Uj Szó, 1954. április (7. évfolyam, 79-104.szám)
1954-04-02 / 80. szám, péntek
1954. április 2. II J S 20 5 Jelentés a tavaszi munkáról sében első helyen Aranyosmarót, második helyen Sulekovő, és a harmadik helyen Komárom áll. A komáromi traktorosok 5.200 hektáron a tavasziak vetését elvégezték. A földterület 76 százalékán keresztés sürüsorosan vetettek. A traktorállomás teljesítménye az utolsó öt napon S R százalékkal emelkedett. A TAVASZI MTNKAK mielőbbi befejezésében a járási agitációs központnak is nagy szerepe van. Az ógyallai agitációs központ mosr tanáig csaknem 50 különféle agitációs anyagot állított össze a helyi agitációs bizottságok megsegítésére. Perbetén a néppel való beszélgetésen 780-an vettek részt. A SZMÖI ®S A MEGYERCSI szövetkezet tagjai értékes kötelezettség-vállalásokat tettek a párt X. kongresszusa tiszteletére. A szimöi szövetkezet felajánlásának félmillió korona az értéke. A m egy ercsi állami birtoké meg egymillió. A traktorosok sem maradtak el a szövetkezet tagjai mögött, ök azt a kötelezettségvállalást tették, hogy kettős műszakban dolgoznak és a tavaszi munkát négy nappal a határidő előtt befejezik. A NYITRAI KERÜLET állami gazdaságaiban 300 traktorral és különféle agregátokkal dolgoznak. Megszervezték az éjjeli műszakot és elhatározták, hogy a tavaszi munkákat is határidő előtt befejezik. A birtok dolgozói március utolsó hetéig a földterület egyötödét készítétték el vetés alá. A zselízi és aranyosi birtok különösen jó eredményt ért el. Tornócon Iváni Ferenc elvtárs n égj' óra alatt 22 hektár területet simítózott meg. De a birtok dolgozói valamennyien jól haladnak az árpa és a búza vetésével. Az aranyosi gazdaságban Németh József meghosszabbított műszakban dolgozik. Skoda 30-as traktorával 24 hektár árpát vetett el. De a nánai birtok csenkei részlegén dolgozó Nedesovszký túlszárnyalta Németh teljesítményét azzal, hogy 29 hektáron az árpát 12 óra alatt vetette el. A munkacsoportok is versenyeznek. Az anyalai részlegen dolgozó Mlinkovif-csoport kimagasló eredményeket ért el. Nyolc óra alatt 23 hektárt vetettek el. A birtok dolgozói már a tavaszi keverék, a napraforgó és a zab vetésével is jól haladnak. A cukorrépa, burgonya és kukorica ültetése most folyik. A nyitrai, bajcsi és az aranyosi birtokon a burgonya nagy részét előcsíráztatták. A kisszebeni szövetkezet életéből A kisszebeni szövetkezet elnöke, Soltész Jakab nemrégen még az eperjesi kerület begyűjtési meghatal mazottja volt. A szebeni szövetkezet tagjai felkérték, hogy vállalja el a szövetkezet vezetését. Soltész elv. társ örömmel tért vissza a szövetkezetbe és hozzálátott a szervezés, hez. Azóta á szövetkezet jól dolgozik és már eddig is kiváló eredményt ért el. Soltész Jakab, a szövetkezet elnöke elmondotta, hogy az eredményeket fiiként a szövetkezetben dolgozó kommunistáknak köszönhetik, akik jópéldával járnak elől a munkában. Jól dolgoznak a szövetkezetben az asszonyok is. mint pl. A. Piurová, a növénytermelés dolgozója, vagy A. Zahuraková, aki a baromfifarmon dolgozik. Aránylag gyengébb eredményeket mutattak fel a CsISz tag jai. Bizony Karafa János, Seminský J. és Krizáin P. sem dolgoznak CsISz. tagokhoz méltóan. De vannak közöt tük is jól dolgozók, mint Soltész Ferenc és Miklós, TrojanoviC J. és Mikita Anna. Szépen haladnak a szövetkezetben a tavaszi munkákkal ís, mert alaposan felkészültek a vetésre. Az őszi munkák befejezése után a téli idősza kot a tavaszi munkákra való élőké születekre használ ták fel. Még az ősz végén 14 vontatótraktor segítségével kihordták az istállótrágyát és az összes műtrágyát. A gép. és traktor, állomás, amely az eperjesi kerületben az első helyen áll, nyújtott se gitséget ehhez a munkához. Télen kidolgozták a közös munkatervet, hogy a traktorállomás és a szövetkezet összhangba hozhassa a munkált. Emelték a munkaegység értékét. A mu|t évben egy-egy munkaegység értéke 22 korona volt, de szorgalmas munkával az év végére 24 koronára