Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)

1953-05-14 / 117. szám, csütörtök

v 6 UJSZ0 1953 május 14 EGRI VIKTOR: A KOMÁMNAK MESÉLEM Nem tehetek róla. de elönt a méreg, ha azt a Varga Janit látom Még szólnia sem kell, már dühbe jövök, olyan szemtelen a szeme vágása, az egész szeplős ábrázatja. Nem mondom, a munkája ellen nem lehet panasz, tisztességgel csinálja. No még csak az kellene, hogy abban legyék hiba, az ilyen tökmag örüljön, hogy él és ne ^járkáljon olyan begyesen, mint egy taréjos kiskakas. Mondtam is mindjárt a Tóni komámnak, ahogy meggyüttem a nyaralásból, a rekreációról. — Nézd csak azt a vakarcsot, hogy feszít. Úgy járogat itt, mintha az övé volna az egész üzem. Hát nem dühít a Toni komám is. hogy odavágja: — Dejszen az övé is, akár a tiéd. Mit akarsz tőle. Repes a lelke, hogy a csoportja az első a részlegen. A mult héten 259 százalékot teljesített. Maholnap ő lesz a legjobb hegesztőnk. — Tavaly még tojáshéj volt a fenekén és egy árva lópatkó se -yplt a tenyerében. Hát nem meghallotta ezt a srác és odatolja mindjárt a szeplős képit: — Volt bizony, fatter És egy traktort is megtapogattam. Röhög a Tóni komám. Hé, rajtam ne röhögjetek... De a kettő szeme csak összevftlan hamisan. Jól láttam, hogy rajtam röhögnek. — Hát müyen volt a lekreáció, fatter? — kérdi a tökmag. így mondta: lekreáció. Kigúnyolt az orcátlan, hogy egyszer megbicsaklott a nyelvem. A Tóni komám a bajsza alatt mosolyog Pedig tudhatná, botlott az ő nyelve is. A háborúban, abban az elsőben, amelyben együtt hordtuk az angyalbőrt és ettük a komiszt, levorverre meg korelára járt az ő szája is. — Pompás volt, Jani fiam, — mondom türtőztetve magam. — Alaposan teleszíttam a tüdőmet azzal a fájn tátrai levegővel. Nem is tudom, miért nem. mentem el. tavaly. — Pedig küldtük! Vakarom a fejem búbját. Rossz rágondolni, mennyit mulaszt az ember, ha az ostobákra hallgat. Csak •rágják az ember fülit, hogy fabatkát se ér az a rekreáció, oszt kiderül hogy azt se tudják, mi fán terem. — Bizony, kár volt elmulasztani tavaly a teplici kiutalást. — Aztán sokat költött a Tátrában? — kérdi a srác. — Sokat? Összesen vagy ötven koronát egy kis sörre, ha nagyon megszomjaztam. Mert ennivaló volt doszt. Meg kell hagyni, ezt a Jani is mondta, mikor búcsúztattak, hogy a koszttal nem lesz baj, ne vigyek magammal hazait, disznósajtot, kolbászt, miegymást. Nem hagynak éhen veszni a „lekreáción". — Csak sok volt a cukrászsütemény. Ebédre és vacsorára is azt adtak — mondom. Hát nem elhúzza erre a száját egészen a füléig az a mihaszna, hogy mind a harminckét egészséges foga fehéren kicsillan. Ejnye, most látom csak milyen szépformájú a szája ennek a Jani gyereknek, csak ne pofázna mindig olyan szemtelenül. Most is rákezdte: — Mi az, fatter! Gyerekkorában tán cukrászsüteménnyel lakatta jól a mamája, hogy most sokallotta? Viszketett a tenyerem, kis híja, hogy oda nem csaptam a szemtelen képire, de szerencse, hogy idejében észrevettem, a szeme sarkában mintha valami felhő bujkált volna. — Mert én bizony szívesen megettem volna a száraz kenyérhéjat is, csak lett volna elég belőle. No. most tán igazat mondott. Tudom a Tóni komámtól, aki behozta a gyárba, hogy tízéves se volt, amikor egészen elárvult. Az apját elvitte az első háborúban szerzett tüdőbaj, az anyját a szegények nyomorúsága. Két éve még a kuláknál tiporta a marhaganéjt és most 259 százalék