Uj Szó, 1954. március (7. évfolyam, 52-78.szám)

1954-03-24 / 72. szám, szerda

s UJSZO 1954. március 474. A nemzeti bizottságokba való választások még jobban megerősítik népünk békeharcát A Bckevédők Csehszlovákiai Bizottsága elnökségének üléséről Hétfőn, március 22-én tartották meg Piágába n a Békevédők Csehszlovákiai Bizottsága elnökségének ülését. A tárgyalások első részében azokkal a feladatokkai foglalkoztak, amelyek a választások előtti kampányban vár­nak a békevédőkre. A nemzeti bizott­ságokba való választásokról dr. Václav Skoda igazságügyminiszter, a központi választási bizottság elnöke beszélt, aki főleg azt hangsúlyozta, hogy mily nagy jelentőségük van a választások­nak köztársaságunknak és népi demo­ratizmus rendszerének további meg­eiősítése terén. A vita után az elnökség elhatározta, hogy felhívja a Békevédok Csehszlo­vákiai Bizottságinak összes tagjait és a békevédőknek köztársaságunk terüle­tén működő összes kerületi és járási bizottságait, hogy teljes mértékben kapcsolódjanak be a választások előt­ti kampányba és vegyenek részt fő­ként az agitációs központokban, a gyűléseken végzett munkában, vala­mint a beszélgetéseken és a -ze­mélyes agitációban is. A Béke­védők Csehszlovákiai Bizottsága XIX. plenáris ülésének határozata értelmé­ben az lesz a feladatuk, hogy vilá­gosan megmagyarázzák főleg a négy nagyhatalom külügyminiszterei berlini konferenciájának je'en őségét, amely a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló további igyekezet kifejtésé­re és az összes vitás kérdéseknek és konfliktusoknak tárgyalások és egyez­mények útján való megoldására irá­nyult Elsősorban azt kell bebizonyíta­nunk, hogy müven jelentőségük van a szovjet kormány az európai biztonság biztosítására és kollektív biztonságra vonatkozó összeurópa szerződés meg-w kötéséről szóló javaslatainak, me'yeket 1954. február 10-én terjesztett a ber­lini konferencia elé V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere. Az a cé­lunk, hogy minden polgár tudatára ébredjen e javas 1 atok határtalan fon­tosságának hazánk népe és az összes európai országok néoei szempontjából. Ezze] kapcsolatban továbbra is le kell lepleznünk ,,az európai véde'mi szövetségről" szóló párizsi szerződés háborús jellegét, amelynek az a cél­ja, hogy a német militarizmus megújítását szolgálja és, hogy Európa egyik részének nemzeteit szembe ál­lítsa a többi nemzetekkel. Emellett a figyelmet továbbra is a németországi fejlődés megvi ágítására, a német kér­dés békés megoldására- irányuló azon csehszlovák kongresszus eredményei­nek következetesebb érvényesítésére kell összpontosítanunk, amely kon­gresszus 1953. októberében volt, és­pedig főként a német nép békés és demokratikus erőinek az egységes, független, demokratikus és békeszere­tő Németország megteremtésére irá­nyu'ó igyekezetének további támo­gatására. A jelenlegi nemzetközi események ezen legfontosabb kérdéseinek megvi­lágosításával emeljük ki a népi de­mokratikus rendszer megszilárdítá­sára és hazánk biztonságának megerő­sítésére irányuló nafy igyekezetünk jelentőségét. Ebben az igyekezetben az összes po'gárok kivétel nélküli részvételével tettekre kell váltanunk a csehszlovák békemozgalom je'szavát: „Építsd a hazát — erősíted