Uj Szó, 1954. március (7. évfolyam, 52-78.szám)
1954-03-14 / 63. szám, vasárnap
1 E U J SZÖ 195 4. március 14. NÉPHADSEREGÜNK A BEKE ÓRE Választásokra készülnek a katonák... Már az év eleje óta a nemzeti bizottságokba való választások előkészítése minden katonai egységben a politikai és agitációs nunka fő tartalmát képezik. A választásokra való előkészítés folyamán a katonák értesülnek szocialista építésünk sikereiről, visszaemlékeznek a burzsoá köztársaság nehéz idejére és megismerik a nemzeti bizottságoki ól szó'ó uj törvényeket. Az agitációs munka módszere igen gazdag. A legnagyobb szerepe, az agitációs központoknak van melyek hadseregünk minden egységénél megalakultak A kommunistái; soraiból kiválasztott politikai dolgozók, ak. tivisták és CsISz-tagok gondosan kikeresték az ehhez szükséges anyagct ós a képzőművészeti kör külön helyi ségében áttekinthetően elrendezték. Az agitátorok, a politikai oktaiás propagandistái a párt és a CsISz-szervezet funkcionáriusai az agitáciís központokban gyűlnek össze, ahol előadásokat tartanak, vagy filmeket mutatnak be. Az agitációs központok mindenütt alkalmazkodnak a kerület sajátofc viszonyaihoz, ahol az alakulat székel mert az ilyen anvag sokkal meggyőzőbb és közelebb ál a katonákhoz. Ilyen példás agitáció;, központot létesítettek az elvtársak Šived tiszt egységében. Az agitációs központ megszervezésében a képzőművészeti kör tagjai és a katonai levelezők is részt vettek és kiállítják itt munkáikat. Az agitáció.^ központban bemutatták köztársasagunk fejlődésének fontosabb mozzanatait 1918-tól napjainkig. Egész szakaszok jönnek ide, hogy megtekintsék a kiállított anyagot és áttanulmányozzák a nemzeti bizottságokról szóló törvényjavaslatot Valrik közkatona, a pártszervezet elnöke elmagyarázza az elvtársaknak a kiállítás egyes részeit. Nagy figyelmét szentelnek az első köztársaság idején megjelent pártsajtó régi szamainak és a CsKP illegális röpiratainak, me Iveket éppen a helyőrség székhelyén a megszállás idején adtak ki. Meggyőzően beszélnek a burzsoá köztársaság ellen azok az okmányok, melyek Bróž tisztnek az alakulat egyik politikai dolgozója családjának n'héz életét ecsetelik. Szegénységi bizonyítványok, munkából való elbocsátási iratok, bírósági idézések láthatók a kiállításon. A legnagyobb Százszázalékos eredményt értünk el iST ••%<' •"flSlÉÄ 11|m. . ' 5 ^Äv'^žlžf '.JHÍ N '\a!seregünk magyar nemzetiségű katonái az Üj Szóból megtudják, hot gyan készülődnek dolgozóink a választásokra. érdeklődést a nemzeti bizottságokról szóló törvények váltják ki. amelyek t a közkatonák áttanulmányoznak és megvitatnak. A választás előtti agitáció jó módszerére jöttek rá egy csehországi alakulat katonái. Kiállítást rendeztek a Szovjetunió és a népi demokrácia országainak életéről. Ez helves mó' szer, mert szövetségeseink örömtelies életének és sikereinek ismerete megerősíti katonáink harckészségét, hogy a szocializmus szilárdul' és erősödik Nagy figyelemmel kísérik a katonád a Magyar Népköztársaság eredményeit bemutató anyagot, a Képeket az ország építéséről, az eredeti és lefordított szépirodalmat a folyóiratokat, a népi keramikát és kézimun kákát a magyar festők műveinek reprodukcióit. A kiállításon az ege^ aiakulat részt vett egy vitán, melyen a magyar nagykövetség kiküldöttei és Jiŕi Marek államdíjas író beszéltek az új Magyarországról. A választás qlőtti agitációs karrpánv során a legfontosabb mun-ra az egyéni meggyőzés. Ez az agitátorok fontos feladata. A gyakorlatai közötti szünetekben vagy szjbadidőben beszélnek az elvtársakkal a nem zeti bizottságokról szóló törvényről, megvilágítják előttük a kétes kérc'tseket, beszélnek ötéves tervünk eredményeiről. Munkájuknak köszönhető, hogy hadseregünkben valóban nem lesz olyan katona aki ne is merné az elkövetkezendő választások jelentőségét. A legjobb asitátoiok közé Burián, kommunista közkatona