Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-03 / 30. szám, kedd

UJSZ0 1953 ferbruár 3 Több mint 4500 textilmunkás sztrájkol Zellben Több mint 4500 zelli (Nyugat-Németország) textilmunkás béremelési követelésének alátámasztására kedden abbahagyta a munkát és szerdán i

s folytatja sztrájkját. A „Volksstimme" című stuttgarti lap a sztrájkról így ír: „Zellben, a délbadeni textilipar központjáén a dolgozók abbahagy ták a munkát. Minden 'nagy textilgyárban szünetel a munka. Több mint 4500 dolgozó folytatja szilárdan harcát órabérének emeléséért. Tizenhét hónapig hiába vártak arra, hogy a textilgyárosok magukévá tegyék, jogos követeléseiket. Most már nem várnak tovább." Ujabb fasiszta akció Ausztriában Az osztrák belügyminisztérium újabb törvénytelen támadást intézett a demokratikus szervezetek ellen. A jobboldali szocialista Hokmer parancsára a rendőrség behatolt Auszt. ria Kommunista Pártj

a neubaui kerületi titkárságának helyiségébe .és a választási propagandát szolgáló hangszórókat önkényesen letépte és elrabolta. Az »Österreichische Volksstimme« írja ezzel kapcsolatban: »A kormányzó pártok szégyentelenül folytatják választási csalásaikat, önkényesen megakadályozzák a választási propagandát. így értelmezik ök a szabadságot.« Bizottságok Henry Martin kiszabadítására Le Havreban az utóbbi tizenöt nap alatt négy új »Henry Martin védelmi bizottság« alakult. A város ezzel szép példát nyújt a Henry Martin kiszabadításáért folytatott harcnak — írja a iL'Humanité;< című lap. Záróközleményt adtak ki a török-görög tárgyalásokról A közlemény hangsúlyozza a görög monarchofasiszták és az amerikai lakáj török reakciósok nézeteinek teljes azonosságát a Jugoszláviával való »baráti« kapcsolatok kifejlesztését illetően. Ujabb letartóztatások és terrorítéletek Kéniában Az. AFP jelentése közli, hogy újabb letartóztatások történtek Kéniában. A gyarmati hatóságok azonnal bíróság elé állították a letartóztatott hazafiakat. A libanoni parasztok nem kérnek az amerikai „segélyből" Mint a »Telegraph« jelenti, Juhmur libanoni faluba nemrégen megérkeztek az úgynevezett »Truman-programm« negyedik pontját megvalósító hivatal amerikai alkalmazottai. Az amerikaiak minden további nélkül ráhajtottak gépkocsival a parasztok megművelt földjeire. A lap azt írja, hogy a parasztok erre válaszul összetörték az amerikaiak gépkocsijait. A csendőrök több parasztot letartóztattak. Ujabb kéniskola az Egyesült Államokban A »Colliers« című amerikai burzsoá hetilap tudósítást közöl arról, hogy az Egyesült Államokban újabb kémiskolát létesítettek. Ebben az iskolában a Szovjetunió és a népi demokráciák elleni kémkedésre és diverzióra »oktatnak«. Mint a lap írja, ez a különleges iskola a californiai Monterey-ben működik Az iskolában 1200 ember »tanul«, akiket az amerikai hadseregből választottak ki. A ,>Collíers<szerint a »tanulók* idegen nyelveken kívül megismerkednek a népszokásokkal is, hogy felkészülhessenek azokra a »különleges feladatokra®, amelyekkel majd megbízzák őket A lap közöl fényképeket is. amelyeken lengyel és orosz népviseletbe öltözött ameri kai katonák láthatók A •Colliers« képaláírása dicsekedve jegyzi meg hogy közülük .