a békét!" A nemzeti bizottságok pénzügyi osztályai munkájának megjavításával és a szocialista munkaverseny terjesztésével az |954. évi állami költségvetés és az állami nemzetgazdasági terv teljesítéséért A trencséni járási nemzeti bi­zottság és a kroméŕiži járási nem­zeti bizottság pénzügyi osztályának dolgozói elküldték Viliam Siroky mi­niszterelnöknek szociálísta kötele­zettségvállalásaikat, amelyeket Cseh. Szlovákia Kommunista Pártja' X. kongresszusának tiszteletére tettek. A miniszterelnökhöz intézett leve­lükben közlik, hogy kölcsönős szo­cialista versennyel javítják meg a pénzügyi osztályok munkamódsze­reit a chimkachi járási pénzügyi osztály (moszkvai körzet) bevált munkamódszereinek alapján. Egy­idejűleg versenyre hívták ki nemze­ti bizottságaink összes pénzügyi osz­tályait az állami bevételek egyenletes teljesítésében, a termelésnek nyújtott segítség megvalósításában, gazdasági feladataik teljesítése alapján az ön. kéntes munkatársak lehető legszéle­sebb körének aktivizálásában. A trencséni és a kromeŕiži járási nemzeti bizottságok pénzügyi osztá­lyainak dolgozói szocialista kötele­zettségvállalásaikban, amelyek csak egyes részletekben különböznek egy­mástól, kötelezik magukat: I. Az állami bevételek szaka­szán: Teljesítik és túlteljesítik 102 szá­zalékra a nemzeti bizottságok ez évi bevételének tervét. Teljesítik és túi­te'jesítik a lakosság által fizetett adóbozam tervét és a forgalmi adó és teljesítményekből származó adó tervét. A fő igyekezetet a tervre és a forgalmi adó idejében való átadás­ra kei! irányítani, mint az állami bevételek legfontosabb tartozékára és a forgalmi adó tervezett havi el­lenőrzésének végrehajtásával, együttműködve az üzem Vezetőségé­vel, segíteAi kell a termelés tökéle­tesítését és fejlesztését, valamint a hiányosságok és hibák kiküszöbölé­sét. Időszakonként biztosítani kell a béradó átvezetéseket és minden hó­napban teljesíteni kell a béradó el. lenörzését. Biztosítani kell a helyi ipar és a városi közüzemek gazdasági nyere­ségének idejébt^i való átadását az állami költségvetésbe. Közvetlenül az üzemekben kell megismerkedni az üzem terme'ési és pénzügyi kérdé­seivel, s a VIII. referátussal és az állami bankkal együtt ellenőrizni kell a terv teljesítését, segíteni kell a normán felüli készletek felszámo­lását, a forgalmi eszközök forgal­mának meggyorsítását, az önkölt­ség csökkentését és a rentabilitás fokozását az árak szigorú betartá. sa mellett. Az állami takarékpénztárral együttműködve az összes nagyobb községekben meg kell szervezni a takarékossági bizottságokat és köz­vetítésükkel oda kell hatni, hogy a lakosságnak betéte és megtakarított pénze legyen, (a krómért?! járásban 8 százalékkai, a trencséni járásban 10 százalékkal). Pontosan megállapított határidők­ben végre kell hajtani és meg k|ll javítani a mezőgazdasági adó, ház­adó, a lákosság jövedelmi adója, a szövetkezetek és más szervezetek iparadója és jövedelmi adójával kap­csolatos munkát. • II. A nemzeti bizottságok költ­ségvetési gazdálkodása szaka­szán: Érvényesíteni kel' a gazdaságos­ság elveit a költségvetési eszközök alkalmazásában, nem szabad megen­gedni a bérre és fizetésre vonatkozó előírások megsértését és érvényesí­teni kell az érdemszerinti