Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-07 / 34. szám, szombat

2 UI SZÖ 1953 február 10 Csehszlovák Jegyzék az Izraeli kormányhoz 'A külügyminisztériumban csütör­tökön, február 5-én Z. Shek úrnak, a prágai izraeli követség ügyvivő­jének a következő je)yzéket nyúj­tották át: A csehszlovák kormánynak 1952. december 6-án kelt, dr. Kuibovy nem kívánatos személynek nyilvánított követ visszahívásáról szóló jegyzé­kére 1952 december 18-án Bartu­6ek telavivi csehszlovák ügyvivő­nek átadott válaszjegyzékében az JLzsraeli kormány az igazság tudatos meghamisításához és a tények erő­szakos kiforgatásához, valamint a Csehszlovák Köztársaság államha­tilmának képviselői és szervei ellen intézett rosszszándékú támadások­hoz és aljas sértésekhez folyamo­dott A külügyminisztérium az Izraeli kormány említett jegyzéke ellen a leghatározottabban tiltakozik való­ságnak meg nem felelő tartalma és sértő formája miatt s teljes terje­delmében visszautasítja. Nyilvánvaló és bebizonyított té­nyek tagadásával, hazugságok hal­mazásával, gálád támadásokkal, és rágalmazással igyekszik az izraeli kormány megcáfolni vagy legalább külsőleg elkendőzni azokat a ténye­ket, melyek ma már a világ nyil­vánossága előtt jól ismertek és bi­zonyítják a Csehszlovák Köztársa­ságban levő képviselői tevékenysé­gének nem diplomáciai jellegét. Az izraeli kormány ez a makacs igye­kezete azonban kudarcra van ítélive és sikertelen marad. Kubovy úr „diplomáciai" tevékeny­ségének esete, mely a csehszlovák belügyekbe való durva beavatkozá­sától egészen aktív csehszlovákelle­nes kémkedésig terjedt és amellyel az izraeli kormány 1952. december 18-án kelt jegyzékében mint „ko­rekt" tevékenységgel teljesen azo­nosította magát — a Csehszlovák Köztársasággal való izraeli diplo­máciai kapcsolatok négyéves törté­netében sem nem egyedülálló, sem pedig nem véletlen eset. Kubovy űr tevékenysége csak további bizonyí­téka annak a megcáfolhatatlan ténynek, hogy az izraeli kormány elejétől kezdve a nemzetközi jog és szokások durva megsértésében és a belügyekbe való hallatlan beavat­kozásában látta párgai diplomatái tevékenységének fő alapelveit és módszereit. Mivel azonban az izraeli kormány e téren egészein meglepő tájékozat­lanságot mutat, a Csehszlovák Köz­társaság külügyminisztériuma szük­ségesnek tarja néhány eset felem­lítését. Izrael első csehszlovákiai követe E. Avriel úr volt, aki az iz­raeli állam létrejötte előtt mint a Jewish Agency ügynöke Überall név alatt Csehszlovákiában különféle „kereskedelmi" és más tárgyaláso­kat folytatott, a valóságban azon­ban a csehszlovákiai cionista szer­vezetekre támaszkodva és a Joint amerikai kémszolgálat és mások közreműködésével tevékenységét a csehszlovák gazdaság megkárosítá­sára irányította és egyúttal „köve­ti" minőségben való jövő tevékeny­sége számára hálózatot épített ki. Ehuda Überall-Avriel úr, illetve az ö felelősségére a prágai izraeli követség, az érvényes csehszlovák törvényekkel ellentétben izraeli út­leveleket adott ki a csehszlovák ál­lampolgársággal bíró zsidó kapita­listáknak és lehetővé tette így Csehszlovákiából való illegális elköl­tözésüket. Überall, Félix, Ben Shalom urak és a prágai izraeli követség többi alkalmazottai a csehszlovákiai cio­nista ügynökökkel való bűnös ösz­szeköttetésüket kihasználva, az il­letékes csehszlovák szervek félreve­zetésével és más Izraelbe és más államokba való elköltözésével kap­csolatos törvényellenes machiná­ciókkal lehetővé tették a zsidó ka­pitalista rétegeknek arany, éksze­rek. valuták, nagy értékeket képvi­selő gépek és berendezések törvény, ellenes kivételét, amivei jelentős károkat okoztak a csehszlovák dol­gozó népnek. Elisahiv úr prágaj működésének idején, tehát az fi tudomásával és a z ő felelősségére — dr. Doron (az­előtt Félix úr), a prágai izraeli kö­vetség tanácsosa, hallatlanul meg sértette a nemzetközi jog és elfo­gadott szokások legelemibb alapel­veit, melyek megszabják a diplomá­ciai tevékenység korlátait. 