Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)
1953-03-31 / 80. szám, kedd
6 UJ %w 1953 március 31 A XX. Asztaltenisz Világbajnokságról jelentik: Nagyszerű küzdelmek voltak az egyéni és páros világbajnokság döntőin Rozeanu (Románia) és Sidó (Magyarország 3—3 világbajnokságot szereztek Andreádis (ČSR) második lett BUKAREST. — A Floreascu sportcsarnokban vasárnap befejezték az idei, 9vrea dben immár XX. asztalitenisz világbajnoki küzdelmeket. A sportosa (Sít az utol s 6 napon is, a döntő küzdelmek napján ismét zsúfolásig megtelt. Első számként a női egyes világbajnokság döntőjét bonyolították le, melyen a tavalyi világbajnok, Rozeanu (Románia), a magyar Gervainé ellen vette fel a küzdelmet. A világbajnoki címet ezúttal is a nagyszerű formában lévő román asztaliteniszezőnő nyerte izgalmas és szép küzdelem után. Ezután került sor a férfi egyes döntőjére, melybe a magyar Sidó és a csehszlovák Andreádis jutottak. (Sidó élete legjobb formáját futotta ki az ezidei világbajnokság során és az első versenynapok után favoritja volt a versenynek.) A női páros versenyt a magyar Gervainé és a román Rozeanu kettős nysrte, a férfipáros világbajnoki cím győztese pedig Sidó—Koczián magyar páros lett, a vegyespárosban viszont Sidó—Rozeanu páros szerezte meg a világbajnoki címet. A döntő küzdelmek részletes eredményei: NÖI EGYES: Világbajnok: Rozeanu (Románia), 2. Gervainé (Magyarország). Rozeanu—Gervainé 3:1. Érdekes és szép küzdelmet vívott a világ két legjobb női asztaliteniszezönöje. A tavalyi világbajnoknő ezúttal is nagyszerű formában játszott és győzelme teljesen megérdemelt. FÉRFI EGYES: Világbajnok: Sidó (MagyarorSidó—Andreádis 3:1. Izgalmas küzdelmet hozott a férfiak bajnoksága is. A magyar versenyzőn látszott, hogy a világbajnoki küzdelmekre jobban felkészült, mint Andreádis. NÖI PÁROS: Világbajnok: Gervainé (Magyarország), Rozeanu (Románia), 2. Rowe D. és Rowe R. (Anglia). Gervainé, Rozeanu—Rowe testvérek 3:1. A női páros döntőjében szintén nagy volt a küzdelem. Az első és a második játszmában a világbajnok páros 21:9 arányban szág), 2. Andreádis (Csehszlová- j győzött. A harmadik játszmában kia). \ I az angol testvérek nagyszerű ira~ Slovan Bratislava—Vörös Csillag 2:2 (1:2) HÍREK Március 31, kedd A nap kél S óra 40 perckor, nyugszik 18 óra 29 perckor. A naptár szerint Arpád napja van. • Várható időjárás: változó felhőzet mellett a hőmérséklet ismét valamivel emelkedik és a nappali órákban 10—12 fok körüli lesz. Enyhe északi, északnyugati szelek. • A fogadási napok újabb beosztása a pozsonyi Kerületi Nemzeti Bizottságnál A pozsonyi Kerületi Nemzeti Bizottság I. osztálya figyelmezteti a közönséget, hogy a Kerületi Nemzeti Bizottságnál a felek fogad 5napjaiban változás történt. ' A Kerületi Nemzeti Bizottságon szerdán és csütörtökön fogadják a feleket. A Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke és az egyes osztályok előadói a feleket csütörtökön, 8—12-ig fogadják. • Hogyan és mikor kfeU orvosi készültségi szolgálatot kérni Sürgős orvosi segítség esetére orvosi készültséget állítottak fel, amely 1953. március 1-től Pozsonyban a városi nemzeti egészségügyi H. számú intézet épületében, Radlinského ul. 9. szám alatt van elhelyezve Telefonszámai: 344-65. 332-36, 331-97, 331-99, 331-89 325-14. Az orvosi készültség ezen az állomásán a szolgálat reggel 6 órától 21 óráig, és 21 órától reggel 6 óráig tart Az orvosi készültség ezen állovartalaa munkája érdekében a közönség figyelmébe ajánlják, hogy szükségtelenül ne terhelje a készültségi szolgálatot és csak sürgős esetekben hívja fel. Olyan betegek, akiknek állapota nem súlyos, menjenek el orvosi készültségi állomásra, aihol a rendelés állandóan folyik, vagy pedig használják fel a látogatási időt, amelyet 21 óráig a gyakorló (kerületi) orvosok teljesítenek. Az orvosi készültségi szolgálati állomáshoz főként éjjel kell fordulni, nappal pedig csiik nagyon komoly esetekben, mint például szívgörcs, epegörcs, gyomor vagy veserohamitál, asthmatikus rohamoknál, vagy pedig húzódó láznál. Súlyos sérülés vagy erős vérzés esetében a mentőket keli hívni, nem pedig az orvosi készültséget. A mentőállomás a Randlinská u. 11. szám alatt van, és telefonszámai 23000 és 24000. Kívánatos, hogy akik felhívták az orvosi készültségi szolgálatot, vagy a mentőket, családjuk többi tagját ős a házmestert i s értesítsék erről, azért, hogy az orvosi készültségi szolgálay' tagjai vagy a mentők azonnqj/bejuthassanak a beteghez. * MEGHÍVÓ A Csemadok és a Csehszlovákiai írószövetség Szlovákiai Tagozata március 31-én 20 órakor a Tátraszálló nagytermében ünnepi emlékestet rendez Maxim Gorkij, az első szocialista realista nagy szovjet író születésének nyolcvanötödik évfordulója alka: nából. Az ünnepi esten fellép a magyar pedagógiai gimndzium ének- és zeneegyüttese. Szílószámokkal szerepel Cséfalvai Katalin. Az ünnepi estre mindenkit szeretettel várunk. Belépés díjtalan! k A Csemadok kassai helviszervezetőnek ünnepi estje A Csemadok kassai helyiszerveze. t e ezúton tudatja Kassa város dolgozóival, hogy a március 15-re tervezett ünnepségeket, melyet az 1848. magyar szabadságharc emlékére rendez az egyesület a közbejött gyász miatt, március 31-én, kedden este 19 órai Kezdettel fogja a „Szlovan" nagytermében megtartani. Műsorunk a következő: Ünnepi beszéd, szavalatok, dalárda é s egyéni énekszámok, népi táncok. Az országos labdarúgóbajnokságban résztvevő két pozsonyi csapat vasárnap délután a Felszabadulás Serlegéért folyó küzdelem során .elsöízben mérte össze erejét. Az első félidőben kiegyensúlyozott küzdelem folyt. Mindkét csapat játékosain észlelhető volt az idegesség. Szünet után szebb és jobb volt a küzdelem. Ez annak tulajdonítható, hogy a Slovanban több változtatás történt. Az első percekben a Slovan támadott, aminek eredményeképpen az 5. percben Pazsicky megszerezte a vezetést. A gól után a Vörös Csillag támadott többet. Ekkor látszott, hogy a Vörös CsUlag jobban felkészült erre a mérkőzésre. Minden tekintetben felülmúlta ellenfelét, de Az első félidő jó iramú, szép küzdelmet hozott. Szünet után a zólyomiak többször sportszerűtlenül viselkedtek, amit Gallai játékvezető elnézett, és így a mérkőzés mindkét részről eldurvult. A második félidőben kapkodó, széteső játék folyt. A gólokat Haláé (2) és Lackovics (11-esböl), illetve Bocsák lőtték. Besztercebányai Katonai XI.— Slavoj Lučenec 3:0 (0:0). A losonci csapat tartalékosan állt ki erre a mérkőzésre. A honiak az első félidőben diktáltak nagy iramot és a kupamérkőzést maguk javára döntötték. A losonciak a második félidőben feljöttek, de a A vasárnapi mérkőzések során három döntetlen eredmény volt az NB-ben. A Bp. Honvéd szép küzdelem után legyőzte a Csepeli Vasast, és a tabellán megtartotta vezető helyét. Eredmények: Bp. Honvéd—Csepeli Vasas 4:1 (1:1). Két ellentétes félidőből állott a mérkőzés. Az első félidőben a vendégek voltak jobbak, de csatáraik a, csatárok a kapu előtt, — sokszór kitűnő helyzetben is, — gólképtelenek maradtak. A 13. percben megtört a jég. Gyors támadás után Laskovhoz került a labda, aki kiegyenlített, majd rövid idő múlva Cimra megszerezte a Vörös Csillag vezető gólját. Az első félidő végéig a küzdelem változatos volt, de az eredmény már nem változott. Fordulás után ismét a Slovan volt a többet támadó fél. Sok szép helyzetet dolgoztak ki, de az egyenlítő gólt csak a 27. percben sikerült élérniök Balázsy révén. A gól után is a Slovan támadott, de a Vörös Csillag