jutalma­zás elvét. Törődni kell a beruházá. sok és generáljavitások gazdaságos és célszerű végrehajtásával. Ellenőrizni kell a hitelnyújtásra vonatkozó kérelmeket és meg kell valósítani a kifizetési normák ellenőr­zését is. El kell mélyíteni a nemzeti bizott­ságok gazdálkodásának elemzését. A nemzeti bizottságok tanácsai elé kell terjeszteni a költségvetések tel­jesítéséről szóló jelentéseket a szük. séges intézkedésekre vonatkozó ja­vaslatokkal együtt. Emellett együtt kell dolgozni a többi szakosztályok­kal és velük együtt kell biztosíta­ni a hibák kiküszöbölését. Minden hónapban biztosítani kell a helyi nemzeti bizottságok tanács­üléseinek megvalósítását és az azo­kon való részvételt, amely ülés ke. retében megtárgyalják a helyi nem­zeti bizottságok költségvetéseinek teljesítését. III. A számviteli nyilvántartás szakaszán: Biztosítani kell az új számviteli nyilvántartás idejében való és jóminő­ségü megjavítását és erre a célrj^ki ken képezni megfelelő számú dolgo. zót a helyi nemzeti bizottság tagjai közül. A trencséni JNB pénzügyi referá­tusa továbbá kötelezi magát, hogy a havi könyvelési kimutatások feldol­gozását és a bevételi nyilvántartások kidolgozását egy nappal hamarább végzi el és 1954. végéig megvalósít, ja az összes helyi nemzeti bizottsá gokon az új könyvelési nyilvántartás alapján való ellenőrzést. IV. A mezőgazdaság szaka­szán: A gép. és traktorállomásokn'ái biz. tosítani kell az idején való számlá­zást és a követelmények behajtását, az anyagfogyasz+ás. a pótalkatré­szek fogyasztásának r.api ellenőrzé­sét és a traktorosok munkakimuta. tásainak állandó ellenőrzését. Minden hónapban meg kell valósi tanunk a pénzügyi kimutatásnak és a IX. referátussal, valamint az Ál­lami Invesztíciós Bankkal való gaz­dálkodás eredményeinek elemzését. Az év folyamán részt kell venni a IX. referátussal és' az Állami Invesz­tíciós Bankkal együtt az EFSz egész évi termelési és pénzügyi terveinek ellenőrzésében, a trencséni JNB pénz. ügyi referátusa 17 EFSzben, a kro méŕiži JNB pénzügyi osztálya pedig 5 EFSz ben azzal a kötelezettség­vállalással, hogy ezekből példás EFSz-eket teremtenek. V. A káderek iskolázásának szakaszán: /Teljesíteni kell a káderek iskolá­zásának tervét és a legjobb minősí­tést kell elérni a pénzügyi osztály dolgozóinak szakpolitikái színvonala terén. A szocialista kötelezettségváliaLá. sokat az egyének és a kollektívák kötelezettségvállalásai támasztják alá és az üzemi tanács kötelezettségrvál­íalásai egészítik ki. Az állami költségvetés pénzeszkö­zei és a nemzeti bizottságok költség­vetéseinek pénzeszközei is elsősor­ban üzemeink gazdálkodási eredmé­nyeiből é a bevételeiből képződnek. Ezért csak a termelés tökéletesítése és fejlődése révén, a rejtett és fel­használatlan készletek feltárása alapján tudjuk ezt biztosítani. Ezen a téren jnentős hiányosságok mutat­koztak a nemzeti bizottságok és pénzügyi szerveik munkájában is. A költségvetés még nem- vált aktív és harcos eszközzé az állami nemzet­gazdasági terv feladatainak meg. valósításában, a tartalékok feltárás sában a termelés és a forgalom el­lenőrzése é s teljesítése terén nyújtott segítségben. Ezt az idézte elö, hogy a termeléssel tiem tartunk fenn meg­felelő kapcsolatot és, hogy