Uj Szó, 1953. június (6. évfolyam, 133-158.szám)
1953-06-07 / 138. szám, vasárnap
\ 5 Mendes-France sem kapta meg a francia nemzetgyűlésben a szükséges többséget 1953 június 7 ^ ^ SZO ^ PARTÉLET A pártoktatás kiértékeléséhez Gottwald elvtárs 10 pontjában az elsö helyre helyezte a párttagok elméleti színvonalának emelését. Az elméletileg fejlett kommunisták jobban tudnak tájékozódni a mindennapi gazdasági életben és megtalálják a felmerülő nehézségekből a kivezető utat. Az 1952—53-as pártok, tatási évben áttanulmányozták Sztálin elvtárs zseniális mtivét a szocializmus közgazdasági problémáiról, a XIX. kongresszus anyagát, az országos pártkonferencia határozatait és a párt új alapszabályzatát. Ezeknek az anyagoknak tanulmányozása nagyjelentőségű dolgozóink szocialista fejlődésében, mert megmutatják a helyes utat, amelyen halad, nunk kell, hogy a szocializmuson keresztül eljussunk a kommunizmusba. A pártoktatási év segített a pártpropaganda, a politikai, a gyakorlati munka és a pártfeladatot össze, kapcsolni. A pártoktatási év meghozta az eredményt, különösen a párt ideológiai, szervezési és politikai egységéért folytatott harcban. Ahol jól meg volt szervezve a pártoktatás. fokozódott a párttagok ak. tivítása és mozgósították a dolgozókat a terv egyenletes teljesítésére. Az elért eredmények mellett sok hiányosság is előfordult. Sok pártoktató nem végezte lelkiismeretesen munkáját, több helyen a kerületi, járási és a pártszervezetek nem gondoskodtak kellően a propagandisták irányításáról és a pártoktatás megszervezéséről, úgy hogy több pártszervezetben a pártoktatás elég alacsony színvonalú volt. Egyes pártszervezetekben pedig egész évben csak két vagy háromszor jöttek össze a tagok a pártoktatásra. Az 1953-as évben lezajló járási, városi és kerületi pártkonferenciák is visszatükrözték, hogy a gazdasági életben felmerülő hiányosságaink oka sok esetben a párttagok alacsony ideológiai színvonala. Ezért a pártszervezeteknek nagy súlyt kell fektetniök a pártoktatási év kiértékelésére, hogy a hibák megvitatása után jobban megszervezhessék az 1953—1954-es pártoktatási évet. A pártszervezeteknek, a propagandistáknak és a hallgatóknak az önbírálat és bírálat fegyverének alkalmazásával ki kell értékelniök, hogy az 1952—5£-as évben hogyan teljesítették a CsKP Központi Bizotsága szervezési titkárságának határozatait a pártoktatásra vonatkozólag. Az 1952—53-as pártoktatási év értékelése az alapszervezetekben júniusban, a járási pártbizottságok, nál júliusban, a kerületi pártbizottságoknál pedig augusztusban zajlik le. Az alapfokú tanfolyamok mindkét típusú köre két vagy három évzáró gyűlésre jön össze, ahol az alapszervezet egýik vezetőségi tagjának jelenlétében kiértékelik a pártaktatási kör munkáját. A gyűlésen a propagandisták értékelik, hogyan sajátították .el a hallgatók a pártoktatási év anyagát és az előírt irodalmat. A hallgatók hozzászólnak az értékeléshez és mérlegelik, hogy az Iskolázás milyen mértékben segítette A feketevízi helyi pártszervezet tagjai tudatában annak, hogy egyedül a munkatermelékenység növelésével biztosítjuk hazánkban a szocializmus rövid időn belül való megvalósítását, Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusát munkakötelezéttségvállalásokkal üdvözlik. Tóth elvtárs a X. pártkongreszőket a pártmunkában. Megbírálják a propagandistát, hogy helyes