Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-16 / 93 . szám, csütörtök

\ 1953 április 16 UISZO Ugy becsüljük a kádereket, mint a párt és az állam aranykészletét Gazdasági életünk vezetése kérdésének megoldása, a vezetés megjavítása és a vezetésnek a követelményeknek megfelelő színvonalra való emelése nemcsak abból áll, hogy gazdasági * életünk Jelenlegivezetőinek, a termelés parancsnokainak, a vállalati és üzemi igaz gatóknak, a mezőgazdaság vezető embereinek politikai és szakmai színvonalát fokozzuk, hanem legalább ugyanilyen mértékben abból is, hogy gazdasági életünk parancsnoki karát állandóan frissítsük, üj emberekkel erősítsük, olyan emberekkel, „akik — mint Malenkov elvtárs mondotta az SzKP XIX. kongresszusán — friss levegőt hoznak magukkal, s támogatják, alkotó módon, továbbfejlesztik mindazt, ami élenjáró és haladó." Az új, a fiatal kádereknek vezető állásokba való helyezése, előléptetése azonban nemcsak azt jelenti, hogy gazdasági életünk vezetőgár dáját frissítsük, hogy ezáltal az egyes posztokra bátor és merész fiatal emberek kerüljenek, akik nem az objektív nehézségekre hivatkoznak, hanem bátran és merészen, az előttük álló akadályokat egymásután legyűrve haladnak a kitűzött oél, a feladatók teljesítése felé. Ez csak a dolog egyik oldala. A dolog másik oldala az, hogy feladataink egyre nőnek, a termelés állandóan fokozódik, a gazdasági vezetők iránti szükséglet olyannyira nő, hogy azt sem a termelés gyakorlati dolgozóiból eddig kikerült vezetőkből, sem a most felnövő új értelmiségből, sem pedig a régi értelmiségből kielégíteni nem tudjuk. Természetes és szükségszerű tehát, ' hogy az új, a fiatal káderek kiválasztására, nevelésére, azoknak megfelelő munkakörbe való helyezésére állandóan a legnagyobb figyelmet kell fordítani. Állandóan szem előtt kell tartani Sztálin elvtárs tanítását: „Ügy becsüljük a kádereket, mint a párt és a

z áilam aranykészletét, hogy megbecsüljük és tiszteletben tartsuk őket." '" ' A káderek kiválasztása és elosztása A káderek kiválasztásában, azoknak szétosztásában, elhelyezésében a legnagyobb hiányosság eddig éppen abban mutatkozott meg, hogy sokhelyütt. és sok esetben szem elől tévesztették Sztálin elvtárs tanítását, á kádereket nem mint az állam aranykészletét kezelték, s a káderek nevelése, a róluk való gondoskodás nem állandó jellegű feladatot, még hozzá nem a legfontosabb feladatok egyikét képezte, hanem az adott eseteknek megfelelő alkalomszerű munkát jelentette. Miben mutatkozott meg ez az alkalomszerűség? Egyrészt abban, hogy ha valahova ember kellett, akkor kezdődött a kapkodás, a szaladgálás. No, kit tegyünk erre a helyre — vetődik fel ilyenkor a kérdés — lássuk csak ki végzett pártiskolát? A legtöbb esetben aztán az dönti el a kérdést, hogy a három- vagy hathetes pártiskolát végzettek közül — az iskolán tanúsított előmenetel alapján — kiválasztanak egy embert, csinálnak belőle üzemi igazgatót, járási mezőgazdasági előadót, állami, gazdaság igazgatóját, vagy azt, amire pillanatnyilag éppen szükség van. Mondani sem kell, hogy menhyire helytelen és mennyire káros az ilyen káderpolitika, a kádereknek ilyen alapon való kiválasztása. Ezt a hibát, a néhány hetes pártiskolákon való részvétel alapján történő káderkiválasztást és elosztást, még fokozza az, hogy magára az iskolára való kiválasztás is alkalomszerűen történik, jóformán azon az alapon, hogy ki akar iskolába menni. Mi sem bizonyítja ezt jobbán, mint az, hogy vannak hallgatók, akik úgyszólván minden iskolán