Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)
1953-04-22 / 98 . szám, szerda
1953 április 2 2 ELŐRE 4 MÁJUS 1. UJ szo FELAJÁNLÁSOK 5_ TELJESÍTÉSÉÉRT Túlszárnyalták felajánlásaikat Terven felül 55 mázsa sertéshúst adott be a malinovói EFSz A zselízi állami gazdaság kommunistái, pártonkívüli dologozói megértették pártunk és kormányunk határozatát a szocialista munkaverseny és a május elsejei kötelezettségvállalások kiszélesítése érdekében. Az állami gazdaság dolgozói tudatában vannak, hogy a nyugati imperialisták egy újabb háború kirobbantásán munkálkodnak. Hogy az imperialista agresszorokkal szemben ellenállóképesek legyünk, többet kell termelnünk. Népünk nem felejtette el szeretett Sztálin elvtársunk tanítását, hogy míg az imperialista államok arra törekednek, hogy a leigázott népek munkájából egyre több profitot biztosítsanak, addig mi hazánkban a dolgozók növekvő anyagi és kulturális szükségletének maximális kielégítését igyekszünk biztosítani. Ennek egyedüli helyes útja a szocialista munkaverseny kiszélesítése és a kötelezettségvállalások. Ebből az elvből kiindulva Tóth János fejő, a csajakovi gazdaság dolgozója az első negyedévi tejhozam emelésének 144 százalékban tett eleget. Szölősi Béla fejő első negyedévi kötelezettségét 141 százalékra teljesítette. Sebestyén Gyula 142 százalékos tejhozamemeléssel érte el a legszebb eredményt. Bernáth József kötelezettségvállalását 139 százalékra teljesítette A zálogosi gazdaságban Kmetó Ferenc 101, Madarász Gyula pedig 108 százalékra teljesítette kötelezettségvállalását. Berecky András fejő szintén szép teljesítményt nyújtott. Felajánlásának 124 százalékban tett eleget. A jároki gazdaságban Hübes Ilona fejőnő 131 százalékra és Vozik János 120 százalékra teljesítette tervét. A zselízi gazdaságban is kiváló eredmények születtek. Tóth János 125, Kristafoli József 114 és Kozma István 108 százalékra teljesítette tervét. A málasi gazdaságban Vámos József fejő 116 és Halusi István 107 százalékkal nyújtottak kiváló teljesítményt. A karolinai gazdaságban Kiss József fejő május elseje^ tiszteletére tervét 143 százalékra teljesítette. Szép eredmény Pritus Lajos 114 százaléka is. A nagyudvari gazdaságban Kovács István fejő 132 százalékra, Mikhalec János 120 százalékra, Balázs János 123 százalékra és Barkóci János 111 százalékra emelték a tejhozamot, A lontói gazdaság 105 százalékban tett eleget a kollektív kötelezettségvállalásoknak. A szép eredményeket a szovjet mezőgazdasági dolgozók gazdag tapasztalataira támaszkodva érték el. A tejhozam emelését Malinyinova és Viliams módszereinek a helyes alkalmazása segítette. Ezeket a módszereket már az összes zselízi gazdaságokban "alkalmazzák. A tények azt bizonyítják, hogy a lendületes munka meghozta az eredményét. A zselízi állami gazdaság dolgozói elsők a nyitrai kerületben. A tavaszi munkákat százszázalékig elvégezték, sőt a répát is elvetették. A jó munka eredménye a több és jobb áru, amely jellemzője a békéért harcoló hazánknak. A mi jelszavunk: termelj többet! Molnár József Zselíz. Május 1. tiszteletére A mederéti dohánytermelő csoport sem akart lemaradni a kötelezettségvállalásokban. Május 1. tiszteletére felajánlotta, hogy 6 hektár dohányt kiültet. A jánosteleki gazdaság dohánytermelő csoportja 5 hektár dohány kiültetését vállalta és ezzel bebizonyította, hogy a csoport tagjai minden igyekezetükkel a bókét szolgálják. A nagymegyeri igazgatóság hivatalnokai és az egész műhely iparosai május 1. tiszteletére az utak javítását vállalták. Ez a munka 600 munkaórát vesz igénybe és készpénzben 7000 koronát tesz ki. Buda József Nagymegyer. Fészkesen ültetik el a kukoricát A nagyodai EFSz tagjai az összes tavasziakat keresztsorosan vetették el. A cukorrépát 5 nappal a kitűzött határidő előtt ültették el. A szövetkezet tagjai gondos figyelemmel kísérik a Szovjetunió kolhozparasztjainak munkáját és hogy őket követni akarják, azt május elsejei kötelezettségvállalásukkal bizonyítják. Felajánlották, hogy a kukoricát százszázalékig fészkes és négyezetes ültetési módszerrel teszik a földbe. Juhász János Kálna. A somorjai járás malinovói EFSz tagjai a tavaszi munkák terén elért sikereken kívül szép eredményeket értek el az állattenyésztésben is. Az EFSz gazdálkodásának a mintaalapszabályzatok szerinti átszervezése után a szövetkezet gazdálkodásában és tevékenységében lényeges javulás állott be. Az EFSz kiegészítette a jószágállomány tervezett létszámát és az állattenyésztést úgy tervezi, hogy az álam iránti kötelezettségének eleget tehessen, sőt azt túlteljesíthesse, hogy- nagyobb jövedelmet érhessenek el s hogy tagjai életszínvonalának állandó növekedését biztosíthassák. A malinovói szövetkezeti tagoknak a terv szerint 1953 első negyedévében a közellátás számára 45 métermázsa marhahúst, 65 mázsa sertéshúst, 22.000 tojást, 24.000 liter tejet kellett, beadniuk. Azonban a legÓbást község nagy lendülettel fogott hozzá a tavaszi munkák elvégzéséhez. A krumpli és a kukorica eltüntetésével már készen vannak, most készítik a vetéshez a borsóés a lenföldet. Az óbásti fiatalokról sem szabad megfeledkeznünk, mert azonkívül, hogy a tavaszi munkákból is kiveszik részüket, még a „Dózsa György" című négyfelvonásos színdarabot is eljátszották. A kultúrbrigádban működők közül Kisbenedek Ferenc érdemel dicséretet. A fiatalok május elseje tiszteletére olvasókört szerveznek. A helyi pártszervezet segítségével A csallóközcsütörtoki gép- és traktorállomás a tavaszi munkák tervét 15-ig 109.74 százalékra telje, sítette. A terv teljesítéséhez nagyban hozzájárultak a traktorállomás CsISz tagjai. A munka sikeres elvégzését szocialista munkaverseny megszervezésével és kötelezettségvállalásokkal biztosították. A kötelezettségvállalások teljesítésében a traktorosok nemcsak a mennyiségi, hanem minőségi munkára is törekedtek. Vállalták, hogy a hektárhozamokat emelni fogják, mert ezzel dolgozóinknak magasabb életszínvonalat biztosítanak. A szocialista munkaversenyt az üzemi pártszervezet és a CsISzszervezet üzemi tanácsa kezdeményezte. A kötelezettségvállalásokat az egyes brigádközpontok kiértékelték és a legjobb traktorosokat vándorzászlóval jutalmazták. A tavaszi munkákban eddig a csallóközcsütörtoki ifjúsági brigád vezet, amely tervét 171.90 százalékra teljesítette. Ezt az eredményt úgy érte el, hogy a traktorsok két váltásban dolgoztak és a legkisebb üzemzavart is azonnal kiküszöbölték. A csallóközcsütörtöki traktorosok szép eredményének eléréséhez a terv helyes szétirása is hozzájárul. Az ifjúsági brigád traktorosai a utóbbi időben, amikor lehetőségeiket számbavették, megállapították, hogy a tervezett beadási kötelezettségnek nemcsak eleget tehetnek, hanem túl is teljesíthetik és így az EFSz számára nagyobb jövedelmet biztosíthatnak. Május 1. és 9. tiszteletére kötelezték magukat, hogy az első negyedévben terven felül 10 mázsa marhahúst, 100 mázsa sertéshúst és legkevesebb 1000 tojást adnak be. Felajánlásukat becsületesen teljesítették és sertéshúsban magasan túlszárnyalták, ugyanis 100 mázsa sertéshúst adtak be. Az első negyedévben nem teljesítették a tejbeadást, ugyanis 17.000 liter tejet adtak csak be. Azonban a malinovói szövetkezeti tagok nem akarnak adósok maradni. Elhatározták, hogy az első negyedévi 5000 liter tejtartozásukat már májusban és júniusban rendezik. a beadásban is szép eredmények mutatkoznak. Tóth Árpád május 1. tiszteletére egész évi beadási kötelezettségét teljesítette, sőt az előirányzott tojásmennyiséget túl is szárnyalta. Azonban a beadásban hiányosságok is vannak. Tóth István Deme, Kovács István és Bial Ferenc a tojásbeadásban lemaradtak. Reméljük, hogy ezek a dolgozók május elseje tiszteletére behozzák lemaradásukat és a beszolgáltatással is olyan példával fognak élenjárni, mint ahogy a tavaszi vetéssel élenjártak. Dobos László Óbást. világ dolgozóinak legnagyobb ünnepére, május elsejére kötelezettséget vállaltak. Felajánlották, hogy; 1.- A tavaszi munkák tervét május l-ig 200 százalékban teljesitik. 