módszerekkel tanította.e őket. Az értékelésen a pártonkívüliek is résztvesznek éppen úgy, mint a tagjelöltek vagy a párttagok. Az értékelést az alapszabályzat értelmében a bolsevik önbírálat és bírálat és a hiányok elleni kérlelhetetlenség jegyében kell elvégezni. Az értékelést a propagandista a pártbizottság egyik tagjával kidolgozza és az eredményeket a hallgatóktól írásban benyújtja az alapszervezet vezetőségének. Az alapszervezetek bizottsága az oktatási év jelentései alapján a pártoktatási év eredményéről jelentést tesz a központi pártszervezeteknek és az oktatás értékeléséről szóló anyagot megvitatásra a júniusi taggyűlés elé terjesztik. A feladatok terjedelmére és fontosságára való tekintettel a június havi taggyűléseken meg kell tárgyalni a pártoktatási év értékelését, de ajánlatos, hogy egy külön rendkívüli taggyűlésen vitassák meg a pártaktatási év értékelését. A pártoktatási év hallgatóinak szétosztását a jövő évre a szeptemberi taggyűlésre készítik elő. A pártszervezetek bizottságai az értékelés eredményeit felhasználják arra, hogy a beadott jelentések alapján a szervezet minél több tagját aktivizálják. Egyes tagokat fokozatosan megbíznak olyan pártfeladatokkal, amely megfelel politikai és ideológiai színvonaluknak. A pártoktatási évre járó pártonkívüliek értékelését ugyanúgy kell elvégezni, mint a tagjelöltekét és a párttagokét. A propagandista jelentése alapján a pártszervezet bizottsága megfontolja, hogy a pártakta. tás évében résztvett pártonkívüliek közül kiket vehetnek fel a tagjelöltek soraiba. Nagy figyelmet kell fordítani az alapszervezetek bizottságának a propagandisták értékelésére az ő jelenlétükben. A pártszervezet bizottsága a járási szervezet aktivistájának jelenlétében véleményt mond arról, hogyan teljesítette a propagandista felelősségteljes feladatát. Ajánlatot tesz, hogy azoknak a propagandistáknak, akik munkájukat lelkiismeretesen és eredményesen teljesítették, a pártszervezet elisme. rését fejezze ki és ajánlja őket a következő évben is propagandistáknak. Azonkívül a. járási bizottságnak jelentést tesz azokról a propagandistákról, akiket más szervezetek oktatására alkalmasnak tart. Az alapszervezetek pártbizottságai egyidejűleg értékelik azoknak a kommunistáknak munkáját is, akik meg voltak bízva a CsISz politikai köreinek vezetésével. A CsISz jövő évi politikai oktatásának vezetésével azokat az elvtársakat bízzák meg, akik lelkiismeretesen végezték munkájukat. A jövő évben még nagyobb szükség lesz arra. hogy a CítelSz-tagok elméleti színvonalát emeljék'és ezért szükséges, hogy a politikai körök számát növeljük. Az alapszervezetek bizottságaiba a pártoktatási év legjobb hallgatóit kell megbízni azzal a feladattal, hogy a CsISz politikai köreit vezessék. A CsISz-tagoknak az alapfokú szus tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy a tejhozamot tehenenként naponta egy literrel emeli és agitációs munkájával megnyeri á többi tehéngondozókat is a tejhozam emelésére. Bartos. elvtársnő szintén kötelezte magát arra, hogy 10 előfizetőt szerez a, pártsajtónak, két elvtársnőt tanfolyamokba és a pártoktatási évben való beosztását úgy végezzük el, mint a mult évben. Az alapszervezetek bizottságai az oktatásra való kiválasztással a CsISz-ben dolgozó kommunisták véleménye szerint fognak eljárni. Az 1952—53-as pártoktatási év eredményeiről szóló