résztvesznek, szinte foglalkozásszerűen járnak egyik tanfolyomról a. másikra, megélhetéssze rüen űzik, hogy ha valamilyen tanfolyamra, vagy iskolára hallgatókat keresnek, akkor arra az elsők között jelentkeznek. Ugyancsak az alkalomszerűség mutatkozik meg a kádereknek / „Tervünket teljesíteni lehet — és teljesítjük is — harmadszor, há arra törekszünk, hogy minél bátrabban léptessük elő gazdasági életünk vezető állásaiba az ifjú kádereket és jobban gondoskodunk a káderek politikai és szakmabéli képzettségéről, — felhasználva ehhez mind a termelésben, mind pedig az ifjú káderek nevelésében a régi műszaki értelmiséget és tudomány dolgozóit, akik már bizonyságát adták pozitív magatartásuknak a jelenlegi népi demokratikus rendszer és a Szovjetunió iránt." (Klement Gottwald elvtársnak a CsKP országos konferenciáján mondott beszédéből.) olyanmódon történő kiválasztásában is, hogy egy alkalomszerű, csak egyszeri jő benyomás alapján embereket a legfelelösségteljesebb funkciókba helyeznek. Ehhez sok szor elég egy jól sikerült felszólalás valamüyen konferencián, s a fel sőbb szervek anélkül, hogy az illető káder képességeiről alapos, mindenre kiterjedő áttekintést szereznének, máról-holnapra felelősségteljes, magas politikai és szak mai tudást kívánó funkcióba helyezik. Az ilyen káderpolitika aztán nemcsak azzal a következményekkel jár, hogy a kiválasztott káder ,azon a munkaterületen, ahova vezetőposztra helyezték, nem tud megbirkózni a feladatokkal, hanem kirántják alóla a talajt is, mert hiszen nem a tudásának és a képességeinek megfelelő munkakörbe került. Tapasztalni aztán mindezeknek az ellenkezőjét, azt, hogy átesnek a ló másik oldalára, s embereket, különösen fiatalokat, legyenek azok bár mind politikailag és szakmailag viszonylag a legfejlettebbek és rendelkezhetnek mindazokkal a képes ségekkel, amelyek egy embert vezetővé alkalmassá teszik, ennek ellenére mégsem kerülnek a megfelelő posztokra, nem helyezik őket olyan funkciókba és olyan területre, ahol a szocializmus építése szempontjából a leghasznosabb munkát tud nák végezni. Önző egyéni okokból vagy érdekekből, mert egyes emberek „féltik pozíciójukat" a feltörekvő ifjú káderekkel szemben, vagy mert indokolatlan s túlzott óvatos ságból, ahogy mondják, éberségből elzárni az utat a tehetséges fiatal káderek előtt, vagy mert egy-két elhamarkodott esetből kifolyólag, amikor felelőtlenül helyeztek embereket vezető posztokra, s ezért hét lakattal elzárják a fejlődés, az előrehaladás útját a fiatal káderek előtt, — ez a legnagyobb bűn és a legnagyobb felelőtlenség mind a szocializmus építése szempontjából, mind pedig a káderekkel szemben. Káderpolitikánkban, a káderek nevelésében, elosztášában és előlép tetésében a feladat az, hogy annak nem alkalomszerűnek, hanem állandó jellegűnek kell lenni. Káderpolitikánkban nincsen helye sem annak, hogy embereket felelőtlenül, legjobb esetben is egyszeri elbírálás alapján felelősségteljes posztra állítsanak, sem annak, hogy óvatosságból, elővigyázatosságból tehetséges kádereket elnyomjanak, akadályozzák előrehaladásukat, megakadályozzák, hogy azok képességeinek megfelelő beosztásba kerüljenek. „Minden éberségünk és elővigyázatosságunk mellett sem szabad azonban a káderek kiválasztásánál abba a végletbe esnünk, — mondotta Gottwald elvtárs az országos pártkonferencián, — hogy mindenkivel, mindennel szemben gyanakvóak legyünk. Ha gondos ellenőrzés után valamelyik elvtársat bizonyos pozícióba ültettünk, bíznunk kell benne. Ezt így