nem is­merjük jól a termelés és a forgalom problémáit. Szükséges, hogy a termeléssel való közvetlen kapcsolat váljék a nemzeti bizottságok pénzügyi referátusai dol. gozóinak is alapmunkamódszerévé. A pénzügyi referátumok összes dol. gozó'iniak feladata, hogy támogassák a trencséni és kroméŕiži 'jozóknak ezt a kezdeményezését, hogy elfo­gadják felhívásukat és széleskörű versenymozgalmat Indítsanak az ál. lami nemzetgazdasági terv és az ál­lami költségvetés feladatainak telje­sítéséért, a nemzeti jövedelem to. vábbl növekedéséért és a dolgozók életszínvonalának állandó emelkedé. séért. E3ILÉKEZZÜNK A MÚLTRA Rendőrség és katonaság, mint a „demokrácia biztosítéka" A lévai járási hivatal 1933-ban az alábbi leiratot küldte a lévai katonai parancsnokságnak, „a parancsnok úr kezébe": # „Hírek érkeztek, hogy a kommu­nista párt az utóbbi időben fokoz­za tiltakozását a drágaság, nyo­mor és a munkanélküliség ellen és olyan célkitűzései vannak, hogy országos viszonylatban újabb vö­rös napot akar rendezni a mun­kanélküliség ellen. Az előkészüle­tek több mint valószínűleg 1933. február 19-én érik el tetőpontju­kat. • A kommunista párt bízik abban, hogy a proletáriátus, a zsellérek, a kisparasztok és kisiparosok egy­séges arcvonalával az idei vörös nap nagyobb méreteket ölt, mint az előző években és hogy az ak­ciónak harcosabb lefolyása lesz, mint az előzőnek. Az itteni hivatal 1933. február 19-re az itteni igazgatási körzetből 20 csendőrt összpontosít és ugyan­csak elrendelte a helyi rendőrség készültségét, sőt szükség esetén a katonaságot is fel akarja hasz­nálni és ezért kérjük önt tisztelet­tel, hogy a fent meghatározott idő­ben egy századot tartson készült­ségben. Léva, 1933. február 18-án. A járási főnök helyeit: olvashatatlan aláírás." A bratislavai helyi választási bizottságok A kerületi nemzeti bizottság a nemzeti bizottságokba váló válasz­tásokról szóló törvény 28 §-nak ér­telmében jóváhagyta a Nemzeti Arc. vonal városi akcióbizottságának ja­vaslatára a bratislavai Központi Nemzeti Bizottság tanácsától I.—IV. körzeti nemzeti bizottságok részére kinevezett helyi választási bizott­ságokat a következő összetételben: I. Körzeti nemzeti bizottság helyi választási bizottsága: Vaiááek Michal, a Belügyi Meg­bízotti Hivatal dolgozója, elnök, Steiner Bernát, a Pravda dolgozója, alelnök, Púčik Ján, az I. számú Kör. zeti tanács — helyi titkára, titkár; tagok: Henéová Margita, a Pénz ügyi Megbízotti Hivatal dolgozója, Kysela Jozef, a CsISz I. járási szer­vezetének dolgozója, Mülier Ján, a ügetfalusi körzeti tanács tanács­tagja. Homola Jozef, a károlyfaiusi körzeti tanács tanácstagja, Tiben­sky Štefan, a dévényi körzeti tanács elnöke, Maretta Jozef, a Központi Nemzeti Bizottság tanácstagja. II Körzeti nemzeti bizottság helyi választási bizottsága: Kolesár Imrich, a Könnyüiparügyi Megbízotti Hivatal dolgozója, elnök, Michai'ides Ondrej, a Matador nem­zeti vállalat dolgozója, alelnök, Kve. tan Štefan, II. számú körzeti tanács titkára, titkár; tagok: Sípos Teles­for, a Stavolndustria nemzeti vál­lalat dolgozója, Brbúch Ladislav, a Földművelésügyi Megbízotti Hiva­> tal dolgozója, Hanúsek Ján, a ÖSPD i nemzeti vállalat dolgozója, Turčano­1 vá Olga, háztartásbeli, 2iak Ladls. : lav, a