védelme kifogástalanul működött. jól védekező besztercebányai hátvédekkel nem tudtak megbirkózni. A zólyomi VPSS nyerte a besztercebányai kerületi iskolás ifjúsági labdarúgó döntőt. Szombaton és vasárnap bonyolították le az iskolai ifjúság labdarúgó tornájának fordulóit. Eredmények: Losonci gimnázium—Tiszolci gimnázium 1:5, Besztercebányai gimnázium—Füleki magyar gimnázium 4:2, Zólyomi VPSS—Tiszolc 7:0, B. Štiavnica— É. Bystrica 3:1. A döntőben a zólyomi VPSS szép küzdelem után 7:1 (5:0) arányban győzte le a B. Štiavnica csapatát. A gólokat Luciák 4, Gajdoš (2), Skalničky, illetve Uhrovič lőtték. csak egyszer voltak eredményesek. Bp. Dózsa—Bp. Bástya 1:1 (1:0). Ez a mérkőzés is két ellentétes félidőből állott. Az első félidőben a Bástya, fordulás után pedig a Dózsa volt a többet támadó. Bp. Postás—Bp. Kinizsi 1:1 (1:0). Gyorsiramú, nagyszerű küzdelmet vívott a két csapat. A Kinizsi mezőnyben jobb volt, csatárai azonmot diktálva 21:18 arányú győzelmet arattak, az utolsó játszmát pedig ismét a világbajnok kettős nyerte 21:18 arányban. FÉRFI PÁROS: Világbajnok: Sidó, Koczián (Magyarország), 2. Bergmann, Leach (Anglia). Sidó, Koczián—Bergmann, Leach 3:2. Drámai küzdelmet vívtak a világbajnoki címért. A negyedik játszma után 2:2, eldöntetlen . volt az eredmény. Az utolsó játszmában a magyar asztaliteniszezők nagyszerű finist diktálva 21:19 arányban győztek. VEGYES PÁROS: Világbajnok: Sidó (Magyarország), Rozeanu (Románia), 2. Dolinár (Jugoszlávia), Wertl (Ausztria). . Sidó, Rozeanu—Dolinár, Wertl 3:2. A vegyespáros döntője is öt játszmából állott. A negyedik játszma után, ebben a számban is 2:2 eldöntetlen volt az eredmény. Az utolsóban Sidó annak ellenére, hogy az utolsó versenynapon nehéz mérkőzései voltak, nagyszerűen játszott, s szinte egymaga nyerte meg a drámai küzdelmet. Iszkra Petržalka—Sparta Kablo Bratislava 2:1 (0:1). Szép küzdelmet vívtak a csapatok. A gólokat Strasser és Hodulik illetvce Venutti lőtték. Rimas kitűnően vezette a mérkőzést. Iszkra Petržalka ifi—Sparta Kablo Bratislava 4:6 (2:4) Dynamo Bratislava Spoj B —Dynamo Bratislava Dunajplavba A 2:1 (1:0). Zaspal gyengén bíráskodott. Iszkra Žilina —Tatran Prešov 8:0 (3:0) Žilinán szépszámú nézőközönség előtt játszották le a barátságos labdarúgó mérkőzést. A honiak aránylagos nagy gólarányú győzelme meglepetésnek számít és meg nem érdemelt, mert a prešoviak a mezőnyben jobbak voltak, de a csatárok nem tudták kihasználni a kínálkozó gólhelyzeteket. A gólokat Blažko 2, és Karel I. lőtték. Iszkra Trenčin —Baník Handlová 4:0 (1:0). A honiak főleg a második félidőben játszottak jól. — Iszkra Trenčin Merina—Iszkra Púchov 2:3 (2:0). Két ellentétes félidőből ál. lott a mérkőzés. Lokomotíva Košice —Iszkra Ružomberok 4:1 (8:1) A barátságos Iabdarúgómérközést Kassán, körülbelül 3000 néző előtt játszották. A honiak minden tekintetben jobbak voltak. A gólokat Košč (2, Zaherschmidt és Kanási illetve Lasl lőtték. A mérkő. zést Valach vezette. eredményei ban a döntő helyzetekben eredménytelenek maradtak. Bp. Vasas—Dorogi Bányász $:1 (1:1). Főleg a második félidőben volt érdekes a játék, amikor a honiak szebbnél szebb támadásokat vezettek. Salgótarjáni Bányász—Szombathelyi Lokomotív 4:1 (2:1). Győri Vasas—Sztálini Vasmű Építők 2:1 (1:0). A győriek jobbak voltak. Főleg közvetlen védelmük és a belső hármas játszott kitűnően. Vöröslobogő Sortex—Szegedi Honvéd 0:0. Hatalmas küzdelmet vívott a két csapat. A gól nélküli döntetlen reális, mert mindkét csapatban a támadósorok gólképtelenek voltak. Vlk (Spartak Trnava) nyerte az első idei kerékpáros versenyt Vasárnap nagy érdeklődés mellett bonyolították le Pozsonyban . az első idei kerékpáros versenyt, melyre 63 versenyző nevezett be. A küzdelmeket három csoportban rendezték. Az elsőt, az I. minősítési osztályhoz tartozó kerékpározók versenyét — 30 kilométer távon — Vlk (Spartak Trnava) nyerte 50:50.3 mp.