jelentek meg cikkei a sertésnevelésről. A „saját" gazdaságán egyelőre minden a legnagyobb rendben ment és várható volt, hogy 1953-ban a felnevelt malacok száma megközelíti azt a számot, amiről Jefábek élvtárs Ljuszkovova könyvében olvasott. Ősszel azonban a sertések között a szájfájás első jelei mutatkoztak. A Jefábek-házaSpár kétségbeesését csak az értheti meg, aki tudja, hogy a sertéseknél szájfájás esetén a malacok csoportosan pusztulnak. Hosszú nappalokat és éjjeleket töltött a Jefábek-házaspár a sertésfiaztatóban. Megint a szovjet könyvekből merített tapasztalatokkal sikerült a sertések nagy részét megmenteniük. Mikor 1953 végén az állami gazdaság vezetősége kiszámította, hány malacot nevelt fel a Jefábek-házaspár, megállapították, hogy átlagban minden ányasertéstől tizenhatot. Az egész gazdaság átlaga 8.2 volt. Jefábek 1954-ben ezt a számot még növelni akarja. Jflé/ie£ <Z)iktfw csoport ja Tele izgalmakkal ment első napom a munkahelyére. Az állattenyésztésben dolgozók iskoláján tanult egy évig. A pe tény pusztai állami gazdaság állattenyésztési csoportjainak a vezetője lett... Azon a napon, amikor új munkahelyére érkezett, bizony sok sok gondolat kavargott a fejében. Hát hogyne, fiatal létére egyszeriben csoportvezető lett. Vájjon milyen embereket kap? Lehet-e velük úgy igazán együttdolgozni? Az is bántót ta, hogy mi lesz akkor, ha a csoportban idősebbeik is lesznek, mert any nyi tapasztalatot szerzett már az életben, hogy az idősebb emberek a fiatalokkal szemben sokszor helytelenül viselkednek. Nem tudják, vagy nem akarjál: értékelni mun. kájukat, s legtöbbnyire a kevés „gyakorlatra" hivatkozva sokszor elvetik a jó indítványt, a kezdeményezést. Igy töprengett Méhes Viktor két hétté' ezelőtt, amikor átvette a eso port vezetését. Az egyik istállóban jöttek össze a tehéngondozók, hogy az új csoportvezetővel megismer kedjenek. A csoport tagjai fürkész ve, s egyesek bizony csípős megjegyzéseket téve fogadták. A hetvenötéves Kosár József, amikor meglátta a lányosképű, szőkehajú ifjú embert, morfondírozni kezdett magában. Hát ez a gyerek akar en gem tanítani? Engem, aki harmincöt évig szolgáltam Kufler báró urat? Nekem akarja ez magyaráz ni, hogy mi a tehenészet, az etetés, a fejés? No, ez aztán mégis csak sok. Az ember ilyen „gyereknek" a szavára hallgasson? Pedig már nem is sorolható gy^ reksorba Méhes Viktor. Az őszön már tizennyolc éves lesz. Komoly, megfontolt, kedves ifjú Később már Kosár bácsi is más véleménynyel volt róla. Fene gyerek ez a Méhes! Szavamra mondom, úgy tud mindent, s úgy érti a szakmát, mintha legalábbis a tehén faránál nőtt volila fel! Méhes Viktor az iskolában szerzett tudását a gyakorlatra alkalmazva okosan érvényesítette a esoportbban. Megmagyarázta, hogy kell, s hogyan lehet a tehenek tej hozamát növelni. Többször leült fe jéskor a fejöszékre, s megmutatta, hogyan kell helyesen alkalmazni a tögymasszázst. Eleinte egyesek gúnyolódtak, tréfát űztek vele. „Nem így van ez öcsém, a tehenet a száján fejik, ha nem adnak neki Jó abrakot, korpával, húzogathatjuk a tőgyét reggeltől estig és mégsem lesz több tej". Az ifjú Méhes nem csüggedt el. Azt is elmondta, hogy Malinyinova szovjet fejőnő sem kop 1 altatta az állatokat, hanem pontosan kimért takarmányadaggal, pontos etetéssel, s rendszeres masz. százzsal érte el eredményeit. A sok fáradozás, a tehenészekkel való állandó beszélgetés nem volt hiábavaló. Méhes elvtárs csakha mar jó segítőtársra is talált. Horváth Péter, aki ugyan már ezelőtt is kezdte alkalmazni a tögymaszszázst és a tejhozam már jóval magasabb lett, mint annakelött, Mé hessel együtt igyekezett a többiek nek magyarázni, mit jelent új módszerekkel dolgozni, mit jelent a pontos etetés, a jó abrak. Kiváltkép az árleszállítás után, amikor Široký elvtárs beszámoló ját olvasták, sokat gondolkoztál azon. hogyan javíthatnák meg mun kájukat, hogy az eddigieknél sok kai több tejet juttassanak a dolgo. ző nép asztalára. Mert hát megvallva az igazat, az árleszállításnak mindenki egyformán örül. A hetvenötéves Kosár bácsi, aki tizenkét tehéntől nyolvcan liter tejet fej naponta, pihenőben felugrott az itató