Munkaerőügyi Megbízotti Hi­vatal dolgozója, Strnád Anton, az Egészségügyi Megbízotti Hivatal dolgozója. III. Körzeti nemzeti bizottság helyi választási bizottsága: Stuka Alojz, a KŰNZ dolgozója, elnök, Sobotka Ján, a nemzeti biz­tosító intézet dolgozója, alelnök, Križ Ján, a Hl. számú körzeti ta­nács titkára, titkár; tagok: Barto. vič Michal, a Szlovák Könyv nem­zeti vállalat dolgozója, Albert Pe­ter, a Stavoindustria nemzeti vál­lalat dolgozója, Voäta Jaroslav, a ,,Lud" folyóirat adminisztratív dol. gozőja, Stara Anna, a CSAD dol­gozója, Máieková Margita, háztar­tásbeli, KI áčko Rudolf. IV. Körzeti nemzsti bízottság helyi választási bizottsága: Sčasný Štefan, a nyugatszlovákiai péküzemek dolgozója, elnök, Hor­váth Vojtech, a Ker.dertiloló-üzem dolgozója, alelnök, Papšová Zdenka, a IV. körzeti tanács titkárnője, tit­kár; tagok: Thomka Mikuláš a 12. számú OUŠPZ dolgozója. Bagin Ju­raj, a J. Dimitrov-üzem dolgozója, Horváth Mária, a bratislavai tej. csarnok dolgozója, Eliz Jozef, a Tes­j la-üzem dolgozója, Moravec Juraj, I a helyi gazdasági Megbízotti Hivatal | dolgozója, Škapik Štefan, a nyugat, szlovákiai péküzemek dolgozója. 43 tagú oktató testületet létesítettek a nyitrai kerületi választási bizottság mellett Hétfőn Mikulás Andris, a nyitrai kerületi bizottság elnöke, első ülésé­re hívta össze a kerületi választási bizottságot, és ezen megismertette a bizottság tagjait azokkal a felada­tokkal, amelyek a nemzeti bizottsá­gokba való választásokra vonatkozó törvényből rájuk hárulnak. A bízott ság ülésén, melynek elnöke Eduárd Hrivnyák volt, megtárgyalták az agitációnak és propagácjónak kérdé­sét, amelynek nagy hatása van a vá. lasztások sikereg menetére. A kerü­leti választási bizottság megszerve­zett egy 43 tagból álló oktató testü­letet, amely a kerületi körzeti válasz­tási bizottságok munkáját fogja irá­nyítani. Az első ülés befejező részé­ben a kerületi választás; bizottság kitűzte legközelebbi feladatait és Ján Krizán titkárt, valamint Sfllety And­rás bizottsági tagot megbízta az egész választási időszakra vonatkozó munkaterv részlete s kidolgozásával. Befejeződött a textil- és ruhaipari dolgozók nemzetközi szakszervezeti szövetsége adminisztratív bizottságának ülése Hétfőn, március 22-én fejeződött J be Prágában a textil, és ruhaipari dolgozók nemzetközi szakszervezeti szövetsége adminisztratív bizottsága nak négynapos ülése, amelyen 17 or szág szakszervezeteinek küldöttei vettek részt. Az ülés utolsó napján a napirend első pontjával kapcsolatos vitát a Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság küldöttel­nek beszédével fejezték be. A vitát Irena Piwowarska,, a szö vétség főt-tkára értékelte. (Lengyel Népköztársaság j. Utána Jóváhagy- i ták a pénzügyi jelentést, melyet Döb­rentei Károly (Magyar Népköztársa­ság), a szövetség ellenőrző bizottsá­gának elnöke terjesztett elő. Az ülés egyhangúlag jóváhagytc. Guatemala, Chjle és Ecuador textil­és ruhaipari dolgozói szakszervezeti' szövetségének kérését a tagfelvételre vonatkozólag. Az ülés, melyet Térése Noce, az ülés elnöknője zárt be, egyhangúlag elfogadta az összes országok textfl­és ruhaipari dolgozóihoz intézett üziesietet. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom