Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)

1953-07-04 / 162. szám, szombat

4 \ III %w 1953 július 4. Arltadij Pervencev: Komszomo becsület Pervencev könyve a szovjet ifjúság életének hü tükre _a második világháború előtt és a háború alatt. A szovjet ifjúság, amelyet a kommunista párt nevelt és amely átment a Nagy Honvédő Háború tüzén, tisz. tán látta, hogy a nép sorsa egyben az ö sorsa is. Ezt az igazságot testesíti meg Szergej Lagunov, a regény főszereplője. Lagunov gyermekkorát és ifjúságát a Szovjetunió építésének korszakában élte le. Apja eleinte a halászok életét éli, de mikor egyik fiát egy tengeri vihar elragadja, megfogadja, hogy visszatér a föld. höz, ahonnan elindult. A fiatal Szergej apja mellett halad amikor az a faluban büszkén vezeti a.z első traktort, hogy az első barázdákat megszántsa vele. És ezzel a kubáni puszta felett elsivított az első lövedék, az a lövedék, amely az egykori vesződséges paraszti élet ellen intézett döntő támadást. • A földön felvirult az új kolhoziélet hajnala. Ezen a földön harcol Lagunov az osztályellenség, a kulákság ellen. Lagunov lelkes kollektívában él, ahol az ifjúság neveléséről a szovjet társadalom gondoskodik, hogy a kommunista jövő méltó építőjévé nőjjön fel. Szergej lelkes tervekkel lép a Komszomolba, de terveit a Nagy Honvédő Háború keresztezi. A háború a Krímben találja a katonai repülőtéren. Ejtőernyősnek képezik ki. Bátor szív, lelkesedés, erős akarat kell ide és ez mind neki, mind társainak megrvan.^Akár mint ejtőernyöp, akár mint a sztálingrádi csata hőse, vagy mint partizán lelkesen védelmezi a Nagy Októberi Fórra, dalom vívmányait. Amikor úgy látszik, hogy nincs megelégedve azzal a beosztással, amit kap, akkor is csak azért ellenkezik, mert túlkönnyünek találja a beosztást és inkább az ellenség hátában szeretne harcolni, mint ejtőernyős. A parancsnokok tanulni küldik és Szergej az iskolában is megállja a helyét, kitűnő vezérkari tiszt lesz. A fiatal tiszt azonban nemcsak a harcban tünteti ki magát, tudja, hogy utána jön a béke, dolgozhat, örülhet, szerethet újra. A krimi félsziget partizánharcai elevenednek meg az olvasó előtt. Noha a partizánok kevesebben,.voltak a németeknél, mégis blíran harcolnak, mesteri támadásokat ve. zetnek és mindig győznek. Győzelmük biztos, mert tudják, miért harcolnak: a szovjet hazát védik. A Nagy Honvédő Háború befeje. zésével Szergej Lagunov világosan látja a teendőjét, küzdeni az ellen, hogy az átélt háború borzalmai ne ismétlődhessenek meg. Ezeket mondja: „Sorsunk egybeforrt szocialista hazánk sorsával. Életünk boldog volt. Szilárd léptekkel haladtunk át a véráztatta csatatereken, Európa csataterein. Szemünk előtt szülfettek újjá az elhamvadt városok, szemünk előtt született új élet a véráztatta földön. A nép elűzte a háború átkos madarát és nem akarja, hogy ez a madár még egyszer meg. suhogtassa feje felett fekete szárnyait. Senki sem akarja, hogy megismétlődjék, ami történt. Én sem akarom." 1 A világ tudja, mit köszönhet nekik, a szovjet embereknek, a Lagu. novoknak. Tudja, hogy a fasizmus pusztulásra szánta az emberiséget és ettől szovjet emberek mentették meg az emberiséget. A szovjet katonák győzelemmel járták be Szófia, Belgrád, Bukarest, Budapest, Bécs utcáit. Ahol a szovjet emberek jártak, ott elvetették a kommunizmus magvait, amelyek Európa földjén virágba szökkennek. Lagunov a háború után Luszjával, megtalált szerelmével együtt' elindul a béke útján. Hogy a békét védhesse, beiratkozik a Frunzeról elnevezett katonai főiskolára, hogyha a hazát újabb veszedelem fenyegetné, felkészültebben, alaposabb tudással