Uj Szó, 1953. szeptember (6. évfolyam, 212-237.szám)
1953-09-09 / 219. szám, szerda
1953 szeptember 9 UJS7Í? # 5 Václav Kopecký elvtái> miniszterelnökhelyettes beszéde Folytatás a 4 ildalról.) zanak Fucsík ifjúságának idejéből származó emlékek felett, hogy figyelmesen megvizsgálják, mi ment végbe Július Fucsíknak, mint a népiskola tanulójának és mint diáknak lelkében, és hogy megerősödjenek annak felismerésében, hogy ezek olyan hajlamok voltak, amelyeket Fucsík lelkében a jó tanítók keltettek, amelyek együttesen határozták meg a jövő nagy nemzeti hős sikeres fejlődését. Ilyen értelemben törekszünk Július Fucsíkot példaképül állítani. Magasra emeljük nevét, hogy a leg nemesebb emberi törekvések jelképeként tündököljön. A legmagasabbra emeljük Július Fucsíknak nevét, mint a békeharc, a nemzetek közötti barátságért, a szabadságért, és 1 haladásért, az emberiség boldog jövőjéért folytatott harc jelképét. A világ számos nemzetének nyelvén hangzanak el üzenetének szavai emberek „Szerettelek titeket! Legyetek éberek!" Július Fucsík nem zeti hős halálának tizedik évfordulóján. Hallassa hangunk a lehető leghatalmasabban, hogy éberek vagyunk és el vagyunk szánva minden erőnkkel hozzájárulni ahhoz, hogy az emberiség ellenségei, akik meg akarják ismételni a háborús szenvedéseket, teljesen visszavonulásra kényszerüljenek és hogy hazánk biztonságának és békés épitőmunkánknak érdekében győzedelmeskedjék a világban a tartós béke. fis Július Fucsík nevében ujjong va szárnyaljanak a dalok menetelésünk útján, azon az úton, amelyen előrehaladunk az életörömért, a szocializmus győzelméért országunkban, dolgozó népünk javáért, hazánk felvirágzásáért, nemzetünk boldog jövőjéért. f Örök dicsőség Július Fucsíknak, nemzeti hősünknek! Éljen pártunk, amelyet Július Fucsík annyira szeretett, éljen a CsKP! Éljen Július Fucsík forró szeretetének országa, éljen a nagy Szovjetunió és annak kormánya Malenkov elvtárssa] az élén! Éljen Július Fucsík nevében a békéért és a nemzetek közötti barát ságért folytatott győzelmes harc! Éljen drága népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságunk! Éljen szeretett köztársasági elnökünk, Antonín Zápotocky elvtárs! Julius Fucsík emlékest Bratislavában Július Fucsík nemzeti hősnek, a felejthetetlen kommunista harcosnak és hazafinak müve, aki életét a munkának és harcnak szentelte azért, hogy az emberek szabadon élhessenek és örömteljen alkothassanak, a bratislavai dolgozók számára is a tanulságok, a megerősödés forrását jelenti 4s bátorságot ad nekik az összes akadályok legyőzésére. Halhatatlan alkotó öröksége iránti hűségüknek adtak kifejezést hősi halálának tizedik évfordulója előestéjén, hétfőn, szeptember 7-én a bratislavai Nemzeti Színházban tartott emlékesten, amelyet Szlovákia Kommunista Pártjának központi, Kerületi ég városi bizottsága rendezett. A bratislavai dolgozók tisztelik Július Fucsíkot, aki az őrömért folytatott harc rettenthetetlen harcosának nemes példaképe, az igazság és a munkásosztály iránti odaadás példaképe Egyben megemlékeztek valamennyi hős társáról, akik ' népünk javáért elestek a fasiszta betolakodók elleni harcban. Az emlékesten, amelyet Jolana ITercková-Durná, nemzetgyűlési képviselő, az SzlKP kerületi bizottságának titkára nyitott meg, részt vettek az SzlKP Központi Bizottságának tagjai, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének és a Megbízottak Testületének tagjai, a bratislavai konzuli testület képviselői, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Szlovákiai Bizottságának, a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának, a Nemzeti Arcvonal valamennyi részének képviselői, a milícia és a 1 hadsereg képviselői, az államdíjasok, rendjelesek és kitüntetettek, valamint Bratislava és környékének számos dolgozója. Július Fucsik művéről Ondrej