^egyesek még népdalokat is tudnak«. MEGBEKELT EMBEREK AMIKOK Kesziházáról Mezöné bejött a párttitkárságra és elpanaszolta az ügyet, Tari megígérte neki, hogy másnap, kimegy hozzájuk a taggyűlésre. Cserzett arcából barna szeme vidáman ragyogott Mezőnére, amikor búcsúzáskor kezetrázott vele. — Megoldjuk ezt a kérdést is elvtársnö, rend lesfc a falutokban — bíztatta Mezönét. — De hogyan? — töprengett, amikor autóval nekivágott a hosszú útnak. Az autó falta a kilométereket és Tari arca egyre jobban elkomorodott. Már szürkült az égalja s az alacsony falusi házak ablakaiból fény szürüdött ki, amikor Kesziházára érkeztek. A kultúrház elé hajtottak. Előtte emberek álldogáltak. — Megkaptuk, értesítésedet, már csak rád vártunk Tari elvtárs! — ugrott hozzá nagy kedvesen Burkus István, a helyi pártszervezet elnöke. — Remélem, nem késtem el? — Dehogy, van még vagy tíz percünk a kezdetig. Burkus zömök, széleshátú férfi volt. Még kabátot sem vett fel magára, vastag, nyakigérő, portól szürke gyapjúpullover feszült rajta. Fején csak úgy hánya-vetin fekete kucsma búbosodott. Tari még a harmincas évekből ismerte. Már akkor is kommunista volt a javából. Jól emlékezett arra az időre, amikor uradalmi cseléd korában négy kis gyermekével miképp hurcolkodott majdnem minden évben az egyik uradalomból a másikba. A földesurak nem tűrték meg hosszabb ideig. Sztrájkokat szervezett. Börtönben is volt. Még akkor keményedett meg benne a kommunista ember szíve .... És Tari most nagyon csodálkozott rajta. Szinte hajlongva -fogadta őt és hízelgő szavakkal beszélt hozzá. A régi Burkust kereste benne, aki hajthatatlanul kitartott a párt mellett. Most nem tudta ezt a vonást felfedezni benne. — így hagyjuk a kádereket elpuhulni! Ezért felelős vagy te is... — korholta önmagát, amint a nagyterem felé tartottak. A terem zsongott, mint egy méhkas. Vagy hatvanan lehettek idebenn, többnyire szövetkezeti tagok. A levegő fojtott volt, a kályhák ontották a hőséget és a sűrű dohányfüstöt szinte vágni lehetett, még a lámpák fényét is eltompította. MEGKEZDŐDÖTT a taggyűlés. Burkus referátuma több mint egy fél óráig tartott. Főként arról beszélt, hogyan kellene a kommunistáknak biztosítani az idei mezőgazdasági munkák/sikerét. — Okuljunk a mult évi tapasztalatokon, amikor a zöldségben, húsban, tejben nem teljesítettük a beszlolgáltatási kötelezettségeket és végezzünk az idén jobb munkát, elsősorban is mi, kommunisták, hogy megerősítsük szövetkezetünket és megadjuk népünknek mindazokat a termékeket, melyeket az ötéves terv megkíván tőlünk! — fejezte be beszédét Burkus. Az emberek megtapsolták. — Elvtársak, ezennel megnyitom a vitát, — hangzott fel újra Burkus szava. — Vannak itt szlovákok is? — kérdezte halkan az elnöktől Tari. — Igen. — Te csak magyarul beszélté] és ha ök nem értették meg a te beszédedet? — Tanuljanak meg magyarul. A ml falunkban ők úgy is kevesebben vannak é

