Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)
1954-01-12 / 9. szám, kedd
4 u j %m 1954. j anuár & Mao Ce-tung elvtárs távirata a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához és a Szovjetunió Minisztertanácsához pom alkalmából küldött üdvözletüket. A moszkvai lapok közlik Mao Cetung elvtársnak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához és a Szovjetunió Minisztertanácsához intézett táviratát. A távirat így hangzik: „Kedves elvtársak! Hálásan köszönöm a születésnaKivánom, hogy a szovjet nép a Szovjetunió nagy Kommunista Pártja vezetésével újabb sikeréket érjen el a kommunizmus építésében. Mao Ce-tung" Ä »Német Egység- Bizottsága« tiltakozik a bonni parlamentben tervezett »véderővita« ellen A „Német Egység Bizottsága" a következő nyilatkozatot tette közzé: „A Nyugat-Német Szövetségi Köztársaság kormánya tervbe vette, hogy a bonni parlamentben még a négyhatalmi értekezlet előtt keresztülhajszolja az alkotmány módosítását, s ezzel lehetővé teszi a hadkötelezettség bevezetését. A nyugatnémet kormány vezetője bebizonyithatóan mindent megtesz a négyhatalmi értekezlet létrejöttének megakadályozására. Miután ez az ország újrafelfegyverzésével kész helyzetet szeretne teremteni. Ez a legsúlyosabb mértékben megmérgezné a németországi és a nemzetközi légkört. Európa népei, nem utolsó sorban a német nép elutasítják az úgynevezett európai védelmi közösséget, valamint Nyugat-Németországnak amerikai tisztek és hitlerista német tábornokok parancsnoksága alatt tervezett újrafelfegyverzését Adenauer Európa békéjének és biztonságának ellenséigyekezete nem járt sikerrel, most j geként cselekszik, amikor Németoreleve meg akarja hiúsítani a kül- • szág újraegyesítése helyett nyugaitügyminiszterek tanácskozásának ; német támadó hadsereg felfegyvereredményességót és Nyugat-Német- zését tűzi napirendre." A demokratikus Németország Nemzeti Frontjának közleménye Á demokratikus Németország Nem- | küszöbön álló berlini értekezleten a zeti Frontjának országos tanácsa köz- ; német kérdés tárgyalasakor a Német li. hogy a Német Demokratikus Köz- Demokratikus Köztársaság és Nyutársaságban januái 8-ig 2.3 millió gat-Nérr.etország képviselői is részt ember írta alá a követelést, hogy a vehessenek és felszólalhassanak. Eisenhower elnök üzenete az Egyesült Államok kongresszusához Eisenhower elnök üzenetet intézett az Egyesült Államok kongreszszusához az Egyesült Államok helyzetéről. Az üzenet külpolitikai része kifejti az Egyesült Államok ázsiai és nyugateurópai politikáját. Eisenhower kijelenti üzenetében, hogy az Egyesült Államok különösen „érdekeit Koreában" meghatáro zatlan időkig megtartja támaszpontjait Okinaván, folytatja CsS,ng Kaisek katonai és gazdasági támogatását és fokozza Franciaország megsegítését az indokínai háborúban. „Kérni fogom a kongresszust — hangzik az üzenet — adjon felhatalmazást arra, hogy további anyagi segítségnyújtás révén meggyorsítsuk a harc sikeres befejezését Indokínában." Az Egyesült Államok nyugateurópai politikájáról szólva, Eisenhower hangsúlyozta, hogy ez a politika továbbra is „szilárdan az északatlanti szerződésen nyugszik", és az „európai védelmi közösség" megteremtését célozza, amely szerinte ,,az' európai biztonság garanciáját igéri." Az elnök igazolást igyekezve keresni err e a politikára, a sokat emlegetett „kommunista veszélyre" hivatkozott. * Az üzenet rámutat az Egyesült Államoknak arra a szándékára, hogy folytatja a más államoknak juttatott katonai segélynyújtást (más szóval: elősegíti a fegyverkezés fokozását) és ugyanakkor csökkenti a gazdasági segélynyújtást. Az Egyesült Államoknak az atomenergia terén nemrég tett javas latára vonatkozóan Eisenhower — anélkül, hogy bármilyen magyarázatot is nyújtana — azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha ennek a kérdésnek pozitív megoldása csupán a Szovjetuniótól függne. „Valóban konstruktív szovjet visszhang — hangzik az üzenet — lehetővé tesz újabb előrehaladást a béke korszaka felé és lehetővé teszi az atomháborúhoz vezető