a teljesítménye. — Tudod, öcsém, ha tészta, hát legyen angyalbögyörő vagy káposztáskorka A csusza is megjárja, persze tópörtyűsen — magyarázttam. hogy ne maradjak szégyenben előtte. I— A szomszédom kapta a cukrászremeket. — Biztosan szoknyás volt. fatter — hunyorít rám a kelekótya és szorongatni kezd, hogy vegyem rá az öreg mestereket, vállalják mind, hogy négy-négy segédmunkásból mestert nevelnek. Gondolkodóba ejtett, hogy miért éppen engem kért erre a srác. Meg is kérdeztem mindjárt, miért nem fordul Kósa elvtárshoz, az ő Tóni bácsijukhoz, aki három évvel idősebb nálam. — Kósa elvtárs esti iskolázást vá lalt, Józsi bácsi — mondja erre nagykomolyan a fiú. Ejnye, mosveszem észre, már nem is fatterez és a szeme, ahogy kérőén rám emeli, olyan fényes, mintha fénymázzal kiglancolták volna. — Az egész-CsISz-tagság úgy dön tött, hogy magát kérjük erre. Mert Tóni bácsin kívül maga az egyetlen öreg mester az egész üzemben, aki nem tart a fiatalok konkurrenciájától. Hát most fején találta a szöget a tökmag. Szentigaz, hogy engem nem ráz a frász, mint a többi öreget, hogy a fiatalok kitúrnak. Harminc egynéhány éve verekszem a vassal, hát megtanultam egyet-mást. Jól tudom én, hogy összepászol a fiatal erős kéz meg a lendület a tapasztalt koponyával. — Azt mondod, az egész CsISztagság? — kérdem csak kurtán. Hát ennek fele se tréfa, komolyan meg köll ezt hányni. — Műszak után megbeszéljük — küldöm munkájára a gyereket. — Tudtam, hogy vállalni fogja — ragyog fel az a szeplős képe és márszalad is. Persze, most azt hiszi, hogy egészen levett a lábamról. Délben odajön hozzám a lányom a legfiatalabbik, a Maris, aki darus a második részlegen. — Mit akart magától a Jani. apus? Persze, láthatta a daruházból, hogy egy kicsit elfecsegtünk. Meglepett, hogy csak úgy Janizza azt a kis göthöst. A csoportja küldte, hogy beszéljek az öregekkel — mondom és egyszer csak látom, hogy csupa nevetős gödör a Maris képe. — Ejnye, már te is rajtam nevetsz. — kergettem el magamtól. Műszak után csak jön a fiú. Nicsak azt a kócos haját simára nyalta, a barna bőre meg szinte selymesen ragyog, úgy megsikálta. Aztán ott lépked mellettem és olyan nagykomolyan beszél, akár a Tóni komám a tízperceken. Tán az esti oskolán szedte fel ezt a sok okosságot? Persze, emlékszem már, nyár elején Kassán járt vizsgázni. — Hát az érettségit letetted-e Kassán? — vágok a szavába, amikór éppen a komplex-tervezést kezdi magyarázni. — Le én, Józsi bácsi. Beleizzadtam alaposan, de ment. — Most aztán egyenesben vagy. — Majd ha a diploma lesz a kezembe! — A mérnöki? — csudálkozom rá és eszembe jut a kulák, akinél a ganét tiporta ez az árva. Hát ez nem kicsiség! — Te, Jani, ez aztán gyönyörű ... hogy ilyen lehet! — kiáltok fel lelkesen. — Szép ugyi a mi világunk, Józsi bácsi? — karol egyszerre belém a csibész. Most látom, szeplős csak tavasszal volt, most egészen barna a képe, a vér hamvától pirosan barnás és a szeme — hát nem is olyan szemtelen, inkább derűs, vidám fények cikáznak benne, mint a napos mennybolton. — Hány esztendős vagy? —• kérdem tőle. Huszonöt, Józsi bácsi. Miért kérdi? Látom, jól elrendezed az életedet. Érettségi, diploma. De beledög lesz abba a sok munkába tanulásba. — Aki jól „plánovál", annak jut mindenre idő — kérkedik hetykén. — Szerelemre is? — Minden sorjában. Az jövőre gyön a plánba — mosolyog a csibész. Másnap meséli a lányom, a Maris, hogy