léphessen harcba, a kom. munizmust építő katonához méltón. Pervencev regényének hősei igaz emberek, akiket a haza szeretete és az igaz emberség érzése füt. Ezek az emberek példát mutatnak az országépítés munkájában és a harcban egyaránt. * Akár Lagunov apját nézzük, aki kolhozelnöknek éppúgy kiváló, mint partizánvezetőnek, akár Szergejt, aki mintaképe az igazi komszomolistának. A női alakok, Luszja, Szergej szerelme, vagy Anjuta, Szergej huga, mintaképei az önfeláldozó, hazáját szerető szovjet nőnek, aki életét kész feláldozni az igaz ügy hü v&> delmében. A mi ifjúságunk sokat tanulhat ebből a könyvből. Megtanulhatja, hogy. a nép sorsát egynek érezze saját sorsával, megtanulhatja, hogyan kell lelkesen építeni a szocializmust és hogyan kell önfeláldozó odaadással harcolni a békéért. Amikor az olvasó leteszi Pervenrcev könyvét, az alakok tovább él. nek benne. Látja maga előtt Szergej Lagunov életét, azt az egyenes vonalat, amelyen halad, a becsület és a hazaszeretet útját. De a többi szereplők is mind élő, harcoló emberek, akiknek legfőbb törekvésük a béke megvédése. Vidor István. Az elveszett levél í. L. CARAGIALE VÍGJÁTÉKÁNAK BEMUTATÓJA AZ ŰJ SZÍNPAÖON 1952 Január 30-án ünnepelte a haladó világ J. L. Caragiale, a legnagyobb román drámaíró, a kritikai i realizmus legnevesebb román képviselője születésének századik évfordulóját. Caragiale gyermekkorát Ploestifoen, a már akkor jelentős ipari városban élte le. Iskoláit elvé. gezve, Bukarestbein telepedett le és igen változatos foglalkozásokkal próbálta megkeresni a kenyerét. Sorban súgója volt a Nemzeti Színháznak, majd újságíró, egy ideig élclapot szerkesztett, aztán tanfelügyelő és tanár lett, egy esztendeig pedig — az 1888—1889-es idényben — a Nemzeti Színház igazgatója volt. Caragiale életútja következetes és harcos volt. Haladó és szabadság, szerető szelleme fellázadt a román polgári társadalom és bojári világ hazugságai ellen. Tiszta értelme világosan látta a bomló kapitalizmus válságának tüneteit, a pénzes polgárok, korrupt hivatalnokok erkölcsi romlottságának okait. Kritikusan szemlélte és leleplezte ezeket az okokat, amelyek ezt a korruptságot és rohadást előidézték és egész rendét zsákutcába vitték. Müveiben, elsősorban színmüveiben, a gúny éles ostprával csapott rá a bukaresti nagypolgáriságra, (Viharos éjtszaka), kipelllengérezte a kispolgárság erkölcsi képét (Leonida űr és a reakció), s pompás szatirikus elemzését adta a korrupt vidéki tár. sadalomnak, (Az elveszett levél). Ezeknek a játékoknak, amelyek a nagy orosz példaképre, Gogolra emlékeztetnek, az ad olý nagy jelentőséget, hogy Caragiale igen bátran világított rá a román nagybirtokos burzsoá rendszer lényeges alapjaira, hogy leleplezte demagóg politikáját és élésen megfestette ennek a kizsákmányoló rendnek erkölcsi arculatát. A gúny ostora azonban csak a habzsoló étvágyú, ostoba polgárra és birtokosra csap,' a nép fiában, a munkásban és parasztban ez a nagy román író csak tragikust hőst lát. (A vád.) 1907_ben Caragiale úgyszólván az egyedüli, aki cikksorozatban merészen kiáll a felkelő parasztság igazsága mellett és kíméletlen hanggal elítéli a nép hóhérait. Egészen természetes ezek után, hogy —aragialet a román burzsoázia üldözte, darabjainak előadásai elé akadályokat gördített éa mint írót mindenképpen tönkre akarta tenni. A nagy román író kénytelen volt elhagyni hazáját; életének utolsó éveit Berlinben töltötte, ahol 60 éves korában, 1912_ben meghalt. Caragiale mélyen szerette népét, a parasztot, a munkást és müveivel segítette a dolgozó tömegeket, hogy igazi fényében lássa a kizsák. mányolók