végzetes út elkerülését." Eisenhower a továbbiakban leszögezi üzenetében, hogy a háborús előkészületek az Egyesült Államokban tovább fokozódnak. Ugyanakkor az elnök hozzáfűzi: „Az általam körvonalazott nemzetközi és védelmi politika lehetővé fogja tenni számunkra, hogy az erő helyzetébői tárgyaljunk . .." Eisenhower elnök, áttérve az Egyesült Államok belső kérdéseire — üzenetében mindenekelőtt az államapparátusban folytatott tisztogatások első eredményeivel foglalkozik és kijelenti: „Biztonságunk megköveteli, hogy az új alkalmazottak ellenőrzése és a jelenlegi alkalmazottakról szóló kompromittáló értesülések elbírálása meggyorsuljon." Az elnök azt állítja, hogy a kommunista tevékenységben való tudatos részvétel — amely tevékenységet valamilyen „kommunista összeesküvésnek" tüntet fel — összeegyeztethetetlen az amerikai állampolgársággal. Eisenhower üzenetének befejező része az Egyesült Államok gazdasági helyzetével és annak perspektívájával foglalkozik. Az elnök kijelenti, a kormány „eltökélt" szándéka, hogy gazdasági életünket szilárd állapotban tartsa" és igyekszik biztosítani az ország gazdasági felkészültségét. Eisenhower a többi között „rugalmas hitelpolitikát" igér, továbbá a költségvetési kiadások csökkentését „adóintézkedéseket a fogyasztók és vállalkozók befektetésének ösztönzésére", a „mezőgazdasági programm megjavítását stb." Eisenhower megígéri, hogy törvényjavaslatokat terjeszt a kongresszus elé ezzel és több más kérdéssel kapcsolatban, de csupán az egyes esetekben fejti majd ki pontosan a kormány terveit. Az Olasz Kommunista Párt vezetőségének határozata a kormányválsággal kapcsolatban E.naudj; köztársasági elnök szombaton befejezte az új kormány megalakításával kapcsolatos tárgyalásokat -Fogadta az Olasz Szoc.ális Mozgalom vezetőit, a Szociáldemokrata Vigorellit, valamint Nennit és Morandit az Olasz Szocialista Párt parlament ; csoportjainak vezetőit A köztársasági elnök a napokban hozza nyilványosságra elhatározását A? Olasz Kommunista Párt vezetősége szombaton határozatban szögezte le álláspontját a kormányválság kő vetkeztében előállott helyzettel kap csolatban. Most már világossá kell válnia "még a legelvakultabb fanatikusok előtt is annak. — állapítja meg a határozat — hogy addig nem lehet szó tényleges fordulatról és szociális reformokat megvalósító konkrét pol .tiká iól, amíg a politikai vezetésben közvetlen részt nem kapnak az új gazdaságpolitikában érdekelt társada'mi rétegek nagy többségét képviselő nagy baloldali szervezetek A kommunisták készek a közös munkára, hogy megoldják ezt a válságot és erre a közös munkára felhívják az összes olyan demokratákat akik" képesek felszámoln. a régi elvakult előítéleteket. A balogújfalusi szövetkezet tag jeti bizakodással néznek a jövőbe Az 1953-as év utolsó napjaiban a szövetkezeti parasztoknak azon járt az eszük, hogy milyen munkát hanyagoltak el a mult évben és mivel kell a jövőben komolyabban foglalkozniok Balogújfalun táncmulatsággal zárult az ó-év. Fdrkas László tanító egyfelvonásos színdarabbal szerepeltette a gyermekeket a hős Komszomolról és a mi úttörőinkről. A szövetkezeti parasztok valamennyien jelen voltak, ott volt az egész falu. Szürkületig ropták a táncot a gyermekek ügyes kis műsora után Éjfélkor Fejes Dezső, szövetkezeti gazda köszöntötte a falu népét. — Űj év! — Ezt mondták egymásnak az emberek. — Gazdagabb év lesz! — Mintha ezt visszhangozták volna a falak, a holdvilágos éjtszaka, a balogújfalusi határ. Bán Zoltán, a szövetkezet elnöke, ha megállt a mulatozó csoportoknál, hát a virgonc lányoknak és a fejkendős asszonyoknak is az ó-év eredményeiről beszélt. Elmondotta, hogy az új öntözőberendezés, amit tavaly kaptak, saját maguknak gyümölcsöz, maguknak termékenyíti meg a folyóparti földeket. A kaszálógépek pedig a legégetőbb munkában, az aratásban segítik majd a szövetkezeti parasztokat és lehetővé teszik az újfalusi rétek gépesített kaszálását. Hát a kalapácsdaráló és a hídmérleg! Az előbbi a sertésállomány fejlesztését szolgálja, ebből sok