fogalmazhatnánk meg: megbízunk benne, de ellenőrizzük. Legfőként mindennapi munkájában gyakorolunk fölötte ellenőrzést, ügyelünk arra, milyen a viszonya munkájához, hogyan végzi el munkáját, hogyan tökéletesíti magát munkájában stb. így ismerjük meg legjobban az embereket, így találjuk meg leginkább az új kádereket, akiket a gyakorlati munka során történt ellenőrzés után felelösebb tisztségbe emelhetünk." A helyes káderpolitikának tehát abban kell megmutatkoznia, hogy az embereket állandóan figyeljük, gondoskodunk tovább fejlődésükről, gondoskodunk arról, hogy minden egyes káder a neki legmegfelelőbb szakmában továbbképezze magát, politikailag fejlődjék, egyszóval, meg kell teremtenünk az alapját annak, hogy egy kádert magasabb posztra lehessen állítani. A „minél bátrabban léptessük elő az ifjú kádereket" és a „gondos ellenőrzés" között nincs ellentmondás, ellenkezőleg, a kettő együttvéve, egymástól elválaszthatatlanul képezik a helyes káderpolitika lényegét. Gon dosan ellenőrizni, ismerni a kádé reket, azok képességeit, fejlődésük feltételeit, s ennek alapján bátran és merészen vezető állásokba helyezni őket, — ez a helyes káderpolitika lényege. A pártonkívüli káderekről való gondoskodás Káderpolitikánk egyik elég gyakran előforduló hiányossága az a hely-, telen és káros elmélet és gyakorlat, hogy vezető állásokba csak párttagokat lehet helyezni. Nem egy esetben megtörténik, hogy gazdasági életünk parancsnoki posztjaira csak azért nem kerülhetnek kiváló képességgel ' rendelkező • káderek, mert azok nem párttagok. Gyökerében helytélen és káros az ilyen káderpolitika. Sztálin elvtárs arra figyelmeztet, hogy az „alulról jött kezdeményező elvtársak", az üzemek kiváló eredményeket elért dolgozói között, akik képességeik és kultúráltságuk folytán alkalmasak vezető állások betöltésére, szép számmal vannak pártonkívüliek is. Sztálin elvtárs arra figyelmeztet, hogy nincsen reakciósabb és ostobább politika az Ôlyan káderpolitikánál, amikor tehetséges pártonkívü-; lieket félretolnak csak azért, mert azok,, pártonkívüliek, a párttagokat pedig ha kevésbbé tehetségesek is, előléptetik, csak azért, mert párttagok. Sztálin elvtárs felhívja a figyelmet arra, hogy „a mi politikánk egyáltalán nem abban áll, hogy a pártból zárt kasztot csináljunk". Pártunk a munkásosztály, a dolgozó nép pártja. Ereje, legyözhetetlensége a néppel való szoros, elszakíthatatlan kapcsolatában van. Politikája, gyakorlati munkája, célkitűzései megfelelnek a legszélesebb néprétegek érdekeinek és célkitűzéseinek. Pártunknak a széles néprétegekhez való szoros kapcsolatának megóvásából, e kapcsolatok további megszilárdításából és elmélyítéséből az következik, hogy a párt minden erejével támogatja a pártonkívüliek kezdeményezését, segíti a pártonkivüliek alkotó erejének kibontakozását, s az arra érdemeseket, tekintet nélkül arra, hogry párttagok-e vagy pártonkívüliek, képességüknek megfelelő posztra állítja. „Pártunknak — mondja Sztálin elvtárs — többek között, azért van olyan erős befolyása a munkásosztályra, mert ezt a politikát folytatja." Kikovácsolni a szakemberek új kádereit a tudás minden ágában « Káderpolitikánk döntő kérdése a káderek politikai és szakmai képzettsége, a káderek politikai és szakmai színvonalának szüntelen fejlesztése és növelése. Természetes, hogy ha egy vezetöposztra állított káder — mint ahogy Zápotoeky elvtárs mondotta az országos pártkonferencián — „ ... nem jó szakember, akkor legalábbis a termelés jobb gazdájának és szervezőjének