tartozik. Naponta megismertfti századát az újságokban megjelent cikkekkel. A legfontosabb cikket felolvassa és megmagyarázza, a többii • pedig felhívja a figyelmet. \ politikai kultúrszobában rendezett beszé 1getéseket és a gyakorlatok kö/.ti szüneteket Burián agitátor élénk meggyőző bizonyítékok előadására használja- fel. Az elvtársak megbecsülik agitátorukat, mert Burián elvtárs a gyakorlatokon is a század legjobb katonái közé tartozik. Berka agitátor szintén felelőssígteljesen felkészül a agitációs munkájáia A/ elvtársak a szocializmus építkezés.'rő szemléltető térképet készítettek. A térkép előtt gyakran ott találjuk Berka közkatonát amint a többj katonával élénken beszélget. Ötéves tervünk eredményeit magyarázza nekik. A választás előtti kampány hadseregünkben napról napra javul. Az elvtársak egyre célszerűbb agitác'ós módszereket találnak, s mu.ikájuktxi a kulturális és művészeti köröket šs együtteseket ís bekapcsolják. Minden arra irányul, hogy a választás napjár, valamennyi katotia teljes felelősséggel lépjen a választási urnához és adja le szavazatát. Mindez hozzá segít ahhoz, hogy a katonák ismét tudatára ébredjenek a szocializmus építése során rájuk háruló becsületbeli feladatra: elszántan védeni hazánk biztpnságát. Az edyik katoruii alakulatnál kiállítást rendeztek Magyar Népköztársaság épXá sikereiről. Valčik elvtárs, az N. alakulat pártszervezetének elnóce, az egységükben létesített agitációs központban magyarázza bajtársaina> a különbséget a régi kapitalista 9* mai néphadseregünk között. Kezdetben a gyakorlatokat o'y módon folytattuk hogy először áttanulmányoztuk az elméietet és csak utá:.a vettük át gyakorlatilag az anyago' Sok nehézséggel kellett me 0birkózn. A mi golyószórós egységünk na^v része ugyanis magyar nemzetiségű ís nem ismeri jól a szolgálati nyelvel. Természetes az, hogy mivel nem eltették meg az elméleti alapokat, nem érvényesíthették őket helyesen a gyakorlatban. Ezért módot kerestünk arra, hogy a gyakorlatok tökélete sebbekké váljanak. Ebben az igyekezetünkben nagy segítségünkre volt a szemléltető eszközök alkalmazása. Bublik tiszt elvtárs segítségével ]ó> felszereltük a lövészeti tanulószobái A lövészeti tanulószoba és ott t« lá'ható segédeszközök segítségével elértük hogy a magyar nemzetiségű bajtársak is elsajátították a legfon tosabb elméleti tudást. A golyószórókezelönek pontosan kell tudnia lőni és ugyanakkor gyorsan keii tudnia elfoglalni a tüzelőállást- Ezért a gyakorlatoknál a tüzelőállás elfoglalásakor a feladatok lassú de pontos elvégzésével kezdtük, majd áttértünk annak meggyorsítására. Az éleslövészetekre való előkészületnél gyakran gyakorló és reduká't töltényt használtunk. A tanórát hár >m részre osztjuk. Az első részben megtanuljuk a tüzelőállás gyors flfoglalását, a második részben a bemérést gyakoroljuk a harmadik részben pedig a redukált töltényekkel lövünk a célpontokra. Ha a katona a lövészetre való előkészületekn II c-gy-két találatot ér e!. magabizto sabb lesz. A céltáblán közvetlenü.' láthatja az elkövetett hibákat. A redukált tölténnyé] való lövés nagy segítségei nyújtott az 1 számú éleslövészet begyakorlásánál. Természetes, hogy az éleslövészetre való ilye n alapos előkészületek utá n az egység tagjai sokká] biztosabban kezelték fegyverüket. Az éleslövészeten szép eredményeket értünk el. Valamennyien kitűnő eredménnyel végeztük a céllövést. Ez az eredmény is igazolja azt, hogy a lövészetre való előkészületeink iok voltak és meghozták a kívánt eredményt A gyakorlatoknak e módszere bevált, de ugyanakkor még Jobb eredmények elérésére törekszünkSzeretnénk, ha a többi bajtársak is közölnék velünk tapasztalataikat Felkészülünk az éleslövészetre Rövid idő múlva számos alakulat tüzérei megkezdik az éleslövészetit. Itt mutatkozik meg. hogy a kiképzé-i év első részében mit tanultak és mi lyen a harcképességük. De a kaszár nyákban