2. A brigádközpont tagjai május 15-ig az összes vontatóeszközöket kijavítják, amelyek a nyári munkához szükségesek. A brigááközpont tagjai közül Valacsai János brigádvezetö elvtársat kell kiemelnünk, akit becsületes munkájáért az EFSz ellenőrző bizottságának az elnökévé választottak. Lues Pál, a gépállomás legjobb traktorosa. A tavaszi munkák tervét 248 százalékra teljesítette. Ezt az eredményt az agregátorok felhasználásával érte el és azzal, hogy elsőnek dolgozott óragrafikón szerint. Kevezsda András CsISz tag, a tavaszi munkák 200.4 százalékos teljesítésével lett a traktorállomás második legjobb traktoristája. Kevezsda elvtárs Skoda 30-as traktorával két váltásban dolgozott és munkájában felhasználta a nagyszerű szovjet módszereket. A mi gép és traktorállomásunkon 72 traktoros teljesítette a tavaszi munkák tervét, ezzel biztosították a föld magasabb hektárhozamát. Feketevízi László, Csallóközcsütörtök. öt nappal a határidő előtt elvetették a kukoricát A nagysárói EFSz a tavaszi munkák elvégzésében járási viszonylatban a második helyen végzett. Ez a szép eredmény a jól megszervezett csoportok fáradságot nem ismerő munkájának köszönhető. A tavaszi munkák elvégzésére tervezett három munkacsoport páros versenyben áll egymással. Eddig a harmadik csoport vezet. A harmadik csoport kiváló dolgozói közé tartoznak Pásztor János és Liszka György elvtársak, akik a tavaszi munkák tervét 110 százalékra teljesítették. A harmadik csoport kiváló teljesítménye az első két csoportot is jobb munkára serkentette és bizony iparkodniok kell a harmadik csoportban dolgozóknak, hogy az első helyet továbbra is megtarthassák. A nagysárói EFSz tagjai vállalták, hogy a 75 hektár területre tervezett kukoricát április 20-ig elültetik. Büszkék arra, hogy az ültetés idejét 5 nappal megrövidítették. Tóth Lajos 6-tagú kertészcsoportja a mult évihez viszonyítva 1.5 hektárral nagyobb területet müvei meg. Ők is szépen haladnak a munkával. Az összes korai, palántákat kiültették már és elhatározták, hogy az idén fűszerpaprikát és őszi paprikát is termelnek. A szövetkezet tagjai felajánlották, hogy háztáji gazdaságukból 44 tyúkot adnak a szövetkezet tyúkfarmjának;. 2000 csirkét rendeltek az'állami keltetőből, a saját keltetésük is meghaladja áz 500-at. A nagysárói EFSz tagjai, figyelembe véve az ipari növények fontosságát, repcéből 5 hektárt és kenderből 23 hektárt vetettek el. A szövetkezet dolgozói egy hektár mákot és két hektár mustárt is vetettek s ezenkívül 8 hektáron elvégezték a krumpli ültetését. A tavaszi munkákban a traktorosok közül Pásztor Béla 320 százalékkal, Fritus Pál 288 százalékkal és Kutyka Kálmán 200 százalékkal tűntek ki. A Füzesgyarmattal kötött tavaszi párosversenyből a nagysárói EFSz került ki győztesen. Szebedinszki László, Nagysáró. A muzslai asszonyok példás munkája A négyzetesen és fészkesen ültetett kukorica hektáronkent 3- 4 múzsával magasabb termést ad. EFi,z-ein>> tagjai az elmúlt évben már meggyőződtek erről, s az idén széles körben alkalmazzák ezt az új módszert. Töbi **FSz-ben május 1. tiszteletére felajánlást tettek, hogy túlszárnyalják a kukorica fészkes és négyzetes ültetési tervét. Gál Kálmán csoportja a muzslai EFSz határában fészkesen ülteti a kukoricát. Szívós és odaadó, munkával 35 asszony két nap alatt K hektárnyi területet vetett be. A lendületes verseny sikerei A losonci járás állami gazdaságai a vetési munkát április 10-re befejezték. A dolgozók a krumpli és a kukorica elültetésével vannak még hátra. Hogy az állami gazdaság dolgozói jó eredményt értek el a tavaszi munkában, azt a munka helyes megszervezésének, a munkaversenynek és a kötelezettségvállalások teljesítésének köszönhetik. Az egyes gazdaságok szocialista munkaversenyt szerveztek egymásközt és ebből a versenyből a kalondai gazdaság került ki győztesen. A második és harmadik helyet a szalatnad és losonci gazdaság érte el. Az állami gazdaságok beadási kötelezettségüket a következőképpen teljesítették;-marhahúsból 190, sertéshúsból 172, borjúhúsból 116 és tejből 101 százalékra.- A beadási kötelezettségek teljesítésében a dályói gazdaság dolgozói vezetnek. Az átlag tejhozam a kalondai gazdaságban 7.5, a dályóiban 6.8, a losonciban 6.2 és a szalatnaiban 4.7 liter. Megállapíthatjuk, hogy a losonci állami gazdaságok Bendik igazgató elvtárs vezetésével mintagazdaságokká válnak, ha a tervteljesítés túlszárnyalására törekednek. Koncz János Losonc. Traktcrállomásunkon eddig" 72 traktoros teljesítette a tavaszi munkák tervét Öbáston Tóth Árpád az első a beadásban