világát és erkölcsét. A román munkásmozgalommal, a szocialista körökkel kapcsolatban állott,, és ez a kapcsolata termékenyítőén hatott rá, kritikáját pontossá tette és elmélyítette. Berlini emigrációjában — ahogy erről a halála után nyilvánosságra kerülő darab, tervei tanúskodnak — a román polgárság bomlására már tisztult marxista világnézettel akart rámutatni, de bekövetkezett halála megakadályozta tervel megvalósításában. Caragiale legsikerültebb vígjátéka, Az elveszett levél, — amelyet a napokban osztatlan sikerrel mutatott be a Nemzeti Színház kamaraszínpada — a román kritikai realizmus legkiválóbb alkotása. Benne az író valóban gogoli szatírával ostorozza a román burzsoázia vidéki társadalmának erkölcsét. Nincsen ebben a darabban egyetlen becsületes, pozitív ember, a nép zsírján hízó élősködők panorámája vonul el a nézők előtt, mégis tanulságosan és pozitíven cseng ki az egész játék, mert minden mondatában, minden alakjában pozitív Caragiale állásfoglalása, akár Gogolé a Revizorban. Caragiale valósággal tüzes pofont mér erre a korrupt és csontja velejéig rothadt társaságra. , A szatíra tartalma ez: Egy román megyei székváros 188Ž-ban képviselőválasztásra készül. Az ellenzék vezérének, Catavencu szerkesztőnek a kezébe kerül egy szerelmes levél, amelyet Tipatescu megyefőnök írt a szeretőjéhez, Trahanache pártelnök feleségéhez, Zozohoz. A szerkesztő zsarolásra akarja felhasználni a levelet, a vá. lasztást ugyanis a megyei főnök irányítja: az kapja a mandátumot, akit ö támogat. Az egész város lázban ég, különösen a kormánypárt eddigi jelöltje, Farfuridi ügyvéd. A férj is tudomást szerez a levélről és a viszonyról, de korlátoltságában hamisítványnak tartja. A helyzetet még az is súlyosbítja, hogy sürgöny érkezik a fővárosból: a kormány egy harmadik jelöltnek, Dandanaohe úrnak óhajtja juttatni a mandátumot. A zsaroló Catanevcu már majdnem győz, azonban kiderül, hogy ő sem különb a többinél, vaj vian az ö fején is, váltót hamisított. A jelölő gyűlés verekedéssé fajul, botrányba fullad és a zsaroló itt elveszti a terhelő levelet. A játék befejező képében megérkezik a kormány jelöltje, akiről ki. derül, hogy hasonló aljassággal szerezte meg a kormány támogatását. Caragiale torz embergalériájában ez a Dandanache a legostobább, korlátoltsága azonban nem akadálya annak, hogy a választás az ő győzelmével végződjék és a nép nyakára ülhessen. A világ előtt a megyei főnök és szeretője „becsülete" meg van mentve, a játék mehet tovább, még a pórul járt zsaroló Catanevcu. nak is némi elégtétele marad: ezúttal nem sikerült mandátumhoz jutnia, de a jövő választásnál őrá is sor kerülhet. Caragiale vígjátéknak nevezi darabját, de valójában inkább bohózatról van szó. Ivan Lichard rendezői felfogása igen helyes, hogy nem próbálta elsikkasztani a bohózati elemeket, hanem kellően kiemelte őket, anélkül, hogy egy öncélú mulattatás áradatába fullasztotta, s így lefokozta volna a játékot. Csak a második képben éreztük, hogy egyes szereplök az erős társadalomkritika, az eszmei mondanivaló kárára túlságba viszik ezeket a hatásos kő. mikus elemeket és inkább nevettetni akarnak, mint az író .kemény kri. tikáját kihangsúlyozni. Összegezve azonban ismételhetjük, hogy Lichard felfogása helyesen követi az író szándékát: a minden csalásra kész megyefőnökkel, a dadogó, agyalágyult politikussal, a részeg és ta. nácstalan kispolgárral, a handabandázó hígvelejű szónokkal, az ostoba és torz alakok egész sorával kigúnyolni ennek a pusztulásra érett társadalomnak mérhetetlen ürességét. Caragiale célja: tüzes ostorral végigvágni ezen a hájfejü, korrupt bandán