Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-05 / 85 . szám, vasárnap

1953 április 5 IIJSZO PÉLDAKÉPÜNK A SZOVJET HADSEREG BRATISLAVA FELSZABADITASA Felejthetetlen az a reggel, 1945. április 4-e, amikor ágyúszó ég bom' barobbanás közepette felszabadult Bratislava... A német hadsereg Bratislavából erődítményt akart csinálni. A szovjet hadsereg azonban tankrohammal teljesen szétzúzta a Bazln melletti magyar hadsereget és lovasaik ugyanakkor szélvészként törtek be a Kárpátokba. A németek tanácstalanok voltak. Ellentámadást akartak szervezni, azonban már késő volt.. A Ulgstfaln felé vezető hidat ők maguk robbantották fel és így elzárták maguk előtt a Marchegg felé vezető utat. Április 4-én reggel 6-kor a győztes szovjet katonák a város felé kezdtek menetelni Récse, Udvaros, Főrév irányából. A n.-számú ukrajnai front hősi katonái voltak, akiket R. I. Malinovszky, a Szovjetunió marsallja vezetett. A délelőtt folyamán a győztes katonák megszállták az egész várost. Nagy győzelem volt ez a szovjet katonáknak. E győzelemet jól megszervezett katonai technikával érték el. A Bratislaváért folyó küzdelem példaként szolgál az egész világ előtt s a négy évnek, amely alatt a szovjet katonák harcoltak, egyik legnagyobb eseménye. Március 30-án kemény tüzérségi harcok ellenére a szovjet hadicsónakok benyomultak a komáromi kikötőbe. S ezek a csónakok a kis Dunán keresztül Bratislava felé tartottak. Délkelet felől a gyalogosok támadtak, míg a gépesített egységek nem ismerve semilyen akadályt (a Vág és a Nyitra vizét sem), elérték a Kis Kárpátokat. A szovjet tankosok ém a lovasság áttörte a német védelmi frontot. A számos természeti akadályon kívül még miiakadályokkal is meg kellett mérkőzniük (különféle építkezésekkel, bunkerekkel, erődítésekkel). A német vezetőség úgy vélte, hogy a támadóknak ezek előtt az akadályok előtt még sokáig kel) harcolniok. Azonban a szovjet hadsereg egy támadással minden akadályt ledöntött. A szovjet lovassági és gépesített osztagok, legyőzve az ellenállást, túllépték a Kis Kárpátokat és észak felől közeledtek Bratislava felé. A Dunán, egyidejűleg, hadihajók és csónakok közeledtek a város felé, amelyeknek a 70 km. hosszú úton számos aknát kellett kikerülniök. A Bratislaváért folyó harcban aktívan résztvettek a szovjet pilóták is. Április 4-én az egyik légikötelék tíz légelhárító üteg tüzét oltotta el, 100 gépkocsit és 3 katonai felszereI lési raktárt semmisített meg. S nem ' kerülte ki a tankokat és a páncéloskocsikat sem. A szovjet „Iljusinák" egy gőzliajót és 8 német csónakot sül vesztettek el. A németek látva a szovjet katonák özönét pánikszerű ijedelem közepettp szaladtak szét. Az utcákon már csak itt-ott hallatszott lövés. Bratislava lakosai nagy örömmel fogadták felszabadítóikat, ölelgették őket s boldogok voltak, hogy bátran nézhetnek egy szebb és jobb jövő elé. Azonban egyszercsak, a nagy •öröm közepette a Bratislavai vár felől gépfegyver fenyegető hangja szólalt meg. A lakosság szétfutott és elbújt. A vörös katonák a Hviezdoslav-téren három ágyút és a negyediket a Hal-téren állították fel. Ebben a pillanatban ismét megszólalt a golyószóró hangja. A felszabadítók közül ketten estek áldozatul neki. A Hviezdoslav-tAr irányából lövéseket irányítottak a várra. Azonban a vár irányából nem szűntek a lövések. Nyolc óra táján a gyalogosok egyik csoportja közvetlenül megtámadta a várat. Három oldalról körülfogták a bratislavai vár „védőit" és fogságba ejtették őket. így végetért a Bratislaváért folyó harc. • J. V. Sztálin generalisszimusz Malinovszky marsallhoz intézett 1945. április 4-i történelmi jelentőségű parancsában a következőket mondja: „A kettes számú ukrajnai arcvonal katonái támadásukkal, ma április 4-én fontos ipari központot, vasúti gócpontot, s a németek dunai védőbástyáját, — Szlovákia fővárosát, Bratislava! elfoglalták. A győzelem emlékére ajánlom, hogy azok az ütegek, amelyek a legjobban harcollak, viseljék a „Bratislava-üteg" nevet, s tüntessék ki őket. Ma, április 4-én 22 órakor fővárosunk, Moszkva is üdvözli a Il-es számú ukrajnai arcvonal győztes katonáit, Bratislava felszabadítóit; j 224 ágyú, 20 ágyúlövésével." 1945. április 4-én este a Moszkva feletti ég vöröslött a rakétáktól. A Szovjetunió fővárosa ágyúlövéssel adta az egész ország és az egész világ tudtára Bratislava felszabaditá- i sát. Magasan a város felett van egy hely — Szlavin. A bratislavai dolgozók létesítettek felszabadítóik emlékére ott egy temetőt. Itt temették el a hős szovjet katonákat, akik a harcok során keresztülmentek a sztálingrádi síkságon. "Ukrajna sztyeppéin, a dunamenti Alföldön, a szlovák hegyeken s akik később Récse, Nagyszombat, Udvaros irányából a mai Vörös Hadsereg-utcán keresztül jutottak a városba, s azt felszabadították. Az elesett hősök emlékét féltve őrzik a bratislavai dolgozók. Gyakran járnak a Szlavin-ra, ahol virágokat, koszorúkat helyeznek az elesett hősök sírjaira, akiknek áldozata meghozta a mi és az egész emberiség szebb, boldogabb életét. Nyolc év mult el 1945. április 4-e óta. Hála a Vörös Hadseregnek Bratislava városa épen maradt. Az ő segítségükkel csakhamar eltávolították a háború okozta károkat. A dunai 4áÉ&' hidat, amelyet a fasiszták felrobbantottak, újra felépítették, s ez ma is a szovjet katona igazi segítségére emlékeztet bennünket. A bratislavai dolgozók ma is ezen az úton haladnak, szovjet embereket választottak példának: az építkezésben, a honvédelemben, s jobb, békés életüli megvédésében. Bratislava szemlátomást változik. Cj, boldogabb város épül, amelynek lakói a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság boldog polgárai. A felszabadítás nyolcadik évfordulóján megemlékeznek az áldozatokról, amelyeket a szovjet hősök hoztak az ő boldogságukért és az egész világ boldogságáért. Hálatelt szívvel emlékeznek meg a hős szovjeí hadseregről. s elismétlik Klement Gottj vvald elvtárs ünnepi esküszavait: órök időkre a Szovjetunióval! SZTÁLINGRÁD — Harcoló szovjet katonák egy csoportja BERLIN — A szovjet zászlót kitűzik a Reichstag épületére A szovjet katona hősiességének és bátorságának, becsületes és nemes szívének, harci hőstetteinek dicsősége diadalmenetben járta be az egész földkerekséget A szovjet katonának ľ> hire van, mert mindenekelőtt védő és felszabadító. Az igaz ügy katonája. A szovjet katona fáradhatatlanul, négy éven át verte a fasiszta hordákat. Verekedett Odesszában és Szevasztupolban. Moszkva és Sztálingrád alatt. Szmolenszk vidékének mocsaraiban és Lenin városának falai alatt. A szovjet katona megállta helyét, vállán viselte a háború egész terhét és miután elűzte a megszállókat a haza határain tú' mint hős felszabadító vonult végig Európán. A szovjet hadsereg a polgárháború csatáiban született és edződött meg. Ugyanakkor született meg katonájának a dicsősége, még soha nem látott, a világ előtt addig még ismeretlen katona híre. aki nem a kapitalisták egy kv< csoportjának a nyereségéért harc'