pénzt szerezhetnek az újfalusiak az új évben. Hogy figyeltek a szövetkezeti parasztok az elnök szavára! Bizony a közös munka kezdetén nem figyeltek így. Mert a balogújfalusi dolgozó parasztoknak is nehéz volt hinni a szép reményeket csillogtató jövőben a közös gazdálkodásban, nehéz volt hinni néhány évtized sok csalódása után. De a közös munka e'gy éve megszilárdította bennük a bizalmat A szilveszteri mulatságon melyik szövetkezeti tag felejtette volna el a dohánytermelőcsoport asszonytagjainak egész évi jó munkáját, akiknek arcán nem lehetett látni a gondokozta barázdákat, akik nótaszóval járták a határt. Aratásban nem egyszer kötözték meg az elnököt jókedvükben, hogy jó áldomással váltsa ki magát. Na, meg is lehetett nézni Balogújfalu határaban a dohányt.^Hogy szép volt, hogy jól ápolt volt, azt a dohánynak első és másodosztályba valló sorolása bizonyíja. A szorgalmas asszonykezek 35.100 koronával gazdagították a közös vagyont. Hát idősebb Fejes Dezső. Bizony, hatvan felé jár már az ideje ennek az alacsony, zömök embernek mégis az asszonyokat mind sorba táncoltatta Szólt volna csak neki valaki, hogy• „Csendesebben, Dezső bácsi, a fiataloknak engedjen helyet!" — nyomban leültette volna. És jogosan, Mert aki ilyen korban 350 munkaegységet szerez és .a részesedésből 7 mázsa búzát visz haza, az még öreg korában U fiatal. Nehézségek tavaly is akadtak a szövetkezetben. A búza egyes helyeken olyan magasra nőtt. hogy a gép nem haladhatott benne, kézikaszával kellett a földre fektetni. Kétszáz férőhelyes istállót építettek. Felépítése szintén gonddal járt. oda is munkáskéz kellett. Tíz hektár zöldséget meg elöntött a víz, szabályozni kellene a folyót. Nyolcvan ár fokhagyma pedig a szövetkezeti tagok hibájából veszett kárba. Mikor a szúr fonnyadni kezdett, jelezte, hogy megérett, ki kell szedni a földből. De sokan a vezetőségi tagok közül is azt gondolták, hogy a hőségtől fonnyadt a szár, tehát ráérnek a szedéssel. Tönkrement. Tanulságos példa ez a balogújfalusiak számára, hogy az új évben minden munkát időben végezzenek el. A hiányosságok azonban eltörpülnek az eredmények mellett. Hacsak azt vesszük, hogy tavaly a szövetkezet jó mezőgazdasági felszerelésre tett szert, magábavéve ez is sokat mond. Hiszen a mezőgazdaság gépesítése a magasabb hektárhozamok előfeltétele. Ha arról beszélünk, hogy a szövetkezeti tagok tavalyi munkaegysége átlagosan 300—320 volt, ez a munkához való jóviszony mellett tanúskodik Balogújfalun nem egy szövetkezeti paraszt dolgozott le 500, 700 Hibák, amelyeket rövidesen orvosolni kell Meglátogattuk a gömörhorkai szövetkezetet. Palcsó László tehenésszel elbeszélgettünk a szövetkezet ügyes.bajos dolgairól. A többi között szó esett a szövetkezet ál latállományáról, s arról is, milyen intézkedéseket tesznek, kiváltkép az alacsony tejhozam növelése érdekében. A szövetkezet szarvas marhaállománya 130, ebből 32 a fejőstehén. Beszélgetés közben Palcsó László elmondotta, hogy a tehenek tejhozama nem kielégítő. A tehenek csak alig adnak többet naponta 100 liter tejnél. Ezt a mennyiséget növelni lehetett volna, ha nem hanyagolják el a takarmányalap bíz tosítását. A kedvező mult évi nyár bőven adott termést takarmány félékből, de a szövetkezet tagjai elköve fték azt a hibát, hogy nem szervezték meg a takarmánybe gyűjtési munkákat, hogy az értékes, jóminőségü széna idejében került volna a szérűbe. A lucerriaföldön is nagymennyiségű takarmány ment 'önkre. mert megkéstek hazahordásával. Ez kárára van a szövetkezetnek és természetesen a tej hozamban is megmutatkozik. Hi ba az is. hogy a szövetkezet tagjai hosszú időn át nem javították meg szecskavágó gépüket, amelyen csak nagyon csekély hiba volt. Silótakarmányt általában nem készítettek. aminek következményei már is megmutatkoznak az állatok ete tésénél. Ugy látszik, a szövetkezet vezetősége húzódik az új módsze. I rek alkalmazásától. Példát vehet ! nének egyes szövetkezeteinkből, ahol nagymennyiségű silótakarmányt készítettek és nem is fáj a fejük azért, hogy mit etessenek