s sokan közülük el sem járnak a gyűlésekre ... — Ép emiatt. .. — Hát azelőtt mi el tudtunk járni, amikor egy kukkot sem értettünk a szlovák beszédből? — fakadt ki Burkus. Tari megcsóválta fejét. — Ez az a szikra, amit el kell taposni, — világosodott meg egyszerre Tari előtt a helyzet. — Nem jelentkezik senki sem elvtársak? — kelt fel az aszta) mellől újra Burkus István. Látszott, hogy türelmetlen. A járási párttitkár kérdése bizonytalanná tette. De uralkodott magán és vastag, tömpe újjaival cigarettát sodort. — Minek hallgatnak ezek éppen most? — futott keresztül agyán a gondolat. A multhavi gyűlés jutott eszébe, amikor vagy húszan is felszólaltak. Igaz, hogy személyes ügyekről is sok szó esett, de legalább beszéltek az emberek, — most engem hoznak szégyenbe, engem, aki már több, mint húsz éve tagja vagyok a pártnak. Mit gondol majd a titkár elvtárs rólam, hogyan vezetem itt az ügyeket. — Na majd én, — állt fel jelentkezés nélkül Tari Péter és szava ércesen csengett, — látom elvtársak, hogy valahogy az ajkatokra fagyott a szó. Csak egy kérdést szeretnék nektek feltenni. Tudjátok-e, hogy van közöttetek egy elvtárs, aki egy éven keresztül kihasználta más ember munkáját? VÄRATLANABBTTL még a mennykőcsapás sem érte volna a gyűlés résztvevőit, mint Tari szavai. Egyszerre úgy elcsendesedtek valamennyien, hogy még a kályhákban a tűz pattogását is lehetett hallani. — Ki az az ember? — hangzott fel hátulról egy hang. — Hogy ki? Hát maga az elnökötök, Burkus István elvtárs. Burkus elfehéredett. Még a lélegzete is elállt. Erre aztán nem számított, hogy az ő régi jó barátja így megszégyenítse. — Hát ezt is csak a szlovákok koholhatták ki! Ate utóbbi időben mindig azzal rágalmaznak, hegy ellenük dolgozunk. Hát mondd, egy kommunista, hogy dolgozhatna ellenük? — Már az első feltevésed is hibás, Burkus elvtárs. Mezönétől tudtam meg a dolgot. Hát szlovák ő neked? Igaz-e Mező elvtársnö? Az elülső sorokból egy fejkendős, középkorú asszony állt fel. — Bizony igaz ... — Hát nem te használtad ki Michalicska elvtársnö munkáját, aki helyetted egész éven keresztül intézte az ügyeket a nemzeti bizottságban, de a fizetést havonta te vetted fel! Moraj hullámzott végig a termen. — Ügylátszik, sokan erről nem is tudtak, — gondolta a titkár. — Engem választottak meg arra a tisztségre, hát nekem is, fizették ki a pénzt, — szólt Burkus. — Szabad' kérem — kért szót egy töpörödött sovány asszonyka. — Ö a Michalicskáné, — súgta oda Tarinak az egyik vezetőségi tag. — Gyere ide elvtársnö, mondd el, hogyan történt az egész dolog, — szólt Tari szlovákul az asszonyhoz. MICHALICSKÁNÉ nem lehetett idős asszony, csak a betegség törte meg annyira. Arca sápadt. — Az elvtársak utat nyitottak előtte. — Tudok én magyarul is, — mondotta, amikor a vezetőségi asztalhoz ért, — hát elmondom úgy, mert így jobban megértik az elvtársak. Halkan beszélt. Az emberek feszülten figyeltek. — Bizony nem akartam én ezt szóvátenni, mert amitől tartottam, be is következett, hogy az egész dolgot a szlovákok szemére vetik, — s éles tekintetet vetett Burkus Istvánra. — Elmondom őszintén, ahogy történt. Az elmúlt év elején, amikor Burkus elvtársat is a tanács tagjává választották, azzal jött hozzám, hogy nem segítenék-e neki? „Pártelnök vagyok, az EFSz-ben is dolgozom — mondotta akkor Burkus, — szlovákul meg nem igen tudok. Te meg ráérsz, — már mint én, — tette hozzá Michalicskáné, — naponta csak egy-két órai munkáról lenne sző." — Ez nem tartozik ide! — vetette közbe felháborodottan Burkus, de Tari leintette. — Folytasd csak tovább elvtársnö — Mióta betegségem miatt nyugdíjba tettek, nem hagyott nyugton a semmittevés. Segíteni akartam hazámnak, pártunknak. Neki köszönhetem azt is, hogy nyugdíjat kapok. Azt mondottam hát Burkusnak, hogy az az egy-két óra nem fog letörni és elvállaltam, hogy helyette intézem az ügyeket. Ö úgyis nagyon elfoglalt ember. így ment ez egész éven át. És csak a mult hetekben tudtam meg, hogy az én munkámért Burkus minden hónapban fizetést kapott. Amikor ezt a szemére vetettem, alkudozni kezdett, hogy mit is adjon abból a pénzből... — Ez már bizony nem magyarszlovák ügy, —' szólalt fel a szövetkezet őre, a nagybajszú Kovács János bácsi, — ez már becsületbeli dolog! — Bizony úgy van! Helyes! — hallatszott több helyről is a közbeszólás. — Köszönöm elvtársnő, — fordult Tari most meleg tekintettel Michalicskánéhoz. De az asszony nem akart mozdulni. Burkus szótlanul feszengett helyén. Még az emberekre sem mert tekinteni. Zavarában az asztalon heverő papírok között babrált. — Ha már ilyen nyíltan beszélünk, volna még más mondanivalóm is! — és Michalickáné töpörödött alakja a tagok felé fordult. — Kommunisták vagyunk, — emelte fel hangját, — szlovákok, -magyarok egy célért küzdünk, a szocializmus felépítéséért! Oly hangon beszélt, mint az anya gyermekével szokott. De arca egyszerre megkeményedett. — Nagyon fáj az nekem, hogy néhány évvel ezelőtt azt a szemrehányást hallottuk, hogy „azok a szlovákok!", most meg a ' szlovákoktól halljuk egyre a faluban, hogy „azok a magyarok!". Az ilyen ostoba beszéd teljesen elvakít minket! Tudjátok-e, hogy tavaly a szövetkezet kertésze miért nem teljesítette a tervet? — Azért, mert nem termett annyi, — kiáltott közbe valaki. — Nem elvtársak, a lányomtól tudom, aki szintén a kertészetben dolgozik. Azért nem teljesítették a tervet, mert Bodros Fekete István és Szeles Károly, amikor a paradicsomból negyven ládát írattak a könyvbe, nyolcvanat vittek el. A felével lopták meg a szövetkezetet! És ha a paradicsomból loptak, akkor másból is. — És miért nem szólt nekünk a lányod? — hangzott fel egy "újabb kérdő hang. — Félt! Félt, mert azt gondolták volna, hogy a szlovákok a magyarok ellen vannak ... — Ki az a Fekete, meg a Szeles? — fordult Tari Burkushoz? — Még legényemberek, szövetkezeti tagok, — felelte szemlesütve Burkus. — KULÄKFIÔKÁK! — pattant fel újra türelmetlenül helyéről Kovács bácsi, — mondottam én, hogy vigyázni kell rájuk, mint a tűzre! Ismerem az apjukat! Náluk görbült meg a hátam a nehéz munkában! De ti mindig letorkoltatok azzal, hogy ők jó magyarok, hogy még vasárnap is hordják kabátjukon a kokárdát. — Jó magyar kulákok, akik meglopják a szövetkezetet, mi? — mérgelődött Tari, — Burkus elvtárs, hát nem láttatok tovább az orrotoknál? — Ki kell őket hajigálni a szövetkezetből ! — Hát Berci Molnárt benthagyjuk? — Ki minden kulákkal! — Hallod-e Burkus elvtárs? Ez a nép hangja! Csak kommunista módra kell vezetni a dolgo'-^t! Burkus hibáinak súlya alatt szinte összezsugorodott a széken. — Hát ilyen lennék én, — gondolta magában. — ilyen gyatra ember, aki hagyta,- hogy nőjjön a kulák szarva, hogy azzal döfjön bennünket ... És szégyenszemre Michalicskáné munkáját is kihasználtam. Ezt tisztáznom kell... IGY KEZDETT lassan öntudatra ébredni Burkus István. — Elvtársak! — állt fel az asztal mellől, — hangjából ki lehetett érezni a szilárd talajra lépő embert, a biztonságot. — Michalicska elvtársnövel becsületesen elintézem az ügyet. Neki jár a fizetség! — A kulákfiókákat meg örökre kiseprüzzük — vert az asztalra Apró Kis János, a Burkus mellett ülő helyi pártszervezet titkára, — ezt már előbb keik ;t volna megtennünk, de a, szövetkezetben is arról beszéltek, hogy ne bántsuk őket, mert jó magyarok. — Látjátok, magatok ellen vétettetek, a magyar kulák meglopta nemcsak a szlovák, hanem a magyar szövetkezeti tagokat is, — szólalt meg most Tari Péter és tekintetével Mezőnét kereste. Hálás volt neki, hogy tegnap elpanaszolta ezt az ügyet. — Szabad elvtársak? — kért szót Szilva Pista, az egyik kertészeti csoport vezetője, -r- annak tiszteletére, hogy ma ennyire tisztáztuk a helyzetet, kötelezettséget vállalok csoportom nevében, hogy az idén a zöldségből, paradicsomból százszázalékkal többet termelünk! Nagyobb gondot fordítunk az öntözésre. Az emberek arca felderült és megtapsolták az ifjú embert. — A ja v mene svojej skupiny, — kezdte Jano Lupták, a másik kertészeti csoport vezetője, akinek szavát Tari elvtárs azonnal lefordította magyarra, versenyre hívom ki Szilva elvtárs csoportját a vállalt kötelezettség teljesítésében .. . Hadd adjunk több zöldséget, paradicsomot a gyári munkásoknak! Tari jóleső örömet érzett és mosollyal arcán jegyezte be jegyzetfüzetébe a szövetkezeti munkacsoport többi tagjának felajánlását. Az idei tervet mindenben túlteljesítik. — Megbékélt emberek! — suttogta maga elé, — az egység az nagy erőt jelent! ... És amikor a késő esti órákban Burkustól búcsúzott az utcán, csak ennyit mondott neki: — A te ügyedről még sző lesz! Addig is gondolj arra az időre, a régi Burkusra, amikor a szlovák béresekkel együtt szervezted az aratósztrájkokat! Petrőci Bálint. Megjelent a Fáklya" februári száma A ,.Fáklya" most megjelent februári száma közli Sztálin elvtárs válaszait James Restonnak a „New York Times" diplomáciai munkatársának a kérdéseire. A Béoben megtartott Népek Békekongresszusáról Milan Lajcsiak írt beszámo lót. Pásztor János „Kelet-Szlovákia őskori élete" címmel írt tanulmányt. A „Válasz az olvasónak" rovatban Vietor Márton „Cionizmus és antiszemitizmus", Králik György pedig .,A szabadkőművesség polgárj koz mopolita ideológia" címmel írt cik ket. A „Nemzetközi kérdések" rovatban Szőke Lőrinc ,,A mesés gazdag ság és a hetven millió koldus országa" elmü cikkében Indiáról írt. Közli* a folyóirat Borisz Polevoj ..Különös hangverseny" című elbeszélését és Egri Viktor „Hűség" című színművének harmadik képét. A „Könyvismertetés" rovatban Dénes György: ..Magra vár a föld" című verskötetét Gály Olga ismereti. A „Kultúrszemle" rovatban Mészáros Gyula „A kerületi népművészeti alkotóversenyek tapasztalatai"-ról, Tóth Tibor pedig a csehszlovákiai magyar könyvkiadás mult évi eredményeiről és az 1953-as év terveiről írt cikket. J I