1950. december 17-én dr. Doron úr az iz­raeli követség többi alkalmazottai nak kiséretében minden előzetes bejelentés ós az illetékes csehszlo­vák hivatalok tudomása és engedé lye nélkül meglátogatta a keletszlo­vákiai homonnai nemzeti bizottságot és ebben az államon belüli cseh­szlovák hivatalban önhatalmúlag külöfnéle vizsgálatokat végzett és hatalmába kerített fontos titkos ok­mányokat a hivatalos levéltárból. Hasonló módon lépett fel ez a dip­j lomata-kém Manfréd Kokno brün­ni csehszlovák állampolgárral kap­csolatban is. A külügyminisztérium a nemzetközi kapcsolatok szabályai­nak és a csehszlovák jogrend hatá­rozmányainak az izraeli követség részéről történt jly flagráns meg. sértése ellen 1951. augusztus 9-én kelt 131.159/51—a/rv-5 számú jegyzékében tiltakozott. Kubovy a legutóbbi izraeli követ, aki 1951. júliusában váltotta fel EHashiv urat, nyilván világos uta­sításokkal és azzal az erős szán­dékkal érkezett Prágába, hogy be­fejezi a külföldre való elköltözést, a törvényellenes vagyon és pénzki­vitelt és más ezzel kapcsolatos kár­tevő akciókat, amelyeket elődei kezdtek és bizonyos időn keresztül végeztek a csehszlovákiai cionnisták segítségével a csehszlovák érdekek rovására. Nem állítható, hogy Kubovy úr szándékainak és feladatainak végre­hajtásában nem elég következetesen magabiztosan és kihívóan lépett vol­na fel, mindjárt az első hivatalos lá­togatása alkalmával tanúsított illet­len fellépésétől kezdve. Kubovy úr nem tudatosította kellően, hogy ké­sőn érkezett, hogy közben Csehszlo­vákiában néhány kártevő és kémke­dő cionista összekötő leleplezésének következtében munkájának lehetősé­gei a nemzetközi szokásoktól meg­szabott térre korlátozódtak. Amikor a formájukban tolakodó és illetlen közbenjárással provokatív követelmé­nyei érdekében nem jártak a várt si­kerrel, Kubovy ahelyett, hogy tudo­másul vette volna, mennyire eltávo­lodott az izraeli kormány Csehszlo­vákiához való viszonyában az ere­detileg hangoztatott barátságtól, azon kezdte fejét törni, hogyan le­hetne csehszlovák oldalról a viszo­nyokat megváltoztatni. Egyidejűleg hovatovább elvesztette megfontoltsá­gát, valamint fellépései és tettei fe­letti uralmát és oly lépések sikos te­rületére került, melyek ellentétben álltak a nemzetközi joggal és a cseh­szlovák törvényekkel. így például az utólagos kivándor­lás kérdésében, amikor nem zavar­tatta magát túlságosan abban, hogy a maga módján kiforgassa a cseh­szlovák hivatalos tényezőknek, a csehszlovák kormánynak azon kész­ségéről szóló kijelentéseit, hogy kész a kivándorlás iránti egyéni kérvénye­ket az érvényben levő csehszlovák törvények keretében elbírálni, Kubo­vy volt követ a legenyhébben szólva is szélsőségesen, illetlen módon lé­pett fel. Habár a csehszlovák állam­polgárok kivándorlási kérdése kizá­rólag a csehszlovák hivatalok ügye, az izraeli követ megengedte magá­nak, hogy számtalanszor tolakodóan, sértő formában közbejárjon és nem helyénvalóan sürgette, hogy a cseh­szlovák kormány gyorsan elintézze 3500 személy kiköltözésének engedé­lyezését azon jegyzékek szerint, me­lyeket törvénytelen és az illetékes csehszlovák hivatalok által meg nem engedett akció alapján közvetlenül az izraeli követség állított össze. Emellett Kubovy úr kezdettől fogva rendkívüli gondot tanúsított a cseh­szlovákiai cionista szervezetek veze­tő képviselői közé tartozó személyek csoportjának sorrenden kívül előny­be helyezett kiköltözésére, akik kö­zül, amint az kitűnt, sokan az akkori emigrációval kapcsolatban ellenséges és kártevő tevékenységet folytattak a Csehszlovák Köztársaság ellen. Elvitathatatlan tény, hogy Kubo­vy volt követ, mint az izraeli kor­mány képviselője, ezekkel és hozzá­juk hasonló ellenséges elemekkel igen szoros, sőt meg nem engedett és tör­vényellenes kapcsolatot tartott fenn. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka, hogy például alig 24 órával a csehszlová­kiai cionista szervezetek képviselői­nek, Büchlernek és Reichnak Po­zsonyban való letartóztatása után Kubovy úr megjelent a külügyminisz­tériumban és részletesen tájékozódva az ügyről, közbenjárt érdekükben. Közbenjárását végül háromszor egy­másután ismételte meg, habár hiva­talosan hangsúlyozottan kijelentet­ték neki, hogy a letartóztatott cssí»­szlovák állampolgárokkal való törő­dése igen helytelen. 1952 novemberében az államellenes összeesküvő központ ellen folytatott bünper nemcsak hogy felszínre hoz­ta Kubovy volt követnek a Csehszlo­vákia elleni kémkedésben való sze­mélyes részvételét — ami az ő visz­szahívása ügyében kiadott csehszlo­vák kérelem közvetlen oka volt — hanem egyúttal rendkívüli bizonyító erővel leleplezte általában a Cseh­szlovákiában működő többi izraeli diplomata igazi arcát is. Az izraeli kormány Csehszlovák Köztársaságbeli képviselői, valamint a prágai izraeli követség tagjai is csehszlovákiai diplomáciai szolgálat­ba lépésük előtt többnyire fontos ál­lást töltöttek be az izraeli vagy a nemzetközi cionista mozgalomban. Például E. Überallt a háború befeje­zése után a Jewisch Agency politikai osztálya „különleges küldetéssel" bíz­ta meg Kelet-Európában, később pe­dig a prágai vezetőségbe osztották be. Ugyanolyan jelentős cionista fé­nyező volt Eliashiv utódja, dr. Ku­bovy is, aki a zsidó világkongresszus egyik élenjáró tagja és funkcioná­riusa volt, és nem érdektelen dolog, hogy az amerikai cionista szerveze­tek vezető funkcionáriusa is volt. * A nemzetközi cionista szervezetek­ben eme betöltött állásuk volt min­denekelőtt az, ami Überallt, Eliashi­vát, Kubovyt és másokat a prágai iz­raeli követségen magas diplomáciai funkciókra képesített és megadta tartalmát csehszlovákiai valódi kül­detésüknek. Négyévi csehszlovákiai tapasztalatok és azok a tények, ame­lyek az államellenes összeesküvő köz­pont ellen folytatott bünper során kiderültek, világosan mutatják, hogy az izraeli diplomaták túlnyomó ré­sze kettős megbízatással jött Prá­gába: egy hivatalos megbízatással a csehszlovák kormányhoz és egy másik megbízatással nem hivatalo­san ugyan, a valóságban azonban a nemzetközi cionizmus csehszlovákiai ügynökségéhez adott megbízatássál, amely képviselőit a csehszlovák poli­tikai és gazdasági apparátusban fon­to s pozíciókba helyezte szét. Személyi kapcsolatokra támasz­kodva és raffinált módon kihasznál­va a csehszlovákiai bűnös, gaz cio­nista ügynökökkel való illegális ösz­szeköttetésüket, Izrael állam diplo­máciai képviselői a nemzetközi cio­nizmus hívatlan követelnek állásában a legdurvább módon beavatkoztak Csehszlovákia belső ügyeibe, kém- és kártevő tevékenységet szerveztek és hajtottak végre a Csehszlovák Köz­társaság ellen. Az izraeli cionista ügynökök Csehszlovákiában tanúsított vak­merősége és követelődzése, akik Izrael állam létrejövetele és a Csehszlovákiával való diplomáciai kapcsolatok felvétele után kém- és kártevő tevékenységüket Csehszlo­vákia ellen izraeli diplomáciai út­levelekkel fedezték, oly mértékben fokozódott, ahogyan az izraeli kor­mánykörök új államukat az Ame­rikai Egyesült Államoktól való egyre nyilvánvalóbb gazdasági és politikai függésbe sodorták és aho­gyan az amerikai imperialisták számára az áruló Benes-klikk el­távolítása és a Vatikán hálózatá­nak felszámolása után szükségessé vált új kém. és kártevő ügynökség bevetése a csehszlovák nép