Klo. kocs iskola- és népművelésügyi megbízott mondott beszédet. Beszédében leírta Július Fucsík nemzeti hősnek az életét, akinek műve ma dolgozó népünket arra lelkesíti, hogy fokozza ó^itő erőfeszítéseit és új munkagyőzelmeket érjen el a népi demokratikus haza dicsőségére. Az est művészi részében Mikulás Huba áUamdíjas, a Nemzeti Színház tagja részleteket olvasott fel Július Fucsik műveiből, majd a Lucsnioa, a CsISz Szlovákiai Központi Bizottsága mellett működő ének- és táncegyüttes, az államdíj liaureáitusa és a m. és IV. vklágifjúsági. Találkozó laureátusa Jépett fel. 0. Klokocs iskola- és népnevelésügyi megbízott bes-éde O. Klokocs megbízott, miután ecsetelte Július Fuoík életét, a pártba vezető útját, valamint a kommu nista sajtóban végzett kezdeti tevékenységét, rátért Fucsík riportjai nak értékelésére, amelyeket a bur zsoá republika alatt írt. Fucsík riportjainak ereje szigorú pontossá gukban é s igazságukban rejlik és abban, hogy könyörtelen világosság gal elemzi az eseményeket és azok összefüggését. Júliue Fucsík halálosan gyűlölte a burzsoá demokrácia és képviselői hamisságát, hazug voltát. Éles tollával kardként sújtott le a szabadságról „általában", a világhumanizmusról, az erkölcsi elvekről stb. szóló gyatra mérlegeléseikre, amelyek, kel a burzsoázia és firkászai elárasztották sajtójuk hasábjait, hogy az emberek figyelmét eltérítsék a gazdasági válság igazi okairól, amiely a köztársaságban és az egész kapitalista világban dúlt. Rámutat a válság és a nyomor igazi okaira, és arra, mit jelent ez a népre, rámutat a célra is, amelyhez a burzsoázia szükségszerűen eljuthat — a fasizmusra, és annak következményeire a kultúrára és az egész emberiségre. Már 1929. ben a Tvorbában arról ír, hogy máként nehezedik rá a fasizmus Csehszlovákiára, megmagyarázza a fasizmus gazdasági és szociális lényegét és harcra ösztökél ellene. És ettől kezdve egész újságírói munkásságát. bármilyen kérdésre vonatkozóan, az a szívós erőfeszítés hatja át, hogv széles arcvonalat alakítson ki az összes becsületes emberekből nálunk és a világban, olyan arcvonalat, amely szembeszálljon az előrenyomuló fasizmussal. Ebben naponkénti irányvonalat és útmutatást jelen, tettek számára Klement Gottwald elvtárs oikkei a kommunista párt politikájának bennük tartalmazott elvei és céljai. Júli-is Fucsík cikkeiben, riportjaiban és megjegyzéseiben konkrét példákon tovább propagálja, magyarázza ezeket az elveket és cé lókat és igyekszik az olvasókkal elfogadtatni. Nincs olyan újságírói forma, amelyet Július Fucsík ne alkalma zott volna munkájában, a fasizmus elleni harcban: rövid megjegyzések ben, terjedelmes cikkekben és rí portokban, irodalmi, kritikai cik kekben, vasárnapi elbeszélésekben, amelyek a haladó sajtóban jelentek meg, mindenütt mesteri módon mért csapást az ellenség legérzéke nyebb pontjára. Tudta, hogy azon módok egyike, ahogyan az ellenségre hatásos csa pásokat mérhet, az igazság terjesz tése aiTól az országról, amelynek népe mentesült a kizsákmányolóktól, ahol a dolgozó ember uralko dik, új világot, urak és elnyomottak nélküli világot építve — a Szov jetuniőről szóló igazság terjesztése. A Szovjetunió iránti szeretet Fu csík személyének egyik legalapve tőbb és legkifejezőbb vonása. A Szovjetunió iránti szeretetének szerves részét képezi saját cseh nemzete és a Csehszlovák Köztársaság iránti szeretete. Tudta, hogy az egyetlen út, amely a cseh és a szlovák népet igazi szabadsághoz vezeti az az út, amelyen a Szovjetunió népe haladt és halad. Ezért Július Fucsík arra törekedett, hogy Ismereteket terjesszen a szovjet népről, annak munkájáról, és eredményei, röl, hogy így saját, csehszlovák népének megmutassa a jövő perspek. tíváit és az utat, amelyen ezekhez elérhet. Klokocs elvtárs ezután Fucsik szovjetunióbeli útját ecsetelte, leírta harcát az