Uj Szó, 1953. december (6. évfolyam, 290-315.szám)

1953-12-29 / 313. szám, kedd

ui szo 1953. december 28. Angol közéleti személyiségek a szovjet kormánynyilatkozatról A „Daily Worker" közli angol közé.eti személyiségek véleményét az atommegbeszélésekre vonatkozó szovjet kormánynyilatkozatról. Dr. Donals Soper, az angol metodista egy ház feje hangoztatta: — Az atofneröre vonatkozó szovjet nyilatkozat a legjobb hír, amelyet hosszú idők óta hallottam. Ez igazi karácsonyi ajándék. A kérdés elintézése olyan sürgős, hogy igen nagy szolgálatot tennénk a béke ügyének a szovjet javaslat haladéktalan elfogadásával. Ez mindenesetre mozgásba hozná az ügyet. John Baird munkáspárti ezt mondotta: — Azon tűnődöm, hogy meddig folytatja még az Egyesült Államok kisded játékait, meddig vádolja még a Szovjetuniót támadó szándékkal, mikor fog végre a nép annak tuda. tára eszmélni, hogy a Szovjetunió sokkal több hajlékonyságot mutat, mint a Nyugat. A Szovjetunió válasza Eisenhower beszédére építőié' legü és hasznos. Az az erős r győzödésem. komolyan meg k ll fontolni azt a javaslatot, hogy tiltsák el teljesen az atomhadviselést. S. T. Swingler munkáspárti képviselő kijelentette: — Világos, hogy a szovjet vezetők nemzetközi egyezményt akarnak létrehozni az atomerö ügyében. Vajjofi ki kételkedik ebben ? J. D. Bernal professzor, nemzetközi Sztálin-békedíjtas fizikus, a Béke Világtanács alelnöke: — A szovjet válasz rendkívül biztató jel. A szovjet vezetők hajlandóknak nyilatkoztak

1 tárgyalni az atomerö békés használatáról nemzetközi alapon. E gyúrta,, nagyon okosan, azt javasolták, hogy minden atomanyagot, nemcsak annak csekély hányadát használják erre a célra, és sürgetik az atomfegyver használatáról való formaszerü lemondást. Ezt azonban nem kötik ki a tárgyalás előfeltételéül. Ügy érzem, hogy be kell várni a javasolt megbeszélések eredményét, de ugyanakkor továbbra is fenn kell tartani a világ közvéleményének nyomását az újonnan talált természeti erő építőjellegű felhasználása érdekében. Frank Foulkes, a villamossági szakszervezet elnöke: — A szovjet válasz olyan megértésre vezethet, amely igazi, tartós békét fog teremteni. Ez lehetséges, '"eltéve, hogy az angol és az amerikai munkások minden befolyásuk latbavetéséve

1 arra igyekeznek bírni a nyugati államférfiakat, bogy erre az ajánlatra minden gyanakvás nélkül és az igazi tárgyalási készség ""szellemében tekintsenek an_ nak biztosítása végett, hogy gyermekeik számára hasznos, ne pedig borzalmas és átkos legyen a tudomány legújabb vívmánya. A szovjet dolgozók helyeslik a Berija és bandája elleni ítéletet A Szovjetunió ipari vállalatainak, intézményeinek dolgozói gyűléseiken egységesen helyeslik a Szovjetunió Legfelső Bíróságának Berija és bandája ügyében hozott Ítéletét. Moszkvában az Első Csapágy gyárban tartott nagygyűlésen Viktoro lakatos a következőket mondotta: »Soha senki nem veheti el szabadságunkat, nem kényszeritheti térdre, nem döntheti rabságba a szovjet népet Nem hagyjuk, hogy bárki is lerombolja boldog életünket.« Kintikova művezető felszólalásában a következőket mondotta: »Berija és cinkosai a kapitalizmus sötét' éveit akarták visszaállítani, nyomorba és éhségbe akartak bennünket taszítani. Most elnyerték megérdemelt büntetésüket.