Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)
1954-01-28 / 24. szám, csütörtök
1954. január 28 Ul SZÖ Van miről vitázni, van mihez hozzászólni \ régi paraszti sors bizonytalanságát számtalan közmondás példázta. »Több nap, mint kolbász« — így az egyik közmondás. Való jában persze nem a kolbászról volt szó, hanem arról, hogy temérdek parasztcsaládnál a mindennapi betevő falat sem' tartott ki újtól újig. »Jobb m a _ egy veréb, mint holnap egy túzok« — ez a közmondás azt hirdette, hogy a holnap a jövő akkor bizonytalan és félelmetes volt a dolgozó paraszt szemében. Minden faluban jói emlékeznek még ezekre az esztendők re. Elég volt egy rossz termés, költséges betegség, egy-egy nagyobb jószág elhullása, vagy más csapás — s jött az elkerülhetetlen eladósodás, árverés, pusztulás. És nem egy-két házban, hanem évente ezer és ezer parasztcsaládnál! »Aki bírja, marja« — ez is az akkori idők jellemző közmondása volt. A »nagyságos« földbirtokos, a zsírosparaszt, a járási főnök és' a jegyző parancsolt a földek és az emberek sorsa felebt is. Csoűa-e, ha örökös aggódásban telt az élet? Csoda, ha a dolgozó parasztok féltek a jövőtől s még tervezgetni se nagyon mertek egy pár jő csizmáról, meleg télikabátról, vagy állatvásárlásról Dolgozó parasztságunk ma merőben másként gondolkodik a jövőről,. mint a felszabadulás előtt. Bilik a holnapban s nemcsak hetekre, hónapokra, hanem hosszú esztentendökre tervez. És mennyit változtak a paraszttervek t A kis_ és középparaszt, szakiskolát végzett ' szövetkezeti tagot, traktorost, bányászt, ipari szakmunkást, tanítót, értelmiségit nevel a gyermekéből és összeha sonlítva faluja régi és új életét, kell, hogy lássa, mit jelent a különbség a két élet között. Látja, hogy pártunk é 3 kormányunk céltudatos vezetése alatt hogyan halad lépésről lépésre a jóból a még jobb felé. Látia, hogy a kormány áltai vi líra bocsátott törvényja va-!«tok alapos és őszinte megtár gya'ása is csak az ö javát, a köz javát szolgálja. Mi a magyarázata e hatalmas változásnak, annak, hogy dolgozó parasztságunk nem *art a jövőtől, hanem vbízik benne és sokat vár tőle? A magyarázat egyszerű. Hiszen felszabadulásunk óta a falu minden várakozása beteljesedik. Elsősorban, és ezt ne feledjük el soha, azé lett a föld, akj azt megdolgozza a gépek ezrei segítik a dolgozó parasztok munkáját, ha még nem is mindenütt de növekednek a terméseredmények, min denfe'é új utak épülnek, új vezetékek hordják az áramot. a szakos főiskolák kapui szélesre tárultak a fiatalok előtt. A falu dolgozó népe a felszabadulás óta ta pasztái ja' a dolgozó parasztsággal szövetséges munká^o-z'á'y államhatalma a nép terveit, álmait valóra váltja. A dolgozó parasztság ezért ma bát-an és várakozásteljesen tekint a jövő elé. Sokat vár a jövötöl. Jól számít-e a falu népe? Igen, m nfr* mindent megkap, amiire még szüksége van, és most, az országos vita során belül, ezt nyilvános '4'yülés keretében nyíltan, őszintén, kertelés nélkül meg is mondhatja, sőt jól teszi, ha meg is mondja, mert ezzel a falu életét teszi még jobbá, szebbé, boldogabbá. De az »ért ne hallgassa el a falu népe azt sem,, amit eddig kapott, amit pl. a gép- és traktorállomás segítsége jelent. Hogy mit jelent a trak• torok dübörgése a földeken és az, hogy traktorok végzik a mélyszántást, a tarlóhántást é s alig marad valami az igaerőre. Hogy mit je lent a kombájn és hány arató- és cséplömunkás munkáját végzi el gyorsan, tisztán. Hogy mit jelent az a falunak, ha gabonatermését géppel aratja, ha burgonya- és cu