kell lenni, ha azonban sem nem jobb szakember, sem nem jobb gazda és szervező, akkor az ilyen munkásigazgató számunkra a szocializmus felépítésében semmit sem ér. Sokkal többet árt, mint használ, még ha emellett a legnagyobb érdemeket szerzett elvtárs is." S nemcsak arról van szó, hogy a ^parancsnok' posztokra állított káderek vagy jó szakemberek. vagy jó szervezők legyenek, hanem arról, hogy feladatainknak megfelelően munkaterületük legjobb szakemberei legyenek. „Most már nem elégedhetünk meg azzal, — mondotta Sztálin elvtárs 1928-ban, — hogy általában kommunista kádereket, általában bolsevik kádereket nevelünk, akik mindenről tudnak valamit fecsegni. A kontárság és a mindenhez konyítás — most megannyi béklyó számunkra. Most vas- és fémipari, textilipari, fütőanyagipari, vegyiipari, mezőgazdasági, közlekedési, kereskedelmi, könyvelési stb. stb., bolsevik szakemberekre van szükségünk. Most az új káderek egész csoportjaira, százaira és ezreire van szükségünk olyan bolsevikokból, akik otthonosak a tudás legkülönbözőbb ágaiban. Enélkül szó sem lehet országunk szocialista építésének gyors üteméről." „ ... Kikovácsolni a bolsevik szakemberek üj kádereit a tudás minden ágában" — ezt Sztálin elvtárs mint a szocializmus felépítésének egyik alapvető feltételét tűzte ki a szovjet nép, különösen pedig a szovjet ifjúság, a fiatalság elé. Ez most nálunk is a legfontosabb feladatok egyike. A mindenhez konyitással lehetett egy ideig evickélni, azonban most már ez a mindenhez koriyitás nemhogy kevés, hanem egyenesen hátrányos a szocializmus építésére nézve. Szakmájukat kiválóan ismerő szakemberekre van szükségünk, akik otthonosak munkaterületük minden kérdésében, s így meg van a biztosítéka annak, hogy a rájuk háruló feladatoknak — még ha nehézségekbe és akadályokba is ütközik — éppen szaktudásuk révén eleget tudnak tenni. A káderek marxista-leninista nevelése Helytelen azonban úgy felvetni a kérdést, — mintahogy nem egy helyen felvetik, — hogy mi a fontösabb, minek az elsajátítására kell nagyobb gondot fordítani: a szakmai, vagy a politikai színvonal emelésére. Nem egy helyen teszik fel úgy a kérdést: el kell dönteni, mire van szükség: szakember legyek, vagy politikus? Mit mond erről a kérdésről Sztálin elvtárs? „ .. . van egy tudományág, amelynek ismerete feltétlenül kötelező az összes tudományágak bolsevikjaira nézve, — ez a marxista-leninista társadalomtudomány a társadalom fejlődési törvényeiről, a proletárforradalom fejlődési törvényeiről, a szocialista építés fejlődési törvényeiről, a kommunizmus győzelméről szóló tudomány. Mert nem lehet valódi leninistának tartani azt az embert, aki leninistának nevezi ugyan magát, de begubózott a maga specialitásába ... A leninista nem lehet csupán kedvelt tudományának specialistája, hanem egyúttal politikusnak és társadalmi embernek is kell lennie, élénken érdeklődnie kell országunk dolgai iránt, ismernie kell a társadalomfejlődés törvényeit, tudnia kell alkalmazni ezeket a törvényeket és arra kell törekednie, hogy az ország politikai vezetésében aktív része legyen. Természetesen... ez még külön megterhelés lesz. Azonban ez olyan megterhelés, amely bőségesen meghozza. a maga gyümölcsét". Sztálin elvtárs arra tanít: a követelményeknek megfelelően megszervezhetjük a káderek kiválasztását, elosztását és előléptetését: megszervezhetjük és biztosithatjuk a káderek szakmai kiképzését és továbbképzését, de ha sántítani kezd a káderek marxista-leninista nevelése, ha gyengül a káderek politikai