Uj Szó, 1953. november (6. évfolyam, 265-289.szám)
1953-11-17 / 278. szám, kedd
1953. november 17. ül SZO FRANTIŠEK JANÜRA: Mindent a fogyasztókösönaég érdekében Kubínek, az áruház vezetője, ünnepélyes mosolyt erőltetett arcára és fejével biccentve barátságosan integetett a niegjelent alkalmazottak felé. Aztán hüvelykujjait mellénye kivágásaiba dugva, köhintett egyetkettőt, derekát kifeszítette és megkezdte beszámolóját. — Tisztelt elv társnők és elvtársak! A határozat értelmében a mai tízperc folyamán munkánkról szólunk röviden. Ezzel kapcsolatban ki kell jelentenem, hogy áruházunkban nem folyik a munka úgy, ahogy azt a közérdek megkívánja. Mert azt kell állandóan és mindenhol szem előtt tartanunk, hogy minden körülmények között és minden eszközzel kielégítsük a fogyasztót. Jelszavunk: mindent a fogyasztóközönség érdekében. Mindenben ez vezéreljen bennünket, hogy a fogyasztóközön* ség mindenekelőtt. Igenis. Udvariasság, előzékenység, megbízhatóság és a fogyasztóközönség szolgálatának kimélyitése legyen munkánk vezérelve, A fogyasztó mindjárt az első percben érezze teljes igyekezetünket arra, hogy megkönnyítsük bevásárlását, meggyorsítsuk a vállalat munkaütemét és zökkenés nélkül lebonyolítsuk az áruforgalmat. Aki p^dig nem cselekszik így, az megsérti az állami fegyelmet és nincs helye közöttünk — mondta emelt hangon Kubinek. Kihúzta hüvelykujjait a mellénykivágásokbői, nyelt néhány korty ásványvizet, bólintott egyetkettőt, megfordította a sürün teleírt papírlapok egyikét, végül visszatette hüvelykujjait a mellénye kivágásaiba és így folytatta: — Van-e szebb feladat, mint becsületesen és készségesen kiszolgálni a fogyasztóközönséget? És van-e lélekemelőbb tudat, mint mindig és minden körülmények között kielégíteni kedves fogyasztóközönségünk kívánságait? — kérdezte az üzletvezető átszellemült arccal, égnek emelve szemét, s Az áruház könyvelője ebben a pillanatban visszafojtott egy ásítást és feltűnés nélkül odasúgta szomszédja fülébe: — Tóni, pillants csak oda, menynyit tart még a kezében. Az említett Tóni kinyújtotta nyakát és felsóhajtott: — Végűnk van, legalább még tíz flekkre saccolom. — A mindenségit! — könnyített magán a könyvelő és szemével végigsiklott a padlón, talán akad valami rajta átmenetileg, ami elűzné unalmát. De mivel semmi sem akadt, a parkettkockákat kezdte számolni. Az idő egyre haladt. ,A könyvelő a parkettkockákat számolta. Tóni hüvelykujjaival malmozott, Krehlíkova elárusítónő erősen küzdött a rajta mindjobban elhatalmasodó álmosság ellen, Vanek, a raktárnok merev tekintettel bámult a faliórára, melynek mutatói már régen átugrották a nyolc órát, Procházka elárusító makacsul a kabátujján lévő legyet figyelte, mely tekintet nélkül az üzletvezetőre, meg a fogyasztókra, gondosan tisztogatta szipókáját, Langer, a porta őre, a nyitott szemmel való alvás gyakorlati megvalósításán • fáradozott és Konyka pénztárnokot az a kérdés kötötte le teljesen, vájjon angora hímnyulát ma nyírja-e meg, vagy pedig csak egy hét múlva. Közben az üzletvezető beszámolójának negyedik oldalára küzdötte át magát. — A kővetkező kérdést kell feltennünk: Mit tegyünk a fogyasztóközönség jobb kiszolgálásának érdekében? Igen, igen Mit is tegyünk? Mi pedig erre eképpen válaszolunk ... De nem válaszolt. Mert ugyanakkor kintről hatalmas dübörgés hallatszott. Körülbelül olyan, mint amikor puttonyból kokszot öntünk