korrépa-termését géppei takarítja be. Hatalmas változást jelent mindez a paraszti munkában. A munka könnyebb, a terméseredmény nagyobb. a betakarítási veszteség ki sebb, a gépek maguk sok-sok esztendővel hosszabbítják meg a dolgozó ember életét és növelik a falu jövedelmét Ezt mind el lehet mondani az országos vitában. De el lehet mon dani azt is, hogy a dolgozó parasztság elvárja a jövőtől, hogy a falu arca mindjobban hasonlítson a rendezett városok arcához. Azt várja és mindezek teljesítésére meg van a mód és lehetőség, hogy ahol még nincs jó út, oda jókarban tartott új utakat építsenek. Azt várja, hogy a falu utcáin is villanyfény ragyogjon s új épületek, in tézmények díszítsék a falu képét új falusi lakások épüljenek, iskolák, óvodák nőjenek ki a földből. Mindezt joggal várja, mert a falu élete már felszabadulásunk óta is hatalmas lépést tett előre, a városi élet színvonala felé. A dolgozó pa. rasztság azt is várja, hogy a hajdan járványokkal, betegségekkel terhelt falu egészségügye, valamint a sportlehetőség — mely a felszabadulás óta többet javult, mint azelőtt évtizedek alatt — tovább fejlődjön. Ki ne látná, mennyi sze retettel óvjuk a dolgozó anyák és újszülött gyermekeik egészségét. \ falu dolgozói mindezt látják, tudják, elismerik és a most folyó országos vita során meg is mondjídv. Hősies munkásosztályunk, ereiét nem kímélve, harcol a még szebb jövőért, az ipari tervek teljesítéséért, azért is, hogy új. erős gé pek, kiváló iparcikkek, több szén és villany s a kultúra vívmányai még az eddiginél is nagyobb mértékben álljanak a falu rendelkezésére. Pártunk és kormányunk egész, népünk szívén viseli a falu további fejlesztésének a gondját. Ezért számítunk most azzal, hogy az országos vitából a dolgos falusi nép is becsülettel kiveszi a részét. Magunknak tervezünk, mi magunk — a millió s tömegek — valljuk magunkénak a tervet. Magunknak építjük az országot és olyanok lesznek nemzed bizottságaink is, ámi '.yennek mi magunk magunknak elképzeljük. De ahogy a tervet ls magunknak kell teljesítenünk, ahogy a boldog jövőnket is ma gunk váltjuk valóra lelkesedésünkkel, hozzájárulásiakkal, ugyanúgy az országos vitában meg kell őszintén mondanunk, hol és miben akarjuk javítani a nemzeti bizottságok munkáját Az országos vita megindult már a falvakban is Sokat várunk tőle. Kormányunk hallani akarja mindenki szavát, ismerni akarja min denki véleményét; a kormány és a nép együtt alkotják a fontos tör vényeket, hiszen együtt i s fogják a szocialista törvényesség jegyében alkalmazni < és valóra váltani. És ezért azt kérjük a falvak dolgozóitól, érezzék át felelősségük sú lyát, érezzék át, hogy nemcsak a saját, de családjuk, gyermekeik és társaik jövőjéről is van szó. Szóljanak hozzá a törvényjavaslatok hoz kemény paraszti szóval, me^eg, szerető szívvel és saját tapasztalataik alakján tárgyilagosan, észszel, azokért is, akik ma még nem látják a fától az erdőt, azokért is, akik burzsoa-nacionalista módra elkülönülnek, akik vélt, vagy akár tényleges egyéni sérelmeik miatt nem veszik észre valódi, nagy érdeküket: az előttünk kibontakozó boldog jövőt. De — szükségesnek tartjuk még egy régi, jő közmon dásra utalni. Ne folyjon a vita annak a jegyében, hogy más szemében meglátjuk a szálkát, a magunkéban nem leljük a gerendát. Ne keressük a hibákat csak magunkon kívül, másokban. Csak ha mindnyájan javítani, segíteni akarunk, ha jő szándékkal vagyunk, akkor van a kritikának és önkritikának éltető hatása. A munkás parasztszövetségre támaszkodó népi demokrácia — a