Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)
1953-04-12 / 90 . szám, vasárnap
1953 áprili s 12 III S 20 5 A NAGY SZTÁLIN ÉLETE 1941. június 22-re virradó éjjelen német repülőgépek minden előzetes figyelmeztetés és hadüzenet nélkül alvó szovjet városokra és repülőte^ rekre bombákat dobtak és hajnalban német páncélos osztagok átlépték a Szovjetunió határát. Ezzel kezdetét vette a szovjet haza élet-halál harca a leggonoszabb és legalattomosabb ellensége, a német fasizmus ellen. A német ágyúkirályok és stratégáik nem kételkedtek győzelmükben. Öntelten villámháborút emlegettek és bejósolták, hogy hat, legfeljebb nyolc hét alatt összeomlik a Szovjetunió. Ezeket a vérmes jóslásokat alátámasztotta az a tény, hogy a német véderönek eddig valóban sikerült minden ellenfelét „villámháborúval" megadásra kényszeríteni. Hitlerék ezenkívül remélték, hogy Anglia és az Egyesült Államok a szocializmus országa .ellen intézett támadásukat támogatni fogják, vagy legalábbis semlegesek maradnak. És nem utolsó sorban bízott a fasizmus védereje, felszerelése nagy fölényében. Ugyanekkor a haladó emberiség szeme Moszkván függött és aggódva feltette a kérdést: vájjon kibírja-e a világ első szocialista állama ezt az alattomos támadást? És Sztálin megadta a szovjet földnek és az egész haladó emberiségnek a választ. 1941. július 3-án első rádióbeszédében, amelyet a háború alatt mondott, nemcsak az ellenfél nagy erejére, a veszedelem nagyságára utal, hanem gyöngeségére és a szovjet haza erejére is. „Mit nyert és mit vesztett a fasiszta Németország azzal, hogy hitszegő módon széttépte az egyezményt és megtámadta- a SzovjetIVúót? A fasiszta Németország ezzel haderői számára rövid időre valamelyest elönyösebb helyzetet teremtett, de politikailag vesztett, mert az egész világ szemében véres támadóként leplezte le magát. Nem férhet kétség ahhoz, hogy ez a rövid ideig tartó katonai nyereség Németország számára csupán epizód, míg az óriási politikai nyereség a Szovjetunió számára komoly és huzamosabb időre kiható tényező, amelynek alapján a fasiszta Németország elleni háborúban a Vörös Hadsereg döntő katonai sikereinek kell kibontakozniok. Ezért bélyegzi meg egész hősi hadseregünk, egész hősies hajóhadunk, minden repülőnk, országunk valamennyi népe, Európa, Ázsia és Amerika legjobbjai és Németország legjobjai is a német fasiszták hitszegő cselekedeteit, ezért rokonszenveznek a szovjet kormánnyal, helyeslik a szovjet kormány magatartását és látják, hogy a ml ügyünk igaz ügy, hogy az ellenséget szét fogjuk zúzni, hogy győznünk kell.« Sztálin elvtárs' ezúttal is úgy beszélt a szovjet néphez, mint jóságos apa gyermekeihez és amikor elhangzik a beszéd utolsó két mondata: „A nép minden erejét az ellenség szétzúzására! Előre, a győzelemért!" — a szovjet földön mindenki érzi és tudja, mi a kötelessége. A veszély nagy és a háború spk szenvedést, keserű megpróbáltatásokat jelent, de a végső győzelem a miénk, — ezt érzi mindenki Sztálin beszéde után. 1941 augusztusában Sztálin átveszi a Szovjetunió Fegyveres Erőinek Legfelsőbb Főparancsnokságát. A szovjet emberek tudatában Sztálin neve egybeforr a győzelem fogalmával, akár 1918 nyarán, amikor Caricint, a mai Sztálingrádot védte, akár 1919 tavaszán, amikor Petrográdot szorongatta az ellenfél, vagy amikor a déli fronton, Denikin ellen vezette győzelemre a Vörös Hadsereget, Sztálin neve jelentette a szocialista építésben, a szovjet haza felépítésében aratott hatalmas győzelmeket is, — ezért most, az új és a legnehezebb megpróbáltatás idején Sztálin neve ismét a győzelembe vetett szilárd hittel töltötte el a Vörös Hadsereget és az egész szovjet népet. 