jelentést az alapszervezet bizottsága 1953 július 10-ig elküldi a járási bizottságnak. A járási pártbizottságok feladata, hogy az 1952—53-as pártoktatási év kiértékelésében az alapszervezeteknek hathatós segítséget nyújtson az aktivisták kiküldésével. Az aktivisták megvilágítják a pártoktatási év jelentőségét és a pártbizottságokat felvilágosítják a pártoktatás irányításának és ellenőrzésé, nek helyes módszeréről. A pártoktatási év értékelésénél és a jövő évi pártoktatás előkészítésénél nagyobb gondot kell- fordítani a propagandisták kiválasztására. Az összes propagandisták munkájának értékelését és felülvizsgálását a járási pártbizottságok végzik, az alapszervezetek bizottságai az aktivisták, a szemináriumok vezetőinek jelentése és saját ismereteik alapján. A propagandisták növekvő szükségleteire való tekintettel szükséges, hogy a párt iránt odaadó funkcionáriusokból, akiknél meg vannak az előfeltételek arra, hogy propagandisták legyenek, több politikailag és elméletileg fejlett funkcionáriust felmentsünk munkája alól és megbízzuk a párttagok ideológiai nevelésével. A járási esti iskolák hallgatói a két éves tanfolyam befejezése után vizsgát tesznek a Szovjetunió Kommunista Pártja és a CsKP történetéből és erről bizonyítványt kapnak. A hallgatók kiértékelését három fokozatban fejezik ki. Kitüntetéssel végzett, végzett és nemvégzett. Ajánlatos, hogy azok a hallgatók, akik nem nyerik el a végzettségi bizonyítványt, ismételjék meg a járási esti iskolát, vagy vegyenek részt valamelyes alacsonyabb fokú oktatáson. A kerületi pártbizottságok feladata, hogy a kiértékelés idején a CsKP Központi Bizottságának szervezeti titkársága által kiadott utasítások megtárgyalása után biztosítsák, hogy a járási pártbizottságokban ezeket megtárgyalják. Kiér. tékelik a kerületi pártbizottság funkcionáriusainak és dolgozóinak önálló tanulmányát, valamint a kerületi lektori testület tevékenységét. A kerületi pártbizottság értékéli azt is, hogy a kerületi pártsajtó ideológiai cikkeivel mennyiben járult hozzá a pártpropaganda munkájának fokozásához. Szükséges, hogy pártszervezeteink átérezzék a pártoktatás értékelésénél felelősségüket, megvitassák az elmúlt pártoktatási óv hiányosságait, kiemeljék a legjobban tanuló hallgatókat és bízzák meg őket fontosabb pártmunkával. Helyezzenek nagy súlyt arra, hogy a pártoktatási év pártonkívüli hallgatóiból a legértelmesebbeket a tagjelölték soraiba javasolják, hogy a pártban új, a szocializmusért aktívan harco. lő káderek kerüljenek. B. 3. kinevel a pártba való felvételre. Gyurina elvtárs, a helyi nemzeti tanács titkára sem akar lemaradni a kötelezettségvállalásban és kötelezte magát arra, hogy hat hektár répa kiegyelésére brigádot szervez és ezzel meggyorsítja a tavaszi munkák elvégzését. Táncos István. kormányunknak é s azért, hogy biztosították béreink emelését. Drága kommunista pártunk és népi demokratikus Kormányunk iránti szeretetünk jeléül, életszínvonalunk állandó emelése érdekében még jobban fogunk dolgozni és elmélyítjük a szocialista versenyt a gottwaldi ötéves terv utolsó évének határidő előtti teljesítéséért." A franoia nemzetgyűlés csütörtökön este 21 órákor folytatta ülését. Elsőnek Jacques Duclos elvtárs emelkedett szólásra és rámutatott, hogy Mendes-France, bár elismerte a katonai kiadások súlyos voltát, nem jelentette ki, hogy ezek a tervek