ki. Az üzletvezető arca elsötétült, de mivel i máskülönben nem történt semmi, felhasználta a beállt szünetet, hogy felfrissítse torkát a harminchatodik korty ásványvízzel és Igy 1 folytatta a félbeszakadt beszá mólót: — Tehát arról van sző, hogy jobban szolgáljuk ki a vevőközön'séget, Mi pedig feltesszük a kérdést: mit is tegyünk a cél érdekében? Mi mást, minthogy állandóan javitsuk a kiszolgálást. Igen, igen. Állandóan javitsuk. A könyvelő, aki a számlálásban már a 378. parkettkockánál tartott, csodálkozva ingatta ide-oda fejét. Szédületes, hogy ez a varázsló hogyan képes a semmiből egyórás beszámolót alkotni. — Mégis ma nyirom meg. — fejezte be gondolatmenetét zavartalanul a pénztárnok, akit teljesen a nyula göndör szörzete okozta gond foglalkoztatott. Az üzletvezető, akinek természetesen halvány fogalma sem volt arról, mi nyomja a pénztárnok lelkét, nagy buzgalommal folytatta a jobb kiszolgálás problémáinak boncolgatását: — Tehát, amint latjátok, a jobb kiszolgálás egyre újabb és újabb formáit kell alkalmaznunk, hogy szolgálatunkat megjavítsuk. Semilyen személyes áldozattól, vagy nehézségtől sem szabad visszariadnunk, hogy kielégítsük a fogyasztóközönség kívánságait Az ö javát tartsuk mindig szem előtt. Fel kell tennünk a kérdést... De nem tette fel, mert ugyanabban a pillanatban még hatalmasabb dörömbölés hangzott fel. Olyan, mint amikor a teherautóból kavics ömlik ki. Az üzletvezető arca még jobban elsötétült. — Kadrnozska elvtárs, azonnal nézze meg, mi történik odakint!... — Nahát, hol is tartunk tulajdonképpen? Ahá, a fogyasztóközönség kiszolgálása. Tehát, ahogy már megemlítettem, elkerülhetetlenül szükséges, hogy a vevőközönség kívá. nalmaihoz alkalmazkodjunk. Ha tehát a fogyasztóközönség például azt kívánja, hogy hosszabbítsuk meg az eladási idő tartamát, természetes, hogy ennek eleget teszünk. Ha pedig azt kívánja ... — Pardon... egy pillanatra, üzletvezető elvtárs, — szakította meg a szóáradatot a visszatért Kadrnozska — az áruház előtt tolonganak az emberek, dörömbölnek az üzlet ajtaján és azt mondják, hogy a nyitással már egy félórát késünk. És így azt gondolom, talán ideje volna kinyitni. Az emberek már türelmetlenek ... —• Kinyitni? — kérdezte megrökönyödve az üzletvezető. — Maga Kadrnozska, úgylátszik megbolondult. Talán azért, mert az emberek türelmetlenkednek, szakítsam félbe az olyan fontos probléma megoldását, mint amilyen a fogyasztóközönség kiszolgálása? Még mit nem! Kerem, ezennel megnyitom a vitát a felvetett... Ebben a pillanatban azonban Vanek raktárnok, aki eddig merev tekintette! figyelte a faliórát, felugrott helyéről .. az események pedig aztán gyors ütemben követték egymást: egy percen belül megnyílt az áruház a vevők előtt és egy hétre rá Kubinek üzletvezető örökre elhagyta a vállalatot. Fordította: Beck Lázár. Kifulladt asszonyok A minap egy szép őszi alkonyon egy már javában őszülő barátommal találkoztam. Nagyon megörültem a találkozásnak, mert csaknem egy éve annak, hogy utoljára láttuk egymást. Mosolyogva ráztunk kezet és érdeklődve nézegettük egymást. Változtunk-e azóta, vagy sem? Barátom kéjek álla felé nyúltam mqlyet alapoxcn benőtt a szakáll. Furcsának találtam feltenni a kérdést, mire jó ez a szakáll, mert az csaknem olyan különösnek hangzott volna, mintha az olvasó fordulna hozzám, miért éppen ezt a szokatlan címet adtam a történetnek. Wi köze a