t hanem a szabadságának, boldogságának védelméért. Később, a polgárháború befejezése után, amikor leszimolt a beavatkozókkal és a fehérgárdistákkal. a katona békés ügyeinek építésével foglalkozott. Ö az, az egyszerű szovjet ember, aki éppen hogy csak letette kezéből a puskát, megmentette az országot a romlástól felépítette Magnyitka, a Kuznyecki-medence és a moszkvai gépkocsigyár épületeit s megteremtette a falvakban a kolhozokat Ö az a munka egyszerű embere, aki egyidejűleg gazdája is óriási országának — a világon a szocializmus első országánil-. ó :iz aki még -"ha nem látott h ^tetteket hajtott végre a Martin-kemencék mellett, a bányák váA FELSZABADÍTÓ HARCOS jataiban, a kolhoz-mezőkön. Rengeteg dolga volt. Mindenből annyit kellett építenie, hogy mindaz, amit kigondolt, alig fért el az ötéves tervekben Már sokat megtett, de még többet kellett végrehajtania, amikor békés házába behatoltak a hitleri hordák. — Nem, ez nem lehet! — mondotta és sajnálkozva tette félre nagy, még be nem fejezett ügyeit, újra fegyvert ragadott és nem vált meg tőle egészen addig, amíg a harcokban sok dicsőséget aratott, vörös lobogóját ki nem tűzte a berlini Reichstag kupolájára. A szovjet katona elszenvedte a háború minden nehézségét! Kézigránátokkal zubbonya alatt fasiszta tankok alá vetette magát, hogy azok többé egy lépést sem tehessenek előre, testével fedte be a fasiszta tűzfészkek lörését. hogy bajtársai el tudják foglalni ezt a tűzfészket és egyre tovább tudjanak haladni nyugat felé. A határon túl élő emberek előtt a szovjet katonák tettei valószínűtlennek tűntek fel. Nem tudták megérteni, hogy a legegyszerűbb, a legmindennapibb szovjet ember — máskénven nem is tehetett volna, hogy nemcsak a dicső szuvorovi katona utódja, de Lenin — Sztálin nagy pártjának a neveltje is, <-zabad nép fia, amely sorsát a szovjet harcos biztos kezeibe tette le. 5

s éppen ezért a párt dicsősége, a nép becsülete még n saját életénél is drágább neki. Nem hiába volt az első kiáltása, mikor a harcba vetette magát: — A pártért, Sztálinért, a hazáért előre! Negyvenhárom tavaszán Smólenszk vidékének erdeiben a tavasz barátságos, meleg, napos volt. A hó gyorsan elolvadt és a szmolenszki mocsarak négy-öt nap alatt óriási járhatatlan és áthatőlatlan tavakká váltak. Már semmi sem segített és az élelmiszer meg lőszerszállító autók és szekerek reménytelenül megrekedtek valahol messze a hátországban. A tűzvonal szinte eltűnt, elhallgatott. Az ingovánnyá vált utakon köpenyük szárnyát a derékszíj alá gyűrve, térdig sárban jártak a katonák, vállukon cipelve kétszersülttel és sűrített élelmiszerekkel telt zsákokat, megmeg torpantak, hasig rrierültek az iszapba, botladoztak, töltényekkel, aknákkal, lövedékekkel megrakott ládáik alatt. A frontra azt a minimumot tudták elszállítani, ami szükséges volt a harchoz és a megélhetéshez. De