és a játéknak is Meghalt Vszevolod llíarionovics Pudovkin. kiváló szovjet filmrendező A szovjet írók közössége mély fájdalommal közli a szovjet művészetet ért nagy veszteséget: meghalt Vszevolod Pudovkin, a legnagyobb szovjet filmrendező, az alkotó ifjúság bölcs nevelője, a kiváló közéleti dolgozó, akinek nevéhez fűződik a. szovjet filmgyártás egész története. V. I. Pudovkin „Anya", „Szentpétervár végnapja", „Dzsingisz kán utóda", „Szuvorov" és „Nahimov tengernagy" című filmremekel, mint klasszikus remekművek örökre bekerültek a világfilmgyártás kincstárába. V. I. Pudovkin irodalmi tevékenysége- is nagy és eredményes volt. Hosszú éveken fennmaradnak több nyelvre lefordított könyvei a rendező művészetéről és a filmszínész munkájáról. Az olvasó emlékezetében maradnak mély és élő cikkei a művészetről, valamint nagyvonalú közírói niűveí. A szovjet írók örökre megőrzik emlékezetükben e nagytehetségű művész emlékét és nemes emberi vonásait. — A Szovjet írók Szövetségének titkársága. Pudovkin nevét nemcsak a Szovjetunióban, hanem külföldön is jól ismerték. Harmincöt éven át dólgozott a filmművészet területén és sok nagyszerű filmet készített, köztük például az „Anya" című filmet, Maxim Gorkij hasonló című regénye alapján, továbbá a „Dzsingisz kán utóda" című filmet Ázsia népeinek az idegen gyarmatosítók ellen folytatott harcáról. Pudovkin alkotásai közé tartozik egész sor történelmi életrajz-film, így a „Tűz és fergeteg", (Minyin és Pozsarszkíj), „Szuvorov", „Nahimov tengernagy" és „Zsukovszkíj" című filmek. Pudovkin utolsó müve a „Vaszilij Botnyikov visszatérése" című színesfilm vólt, amely Galina Nyikola. jeva „Aratás" című regénye alapján készült. Pudovkint mint kimagasló közéleti személyiséget, a békeharc tevékeny részvevőjét is ismerték. A moszkvai békebizottság elnöke, a Szovjet teékebizottság tagja volt és résztvett több békekongresszus munkájában. Vszevolod Márionovics Pudovkin meghalt. A szovjet néppel együtt a világ minden országában gyászolják őt a művészek ezrei és az egyszerű emberek milliói, akiket filmjei a

z élet mély igazságával, s az igaisi művészet szépségével ajándékozták meg. Ebben az, esztendőben töltötte be hatvanadik évét. Harmincöt esztendőn át szolgálta a szovjet filmmü. vészét fejlesztését rendkívüli- tehetségével, forró szívével, széleskörű elméleti tudásával. 1925-ben rendezte első önálló filmjét, „Az agy mechanizmusát", amely a szovjet tudo. mány nagy úttörőjének, Pavlóvnak tanításait népszerűsítette. Nem sokkal később az egész világot bejárta Pudovkin neve. Elkészült az a filmje, amely a Patyomkin cirkáló mellett határkövet jelent a film történetében: az „Anya", Gorkij regényének filmváltozata egyike volt a legelső realista szovjet filmeknek, első, amely igazi népi hősökkel mutatott példát a nézőknek, az első, amelyben Sztaniszlavszkij emberábrázoló módszere a filmen is igazolást nyert. S mennyi nagyszerű alkotás követte Pudovkin életmüvében ezt a maga idején páratlan első sikert! „Szentpétervár végnapjai", „Dzsingisz kán utóda", „Szökevény", s az. után a történelmi filmek sora: „Tűz és fergeteg", „Szuvorov", „Nahimov tengernagy" — megannyi nagy roü, megannyi tanúságtétel a haladáí a nép, a haza ügye mellett. A Nagy Honvédő Háború kitörése után Pudovkin az elsők között volt, akik a hódítók elleni harc szolgálatába állították minden erejüket. Előbb három rövid filmet készített, azután Szimonov „Orosz emberek" című müvét rendezte. A győzelem után kettőzött energiával látott munkához. „Az ország megerősödött. Megnövekedtek a szovjet közönség kulturális követelményei is" — mondotta erről az időszakról