kifulladt asszonyoknak az én szakállas öreg barátomhoz? De legyünk csak türelemmel. Előttem is csak jó órányi sétálgatás után világosodott meg a helyzet Barátom közismert ember. Az elvtársak tudják róla, hogy pontosan jár a gyűlésekre és szívből beszél az emberekhez. Tavasszal az egyik tömegszervezet járási titkára meghívta egy elčadás megtartására. — Ekkor kezdődött a szakáll históriája — fogott bele barátom a mondókájába. — Elfogadtam a meghívást. Este nyolcra szabták meg a gyűlés kezdetét. Pontos akartam lenni, hát már háromnegyed nyolckor ott voltam. A sofőrrel együtt be akartunk nyitni a kultúrházba, de hiába erőlködtünk. Az ajtók zárva voltak. — No jó, — gondoltam — korán jr ttünk, hát várhatunk egy kicsit... Vártunk is. Már vagy öt cigarettát elszívtunk, de a hallgatóknak, a titkárnak hire-hamva sem volt. Ügy kilenc óra felé a sofőr tréfálkozva megszólalt: — Ebben a várakozásban kinő az ember szakálla is! igazat adtam neki. Bosszantott á dciog. Több mint egy óra hosszat beszélgettem a sofőrrel, hát nem akartam még egy előadással terhelni. Néhány nap múlva üzent a titkár, hogy sok dolga miatt megfeledkezett a tervbevett előadásról és bocsánatot kévt hanyagságáért Mit tehettem volm mást, minthogy válaszlevelemben jól megmostam a fejét. S ekkor akaratlanul is eszembe jutottak a sofőr szavai. Gondoltam megtréfálom a titkárt azóta nem borotválkoztam. Most egy hete újra jelentkezett. Egész küldöttség jött hozzám és biztosítottak, annyi hallgatóm lesz, hogy még egy tűt sem ejthetünk le a teremben, csak menjek ki hozzájuk. Magyar kultúrest Elfogadtam a meghívást. Gondoltam hrgy a. titkár azóta megváltozott és fó szervező lett belőle. Tegnap este újra kimentünk. Az ajtók tárva-nyit va voltak ugyan, de csak egy ember lézengett a teremben. A házmester volt. Illedelmesen megemelte a sapkáját és szerényen megjegyezte: — Bocsássanak meg, hogy csak most rendezkedünk, de a titkár elvtárs csak este szólt, hogy előadás lesz/itt... Elöntött a méreg. A sofőr elhúzta a száját és csak azt mondta: — Gyerünk a ház elé, ott tisztább i levegő. Kimentünk. Csak ekkor vettem észre, hogy az ajtó mellett a falon frissen ragasztott cédula függ. „Este nyolckor előadás" felírással. Türelmetlenek voltunk mindketten. Félóra múlva néhány futólépésben felénk tartó asszonyra lettünk figyelmesek. A nagy sietésben kifulladva, levegő után kapkodva kanyarodtak be az előadóterembe. — Megálljon! — fogtam karon az utolsó asszonyt. — Mondja csak, hova sietnek annyira? — Hát az előadásra! — nézett rám csodálkozva az asszony, örült, hogy végre megállhatott és kifújhatta magát. — Tudja, — szólt ezután kissé megnyugodva, — a nőbizottság ülééén voltunk s egyszerre csak berobog hozzánk a titkár elvtárs, hogy. hagyjunk abba mindent, mert Bratislavából egy elvtárs előadást tart a kultúrházban. Még időnk sem volt megkérdezni tőle hogy miért nem hirdette ki előre, hogy előadás lesz és máris tovább futott a CsISz-házba ... A sofőr erre elnevette magát: — Na látják, mire befutottak, kinőtt az élvtárs szakálla! Az asszony elvörösödött. Szégyélhette magát és csak ennyit mondott: — Na majd adunk mi annak a titkárnak! • Azért meséltem él ezt a történetet, — szólt a barátom, — mert újságíró vagy. trd meg, hogy az ilyen szakállról és a kifulladt asszonyokról szóló história már régen a múzeumba való. No, de az olyan kapkodó, tehetetlen titkár is. Még ma este