1941. november 6-án, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 24. évfordulóján Sztálin emlékezetes, nagy beszédében bejelenti a német területrablók villámháborújának elkerülhetetlen csődjét. A fasiszta Németország ellen vívott harcot nem lehet egyszerű harcnak minősíteni. Ez nem csupán két hadsereg harca. Ez az egész szoVjet nép nagy háborúja a német fasiszta csapatok ellen. A Nagy Honvédő Háborúnak nemcsak az a célja hogv a fasiszta betolakodókat kiűzze a szovjet földről, hanem az is, hogy megsegítse Európa valamennyi népét, amelyek a fasizmus járma alatt nyögnek. „A hitleristák pártja imperialisták pártja, mégpedig a legragadozóbb és legrablóbb imperialistáké a világ valamennyi imperialistája között. '' A hitlerista párt a demokratikus szabadságjogok ellenségeinek pártja, a középkori reakció és terrorista pogromok pártja" — szögezi le Sztálin. A német területrablók pedig ezt a hitleri elvet vallották: „Bármilyen eszközzel el kell érni, hogy a németek meghódítsák a világot. Ha meg akarjuk teremteni nagy német birodalmunkat, mindenekelőtt ki kell szorítanunk és ki kell irtanunk a szláv népeket — az oroszokat, lengyeleket, cseheket, szlovákokat, bolgárokat, ukránokat, belorusszokat. Semmi okunk sincs arra, hogy ezt meg ne tegyük." „Az ember — mondta Hitler — születésétől fogva bűnös, csak erőszakkal lehet kormányozni, a vele való bánásmódban minden módszer meg van engedve. Ha a politika megköveteli, hazudni, árulást elki> vetni, sőt ölni is kell." „Öljetek meg mindenkit, aki ellenünk van, — mondta Göring — öljetek, öljetek, nem ti viselitek a felelősséget, hanem én, tehát csak öljetek!" „Megszabadítom az embert attól a megalázó agyrémtől, amelynek neve: lelkiismeret. A lelkiismeret, akárcsak a műveltség, megnyomorítja az embert. Az az előnyöm, hogy engem nem gátol semmiféle elméleti vagy erkölcsi meggondolás* — ez Hitler eszménye. A német parancsnokságnak a katonákhoz intézett egyik felhívásában, amelyet egy elesett hadnagynál találtak, a következő áll: „Nincs szíved és ideged, a háborúban erre nincs szükség. Irtsd ki magadból a sajnálkozást és a részvétet — ölj meg minden oroszt, mindenden szovjet embert, az se tartson vissza, hogy agg vagy asszony, kisleány vagy kisfiú áll előtted, ölj, ezzel megmenekülsz a pusztulástól, biztosítod családod jövöjét és örök hírnévre teszel szert." Ilyen állati erkölcsű, emberi mivoltukból kivetkőzött, lelkiismeretlen és becstelen emberekkel állt szemben a szovjet nép. Területrablókkal állt szemben, akik az európai kontinens népeit Franciaországtól a Szovjet Balti-tenger mellékig, Norvégiától, Dániától, Belgiumtól, Hollandiától és Szovjet Belorussziától a Balkánig és Szovjet-Ukrajnáig megfosztották a legelemibb demokratikus szabadságjogoktól, attól a joguktól, hogy sorsukat maguk intézzék, elvették tőlük a kenyeret, a húst, a nyersanyagot, rabszolgáikká tették őket, rabságbe vetették a lengyeleket, a cseheket, szerbeket és elhatározták, hogy miután Európában uralomra jutottak, ezen az alapon felépíthetik világuralmukat. A szovjet nép Lenin tanítása szerint kétféle háborút különböztet meg: hódító, tehát igazságtalan és felszabadító, tehát igazságos háborút. Sztálin elvtárs rádióbeszédében leszögezi, hogy a németek hódító, tehát igazságtalan háborút folytatnak, amelynek célja idegen területek elfoglalása és idegen népek leigázása. Ezért minden becsületes embernek talpra kell állnia a német hódítók, mint ellenségek ellen. 