este kultúrbrigádon voltak a szomszédban, Izsán. Az egyik öregen, Csontos bácsi, alaposan kifogott a Jani. Az unokája vitte őket a házba, hogy gyúrják meg az öreget, lépjen be végre ő is a szövetkezetbe Egy álló órát gyúrták, de csak nem állott kötélnek. Egyre csak azt a régi jó világot emlegette. Megdühödött erre a Jani és kiment a konyhába. Ott maradott egy darabig, aztán visszajött egy ócska lámpással és eloltotta a villanyt. — Ha magának csak az a régi világ jó, Csontos bácsi, hát ne égesse a villanyt. Ezt a büdös petrólt szagolja, ez abból a „jó világból" való, ez köll magának! Akaratlanul én is elnevettem niagam a kópéságon. — Oszt használt a petról? — Használt az, hogy a Jani előhozta az ő múltját, az ö régi jó világát, meg ezt a mait. Hétfőn a kantinban belénk botlik a kópé. Látom, valami ügyes csomagocskát visz. Olyan a formája, mintha sütemény volna benne. Hű, most megtáncoltatom a minapi lekreációért, meg a cukrászsüteményért. — Hát annyira szereted a nyalánkságot? - Szereti, akinek viszem, fatter — villantja rám a fogait a pernahajder és a fénymázas szemiben felvillant a csillag. Már megmt fatterez a gazember. Egy csöpp állandóság sincs ebben a szeleburdiban. Vájjon kinek viszi azt a csomagot? Persze, már a szerelmet is beplánoválta az a .. Az új kolónia jövőre kész, tán a lakást is kinézte már magának. Sztahanovista élmunkás. maholnap tán egy üzemrészleget bíznak a kezére. Érti a dolgát, jól jár vele a részleg, de jól jár vele a lány is. akit kiválaszt majd. Műszak után látom jönni a Marist daruházból. Egyenesen büszkén ringó derékkal, mint egy tündöklő páva. Tóni komám mondja: nézd csak. hogy klvakaródzott. Egyszer csak elhűl a vér az ereimben Csomagot lóbál a kezében. Annak mihásznának ügyes kis csomagját No. te vénember, dohogok magam ban nem látsz tovább az orrodnál' Este, gondo'nm előveszem most azt a lányt és kivallatom. Hogy mégse tettem

0 Minek is! Tudja az a .mihaszna" a mórest. Ök szóljanak előbb. Mondom a Tóni komámnak: — Te. Tóni, szép unokáim lesznek. Olyan kócosak és szemtelen képűek, mint az a ... ' Nem mondtam ki, de láttam a komámon. ahôgy a bajsza alatt mosolygott, hogy tudja, a Varga Janit, azt a szegény árvát értettem alatta. (A „Krokodil" című szovjet szatirikus folyóirat legútóbbi, 10. számában megjelent szatíra.) CSEMADOK-HIREK A füleki Csemadok helyicsoport tagsága egyre jobban megérti feladatát. A vezetőség is komoly mimkát végez, amj azt eredményezte, hogy sikerült a tagság nagyrészét bekapcsolni a kultúrpolitikai harcba. A kibővült és jól irányított színjátszó-csoport igen szép eredménynyel adta elő az „Amerika hangja" című darabot Füleken és a környék falvaiban, úgymint Korláton. Kagyolcon és Síden is. Ugyancsak jó munkát végez az énekkar és a tánccsoport. Bebizonyosult ez a füleki május X-i ünnepségek alkalmával is. A május 1-i menetben nagy tetszést aratott az egyformán öltözött és jókedvű énekléssel felvonu. ló Csemadokcsoport. Tevékenyen működnek a helyi csoport tagjai a helyi és járási Nemzeti Bizottság, további a Nemzeti Arcvonal szerveinél, a tűzoltóknál és legutóbb a a Hadsereggel Együttműködés Szövetség járási gyűlésén is, amelyen a Csemadok tagok fiatal katonajelöltjei és az énekkar is szép műsort adtak. A helyi csoport a tavaszi munkák befejezése örömére közös kirándulást rendez