* Bakuból jelentik, hogy Szovjet Azerbajdzsán dolgozói teljes mértékben helyeslik a Szovjetunió Legfelső Bíróságának ítéletét. Az egész Szovjetunióban gyűléseket tartanak a dolgozók. Egységesen kijelentik, hogy a Szovjet unió Legfelső Bírósága a nép akaratát hajtotta "végre és helyeslik azt a jogos ítéletet, amelyet Berija áruló csoportja ellen hoztak. Külföldi hírek A Német Demokratikus Köztársaság és a Román Népköztársaság közötti kulturális egyezmény 1954., évi munkatervét december 22-én aláírták Berlinben. Ottó Grotewoihl, a Német Demokratikus Köztársaság m.niszterelnöke befejezte szabadságát és ismét átvette a kormány ügyeinek vezetését. A miniszterelnök visszaérkezése után találkozott Wilhelm Pieck köztársasági elnökkel és tájékoztatta öt a Szovjetunió kormányának képviselőivel Moszkvában folytatott megbeszéléseiről. Kiutasították a Kínai Népköztársaságból T Bull angol kémet, aki mint' misszionárius különböző titkos jellegű adatokat gyűjtött katonai objektumokról, fényképfelvételeket és térképet készített Hszikiang tartomány legfontosabb közlekedési útvonalaira' A nyomozás során Bull teljes egészében beismerte az általa e'követett bűntetteket. Az olasz minisztertanács törvénytervezetet fogadott el a közszolgáltatási dolgozók és a közalkalmazottak sztrájkjogának korlátozásáról A ieentések szer.nt a törvénytervezet kü'önösen két súlyos rendelkezést tartalmaz: az egyik rendelkezés lényegében eltörli -a dolgozók sztrájkjogát, egy másik pedig olyan jogkörrel akarja fe'ruházni a kormányt, hogy beleavatkozhassék a szakszervezeti ügyekbe ls. Amint a londoni rádió és a Reuter jelenti, Üj-Zélandban december 24-én súlyos vasúti szerencsétlenség történt A Wellington és Auck'and között közlekedő expresszvonat egy híd beomlása m.att a 'folyóba zuhant. Üj-Zéland miniszterelnöke, Holland, a szerencsétlenség színhelyére utazott, ahol kijelentette: „félő, hogy a szerencsétlenség halottainak száma 164 lesz". A jelentések szerint eddig a 264 utas közül még csak 103-at találtak meg. A szerencsétlenségtől 20 k.lométemyire is találtak holttesteket, amelyeket odáig sodort a folyó. A vonat egyik kocsiját 3 kilométerre v.tte ej a víz. Árucsere egyezmény a Szovjetunió és Afganisztán között A Szovjetunió és Afgan.sztán közötti tárgyalások sikeres befejezése eredményeként a Szovjetunió és Afganisztán képviselői december 24-én Kabulban a következő évre vonatkozó, árucseréről szóló jegyzökönyvet írtak alá. A jegyzőkönyv értelmében a Szovjetunió a többi között olajtermékeket, cukrot, vegyszereket, gyógyszert, autókat szállít Afganisztánba. Afganisztán gyapjút, gyapotot, bőranyagokat, szárított gyümölcsöt, olajosmagvakat szállít a SzovjetuniónakA kölcsönös áruszállításokat az előző éviekhez képest növelni fogják. A Francia Kommunista Párt politikai bizottságának nyilatkozata a köztársasági elnökválasztásról A köztársasági- elnökválasztás le- I folyásáról és eredményéről a Francia Kommunista Párt politikai bizottsága a következő nyilatkozatot tette közzé: — Az elnökválasztással kapcsolatban történt politikai összecsapás meggyőző módon igazolta az ország közhangulatának növekvő ellenzékiségét az atlanti politikával, különösen pedig áz úgynevezett »európai hadsereggek, valamint a revansvágyó Nyugat-Németország újrafelfegyverzésének tervével szemben. Az »európai hadsereg« olyan mozgató; .és előharcosai, mint amilyen Georges Bidault, valamint legbuzgőbb védelmezői, mint amilyen Yvon Delbos, éppen úgy vereséget szenvedtek, mint Joseph Laniel reákció