vájjon sokat lehetett-e szállítani ilyen utakon? Az élvonal is szűkítette az adagokat, szorosabbra húzta a nadrágszíját. Már néhány napja csak kétszersültön éltek, de még az sem volt elég. Az egyik ilyen meleg napon az ez, redtörzshöz hivatták a század paraancsnokát. Egy tüzérüteg mellett haladt el és egyszerre csak meglátta, rancsnokát. Egy tüzérüteg mellett ül egy fatörzsön és a lövegével bajlódik. — Jónapot elvtárs! — mondotta - Mi újság? A tüzér hátranézett, felállt, kezét szabályszerűen nadrágjának varratára szorította: — Erőt egészséget, kapitány elvtárs! — Hogy vagytok? — Hát csak megvagyunk, kapitány elvtárs, ez még nem lenne baj. Minden rendben lenne, csak a lőszerünk kevés. A parancsnok egy kicsit jobban megnézte a tüzért. Idősebb, bajuszos ember állt előtte. Megjelenésében nem volt semmi hősies: egyszerű szovjet katona volt, kissé fáradt arccal. — Hát a koszttal hogyan állunk? — kérdezte a parancsnok. — Ami azt ületi, azzal csak meglennénk. Lőszer kellene több, hogy verethessük az ellenséget. Felpillantott a ragyogó tavaszi napra, hunyorított és nevetve hozzáfűzte: — Csodálatos, hogy müyen barátságos tavasz van most! Nemsokára már szántani kellene. A parancsnok hirtelen szerette volna megölelni ezt a tüzért. Nem, többet szeretett volna; mélyen meghajolni ezelőtt a bátor ember előtt, aki még csak nem is gyanította, hogy milyen fenséges a maga egyszerű, leiki tisztaságában. És ime, ez az ismeretlen hős, aki saját szemével látta azt a szörnyű bánatot, amelyet a fasiszta torzszülöttek okoztak a mi földünkön, aki látta a lerombolt és földig leperzselt hazai városokat és falvakat, az agyonlőtt és felakasztott asszonyokat, öregeket és gyermekeket, akiket csak azért öltek meg, mert szovjet emberek voltak, aki mindezt látta és minderre emlékezett, behatolt Berlinbe, kitűzte a város fölé a győzelem vörös lobogóját, zubbonyának ujjával letörölte homlokáról az izzadságot, igy szólt: — íme, itt van a győzelem! Pedig az egész világ szeme már régen őrajta, a győzőn függött. Az egész világ már régen követte minden lépését, minden tettét és várta, hogy most hogyan számol le az ellenséggel minden bánatáért. — Ugyan, sehogysem — mondotta egyszerűen. — Mi szovjet emberek vagyunk, akiket a párt és Sztálin nevelt. Nem a \iép ellen harcoltunk mi, hanem a fasiszták ellen. A csodálkozó világ újra elámult és ccak úgy ömlött a szóáradat a szovjet katona nagylelkűségéről. Az ö szemében a szovjet katona szemében ez egyáltalán nem volt nagy tett. hanem a szovjet polgár legtermészetesebb és legtörvényszerűbb magatartása. Borisz Polevojnak van egy csodálatos elbeszélése arról, hogy egy szovjet katona élete kockáztatásával hogyan ment meg egy német gyermeket, hogyan viszi azt ki karjain ä harc tüzéből. Vájjon nem az ő csodálatos tettét örökítenék-e meg egv monumentális szoborban, vájjon nem öe az az új, eddig még soha nem látott katona, vájjon nem ő áll-e Berlin legszebb parkjában, kebléhez szorítva a megmentett gyermeket? Neki mindegy, hogy müyen nyelven beszél az a gyermek és hogy müyen arcának a színe. Az ö szemében egészen más a fontos: a gyermek a vüág ragyogó jövője, és a szovjet katona ezért a jövőért végrehajtotta a történélrmben példa nélkül áll o hőstettét A Komszoniolszkaja Pravda nyomán.