emelték. Ezenkívül osztalék is volt. Ez idén 27 koronás munkaegységet terveztünk. Lompart Péternek, a szövetkezet könyvelőjének ajánlatára a normákat annyira megszilárdítottuk, hogy egy-egy munkaegység értéke 32 korona. Január és február hónapban a gazdasági-pénzügyi tervet túlteljesítettig, ha ez tovább is így megy, az év v*. Vi a munkaegység' értéke 40—42 korona lehet. A szövetkezeti tagok általában naponta egy-egy munkaegységet szereznek. Ezenkívül a szövetkezeti tagok egy-egy munkaegység után 6 kg gabonát és 4 kg burgonyát is kapnak. A kedvező tavasz: időjárás következtében Krajnyák József agronó mus vezetésével rfiegkezdték a tavaszi munkákat. A párt X. kongresszusa tiszteletére felajánlották, hogy túlteljesítik sertéshúsbea dási kötelezettségüket. Á. tavasziakat pedig 89 hektáron, a ha. táridő előtt két nappal előbb elvetik. A kiászebení szövetkezeti tagok közül ez idén nyolcan voltak üdülésen, amit szorgalmas munkájuk jutalmaként kaptak. Mikita Péter elv. társ sertésgondozó három gyermeké, vei először volt, amint mondotta ,.ki. ránduláson". A mulf héten a mlynicei szövetkezet tagjai látogatást tettek a kisszebeni szövetkezetben. Megtekintették az istállókat, a jószágot, a baromfitelepet, a juhaklokat. A vita során kölcsönösen kiese, rélték tapasztalataikat a szövetkezeti tagok. A szövetkezeti tagok a választásokra készülnek. Gyűléseken vitatják meg a választási törvényjavaslatot A vitát a szövetkezet elnöke. Soltész Jakab vezeti, aki nagy gdndot fordít a szövetkezeti tagok politikai fejlődésére, öntudatosságára, mert ezeknek a tulajdonságoknak nagy hatása van a munkateljesítményre. Juraj Soltész, Bratislava A tornaijai traktorállomás sikerei A tornaijai traktorállomás dolgozói későn kezdték meg a tavaszi munkákat, mert a hosszú tél miatt a föld soká engedett fel. A munkák elvégzésében ez ideig traktorállomásunk mégis az első helyen szerepel. Tervet 16.29 százalékra te'jesíti. A mai napig 2.623.89 hektár területet művelt meg. Az egyes brigádközpontok között a runyai a legjobb. Bodor Istvá n elvtárs vezetésével a traktorosok itt 28.63 százalékra teljesitik tervüket Az ardódi brigád. Pompái Bé a brigádvezetővel az élen, 25.63 százalékra teljesítette tervét és így a második helyre került. Kudlák Sándor szkeresovi brigádja meg 21.90 százalékos teljesítményével a haimadik helyen áll Kiss Mihály CsISz-tag a legjobb traktoros. Tervét 100.52 százalékra -teljesíti a runyai brigádban. De az ardói Hegedűs János 65-90 százalékos teljesítményével és a méhi Martinovics János 60.70 százalékos teljesítményével is jó eredménvt ért el. A tavaszi munkák elvégzésében azonban megkésett vo'na a traktorállomás, ha a gépeket nem javították volna k1 rendesen és időben. De hála mechanikusaink áldozatkész munkájának, a tavaszi munkákra jól működő gépekkel készültünk fel. A traktorállomás a gépek jobb karbantartására és az önköltség csökkentésére vállalt kötelezettséget. Felajánlásuk értéke 57.692 korona. A Jó munka végzésében nagy szerepe volt a vándorzászlónak is, amelyet a runyai brigád érdemelt ki. A zászló a brigád tagjait még jobb munkára lelkesíti. Pupák János, Tornaija. Érdemes helytállni a munkában Jó HÍRE VAN a naszvadi szövetkezetnek. Hogy szerte az országban Ismerik és figyelemmel kísérik fejlődését, abban részük van a szorgalmas szövetkezeti tagoknak. A tava ezi munkák során nem akarnak lemaradni, iparkodnak, A vetésterület 95 százalékán sürüsorosan és keresztsorosan végezték a vetést. Határidő előtt 10 nappal 240 hektár árpát, 530 hektár zabot, 80 hektár tavaszi keveréket és 7 hektár búzát vetettek el. Sifcsák János csoportja ugyancsak kitett magáért. Az árpát 31 hektáron három nap alatt, a zabot öt hektáron félnap alatt és a tavaszi keveréket 10 hektáron másfél nap alatt vetette el. Szép eredmény ez. Azokra, akik ezt az eredményt elérték, kiharcolták, büszke nemcsak a falu népe, hanem a környék ls. A jól dolgozó naszvadiakat örömmel látogatják meg más faluból