és elméleti színvonala és ennek következményeként elvesztik haladásunk perspektíváit, — akkor előbb utóbb zsákutcába jutunk. „Bátran kimondhatjuk — szögezi le Sztálin elvtárs: — ha képesek volnánk kádereinket a munka minden területén ideológiailag kiképezni, a politikailag annyira megedzeni, hogy szabadon tájékozódni tudnának a belső és a nemzetközi helyzetben, ha képesek volnánk arra, hogy teljesen érett marxista-leninistákká tegyük őket, akik komoly biba nélkül meg tudják oldani az ország vezetésének kérdéseit — akkor minden alapunk meg volna arra, hogy kérdéseink kilenctizedrészét már megoldottnak tekintjük. És ezt a feladatot mi feltétlenül meg tudjuk oldani, mert meg van minden ehhez szükséges eszközünk és lehetőségünk." Ez a feladat nálunk is, e kérdések megoldását és teljesítését követeli meg a mi feladataink is káderpolitikánk terén.V A fiatal munkáskáderek és a régi értelmiség Gottwald elvtárs az országos pártkonferencián a fiatal káderek nevelésében azt tűzte ki feladatul, hogy ehhez a legteljesebb mértékben fel kell használni a régi műszaki értelmiséget. amely már bizonyságát adta annak, hogy a munkásosztály, a szocializmus Upye mellé állt és tudásával, munkájával a dolgozó nép ügyét, a szocializmus építését szolgálja. Sajnos még ma sem mondhatjuk el hogy a fiatal káderek nevelésében — föléig szakmai nevelésében — mindenütt felhasználnák a régi értelmiséget. -Mi ennek az oka? Egyrészt az, hogy maguk a munkásosztályból kikerült fiatal káderek bizonyos ellenszenvvel, sőt nem egyszer ellenségesen néznek a régi műszaki értelmiségre. Ügy néznek a régi értelmiségre, mint a burzsoázia képviselőire, a kapitalizmusnak még fel nem számolt maradványaira. Ügy néznek a régi értelmiségre, hogy azok a megtestesült kispolgári csökevények, a legkitűnőbb talaj a reakciós politika számára, s ráadásul még — éppen azért, mert értelmiségiek, méghozzá régi értelmiségiek, — valami másodrendű emberek, nem egyenrangúak a munkással, a dolgozó néppel. Dc éppen így nem egyszer hiba mutatkozik a régi értelmiségnél is, amely nem egy helyen nem elég megértő és nem elég türelmes a munkásosztályból jött fiatal káderekkel szemben, nem adja át élete folyamán szerzett nagy tapasztalatait és tudását, sőt nem egyszer, látva a munkásból lett üzemi igazgató kínlódását a számára bonyolult és nehéz kérdésekben, nem hogy segítene rajta, hanem inkább valamiféle kárörvendéssel nézi tehetetlenségét, vergődését. Nem egyszer és nem egy helyen a fiatal munkáskáderek és a régi értelmiség között az ad súrlódásra okot, hogy a régi értelmiségi húzódozik az újtól, a merész kezdeményezésektől, az ifjú káder éppen ellekezöleg, ég a vágytól, hogy valami újat és merészet kezdeményezzen és alkosson. Ezek a kisebb-nagyobb súrlódások az új, a munkásosztályból kikerült fiatal vezető káderek és a régi értelmiség között azonban mindinkább ritkábbá válnak, csak itt-ott fordulnak elő. Mindinkább kialakul ä kölcsönös bizalom, az egymásiránti megbecsülés és az egymáson való segíteni akarás légköre, és ez a helyes. Ez a helyes és nem pedig az, hogy va^y csak a régi értelmiségre támaszkodunk és lebecsüljük a fiatal munkáskáderek képességeit, sem pedig ennek a fordítottja, hogy minden csak a munkásokból lett fiatal '"iderek, a régi értelmiséget pedig mellőzik. „Közvetkezésképpen _ mondotta Sztálin elvtárs. — a feladat . abban áll ., hogy összekapcsoljuk, egyesítjük a régi és az új kádereket a párt és az állam vezetrt munkájának nagy együttesében". Bátky László. t. y I >