1941—1943 Sztálin minden további beszédében újból és újból az erkölcsi tények döntő jelentőségére utal. Ez megfelel a hadviselés módszerének, amely feltételezi az embernek az emberhez való bizalmát és lelkességet, bizalmat, kezdeményezést követel, mint a győzelemnek döntő előfeltételeit. Az ellenség arra számított, hogy a Vörös Hadsereg mindjárt a i első csapás után szétszóródik és a Szovjetunió térdre kényszerül. De az ellenség kegyetlenül elszámította magát. Az ideiglenes balsikerek ellenére a Vörös Hadsereg, végig a2 egész arcvonalon, hősiesen visszaveri az ellenség támadását. Sztálin megteremtette az előfeltételeket ahhoz, hogy a szovjet csapatok döntö ellentámadásba lendüljenek. Leningrád, Moszkva, Rosztov — történelmi nevezetességű helyek, akol a Vörös Hadsereg a Nagy Honvédó Háború első szakaszában megsemmisítő csapásokat mért a német haderőkre. A szovjet katona és tengerész megdönti a német hadsereg legyözhetetlenségének mítoszát. A Nagy Honvédő Háború második szakasza, amely körülbelül 1942 végétől, vagyis a sztálingrádi csatától 1943 végéig tart, döntő fordulatot jelent a háború menetében. A Szovjet Hadsereg kiragadja az ellenség kezéből a kezdeményezést éa megszilárdítja fölényét az ellenség erői fölött. Majd döntö támadásba megy át végig az óriási fronton éa felszabadítja a megszállt szovjet terület kétharmadát. A szovjet csapatok Sztálingrád körzetében rövid idő alatt bekerítették, részben megsemmisítették, -részben foglyulejtették a németek 300.000 főnyi hadseregét. A nagy háborúk történetében ez a győzelem a legkimagaslóbb helyet foglalja el. A sztálingrádi csata a hadművészet remeke; új pédáját nyújtotta az élenjáró szovjet hadtudomány tökéletességének. Az itt kivívott történelmi jelentőségű győzelem a sztálini stratégiának és taktikának ragyogó diadala. Diadala az ellenség szándékait éles szemmel átlátó, az ellenség kalandori stratégiájának gyenge pontjait kiaknázó nagy hadvezér zseniális tervének és bölcs előrelátásának. Sztálin értékelése szerint Sztálingrád volt a német fasiszta hadsereg alkonya. A sztálingrádi csata után, mint ismeretes, a németek nem tudtak többé magukhoz térni. Délen szétesik a német front, Leningrád blokádját áttöri a Szovjet Hadsereg és Kurszknál is hatalmas vereséget szenvednek az összevont német haderők. Miben rejlik a Vörös Hadsereg ereje ? A Vörös Hadsereg ereje mindenekelőtt abban van, hogy nem folytat imperialista háborút, hanem honvédő, felszabadító, igazságos háborút. Feladata az, hogy felszabadítsa a német területrablók uralma alól a szovjet földet, hogy felszabadítsa a német hódítók járma alól a falvak és városok polgárait. A Vörös Hadseregnek így nemes és magasztos hadicélja van, amely hőstettekre lelkesíti a katonákat, a hősök és hősnők ezreit szüli, akik készek halálba menni hazájuk szabadságáért. A Vörös Hadsereg ereje abban áll, tanítja Sztálin elvtárs, hogy neny táplál és nem is táplálhat faji gyűlöletet más néppel szemben, köztük a német néppel szemben sem, hogy valamennyi nép és , faj egyenjogúságának szellemében, más népek jogainak tiszteletbentartása szellemében nevelték. Sztálin elvtárs már 1942 februárjában kiadott parancsában kijelenti, hogy nem szabad Hitler klikkjét a német néppel, a német állammal azonosítani. A történelem tanulsága az, hogy a hitlerek jönnek és mennek, de a német nép, a német állam — marad. Sztálin