túlnyomó többség demokráciája És ennek a túlnyomó többségnek van miről vitáznia van mihez hozzászólnia Éljen tehát minden becsületes dolgozó állampolgári jogával és hosszászólásával is építse sajátma ga és hazánk boldogulását Jó Sándor A Csehszlovák Békevédők Bizottságának üdvözlő távirata az indonéz békej védőkhöz A Csehszlovák Békevédők Bizottsága a dzsakarti indonéz nem zeti békebizottságnak Indonézia fővárosiban január 24-tö] 28-ig tartott békekongresszusa alkalmából üdvözlő táviratot küldött: „Drága barátaink! Nemzeti békekongresszustok alkalmából legforróbb baráti üdvözleteinket küldjük és sok sikert kívánunk függetlenségtekért és népetek boldogságáért folytatott harcotokhoz." r A Csehszlovák Békevédők Bizottságának dr. Hewlett Johnsonhoz intézett üdvözlő levele . A Csehszlovák Békevédök Bizottsága dr. Hewlett Johnsonnak, a „Nemzetek- közötti béke megszilárdításáért" nemzetközi Sztálin-díj laureátusának, Canterbury dékánnak 80. születésnapja alkalmából a kőivetkező üdvözlő levelet küldte: „Drága barátunk, nyolcvanadik születésnapja alkalmából barátságunk és rokonszenvünk legmélyebb érzélmeinek adunk kifejezést mind a Csehszlovák Békevédök Bizottságának nevében, mind az egész Csehszlovákia Békevédöinek nevében is. Csodáljuk az ön nagy munkáját, amelyet a béke nemes ügyéért végzett és a legőszintébben sok erőt kívánunk Önnek ahhoz, hogy ezt a munkáját Anglia népének és az egész világ népének érdekében folytathassa. Kívánjuk Önnek, hogy fogadja mindnyájunk legrorröbb szeretetét, mellyel Önt mint Csehszlovákia nagy barátját körülvesszük és üdvözöljük." Kereskedelmi dolgozók első országos értekezlete Január 26-án, kedden Prágában megnyitották a kereskedelmi dolgozók első országos kétnapos értekezletét, amelyen szocialista kereskedelmünk több mint 1400 vezetője vett részt a köztársaság minden részéből. Az ülés első napját Václav Okleštôk belkereskedelemügyi miniszterhelyettes nyitotta meg és vezette. František Krajčír belkereskedelemügyi miniszter tartotta az értekezleten a fő beszámolót. Krajčír miniszter beszélt az áruforgalom további kiszélesítésének legközelebbi feladatairól és a kereskedelem megszervezéséről, valamint a munka megjavításáról. Üzemeink életéből A gömörhorkai cellulóze-üzem dolgozói a mult évben sikeresen teljesítették tervüket. Az év elején azonban csak 70—850/o-os napi átlagot sikerült elérniök. A tervet az üzem dolgozói teljesíteni akarják. Ehhez azonban minden munkásnak, mesternek és művezetőnek felelősségteljesen kell megszerveznie a munkát Nagyobb súlyt kell helyezn. a termelés gazdaságosságára is, annál is inkább, mert a dolgozók ma saját üzemükben dolgoznak. Idejében kell gondoskodni arról hogy üzemzavarok és géphibák ne keletkezzenek. i Prihradszky Lajos leveléből. A gömörhorkai cellulóze-üzem dolgozói takarékossági versenyre hívták fel a tornaijai állami traktorállomás dolgozóit. A verseny az össz-üzem. takarékossági verseny keretében folyik le és a verseny ideje alatt a dolgozóknak a takarékpénztárban elhe'yezett pénzösszegének aránya is értékelve lesz. A tornaijai takarékpénztár naponta újabb és újabb betétkönyveket állít ki- a versenybe lépett dolgozók szánjára. Mindkéť vá'lalat bérelszámolói hozzájárultak munkájukkal, hogy a dolgozók megtakarított betéteiket időveszteség és minden 'ítánajárás nélkül elhelyezhessék ŕ szükség esetén k.vehessék az ál'am •akarékpénztárnál. Uhrin S., Tornaija Hogyan ^egiti-k a Cstmadok-oopurtok a választások sikerét A nemzeti > bizottságok megválasztásának előkészítése nagy fel adatok elé állítja a Csemadok tagjait is. Az új törvényjavaslat megvitatása után a Csemadok közpon ti, kerületi, járási és hely ; vezetősége, közösen a tömegszervezetekkel terveket dolgoznak ki arra, hogy előadások, kultúrfellépések, irodalmi vitaesték útján milyen formában ismertessék a választások fontosságát. A választások fontosságának legszélesebbkörü ismertetéséhez a Csemadok helyi szervezeteinek az ismeretterjesztő, tudományos előadásai adják az alapot. Az előadások megtartásához február és a március havára több mint 12 elö adásanyagot biztosít a központi titkárság. Az előadások között szerepel: »A magyar és a szlovák nép kapcsolata a Dózsa-féle parasztfelkelésben.« Az előadásokban nem fe ledkezünk meg a választásokról sem. »Népünk legnagyobb jogáról, a választásokról c. előadásunk biztosítja a legszélesebb felvilágosító munkát és annak sikerét. A burzsoa-nacionalizmus elleni harc legfontosabb célkitűzésünk szervezetünk belső életében. Előadássorozatunk arr a irányul, hogy ezt a harcot eredményesen tudjuk befejezni. »A huszita-mozgalom és a Buday Nagy Antal által vezetett parasztfelkelés 1437—1438ban«, >A magyar és a szlovák nép kapcsolatai az 1919-e3 magyar proletárforradalom idején«, »A szlovák nemzeti felkelés 1944-ben és a fel kelésben részt vett Petőfi-brigád szerepes, stb. előadásaink minden magyar dolgozó előtt világosan megmutatják, hogy századokon keresztül közös volt a harcunk az elnyo más, kizsákmányolás ellen. A szabadságmozgalmak idején egymás mellett harcolt magyar, szlovák, ukrán Jobbágy a szabadságért. Ez a közös harc tovább -folytatódik a szocializmus építésében a magasabb terméshozamért, a selejtáru csökkentéséért, az új szocialista ember neveléséért. Előadásainkkal azt akarjuk elérni, hogy minden magyar dolgozó érezze: itt, ebben a hazában a magyar és a szlovák dolgozó vágya egy. Harcolni közösen a közös ellenség ellen. Ez pedig a még meglevő, megbúvó reakció, amely ott árt, ahol tud. Ennek a reakciónak egyik fegyvere, hogy egymás ellen uszítja falvaink békésen együttdolgozó nemzetiségeit. Dolgozóink azonban éppen a választásokon mutatják meg, hogy mennyire közös a harcuk. Tudják, ha győznek ebben a közös harcban, akkor győzelmük gyümölcseit is együtt élvezik. Ennek a felvilágosító munkának érdekében rendezzük meg az irodalmi vitaesteket is. Az irodalmi vitákat a választások jegyében tartják meg helyi csoportjaink. Ján Ka lifíčiak: »Restauráciő« című könyve, amely a feudális Magyarország választási komédiáját mutatja be, nagyban elősegíti a magyar dolgozókat abban, hogy különbséget tegyenek a korteskedő, úri huncutságokkal megrendezett választások és a mi szabad választásunk között. A magyar dolgozók nemcsak a feudalizmus korszakából tanulják meg a mult és a jelen közötti különbséget. Helyi csoportjaink az irodalmi vitákon Pefter Jilemnický: »Töretlen föld« c. könyvéből ls, amelyet szintén megvitatásra tűztünk ki, megismerhetik a letűnt burzsoa-kapitalista köztársaság választási harcait is, melyekre nagyon sokan még emlékeznek dolgozóink közül. A gyárosok, föld birtokosok, politikusok, pártvezérek és papok köztársasága jól értett ahhoz, hogy apró pártokra forgácsolja szét a munkásokat é s parasztokat. Ma, amikor dolgozó népünk választásokra készül, fontos, hogy olyan felvilágosító munkát végezzünk amely által elérhetjük dol °-ozői,nk öntudatos pártállását. Helyi csoportjainknak javasoltuk még az -rodalmi vitákra- J. Mai cev: ,>Szíwel-lélekkel« c könyvét, amely a szovjet emberek harcát és győzelmét mutatja be