addig is nagy élénkség uralkodik. A parancsnokuk, a szolgálatvezetők és a többi katonák LS gondosan készülnek, hogy a lőgyakorlatok a lehető legjobb eredmónnye 1 zárulj janak.. Támogassuk a CsISz aktíváját Zeleny tiszt már a mult évben megfigyelte a tankelhárító ágyukat kfizeiő katonák munkájának hiányos ságait. Az alakulat már a mult kiképzési év kezdetén megismerkedett ezekkel a hiányosságokkal. Sokat gondolkoztak azon, hogyan lehetne első sorban a távolságbemérők hibáit ki küszöbölni. A kiképzésnél a 'egjobban bevált a tankelhárító lőtér, amit ki kell építenünk. Az aktíva kötelezte magát, hogv a lőteret a CsISz összalakuiati konferencia tiszteletére felépíti. Zeleny tiszt megmutatta a CsISz tagoknak, hogy milyennek kell lennie a !őtérnek. Megmondotta, honnan szerezhetik be a szükséges a.iyagot. A CsISz, tagok kötelezettségvállalásukat Barát elvtárs segítségével a megszabott határidőn belü] teljesítették. Hodáč Dvoŕák és Scheufler elvtársak segítettek a lőtér építése mun. kálataiban. A lőtéren plasztikus, homokos terepen a falvak házai és sz erdők között egy erre a célra szolgáló berendezés segítségével egyszerre négy tank folytatja útját. A nem megfelelő pillanatban történd indításból eredő hibák kiküszöbö'ése után az alakulat tagjai olyan gyakorlatra tettek szert, hogy most már csak nagyon ritkán tévesztik el a kitű-, l zött célt. Ä példás tüzér becsülete Amikor a parancsnok Jelinek őrvezető példás tüzér munkáját értékelte, az eredménnyel nem volt megelégedve. A rajába tartozó katonák nem tudták tökéletesen a tüzelőállás sal kapcsolatos szolgálatot, nem volta-, biztosak az egyes feladatok végrehajtásában és ezért lámpalázuk vo!t. Ez az eredmény természetesen nincs összhangban a példás katona, — parancsnok becsületével. Ezért Jelinek őrvezető elhatározta, hogv ezeket a hiányosságokat kiküszöböli, hogy biztosítsa a jó eredményeket a lövészeten. Annak ellenére, hogy a harci és politikai előkészítésben kiváló eredményt ért el, és hogy felvették a pár* soraiba jól tudja, hogy ismeretei nem elégségesek. Tudja, hogy esősorban magának kell tanulnia. Tanulni kezdett. „A tüzérségi altisztek tankönyve" melyet a „Naše vojsko" katonai könyvkiadó adott ki. segítőtársa lett munkájában. Később azután 8 min-j dennapi egyéni előkészítés után átadta ismereteit alárendeltjeinek. Emel.' lett a tavalyi lövészet eredményeiből is merít tapasztalatokat, amelyen mint távolságbemérő vett részt és jó eredményeket ért el. Igy csoportjának tag-i jai is egyre jobb eredményeket érnek el. Munkája közben fokozottabb mértékben figyeli Kotir közkatonát, akiből példás távolságbemérőt akar ne-; vélni. Erre kötelezte magát. A méréseknél állandóan együtt dolgozik vele és segít neki a hibák kiküszöbölésével, hogy ezzel is hozzájáruljon a ló-; vészét sikerének b'ztosításához Együttműködés a pilótával A légelhárító alakulatnál, ahol M'ka tiszt a politikai oktató, már lelkiismeretesen készülnek az éleslövészetre. fy tüzelőállásokkal kapcsol ato.szolgálatot a repülőkkel együttműködve végzik Hetenként néhányszor valamennyi alakulat a megbeszélt helyre megy, ahol a pilóta berepüléseket végez. Az alakulat különös alapossággal készül a lövészetre. Az egves szolgálatot végző lövészeknek igy Sze cséni és Gábor közkatonáknak már most lehetőségük nyílik arra hogy a gyakorlaton is a levegőben mozgó célpontra irányítsák figyelmüket, Az egyes feladatokat végző katonák állandóan | együtt gyakorlatoznak, hogy minél nagyobb összhangban végezzék a kiképzéssel kapcsolatos gyakorlatokat. A propaganda nagy segítséeük' re volt. Ebből a célból külön faliúj-; ságot adtak ki „Palpost" címmel Nagy sikerrel dolgozik Urbančik agitátor, közkatona is Szabad idejében megmagyarázza az alakulat tagjainak, hogy milye n nagy jelentősége van az éleslövészetnek. Sze-; mélyes jó példával jár elöl és az a!a_; kulat három legjobb tagja közé tastozik. «