ellen. Az államellenes összeesküvő köz­pont vezetősége ellen lefolyt prá­gai bünper minden kétségen kívül bebizonyította, hogy az izraeli kor­mány politikája Csehszlovákiával való kapcsolataiban — akár a cseh­szlovákiai hivatalokban működött cionista ügynökségek segítségével végrehajtott tömeges kiköltözésről, akár vagyoni értékek illegálisan támogatott kiviteléről. kényszerí­tett és csaló módon végrehajtott transzferről, stb. van szó, — amit a Ben Gurion és Sarret által elfo­gadott »Morgenthau-Acheson-terv alapján hajtottak végre, világos cé­lokra törekedett: egyrészt széles­körűen megalapozott kém- és kár­tevőtevékenységgel, a cionizmus csehszlovákiai ügynökeinek segítsé­gével és közreműködésével a szo­cializmus sikeres építésének meg­zavarására Csehszlovákiában, belső és külső békepolitikájának aláásá­sára, másrészt gazdasági téren Csehszlovákia kárára elkövetett csaló machinációkkal Izrael gazda­sági és katonai hatalmának, mint a Szovjetunió és népi demokratikus államok, a közel-keleti arab nem­zetek nemzeti érdekei ellen irá. nyúló amerikai agressziós politika előkészített Földközi-tengeri bázisá­nak megerősítésére. A Szlánszky és társai ellen le­folyt bünper az egész világ előtt leleplezte és bebizonyította, hogy Izrael kormánykörei és az általuk képviselt és irányított cionista szervezetek, melyek az izraeli és a külföldi burzsoázia népellenes ki­zsákmányoló érdekeit védik, az Amerikai Egyesült Államokban működő, legnagyobb tökével ren­delkező cionista csoportoktól szol­gálati függő viszonyban vannak és a világ valamennyi országában lévő ügynökségeikkel és csoportjaikkal együtt tudatosan az amerikai im­perializmus agresszív háborús poli­tikájának engedelmes eszközei. Ezért az a tény is, hogy a cseh­szlovák nép érdeme szerint elbánt a kémek és árulók bandájával és megakadályozta, hogy Csehszlová­kiát elszakítsák a Szovjetunióval és a béketábor többi országaival való szilárd barátság és legszoro­sabb együttműködés politikájától és ismét visszarántsák őt a kapi­talizmusba, a titóista Jugoszlávia útján, s az angol-amerikai impe­rialisták uralma alá, féktelen gyü­leletet váltott ki az egész kapita­lista világban. A Csehszlovákia el­len indított dühös kampány, amely­ben két hónap alatt néhányszor váltogatták egymást az összes le­hetséges cionista egyesületek és szervezetek, egészen a Jewish Agency-ig és amelynek során ha­zugsággal és dühvel telt úszításaik­kal a Wall-Street akaratának fő végrehajtói — Truman, Eisenho­wer, Dulles és mások is felléptek, a legjobb bizonyítéka annak, mily nagy csapást mért az amerikai imperailizmusra és cionista ügy­nökségére a Szlánszky vezette összeesküvü központ felszámolása. Az amerikai háborús gyujtoga­tók, valamint izraeli és más kiszol­gálóik összpontosított igyekezete, hogy elhallgassák a prágai bünper lényegét és ezt a csehszlovák nép antiszemitizmusa megnyilvánulásá­nak tüntették fel, kudarcra van ítélve. A Csehszlovák Köztársaság legfelsőbb képviselőinek kijelenté­séből világosan kitűnik, hogy az antiszemitizmus, mint Izrael és szövetségesei legfőbb főnökének fajelmélete és politikai eszköze, a csehszlovák dolgozó nép és a népi demokrácia egész rendszere előtt teljesen idegen és elfogadhatatlan. Másrészt azonban épp olyan vilá­gos, hogy Csehszlovákiában nincs és nem lesz helye a burzsoá-nacio­nalista cionizmusnak, annak a szervezetnek, amely Izrael állam létrejötte után és annak amerikai uralom alá vetése után az ameri­kai kémszolgálat eszközévé vált. Az izraeli kormány mesterséges módon kiprovokálta és szándéko­san éleszti a gyülöletteljes és ha­zug csehszlovákellenes kampányt, aminek közvetlen következménye volt többek között a Csehszlovák Köztársaság követségének ' tel-avivi épülete ellen a cionista-fasiszták­tól