s nagyvállalkozó, a bermudai kapituláció embere. <— A Francia Kommunista Párt jelentősen hozzájárult ehhez a vereséghez. Valójában úgy történt, hogy a Francia Kommunista Párt parlamenti tagjai, miután a választások első fordulójában összességükben Marcel Cachinra szavaztak — másoknak, engedve át az intrikákat és a sanda pártpolitikai kombinációkat — a további fordulók során Marcel Edmond Naegelenre, a szocialista jelöltre adták le szavaza taikat, aki határozottan ellenzi az európai védelmi közösség« tervének megvalósítását. — Ha a francia parlament két házának minden, »az európai véy del-mi közösséget« ellenző tagja, a kommunistákhoz hasonlóan, Franciaország nemzeti érdekeinek védelmében határozottan összefogott volna, ilyen módon sikerült volna biztosítaniok egy, az »európai védelmi közösséget* nyíltan ellenző elnökjelölt megválasztását. — Az » európai védelmi közösségnek és Nyugat-Németország újrafelfegyverzésének a különböző pártokhoz és politikai csoportokhoz tartozó ellenzői valójában többségben vannak a nemzetgyűlésben éppenúgy, mint a köztársasági tanács" ban. De a parlament gaulleista tagjainak legtöbbje, akik az »európai hadsereg« ellenzőinek mondották magukat, az elnökválasztáson Lanielre adták le szavazataikat, akit különben már a bermudai értekezlet küszöbén történt bizalmi szavazás során i

s megmentettek a bukástól. — De nemcsak a gaulleista párt parlamenti politikusainak többsége szavazott a reakciós René Coty mellett, hanem egy bizonyos számú radikális szocialista is. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a Francia Szocialista Pártnak Nyugat-Németország újrafelfegyverzése mellett •állástfoglaló bizonyos vezetői, mint amilyen Guy Mollet is, részt vettek mindazokban az intrikákban, amelyek Naegelen megbuktatására és a reakciós Coty megválasztásának biztosítására irányultak. — Most újból beigazolódott, hogy minden olyan politika, amelynek célja a kommunista és a szocialista munkások közötti megosztottság fenntartása, és annak megakadályozása, hogy akcióegység jöjjön létre közöttük, ^valójában olyan politika, amely csak a nép ellenségeinek érdekeit szolgálhatja. — Ezért tehát igen fontos az akcióegység megvalósulása a szocialista és kommunista munkások között, tekintet nélkül egyéni véleményükre, vagy vallási meggyőződésükre. A Francia Kommunista Párt minden erejét arra összpon • tosítja, hogy megvalósítsa a központi bizottság legutóbbi ülésének erről szóló határozatát, hogv végképpen megbuktassa az európai védelmi közössége tervét és -diadalra juttassa a szociális haladás politikáját. Anna egy percig sem tétovázott. Csodálkozó szemmel nézett rám, mint aki új dolgokat fedez fel. Szótlanul vizet öntött a lavórba, lemosta Benkó Pali arcáról a vért, bekötözte sebeit. Csakhamar sorra benyitottak hoz. zánk az elvtársak, a sztrájkbizottság ta'gjai. Péter bácsi is beköszöntött! Egy tucatnyian zsúfolódtunk össze a szűk szobában. — Csendörökkel teli az egész völgy, elállták az ujakat! — Mi