egyszer, s a megnövekedett követelményekre válaszképpen megszületett a „Zsukovszkíj", a tudományos életrajzfilmek sorában ismét valami merőben újszerűt jelentő alkotása, majd nemrégiben a „Vaszilij Bortnyikov visszatérése" című jelentős film, Nyikolajeva „Aratás" című regénye alapján. Hogy miért csak két filmet alkotott a háború után? Egész élete, emberi és mű. vészi magatartása felel meg erre. Ő, aki annyi esztendőn keresztül írt, vitázott, harcolt a nép művészetének, a szocialista-realista művészetnek újabb és újabb győzelmeiért, a háború befejezése után más módon is harcolni akart az új háború veszedelme ellen. Személyesen ment el mindenüvé, ahol népének s a világ népeinek boldogságát szavakkal, vagy betűkkel védelmezhette. Az elmúlt néhány évben ott volt a haladó filmművészeknek csaknem vajamennyi jelentősebb találkozóján, hpgy felelősségük tudatára, a művészet és a béke ügyének szétbontha. tatlan egységére ébressze őket. Járt Indiában, és járt Ausztriában, Cannesfoan, Karlové Varyban, ott volt á varsói kongresszuson, s beszélt a Sorbonne előadói termében. „Mi állandóan újabb alkotásokról, nem pedig megalkotott müvek lerombolásáról álmodozunk" — vallotta. Bármerre járt, mindenütt a Szovjetunió békés törekvéseinek volt szenvedélyes, harcos szószólója. Akik ismerték őt, nemcsak művészi tanulságokat, hanem emberi példát is kaptak tőle. A meggyőző, dés ereje, forró pátosza fűtötte minden szavát, az olyan ember meggyőződése, aki nem elégszik meg azzal, hogy maga tud valamit, de I ezt a tudást másokban is akarja j kamatoztatni. Tanítani a fiatalokat — ez volt a másik minduntalan visszatérő gondolat beszélgetéseiben. ..Minden erővel arra kell törekedni, hogy a fiatalokat előkészítsék és mun. kába állítsák" — ismételte újra és újra. i A Szovjetunió kormánya kétszer jutalmazta Lenin-renddel, háromszor Sztálin-díjjal s legutóbb, hatvanadik születésnapján a Munka Vörös Zászlórendjével. Ezek a kitünteté' sek jelképei annak a megbecsülésnek, amivel a szovjet nép tisztelte ' nagytehetségű, hűséges fiát. csak ez lehet az értelme: arcul csapva leleplezni ezt az üres világot. A Nemzeti Színház együttese ezt a bohózati felfogást jól, helyenként kitűnően juttatta érvényre. Az elő. adásnak alig volt gyönge pontja. A félkegyelműek, részegek, csalók és sikkasztok világában a dadogó és agyalágyult Dandanache viszi el a korlátoltság pálmáját. Ludovit Jakubóczy sikerült jellemrajzában Dandanache nem lett üres operettfigura. És ugyanígy Míla Beran is elkerülte a bohózat buktatóit a pártelnök és megcsalt férj groteszk szerepében. František Dibarbora, Juraj Paska, Karol L. Zachar és a fiatal Jozef Sodoma is értékei az előadásnak. Egészséges játékösztönükkel követik a rendezői felfogást és kerülik a bohóckodás vaskosabb eszközeit. A darab egyetlen női szerepét, Trahanache pártelnök feleségét a bemutató előadáson Maria Bancíková játszotta igen színesen, a szo. kott kitűnő beszédtechnikájával. Ján Hanák főiskolásnak díszletei jó, hangulatos keretet adtak a játéknak. Caragiale e vígjátékával megtanítja a nézőt, hogy elítéljen minden hazugot, korhadtat és maradit, ami pusztulásra van ítélve és ugyanekkor tisztelje, becsülje és szeresse azokat' az erőket, amelyek a népre támaszkodva e világ maradiassága ellen kikeltek és egy igazságos rend felvirradásáért a sző fegyverével félelmet nem ismerve harcba szálltak. A Nemzeti Színház kamaraszín. padának román bemutatója — noha elkésve jött — ezt a célt helyesen követi, kitűnő szórakoztatást nyújt dolgozóinknak és egyúttal jól szolgálja a baráti kapcsolatokat a Román Népköztársasággal. Egri Viktor.