előrenyomuló fasizmus ellen és illegális tevékenységét. Végezetül méltatta Fucsík »Üzenet az élőknek« című könyvének nagy jelentöségét. »Mennyi gyengédséget és emberszeretetet öntött Július Fucsík azokba a szerény lapokba, amelyekre azt az ő utolsó riportját írta, mely tulajdonképpen kiáltvány — az emberiség és az élet iránti szeretet és az ellenség iránti gyülö let kiáltványa, amely az új ember hitvallása, népszülte hős embernek, a Kommunista Párt által nevelt embernek a hitvallása! Mily mérhetetlenül hatalmas és magasfokú az az erkölcsi erő, amely kifejezésre jutott azokon a szerény lápokon, amelyeken Július Fucsík oly egyszerűen, szerényen beszélt az élet értei mérői és értékéről! Mily átható az a világosság, amellyel Július Fucsík messzire, előre, a jövőbe világított, hogy örökké égjen ez a fény azokban a milliókban, akik e fényt meglátják. Azok a körülmények, amelyek között ez a mü megszületett, csak kiemelik a mü szerzőjének lelki nagyságát, amely akkora, hogy nem volt képes nem írni, mert nem tagadhatta meg önmagát, mint ahogy a nap nem tarthatja vissza sugarait. Ilyen volt Július Fucsík, a fasizmus elleni rettenthetetlen harcos, aki halála után is az ú^ világért és az ember, boldogságáért harcolt. Ma, halála után tíz évvel Július Fucsík, a békeharcosoknak, a Nyugat-Németországban újjáélesztett sötét fasiszta erők és ez erők újjáélesztői. Hitler amerikai és másutt lévő örökösei ellen harcolóknak első soraiban áll. Amint életében a kommunista harcos példaképe, a kommunista ember példaképe volt akkor is, amikor szemtől szembe állt a halállal, legyen most ls mindnyájunk néldaképe azon célok eléréséért folytatott harcunkban, amelyekért élt és amelyekért harcolt és meghalt® — fejezte be ünnepi beszédét O. Klokocs iskola- és népneve, lésügyi megbízott. Csehszlovák államiéinak üdvözlő táviratai a bolhát államünm p alkalmából \ Antonín Zápotocky köztársasági elnök Georgi Damjanovnn' i Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlése elnökének, Bulgáriánál. i/ovjet Hadsereg által való felszabadítása ü- évfordulója alkalmába Következő üdvözlő táviratot küldte: „Georgi Damjanov elvtárs, a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke, Szófia. Engedje meg Elnök elvtárs, hogy saját nevemben és az egésy csehszlovák nép nevében legszívélyesebb üdvözleteimet és jókívánságaimat küldjem Önnek és az egész bolgái népnek Bulgáriának a dicsőséges Szovjet Hadsereg által a fasiszta járom alól való felszabadítása 9 évfordulója alkalmából. Viruljon és erősödjék a szövetség és kölcsönös együttműködés nemzeteink között, amelyek a Szovjetunióval élükön a/ egész emberiség boldog jövőjéért és a tartós békéért harro'nak! ANTONÍN ZAPOTOCKÝ, l <• a Csehszlovák Köztársaság elnöke", • Viliam Široký miniszterelnök üdvözlő távirata Valko Cservenkovhoz, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökéhez: „Valko Cservenkov elvtárs, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, Szófia. A Bolgár Népköztársaság a dicső Szovjet Hadsereg által a fasiszta járom alól való felszabadítása 9 évfordulójának napján önnek és az egész testvéri bolgár népnek Csehszlovák népünk legforróbb üdvözletét és jókívánatait küldöm. önnek és a Bolgár Népköztársaság népének további sikereket kívánok a szocializmus építésében és a nagy Szovjetunió oldalán a nemzetek közötti tartós békéért harcoló nemzeteink barátságának megszilárdításában. VILIAM ŠIROKÝ, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke". • Václav Dávid, külügyminiszter hasonló hangzású üdvözlő táviratot intézett Dr. Nincso Nejcsevhez, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszteréhez. A Csehszlovák Hadsereg Napja Október 4. én ünnepli meg népünk a Csehszlovák Hadsereg Napját, amely nap nemcsak a fegyveres erők tagjainak, hanem az egész dolgozó népnek is -ünnepévé válik. A