a marshallizáló politika egyenes következményei. Hangsúlyozta, hogy Mendes-France csak bizonytalan és meghatározatlan kijelentése, ket tett arra vonatkozólag is, hogyan kívánja a. nehézségeket orvosolni. Ezután több felszólalás hangzott el, így Catroux a gaulíeista képviselők egyik csoportjának támogatásáról biztosította a kijelölt miniszterelnököt, majd Depreux szocialista képviselő kijelentette, hogy a szocialisták örömmel szavaznak Men. des-France-ra. De Benouville tábornok a gauellista képviselők egy másik csoportúja nevében kijelentette, hogy nem szavaznak MendesFrance mellett, mert a kijelölt miniszterelnök 1950. novemberében egy beszédében állást foglalt a Ho Si Minch-ei folytatandó tárgyalások mellett. Vallon képviselő, a gaulleisták képviselője egy harmadik csoport nevében bejelentette, hogy tartózkodni fognak a szavazástól. Ezután kezdődött a szavazás és Görög lapok arról számolnak be, hogy az élelmiszerek és közszükségleti cikkek árának állandó emelkedése miatt az általános munkásszövetség tanácsa az athéni és pieroszi munkásközpontok, valamint más munkásszervezetek képviselőinek részvételével rendkívüli ülést tartott. Az ülésen elhatározták, hogy általános sztrájkot hirdetnek, ha a miniszterelnök és a gazdasági miniszter külföldről való visszatérése után nem vizsgálja felül a munkabéreket. , Az értekezleten rámutattak, hogy A) briť nemzetközösség miniszter, elnökei értekezletének munkájáról kiadott hivatalos közlemény a következőket mondja: ,.A mai ülésen a miniszterelnölftk folytatták a külpolitikai helyzet tárgyalását. Különös figyelmet fordítottak a Távolkeletre és DélkeletÁzsiára". A „Reuter" megfigyelője szerint Nehru, India miniszterelnöke az értekezleten nyilatkozott a koreai kérdésről. Az angol lapok az értekezlet első ülésével foglalkozva üdvözlik azt a támogatást, amelyben- a brit nemzetközösség miniszterelnökei Churchillnak a nagyhatalmak értekezIsmeretes, hogy Adenauer azon mesterkedik, hogy a bermudai találkozón a bonni kormány megfigyelője is résztvehessen. A nyugatnémet sajtó most kénytelen beismerni, hogy Adenauernek ez a legutóbbi külpolitikai akciója kudarcot vallott. A lapok közlik a hivatalos francia hírszolgálati iroda jelentését, amely szerint párizsi illetékes körök „teljesen kizártnak tartják, hogy a nyugatnémet kormány megfigyelője réeztvegyen a bermudai értekezleten". Angol hivatalos körök szintén kereken elutasítják Adenauer kíván, ságát, hogy megbízottja ott legyen a bermudai tanácskozásokon. Ilyen körülmények között Eisenhower, amerikai elnök sem tehetett egyebet, mint azt, hogy a Washingtonban tartózkodó Blankenhornt, Adenauer küldöttét, szerdán a legközelebbi repülőgéppel visszaküldte Bonnba. Ezekután Conant. amerikai főbiztos tesz még egy utolsó kísérletet éjfél után tíz perccel az elnök kihirdette a szavazás eredményét: a beiktatásra szavazott 301, ellene szavazott 119 és a szavazástól tartózkodott 191 képviselő. Mendes-France tehát nem kapta meg az alkotmányos többségre szükséges 314 szavazatot. A beiktatás ellen szavaztak a kommunista képviselők, mellette a szocialisták, a radikálisok, s az NRP többsége. A gaulleisták többsége tartózkodott a szavazástól. A I'Humanité Mendes-France kudarcát kommentálva, rámutat: Jacques Duclos beszédében hangsúlyozta, a kijelölt miniszterelnök maga is elismerte, hogy politikája nem különbözik