szétfoszlatja azt a hazug legendát is, amit. a német fasiszták terjesztenek, hogy ők az európai kultúra hordozói és a háborút azért folytatják, hogy ezt a kultúrát más országokra is kiterjesszék. „Csak hivatásos szélhámosok állíthatják, hogy a német fasiszták, akik akasztófával • borították be Európát, rabolják és sanyargatják a békés lakosságot, városokat és falvakat robbantanak és gyújtanak fel tés elpusztítják Európa népeinek kultúrértékét — az európai kultúra hordozói lehetnek. A német fasiszták a valóságban ellenségei az európai kultúrának, a német hadsereg pedig sötét középkori reakció hadserege, mely arra van hivatva, hogy elpusztítsa az európai kultúrát a német bankárok és bárók rabszolgatartó „kultúrájának" meghonosítása kedvéért." A szovjet-német arcvonalon 1943 tavaszán megváltoznak az erőviszonyok. A fasiszta Németország egyre inkább gyengül és kimerül, míg a Szovjetunió egyre inkább felvonultatja tartalékait s egyre erősödik. Az idő a fasiszta Németország ellen dolgozik. A hitleri Németország, amely Európa hadiiparát arra kényszerítette, hogy neki dolgozzék, a legutóbbi időkig fölényben volt a Szovjetunióval szemben. De a Szovjetunió hadiiparában foglalkoztatott munkások, mérnökök, technikusok önfeláldozó munkája eredményeképpen megnövekedett a harckocsi-, repülőgép- és ágyúgyártás is. A Vörös Hadsereg a háború eddigi két éve folyamán Sztálin zseniális vezetése alatt jól kiképzett, harcedzett hadsereggé lett. Megtanulta, hogyan kell biztos kézzel verni az ellenséget, harcosainak százezrei és milliói megtanultak mesteri módon bánni fegyverükkel. S a parancsnokok tízezrei mesterien elsajátították a hadvezetést. Nem tekinthető tehát véletlennek az a tény, hogy a Vörös Hadsereg nemcsak megszabadítja a szovjet földet az ellenségtől, hanem olyan- hadmüveleteket hajt végre az ellenséges hadsereg bekerítése és felszámolása terén, amelyek a hadművészet mintaképéül szolgálnak. Sztálin tétele a háború állandóan ható tényezőjéről, mint döntő tényezőkről — a hátország szilárdsága, a hadsereg szelleme, a hadosztályok mennyisége és minősége, a hadsereg felszerelése, a hadsereg parancsnoki állományának szervezőképessége — teremtő továbbfejlesztése volt a marxista-leninista haditudománynak, amely azt tanltja, hogy a háború menete és kimenetele közvetlen szerves kapcsolatban van az állam gazdasági és politikai fejlődése fokával és jellegével, az állam ideológiájával, káderei felkészültségének és érettségének fokával. A háború állandó ható tényezőiről szóló sztálini tételnek óriási elméleti és gyakorlati jelentősége volt. E tényezők számbavétele és helyes felhasználása módot adott arra, hogy a katonai és szervező munkában fő figyelmet azoknak az alapvető feladatoknak a megoldására fordítsák, amelyektől a háború sorsa függött. előítéletekre, hanem a népeknek a Szovjet Haza iránti lelkes odaadására és hűségére, az országunkban élő valamennyi nemzet dolgozóinak baráti szövetségére támaszkodik. A szovjet hazafiságban harmonikusan olvadnak egybe a népek nemzeti hagyományai és a Szovjetunió minden dolgozójának közös érdekei ... A Szovjetunió népei ugyanakkor tiszteletben tartják a külföldi országok népeinek jogait és függetlenségét, s mindig készek voltak békében és barátságban élni a szomszédos államokkal. Ebben kell látnunk államunk és a szabadságszerető népek növekvő és erősbbödő kapcsolatainak alapjait." A Nagy Honvédő Háború alatt Sztálin kidolgozta a szovjet hadtudomány legfontosabb kérdéseit. Kifejtette