az állataikkal Tudjuk, hogy a mezőgazdasági termelés lemaradása az ipar mö gött legfőképpen az állattenyésztési termelés terén mutatkozik meg. Éppen azért fokozottabb gonddal kell előre vinni az állattenyésztés fejlesztésének ügyét és ebben nagy segítséget nyújt szövetkezeteinknek am szovjet kolhozok példája és a hazai állattenyésztésben elért legjobb eremények. Hiba az is, hogy a járást nemzeti bizottság mezőgazdasági ügyosztálya nem foglalkozik ' kellőképpen a szövetkezet gazdasági fellendülésével, a szovjet tapasztalatok bevezetésével az ál lattenyésztésben. Komoly károk erednek abból is, hogy a szövetkezet tagjai nem élnek jogaikkal, kötelességeikkel, nem bírálják a rosszat, s a maradi gondolkodásúakat nem győzik meg a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről Amíg a tagok nem bírálják a vezetősé gef hibáik miatt, amíg mindent el néznek, s jóváhagyják, ami rossz és helytelen, akkor elmaradnak a szép munka eredmények is, ami a gömörhorkai szövetkezet állatte nyésztésében is megmutatkozott. A szövetkezet tagjaitól függ. hogy a tavalyi hibákon okulva meciavítsák munkáinkat, mert a iól és =zaksr"-üen elvégzet* mun ka elsősorban az ö javukra szol. gál. v Prihrndsz-kv f.ajos Gömörhorka. vagy 1000 munkaegységet is a rmtľi évben. Egy egység értéke 16 korona volt. Az új évben pedig 20 korona lesz a kormány nagyszabású kedvezménye következtében. Az egész évi kenyérmekvaló tehát minden szövetkezeti tag kamraiéban van. De ha csak ennyi volna! Jóval több ennél! Balyo Gyula G., a szövetkezet sertésápolója érezte magát tán a legjobbnak a szilveszteri mulatságon. Ha egy tánc után megállt az emberek előtt, hát folyvást ezt mondogatta: — Nem is tudom, mikor mulattam ilyen jól. Vagy: — Két éve nem ittam, hát most pótolom Pedig ő se fiatal ember már, ötvenéves, a haja is őszes. Még hozzá rokkant ember. Hét hektár földdel lépett a közösbe, középgazda volt. Ha az idő kedvezett az újfalusi határnak és jó termés volt. 30 mázsa búzája termett. Igen ám, de a harminc mázsa búzából vetőmagra és beadásra is kellett, úgy, hogy csak a fejadag maradt meg a családjának Most meg a szövetkezetben úgy megyen a sora, hogy senkivel sem cserélne. Azt tartja, hogy neki, mint szorgalmas sertésápolémjk, sokat adott az ó-év is (búzából 30 mázsát vitt a hombárjába), de többet ad majd az új év, ha az új munkamódszereket fogja alkalmazni a szövetkezet hasznára. Feleségével ezer munkaegységnél többet szerzett Keresetét odateszi, ahova akarja. Ha pénzre váltja a búzát, három iskolásgyermekét jól felruházhatja. Dehogy bánta meg. hogy a szövetkezetbe lépett. A felesége is azt mondja, hogy a gazdaember csak itt lelheti meg a módosabb élet felé vezető útat. Ügy van, ahogy az asszony mondja. És ha minden balogújfalusi szövetkezeti paraszt annyit tesz a szövetkezet érdekében, mint Balyo Gyula G. a feleségével, akkor az új évben senkinek sem jut kevesebb termény a részesedésből, mint nekik. Jó volt Balogújfalun a szilveszterest. Jól mulatott mindenki. A mulatozó embereken látni lehetett, hogy ez az egy esztendő, amit a közösben eltöltöttek, senkinek sem okozott csalódást. No, de akármilyen jó volt is, elmúlott. A szövetkezeti parasztok az újév első napjaiban téli iskolázáson vesznek részt, hogy mezőgazdasági szakképzettségüket gyarapítsák j s egyre többet csikarjanak ki a fölből. Mács József Traktorállomásaink javítási munkáinak eredményei Gép. és traktorállomásainak kétharmad része a szovjet gép- és traktorállomások példájára futószalagos módszerrel végzi a gépek téli javítását. A javitási munkákban legjobban az eperjesi kerületben haladtak előre. A január 7_j jelentés álapján az egyes kerületek a következőképpen végezték el a hernyótalpas és kerekes traktorok javítását: Eperjes 29.8 százalék Besztercebanya 26.6 » Bratislava 23.6 » Zsolna 23.4 > Kassa 23.2 » Nyjtra 22.6 » Szlovákiában 24.5 százalék A mult évi eredményekhez viszonyítva a bratislavai kerület lemaradt. ugyanis a tavalyi tráktorjavítás; tervet 1953. január 7-ig 37.1 százalékr a teljesítette. •i