a mezőgazdasági termelés szakaszán. Ugyancsak javasoltuk még: Móricz Zsigmond: »Boldog ember* c. könyvét, mely a magyar sorsot, a ma gyar koldussorsot ábrázolja A>r>onyiék é 3 a Tiszák Magyarországában. • Az irodalmi vitaestek sikerének előfeltétele a Jó megszervezés Már a mult hónapokban is nagy sikert aratott a Csemadok helyi ceopor. toknál az irodalmi vita-akció. Ahol jó volt a megszervezés, ott nem volt ritka eset, hogy 200—300 részvevő vitatta meg az »Aratás« c könyvet. Felhasználva a vitaesteken szerzett tapasztalatok, már jóelőre gondoskodtunk arról, hogy dolgozóink minél többen hozzájuthassanak a vitára kiválasztott könyvekhez. Ebben a munkánkban nagy segítséget nyújt helyi csoportjainknak a járási népnevelési ügyosztály. Ahoj eddig nem tudtunk sikert elérni az irodalmi viták megszervezésében, ott éppen abból eredtek a hibák, hogy dolgozóink nem jutottak idejében a kiválasztott könyvekhez. Most nemcsak könyveket biztosítunk helyi csoportjainknak, hanem biztosítjuk azt is, hogy kiadjuk brosúrában vagy az író, vagy pedig a mü rövid ismertetését. Helyi csoportjaink a legrövidebb időn belül kézhez kapják Kalinčiak »Restauráció« c. könyvének rövid, de tartalmas kivonatát, valamint a Jilemnický: »Töretlen földi című müvéről, életéről és munkásságáról készült brosúrát Előadóink, vitavezetőink minden esetben nagy hasznát vehetik és munkájukban nagy segítséget nyújtanak ezek a könyvismertetések. De nemcsak a vitavezető használhatja fel eredményesen a brosúrákat. Tudjuk, hogy a vita csak úgy eredményes, ha minél többen hozzászólnak. Ehhez pedig az szükséges, hogy mint segédeszközt mindenki olvashassa, tanulmányozhassa ezeket a brosúrákat. Ennek érdekében a »Restauráció* rövid kivonatát 500 példányban, Jilemnický életét és müveit tartalmazó brosúrát 4.000 példányban adjuk ki helyicsoportjainknak. Az előadásokon és az Irodalmi vitaesteken kívül a Csemadok tagjai kultúrfellépésekkel is készülődnek a választásokra. Helyi szervezeteink részére a központi titkárság kultúrosztálya olyan bő választékban küld kultúranyagot, hogy minden csoport, — ha gyengébb is, — megtalálja benne a legmegfelelőbb részt, melyet felhasználhat képességei szerint. Művészeti csoportjainkra az a feladat hárul, hogy választásunkat néipünk legszebb ünnepévé avassák. A régi választásokkal foglalkozó paródiákból, villámjelenetekből, dalokból, versekből, rigmusokból öszszeállított kultúranyagot minden művészeti csoport eredményesen használhatja fel. Ha ehhez még hozzáteszik a falun, városon, üzemben és minden munkahelyen élő kezdeményezést, akkor csoportjaink eredményei nem maradnak el az előadásoktól, sem pedig az irodalmi vitaestek színvonalától. Művészi csoportjaink feladata hogy kul túrfellépéseiken ismertessék egy-egy műsorszámon keresztül, hogy hogyan választották régen önmagukat a kapitalista világ képviselői. Ugyanakkor azt is, hogy ma mit jelent számunkra a szabad választás. Pártunk és kormányunk által kiadott törvényjavaslatból minden ma gyar dolgozó láthatja, hogy népi demokratikus kormányrendszerünk szabadságot és jogot b'ztosít minden itt élő polgára számára. A magyar dolgozók ls tudják, hogy a szabad választás joga csakis úgy lehet nagyerejü, ha tudatában vannak hogy a választásokon mint egyenjogú polgárai hazánknak vehetnek részt. Az előadások, irodaim- vitaestek, kultúrfellépések és a legszélesebb felvilágosító munka fel?data. h-gy minden magyar dolgozóval megértessük a választésok fontosságát, hogy szavazatukkal hozzájáruljanak szocialista jövőnk építéséhez.