lesz a holnapi tárgyalásunkkal ? — Még az irodákba sem engednek be! — Elnyomnak bennünket... — mondták a bányászok. Nagy tét forgott kockán. Ha meghunyászkodunk, elvesztünk min. dent. ' — Segítségül kell hívnunk a Róbert. és a Merkur-bányát! — tanácsoltam. — Ha többen leszünk, miénk a győzelem! Az emberek arcán lassan kivirult a remény pírja. — Én elmegyek a Róbertbe! — jelentkezett Péter bácsi. — Öreg embert tán csak nem bántanak a csendőrök! — Magával megyek! — álltam melléje. — És a Merkúrba ki megy ? Benkó Pali nagyot nyögött. — Vigyázzatok magatokra, — óvott bennünket, — az ördög bújt most beléjük' Feszült csönd volt rá -a válasz. — Na, a Merkúrt, ki választja? — nyugtalankodtam, — jobban ismerjük a kerülő utakat, mint ök s a Merkúr közelebb is van, mint a Róbert.. . Várakozva néztem az emberekre. Félnek talán? Egyikük sem moctant. Csak Anna figyelt föl! Felém fordult, úgy éreztem, mintha nem is lenne most a feleségem. És mégis mennyire az volt! — Engedjetek egyedül! Asszonyra talán nem gyanakodnak úgy! — szólt felhevültem Erre megmozdultak a többiek. Fellélekzettem. Hárman is előálltak. — Nem engedjük egyedül sehová. Mi is megyünk! — mondották. Elindultak. Csillagos volt az ég. Köröskörül sötétlett a hegykoszorú. A közeledő téli fagy csípte az arcunkat. Sebaj! Forrt bennünk a vér. Csak előre, ha kerülő úton is, — bozótok, bokrok között is kell mennünk! Holnap reggelre mindnyájunknak, a. Róbertbjl és a Merkúr, ból is az igazgatóság elé kell vonulnunk. Ütközben Anna járt az eszembem Féltettem, meg nem is. Büszke volmm rá. Forró hullám járta át a sfcvemet, amikor rágondoltam. K*en az éjt szakán nagyon korán virradt... MEGMOZDULTAK a Róbertban és a Merkúrban is. Jöttek. Asszonyok vezették a hosszú sort. Kabátjuk ujja feszült, vasrudat rejtegettek benne, v Zsebük ködaraboktól duzzadt. A csendőrök három sorban elállták az útjukat. — Vissza! Vissza! Nincs itt mit keresnetek. — {íi tiltja meg, hogy hová menjünk? — kiáltottak

4 az asszonyok. — Nem szégyenlik magukat? Magukat sem veti fői a gazdagság! . .. Gyerünk tovább! A csendőrök a felzúduló tömeg, az emberek arcáról lerívó keserűség és elszántság láttán meghátráltak. MI A BÁNYÁNKNÁL találkoztunk, mintha munkába jöttünk volna. Anna is velem tartott. Ólmosszürke köd gomolygott felettünk, betakarta a hegycsúcsokat, a zuz. marás fenyőket. A fogvacogtató hidegben jónéhányan tréfálkoztak közöttünk, de csakhamar elszállt a jókedvük. — Vájjon jönnek-e a Róbertból, a Merkúrból ? — tanakodtak egymás között. Fürkésző szemmel lestük az utat. Messzire nem láthattunk a köd miatt. Az igazgatóság épületét csendörök állták körül. Nyugodtak voltunk. Nem akartunk semmi mást, csak békésen tárgyalni a vezetőséggel. — Ott jönnek, ni! — kiáltott föl váratlanul mellettem Anna. Valóban ök jöttek! Az ólmos köd. bői hosszú sorban áradó tömeg bukkant ki. Sikerült az esti riadó! — Éljen a sztrájk! — tört ki a lelkesedés a bányászokból. — Emberek! — álltam a mieink elé. — Rajtunk áll a győzelem! Fuxéknak kell a szén, mert kell nekik a pénz! Addig nem dolgozunk, amíg fel nem emelik bérünket! Szívemet a torkomban éreztem lüktetni. Több szóra nem hajlott a nyelvem. Nem is volt rá szükség. A Róbertból, a Merkúrból jöttek! De mennyien, milyen hosszú