Cseh szlovák Hadsereg Napja ez évi ün nepségeinek jelentős része a kato náknak a tényleges katonai szol. gálatra és a csehszlovák hadsereg soraiba való ünnepélyes belépésük előkészítése lesz. Szeptember 14-töl 30-ig terjedő napokban az üzemekben, falvakon iskolákban és hivatalokban a dol gozók gyűléseket tartanak. Október 3 án, a Csehszlovák Hadsereg Nap ja előestéjén va katonai alakulatok és védnökség! üzemek közös kultúrestéket rendeznek, amelyeket ünnepélyes tűzijátékkal fejeznek be. Október 3-án este Prágában, Brnóban, Bratislavában, Plzenben, České Budejovicén, Karlové Varyban, Ostravában és Kassán nagy manifesztációkat rendeznek a had sereg tagjainak részvételével. A kö vetkező napon a sport és honvédelmi délutánon a hadsereg legjobb sportolói vesznek részt. Szeptember 28-tól október 18-ig terjedő napokban a Hadsereggel való Együttműködés Szövetségének védnöksége alatt a katonákka; beszélgetéseket rendeznek. Ezeken a beszélgetéseken az újoncok tényleges katonai szolgálatuk megkezdése előtt kötél ezettségvállalásokat tesznek, hogy hadseregünk példás katonái lesznek. A Csehszlovák Hadsereg Napja központi jelszava: »Előre hazánk törhetetlen védelméért, a szocializmusért és a nemzetek közötti békéért!« szellemében bebizonyítja hadseregünk azt az erejét és egységét. amelyet a dicső és legyőzhetetlen Szovjet Hadsereg tapasztalataiból merit: bemutatja, hogyan védi azokat a vívmányokat, amelyeket dolgozó népünk kiharcolt és hogy a többi népi demokratikus hadseregek oldalán hogyan őrzi a világbékét. Majdnem 6000 tonria vasércet,feitettek lerven felül a Bányás/nap tiszteletére A kohászati ég ércbányaiparügyi minisztérium Vörös Zászlajával kitünteti gömöri bányászok bejelentették, hogy a Bányásznap tiszteletére tett felajánlásukat már jelentősen túlteljesítették. A gömöri vasércbányák üzemeiben 4879 tonna érc helyett terven felül 5895 tonnát termeltek ki és 443 méter hosszú tárót fejtettek. A terven felül kitermelt legtöbb éroet a rozsnyói bányaüzemek tárnáinak bányászai szolgáltatták, akiket a vállalat vándorzászlajával tüntettek ki. A rozsnyói bányászok elhatározták, hogy a Bányásznapig 2400 tonna ércet termelnek ki terven felül. Augusztus végéig azonban már 2470 tonna ércet bányásztak és 150 méter helyett 292 méter hosszv tár ót fejtettek. A yashegyi bányászok iis túlteljesítették a Bányásznapra tett felajánlásaikat és terven felül 1572 tonna ércet termeltek ki. Dobsinán, amely a legjobb gömöri bányaüzemek közé tartozik, terven felül 500 tonna ércet bányásztak és 30 méternél hosszabb tárót fejtettek. A dernői és az alsósajói bányaüzemek is jelentették felajánlásaik túlteljesítését. Az alsósajói bányászok a mult héten versenyre léptek a rudabányaj magyarországi bányaüzemmel és a Bányásznap tiszteletére tett felajánlásaikat már teljesítették. Majdnem 700 tonna ércet termeltek ki terven felül. Az üzem legjobb munkás csoportjai közé tartozik Svorc András vájár csoportja, amely augusztusban 120 százalékra teljesítette a normáját és 55 tonna érccel többet termelt ki Koleszár Márton munkás tárófejtöinek csoportja terven felül 52 tonna ércet bányászott ki. A Bányásznap előtt valamennyi gömörj bányaüzemben szaporodnak a péntek-kollektívák. Szeptember első napjaiban 141 csoport dolgozik a péntekesek módszere szerint. Legtöbb péntek csoport a rozsnyói bányaüzemben dolgozik, ahol már 65 bányászkollektíva 5 nap alatt teljesíti heti feladatait. Dernőn 36, Vashe. gyen 16 csoport dolgozik a péntekesek módszerével. A MAGYAR TANNYELVŰ PEDAGÓGIAI ISKOLA igazgatósága értesíti azokat a dolgozókat, akik látogatni akarják a Dolgozók Esti Iskoláját, hogy a beiratkozások szeptember 15 ig tartanak, délelőtt 8—10 óráip a Pedagógia Iskolában, Bratislava, Hunajská 33. sz. Ugyanitt és ugyanebben az időben a dolgozók beiratkozhatnak a távtanulásra is.