alapvetően elődeinek politikájától. Ezt a politikát csak a béke és a társadalmi haladás politikája válthatja fel. Az a politika, amely előbb-utóbb épp úgy érvényre fog jutni, mint ahogy a munkásosztály akcióegysége 1936-ban, más körülmények között már egyszer érvényre juttatta. • Mint az AFP jelenti, Auriol köztársasági elnök Georges Bidault-t kérte fel, hogy kezdjen kormányalakítási tárgyalásokat. a jelenlegi kormány nemcsak, hogy nem javított a munkások helyzetén, hanem egyenesen elviselhetetlen körülményeket teremtett számukra, hogy a munkanélküliség növekszik, csakúgy, mint azelőtt, a munkásosztály kétségbeesett helyzetben van és türelme a végét járja. Az értekezlet résztvevői elhatározták, hogy felhívják az ország minden munkásközpontját és szakszervezetét, haladéktalanul mozgósítsák erőiket és legyenek felkészülve or-3zágos - méretű harcra. A határozatot a kormány tudomására hozták. lete összehívásáról szóló javaslatát részesítették. A lapok élénken foglalkoznak az értekezleten megtárgyalandó gazdasági kérdésekkel is és hangsúlyozzák, hogy Angliának feltétlenül fizetőképessé kell válnia. A Daily Express azzal a növekvő elégedetlenséggel foglalkozik, amelyet az Egyesült Államok gazdasági politikája kelt Anglia több befolyásos körében. A brit nemzetközösség miniszterelnökei értekezletének ülésén egyes miniszterelnökök kijelentették, hogy a koreai probléma rendezése után Kínát lehetőleg minél előbb fel kell venni az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Adenauer kívánságának keresztülhajszolására. Conant csütörtökön Washingtonba repül, hogy a bonni főbizottság költségvetési előirányzatát ismertesse az amerikai szenátus költségvetési bizottsága előtt. Conant — tájékozott körök értesülése szerint — Adenauer újabb üzenetét és kérését tolmácsolja majd Eisenhowernek Washingtonban. Thomas Mann nyilatkozata Mc Carthyról Thomas Mann, a világhírű német író, aki 15 évig Amerikában tartózkodott, mint a „DPA" jelenti. — a napokban Londonba érkezett. Thomas Mann a londoni repülőtéren kijelentette: „A demokrácia gyökerei remélhetőleg elég erősek ahhoz, hogy ellent tudjanak állni a szélsőséges nacionalizmusnak, amelyet az Egyesült Államokban Mc Carthy képvisel. M c Carthv nagy veszélyt jelent a szabadság szempontjából", — hangsúlyozta Thomas Mann, A nováky-i bányászok teljesítették felajánlásukat A nováky-i bányászok becsülettel teljesítették Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa tiszteletére tett kötelezettségvállalásukat, amelynek alapján terven felül 10.000 tonna szenet fejtettek 103%-ban. A 2 bánya legjobb munkacsoport jának '-ezetője Ondrej Michalov, szovje. bányászok zászlajának bir tokosa a következőket mondja: „Pártunk é s kormányunk határo zatai a • pénzreform megvalósításáról és a jegyrendszer eltörléséről továb. bi munkánkban hatalmas jelentőségűek — mondja Ondrej Michalov — abban is, hogy nagy segítségünkre i lesznek a munkából való távolmara lás és a munkaeröhullámzás kikü jzöbölésében. Hálásak vagyunk ezért a gondoskodásért pártunknak és Kötelezettségvállalások a X. kongresszusra London és Párizs fokozódó idegességgel figyeli Adenauer külpolitikai üzelmeit / A Görög Általános Munkásszövetség sztrájkot hirdet, ha a kormány nem javít a munkások elviselhetetlen helyzetén Az angol sajtó üdvözli a nemzetközösségi miniszterelnökök, állásfoglalását