ülőhelyéről, megsodorintotta őszülő bajuszát. — Emberek, hát tudjátok, én már megettem a kenyerem javát, de annyi sok jót még negyven év alatt sem értem meg, mint most, a front után. Hogy ennyire törődnek velünk, mi sem maradhatunk adósak. Méhes elvtárs jótudásü gyerek (egy-két nap múlva már nem kételkedett abban, hogy a tizennyolc, éves „kölyök" mennyire ügyes), se. gít nekünk abban, hogy a jövőben többet fejjünk. Az állam sokat adott nekünk az árleszállítással. Nekünk, a két kezünk munkájával kell viszonoznunk. — Kis szünetet tart. Erősen gondolkozik, majd emelt hangon folytatja: — Sok mindenen mentem keresztül a múltban. A kutya se törődött velünk, béresekkel, hogy élünk. Jut-e családnak betévő falatra. — Hát a kommenció? — veti közbe va

1 aki. — Az még nem minden. Tizenöt mázsa gabonát kaptunk egy évre és százötven koronát negyedéven, ként. Hát próbálnál te, János, ilyen keresetből eltartani kilenctagú családot. ^ — Még.s felnevelted a gyerekeket. — Hát nem hagyhattam, hogy éhen haljanak. Dolgoztam ám én annyit, mint egy állat. Sokszor a számtó

1 vontam meg a falatot, hogy 'egelőbb a gyerek lakjon jól. A sok munka tett tönkre. Azért vagyok ilyen nd, mint a kérdőjel! (Bizony Kosár bácsi belegörbült a sok mun kában). Igazat mond Kosár József, mert nálánál talán senki sem tudja job ban a gazdaságban, hogy mi volt a mult, amikor annyi keserűség, fájdalom, szenvedés keserítette az életét. És talán senki sem tudja jobban v értékelni a jelent nálánál. Elégedett, boldog ember most Kosár József. Feleannyit sem dolgo zik mint akkor, Kufler idejében. Havonta 800—1000 koronát kap a borítékban. Az államtól pedig minden hónapban 400 korona öregségi segélyt. Hát volt ez valamikor? Ha egy ember elért ötven évet, úgy vágták ki a munkahelyéről, mint az elhasznált rongyot. Vagy a családi pótlék? Kosár bácsi kilenc gyereket nevelt fel és egy büdös hatost se kapott. Most a veje, Sidó Lajos jó egy pár koronát kap a gyerekekre. Szép gyerekek is ám Kosár bácsi unokái. Egészségesek, szép ruhában járnak, hisz mm den fiának, lányának jól megy a so ra. Dolgoznak, keresnek, boldogan élnek. Horváth Péter 30 év körüli ember, ö még nem próbált ugyanannyit, mint Kosár bácsi, de nagyon is tudja, mit jelent a szolgaélet, milyen keserves más kutyájának lenni. A multat ő sem felejti el egykönnyen, azért harcol minden tu dásával, erejével a még boldogabb jövőért. Mint jo kommunista élen jár a munkában, és ő alkalmazta elöször a gazdaságban Malinyinova szovjet fejőnő munkamódszerét. Utána követői akadták. Sidó Lajos Húshegyi András, Dórák Géza, Hor váth Vince és az idős Kosár bácsi is, aki ugyan eleinte rettenetesen ellene volt az efféle újításoknak, de meg-megpróbálta olykor, amikor senki sem látta. De hogy mennyire használt ez, arról rövidesen meggyőződött, hisz a tejmennyiség emelkedett. Horváth Péter volt a kezdeményezője a május eljesei versenynek, amelyben a csoport tagjai az eddigi 7 literes tejhozamot 8 literre emelik. Azt is tudja mindenki a gazdaság, ban, hogy Horváth Péter milyen becsületes, igyekvő, szorgalmas ember, jó kommunista, első munkás, azért őt jelölték a nemzeti bizottság tagjává. Büszke is erre Horváth Péter. Meg is fogadta, hogy az eddigieknél még jobban fog doL gozni. Bartal Aurél sem utolsó a fejők között. Csak ö többizben összekoc. can társaival. Kissé ideges természet, s ehhez olykor-olykor családi gondok is járulnak, nagybeteg a kisfia, úgy, hogy most is jogosan mérgelődik, hogy újszülött van a házban, ha egy kissé fúj a szél, nem tud fűteni, mert a füst nem a kéményen távozik, hanem a tűzhely ajtaján tódul a szobába. A gazdaság vezetőjének ezzel is kellene törődni, hogy a dolgozók lakásai megfelelnek-e a követelményeknek. Bartal Aurél tehát jogosan zsörtölődik olykor-olykor, s ez még a teljesítményét csökkenti. Ettől eltekintve Bartal Aurél Is, meg a csoport minden egyes tagja, de még a tehenészek is, Kiss Ferenc és László Rezső, vállalásuk teljest tése után sem pihennek babérjaikon, hanem tudásuk legjavát adva azon lesznek, hogy a mezőgazdaság fejlesztéséért folyó küzdelem egy-egy nagy csatáját győzelmesen megvívják. Mérj' Ferenc. /