is, mert látják, hogy ahol a szövetkezet tagjaiban akarat van, ott bőven terem a szövetkezeti föld. És az ilyen szövetkezetben nem csoda, ha a tavaszi munkák kezdetéig 56 új tag kérte felvételét. • A NYITRAI KERÜLET traktorállomásai versenyben állnak egymással. A tavaszi munkák elvégzéharoban közösségi szellemet Is lehet nevelni az emberekbe. A jó munkának jó az eredménye. A tavalyi év gazdag terméséből minden szövetkezeti tag asztalára bőségesen jutott kenyér. A kenyér mellé szalonna ls. Minden szövet kezeti tag vágott disznót. Szólnunk kell a szövetkezetben do'.gozó asszonyokról is. Minden munkából kiveszik részüket. Elvállalták a melegágyak elkészítését. Farkas Kálmánné csoportvezető büszkén beszél arról, hogy tavaly ls a melegágyaknál dolgozott. — Tudom, hogy a csoportvezetőnek felelősségteljes a munkája. Nem kismértékben felelős azért hogy a csoportjában dolgozó asszonyok jő melegágyat készítsenek — mondotta. Az Ipoly Jobb és balpartján her. nyótalpas traktorok szántanak. Popovics elvtárs iraktoros dimbesdombos helyen szánt. Már harmadik éve dolgozik a brigádközpontban és mindig a legnehezebb munkák elvégzésére vállalkozik. Normáját 150 százalékra teljesíti. A losonci traktorállomás brigádközpontjai között szocialista munka, verseny folyik. A versenybe a pinci traktorosok is bekapcsolódtak. Második helyre kerültek a tavaszi muiil'Ak elvégzésében. A szövetkezet tagjai mindennap érzik a kormány gondoekodá sát. Tavaly az őszi munkák befe. jezése után tizennyolcan hosszabb ideig hazánk legszebb üdülőhelyein pihentek. Akik az üdülésben részt vettek, azok az ottonmaradottaknak megmagyarázták, hogy vaiamenynyien kiérdemelhetik a rekreációt, ha a szövetkezetben derekasan megállják helyüket. Kelemen Béla, Pinc. A ptnei szövetkezet tagjai a trágyát még a téli időszakban Kihordták a földekre. A trágyahordásra nagy súlyt helyeztek, mert megértették, hogy a föld csak i'ól gondo. zottan teremhet. Mihelyt kitavaszodott, a dolgozók egy emberként kapcsolódtak be a tavaszi munkába. Március 27 ig 70 hektáron tavaszi árpát, 4 hektáron tavaszi búzát és 2 hektáron borsót, 3 hektáron cukorrépát, 6 hektáron zabot és 3 hektáron takarmányrépát vetettek. Pincén két éve alakult meg a ín. típusú szövetkezet. A két év alatt megmutatták a szövetkezet tagjai, hogy képesek felvirágoztatni a nagyüzemi gazdaságot. Két év alatt meggyőződtek arról, hogy a kezdeti nehézségeket le lehet küzdeni és az új élet megteremtéséért folytatott A steierei szövetkezet tagjai is megkezdték a tavaszi munkákat. Az 1. számú növénytermelési csoportnak nagy segítséget nyújtanak a kuklenai j . gép,- és tralctorállomás traktorosai. I mér o^ vetögepe j szerelt. Atanas Stojanov új DT54-es hernyótalpas szovjet traktorával dolgozik, amelyhez három sürüsoros 8.40 átKedden este összejöttek a vámosladányi szövetkezeti tagok, hogy meghallgassák Široký elvtárs beszédét Široký elvtárs szava; és a kiskereskedelmi és fogyasztási cikkek áránaK csökkentéséről szóló hír a vámos 1 a dányi szövetkezeti tagokat arra késztette, hogy megjavítják munkájukat. Élénk vita közben — természetesen a csökkentett árakra terelődött a szó. Lukács elvtársnő főleg az építészeti anyag árcsökkentésének örül. -Ugyanis a fiatal csa'ád házat épít! Stevankova elvtársnőt további jó munkára buzdította hogy a csökkentett áro n szőnyegeket és porszívót vásárolhat. Hasonló terveket szőnek a többi szövetkezeti tagok is. j } Többtermelés: ez a válasz a párt és kormány gondoskodására Atanas Stojanov DT 54-es traktorával... ... a stežerei szövetkezti tagok földjén. Agregát segítségével egy óra alatt átlag egy hektár földet vetett be és így a traktor teljesítményét megkétszerezte. A stežerei EFSz földjén a kuklani gép. és traktorállomás traktorosa, Jozef Piontek vetésre készíti elő a talajt. Skoda SO-as traktorához 12 tüskés boronát szerelt, amelyekkel egyszerre 10 méter szélességben boro. nálluit és egy óra alatt átlag fél hektárt készít elő a vetéshez.