levágatom a szakállam és elküldöm neki emlékbe. Hátha megjavul tőle. Petröci Bálint A Csehszlovák Szovjet Barátsági Szövetség bratislavai klubja a szokott pénteki kultúrestét ezúttal a magyar dolgozóknak szentelte. Az e hó 13-án a Barátság Hónapja alkalmából rendezett kultúrest felett Csemadok vállalt védnökséget. A klubhelyiséget zsúfolásig megtöltő közönséget Székely elvtársnö köszöntötte közvetlen szavakkal és ezt a közvetlenségét az egyes műsorszámok bevezetésénél mindvégig megtartotta. Elsőnek Egri Viktor államdijas író tartott színe* és tartalmas előadást „A szovjet kultúra a béke szolgálatában" címmel. Előadásában összehasonlítást tett a szovjet és a nyugati, de különösen az amerikai kultúra és irodalom között. Megállapította, hogy a legújabb angol és amerikai irodalomból teljesen eltűntek a hősök. Ez természetes következménye annak, hogy az angol, de főleg az amerikai életből is teljesen hiányoznak az igazi hősök. Ezzel szemben a szovjet társadalom szocialista berendezése hősöket nevei, akiknek magatartása a szovjet népnek életük minden körülményeiben például szolgál és megsegít bennünket is akadályaink legyőzésében, nehézségeink leküzdésében. Az osztályokra tagozódó társadalomban hősnek azt tekintettük, aki szembefordult az elnyomó rendszerrel. Felszabadult életünkben, elnyomást nem ismerő napjainkban hős az építésnek élenjáró munkása, a béke rendithetetlen harcosa. „A Szocializmusban a legfőbb érték az ember" — ez a jelszó mutat rá a szovjet kultúra magasabbrendüségére, ez a jelszó mutatja, hogy közeledik a kommunizmus kora, ahol megvalósulnak az emberiség nagy álmai és egyben teljesülnek apró vágyai is. Egri Viktor előadását a közönség lelkes tetszéssel, hošíszú és őszinte tapssal hpnorálta. Utána Nagy Jenő, a Csehszlovák Rádió szerkesztője egy Majakovszkij-verset, majd fiatal magyar költőinktől, Dénes Györgytől és Bábi Tibortól szavalt el egy-egy költeményt. A versek egyszerű és átélt tolmácsolása a közönséget magával ragadta. A Faluszínház magyar együttesének énekszáma után Viliam Záhorský. államdíjas színművész. Smrek kitűnő fordításában Petőfi „Egy gondolat bánt engemet", majd „Falu végén kurta kocsma" cimü versét szavalta el mély átérzéssel és olyan sajátos lebilincselő-\ előadómüvészettel, amelynek csak ritkán vagyunk tanúi. Ezt Mária Kiáonová-Hubová nagysikerű énekszámai követték. Két szlovák és egy magyar népdalt énekelt kiváló tudással és kedvességgel Schöffer elvtárs karmester zongorakísérete mellett. Majd Hana Meličková államdíjas művésznő szavalatait hallottuk. Petőfi „Apostol" című költeményéből adott elő egy reszletet, szlovákul és magyarul Ady ..Felszállott a páva" című versét szavalta. Különösen magyar szavalatával aratott megérdemelt, őszinte sikert. Ugyancsak nagy lelkesedéssel hallgatta meg a kultúrest közönsége Alexander Baránek magyar énekszámát. A kultúrest kivételes nagy sikerét a Nemzeti Színház két államdíjas művészének és két élenjáró énekesének szereplése biztosította. Nagy szeretettel jöttek a magyar dolgozók közé és színvonalas műsorukkal emelték a kultúrest fényét. A közönség hangulata az első perctől kezdve lelkes volt. Maradandó benyomásokkal és azzal az őszinte kívánsággal hagyták el a CsSziBSz klubhelyiségét, hogy ilyen szép és színvonalas kultúrestben gyakrabban legyen részük. O. K. Boldogító emlék Már kora délelőtt ott ^nyüzsgött a kis bányászváros