; május 24én újabb műsoros estélyt ad, május végén pedig Siroky elvtárs születésnapját készül műsoros délután keretében megünnepelni. Kalmár Tibor, Fülek. Dióspatonyban a kultúrélet felelevenítése céljából nagy befogadó képességű kultúrház építését vették tervbe. Koszorús Péter, a helyi pártszervezet elnöke, Kalmár János, az EFSz elnöke és Végh Arpád, a Csemadok helyi csoport elnöke tervet dolgoztak ki, amelyet még március hónapban a dióspatonyi dolgozók elé terjesztettek. A terv szerint a helybeli kastély melletti épületet javasolják kultúrházzá alakítani. A szükséges anyagot a község és a tömegszervezetek biztosítják, a kétkézi munkát tzonban a falu dolgozóinak kell adniok az építkezéshez. A gyűlés résztvevői vállalták a megjelölt feladatot és határozatot hoztak, hogy május l-ig felépítik a kultúrházat. Az épület környékének parkírozását Horváth elvtárs az EFSz kertésze vállalta. Ettől az időtől kezdve a falu apraja-nagyja a kultúrház megvalósításán dolgozott. Nem kis munkát végezték, de sikerrel járt, mert közösen akarták és közösen láttak hozzá. A május 1-i ragyogó napsütésben büszkén ünnepelték a dióspatonyi dolgozók összefogásuk szép eredményét, a kultúrházat. Havran Ferencné, Dunaszerdahely. A Csemadok vágai helyicsoportja májusi kötelezettségvállalásai keretében gazdag kultúrműsorra! lépett fel Kajal községben, ahol két izben előadta a „Fösvény" a „Jámbor kartárs talpra áll" és az „így még jobb" egyfelvonásos színdarabokat. Ugyancsak sikeresfen szerepelt a helyicsoport 6-tagú táncegyüttese, amely magyar népi táncokat mutatott be. A kultúrműsor összeállításában nagy segítséget nyújtott Renács Margit tanítónő. Az előadott darabok Kajal községben is megtették nevelő hatásukat ami nagyrészt a szereplők lelkiismeretes és odaadó játékának köszönhető. Különösen dicséretet érdemel Zsákovics István, Zsigó Ernő, Dudás Tibor és Szabó Anna de a többi szereplők is tudások legjavát igyekeztek nyújtani. Reméljük, hogy a vágaiak jó példája meggyőzi Kajal község dolgozóit is arról, hogy érdemes és lehetséges egészséges kultúréletet élni. Gögh László, Pozsony. A Falu jár ó Színház tevékenységéről Községünknek április hónap végén kellemes meglepetésben volt része. Meglátogatta a Falujáró Színház magyar művészegyüttese, amely Husszein Muchtarov Sztálin-díjas írónak „A család becsülete" című négyfel vonásos színmüvét mutatta be. A kultúrház nézőtere színültig megtelt a falu dolgozóival, akik között nagy számban voltak képviselve az EFSz tagjai is, hogy tanuljanak a szovjet emberek példájából. A színészek olyan élethűen alakították szerepüket, hogy mindenkit meggyőztek a színmű fő problémájának igazságáról, a becsület és a közös munka jelentőségéről. Különösen dicséretet érdemelnek a szereplők közül Deák Ferenc, — Merdanov Allan mozdonyvezető, •Német Viola — Jazvul zeneiskolai növendék, Nádasdy Károly — Soltanov Alty és Sulka Gyula — Bajran szerepében. Rendezési hibának tulajdonítjuk, hogy Bike, Merdanov Allan felesége az idős kolhoz-aszszony szerepéhez képest kinézésében és mozdulataiban is túl fiatalosnak hatott. Igazán elismerésre méltó az együttes teljesítménye, mert mint arról személyes beszélgetésben is meggyőződhettünk, a fiatal színészek nagyrésze nem régiben még a munkapadok mellett állt. Nádasdy Károly az együttes egyik tagja kérdésünkre büszkén válaszolja, hogy munkás volt azelőtt. Arca a válasz közben úgy sugárzik, hogy látható — Nádasdy elvtáis soha nem felejti