a háború sorsát eldöntő tényezők tételét, megvilágította az aktív védelem és az ellentámadás kérdéseit, megalapozta a hatalmas méretű támadó hadmüveletek törvényeit, kidolgozta az ellenség megsemmisítésére irányuló taktikai hadmozdulatok művészetét és a partizánháború taktikáját. A Nagy Honvédő Háborúban a Szovjet Hadsereg hadműveletei magukon viselik Sztálin nagy hadvezéri lángelméjének jegyét. A Nagy Honvédő Háború alatt Sztálin rendkívüli mélységgel fejlesztette ki a szovjet népben a hazafiasság érzését. Az emberiség történelme során még sohasem ért el hazafias kötelességérzet oly magas fokot, az egész nép érdekeinek olyan megértését, mint amilyet a Szovjetunió népei tanúsítottak. A szovjet nép tömegeinek hősiessége, példátlan kitartása és önfeláldozása, mindent legyőző szeretete szocialista hazája iránt, megmutatta az egész világnak, mire képes az a nép, mely felszabadult a kizsákmányolás alól s felépítette a szocialista társadalmat. „A szovjet hazafiság ereje abban áll, — mondotta Sztálin elvtárs — hogy nem faji vagy nacionalista A Nagy Októberi Forradalom 26. évfordulóján, 194S. november 6-án Sztálin, mint az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke újból beszédet mondott, melyben összegezi, hogy a német haderők az év vége körül elszenvedett vereségét két fontos esemény: a sztálingrádi és a kurszki csata már eleve eldöntötte. Kurszknál a németek utolsó kísérletet tettek, hogy visszaszerezzék, amit elvesztettek, de a támadásuk kudarccal végződött. 1943 a fordulat éve lett annyiban is, hogy a Vörös Hadsereg támadása tönkretette a fasiszta Németország gazdasági, politikai és katonai helyzetét és mély válságba sodorta Németországot. Sztálin elvtárs ebben a beszédében kiemeli a Szovjetunió munkásainak és parasztjainak hősi önfeláldozó munkáját, mellyel támogatták a front harcát. És külön utal arra is, hogy a front támogatásában az értelmiség sem marad el a munkásosztály és parasztság mögött. A szovjet értelmiség tökéletesítette a Vörös Hadsereg fegyverzetét, a termelés technikáját és megszervezését. Támogatta a munkásokat és kolhozparasztokat az ipar és mezőgazdaság fellendítésében s a háború viszonyai között továbbfejlesztette a tudományt és kultúrát. A szovjet állam erejének fő forrása, hogy a háború alatt a párt még jobban egybeforrt a néppel, még erősebb és szorosabb kapcsolatot épített ki a dolgozók széles tömegeivel. Sztálin elvtárs Leninnek ^arra a megállapítására hivatkozik, hogy a háború minden nép valamennyi anyagi és szellemi erejének mindenre kiterjedő próbatétele. „A háborúk története arra tanít bennünket, — mondotta Sztálin —hogy ezt a próbát csak azok az államok állták ki, amelyek gazdasági fejlettségük és szervezettségük, haderőik tapasztaltsága, hadművészete és harci szelleme, valamint a nép kitartása és egysége tekintetében a háború egész folyamán erősebbeknek bizonyultak ellenfelüknél. Ilyen állam a mi államunk." 1943 végén nyilvánvaló lett, hogy ez a háború zsákutcába vitte Németország csatlósait is. Az egész fasiszta blokk apránként öszeomlik. Olaszország kiesik a hitleri koalícióból. Mussolini semmit sem változtat ezen, mert ö alapjában véve a németek foglya. A koalíció többi tagjai kerülnek sorra. Finnország, Magyarország és Hitler más csatlósai elvesztik hitüket „a háború számukra kedvező kimenetelében és minden gondjuk az, hogy miképpen vergődjenek ki abból az ingoványból, ahova Hitler vonszolta őket." (K. J. Vorosilov: Sztálin és a Szovjetunió fegyveres erői.)