apraja-nagyja a Sztálin elvtárs nevét viseló szénbánya 8-as számú aknatornya körül. Kíváncsian figyelték a nemrég újjáépített aknatorony alján időnként fel-fel bukkanó felvonót, mely több évi szünet után ma hozza felszínre a bánya első szenét. Gyönyörű őszi nap volt. Űg'y tűnt fel, mintha maga a természet is együtt örülne Uj-Gorlovka bányászaival. Lent a bánya egyik szintjén Ivan Artyuhov és brigádjának tagjai most indították útjára az első csillét. Nem kőtörmeléket, ázott bányafát, s géproncsokat szállít felszínre, hanem szenet, csillogó fekete szenet Pontosan tíz óra volt, mikor az első szénrakomány napvilágot látott. Ekkor megszólalt a bánya szirénája, s hangja túlharsogta az első szenet köszöntő sokaság tapsviharát. A városkában mindenki ismerte a szirénázás okát, jól tudták, hogy ettől a perctől új élet köszönt rájuk. A bánya dolgozói megnyerték nehéz harcukat. Helyrehozták a fasiszta fenevadak által okozott borzalmas károk egy részét. Éveken át víz borította a bánya belsejét, kiépített folyosók omlottak össze, drága gépek pusztultak el. Amikor Ivan Artyuhov a Nagy Honvédő Háború győzelmes befejezése után hazatért a kis bányászvároskába, szinte sirvafakadt a rom és pusztulás láttán. De nem tétlenkedett sokáig, újjászervezett brigádjával átvette a bánya újjáépítésének irányítását. A május elsejei munkafelajánlásukban kötelezték magukat, hogy fél évvel a kitűzött határidő előtt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára kitermelik az első szenet. A nehézségek százai merültek fel, s már-már úgy volt, hogy le kell mondaniok a győzelemről, mert a \rengeteg bányavíz erősen akadályozta a munkák menetét. A hős brigád azonban nem csüggedt el, éjt nappallá téve dolgozott, s az eredmény nem maradt el. Fent volt a Lenin és Sztálin elvtársak képével díszített első csille és a csillogó széntömbök felett fehér táblán ez állt: „Dicső hazánkriak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 29. évfordulója tiszteletére." Alatta kisebb betűkkel: Artyuhov brigád. Lelkes taps kísérte a sínpáron tovagördülő csille útját, melyet rövid idő alatt még 28 követett Artyuhovék teljesítették a nagy napra tett felajánlásukat és megteremtették a zavartalan termelés előfeltételeit. Hosszú évek teltek el azóta. Gondolatban ma is ott állok az ünneplő sokaság között. Látom, miként üdvözli a tömeg tapsvihara Artyuhovot és brigádját, s tudom, hogy UjGorlovka Sztálinbányája azóta soksckezer tonna szénnel gazdagította a kommunizmust építő szovjet népet. Fördós Kálmán, Perbete. A szovjet könyv — a mi tanítónk és tanácsadónk a szocializmus építésénél Vasárnap, november 15-én Prágában a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség kerületi és városi tanácsa konferenciáján megnyitották a „Szovjet könyv a mi tanítónk és tanácsadónk a szocializmus építésénél" című akoiót. A konferencián részt vettek a prágai kerület könyvtárosai, népnevelői, a kerület szakszervezeti bizottságának, a CsSzBSznek és a CsISz-nek kiküldöttei, hogy tárgyaljanak arról, mily módon nyerhetnék meg dolgozóink köréből az olvasók legszélesebb tömegeit, hogy alaposabban és jobban megszeressék a szovjet könyvet. A szovjet könyvakciónak az a célja, hogy dolgozóinkban még nagyobb lelkesedést ébresszen a szocializmus építésére és rrffegtöltse életüket a világ leghaladóbb és legjobb művészetének, a szocialista művészetnek szépségével. i