-es eredményei, a versenykerékpáron induló ifjúsági versenyzők csoportjában Marton győzött (Lokomotíva Bratislava) 48:19 mp-es idővel, a túrakerékpáron induló ifjúsági versenyzők kategóriájában pedig Hybský lett az első. A pozsonyi kerület asztalteniszbajnokság eredményei Szombaton és vašárnap rendezték meg a pozsonyi kerületi asztalteniszbajnokságot. A kétnapos küzdelem után a következő sorrend alakult ki: Férfi egyes (ifjúsági), 1. Bálázik PUSP I. Bratislava), 2. Slávik (II. Gimn., Bratislava), 3. Marko (Tatran Trnava.) Férfi egyes: 1. Glasa (Dynamo Bratislava Spoj), 2. Hauliš. 3. Garažia (mind Slovan Bratislava). Nők: Mistriková (Dynamo Bratislava Spoj), 2. Kasalová Slovan Eratislava), 3. Grauzelová (Banik Bratislava HOS). Kurilovsky (Slávia strojár) nyerte a mezei futóversenyt A pozsonyi Hegyi-parkban 3 km-es távon mezei futóversenyt rendeztek. Győztes Kurilovsky lett 10:44 mp-es idővel. A további sorrend: 2. Balate (Slávia strojár), 3, Lajčiak (Slávia elektro) A versenyen a 40 rajtoló közül 36-an teljesítették a Munkára és Honvédelemre Kész jelvényszerzöverseny feltételét. Slavoj Piešťany—Spartak Topolčany 12:4 A barátságos ökölvívó viadalt Pöstyénben bonyolították le. A honi versenyzők szép küzdelmek után megérdemelt nagypontarányú győzelmet arattak. A szlovákiai kosárlabda bajnokság eredményei A szlovákiai kosériabda bajnokságban a következő eredmények voltak: Férfiak: Iszkra Trencsin—Iszkra Partizánske 115:45 (53:24), Tatran Pezinok—Tatran Prievidza 84:41 (40:22), PDA Bratislava— Iszkra Zsilina 69:60 (38:28), Slavia Košice—Dynamo Bratislava 57:50 (37: 20), Lokomotíva Kfcšice—Slavia Bratislava Pedagóg 62:51 (31:26), Tszkra Svit—Spartak Košice VSS 36:35 (19:20), Iszkra Trencsin —Tatran Prievidza 66:34 (35:9), Tatran Pezinok —Iszkra Partizánske 78:65 (42:21), Slávia Košice—Slavia Bra. tislava 43:44 (17:25), Lokomotíva Košice—Dynamo Bratislava 78:47 (38:15). Nők: Iszkra Zsilina —Lokomotíva Trenč. Teplá 30:48 (12:18), Iszkra Ružomberok —Slovan Piešťany 30:20 (21:11), Iszkra Partizánske—Iszkra Svit 35:23 (20:12), Iszkra Zsilina—Slovan Piešťany 32:33 (12: 20), Iszkra Ružomberok —Lokomotíva Trenč. Teplá 27:46 (17:22). Slavoj Piešťany —Spartak Pov. Bystrica, 4:2 (1:0) Kiegyenlített küzdelmet vívott a két csapat. A honiak győzelme szerencsésnek mondható. A gólokat Racko, Sotter, Mišura és Hradecký lőtték a vendégek részéről Galbiček fivérek volta eredményesek. _ Spartak Topoľčany—Spartak Prostejov 4:0 (3:0) A mérkőzést szombaton délután játszották. Vasárnap a tapolcsányiak a Slavoj Surany csapatát győzték le 7:1 (2:1) arányban. FELHÍVÁS! A bratisiavai városi Testnevelési és Sportbizottság felhívja azokat a labdarúgó egyesületeket, melyek március 29-én nem vettek részt a mezei futóversenyen, hogy az április 1-i futóversenyen okvetlen vegyenek részt. Ha valamelyik csapat ennek a felhí. vásnak nem tesz eleget, az nem vehet részt a bajnoki küzdelmekben. Április 1-én 17 .órakor a Levický utcai sporttelepen találkoznak a futóversenyen résztvevők. Bemutató mérkőzést játszottak Magyarországon a világhírű szovjet röplabdázók BUDAPEST. A világbajnok szovjet röplabdázók. akik immár több mint egy hete Magyarországon tartózkodnak, szombaton bemutató mérkőzésen vettek részt. Az »A«-csapat a »B«-csapat ellen játszott. Érdekes és szép küzdelem után az első csapat 8:0 (17:15, 15:10, 15:6) arányban győzött. Előmérkőzésen a magyar »B«-válogatott meglepetésszerű győzelmet aratott a magyar »A«-csapat ellen. • . \ \ v Iszkra Opatová— Lokomotíva Zvolen 3:1 (1:1) Az NB L vasárnapi fordulófának