el, hogy a munkásosztály állította erre a helyre és hogy azt a kultúrát terjesztheti, amely a dolgozó nép ügyét szolgálja. Ezt az öntudatos és harcos eltökéltségét olvassuk kl a fiatal Németh Viola szeméből is, és a boldogab holnapért folytatott küzdelemben hozzájuk hasonló fiatalos lendülettel támogatja a csoport munkáját Deák Ferenc, a tapasztalatokban gazdag színművész is. A komáromi népkönyvtárról A közelmúltban cikket közölt az Uj Szó a komáromi népkönyvtár működéséről. A cikk adatai helytállók, de egyes lényeges dolgok kimaradtak belőle. Keveset beszél a cikk írója a könytár hiányosságairól, márpedig, ha ezeket orvosolni akarjuk, akkor szükséges, hogy nyíltan beszéljünk róluk. A cikk írója helyesen jegyzi meg, hogy különösen a magyar ifjúság látogatja a könyvtárat. Ez valóban így van, de akkor miért nem említi meg a cikkíró azt is, hogy a felnőtteknek tárolt irodalom mellett milyen vérszegény a könyvtár ifjúsági irodalma? A könyvtárosok nem veszik figyelembe az olvasóközönség kívánságait és a könyvek beszerzésénél nem vetnek számot az olvasóközönség összetételével. Természetes, hogyha sok a fiatal olvasó, akkor sok ifjúsági műre is lenne szükség. Javasoljuk a népkönyvtárban is a „kivánságkönyv" bevezetését, amelybe az olvasók beírnák a szükséges és .hiányolt könyvek íróját és címét. Hiba az is, hogy kevés propagandát fejtenek ki a könyvolvasás és a könyvtár érdekében. Űgylátszik a könyvtár vezetősége nem értékeli kellőképpen a könyvpropaganda jelentőségét. Feltételezzük, hogy a munkások nagyrésze csak azért nem jár a könyvtárba, mert nem is tudja, hogy ott müyen kincseket találhat. Ügy véljük, hogy a könyvtárosnak legalább nagyjában ismernie kellene a könyvtárban levő könyvek minőségét és jellegét, hogy szükség esetén megfelelő könyveket ajánlhassanak az érdeklődőknek. Tanúja voltam egyszer, hogy egy 18 éves fiúnak csak azért nem adtak ki egy Zola könyvet, mert hát — Zola írta. Megmagyarázni azonban nem tudták a fiúnak, hogy miért nem szabad a könyvet elolvasnia. Ma egy 18 éves fiatalember inkább felnőttnek tekinthető, mint gyermeknek, mert látókör szempont, jából már alig áll a felnőttek mögött. Töibb figyelmet kellene szentelniük a könyvtár alkalmazottainak az olvasóközönség kiszolgálása szempontjából is. Megfelelő mun. kabeosztással elkerülhetnék az esetleges torlódást. Jelen voltam egy meglehetősen ízléstelen jelenetnél, amikor az egyik könyvtáros „elvtársnő" egy néhai tanácsosnéra emlékeztető asszonynak hangos kezicsókolomok" között nyújtotta át a kiválasztott könyveket és az ajtóig kísérve kézcsókkal búcsúzott a „hölgytől". Semmi esetre sem népkönyvtárba való ez a kispolgár; jelenet, hiszen a falon egy plakát külön figyelmezteti a feledékenyeket, hogy a mi köszöntésünk a munkát illeti. A könyvtár előnyös újításai közé tartozik az úgynevezett „szabadpolcos" rendszer, ami annyit jelent, hogy az olvasóközönség nyugodtan odamehet a szekrényekhez és azt a könyvet veheti ki, amelyik neki tetszik. Ennél a rendszernél közvetlen kapcsolat alakul ki az olvasó és a könyv között. A könyvtáros szerepe emellett egyáltalán nem szorul háttérbe, sőt még jobban kidomborodik azzal, hogy szóbelileg népszerűsítheti az egyes könyveket Ez a szabadpolcos rendszer különösen akkor lesz sikeres, ha az olvasó közönségben még jobban kifejlődik a társadalmi tulajdonhoz való szocialista viszony. Tőzsér Árpád, Komárom.