sorban! Csak: most vettük észre előttük a csendőröket! Most gyorsan kell cselekednünk, mert máskülönben nem egyesülhetünk. — Emberek! — kiáltottam, — gyerünk elébük! Alig tettünk száz lépést, a csendörök elállták utunkat. Pedig már csak két kőhajításnyira voltunk egymástól. Őket is megállították. Üjabb csendőrök jöttek. Ügy -rajzottak ki az igazgatóság épületéből, mint a megzavart mérges legyek a dögről. Átgondoltam a helyzetet. — Tépjük szét a láncot, egyesülnünk kell' — mutattam előre, — máskülönben veszve vagyunk! Ez már harc volt. Rohamra indultunk. A túlsó oldalon, mintha megsejtették volna tervünket, ők is meg. mozdultak. — Előre! Néhány ember ajkáról fölzengett a dal: „Föl, föl ti rabjai a földnek..." Mily jól esett ezt most hallani! Magamon éreztem Anna tekintetét. Kezünk ökölbe szorult, még bátrabban törtünk előre. A csendőrök alig tudtak közülünk kikecmeregni. Puskatussal hadakoztak. Könnyes szemmel ölelkeztünk össze a Róbert és a Merkúr bányászaival, asszonyaikkal ... Vagy száz méterre álltunk meg az igazgatóság épülete előtt. Farkasszemet néztünk a csendörökkel. — Ninos velük semmi dolgunk, mit ólálkodnak itt? — mordult föl az egyik bányász — Fuxékat, meg azt nyavalyás Kergét védik! — szólt a másik. Vártunk. Mi, a sztrájkbizottság tagjai elől álltunk. Nem tagadom, borzongás futott végig a hátunkon ennyi élesre töltött puska láttán. Már jó világos volt. A felkelő nap sugarai éles kardként hasították, át a lassan felszálló ködöt... Múlik az idő. Nem állhatunk itt tovább tétlenül. Hatan a sztrájkbizottságból elindultunk az épület felé. A csendörök újra elállták az útunkat. — Nem engednek az épületbe! — tértünk vissza eredménytelenül. — Fux úr, jöjjön le, tárgyaljon velünk! — ordította kivörösödött arccal az egyik bányász. A Róbertból volt. — Jöjjön, mit fél? Védik a puskások! — kiáltott föl egy másik. Az embereket már nem lehetett visszatartani. Betelt a pohár. — Ha ök nem jönnek, megyünk mi! — zúgtak föl a bányászok. Megindult a tömeg. Röpdöstek a kövek. Csörömpölve zúzódtak szét az épület ablakai. Az egyik csendőr feljajdulva az arcához kapott. — Csak előre! — Tüz! — harsant föl ekkor a parancsnok hangja. Eldördültek a puskák. Hárman közülünk összerogytak. Mit tegyünk most? Oldalt a fenyvesből egy csomó csendőr rohant ki. A másik oldalról is futottak felénk. Mécsem hagytuk magunkat... EKKOR TOMANBA REKEDT A SZÖ. Mereven nézett maga elé. Percekig ültünk így szótlanul. Majd felém fordult felfénylő szemmel. Hangja tompán hangzott, mintha évtizedek távlatából értek volna ide szavai. — Épp ilyen késő őszi' reggel volt akkor is... Győztünk, de Anna meghalt a három között... Az a dal járt az eszemben, melyről Toman az imént oly meghatóan beszélt. Vájjon miben lelte meg újra az élet örömét, hogy Anna halálával lehulltak a levelek boldogságának fájáról. Mi a titka annak, hogy kibírta a fájdalmat és ereje volt társaival tovább küzdeni, hogy a bányájukat övező fenyves alján fölépülhessen új bányásztelepük ? Toman mintha gondolataimban olvasott volna, felsóhajtott és a vállamra tette kezét: — Nehéz volt elviselnem nélküle az életet. De ne gondold, hogy az a dal megszakadt bennem. Csak más lett, mélyebb, fájóbb, de talán szebb is, hogy Annát a harcolók között láttam...