elkövetett két merénylet. A Csehszlovák Köztársaság elleni el­lenséges cselekedetek előidézésével és aljas soviniszta ösztönök feliz­gatásával az izraeli kormány egy­részt az izraeli dolgozók elégedet­len, nyomorbadöntött tömegei fi­gyelmének az egyre növekvő gaz­dasági nehézségektől való elvonásá­ra törekszik, melyeket az Ameri­kai Egyesült Államoktól való egy­re nagyobbméretü függés követ­keztében az izraeli gazdaság mili­tarizálása okoz, másrészt minden­képpen támogatja a »hidegháború« szításának amerikai politikáját és a Szovjetunió, a népi demokrati­kus országok, tehát a Csehszlovák Köztársaság ellen is irányuló ag­resszió előkészületeinek amerikai politikáját. Az izraeli kormánynak ez a po­litikája nem szolgálhat és nem szolgál a csehszlovák-izraeli kap­csolatok megszüárdítására, melyek­nek megőrzése és fejlesztése a tel­jes egyenjogúság és az állami szu­verénitás kölcsönös tiszteletbentar­tása alapján a csehszlovák külpoli­tika megingathatatlan alapelve. Ez az alapelv összeférhetetlen a ki­zsákmányolás és az egyoldalú elő­nyök politikájával, a belügyekbe való beavatkozás és az államellenes akciókban való részvétel politiká­jával, amelyhez folyamodott és amelyet folytatott Csehszlovákiához való kapcsolataiban az izraeli kor­mány. Ha az izraeli kormány továbbra is folytatni fogja Csehszlovákiával szemben ezt az ellenséges politikát, ennek következménye a csehszlo­vák-izraeli kapcsolatok további rosszabbodása lesz, amiért minden felelősséget egyedül az izraeU kor­mány visel. Prága, 1953 február 5-én. Az orosz nyelv tanulása segít a komáromi hajóépítőknek munkájukban A komáromi hajógyár dolgozói is nagy érdeklődést tanúsítanak az orosz nyelv elsajátítása iránt, amellyel Szlovákiában 7042 körben több mint 115.000 dolgozó foglal­kozik. I., II. és III. fokú tizenegy népi orosz nyelvkörben 196 dolgozó ta­nul, köztük az üzem legjobb dolgo­zói, hegesztői, villanyszerelői, mű­szaki dolgozói, mesterei, stb. Az összes körökben eddig öt-hat lec­két vettek át. Az orosz nyelv leg­jobb tanítója az üzemben Vlk Ede mérnök, aki hallgatóival együtt az I. fokú népi orosz nyelvtanfolya­mon hat leckét vett át. Az orosz nyelv iránti egyre nö­vekvő érdeklődés miatt a legköze­lebbi időben további alapnyelvkörö­ket létesítenek az üzemben. Vala­mennyi kör hallgatói kötelezettsé­get vállaltak, hogy az év első felé­ben áttérnek magasabb típusú népi orosz nyelvtanfolyamkörökre. A né­pi orosz nyelvtanfolyam hallgatói­nak megsegítésére február végéig az üzemi klubban CsSzBSz sarkot létesítenek, ahol rendelkezésükre fog állani a szovjet napisajtó, szakirodalom és folyóiratok. A Rudolf Szlánszky vezette államellenes összeesküvő központ elleni bünper iratainak kiadása A napokban könyvalakban megje­lentek a Rudolf Szlánszky vezette államellenes összeesküvő közpCMt el­len megtartott per iratai. Pontos bí­rósági tárgyalási jegyzőkönyvek foglalják magukba azon trockista­titoista-cionista, burzsoa-nacionalista árulók ellen megtartott per egész menetét, akik az amerikai imperialis­ták szolgálatában kémtevékenység­gel és legaljasabb ártó módszereikkel törekedtek meghiúsítani hazánkban a szocializmus építését, el akarták szakítani népünket a Szovjetunióval való bensőséges és szilárd szövetség­től és arra törekedtek, hogy felújít­sák a kapitalizmust és államunkat átvigyék a háborús táborba. A bünperről szóló könyvet, amely per teljes mértékben leleplezte Szlán­szkynak' és egész bandájának aljas gaztetteit és rájuk bizonyította a csehszlovák nép és a népi demokra­tikus köztársaság ellen elkövetett bűntetteiket, az igazságügyi minisz­térium az Orbis-kiadóvállalatnál 75.400 példányban adta ki. Szlovák nyelven 25.400 példány készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom